Oldalak

2022. december 1., csütörtök

Az égbolt zár

Én nem tudom, mi van itt, milyen már ez a november... 

  • Először Anyu nagynénje, akit felhivott (volna), mert szülinapja volt, de már csak a lánya vette fel a telefont...  
  • Aztán T. barátjának az anyja, néhány napos küzdelem után...
  • Aztán egy régi ismerősöm (ez nagyon durva!), gimiben felettünk járt 2 vagy 3 évvel, egyik reggel egyszer csak nem ébredt fel, pedig sportolt egész életében, nem volt elhizott, nem volt beteg, szóval derült égből villámcsapás... 
  • Aztán pedig Feri, Anyuék legjobb barátja, aki nagyon régóta, nagyon keményen harcolt a rákkal, hol fenn, hol lenn... Az utolsó 2-2.5 hónapban nagyon lenn, nagyon vegetálva, szörnyű sokat szenvedve... Anyuék még szeptember 22-én jártak nála, mert kérte, hogy búcsúzzanak el, azóta szinte alig volt magánál... 
Legjobban az utolsó két történet zaklatott fel, Viktor, mert eszméletlenül fiatal volt és tényleg egyik pillanatról a másikra ment el és Feri, mert ő mindig is jelen volt az életünkben, ő volt az esküvői sofőrünk, Anyuékkal rengetegszer "buliztak" hajnalig, nagyon sok közös élményük volt és basszus, még ő sem volt 70... 
Nehéz ez az időszak, nagyon. 

2022. október 24., hétfő

Az elmúlt 2 hét

Meglehetősen sűrű volt, minden szempontból. 

A házvásárlásunk stagnál, néztünk egy csomó házat, de egyik sem lett álmaink netovábbja. 11-én kedden és 14-én pénteken Shankillben néztünk két házat, az első nekem tetszett, bár jó sok munka lenne vele és messze van a Dart-tól is sajnos, a másodiknak a környéke álomszép volt, kb 60 méterre tenger, de olyan sötét volt csóri ház, hogy eszméletlen. Full napsütésben, gyönyörű időben az orrunkig nem láttunk a szobákban, nagyon szomorúak voltunk, mert máskülönben tényleg baromi szép volt a környék, nyugodt, békés és hát a tenger... A szombaton látott Aiken's Village-beli ház ugyan 3 szintes volt, szép nagy, a gyerekeknek tetszett is (ez volt az első viewing-juk), DE persze messze van a központtól és nincs nagyon semmi a közelben - Artúrékon kivül haha, akik kb 5 percre vesznek lakást onnan. Ugyanez volt a gond a 19-én, szerdán nézett két másik házzal: nagyok voltak, szépek, viszonylag újak - de a semmi közepén, Carrickmines közelében. (Ja és hiába volt 3 óriási hálójuk plusz a nappali, nem lehetett egyik szobát sem megfelezni, hogy csináljunk egy 5. helyiséget, ami ugye jól jönne mondjuk dolgozószobának, zeneszobának, bárminek.) Szombaton szintén két helyen jártunk, az egyik nagyon tetszett, mert olyan közel van, hogy nagyon jól ismerjük a környéket (Milltown), a kilátása gyönyörű volt, DE sajnos lakás a lelkem és tekintve, hogy a zaj elől menekülünk, nem vagyunk 100%-ig meggyőződve róla, hogy jó ötlet lakást venni és nem házat, ráadásul a UCD közelében... (Emellett a másik bibi annyi ezzel a lakással, hogy nagyon drága... Nyilván, hiszen jó környék és közel van a központhoz...) Mindenesetre eddig ez volt a legszimpibb ingatlan, lehet teszünk is rá ajánlatot, meglátjuk. A nap 2. háza Shankill-ben volt megint, közel a Dart-hoz, szép helyen, de sajnos pici volt, kis szobák, szűk terek, nem jött be sajnos. Itt tartunk, nem sok. Nagyon kevés lakás / ház van a piacon sajnos, abszolút nem pörög a biznisz, hetek óta ugyanazok a találatok jönnek fel, nem csoda, mert óriási a lakáshiány, sok ingatlan szerintem kéz alatt cserél gazdát, ki sem kerül a honlapokra. Nehéz ügy csessze meg. 

Munkafronton változások vannak, ott tartottam ugye, hogy október 6-án interjúztam a Kids Inc-nél, akik nem sokkal később irtak, hogy átmentem az első körön, küldjek be pár dokumentumot, amit meg is tettem, kértem otthonról Erkölcsi bizit is, ők megigényelték a Garda Vetting-et, szuper, 13-án, csütörtökön délután pedig irtak, hogy Ballinteer megfelel-e nekem dolgozni, mire azonnal kérdésekkel bombáztam őket, hogy 1) Ballinteer melyik részére kéne mennem 2) Pontosan hány óráról van szó. Ezután pedig néma csönd. Hogy kicsikarjak belőlük valami választ, hétfőn, mikor megjött a magyar Erkölcsim, azonnal átküldtem nekik, hátha eszükbe jut, hogy csütörtök óta nem reagáltak, hova kéne mennem és heti hány órában, de nyilván semmi, erre sem irtak. Tekintve, hogy bloody men are like bloody buses and job offers, nem tudtam feltétel nélkül lelkesedni a sikeremnek, mert 12-én, szerdán (tehát pont mielőtt a Kids Inc kérdezte volna, jó-e nekem Ballinteer) volt egy interjúm a Sigmar-ral is, ami egy recruitment agency és a recruiter mondta, hogy van nekem egy érdekes poziciója: egy irodai, adminisztrativ-recepciós munka Poolbegnél (tehát jóóóóval közelebb, mint Ballinteer), heti 3 napban. A következő napokban - mig vártam a Kids Inc válaszát, folyamatosan forrongtam, mi a francot csináljak, melyik munkának drukkoljak, mert az egyik illik hozzám, kvázi kirázom a kisujjamból, kényelmes és jobban előrevisz, mint az irodai munka, de messze van és minden délutánom foglalt lenne, 12kor indulnék és 7 körül érnék haza; a másik meg szép ruhás, kényelmetlen, stepping out of my comfort zone (telefonálás!!), de csak 3 full day és itt van egy centire... Várva-várakozva tiszta ideg voltam, tudtam, hogy valamelyik munka meglesz, de nem akartam a két szék közül a földre esni nyilván... Kedden, 18-án hivott a recruiter, hogy szerdán be tudnék-e menni a Poolbeg-hez második körre, mivel a Kids Inc még mindig kussolt, én persze rábólintottam, mert a nyári nagykövetséges buli után úgy döntöttem nem várok olyan munkákra, amik nem reagálnak, szóval megbeszéltük az időpontot - és kb fél órával ezután irt a Kids Inc, hogy akkor Onboarding meeting szerdán fél 6-kor... Báááááá. Na, itt még idegesebb lettem, mit csináljak, szóval nincs vesztenivalóm alapon elmentem a Covanta interjúra 2.15-kor és gondoltam majd meghallgatom a Kids Inc ajánlatát is fél 6kor, de az interjú után nem sokkal hivott a recruiter, hogy szuper, sinen vagyunk, hétfőn kezdhetek is a Covanta-ban, hurrá. Mivel ekkor már fél 5 volt, gyorsan irtam a Kids Inc-nek, hogy hát szorri, ez van, hétfőn kezdek máshol, de miután nem akartam elvágni magam náluk teljesen, hozzátettem, hogy ez egy egy hónapos ideiglenes munka (tényleg) és november végén - december elején majd még irok nekik, van-e üresedésük esetleg közelebb hozzánk... Hát ciki volt, mit ne mondjak, nagyon szarul éreztem magam, fene tudja, jól döntöttem-e...      

Szociális életünk szintén pörög, mint a ringlispil, Pipi és Palika is volt playdate-n Hugoéknál, október 18-án voltunk a Sandymount ET nyilt napján (nagyon klassz volt, ott volt Peti pár osztálytársa, nagyon örülnénk, ha felvennék ide, mert a tanárok és a diákok is szimpik voltak, jó érzés volt az egész), én találkoztam Gyöngyivel a Waterloo-ban (ők is szenvednek a rohadt lakásokkal, ők már kötöttek szerződést is, de a tulaj mégsem költözik ki időben, úgyhogy most megint gond van), voltam benn a Google-ban ebédelni megünnepelni a sikeres munkakeresésem, majd pénteken irt Évi, hogy Brúnó megbetegedett és van két jegyük a Jumpzone-ba, akarunk-e menni helyettük... Mivel a suliban Pipi már lebeszélte Hugo-val, hogy esetleg átmegy hozzájuk, szóval tudtuk, hogy Hugonak szabad a délutánja, gyorsan rákérdeztem Vickinél, nem akarja-e, hogy Hugo és Madeleine is jöjjön a Jumpzone-ba és hát miért ne alapon Vicki gyorsan foglalt két jegyet, én meg ebéd után felszedtem őket és elvittem mind a négy gyereket ugrálni. Jó későn, 6 után értünk haza, de nagy élmény volt, sosem volt még 4 gyerekem haha és asszem már nem is lesz. 

Ami a hétvégéket illeti, bár itt az ősz és már szépek a fák, sajnos annyira nem tudtunk kirándulgatni az időjárás és a lakásnézések miatt, összesen a Marlay parkban voltunk, a Phoenix Parkban (itt a kajálda árai iszonyatosan elszálltak, basszus €5.5 egy kis szelet süti, eszméletlen), illetve egy szombaton Brayben is jártunk, egy vasárnap meg simán csak Nutgrove-ba mentünk, mert úgy éreztük, itt az idő, hogy Peti pontosabban is megismerje a kamaszkor változásait, úgyhogy mig T. elvitte frappuccinozni és felnőttesen beszélgetni, én Palikával bevásároltam és mászkáltam a bevásárlóközpontban.

Anyu a héten sajnos lebetegedett, két napig nagyon magas láza volt, majd köhögött jó ideig (még most sincs teljesen jól), de állitólag nem covid, mert csinált tesztet és negativ lett... 

Hát igy vagyunk. 

2022. október 11., kedd

Vicces Pali

Betesz egy becsomagolt villát a táskájába. 

Peti: Minek viszel fogkefét a suliba?

Palika: This is a special toothbrush. Lady Gaga used it. And Bonnie Tyler.


Megyünk hazafelé a suliból és rákezdi:

- Maradunk élve, valamit mondunk, mi okunk van rá, aki megáll...*


* Eddigi kedvencei a Szőkitett Nő, a '60-as Évek, a Még egyszer és a Húsrágó Hidverő voltak meg persze a Halsziv ("Igy is van, a zasszerem, rá kell szokni...") 

2022. október 10., hétfő

Update

Végül becsicskultam és ma elvittem az eredeti születésit a Sandymount ET-be és ott is hagytam... Most várás van, november közepére derül ki, kit hova vettek fel és november végére kell eldönteni, mi a válaszunk. (Ez mondjuk vicces, tekintve, hogy fogalmunk sincs, hol kötünk ki házvásárlás ügyileg.) Múlt szerdán voltunk a Blackrock ET-ben, ami ugyan most itt van a közelünkben, de mivel ez az ideiglenes épületük és a végső Dun Laoghaire-ben lesz, náluk nem vagyunk a catchment area-ban... Mondjuk T. amúgy sem volt elragadtatva a helytől, mert annak ellenére, hogy a tanárok és a diákok is cukik és kedvesek és barátságosak voltak, azért ez az ideiglenes épület elég gáz. Szerintem mondjuk ez annyira nem lényeg, hiszen nem ez a végső helyük, fontosabb, hogy a társaság szimpi volt, de miután amúgy is kevés az esélyünk, hogy bejutunk (iszonyú sokan voltak és hát nem vagyunk a körzetben), azt hiszem inkább a Sandymount ET-nek fogok szurkolni, ami körzetünk is és remélhetőleg pont ugyanilyen klassz. (Náluk csak 18-án lesz Open Day, nem is értem, miért ilyen soká.) 

Pénteken megint megnéztünk egy lakást, sajnos kicsi volt és lepukkant, szóval kiesett, szombaton T. megnézett még hármat és bár a középső tetszett neki nagyon, sajnos lebeszéltem, mert szerintem kicsi lenne és ahhoz képest drága volt. Hétvégén találtam egy szuper házat, közel is van, nagy is, drága is, de az most mindegy, kicsit több, mint a keretünk, de sajnos már elvitték, mire időpontot kértünk... Holnap és pénteken megint megyünk háztűznézőbe, sajnos mindkettő messze van, Bray felé, de hát ez van, egyszerűen nem nagyon tudunk válogatni.

