Magyarország - 02.15 - 03.03 - part 1

Szerdán tehát 3/4 2 körül elindultunk a reptérre és fél 3ra oda is értünk. Viszonylag simán feladtuk a bőröndöket (már csak self-check-in van, ki kell nyomtatni a cetlit és feladni a cuccokat) és húztunk is a security-hez. Ott könnyes búcsút vettünk T-től és kb 15 perc várakozás után átsétáltunk a biztonságiakon. Benn vettünk három vizet, könnyedén odasétáltunk a kapuhoz, ahol már ment a beszállitás, átslisszantunk a priority sorba és percek alatt feljutottunk a repcsire. 15 perc késéssel indultunk, negyed 5kor, de időben, 7kor (vagyis otthoni idő szerint 8kor) simán leszálltunk. Az út teljesen laza volt, a fiúk hol telefonoztak, hol Pompom-ot és Pororot néztek, én meg kávézgattam és halálra untam magam. Mivel csak rágcsánk volt, Peti viszont éhes lett, vettünk egy sonkás-sajtos paninit aranyáron, amit szépen elfeleztek a kölkök és amivel igy nyertünk újabb 10 percet. Érdekes módon most a csomagok is gyorsan megjöttek, igy mire átjutottunk az útlevél ellenőrzésen és pisiltünk egyet már potyogtak is le a bőröndök és mehettünk ki. Ekkor még csak 8.20 volt, én pedig megállapitottam, hogy életünk leglazább repülése volt ez, egy hangos szó nem kellett hogy elhagyja a szám, a fiúk csendesek-rendesek-segitőkészek voltak, kvázi olyan volt az egész, mintha egyedül repültem volna haza, nulla vizet zavartak, hát ezt is megéltük... Apuék ugye kijöttek értünk, igy 9re haza is értünk és bár nem volt egyszerű ágyba nyomni a fiúkat (ettek, ittak, lelkesedtek, megint ettek, megint mutogattak ezt-azt) megemelem a kalapom előttük, mert nagyon cukik voltak egész nap.
A csütörtök délelőtt pakolással telt, kirámoltam a cuccainkat a szekrényekbe, a gyerekek meg benn elvoltak Anyuval. Délután szintén nem volt nagy program: Anyu dolgozott, mi meg itthon voltunk, majd 3/4 4kor elindultunk érte a Tanodába. Útközben beugrottunk a DM-be fogkrémért Petinek meg epres teáért reggelire, 4re pedig oda is értünk Anyuhoz. Mig a fiúk megnézték a Tanodai játékokat, én Apuval elszaladtam a Lidl-be tombizni a péksütik közé, majd mentünk is vissza felszedni a többieket. (Roppant szomorú volt, hogy az udvaron volt egy tenyérnyi összeaszott hó, ezek a szerencsétlenek meg rákaptak és boldogan csúszkáltak rajta, hogy hóóóó, hóóóóó... Khm.) Hazafelé megnéztük a befagyott Kistót (Peti mindenáron rá akart állni, de nem engedtem), majd fél 6 körül már itthon vacsoráztunk. Fürdés, alvás, ennyi volt a nap.

Pénteken bevonatoztunk Pestre Petivel eladni egy cipőt meg egy könyvet, majd lógtunk a Westendben. (Vicces volt, mert az ir okostelefonomat (és igy a kamerámat is) otthon hagytam, a magyar kártyám viszont nem működött, mert gondolom lejárt a 180 napos érvényessége vagy mi, de a Westendben meg megszűnt a Telenor központ, úgyhogy nem tudtam új kártyát se venni persze, ott álltunk hát mindenféle telefon nélkül, nagyon szar volt, főleg ugye, hogy találkám is volt egy idegennel, de azt sem tudtam pontosan, kit keresek és hol...) Eredetileg egyébként el akartam vinni Pipit a Minipoliszba is a Westend után, de miután beugrottunk két játékboltba meg a Rossmannba és ebédeltünk (nem volt jó sajnos, az én gyrosom még oké volt, úgy, ahogy, de Peti marhapörköltjében tenyérnyi rágós húsok voltak és iszonyú sós volt az egész), Pipi úgy döntött ő fáradt, inkább menjünk haza... Nem ellenkeztem, vettünk hát két kürtöskalácsot meg két islert (ezek nekem otthon alapvető élelmiszerek) és rohantunk is a vonathoz. Mivel 4 körül már hazaértünk, Petit ledobtam itthon és visszamentem a központba vásárolni. Egy kinaiból szereztem Pipinek egy strandpapucsot (az övét Palikának adtam), magamnak meg egy fekete övet, beugrottam a DM-be arclemosóért meg parfümért (Mexx mániás vagyok és miután megvettem a Fresh-t, megláttam, hogy újra van Pure és majdnem tökhelyen szúrtam magam, de aztán megbékéltem, mert mindkettő tetszik, majd legközelebb veszek Mexx Pure-t, na bumm) és benéztem a könyvtárba is, hogy legyen mit olvasni a gyerekeknek... (Végül három Bogyó és Babócát, egy Boribont meg egy APG-t vettem ki - biztosra mentem haha.) 6 körül értem haza, ideje volt, hiszen Palikát kb egész nap nem láttam, jaj jaj...
Folyt. köv.