Pénteken végre volt egy interjúm, afterschool teacher pozicióra, szerintem jól ment, de ezeknél sosem lehet tudni... Kértek ilyen-olyan papirokat, szóval bizom benne, hogy kellek, de nem akarom beleélni magam megint, mint nyáron a hülye nagykövetségi munkába. Fingers crossed hamarosan jelentkeznek. 

Hétvégén amúgy szombat nagyon sűrű volt, T. ugye házakat nézett, én meg Petit elvittem 12-re a Pearse station-re, mert szülinapi buliba volt hivatalos Bray-be (Oscar 12 éves lett) és kocsi hiányában dart-tal jutottunk a tett szinhelyére. Mivel Hugo-nak meccse volt, Vicki autóval vitte kicsit késve Bray-be, de hálistennek ő is tudott menni, aminek Pipi nagyon örült. Hogy a kicsiknek is legyen valami élmény, egy hátizsákban elvittem Palika görkoriját és bukósisakját (dögnehéz volt) és mig a nagyok partyztak, Madeleine és Palika vidáman kergetőztek a promenádon. Mikor Petiék végeztek a bowling-al, lesétáltak fish & chipsezni a tengerpartra, mi is odamentünk és még vagy fél órát szórakoztunk a parton, a gyerekek kavicsot dobáltak, mi meg dumáltunk. Nagyjából 6 óra volt, mikor hazaértünk (Vicki hazahozott), hullafáradtan és hullaéhesen. Vasárnap ehhez képest kicsit uncsibb volt, játszóztunk a Windy Arbour-nál, majd beszaladtunk a Lidl-be vásárolni és délután szokás szerint takaritottunk... 

Elkezdtem (megint) fogyózni, vagyis kipróbálom intermittent fasting-ot, mert utálok mozogni és nem szeretem a különböző diétákat sem. Durva, hogy 40 felett ragadnak ránk a kilók, szemétség ez az egész. Most 62 kg vagyok (!!!), a célom egy reális 57 kg még mindig. A Palika születése után rajtam maradt 2-3 kg-ra tehát még jött fel 5 kg az elmúlt években.    

Hát igy, október közepe van, három hét és Halloween.

 

2022. október 5., szerda

Áh, lehangolt

Kezdem "unni" ezt a keresgélést... Munkakeresés, ház keresés, gimi keresés... Brrrr... Idegölő mind a három külön-külön is, nem hogy egyszerre. Munkafronton minden fos, örülhetek, ha visszairnak, hogy "most épp nem voltam sikeres" (mikor voltam?), miközben naponta 5-10 helyre beadom a jelentkezésem (három területen mozgok: irodai, entry level adminisztráció / afterschool assistant (napközis tanitónéni) / part time, egyszerű sales assistant munka, ahol mondjuk nincs wc pucolás vagy kajakészités) és még ezekre a helyekre sem hivnak be, miközben látom, milyen embereket vesznek fel ezekbe a poziciókba... A házkeresést illetően szintén nem rózsás a helyzet, már most látom, hogy nem csak a piac a gond, mi ketten sem tudunk megegyezni, mit akarunk, az árkeret az stimmel, de mig T. inkább a központtól közepesen messze lévő, közepes nagyságú (3 hálós), kicsit lepukkantabb házakat preferálja, én azt mondom vagy vegyünk egy kisebbet (2 hálósat), jó állapotban közel a mostani helyünkhöz, ahonnan gyalog besétálunk a Grafton street-re vagy ha lúd, legyen kövér, legyen 4-5 hálós, szinte új Dublin szélén, ahonnan na bumm, messzebb van a cég (ahová ugye összesen heti 1x jár be)... A vicc, hogy ezek nagyjából egy árban vannak, az én szivem a Sandyford-ban vagy Stepaside-ban lévő gyönyörű, tágas és újépitésű házakhoz húz, ahol szemben van a nyúl (tényleg, Dublin ilyen, kis falu, mindig mondjuk, ezek még mindig város határain belül vannak, mintha Pestszentlőrincen teheneket látnál az ablakból), hát mennyivel megnyugtatóbb már, hogy azonnal beköltözhető egy ház és nem kell még 50-60 ezer eurót rákölteni a mai világban... Na mindegy, a harmadik a suli, ami szintén mókás igy lakásvásárlás előtt, miután azt sem tudjuk, merre fogunk lakni pontosan. Hétfőn beadtam 3 helyre a jelentkezést, Blackrock ET (RDS-nél van még, épül a végleges épület), Goatstown ET (erre vannak a közepes távolságú, lepukkant házak) és Newpark Comprehensive School (ez még távolabb van, ha esetleg Dun Laoghaire-ben kötnénk ki). A Sandymount ET, ami a legközelebb van és ahová mennek Peti osztálytársai is csak eredeti születési anyakönyvit fogad el (a többi nem is kérte), szóval oda majd személyesen viszem be a jelentkezést, ha csinálunk a doksiról egy másolatot, mert fogja a fene náluk hagyni az eredeti iratot, hát hogy jut az majd vissza hozzánk...? Emellett a fizetős St Conleth's ugye megvan, de drága, főleg igy hitelfelvétel előtt. Tiszta stressz vagyok már most ettől a suliváltástól, olyan jó volt az 8 év... Izgi lesz a gimi is biztos, de ahhh, mennyi új gond, beszokás, új társaság... Ma megyünk Open Day-re a Blackrock ET-be, kiváncsi leszek milyen lesz a benyomásunk a De La Selle-hez képest... (Oda egyelőre még nem adtuk be, pedig ott voltunk ugye Open Day-en.)    

Mi is van még? T. túlélte a polip műtétet, végül kiderült, hogy csak egy volt szerencsére, szövettan egy hónap. A hétvégén megint volt gondunk a vizzel, a konyhai vizünk ugye már pár hete szarakszik, büdös, de hétvégén a fürdőszobai vizünk is meggárgyult, konkrétan világosbarna lett. Cuki. A tulaj és az ingatlanosok természetesen megint semmit nem csináltak, ezer telefon után sem oldottuk meg a dolgot, egy röhej ez az egész. (Ezért is kéne asap ház, de hát ugye nem egyszerű az sem, mint fent részleteztem...) Végül órákon keresztül folyattuk a vizet (nekem ez fizikai fájdalom volt, gyűlölöm az ilyet, mint azt is, hogy hetek óta palackos vizet iszunk, úristen), most már normális a szine, de még mindig állott szaga van, de nyilván ez már csak a mi finnyásságunk (a tulaj szerint). A hétvégén amúgy sikeresen odaajándékoztam valakinek az ingyen kapott bicajt, végre nem áll a folyosón, eladtam Palika kisbicaját, szóval a múlt heti eladásokkal együtt (akkor a kis piros rollert és a kinőtt gyerekülést adtam el) már egész jól állunk a cuccaink kiszórásával. Hétvégén amúgy nem voltunk túl fancy helyeken, szombaton Blackrock-ban voltunk (görkori, forró csoki), vasárnap meg Rathfarnham-on (hintázás, görkori) és hazafelé beugrottunk a Homestore-ba, mert már fél árasak a Halloween dolgok. (Nem vettünk ám semmit, de nagyon jó nézegetni ott haha.)        

Szépen átcsúsztunk hát októberbe, még egy hónap eltelt, még hűvösebb van, még egy hónappal közelebb léptünk a halálunkhoz. 

Mondjuk az az egy jó volt a napokban, hogy Pipiék voltak a Lust for Life előadáson és nagyon tetszett neki. (Palikának is kért egy pólót haha.) 

2022. szeptember 29., csütörtök

... a kerti virágok

Hát megint eltelt 2 hét, lassan vége szeptembernek. A gyerekek belerázódtak a suliba, mi meg elvagyunk, mint a befőtt. Megint megkaptuk a hitelt (fél év után lejár a hitelkérelem, újra kell igényelni), T. kinézett már pár házat, pénteken kezdjük nézegetni őket - nem sok reménykedéssel... Egyrészt nagyon kicsi a kinálat, másrészt mi is válogatósak vagyunk: ne legyen túl messze Dublin 4től, legyen jó környék, legyen 3 hálós, kis kerttel, nézzen ki jól és legyen 450-500 ezer alatt. Hát ebből hogy úgy mondjam nincs túl sok, a kereslet meg óriási, már az is csoda, ha visszairnak, hogy megnézhetsz egy ingatlant. Gondolkoztunk azon is, hogy Magyarországon kéne inkább venni, sokkal olcsóbban, jobbat, na de nekünk a lényeg nem a befektetés, hanem hogy legyen hol laknunk ugye, mert ez a mostani hely meglehetősen ócska, két előnye van összesen, hogy van tető a fejünk felett és hogy  szuper helyen van, minden más szar. (Pl most már a vizzel is van valami, tele van apró fekete izékkel, a landlord azt mondta igyunk palackos vizet, hát köszi... a fűtés továbbra is gyenge, fűtjük az utcát a francba, a mosogatógépből koszosabban szedjük ki a dolgokat, mint ahogy betettük, szóval isteni az életszinvonal...)

T. offsite hetét túléltük, csütörtökön éjfélkor jött haza, klassz volt... Novemberben lett volna egy hét Svájc is, felajánlotta, hogy menjek vele és amig ő dolgozik meg vacsorázik, én fedezzem fel a várost, de a napokban jött a hir, hogy jövő negyedévre tolják a bulit, szóval lőttek az extra világlátásomnak, nyilván. Végre sikerült amúgy eldöntenem, hogy egye fene, jelentkezem egy ECCE Level 6 kurzusra, amivel majd mehetek oviba dolgozni (már az is kész tortúra volt, mire kideritettem, hogy mehetek-e Level 6-re úgy, hogy nincs Level 5-öm, nem értem, mi a fenének bonyolitják igy túl ezt a dolgot, ááááh), de T. most kitalálta, hogy nyilt egy állás a csapatukban, pályázzam meg és ha nem jön össze, na majd csak akkor vágjak bele a tanulásba, de nem is tudom, 2-3 hónapot vártam a hülye nagykövetségre is, kell most ez nekem, nem lenne jobb hagyni az egészet és hipphopp elkezdeni a tanfolyamot inkább, tekintve, hogy az legalább érdekel? (Azt mondta, lehet a kettő egymás mellett is, mármint hogy megpályázom a munkát és ha esetleg felvesznek, nem baj, majd esténként tanulok, de mivel van két gyerekünk is plusz egy háztartás, amit vinni kell, nem hiszem, hogy ez jó ötlet. Néha agybajt kapok tőle amúgy, annyira férfi szemmel nézi a dolgokat, nyilván a mosás-teregetés, a gyerekek minden kis hülye ügyeinek intézése, a bevásárlások, a rendrakások és a napi sütés - főzés az csak úgy megtörténik, ha most emellé hirtelen bejönne egy heti 40+ órás munka meg egy 1 éves tanfolyam, ahol vizsgázni kell meg beadandókat irni, hát nyilván a kisujjamból kiráznám... Beszélek neki nonstop az üvegplafonról, hogy vegye már észre, hogy neki a munka van meg a heti egyszeri közös takaritás vasárnap, minden másra ott vagyok én nyilván a háttérben: a ruhái kimosódnak, minden nap meleg ebédet kap, a gyerekek leckéje lazán kijavitódik, az ügyes-bajos dolgaik megoldódnak stb stb stb tehát nekem ne mansplaineljen már mindenfélét, mert nem egy szintről indulunk. Ha neki lejár a munkaideje 6-kor, még 7-ig dolgozik, mert lelkiismeretes, majd utána vacsorázik, de nincs rajta a háttér felelőssége abszolút. (Persze, nem dolgozom full time, nyilván én csinálom ezeket most, de ha én is teljes munkaidőben dolgoznék, képzelem, mekkorát nézne, hogy jéééé, mennyi láthatatlan munka van egy családban... Nem is tudom, máshol hogy csinálják, ahol mindkét szülő full time-os (külföldön élő anyukák a legritkább esetben dolgoznak full time, csak mondom, nem véletlenül), ezért is szeretnék part time munkát, de ha összejönne egy full time, hát tuti, hogy nem vállalnék be mellé egy tanfolyamot, max ha lesz takaritónőnk, szakácsnőnk és nanny-nk, ami ugye nem lesz haha...)) 

Na munkafronttól eltávolodva, jöjjön a szórakozás. Jó kis hétvégéken vagyunk túl, kifejezetten klassz volt mind a kettő. A kettővel ezelőtti szombaton Bray-ben voltunk görkorizni és fagyizni (az idő itt mondjuk gáz volt, megfagytunk konkrétan, megjött az ősz), vasárnap meg Howth-ra mentünk ki, végigjárni a Cliff walk-ot. Idejét nem tudom, mikor voltunk utoljára Howth-on, jó ideje nyaggattam már a társaságot, hogy menjünk, de mindig ellenálltak, mondván, hogy messze van, nincs ott semmi (na persze) és egyébként is menjünk Blackrock-ba (fúj). Utólag nem is értem, miért tiltakoztak, tök jót sétáltunk, a fiúk csináltak két videót is (egy percenként forditottak egyet a Rubik kockán és a végén összevágták egy rövid videóvá) és hát az a táj... Eszméletlenül gyönyörű, főleg napsütésben és hát nekünk pont sütött a nap rendesen, igazi vénasszonyok nyara volt azon a vasárnapon, előtte szétfagytunk Bray-ben, itt meg megrohadtunk, vicces volt. Bár azt gondoltam, ez a hétvége nehezen überelhető, mert szuperül éreztük magunkat, az előző hétvége talán még ennél is jobban sikerült, már ami a péntek-szombatot illeti. Hogy miért? Hát a társaság miatt... Először is, péntek este Laár András esten voltunk a Talbot Hotelben, Stillorgan-ben. A gyerekekre Artúr vigyázott (alig várták, hogy jöjjön, birják a stilusát, társasoztak, beszélgettek, megvacsoráztatta őket, ahogy kell), mi meg bulikáztunk kettesben. Az előadásra mondjuk külön mentünk, mert T. felajánlotta az egyik gitárját és az erősitőjét Andrásnak és érte taxi jött (!) negyed 6kor, én meg negyed 7kor indulhattam el csak - a saját kocsinkkal, de sebaj, jó volt ez igy. Már előadás előtt odajött hozzánk beszélgetni Laár András (nagyon aranyos volt, tök közvetlen, nem nagyzolós vagy felvágós, egy teljesen értelmes, kedves ember), szóval már ez megadta az alaphangulatot, de mikor elfogadta a meghivásunkat szombat délelőttre egy kis kirándulásra Killiney-ba, hát az nagyon menő volt. Maga az előadás is klassz volt, sokat nevettünk, jó volt végre kicsit elfelejteni a hétköznapokat, de utána alig vártuk, hogy másnap legyen, hiszen nem minden nap vihetünk egy ilyen illusztris vendéget kirándulni az Obeliszkhez... T. először azt javasolta, hogy én maradjak itthon a fiúkkal, ne nyomorogjunk a kocsiban, de végül sikerült meggyőznöm, hogy na ne, nem maradhatunk ki egy ekkora buliból, hiszen a gyerekek is imádják a KFT-t meg pár Besenyő Pista bácsis poént is ismernek. Fél 11re mentünk a hotel elé felvenni Andrást, felautóztunk a Killiney Hill-re és végigjártuk a szokásos körünket. Először a kis kávézóban ettünk valamit (rábeszéltük szegényt a scone-ra, hát nem volt egy nagy szám haha, de legalább a kávé jó volt), majd felsétáltunk a szép kilátáshoz, az Obeliszkhez és onnan le a parkolóba újra. Útközben sokat beszélgettünk zenéről, Irországról, az itteni életről, a Rubikozásról, nagyon cuki volt, ahogy mindenre rácsodálkozott és amilyen lelkesedéssel érdeklődött, imádtuk. Mivel ebédmeghivása volt egy Thai étterembe 1-től, Dun Laoghaire-n keresztül visszavittük a hotelhez fél 2 körül (nagy volt a dugó, na), telefonszámot, email cimet cseréltünk és kérte, hogy ha Pesten járunk, mindenképp látogassuk meg, szeretettel vár minket kis családjával. Óriási élmény volt ez a délelőtt, nagyon jól éreztük magunkat és úgy tűnt, neki is tetszett ez a kis kirándulás. Mivel délután Eszterékhez voltunk hivatalosak, ebédre csak egy gyors Boojum-ot nyomtunk le, majd sütöttem egy adag muffint és húztunk is Navan-ba. Fél 5-5 körül kellett volna megérkeznünk, ehhez képest fél 5kor indultunk el hozzájuk, amit kicsit ciki volt, de kimagyaráztuk a dolgot a délelőtti programunkkal. Jó rég nem találkoztunk amúgy Eszterékkel, még covid előtt, 2020 januárjában jártunk náluk utoljára, ami durva, tekintve, hogy előtte azért összejártunk normálisan. Na sebaj, ott folytattuk, ahol abbahagytuk, mi, a felnőttek jót dumáltunk, a gyerekek meg némi kezdeti szégyenlősködés után szintén megtalálták az összhangot, amit nagyon jó volt látni. Mivel Navan 1 órányira van tőlünk és az apukák nagyon akartak lőni (nem tudom, melyik lövöldözős játékot játszák), ott is aludtunk náluk, a gyerekek fél 11 körül (!), mi 1 körül, a fiúk meg 4 körül kerültek ágyba, szóval jó volt a buli. Masnap még együtt reggeliztünk, de dél körül hazaindultunk, mert nem akartunk tovább zavargászni, mégiscsak vasárnap volt már. Jól sikerült ez a nap is, tényleg, kifejezetten jól éreztük magunkat náluk, szóval ahogy mondtam, klassz volt a hétvége nagyon. Az egyetlen probléma az volt, hogy szombat éjjel iszonyúan elkezdett fájni a torkom, ami vasárnapra sem múlt el, sőt, majd hétfőre igazán lebetegedtem. Folyt az orrom, gyenge voltam, szétrepedt a fejem meg az arcom és úgy egy az egyben készültem a halálra. Hétfőn kb 4től ágyban voltam kedd reggelig, amikor is kicsit megerősödtem, de elkezdtem köhögni, mint egy tüdőbajos. Csináltam egy nyálas covid tesztet, majd elhánytam magam tőle, de hiába, negativ lett, pedig nagyon rosszul voltam a folyamatos köhögéstől. Most csütörtök van, keddet-szerdát végigugattam, éjszaka is köhögtem, az orrom talán már kevésbé folyik, a fejfájásom is elmúlt, de azért még mindig szarul vagyok, mert ha rámjön, nem tudom abbahagyni az irritáló köhögést, amint levegőt veszek, az piszkálja a torkom és azonnal köhögni kezdek, baromi rossz... Mondjuk most már úgy érzem, megmaradok, de na, kihagytam volna ezt a pár napot, főleg igy, hogy előtte milyen jó kis élményeink voltak. 

T. amúgy épp Tallaghtban van, találtak még júniusban három kis polipot nála a vastagbelében, most szabaditják meg tőle, ha minden igaz, hát nem mondom, hogy nem izgulunk... (November végére kapott amúgy időpontot először, de hálistennek valaki lemondta az időpontját és mivel ő sokat pattog, betették a helyére.)

Ami amúgy még érdekesség volt szeptember második felében, hogy Palika járt egy Jumpzone party-ban, Abigail 9 éves lett; megjöttek a gyerekek ir útlevelei, hurrá; mi egyik este elhoztunk ingyen egy bicajt valakitől, de sajnos Petinek még túl nagy és mivel rossz az egyik féke, T. azt mondta ő nem szarozna a kicserélésével, hogy utána legyen egy nagy női bicajunk Pipinek (mondjuk hogy miért lenne baj az, ha női biciklije lenne, azt nem tudom), szóval most meghirdettem és várom, hogy valaki elvigye ingyen végre illetve egyik este voltunk egy gimi nyilt napján, ami sajnos annyira nem győzött meg, mint kellett volna. Oké, hogy van helyünk a St Conleth's-ben, na de az egy fizetős magánsuli és a jelenlegi helyzetben nem tudom, jó ötlet-e ott kezdenie Petinek a gimis éveket... Iszonyú pénz az oktatás (€6000 a tandij, de azon felül több száz euró még az egyenruha, kell nekik IPad, a könyvek szintén drágák, plusz a kirándulások, extra fizetnivalók, úgy €8000 ez most évente, mint a sicc és akkor még nem emeltek árakat... És nyilván, ha Peti odajár, Palikának is oda kéne...), lehet jobb lenne egy állami sulit találni neki... Jövő héten kezdődnek a jelentkezések, meglátjuk, meglátjuk mi lesz... 

Hát ennyit szeptemberről asszem.                             




2022. szeptember 14., szerda

Sorozataink

A sorozatainkat illetően nagyon hülyén jött ki, hogy pont egy napon fejeztük be a Superstore-t, amit együtt néztünk a Never Have I Ever-rel, amit én néztem egyedül esténként, mig T. fürdött. Szóval brühühű, most üres lett az életem. 

Tavasszal - nyáron amúgy befejeztük a Derry Girls-t is, én meg a Stranger Things-et is.  Hát igy. 

Update: Elkezdtük a Toast of London-t, én meg áteveztem a Welcome to Eden-en és a Two Summers-en. 

2022. szeptember 12., hétfő

Még nyilnak a völgyben...

Hihetetlen belegondolni, hogy még csak 12 napja jöttünk vissza Magyarországról. 12 napja még majd' 30 fokban pakolásztam a bőröndöket, a fiúk a Kresz pályás játszótéren bicajoztak - most meg az az érzésem, mintha otthon sem lettünk volna egy percet sem. 

A suli 31-én kezdődött (30-án fél 12-kor érkeztünk haza, éjjel nyilván), szóval vicces volt realizálni, hogy két nyomott szendvicsen, két pogácsán és pár szelet rántott húson kivül nincs itthon semmi kaja, amivel a gyerekeket másnap útnak indithatom... Annyi mindent kellett észben tartanom utazás előtt, az, hogy legyen mit ennünk másnap teljesen kiment a fejemből. Végül reggelire Oreo-t kaptak, tizóraira és ebédre meg betettem nekik egy-egy pogit és biztam benne, hogy túlélik a napot fél 3-ig. (Túlélték.) A ruháikat ugyancsak izgi volt kikésziteni, imádkoztam, hogy ne legyen nekik túl kicsi az egyenruha - és be is jött, egész kulturáltan indithattam őket útnak szerda reggel, kb 9 órával azután, hogy hazarepültünk. 

Peti tanárnője Ms Sheridan, Palikáé Ms O'Leary, egyelőre nem panaszkodnak, azt mondják egész aranyosak. Felirattam őket kedden suli után egy óra codingra (Palika) és dramara (Peti), igy jövő héttől keddenként fél 4-ig lesznek, a többi napon meg fél 3-ig, szokás szerint. Emellett Palikának marad a dob (szintén kedden sajnos, fél 5-től, szóval az a nap nagyon hosszú lesz neki), Petinek meg a zongora (szerdán 3/4 5-től). Ami a méreteiket illeti, Peti 148 cm és 39 kg (kis petite, ő az a kifejezetten jóképű, alacsony srác lesz a filmekből szerintem - ami mondjuk izé, mert csak a mai gyerekek ilyen óriások, basszus, az ő osztályában szinte az összes lány magasabb nálam - 12 évesek! ha 30 évvel hamarabb született volna, szerintem simán lehetne átlagos, mert én sosem voltam leghátul a tornasorban a 163 cm-mel, még gimiben sem, de ha most kéne suliba járnom, hát tuti, hogy a legutolsó 5%-ban lennék), Palika meg 139 cm és 33 kg (és ezzel bekerült az osztály Top 3 legnagyobb tagjai közé - pedig közel sem ő a legidősebb).     

Ami a szociális életünket illeti, először is Peti éhgyomorra szeptember 1-re, suli utánra beszervezett egy Herbert parki játszózást, ahova úgy volt, hogy nem megyek és akkor végre egyedül elmehet a többiekkel lógni, de végül az egyik lány apukája bestresszelt és kitalálta, hogy csak akkor mehet a lánya, ha van ott felnőtt is, én meg nem tudtam nem-et mondani szegény kiscsajnak, hiszen mi lakunk legközelebb a parkhoz, tulképp ki tudtam velük sétálni, de hát na, azért nem volt ez egy szép húzás az apukától. Pipi azon felbuzdulva, hogy mehetett volna egyedül a parkba, egyik hétfőre megbeszélt egy találkát Hugo-val a Starbucks-ba, szóval suli után én hazaballagtam Palikával, ő meg oltári büszkén továbbsétált Hugo-val a kávézóba és vettek maguknak egy-egy frapuccino-t meg egy-egy sütit és mint az öregek a Muppet show-ból megbeszélték az élet folyását haha. (Telefonja amúgy továbbra sincs egyiknek sem, szóval a walkie-talkie-t vitte magával, ami azért valljuk be, elég vicces, de ez van. Sajnos a legolcsóbb sim kártya €15 / hónap vagyis 30 nap, szóval egyelőre agyalunk mi legyen, hogy szerezhetnénk egy buta telefonba sim kártyát neki, hiszen adatforgalomra nincs szüksége, mi csak azért vennénk neki egy régi tipusú telefont, hogyha kell, fel tudjon hivni minket és ha szükséges, mi is utól tudjuk érni, ha nagy ritkán elmegy Hugo-ékhoz vagy kerülővel sétálnak haza.) Ezen kivül mi van még... Brúnóék visszaköltöztek, megint, másodszor, szóval hétfő délután elugrottunk hozzájuk beszélgetni hármasban. Milltown-ba költöztek, ami 10 perc tőlünk kocsival, szóval menő a dolog, végre még egy ismerős magyar a környéken, akit birunk. A hónap elején én is igyekeztem visszarázódni az itteni életbe: 2-án Annaval, 6-án meg Évivel, Brúnó anyukájával ültem le kávézni az Eathos-ban. Mivel a suli megint indit ingyenes foglalkozásokat a szülőnek, feliratkoztam Pilates-re, péntek 9-10-ig, tavaly végül nem jött össze a dolog, idén hátha tudok járni, mert nagyon kéne már némi szervezett mozgás, hiszen öregszem és hizom is.