A 7 eleje

Vagyis hétfő-kedd, mielőtt hazajöttünk volna.
Hétfőn T. dolgozott, mi meg Pajával a Carysfort Parkban búcsúzkodtunk Dublintól. Nem tudom miért, most olyan nehezen jöttem el, tetszett a tenger szaga, a finom zöld fű, a nagy levegő, úgy éreztem nem haza indulunk majd szerdán, hanem itthonról utazunk el... Érted. A parkból hazafelé megálltunk Sandymounton is megcsodálni a viharos tengert, de csak kikukkantottunk és szaladtunk is haza, hogy Petiért odaérjünk a suliba fél 2-re. Délután nem mentünk jógára, mert Pipinek nem volt kedve, helyette már nem tudom mit csináltunk, de valamit biztosan, csak már nem emlékszem.

Kedden esett az eső, igy nem fájt a szivem, hogy a délelőttöt a Nutgrove-ban töltöttük. Mivel ez volt Valentin nap, arra számitottam, hogy majd szivecskében fog úszni a bevásárlóközpont, de volt nagy koppanás, mert nem volt semmi dekor sehol, sőt, már a Dealz, Tiger és a másik 100 Ft-os bolt is eltette a rózsaszin lufikáit, hiszen már mindenhol St Patrick-ra vagy Húsvétra készültek... Ennek ellenére nem volt rossz délelőttünk, Valentin napi dekort ugyan nem vettem, de ezt-azt azért beszereztem (lásd a képet). Bár nem szoktuk ünnepelni február 14-et, idén valahogy benne volt a lábamban a bugi, mert Peti olyan lelkes volt, napok óta mondogatta, hogy a suliban minden Valentin nap körül forog és igy egész megfertőzött a lelkendezése. T.-től egyébként már reggel kaptam egy csokor rózsát, én pedig cserébe egy kis Toblerone-t vettem neki, szóval túlzásba azért nem vittem a dolgot, de megemlékeztünk az ünnepről, na, ez a lényeg. (Peti a fenti 3D-s képeslapot kapta meg a TingaTinga-s olvasókönyvet, aminek a ciméről megállapitotta, hogy helytelen és amit persze 5 perc alatt elolvasott hihi.)
Szerdán már nem sok minden történt, délelőtt csak főztem, bepakoltam még ezt-azt a kedd este már nagyjából összekészitett bőröndjeinkbe és 2kor agyő, elindultunk a reptérre...

Palikának amúgy nem csak a dió ám az ismeretlen etimológiájú szava, újabban előszeretettel használja a vecsi-t is, aminek a jelentésén órákon át gondolkoztunk, mégis mi lehet. Peti meggyőződése volt, hogy a vecsi az a Milk Tray (hátőőő vecsi = Milk Tray, nyilván, tényleg pont ugyanúgy hangzik), én erőltettem, hogy vacsi az, nem vecsi, mert mindig úgy hangzott a mondat, hogy kérek vecsit! de neeeeem, a vecsi az se nem Milk Tray, se nem vacsi, az tádááááám: ecetes chips. Hát mi más. 