4-én regisztráltunk a november 4-6-ig tartó Irish Cubing Championship-re, ami Waterfordban lesz. Hogy ir szinekben tudjanak versenyezni, gyorsan beadtam az útlevélkérelmet mindkét fiúnak - hát kiváncsi leszek, megérkeznek-e időben az iratok. Nem volt amúgy bonyolult az ügyintézés, online ki lehetett tölteni az adatlapot, amit később ki lehetett nyomtatni, be kellett küldenem róluk egy-egy igazolványképet, befizettem €25-t fejenként, majd el kellett zarándokolnunk a rendőrségre aláiratni egy tanuval a papirokat, hogy mi vagyunk mi. (A rendőr volt a tanu.) Miután mindez megvolt, az adatlapokat be kellett tenni egy boritékba az eredeti születési anyakönyvi kivonatukkal és az ir állampolgársági igazolásukkal együtt, a boritékra rá kellett ragasztani az adatlappal együtt kinyomtatott postai szelvénykét és ennyi, tegnap leadtam a postán a boritékokat, most már csak a várás van és ha minden jól megy, egyszer csak kiküldik az útleveleket (és visszaküldik az eredeti papirjainkat remélem). 


Mióta visszajöttünk, az időjárás sajnos nem kimél, vannak jobb napok (pl egyik délelőtt olyan szépen sütött a nap, hogy T-vel elsétáltunk a Herbert parkba kávézni egyet), de az eddig itt töltött négy hétvégi napból kettőn úgy szakadt az eső egész nap, mintha dézsából öntenék, szóval mindkét nap vásárlás volt a program - mig én a Lidl-ben garázdálkodtam, a fiúk a Dealz-ben nézelődtek - remek kis program brrr. (A másik két hétvégi nap azért jó volt: egyszer Dun Laoghaire-ben sétáltunk és görkoriztunk a mólón, a másik hétvégén meg a Botanikus Kertben mászkáltunk.) Jut eszembe Lidl: a héten vettem nagyon szép ciklámeneket az erkélyre, szóval jobb későn, mint soha alapon kiültettem őket, hátha virágoznak még egy hónapig, ha már egész nyáron nem volt lehetőségem virágokban gyönyörködni itthon. 

A héten amúgy kedden - szerdán - csütörtökön T-nek valami off site hete van, itt van az egész csapata Amerikából, szóval fél 9-re jár és este fél 11 körül ér haza, hát remek, mit ne mondjak.  Én újra elkezdtem a munkavadászatot, eh, nehéz ez, de valami sürgősen köll, mert a nagykövetség természetesen befuccsolt, konkrétan ghost-oltak, ami számomra valami egészen meghökkentő, de innentől legalább megint nem kell véka alá rejtenem, mit gondolok a mostani rezsimről, ami azért valami. Szóval kapd be Fidesz, kapd be NER, kapd be Horváth Judit és Horváth Péter. 

2022. augusztus 2., kedd

Nyári szünet Irországban - part 3

Miután hazajöttünk a nyaralásból, volt még 8 napunk az ir nyárból, augusztus 2-án ugyanis elrepültünk Magyarországra, ahonnan csak augusztus 30-án jöttünk haza - és másnap már ugye kezdődött a suli... 

Ezt az utolsó hetet igyekeztünk kihasználni, ide-oda mentünk még a fiúkkal. Hétfőn a Tymon Parkban jártunk, ahol kissé esett az eső és hideg is volt kicsit, igy sokáig nem maradtunk, annál is inkább, mert egy kisfiú folyton Palikával akart játszani, aki ezt nem nagyon szereti, úgyhogy jobbnak láttuk kereket oldani... 

Kedden elautóztunk Bray-be, a vidámparkba, de szomorúan láttuk, hogy hétfőn-kedden zárva vannak. Nagyszerű. Mivel nem volt túl jó idő sem, meglehetősen fáztunk is, szóval nem volt nagy móka a dolog, bár a fiúk azért kaptak egy új fajta fagyit, amire azt mondták, a legjobb, amit valaha ettek (Smootch a Sparból). 

Szerdán visszatértünk Bray-be (haha, nem adtuk fel) és vidámparkoztunk egy jót. A gyerekek bementek az Elvarázsolt Kastélyba (Crazy Beach néven futott, imádták, nagyokat röhögtek benn és ezerszer visszamentek, ami elvileg tilos, de nem szóltak rájuk), a Tükörterembe (ez mondjuk nem volt egy nagy szám, nem érte meg) és közösen felültünk a magasban forgó körhintára (ez kicsit para volt, háromszor indultunk el, de mindig visszavittek a földre, mert egy szerelő ezt-azt bütykölt még a szerkezeten... hát, nem volt túl bizalomgerjesztő) és arra a borzasztó valamire, ami pisszegve fel-le megy, miközben megy körbe előre, majd egy idő után hátra is. Ez utóbbi volt a legjobb, nagyon vicces volt, Palika megint tele szájjal röhögött, én meg attól féltem, hogy lefejeli a védőkorlátot nagy örömében. (Nem fejelte le, megúsztuk.) A szuper vidámparkozást lezárandó elsétáltunk megint a Sparig, ahol megint kaptak fagyit a fiúk, hiába, tudunk élni... 

Csütörtökön délelőtt Hugo-ekkal találkoztunk a Honey Parkban. Két játszót is megjártunk, közben meg beugrottunk egy Starbucks-ba kávéért és vizért. Jó volt, elmesélték, milyen volt Portugália (meleg és tűzveszélyes), ettünk muffint (én vittem) és közben a gyerekek jól kiszaladgálták magukat. A találka után Vicki felajánlotta, hogy hazaviszi a gyerekeket és otthon is játszanak még kicsit, én bele is mentem, hiszen jó rég találkoztak és még messze van szeptember. 5 körül mentem értük, jól kifáradva értek haza, én meg legalább nyugodtabban főzhettem ebédet.  

Pénteken két programunk is volt: délelőtt a Carrickgollogan Hill-re kirándultunk, ami isteni volt, imádom ezt a sétát, mert nem döglesztő, de mégis gyönyörű helyre visz el, délután - estfelé meg átugrottunk Ana-ékhoz beszélgetni kicsit. Fél 6 körül mentünk, 8 után értünk haza, klassz volt, birom őket, bár Peti nincs túl jóban Nicola-val sajnos mostanság, de hát ez van, azért még Switch-eztek kicsit közösen. 

Szombaton szakadt az eső, szóval kapóra jött az időjárás: elmentünk bőröndöket venni, mert csak két cabin bag-ünk volt itthon, Magyarországra viszont 4 kellett, ha nem akartunk nagybőröndöt venni. A vásárláskor volt egy kis feszkó, mert két különböző bőrönd mellett tettük le a voksunkat: T. mindenképp a minőségi, €40-s elit bőröndöt szerette volna megvenni, én meg mondtam, hogy szerintem a €20-s Penneys-es bőrönd is pont ugyanolyan jó, összesen az a különbség, hogy a drágábbik kereke bolygós, tehát mindenfelé megy, az olcsóbbikat meg csak előre - hátra lehet húzni, szóval kicsit nehezebb irányitani. Végül mivel két bőrönd kellett, vettünk egy drágábbat és egy olcsóbbat, de T. még sokáig puffogott. 

Vasárnap egy egyszerű St Edna's Park volt a program, ezzel búcsúztunk családostól az irországi nyártól.

Hétfőn a Bushy Park-ba vittem a fiúkat, ahol a változatosság kedvéért megint izzasztóan meleg volt, utána pedig elmentünk a Nutgrove-ba és a Subway-ben kaptak a gyerekek egy-egy footlong szendót, mert nagyon nagylelkűnek éreztem magam aznap. A délután természetesen már pakolással telt: egy hónapra való cuccot kellett elrendeznem 4 kisbőröndbe (4x8 kg) és 4 hátizsákba. Izgi volt, de könnyebb volt végül, mint gondoltam és hát mint már irtam, manapság a nagybőrönd nélküli utazás előnyei felbecsülhetetetlenek, szóval büszke voltam magamra nagyon, hogy életünkben először sikerült kevés cuccal repülnünk... 


2022. július 24., vasárnap

Nyári szünet Irországban - part 2

Ott hagytam tehát abba a repjegy és szállás mizéria előtt, hogy egy tök jó kis délelőttöt töltöttünk Seapoint-on. Délután már pakoltunk, hiszen másnap, az év legmelegebb napjainak egyikén, vasárnap nekivágtunk Tobercurry-nek.  

Mivel útközben mi mindig megállunk valahol "pihenni" egy-egy nyaralás alkalmával, idén a már régóta kiszemelt Belvedere House-ra esett a választásunk. Ez egy szuper kis hely az ország közepén, ahol lazán el lehet tölteni egy egész napot. Mi a rövid játszózás után a Jealous Wall-nál kezdtük a sétánkat, majd innen szépen végigcaplattunk a kis ösvényeket felfedezve a házig. Ott kicsit sokan voltak, de azért keresztül-kasul tudtuk járni a többszintes épületet, majd miután kicsit lehűltünk (tényleg az év egyik legmelegebb napja volt, izzadtunk konkrétan), elgyalogoltunk egy gyönyörű virágoskertig, ahol lépten-nyomon festőkbe botlottunk, akik próbálták megörökiteni a tájat a vásznukon. Innen a Fairy Trail felé vettük az irányt, ami egy egészen magával ragadó, cuki kis hely volt, árnyas lombok alatt, kis hintával, mászható fákkal. Bár melegünk volt nagyon, ha már ott voltunk, elsétáltunk a különböző emlékpontokig, szobrokig, láttunk kék szitakötőket, majd lefelé vettük az irányt a tóhoz. Először egy olyan tóparti részen álltunk meg, ahol senki nem volt, volt viszont négy hinta, ami a tóra nézett. Eszméletlen élmény volt a hűvösben a tavat nézve hintázni, imádtuk, a gyerekek tovább sem akartak állni. Végül innen egy másik tóparti szakaszhoz sétáltunk, ahol be lehetett menni a tóba kicsit lábat áztatni. T. kivételével (ő nem rajong az ilyen dolgokért) azonnal ledobtuk a cipőinket és irány a viz. Egy-egy nagy kőre leültünk, lábainkat a homokba támasztottuk és ültünk-ültünk, nézve a vizet és a hattyúkat. Talán örökre itt maradtunk volna, de egy idő után nagyon megéheztünk és úgy éreztük, itt az idő menni, hiszen még oda kell érni a szállásunkra is. A tótól felsétáltunk tehát a bejárathoz, ott vettem a fiúknak fagyit (vicces volt, nem kértem bele nekik Flake-t, szegény eladólány tett bele végül véletlenül, majd ettől olyan zavarba jött, hogy €7 helyett €4-et kért és még egy fém kiskanalat is adott). Végül 7 körül értünk a szállásra, ami Tobercurry főutcáján volt, szemben egy Sparral és egy Supervaluval. Mivel ezt a bolt helyzetet nem tudtuk, még útközben megálltunk egy Lidl-ben vacsorát venni, szóval mindenki azt kapott, amit akart, Palika bolognait, Peti valami curry-t, én sült krumplit lazaccal, T. meg ugyancsak sült krumplit chicken nuggets-el. Mivel erre a nyaralásra annyira nem tudtam készülni program-ügyileg, kicsit stresszeltem, mikor mit fogunk csinálni, szóval ezt az estét egy az egyben programkereséssel töltöttem, ami annyira nem volt könnyű wifi nélkül, de megoldottam. 

Hétfőn, mivel még mindig csodásan meleg volt, belevágtunk a nagybetűs nyaralásba és elautóztunk Enniscrone-ba, a tengerpartra. Nem túlzok, de ez a part biztosan benne van Irország top 5 tengerpartjában, mert eszméletlenül gyönyörű volt. Hosszú, homokos part, amiről Dublinban csak álmodni merünk. Óriási mázlink volt az idővel is, csodálatos napsütés volt, meleg, egy felhő sem volt az égen, szóval T. és Peti úgy döntöttek, úsznak egyet. (Palika a bray-i élmény óta óvatosabb lett, azt mondta fázik, nincs az az isten, hogy ő belelépne a vizbe, szóval ő maradt a homokban játszani.) Mivel én sem akartam fürdeni, felváltva videóztam Pipiéket és Palikát és közben hálálkodtam, hogy ilyen szépséges helyre eljutottunk. Egy idő után (na nehogy már Palika ne mártózzon meg az Atlanti óceánban) rávettünk Paját is egy kis vizezésre (úgy derékig belement), majd kicsit száritkoztunk, homokoztunk még a parton és indultunk tovább, mert volt még program délutánra. (Kiállni a partról nagyon nehezen tudtunk sajnos, az mondjuk rohadtul nincs kitalálva, parkol mindenki oda, ahova tud, egy lépésnyi helyet nem hagyva arra, hogy valahol ki lehessen állni, ha menni akarsz... Jó sokáig küszködtünk, de végül el tudtunk menni, a gyerekek tiszta stresszben voltak, mi van, ha beragadunk és nem jutunk ki a partról dagályig...) Enniscrone-ból tehát Downpatrick Head felé vettük az irányt. Miután a viz eléggé benn volt, a parkolótól lesétáltunk a sziklákon egészen mélyre és ott gyönyörködtünk a tengerben. Miután a fő látványosság Downpatrick Head, felmásztunk újra a parkolókig, majd nekiindultunk a partnak, körbejárni a kis félszigetet. Tudom, uncsi, de ez a hely... Hát nagyon-nagyon szép volt. A zöldeskék óceán, a süppedős, puha fű és azok a sziklák! Mit nekünk Cliffs of Moher, úristen, ez a hely sokkal menőbb volt annál, imádtam. Az időjárással kapcsolatos mázlink kitartott, bár kicsit fújt a szél, de nem fáztunk abszolút, kellemes meleg volt egész nap, még este is. Hazafelé még megálltunk Ballinában a Tom Ruane Parkban játszózni meg kosarazni, de nem maradtunk sokáig, mert eddigre már meglehetősen hullák voltunk az egész napos programtól.  

Másnap, ahogy igérték, visszatértünk a normális rendhez: rohadt hidegre ébredtünk. Mivel kb egész hétre esőt irtak a környékre, de erre a napra csak felhőt, úgy gondoltam, nézzük meg a Benbulben-t közelebbről, ne túrázzunk, de készitsünk pár szuper fotót róla. Első állomásként a Stredagh beach-et jelöltem ki, ahonnan elvileg gyönyörű képeket lehet lőni a hegyről - jó időben... Mikor mi odaértünk, a hegyet se láttunk, nem hogy szép lett volna... Bár az eső nem esett, dzsekiben is fáztunk, fújt a szél, felhős volt az ég, szóval na, nem volt ideális idő a tengerpartozásra, nem maradtunk sokáig. Innen elautóztunk távolról megnézni a Classiebawn Castle-t, ami hát valljuk be szintén nem volt olyan szép, mint a napsütéses képeken, de azért itt legalább már láttunk valamit, majd innen továbbmenve rápillantottunk a Mullaghmore beach-re, hogy megérkezzünk a Tullan beach-re, ahol sajnos már elkezdett esni az eső... Mivel kemény vagyok, kértem a többieket, hogy sétáljunk kicsit, mert rengeteg szép fotópont van erre (pl a Wishing chair, a Fairy bridges meg hát maga a tenger), egy idő után a többiek fellázadtak, hogy megfagynak, szóval visszaültek a kocsiba, úgyhogy pár fénykép lövése után én is kénytelen voltam feladni a harcot és lógó orral visszasétáltam a parkolóba. Mivel ekkor már egészen erősen esett, úgy döntöttünk, ebédeljünk valahol, akkor legalább nem ázunk. Némi idegbeteg keresgélés után ráböktem egy étteremre a közelben, ahol állitólag volt gluténmentes fish & chips, szóval célbavettük azt a helyet. (Borzalom ez a rohadt gluténérzékenység, tényleg, gyűlölöm, hogy órákon át kell keresgélnem a megfelelő helyeket, ahol esetleg ehetek, utálom, hogy ezer review-t kell átböngésznem ahhoz, hogy be tudjak ülni valahova és rettentőre bosszant, hogyha végre találok valamit, ami jónak tűnik, mert mondjuk nem valami szar ázsiai hely, ahol csak bazi csipős szutykokat lehet venni, akkor az vagy baromi drága vagy zárva van vagy este 5kor nyit. És akkor arról még nem beszéltem, hogy egy kaja lehet szimplán rossz is, mert az már nem is számit kb, ha végre találok valamit, amit ehetek...) Na szóval ebéd: mivel a fish & chipsen kivül csak a chicken curry volt gm, azt ettem (mármint f&c-t), T. egy burgert választott, a gyerekek meg gyerek pizzát (Peti) és csirkefalatkákat sült krumplival (Palika). Nem volt rossz végül a hely és "csak" €50 körül fizettünk, köszönhetően, hogy voltak gyerekadagok hálistennek. Bár ekkor még mindig esett, mivel Bundoran nevezetessége a tengerparti vidámpark, mit volt mit tenni, bevállaltuk. Mondjuk vicces volt esernyőkkel kóborolni, hova üljünk fel, mit csináljunk, de igy legalább örökké emlékezetes lesz ez a nap. A fiúk dodzsemeztek, felültek a kukacra, horgásztak (nyereményként egy formázható banánt választottak mindketten haha), én felmentem velük a Hulk-ra (marha jó volt, imádtam, Palika halálra röhögte magát rajta, Peti inkább aggódott), majd végezetül vettünk még extra jegyeket és Palika trambulinozott még, Peti meg egy ilyen felfújt gömbben forgolódott a vizen. (Lehet, hogy másra is felültek még, de nem emlékszem pontosan sajnos...) Mire hazaértünk estefelé a szállásunkra, természetesen már száz ágra sütött a nap, hát ja, ilyen a mi formánk.       

Szerdán megint esőre ébredtünk, úgyhogy megnéztem az időjárást és mivel tőlünk keletebbre nem mondott esőt egyedül, arra indultunk, miután befoglaltam jegyeket a Marble Arch Cave-be. Sajnos délelőttre már nem volt hely, igy a fél 4-es csoportba jutottunk csak be, de gondoltam előtte megnézzük az Enniskillen-i várat is és esetleg beugrunk egy Asda-ba is, ami nálunk ugye nincsen, csak Északon, pedig hogy örülnék, ha lenne, hiszen isteni gm cuccokat árulnak ócsón. Az út sajnos elég kanyargós és hosszú volt Enniskillen-be, úgyhogy mire megérkeztünk, Palika kitalálta, hogy ő beteg, lépni sem tud és egyébként is, fázik és melege is van. Hogy ne stresszeljem, kitaláltam, hogy a vár helyett nézzük meg a vár melletti játszót, hátha az izgalmasabb, mint egy zárt helyen lévő kiállitás. Igy is lett, nagy nehezen odabicegett a játszóra és vagy fél órát vidáman hintázott Petivel az óriási játszótér egy eldugott szegletében, közben pedig mindenféle Rubik kockás kérdést tett fel, amire persze csak Peti tudta a választ vagy ő sem. Mikor eljött az idő, elautóztunk az Asdába, én összevásároltam mindenféle gm cuccot (szemét módon fele annyiba kerülnek ott a gluténmentes dolgok, mint itt brühühü), a fiúk vettek maguknak valami rágcsát (Palika szeretett volna egy Magnumot, odament egy eladóhoz és megkérdezte, van-e egyesével csomagolt Magnum, de sajnos csak 6-os csomag volt, azt meg nem akartunk venni, ne olvadjon már meg az úton), majd elindultunk a barlangba. Mikor odaértünk, még volt kb 20 percünk a túra előtt, úgyhogy Peti kikönyörgött magának egy szinváltós gyűrűt, de mire meggyőzött, már mehettünk is be a barlangba. A túra maga izgi volt, egy kis részen csónakban vittek minket, de azért azt hozzá kell tennem, hogy ezek az Ir szigetek-beli barlangok nincsenek ám olyan szinten, mint az Aggteleki vagy akár a Pálvölgyi cseppkőbarlang, jók, jók, de látnivaló nem nagyon van bennük. Ettől függetlenül tetszett a hely nagyon, annál is inkább, mert gyönyörű környezetben volt és el is határoztam, hogy ha egyszer lesz módunk rá, mindenképp visszajvünk ide, mert a barlang közeléből indul a szépséges Stairway to heaven túraútvonal, ami kihagyhatatlan szerintem, ha már itt élünk a szigeten. A barlang után már nem volt más programunk, csak a hazaautózás. Otthon a fiúk pizzát rendeltek, én meg megsütöttem az Asda-ból vett mirelit pizzámat, ami nem csak, hogy olcsó volt, de isteni finom is - sajnos (mert nálunk nincs).     

A következő napra kicsit jobb idő lett, igy újra nekivágtunk Belbulben-nek. Találtam egy szuper látványos autóutat, azt csináltuk végig első körben. Gyönyörű helyeken jártunk ismét csak, körbeautóztuk a Benbulben-t meg még pár szép hegyet és itt-ott megállva nagyon klassz kis fotókat lőttünk. Miután szép volt az idő, továbbautóztunk a Mullaghmore beach-re, de nem fürdeni, hanem ezúttal csak kicsit homokozni. Mivel innen Bundoran már nem volt messze, visszatértünk és először bowlingoztunk egyet a múltkori étterem mellett, majd még egyszer utoljára megnéztük a partot az óriáskerékre felülve. Klassz volt, mert nem csak 2-3 kört tett a kerék, hanem vagy 10-12 percig forgott, lassan, szóval volt lehetőségem milliónyi képet késziteni a magasból. A nap lezárásaképpen a fiúk kaptak fagyit, elsétáltunk még a központba venni hűtőmágnest és Palika is kapott egy szinváltós gyűrűt, mert miért ne. Vacsorára kinait ettünk, de erről inkább nem irnék, mert a 80%-át kidobtuk... A magyar kinai nem az ir kinai sajnos, abszolút nem izlett, amit kaptunk, brrr, asszem többet itt nem veszünk kinai kaját. 
Pénteken sajnos már eljött a nyaralás vége félig: mentünk tovább ugyanis Thurles mellé, ahol még egy éjszakát töltöttünk, mert szombat reggel a gyerekeknek Rubik kocka versenye volt Kilkenny-ben. Thurles felé félúton megálltunk az ország közepén, a Glendeer Pet Farm-on. Szegény farm nem volt rossz, de nem lelkesedtünk annyira, mint megérdemelte volna, mert eddigre már kicsit kifáradtunk a sok látnivalóban, ráadásul erre a napra olyan meleg lett megint, hogy árnyékban is izzadtunk és ez ugye egy nyitott állatfarmon, ahol tűz a nap, annyira nem menő. Na mindegy, nem volt azért rossz élmény ez sem, lehetett állatokat simogatni, focizni, volt egy nagy akadálypálya, egy labirintus, egy kellemes hosszúságú sétaösvény és persze sok-sok állatka. Először úgy volt, hogy Birr-ben eszünk, mert ott találtam egy kis kávézót, ahol lehetett gm szendvicseket venni, de mivel rengetegen voltak, végül a nap főétkezése a Mekiben volt (én ugye ilyenkor csak veggie bites-t ehetek sült krumplival, mert semmi más nem gm). Mire a szállásunkra értünk, volt vagy 7 óra és mivel másnap korán kellett mennünk a versenyre, este 10 körül mér ágyban is voltunk egy kis B&B két szobájában. 