Hétvége

Ami nálunk már megint pénteknél kezdődött, mert Peti reggel sirt, hogy fáj a hasa és ő nem megy iskolába. Rövid tanakodás után itthon tartottuk, majd T. elvitte a Swift Clinicre hasi x ray-re. Előtte felhivta őket, viheti-e, 6 éves, megcsinálják-e a röntgent, persze, hozza csak volt a válasz, na most ehhez képest 3 óra várakozás (swift clinic, aha), közölte az orvos, hogy haha, 6 éves gyereknek nem végeznek hasi röntgent... Annyi történt, hogy megtapogatta a hasát, megállapitotta, hogy nem kemény, sőt, inkább túl puha, szóval inkább hasmenés lesz ez, mint szorulás, úgyhogy kapott valami savlekötő gyógyszert (!) és hello. (Igen, én is a fejemet fogtam, hogy most wtf.) Mivel ezredszerre is elvesztettem minden reményem az ir egészségügyben, délután kértem időpontot egy jó nevű gasztroenterológushoz és este már foglaltunk is a repjegyet haza, elég volt a bénázásból. Február 15 - március 3 között tehát otthon leszünk, a két fiú meg én.
Szombaton bár hideg volt, nagy bátran nekivágtunk a Blackrock Parknak, hogy mi aztán most már majd egy jót játszózunk, de félúton elkezdett esni, úgyhogy két perc levegőzés után ültünk is vissza a kocsiba villámgyorsan. Ha már úton voltunk, elautóztunk Sandycove-ig, ahol olyan remek idő volt, hogy a parkolóban álló autónk szélvédőjét le-lespriccelgette a viharos tenger, egy élmény volt, tényleg. Csendespihenő alatt elszöktem Dundrumba venni Petinek egy-két melegebb cuccot (otthon ugye hideg van, neki meg csak félcipői és farmerjai vannak és a legvastagabb pulcsija is papirvékony... Palika érdekes módon oké, neki valahogy vannak melegebb holmijai meg van hótaposója, bakancsa is), de rá kellett döbbennem, hogy ebben az országban nem lehet meleg ruhákat venni. Legalább nyolc üzletet jártam végig, kordnaci sehol, kötött pulcsi sehol. A H&M egy hulladék, ismét megállapitottam, fiúknak csak kék és fekete farmernadrágok vannak (régebben voltak piros, zöld, sárga, mindenféle vicces szinű cuccaik, most a fiús részleg csak szürke, fekete és fehér cuccokból áll), kötött pulcsi pedig csak 134-es (!) felett volt... Végül szegény Pipi összesen egy macinacit kapott, mert a mostani gatyói már bokavillantósok, majd otthon veszek neki ezt-azt, ha kell. (Magamnak vettem akciósan egy kötött szoknyát, egy csikós rövidujjas pólót és egy szürke garbót => €9, legalább én jól jártam hehe...) A ruhákon kivül akartam venni valami bébijátékot is a tesómék születendő gyerekének, de sajnos ezzel sem volt szerencsém, semmi nem fogott meg, minden drága volt és gagyi.

Ma hasonlóan remek idő volt, mint tegnap, délelőtt csak a Nutgrove-ba mentünk T. egyik kollégájának valami ajándékot venni (már vagy fél éve született egy gyereke, de T. még nem látta és délután ment hozzájuk vendégségbe, vinni akart valamit) és ha már ott voltunk, a fiúk is kaptak egy-egy apróságot: Peti egy mini Legot, Palika meg a Lidl-ből egy óra-kirakót. (Mostanában rászokott a kirakókra, tök cuki, naponta ötvenszer rakja össze ugyanazt a három puzzle-t.) Mivel a fiúknak maradt ebéd tegnapról, mi ebédre csak Burgert ettünk (elnézést) és megejtettem az év felfedezését: ha menüt veszel, az itóka lehet tea vagy kávé is. Wow! Ezt eddig nem is tudtam. Délután T. elment tehát vendégségbe, mi pedig itthon lógtunk a gyerekekkel: készitettünk Valentin napi ablakdekort (hehe), mostunk, teregettünk, ettünk, játszottunk.
Szerdán repülünk haza, te jó ég!        

ui: Ja, megnéztük az összes Dalfutárt, utolsóként a pilot adást és fűűű, az az egy borzasztó volt. Remekül bemutatta, hogy lehet tökéletesen elbaszarintani egy számot egy fostalicska szöveggel. Nem szeretem Palya Beát, de eskü sajnáltam, hogy ezt a borzalmat kell elénekelnie.  