Másnap, szombaton korán indultunk, miután nagy nehezen megkaptuk a reggelinket a szálláson (szóltunk, hogy negyed 8kor kéne ennünk, ehhez képest 7.40kor hozta a néni a kaját, ami ráadásul nem is volt túl jó), de még igy is időben odaértünk a regisztrációra. A nap versenyzéssel telt, Palika 2x2, 3x3 és Piraminx-ban versenyzett, Peti meg 2x2, 3x3-ban. 3x3-ban csak Peti jutott a döntőbe, 2x2-ben mindketten bejutottak, szóval kb 4-ig egyfolytában vagy versenyeztek, vagy biráskodtak és Peti egyszer szaladt is (a runner az az ember, aki hordja ki a kockákat a versenyzőknek). 3x3-ban Peti volt a király, a 2x2-ben pedig Palika. Nem tudom pontosan, hányadikak lettek ezekben a versenyszámokban, de nem jöttek ki szomorúan, imádták a dolgot, mindketten teljesen elemükben voltak a többi kockás között. Palika szó szerint végigjárt mindenkit, kipróbálgatta vadidegenek kockáit, elbeszélgetett velük, Peti kicsit visszafogottabb volt, de a vége felé már ő is egész bátor lett. Végül 4 körül indultunk haza, 6 után érkeztünk meg és annak ellenére, hogy jól ki voltunk fáradva, mind a négyen megállapitottuk, hogy ez egy jó kis nyaralás volt, sok szép programmal és élménnyel. Mivel ez az Észak-Nyugati rész elég ismeretlen még nekünk, megfogadtam, hogy a következő nyaralásokon kivégezzük még Donegal-t és Londonderry-t (valahol a kettő között kéne szállást találni, mondjuk Letterkenny nem rossz), majd utána jöhet Connemara, amikor visszatérünk kicsit Galway-be is és még Westport is belefér. Bár mi már voltunk, a gyerekek nem, úgyhogy egy Limerick - Bunratty - Ring of Kerry kör is jöhet majd pár év múlva (itt sajnos különböző helyeken kell majd laknunk, mert elég nagy terület) és ezzel elmondhatjuk majd, hogy alaposan körbejártuk Irország fő területeit, városait. (Ezen kivül jöhet persze a UK is, Skóciában és Manchester-ben - Liverpool-ban ugye már jártunk, tehát jön még majd egy London és környéke és Wales. Te jó ég, ez már 5 nyár sorted és akkor még nem vittük a gyerekeket Európába és nem tértünk vissza sehova... Ah, kár, hogy ilyen rövid az élet.)    

  

2022. július 23., szombat

Kis közjáték júliusról

És bár úgy tűnhet az életünk játék és mese itt a programok hevében, a gyerekek szórakoztatása mellett azért más is volt ám, de szerintem az annyira nem izgi, mint az, hogy merre jártunk és miket csináltunk. Hosszú szenvelgés következik, én szóltam! 

Mivel a nagykövetségről július közepéig sem kerestek, kezdtem feladni, hogy a nyár folyamán munkába állhatok (azt még mindig nem akartam elhinni, hogy az igérgetések ellenére mégsem kellek nekik). Bár folyamatosan próbáltam frissiteni az Excel tudásom, rengeteg időt töltöttünk a nyár megtervezésével is, mi van, ha ez van, mi van, ha az és mi van, ha amaz. Miután a bizonytalansági faktor óriási volt, próbáltunk minden lehetőségre felkészülni a nyarat illetően és ez rengeteg energiánkat és agyi kapacitásunkat felemésztette, főleg azért, mert az idióta nagykövetségiek miatt már eleve teljesen felbolydult az életünk a semmiért... Évek alatt kialakitottunk egy jól működő rendszert (május közepén - végén megvesszük Magyarországra a repjegyeket június végétől július végéig, majd Irországban kihúzzuk az utolsó hónapot vagy nyaralással vagy apróbb programokkal és ennyi), de ez a rendszer már május közepén - végén megbukott, mert akkor kezdték el mondogatni, hogy június végétől szeretettel várnak dolgozni és hát nyilván, emiatt nem vettük meg a Magyarországra szóló jegyeket időben, de irországi pihenést sem próbáltunk keresni inkább, hiszen nem tudtuk, elengednek-e egy hétre, kezdhetek-e egy héttel később és társai. Amikor viszont befejeződött a suli és még mindig nem pontositották, mikor is kéne kezdenem, csak annyit mondtak, hogy türelem, majd szólnak, cseppet bestresszeltem, hogy ezt igy mégis hogy, akkor most mi lesz a gyerekekkel, mi lesz a nyarunkkal, mi van most?! Szóval a hónap elején vettem egy nagy levegőt, osztottam-szoroztam, lehetőségeket-esélyeket latolgattam és miután kockázatelemeztem, T elé tártam a gondolataimat a nyárról. Végül azt a taktikát követtük, hogy június végén nekiálltunk szervezni egy rövidke, 6 napos irországi nyaralást július közepére (eh-eh, mission impossible nagyjából, hiszen a lakásválság és az ukrán menekültek miatt szinte nincs kiadó airbnb az országban vagy ha van, hát eszement áron), majd ezzel párhuzamosan elkezdtünk repjegyeket nézni haza: Ryanair közvetlenül, Ryanair Bécsbe plusz vonat, átszállás. Július elején szinte minden délutánom / estém tehát szállás- és repjegykeresésről szólt és a helyzet nagyon elkeseritő volt. Napra-napra csökkenő választék lakásfronton és napról-napra változó árak repülőjegyfronton plusz ugye a stressz, hogy mi van, ha négy embernek veszünk jegyet, de közben kiderül, hogy én nem is mehetek... 

Mivel az idő az irországi szállást illetően rettentően sürgetett, ott pár nap után feladtuk: ráböktünk egy viszonylag szimpi és nem arcpiritóan drága helyre Tobercurry-ben, ami Sligo-ban van, nagyjából ott, ahová akartunk menni. (Ja, az árak és a választék hiánya mellett a másik probléma Irországgal, hogy a kiadó szállások 70%-a kb a semmi közepén van, ami lehet, hogy valakinek vonzó és izgalmas, de ezek a férfiak itt körülöttem sikitófrászt kapnának egy olyan helyen, ahol közel s távol egy szomszéd ház sincs, szóval ez mindig meglehetősen csökkenti az esélyeinket, hogy valami épkézláb szállást találjunk reális áron, nem hogy most, a lakásválság közepén...) Na mindegy, lényeg a lényeg, hogy miután sikeresen lefoglaltuk Tobbercurry-t, jöhetett a keményebb dió repjegy... Ide-oda inogtunk a közvetlen Ryanair és az átszállásos Lufthansa között (összesen annyit tudtunk, hogy feladós bőröndünk nem lesz, mert akarja a franc, hogy elkeveredjen és egyébként is, akar a fene még a csomagleadásnál is sorban állni órákig), de végül anyagi megfontolásból, hiszen nem mindegy, hogy mennyit fizetünk, ráadásul idén az sem mindegy, hogy bukjuk-e az én jegyem vagy sem (a rühes Ryanair az utazás előtt 1 hónappal minden jegyet felnyomott €350 fölé, volt nap, mikor €500 körül vitt volna egy embert Pestig, ami azt jelenti, hogyha €700-ből fejenként meg is oldjuk a retúr jegyet, arra még jön a cabin bag, a helyjegy, szóval €3000 felett lett volna a repjegy négyünknek - még hogy €10-s jegyek bazdmeg meg hogy kivonul Pestről a Ryanair, hát röhög a vakbelem, majd mindjárt felad egy ilyen aranyat tojó tyúkot, istenem...), szóval végül a Lufthansa mellett döntöttünk. Átszállás, átszállás, ez van, négyünknek ott már €700-750 körül találtunk jegyet ugyanerre az időszakra, ráadásul 8 kg-s cabin bag-gel, szóval Michael bekaphatja. Egyik este szépen ki is választottuk a járatokat, €690, remek, fizetés - bámm, nem sikerül fizetni. T. felhivta a Lufthansát mi van... Hááát, látják a foglalást, az elutasitott fizetést, szóval biztositanak róla, hogy másnapra megoldódik a dolog, nyugodjunk meg, van foglalási szám, elintézik. Másnap reggel T. újrahivja őket - jaaaa, hát az a foglalás elveszett, nem volt kifizetve. Mint a villám pattantunk rá a Lufthansa oldalára, hogy új jegyeket foglaljunk, de mivel péntek volt (és hétvégére felemelik a jegyet), már csak €950 körül lehetett új jegyeket venni... Nagyszerű. Tiszta idegbetegen kivártuk a következő hetet, újra nézegettünk-latolgattunk és észrevettük, hogy a KLM is repül közvetlenül Magyarországra, szóval felmerült egy újabb versenyző, bár az amszterdami reptértől mindenki óva intett a neten. Sebaj, bátrak vagyunk, annál is inkább, mert €750-ért találtunk új jegyeket, minden happy, sőt, T. meglátta, hogy talán €20 fejében lehet fixálni a jegyárat 2-3 napra, szóval nyerhetünk egy kis időt a döntéshez. 

Igy is lett, €20-ért foglaltuk a jegyeket, majd mivel már nagyon készülődni kellett Tobercurry-be, jegeltük kicsit a témát. Miután meglehetősen sebtében foglaltuk a szállást, az elkerülte a figyelmünket, hogy wifi nincs (hiszen vidék!), szóval amikor pár nappal később meg kellett volna vennünk a foglalt repjegyeket, meghűlt vérrel és kicsit hitetetlenkedve tapasztaltuk, hogy a fizetés gombra nyomva csak pörög csak pörög a kis köröcske, de talán a gyenge mobilnet miatt nem tudjuk kifizetni ezt a jegyet sem... Itt már felmerült bennünk, hogy lehet valami felsőbb erő azt akarja, hogy ne menjünk idén haza... Mindenesetre T. próbált Paypal-lel is fizetni, amit szintén visszadobott a KLM oldala, de jött egy email a PayPal-től, hogy sikeres fizetés. Ott álltunk tehát foglalás nélkül, de a pénzt már leemelték a számlánkról. Isteni. Mindez nyaralás közepén, amikor nincs wifi. A tajtékoztunk szó gyenge kifejezés arra, amit éreztünk. €700 a levegőben, jegyünk nincs, jobb nem is lehetne a helyzet. Bár én könyörögtem T-nek, hogy vegyük meg a Lufthansa-nal azonnal a legszimpibb jegyeket, mielőtt újra felemelik (közeledett a péntek), ő erről hallani sem akart, hiszen nem akarta, hogy még nagyobbat bukjunk a dolgon. A KLM ügyfélszolgálata nyilván sehol, nem válaszolnak semmire, nem veszik fel a telefont, semmi, elérhetetenek. És itt jön képbe az áldott Paypal. Mivel rajtuk keresztül fizettünk, pár nap után lehetett nekik irni, hogy a számlánkról hiányzik a pénz, foglalásunk viszont nincsen, szóval ők kezükbe vették az ügyet és villámgyorsan, szinte azonnal visszautalták a pénzt, amit majd ők heteken keresztül levelezgetve kivernek a KLM-ből. Piha. A pénzünk tehát meglett, jegyünk viszont még továbbra sem volt, ennyi kinlódás után sem. 

Mivel eddigre már eszméletlenül elegünk lett mindenből, utolsó erőnkkel ránéztünk a Lufthansa-ra (KLM soha többet) és az első szimpatikus jegyre (aug 2-30) rácsaptunk. Mivel még mindig kérdéses volt, tudok-e repülni én is, biztos, ami biztos, olyan jegyet vettünk, ami módositható, amihez jár helyjegy (a Lufthansanal meg az kerül egy vagyonba) és amihez adtak mindenkinek még egy 20 kg-s csomagot (ami mondjuk nekünk nem kellett, de sebaj). Végül €960-t fizettünk összesen - szemben a Ryanair €3000-vel és bár rendesen megszenvedtük ezt az idei repjegyvételt, örültünk, hogy végre vége, van jegyünk is és viszonylag elfogadható az ára is, hurrá.

2022. július 16., szombat

Nyári szünet Irországban - part 1

A nyári szünet első napja kissé döccenősen indult, mert Peti régi vágya volt, hogy megkóstoljuk a bubble tea-t és én, jó anyukához hiven el is vittem őket busszal a központba, kerestünk egy szimpi helyet, ahol kértünk két epres bubble tea-t epres és barackos golyókkal - de az első korty után mindkét sarj megállapitotta, hogy ez ihatatlan és onnantól kezdve azon filóztunk, hogy öntsünk-e ki €10-t a csapba és felejtsük el, hogy ez az egész valaha megtörtént vagy ragadjam meg a két poharat és igy nyomjam végig a nap további részét, két szinte tele pohár bubble teát egyensúlyozva a kezeimben. Végül az utóbbi mellett döntöttünk, "hátha otthon majd izlik" felkiáltással. (Természetesen otthon sem izlett, de legalább ott állt a hűtőben két pohár bubble tea napokig...) Ha már ott voltunk a központban, vásárolgattunk kicsit, mindkét fiú kapott egy kapucnis felsőt (Peti azóta le sem akarja venni) illetve Pipi vett magának egy fekete bucket hat-et is, mert az most menő (ezt sem akarja levenni azóta sem). Ebéd gyanánt beültünk egy Mekibe, de borzasztó élmény volt, kb olyan, mintha a Szigony utca állandó lakóit összegyűjtenénk és bezsúfolnánk egy aprócska szobába, hogy nesze, egyetek egy kis sült krumplit... Brrr... Meg is állapitottuk, hogy soha többet nem eszünk a központban ilyen helyen, max a Grafton street-en, mert az kicsit kulturáltabb tájék, mint ez a Henry street - Mary street szörnyűség. (Ha rajtam múlna, én szerintem soha többet nem mennék az ILAC - Jervis közelébe, mint egy teljesen más világ esküszöm, az ember szó szerint kellemetlenül érzi magát a sok lecsúszott ember között, szörnyű, tényleg.) A hétvégén, hogy kipihenjük a rossz élményt, csak a szokásos körünkben maradtunk, elmentünk Rathfarnham-ra és a Botanikus Kertbe, mert kiváncsiak voltunk, milyen a nyári kert. (Szép.) 

A nyári szünet első teljes hetét szintén viszonylag laza programokkal töltöttük meg. Hétfőre befoglaltam egy ingyenes Dalkey Castle látogatást. Itt a gyerekek még csak egy karácsonyi ünnepségen voltak, 2018-ban talán, de most végre megnézhették az egészet. Oké, a vár maga nem egy nagy szám (bármikor épitek ilyet egy üres telekre), de az idegenvezető mellett volt 3 szinész is, egy borbély, egy házvezetőnő és egy vadász, akik azt játszották, mintha visszarepültünk volna az időben és úgy mesélték el nekünk távoli vendégeknek, hogyan is zajlott az élet annak idején a környéken. Mivel Killiney nincs messze Dalkey-tól, a kastély után még felmentünk az Obelisk-hez, kinéztünk, sétáltunk, chipseztünk, majd visszafelé beugrottunk a játszóra is. Kedden mivel esett az eső, elmentünk a távoli KidSpace-be, ahol évek óta nem jártunk. Sajnos Peti már eléggé kilóg a játszóházakból (a 90%-ba már be sem mehet jó ideje), de köszöhetően a kis termetének, ide még bőven beengedték, mert eleve 12 a korhatár és ránézésre ebbe még teljesen belefér. Szerdán mivel T. elvitte a kocsit, gyalogos programunk volt: először is elsétáltunk a fodrászhoz, ahol levágattuk Palika haját, majd továbbmentünk a Merrion Square-re játszózni és onnan átmentünk a Kilkenny Cafe-ba scone-ozni egyet. Visszafelé a Graftonon és a St Stephen's Green-en át hazasétáltunk. Csütörtökön, mikorra varázslatos módon bemelegedett az idő (hétfőn még kabátban is fáztunk, szörnyű volt, de 3 nap alatt egész kikupálódott az időjárás), elmentünk a Bushy parkba. Itt a szokásos volt a program: stepping stone-s (múlt héten vettem a gyerekeknek a Lidl-ben vizezős cipőt, nagyon menő), majd fagyizás és játszózás. Pénteken szintén lazáztunk, Phoenix Park volt a program, ahol már képet sem készitettem, annyira megszokott helyünk. Este, mivel alkalmasnak tűnt az idő és a dagály-helyzet is, megejtettük a szokásos nyárköszöntő naplementézésünket Seapoint-nál. Imádom ezt a június végi - július eleji időszakot, a nap még 9 körül is fenn van és úgy érezzük, hogy a nyár sosem ér majd véget. 

A hétvégét szintén nem programoztuk túl, szombaton a St Anne's Parkban voltunk, ahol épp nyiltak a rózsák, vasárnap meg a Loreto Parkba mentünk kosarazni, de olyan rohadt meleg lett, hogy 5 perc után inkább beálltak az árnyékba a fiúk, nehogy napszúrást kapjanak... 

A vasárnapi melegen felbuzdulva hétfőn elmentünk Bray-be, ahol csóri gyerekek nagy lelkesedéssel belevetették magukat a tengerbe - és iszonyú hideg volt. Fújt a szél, felhős volt az ég, becsületből vizeztek kicsit, de 5 perc után kérdezték, hogy nagy baj-e, ha inkább kijönnek, mert szétfagynak... Dideregve átöltöztek hát egy fal tövében, majd kicsit olvastunk és kockáztak még a parton, de rövid idő múlva inkább elmentünk játszózni és fagyizni, mert nem akartam, hogy megfázzanak. Kedden sajnos esett az eső, igy benti programot kellett keresnem: nem túl kreativ módon elvittem őket a Decathlonba nézelődni. Érdekes módon mindkét gyereknek bejött a program, alig lehetett őket elrángatni a boltból... Pingpongoztak, bemásztak a sátrakba, kosárra dobáltak, szobabicajoztak, szóval ment a buli rendesen. Mivel a Decathlon mellett van az IKEA, ott is nézelődtünk vagy egy órát, majd megebédeltünk (fillérekből) és vidáman jöttünk haza a csomagtartónkban egy bodzaszörppel, egy zacskó húsgolyóval, egy zacskó fahéjas csigával és két túrabakanccsal. Szerdán - hogy kipróbáljuk a cipőket - a Bohernabreena viztározóhoz mentünk, ami egy könnyű kis séta volt a viztározók körül. Sosem voltunk még itt, pedig nincs messze, hiába no, van még itt kiaknázatlan terület úgy tűnik. Csütörtökön egy könnyed Cabinteely játszózás volt soron, majd pénteken bulikáztunk egyet és bementünk a Céghez nézelődni, repülőgép szimulátorozni és ebédelni. Mivel épp repicuccokat osztogattak az ebédlőben, a fiúk kaptak két 3x3-as Rubikot (igy már 36 db kockánk lett) meg két bádogbögrét, szóval nekik kifejezetten jól végződött ez a hét. Miután szombaton tényleg meleg lett és hétfőn csúnyán ráfaragtunk a tengerpartozásra, rábeszéltem T-t, hogy bár nem kedvence, de menjünk ki Seapointra vizezni kicsit együtt. Bár húzta a száját (sokan lesznek (és valóban, iszonyú tömeg volt)), végül jó sokáig maradtunk, mert nagyon jól éreztük magunkat. Ücsörögtünk a parton, én kecsesen felhúzva a szoknyám mászkáltam kicsit a tengerben, a fiúk seaglass-t gyűjtöttek, szóval repült idő, imádtam minden pillanatát. Az idő meleg volt, kellemesen, nem döglesztően, tűzött a nap, melengette a bőrünket, a tenger hűvösen hullámzott és azt éreztem ez igen, ez az élet. (A többi nap is jó volt, de ez feltette a koronát július első felére.)

2022. július 1., péntek

Nyárelő azaz június

Szokás szerint jó sűrűre sikerült június, tele eseménnyel és programmal. 

Bár a sulit mindig elhúzzák 30-ig, ilyenkor már nem sok tanulás megy úgy látom, hiszen ide-oda mászkálnak, csak hogy teljen az idő. Palikáék például kétszer elmentek a Herbert Parkba sétálni, egyszer elballagtak a National Archaeology Museum-ba, volt Sportnapjuk és az utolsó napok egyikén még vizipisztoly csatát is rendeztek nekik az udvaron. Peti sem járt ám rosszabbul, ők a National Gallery-be sétáltak el egy nap, nekik is volt Sportnapjuk (épp mikor én Magyarországon voltam), elvitték őket kirándulni Baltinglass-ba (ezt imádta, többet között ijazhattak, kajakozhattak, eshettek-kelhettek a tó jéghideg vizében, volt valami terepfutóverseny is, szóval klasszul telt a napjuk, 8-kor indultak és fél 6-ra kellett értük menni a sulihoz) és mivel tanulnak ukulelézni, adtak egy koncertet is a szülőknek. (Ezt sikerült pont arra a napra szervezniük, mikor a National Gallery-ben voltak, hát igy jártak.) Az utolsó napon, 30-án amúgy csak délig volt tanitás, úgyhogy miután végeztek, Peti osztályával még elmentünk a Herbert Parkba kicsit elbúcsúztatni a tanévet: az egyik anyuka rendelt pizzát, mi meg vittünk mindenféle más rágcsát és üditőt. Érdekes, hogy Petiék osztálya mennyivel "összetartóbb", náluk szinte az összes szülőt ismerem, jóban vagyunk, ehhez képest Palikáéknál 3-4 szülőt ismerek fel max, a legtöbbjét még egyszer sem láttam. Gondolom ez főleg a covid, mert se szülinapi party-k nem voltak nagyon két évig, se playdate-ek, szóval nem nagyon volt lehetőségünk megismerkedni sajnos. Kár, mert Pipiék meg lassan elballagnak, és akkor elvesztem ezt a közeget...

Ami a családi programokat illeti, mi sem panaszkodhatunk. Ugyan volt pár lazább hétvégi napunk, amikor csak Rathfarnham-ra mentünk vagy a Loreto Parkba, de voltunk a Powerscourt Waterfall-nál (innen az eső hazazavart, de előtte jót mászkáltunk a folyó mentén), céges Summer Party-n (itt is az eső vetett véget a mókának, napsütésben, egész melegben mentünk, de aztán leszakadt az ég, volt nagy fel-le rohangálás és utána már egészen lehűlt a levegő... jó volt amúgy a party, de eszméletlen sokan voltak, az elején még egész elviselhető volt a tömeg, de olyan 5-től már mindenért rengeteget kellett sorban állni és hát azért, hogy kapj egy 99-t vagy egy kis csomag popcorn-t, nem nagyon éri meg 30-40 percet ácsorogni...), én ugye voltam Magyarországon, T.-vel beültünk kettesben a Kilkenny Cafe-ba egy délelőtt megünnepelni a névnapom (ezt megismételtük 30-án is, mondván most jó ideig ez lesz az utolsó szabad délelőttünk, gyerekek nélkül) és mivel a hónap közepén volt egy négy napos hétvége, jártunk Belfastban is két napra. Ez úgy volt, hogy pénteken nem volt suli a gyerekeknek, úgyhogy ezt megünneplendő, bementünk a Céghez ebédelni meg körbenézni. Szombaton pihengettünk, vasárnap reggel meg felkerekedtünk és elautóztunk a Slieve Gullion Forest Park-ba. Pár éve jártunk már itt, akkor nagyon tetszett, szóval én már jó ideje vissza akartam ide térni és hát nem is okozott csalódást a hely, nagyon jól meg van csinálva, az erdei ösvényhez is tettek ezt-azt, szóval nagyon klassz volt. A park után felautóztunk valami szép kilátásig, ahonnan továbbmentünk a Flagstaff Viewpoint-ig. Mivel ekkor már éhesek voltunk eléggé, innen már csak a szállásunkra mentünk, ami Ballymena-ban volt, ami egy kis városka Belfast-tól északra. Útközben vettünk vacsorára valót a Tescoban (én valami gyorsfagyasztott rizses hús-szerűséget, a fiúk meg sült krumplit és csirkefalatkákat), amit a szálláson meg tudtunk sütni - vagyis meg tudtunk volna, de amig én Anyuékkal Skype-oltam, T. visszatette a sült krumplit még sülni, úgyhogy nagyjából a 3/4-e elégett, de olyan szinten, hogy a füstjelző is megszólalt, mikor kivette a sütőből a tepsit... Na, hát igy jártunk, aznap nem vacsoráztak sokat a fiúk. A másnapi program a W5 volt, ahol már harmadszor voltunk és hát most is nagyon klassz volt. Mivel folyamatosan fejlesztik és cserélik a kiállitásokat, van egy olyan érzésem, hogy megyünk mi még erre - annál is inkább, mert én szeretem Észak-Irországot... Oké, kicsit durva, kicsit karcosabb, mint Irország, de mivel a UK része, jóval olcsóbb és gluténmentes cuccokat illetően sokkal nagyobb a választék, mint nálunk. (Van egy sanda gyanúm, hogy a nagyobb választék úgy általában mindenre vonatkozik egyébként, mert Irország szintjét nem nehéz megugrani.) Apu június 26-án ugye 70 lett, ezt már megünnepeltük a hónap közepén, a napján viszont már itt voltunk Dublinban, úgyhogy találkozhattunk Yoshiakiékkal, akik pár napra látogatóba jöttek Irországba. A St Stephen's Green-ben találkoztunk, a játszótéren, majd ebédeltünk a plázában (én persze csak sült krumplit és szerintem az sem volt gm), onnan pedig hazasétáltunk hozzánk. Itt még ittunk egy kávét, kicsit még elvoltunk, majd T. visszavitte őket a szállásukra. 