A hetünk egyelőre Peti délutáni elfoglaltságairól szólt. Hétfőn 3-ra vittem jógára, vicces volt, azt mondta szeretne járni, €10 per alkalom (plusz ugye a benzinpénz, mert Killesterben van persze), hát jó, kell neki a társaság meg a lazaság. Kedden délután újra a GP-nél jártunk, a szokásos hasfájással, a diagnózis továbbra is szorulás... (Sehova nem küldött tovább, se uh-ra, se röntgenre, se pszichológushoz, azt mondta egy hónapig minden nap hashajtózzuk, majd lesz valami...) Szerdán a Honeyparkba mentünk játszózni (utoljára voltunk asszem, mert egyrészt Palikának nem fekszik a játszó, másrészt nem lehet parkolni sehol, mert kitettek táblákat, hogy kerékbilincselnek, ha nem valakihez jöttél látogatni, hát köszi), hazafelé pedig beugrottunk a Lidl-be. Ma - csütörtökön - megint mozogni vittem Pipit, Dun Laoghaire-be mentünk ilyen labdázós, futkorászós sport órára, ez is tetszett neki, szóval ide is fogunk járni, kell neki a mozgás, nagyon nyüzüge szegény, a csuklója vékonyabb, mint Palikáé...

A délelőttjeink ehhez képest ugyanolyanok, mint voltak, hétfőn ugyan nem voltunk sehol, mert sütöttem-főztem (káposztás pogit sütöttem, jaaaaj, imádom, de oltári macerás elkésziteni, szipp), kedden viszont már nekivágtunk a programoknak, a People's Parkban voltunk Dun Laoghaire-ben, ahol játszóztunk meg sikerült egy iszonyú finom scone-t is ennünk, szerdán a Carysfort játszóra mentünk és sétáltunk egy csomót a parkban, ma meg mivel nagyon fáztam, inkább beltérre mentünk, még hozzá a Trojan Gymnastic Academy-be, ahol jól felhúztam magam, mert utálom azokat a szülőket, akik nem képesek megtanitani a gyerekeiknek az alapvető szabályokat.*  
Hát igy.

* Palikának mindent ki lehet szedni a kezéből, mindenkinek mindent odaad, ha valaki megüti, ő elkezd sirni, szóval totál kis szende a zord külseje ellenére és most amint belépett, odarohant hozzá egy kislány és jól megcsipte. Jó, mondjuk ez előfordul, ezért nem is voltam mérges, mert az anyuka azonnal odaszaladt és jól leszidta a lányát, ez igy oké is, még akkor is, ha Paja ezután a kis incidens után vagy húsz percen keresztül rám tapadt és nem volt hajlandó kimászni a nyakamból, na de amikor ezután végre valahára feláll és elkezd gyűrűzni kicsit és azonnal ott terem egy kisfiú, aki lazán lehúzza a gyűrűkről, az anyja meg ott áll mögötte és csak vigyorog, na hát akkor nagyon tudok undorodni az élettől. Mégis mennyiből tartana ilyenkor rászólni arra kölyökre, hogy héj, most más játszik ott, várd ki a sorod?! (Mint ahogy én tenném és teszem is 100ból 100szor?) Oké, nyilván, Paja is egy anyámasszony katonája, hogy ilyenkor nem rúgja fel a támadót azonnal, de mégis mi az istent csináljak vele, hogy vadabb legyen? Peti ugyanilyen. És vele pont igy szenvedek, szenvedtem, hogy nem védi meg magát. Ezek után egyébként a trambulinnál is összekerültünk ezzel a kedves kis anya-fiú párossal, ott összeütközött a két fiú, véletlen volt, aláirom, de amint összecsattantak, én automatikusan bocsánatot kértem, anyuka meg mit reagált? Igen, semmit az ég világon. A hülye kisfiú rohant tovább, Palika meg vagy 5 percig megint üvöltött természetesen, mert ő a fülét ütötte meg, a kissrác meg nem tudom mijét, de az igazat megvallva nem is érdekel. A lényeg, hogy ilyenkor megint mennyibe kerül bocsánatot kérni, még ha véletlen is volt az ütközés?! Bahhhh, de utálom az ilyen zsirtaplókat, te jó isten, 6 év szülőség után is felhúzom magam az ilyen kis szarokon, de minek, azt nem tudom.    