Summer Party

Júniusban egyébként két ünnep is volt még, Apák Napja (csak vettem T.-nek pár szilikonos Calippo formát - az az egyetlen fagyi, amit ehet és szeret) illetve a 15 éves házassági évfordulónk. Utóbbira nyomtattunk egy cuki vászonképet, ami azóta is T. iróasztalán áll, mert még nem találtuk meg a megfelelő helyet neki, de igy is jó, igy legalább minden nap rápillantunk, mert elöl van. 

Ez volt hát az idei év júniusa, pörgős és aktiv, nem úgy, mint ez a Dun Laoghaire-ben készült kép, ni:

2022. június 23., csütörtök

Amúgy még mindig semmi hir az állásról, ami azért már kicsit felcsesz, mert jövő csütörtöktől a gyerekek itthon és mi semmit sem terveztünk még a nyárra, mondván, tudunk kell felvettek-e tényleg és ha igen, mikor kéne kezdeni... Először én azt hittem, június közepén-végén már kezdenem kéne, ezért alig mertem hazamenni 11 és 16 között, mert fúha, mi lesz, ha nem leszek itt a kezdéskor, ehhez képest június 23 van és sehol semmi. Eddig biztosra vettem, hogy felvesznek (már ha sikerült minden kormány gyalázó kommentet kitörölnöm Facebookról*), de most már egész elbizonytalanodtam... Mondjuk ha nem vesznek fel, akkor is szólhatnának, mert akkor szokás szerint húzhatnánk haza Magyarországra 5-6 hétre és hát az is valami. Ha meg felvesznek, akkor igazán közölhetnék mikortól, mert ha mondjuk augusztustól, akkor máris húznánk nyaralni 2 hétre, hogy augusztusra visszaérjek... (Mondjuk az árakba bele sem gondolok, mert ugye akkor kb 2 héten belül kéne indulnunk, csessze meg.) Ha viszont csak szeptembertől aktuális dolog, akkor azt is kéne tudnom, mert na, akkor visszatérhetünk az első ponthoz és irány Hungary. Áh.   

* Nem is tudom... Ha felvennének nem tudom, hogy birnám ki, hogy ne röhögjek minden alkalommal, mikor valaki kimondja, hogy ispán... 

2022 Június 23

Ma először éreztem a nappaliban ülve Magyarország-szagot. Azt az összetéveszthetetlen, édeskés, virágos nyárillatot. Tényleg klimakatasztrófa közeleg, a Tescoból kilépve ugyanis melegebb volt kinn, mint benn, a klimás boltban. Azért ez durva.    

2022. június 22., szerda

Június 11 - 16 - Én Magyarországon - part 2

Bár vasárnapra nem igazán terveztem semmit (gondoltam kipihenem az egész napos utazást), a délelőtti láblógatás után megebédeltünk (én hurkát kaptam kolbásszal, imádom, de itt megfizethetetlen, már ha találok) és 1 körül elindultunk Ócsára. A tájháznál kezdtünk, majd mivel a templomban épp esküvő volt, elsétáltunk a közeli cukrászdába inni valamit és fagyizni (én voltam az ivós, mert bár régebben sem rajongtam a fagyiért, gluténérzékenyként túl nagy macera fagyizni és miután amúgy sem szeretem nagyon, hát egyszerűbb egy az egyben elkerülni és az ilyen helyeken inkább limonádét vagy Kinley gyömbért kérni, mivel ezek nem kaphatók Irországban). A cukiból a Selyemréti tanösvény felé vettük az utunkat, ami nem volt egy nagy buli, mert azon kivül, hogy simán elmentünk mellette és keringhettünk visszafelé, mikor végre megtaláltuk a parkolót, én szabályos pánikrohamot kaptam, annyi volt a darázs / bögöly / fenetudjamicsoda. Kiszálltunk ugyan egy pillanatra (vagyis kiugrottunk az autóból, mert mikor megálltunk, a lehúzott ablakokon át millió ilyen kisebb / nagyobb szar zállt be), de azonnal eldöntöttük, hogy ennyi erről. (Amint kiszálltam legalább 5 szúnyogot csaptam le a lábamon, borzasztó volt, undoritó, gyűlölöm a szúnyogokat.) Miután szerencsésen megmenekültünk, felmentünk a pincékhez, ahol sétáltunk kicsit, majd lerogytunk egy padra és beszélgettünk. Jó meleg volt, megérdemeltük a pihenést haha. 6 körülre értünk haza, akkor megint kiültünk kicsit a kertbe a hintaágyra és ennyi volt a nap. 

Hétfőn nagy programunk volt: elmentünk a Palatinusra, mert nincs nyár strand nélkül. A 2500 forintos sajtos-tejfölös lángoson ugyan dobtam egy hátast, de összességében nem okozott csalódást a hely. Miután még nem ért véget a suli, napozóágyakat is szereztünk, szóval volt öröm és boldogság. Jó sokáig, fél 6ig maradtunk, mire hazaértünk 7 is elmúlt, de megérte, imádom a Palát. Mikor hazaértünk, várt a vadas, amit Anyu még előző este elkészitett, szóval tökéletes volt ez a nap is. Este regisztráltuk a gyerekeket egy Speedcubing versenyre Kilkenny-be, de nem tudom, mennek-e majd, mert ahogy látom, nincsenek korcsoportok, mindenki verseng mindenkivel...  

Kedden Gödöllőt vettünk célba, de előtte megálltunk Máriabesnyőn, ahol megnéztük a templomot és elsétáltunk Teleki Pál sirjához. Innen beugrottunk a Mekibe ebédelni (olyan királyság, hogy otthon van gm hambi, el sem tudom mondani... nem vagyok egy nagy Mekis, de a tény, hogy odamegyek, rendelek valamit és megeszem, hát az borzasztó menő) és bár Anyuék ugyan nem voltak oda a 20 db-os chicken nuggets-ért nagy krumplival, örültünk, hogy legalább egy nap nem kellett ebédfőzéssel bajlódni. A Mekiből az Erzsébet parkot céloztuk meg, ahol szerintem én még nem voltam, majd onnan átsétáltunk a kastélyparkba (itt találtunk egy mezitlábas ösvényt, amit kipróbáltunk, de engem speciel iszonyúan szúrt mindegyik , ahonnan meg át az Alsóparkba. Mivel Apu annyira nem sétálós, mig mi sétáltunk, ő ücsörgött valahol meg evett egy fagyit, de hát igy járt. Ezen a napon kicsit hamarabb értünk haza, mert 6kor találkoztam Molnár Dórával egy kis cukiban. (Elvileg többen találkoztunk volna, de sokan nem értek még rá sajnos, ő viszont otthon van, mert várja a 3. gyerkőcöt... Atyaég, egyidősek vagyunk, 43 lesz, mire megszületik az a baba, ami még csak hagyján, de 61, mire leérettségizik. Na engem ez riaszt vissza egy harmadiktól, no meg az, hogy mikor én voltam terhes 29, 33 évesen, akkor még nem ment ez a nagy klimaválság téma, legalábbis nem ennyire aktivan, szóval manapság már nagyon átgondolnám, milyen jövő is vár a gyerekeimre. Persze menő meg minden babázni, én is nagyon szeretnék, de felettem az agyam durván uralkodik.) Na szóval 9ig dumáltunk, nosztalgiáztunk, majd hazasétáltunk és hát igy eltelt még egy nap. 

Szerdán - vagyis az utolsó napomon - Gül baba türbéjéhez mentünk, ami nagyon klassz volt felnőtt fejjel, de a gyerekeket nem hiszem, hogy el tudnám rángatni ide, szóval jó választás volt. A türbétől a Bohémtanyába mentünk, ahol meghivtam Apuékat egy "elő-szülinapi ebédre". Elvileg a tesómékat is hivtam, de azt mondta az ő gyerekeivel nem lehet még étterembe menni (?), szóval nem erőltettem a dolgot, hármasban ettünk. Az ebéd baromi jó volt és rengeteg (nem is értem, minek adnak ennyit haha), a felét otthagytam, de legalább megvolt a vacsoráravaló is. Filóztam, hogy hazafelé beugrom a Retró Lángoshoz is, de végül győzött a józan ész, nem lett volna alkalom megenni még egy lángost is, hiába nem jutok hozzá, csak ha otthon vagyunk. Az étteremből a Bazilikához sétáltunk, amit körbejártunk, de ahova nem mentünk be, majd innen már hazafelé vezetett az utunk, igaz, utolsó pillanatban még beugrottam egy jeges kávéért a Mekibe. Mivel ez volt az utolsó esténk, egy üveg bor mellett ismét felköszöntöttem Aput (előre) és lezártuk ezt a pár szép napot. 

Csütörtökön sajnos Anyunak a tesóm gyerekeire kellett vigyázni, igy már nem nagyon találkoztunk, igaz, nem is volt hosszú a délelőtt, mivel fél 12kor már indulnunk kellett a reptérre. Előtte még szépen megreggeliztem a kertben, rácsodálkoztam a rengeteget megérett málnára és meggyre, majd elugrottunk az Aldiba venni még ezt-azt (nem túl sok ezt-azt, mert 8 kg-s bőrönddel jöttem csak, szóval nem volt sok lehetőségem kibontakozni). Negyed 1re értünk a reptérre, 12.20kor már át is sétáltam a security-n, ami nagyon durva, tekintve, hogy ha a németek és a magyarok meg tudják csinálni, hogy ne legyenek sorok, akkor az irek vajon miért nem, itt miért kell órákig sorban állni... Na mindegy, a gép 14.50 körül szállt fel (késtünk 20-25 percet), de időben, 4 körül landoltunk Frankfurtban. Itt kicsit kevesebb időm volt, mint odafelé, ezért gondolkoztam, kimenjek-e a városba, de mivel igy is volt 2-3 üres órám és ott lapult a zsebemben a €9-s jegy, úgy döntöttem, uccu neki, irány a központ. A városba vezető vonatot a frankfurti reptéren kicsit nehezebben találtam meg, mint Münchenben (ugyanúgy valami S betűjelű metrószerűséget kellett keresnem, de valahogy nagyon el volt dugva a lejáró, folyton a T jelhez jutottam, ami nem tudom, hova vitt volna), de 20-25 percen belül igy is sikerült felülnöm a Óvárosba tartó járatra. A központban leszállva még melegebb fogadott, mint Münchenben, itt konkrétan szétfolytam hosszú gatyóban... Első állomásom az Isabella's patisserie volt, ahol minden csupa gm volt, szóval tombizhattam. Mivel már igy is nagyon nehéz volt a táskám, visszafogtam magam és csak egy túrós-mazsolás bucit vettem elvitelre meg kértem egy sonkás-sajtos szendvicset ott fogyasztásra. A magyar gyömbérrel kb 10 perc alatt beburkoltam a szendót, majd indultam tovább felfedezni a várost. A kávézó közelében megtaláltam az Óvárost, ott nyomtattam egy emlékérmet (imádom ezeket, €1 és 5 cent és lesz egy kis emléked mindenhonnan), onnan elsétáltam a székesegyházhoz, majd onnan le a Majna partjára (Majna? ezt tényleg igy hivják vagy csak én találtam ki?), ahol már nagajából ezer fok volt, de kitartottam. Felsétáltam a gyaloghidra, lefotózgattam a folyót innen-onnan, majd húztam lefelé, mert tényleg a spontán elégés határán jártam. A reptérre visszatérő metró felé tartva még megálltam a Goethe Haus előtt, ami kicsit csalódás volt, mert egy árva tábla nem jelezte, hogy a jó épület előtt állok-e. Úgy fél 7-re értem vissza a reptérre, leizzadva, fáradtan, de örültem, hogy volt lehetőségem megpillantani Frankfurtot is, ki tudja, látom-e még valaha. A gép 21.50-kor indult, innen már csak egy órát repültünk és otthon is voltam Dublinban. T. kijött elém a reptérre, a gyerekeket otthon hagyta, de mondta nekik, hogy ne feküdjenek le, várjanak meg, nehogy valami baj legyen, mig alszanak. 

Jó sűrű, aktiv nyaralás volt ez a pár nap, de abszolút nem bántam meg, hogy hazaugrottam, tök jó élmény volt. Nyilván jobb lett volna, ha a fiúk is ott vannak, de ez most igy jött ki, néha kell ilyen is... (A következő merényletem Anyu szülinapjára tervezem, de még nem mertem szólni T.-nek.)