Palika világa

- Paja, kisfiú vagy vagy kislány? (Ezt gyakran kérdezem, mióta rájöttem, hogy szerinte ő kislány.)
- Kisfiú! (Yesss! Életében először végre jó választ adott, de folytatja...) De szeretnék kislány lenni... Mint Peti... (BÁMM)

A hétvége elég nyugis volt, semmi extra, szombaton a Marlay parkba mentünk megfagyni, ha már múlt héten is bepróbálkoztunk vele, de haza kellett sietnünk az eső miatt, vasárnap pedig T. és Palika Herbert parkozott, mi meg Petivel főztünk itthon. Szombat délután nagyon jó dolgom volt, bementem Pajával csendespihenőzni és én elaludtam, bár ott ugrált a hátamon a kis disznó és csak 5kor ébredtem fel, tök jó volt. (Ő már 3/4 3kor kiszökött persze...) Vasárnap délután annyira nem volt király, elindultunk a fiúkkal Howth-ra lángosért, de Peti rábeszélt a Honeypark-ra, mert meséltem neki, milyen jó kis csúszdák vannak ott, de 4.40-re értünk oda és pont velünk egy időben érkezett a park felügyelője is, aki könyörtelenül bezárta a kapukat... Köpni-nyelni nem tudtam, totál világos volt még, a játszón egy tűt nem lehetett leejteni, annyian voltak és erre fogja bazmeg és bezárja 3/4 5 előtt. (Valószinűleg 5kor zárt a park* (de miért?!), ezt kicsit előrébb hozta a fickó, igy lett belőle 3/4 5, ami közröhej. Ha 20 percig még ott játszhattunk volna, egy szót sem szólok, annyi pont elég lett volna, Peti lecsúszik mindenen, Palika hintázik kicsit, hello, 5kor indultunk volna haza, megjegyezve, hogy 5kor zár a hely...) Hogy kicsit feldobjam a csapatot (Peti eléggé el volt kenődve, odaautóztunk fél óra alatt és egyszer csúszhatott le az egyik csúszdán) hazafelé beugrottunk a Mekibe egy Happy Meal-ért (fish fingers, crisps, water - már minden Mekis tudja haha), amit ott helyben meg is ettek a srácok és meg volt mentve a nap.
Igy telt a hétvégénk, én szóltam, hogy semmi különös nem volt...

* Megnéztük, február-márciusban 3/4 6kor zár a park. Hümm. 

Január végénél hagytam abba, no most azóta a gyönyörű napos szombat óta, amikor az Ardgillan kastélynál jártunk, megkergült az időjárás és olyan borzasztó, amilyen csak lehet. Esik, iszonyat szél van (tehát esernyőre még csak gondolni sem lehet, mert azonnal kettétörik a fogason lógva is) és ugye február van, ergo meg lehet fagyni.
Mivel a kastélyos kirándulásunk olyan jól sikerült, vasárnapra a Marlay Parkot ütemeztük be, mondván jó rég jártunk ott, de mire odaértünk, esni kezdett... Ha már ott voltunk, kiszálltunk, játszóztunk kicsit (és nem mi voltunk az egyetlenek, ez a durva), majd iszkoltunk is haza, mert csak Palikának volt bélelt esőgatyája, Peti viszont az egy szál farmerkájában csonttá fagyott - sárrá ázott szegény... Délután T. beszaladt a Céghez valami ügyet elintézni, mi pedig itthonról néztük az esőt az ablakon át, csakúgy...
... mint hétfőn, amikor is T. 10.40re orvoshoz ment, igy elvitte a kocsit, mi meg Pajával itthon ragadtunk a szépséges időjárás miatt.
A hét amúgy igy ment ki: csütörtökön délelőtt is itthon lógtunk, mert T.-nél volt a kocsi, a maradék napokon (kedden, szerdán és pénteken) pedig játszóházaztunk: egyszer a Leisureplex-ben voltunk, kétszer pedig a Mr B's-ben, a Nutgrove SC-ben. Az eső pedig szakadatlanul ömlött... Vidám egy hét volt, na.
Ami még történt, csak cimszavakban:

• Elkezdtük nézni youtube-on a Dalfutárt, tök jó.  
• Anyu 64 éves lett, tesómnak meg névnapja volt. Utóbbit elfelejtettem felköszönteni khm.
• Petiéknél fotózás volt a suliban. 
• Eladtam a Vtech walkert, a kis ELC szintit és egy alig használt kirakót. 
• Elhoztam egy bélelt esőgatyát Petinek egy ismerőstől, végre ő is őrültködhet úgy, mint Palika, nem ázik be a feneke... (Kicsit viccesen néz ki mondjuk, kockás és kantáros, de ez van, ingyen volt, nem fogok €20-30-ért venni neki egy téli vizálló nadrágot egy-két hónapra...) 
• Petiék új kedvenc rajzfilmje a Pororo lett, amitől leolvad az agyam, olyan idegesitő, de ők nagyon szeretik. (Eddig a Wanda & the Alien volt a sztár, az aranyosabb azért.)   
• Palika szerint ő Bagolydoktor. (Illetve ha megkérdezem, milyen állat ő, akkor mindig úgy válaszol, hogy természetesen béka.)  
• Peti már mindent elolvas, automatikusan. Azt mondja, nem tehet róla, ránéz valamire és nem akarja elolvasni, de mégis elolvassa. Kis cuki. Ahhoz képest, hogy tavaly mit küzdött, hangról-hangra olvasta el a szavakat, most kap egy vadiúj szöveget és folyékonyan felolvassa. (A legjobb csoportba került, ezt már irtam szerintem, tök jó.) Magyarul is megy neki egyébként az olvasás, de az döcögősebb azért jóval, többször megakad, de úgy általában az is oké. (Ehhez képest az irása még elég kis fura, angolul is, de magyarul még inkább, nyilván, mert pl a sz-t, cs-t, zs-t meg az ékezetes magánhangzókat persze abszolút nem tudja, mikor, hogy irja, a sz helyett simán s-t ir ilyesmik.)      
• Két hete leadtam egy rövidke, de annál nehezebb forditást. Az 1500 Ft-os órabér ellenére vállaltam, gondoltam, legalább aprópénznek jó lesz. A végösszeg €20 lett, ezért kinlódtam át több estét, miután lefektettem a kölyköket és bazmeg azóta sem küldte a pénzt a csaj... És ami a legjobban felcseszi az agyam, hogy olyan cégnek forditottam, ami több milliárdos bizniszről henceg...    
• Pipi azóta is szenved a hasával, naponta 15x megy kakilni (és 2-3 napja pisilni is). Kedd délután GP.
• Csütörtök este Skype-oltunk Bencéékkel (nekem már csak Bence hahaha), meséltünk Dublinról, Irországról és megpróbáltuk elriasztani őket attól, hogy ideköltözzenek Barcelonából.  

 Ennyi volt hát február első hete, esős, esős és még esősebb. (És nyilván viharos, hogy az eső ne függőlegesen, hanem vizszintesen essen.)

Csúnyán elkiabáltam, hogy egyszerű és szép a hét, Peti csütörtök - pénteken megint itthon volt, mert azzal ébresztett, hogy fáj a hasa. Csütörtökön tehát azzal kezdtünk, hogy kerestünk neki ultrahangost (ugyanoda mentünk végül, ahová én is jártam mindkét terhességem alatt) és kaptunk is extra sürgős időpontot délután 1-re. (Mint kiderült, ebédidőbe hivták be, különben csak jövő hétre lett volna időpont.) A délelőttöt tehát itthon töltöttük, mostam, teregettem, főztem, takaritottam és percenként próbáltam türelmemet nem elvesztve visszaverni Peti evésre irányuló támadásait - a vizsgálatra ugyanis üres hassal kellett mennünk... Végül fél 1kor indultunk neki Blackrock-nak és úgy beszéltük meg, hogy T. elviszi Petit az orvoshoz, én pedig azalatt bevásárolok Pajával a Supervaluban, ne sorakozzunk már fel 4-en egy ultrahang vizsgálatra. Mig tehát mi vásárolgattunk, Pipi hasát megultrahangozták és kiderült, amit eddig is sejtettünk, durva szorulása van, a belei fullon vannak... Na szuper, bár nyilván lehetett volna rosszabb is az eredmény. Mivel szegény egész délelőtt éhezett, már a kocsiban befalta a kézműves citromos sütit, amit vigaszdijként vettem neki a Supervalu előtti kis piacon és megbeszéltük, hogy mostantól nuku csokis-kakaós süti, keksz, emenc és a többi fos, amit nasiként eszeget (velem együtt), beszedi a gp által felirt borzalmas izű hashajtót és rááll a gyümikre, zöldségekre, mert egyébként gond lesz. Délután bementem a városközpontba busszal, vettem áfonyát, körtét, epret és egy üveg smoothie-t a Dunnes-ban, majd végigvánszorogtam öt üzleten, mert szerettem volna venni magamnak egy farmert, egy pizsamát és egy csizmát, de már az első bolt után hányingerem lett az idegtől, mennyire gyűlölök ruhát venni, mert minden nagy, minden kicsi, minden bő, minden szűk, minden ronda, minden drága. (Ha tudja valaki, miért nem gyártanak normális ujjhosszú pizsamát, szóljon. Értem én, hogy divat meg hóbort, de bazzeg ki az, akinek kényelmes rövidujjas pizsifelsőben aludni télen és ki az, akit nem idegesit, ha a pizsiujja öt centivel ér könyék alá? (Ez a hosszúujjas pizsama...) És akkor ugyanez a kin a farmernél is, aminek a 70%-a skinny, 20%-a super skinny, 10%-a pedig straight... És akkor oké, rábeszélem magam egy skinny-re, majd hordom csizmával, de akkor ami jó combban, az akkora derékban, hogy valakit még magam elé vehetnék és még akkor is lötyögne. Öv persze nem jön számitásba, mert mindenhol csak M-es vagy L-es van, nekem meg XS kéne, de igy januárban a sok árleszállitás után már semmi nincs készleten, úgyhogy végül maradtam egy bő skinny farmernál, ne menjek már haza üres kézzel, de közben forrongtam, mennyire utálom ezt csinálni Tipikus first world problem, nyilván, de gyűlölöm, hogy öreg is vagyok és a ruháim is bénák, bahhh.)

Pénteken, miután Petit telenyomtuk mindenféle hashajtóval, természetesen megint nem ment suliba, ráadásul mivel T. elvitte az autót, itthon ragadtunk, nem tudtunk sehová se menni. Hálistennek azért nem volt totál őrület, Palika pl csomószor elvonult nézegetni a Vidám Mesék könyvét, nála most érett be a dolog... (Mondjuk tiz percenként kérte, hogy olvassam fel az Okoska-botocskát, de sebaj, ez legyen a legkevesebb, olvasom én, ha kell, még évekig.) Délután éppúgy, mint délelőtt szintén nem mentünk sehová, mert T. megint elvitte az autót, ez a nap volt hát az abszolút Itthon Maradós Nap.

Mivel csütörtök-péntek igen laza volt, szombatra viszont napsütést igértek, rábeszéltem T.-t, hogy menjünk el az Ardgillan Castle-hoz, mert már nagyon régóta vágytam oda. Még 2009-ben, gyerekek előtt jártunk ott, akkor bementünk a kastélyba is, izgi volt, most viszont nyilván azt kihagytuk, helyette viszont játszóztunk, scone-oztunk és sétáltunk egy nagyot. Bár sütött a nap, meglepően hideg volt, a játszó pedig sajnos elég vizes volt még, de ennek ellenére jót szórakoztunk, jó kis nap volt.

A kastély fekvése gyönyörű, mindenhonnan látni a tengert, ráadásul nemrég csináltak egy Fairy Trail-t is az egyik ösvényre, igy nem volt nehéz rábeszélni a fiúkat, hogy játszózás és sütizés után sétáljunk is kicsit... 2 körül értünk haza, mivel főzni nem főztem, ebédre pizzát ettünk, uzsonnára pedig kipróbáltuk a Boston Donuts fánkjait. (Decemberben nyitott egy üzletük a kis Tesconk mellett, kb 10 perc sétára tőlünk, jajj nekem.) A fánkok mondjuk aranyáron voltak (€3 per darab), ráadásul iszonyúúúú édes volt mind, szóval nem lesz ebből a fánkozásból rendszer, de egyszer-egyszer azért belefér úgy gondolom, főleg egy ilyen szép nap megkoronázása után.
És hát Pál a szép meg a jellemzően mókamiki: