2020

Oké, hogy 2020 szerintem abszolút a Radiohead Creep cimű száma, de ha az elmúlt egy hónapban ezerszer nem hallottam ezt a három számot a rádióban, akkor egyszer sem, szóval az ireknek ez a három szám 2020: 

 

És

   

Meg

 

International

Az előbb poénból csekkoltam, Palikáék 25en vannak az osztályban, ebből 14 ir, Petiék 27en és ebből 11 (!). (Irnek számoltam az egyszerűség kedvéért mindenkit, akinek legalább az egyik szülője ir...) 

Midterm break 2020

Sajnos idén nem követhettük a szokásos kis novemberi tradiciónkat: nem mehettünk Dungarvanba őszölni... Szeptember 18 óta Dublin ugyanis Level 3, október 21 óta pedig Level 5-ön van, vagyis 5 km-en túl nem hagyhatjuk el a lakásunkat csak munka vagy bevásárlás céljával. Szuper. 

Ennek ellenére az őszi szünetünk nem volt annyira rossz, mint amennyire számitottam rá... A fiúk október 23-ig jártak suliba, ezen a napon be lehetett öltözni, ami szerintem tök rendes volt az iskolától. Peti Draculanak, Palika csontváznak öltözött, azt mondták, jó volt a nap, bár nem igazán tolták túl programokkal a dolgot, csak a beöltözés volt extra illetve kaptak némi édességet is, de ennyi.

Október 24-től, szombattól tehát november 2-ig, azaz máig itthon voltak, pontosabban mindnyájan itthon voltunk, mint család. (T-nek jövő júniusig (!) itthonról kell dolgoznia minimum, a szünet alatt úgy döntöttünk, amig itthon vannak a gyerekek fél napokat dolgozik, hogy egyrészt együtt legyünk, másrészt meg ne kelljen végig lekussoltatni a fiúkat, mert azért ez mégis csak egy lakás, nem túl nagy, lehetetlen elszeparálni T.-t 100%-ra...) 

A szünetben ezúttal tehát nem mászkáltunk, mint a mérgezett egér - annál is inkább, mert sokszor elég trutymó idő volt, nem is nagyon volt hangulatom kimozdulni olyankor. Szombaton egy rövid Poolbeg-Ringsend Park túrát tettünk, de megfagytunk, vasárnap Rathfarnham-ra mentünk (ez pont határeset, a park hozzánk közelebb eső része pontosan 5 km-re van tőlünk), hétfőn az Eamonn Ceannt parkot vettünk be (ez egy kedves kis park a Bushy park mellett, volt játszó is és gyönyörű szinekben pompázó fák), kedden csak a Herbert Parkba bicajoztunk ki a fiúkkal, de egyrészt szemerkélt, másrészt haza kellett sietni, mert Palikának wc-re kellett mennie és egyébként is fél 1től Mini Monster cimmel zoom-os kézműves foglalkozása volt, szerdán, csütörtökön és pénteken viszont nem voltunk sehol játszózni, olyan ócska volt az idő...           

A lezárások, az eső és szél mellett amúgy azért sem nagyon voltunk sok helyen, mert felvettek szabadúszó tolmácsnak a translation.ie-hez és hát tanulnom kellett (volna), hogy birósági megbizásokat is el tudjak vállalni. (Érdekes módon a kórházak és a rendőrség nem igényelnek külön tréninget (előbbihez kvázi semmi nem kell, utóbbihoz pedig csak egy 80 oldalas anyagot kaptam, mig a birósági anyag 120 oldal és most csütörtökön lesz egy 2 órás eligazitás is hozzá, majd vizsgázni is kell talán, hát jézusom, el sem tudom képzelni, ezzel mi lesz, utálom a jogot, a biróságot, egyszer rágtam át magam eddig a 120 oldalas cuccon, de a felét nem értem (mármint nem a szavakat nem értem benne, hanem az egész rendszert, hát nem vagyok én jogász, tökéletesen hidegen hagyott 40 évig mindenféle birósági gyakorlat, semmit nem tudok róla, mi hogy megy), szóval egyelőre fogalmam sincs, mihez kezdenék egy birósági tárgyaláson, jaj...) Na mindenesetre csütörtök és péntek délelőtt olvastam a tananyagot és közben legszivesebben sirtam volna, annyira gyűlölöm a témát, szerdán pedig megkaptam az első megbizásom - hála a magasságosnak egy kórházban. Egy stroke-os beteggel kellett speech therapy assessment-et felvenni, imádtam, annak ellenére, hogy szegény fickó egy szót sem tudott szólni, de büszke voltam magamra, hogy elvállaltam a feladatot és tulképp minden simán ment, odataláltam, bejutottam, megoldottam a dolgot, a feedback cetlire pedig azt irta a doki, hogy "very professional" yaay. (Az igazat megvallva a fél karom odaadnám, ha inkább kórházba kéne mennem tolmácsolni többször, mint a mumus rendőrségre vagy biróságra, de sajnos ez nem kivánságműsor és állitólag az utóbbi kettő sokkal gyakoribb, mint az első...) 

A sok tanulás mellett jutott idő amúgy másra is: csütörtök délután kifejezetten aktiv voltam, mert amellett, hogy végre kifaragtuk a tököt (Palika is halál ügyes volt, egyes-egyedül faragta ki a szájat, Peti pedig a szemeket), csináltam az ablakra cicás dekort illetve muffint is sütöttünk, mert miért is ne.

Jut eszembe sütés: elég nyomi család vagyunk, amellett, hogy én ugye GF eszem, másfél hete T. a FODMAP diet-et követi az IBS miatt, vagyis ő sem eszik glutént (hurrá!), de emellett ő nem ehet semmi tejterméket sem, szóját sem, egy csomóféle zöldséget-gyümölcsöt sem és nagy bánatára mazsolát sem... (Kvázi semmit nem ehet húson kivül, szóval elég kreativnak kell lennem az ebédeket illetően sajnos.) Eddig azt hittem, a GF étkezés nehéz, mert rengeteg ételbe tesznek búzalisztet vagy árpamalátát teljesen feleslegesen (pl a májkrémben mi az istent keres a liszt?), de rá kellett jönnöm, hogy a tej még gázabb, mert az aztán tényleg minden szarban van - főleg ami a desszerteket és rágcsákat illeti. Most beléptem pár low fodmap-os csoportba, remélem nyerek némi inspirációt másoktól, mert egyelőre elég sivár a jövő szegény T.-nek. 

Visszatérve a szünetre: Dublin idén nem igazán tolta túl Halloween-t a covid miatt, a Trick or Treat-et ugye kvázi betiltották, de még az olyasmi programokat is korlátozták, hogy teszem azt fényfestés a hiresebb épületeken, mondván ne gyülekezzen a nép... Pfff... Ami nekem nagyon fájt, hogy sok olyan program is elmaradt, ami szerintem abszolút antivirus-barát haha, ilyen pl a St Enda's parkban néhány éve rendszeresen megrendezett madárijesztő kiállitás. (Ez annyiból áll, hogy aki akar, készit otthon egy madárijesztőt és x időre beviszi a parkba, ahol felállitják a madárijesztőket egy sorba és egy héten át bárki megnézheti őket, aki arra jár... Mi az elmúlt 3 évben mindig megnéztük a kreálmányokat, a gyerekek imádták, kiválasztották a kedvencüket és hello, ennyi volt a program, soha, egy percig sem álltunk közel senkihez, nem szivtuk más levegőjét, szóval abszolút nem értem, miért nem lehetett ezt idén is megrendezni.) Emellett azt sem értettem, mennyiből tartott volna kicsit kidekorálni a várost, ne legyenek szervezett programok, nyilván, de lehessen már itt-ott sétálni egyet és elámuldozni a vicces, kreativ, félelmetes dekorációkon... Pénteken délután a fiúkkal sétáltunk egyet a környéken és hát a magánházak sem tették oda nagyon magukat, pár fel volt diszitve rendesen, de kb fele annyi kidekorált ház volt, mint eddig. 

Hogy ezt az ürességet kompenzáljuk, szombaton mi házilag szépen megünnepeltük azért Halloween-t. Délelőtt nem csináltunk sok mindent, csak elugrottunk vásárolni a Dealz-be, mert reméltem, hogy kapok némi Halloween-es édességet, ami láss csodát minden más boltból nagyjából hiányzott idén (sokan kerestek tököt is az utolsó napokon, ahhoz képest, hogy máskor térdig járunk bennük, most úgy október közepétől már sehol sem lehetett kapni a közelünkben), illetve beszaladtam a Lidl-be is ezért-azért. Mig főztem, a gyerekek wordsearch-öztek és néhány break the code feladattal bibelődtek. Ebéd után kezdődött a buli, volt itt minden, mint a búcsúban... Először is szerveket kerestek a fiúk (pontosabban csak Pipi, mert Palika undorodott attól, hogy egy adag olajos spagetti között kotorásszon), majd jött a Dobd a pókot a vödörbe játék, majd Just dance-ztünk mind a négyen, aztán betekertük Petit egy csomó wc papirba, mondván ő most múmia, játszottak egy kis bogaras Bingót, csináltunk egy kincskeresős játékot, aminek a végén kaptak egy-egy Marios pólót, majd a nap lezárásaként készitettem nekik leveles tésztából és virsliből szép kis múmiákat meg pár félelmetes szendót. Igazán odatettük magunkat idén, a gyerekek teljesen odáig voltak, Palika szerint ez volt eddigi élete egyik legjobb napja eddig. (Kis cuki.)      

A szünetben amúgy rászoktunk a mozizásra is ismét, mig Petiék részletekben megnézték a Harry Potter utolsó részét, én Palikával a Hotel Transylvania 1, 2, 3-at végeztem ki, klassz volt. Én mutyiban megnéztem még a Haunting of Bly Manor-t is, nekem tetszett, de mivel sokan mondják, hogy a Haunting of Hill House jobb, hát tegnap elkezdtem azt is, ez most egy ilyen időszak... (T.-vel ilyesmit sajnos nem lehet nézni, utálja a fosatós filmeket, ezért vele Életképezünk esténként, pontosabban ÉletképezTünk, mert vasárnap este véget ért a sorozat sajnos. Elkezdtük helyette a Társas Játékot ma, hát tudunk élni, na.)   

Az élet amúgy nem csak játék és mese, jutott bosszankodás is a hétre, egyrészt mert T. még mindig nem találta meg a megfelelő irodai széket és ez az állandó milyen széket vegyünk, hogy küldjük vissza a hibás darabot cseszekedés meglehetősen idegőrlő (pénteken pl 80 perc telefonálás után sikerült megértetni a Viking Direct-el, hogy nem jó széket küldtek (ilyen is van persze) és ez már a sokadik visszavitt / visszaküldött darab; másrészt meg mert Anyuék végre úgy tűnik találtak vevőt a Forgách utcai házra, alá is irták már a szerződést, át is vették a foglalót - és erre kiderült az értékbecslésnél, hogy a fürdőszoba nincs az alaprajzon... Úgyhogy most megy az idegbeteg rohangálás, hogy két hét alatt bejegyeztessék a 40-50-60-100 éve ott álló fürdőszobát, mert ha kicsúsznak a 2 hétből, a vevők lehet nem kapnak hitelt és kezdődhet minden előlről. Hát köszi.    

Hogy mégis pozitivan zárjam ezt a bejegyzést, idebiggyesztem még, hogy Petinek vasárnap kiesett az első szemfoga is, igy összesen már 12 fogától szabadult meg az elmúlt 4 évben. 

Ennyit tehát a szünetünkről, ami szép volt, jó volt és ami pont elég volt.

Peti humor

• Mindig előbb ébred, mint én (nyilván), szombaton 9-kor én még aludtam, ő kihúzza a függönyt, csörög-zörög a konyhában, fölém hajol, magyaráz, rászólok, hogy na ne már, még alszom, mire elkezd pattogni a nagy felfújt labdán és nekiáll illegetni magát: "Na mindegy, akkor csak táncolok neked Szép Nő." 
• Veszekednek kora reggel, megfenyegetem őket, hogy ha nem fejezik be, leeresztem a nagy labdát (most újra ez a sláger, 1.5 évig le voltak eresztve, miután Palika leesett az egyikről és eltört a keze tavaly tavasszal), T. bejön a másik szobából, hogy jól hallom, hogy veszekedtek? Mire Pipi: "Ah, it's just rumours..."   

Big Blow

Nem tudom, mi jöhet még ebben az elátkozott évben, de tegnap délután irt az igazgatónő, hogy lemond. Nem térek napirendre, tavaly lett kész az új suli óriási harcok után, rengeteget lobbyzott érte, dolgozott vele, most, hogy végre élvezhetné a munkája gyümölcsét, elmegy. Megszakad a szivem, komolyan. Nagyon szeretjük, szerettük, olyan igazi iskolaigazgatónő tipus, nem mézes-mázas, nem túl közvetlen, hanem határozott, már-már szigorú, de nagyon következetes és látszik, hogy mindent megtenne a tanulókért, szivvel-lélekkel nyomta ezt a dolgot 2004 óta. Csak reménykedni tudok, hogy nem súlyos beteg. Ma reggel, mikor pár szülővel körbeálltuk, hogy sajnálatunkat fejezzük ki, elsirta magát, hogy rettentő nehéz volt meghozni ezt döntést, de úgy érezte, az egészsége miatt kénytelen lépni. Ebben mondjuk minden benne van, az is, hogy halálos beteg és az is, hogy idegösszeroppanása volt (mondjuk nem csodálnám abszolút azok után, amin átment az elmúlt években az épitkezés miatt és akkor március óta ez a rohadt virus is...). Szivem mélyén remélem, hogy az utóbbi, mert akkor abból biztosan ki fog tudni kecmeregni, elég karakán nő hozzá. Kicsit aggódom magunk miatt is, mert ez mégis csak egy katolikus iskola, ki tudja, kit tesznek ide vezetőnek... Ms Hogan nem nagyon nyomta ezt a vallás dolgot, abszolút nem volt abból gond, hogy a fiúk pl meg sincsenek keresztelve, na most ha jön egy pap jellegű valaki, hát nem leszek túl boldog, az biztos. Jaaaaaj, miért kell ez, milyen negativ változás, aggódnivaló jön még idén?!

Gyerekszáj

• Palikáról van egy régi videó, pár napos lehetett, T. a hóna alatt fogja, csóri gyerek értetlen arccal lóg, T. meg énekel, hogy "Gyere velem táncolj még" és közben kb 5-5 centit kilengeti hol előre-hátra, hol jobbra-balra, haláli. Palika nemrég látta ezt a videót, halálra röhögte magát rajta és mikor újra akarta nézni, úgy magyarázta, mit akar, hogy "Ahol Apa tart és énekli, hogy "Gyere velem szép nő!"... (ezen még most is röhögök) 
• Peti meggyőződése volt évekig, hogy a tyúkszem az egy igazi szem, nemrég derült ki, hogy amikor  az Ózban ráesik a gonosz boszorkány tyúkszemére a ház, akkor azt ő mindig úgy vizualizálta, hogy a boszorkány harmadik szemébe beleállt a ház sarka... 
• A Pink Floyd Wall cimű számában Peti a Hey, teachers helyett azt hallotta, hogy "Hey, pidgeons!" 
• Van Robbie Williamsnak a She's the One cimű száma, Palika az első sort poénból mindig úgy énekli, hogy Mozambique, Mozambique... 
• Palika szerint a beatbox and boomster bang... Hogy ezt honnan veszi, azt mondjuk nem tudom...
• Most, hogy virusveszély van, naponta kisétálnak a Bishop's Garden-be (ez a régi suli melletti kis tenyérnyi zöld terület), Palika szerint az Beshoff's* Garden haha, annak mégis több értelme van... * Beshoff Bros az egy chipper a közelünkben, árulnak gm fish&chips-et is - vagyis most nem, mert 3 hete már take-away sincs, nagyon félek, hogy bezárnak örökre a k*va virus miatt.        

Magyarország július 13 - augusztus 20 - part 8

 Az utolsó hét tehát, eszméletlen hogy eltelt 6 hét mióta megérkeztünk. 

Hétfőn pakolásztam, délután meg elmentünk a gyerekekkel fodrászhoz. Mivel ez ilyen nem bejelentkezéses fodrászat, szóltak, hogy olyan 1.5 óra múlva menjünk vissza, mert most fullon vannak. Hát jó. Hirtelen ötlettől vezérelve elmentünk tehát Csévharasztra a Pótharaszti sétaerdőbe. Nagyon szépen megcsinálták ezt a helyet, egész európai külsejű volt: nagy fából faragott szobor, sütőgetős helyek, kis játszótér, minike kilátó (ez mondjuk vicces volt, Palika el sem akarta hinni, hogy nem lehet magasabbra menni) és hát egy cuki kis erdő. Mikor meguntuk a dolgot, elindultunk a Nádas phienőhely felé, de a fiúknak beugrott, hogy szomjasak, úgyhogy megálltunk egy kisboltnál, ami mellett egy szuper kis játszó volt, ahol ugyan sok minden nem volt, sőt, de vadiúj volt az egész és kezet is tudtunk mosni. Jó fél óra játszózás után rájöttünk, hogy indulnunk kell vissza a fodrászhoz, a Nádast tehát kihagytuk ezúttal, húztunk levágatni a gyerekek haját. A fodrászatban most egy meglehetősen undok nőcit fogtunk ki, egyszerűen nem akarta érteni, mit jelent a "hagyjuk meg ezt a fazont, de legyen rövidebb" kérés (bahhhh, rettentőre utálom a fodrászokat). Végül fél óra alatt levágta mindkettő gyerek haját, úgy-ahogy, de mindegy, legalább pár hetet nyertünk ezzel is. (Palika haja még oké lett, de Petinek pl tök lépcsősre vágta, úgy, mintha kb én csináltam volna...) A fodrászat után hazamentünk, fagyiztunk és véget is ért a nap.

Keddre izgi programot választottunk: elmentünk a veresegyházi medveotthonba. Jó régen, talán 2013-ban jártunk itt utoljára, azóta nagyon felfuttaták a helyet, épitettek egy nagy játszót az erdőbe, áttették a parkolót máshova és jóval több állat volt, mint annak idején. Meglepő módon itt is rengetegen voltak igy a hét közepén, úgy tűnik, a magyarok többsége tényleg nem ment külföldre idén. A parkban jót sétáltunk, megnéztünk mindent és azt is mondhatnám, hogy klassz kis kirándulásunk volt - ha nem lett volna milliónyi méhecske vagy darázs az állatok körül... Engem mondjuk nem zavartak nagyon, de a fiúk ide-oda ugráltak, nagyon féltek, nehogy megcsipje őket egy, igy nem maradtunk annyi ideig, mig maradhattunk volna. Ennek ellenére azért jó volt persze, hogy kimozdultunk, a mostani nyáron azért nem nagyon programoztunk Anyuékkal sajnos. A medveotthon után beugrottunk a veresegyházi gm pékségbe, ahol isteni diós kosárkákat és meggyes pitét vettem, nyamm. Miután hazaértünk, pihentem kicsit, majd elszaladtam találkozni Zsuzsával, aki épp otthon volt Németországból. 9-ig maradtunk ki, jó volt dumálni kicsit, legközelebb jó lenne a gyerekeket is összeereszteni, de most erre nem volt mód, mert igy is alig futottunk össze. 

Szerdán én pakoltam, a fiúk elbúcsúztak a Forgách utcától, délután meg elmentünk fagyizni, elbúcsúzni a várostól is. Nagyon szomorú voltam, hogy elrepült ez a pár hét, szivesen maradtam volna még sokáig, bevallom. Talán emiatt, talán mert ettem valamit, éjjel egyébként nagyon rosszul voltam: fáztam, 38.5 volt a lázam, borzalmasan fájt a fejem és hányingerem volt...

Csütörtökön fél 12ig aludtam, T. már többször keresett, mi van már, én meg alig tudtam kikecmeregni az ágyból. Ebédelni nem ebédeltem, próbáltam még összekapni a cuccainkat, de nullára tudtam koncentrálni, nehogy kimaradjon valami. Mire a reptérre kellett menni, kicsit jobban lettem, bár tartottam tőle, mi lesz, ha sokat kell ácsorognunk a melegben... Szerencsére csak a csomagleadás ment csigatempóban, miután ott végeztünk, egész jól kibirtam a további megpróbáltatásokat. A hazautat kb végigaludtam, T. ült a gyerekek mellett ezúttal, amiért roppant hálás voltam, mert eléggé kivoltam. Lázam már nem volt, csak hőemelkedésem max, de a fejem szét akart hasadni és a gyomrom is forgott. Hazaérve természetesen esett az eső, 14 fok volt, azt hittem megfagyok, amikor kiszálltunk a gépből. 

Véget ért a nyár. Bye-bye Magyarország.

Magyarország július 13- augusztus 20 - part 7

Hétfőn tehát felkeltünk, pakolásztunk, majd elmentünk ebédelni a Szederindába. Én rántott sajtot ettem sült krumplival, T. rántott bordát, de az ő kajája persze nem volt jó, igy visszavitte és kapott helyette egy fasirtot a sült krumpli mellé. (Kezdem feladni, hogy mi még egyszer az életben el tudunk menni normálisan, panaszkodás nélkül enni valahova, mert ahol ő ehet, ott én nem, ahol meg én, ott neki nem tetszik semmi és hát baromi jó étvágya van úgy az embernek, ha a másik végig húzza a száját vagy ott hagyja a 3/4 kajáját, mert nem izlik.) Na mindegy, remek hangulatban mentünk a gyerekekért, ahol Nagyi is felhúzott, mert mikor 3kor mondtam, hogy na menjünk, mert vár a Városligeti nagyjátszó, elkezdte nyomni, hogy hát ő bizony nem vinné játszózni ilyen melegben a gyerekeket, én meg mondam, hogy hát én meg igen, ami nyilván nem tetszett neki. (Nekem meg mondjuk az nem tetszik, hogy mi vagyunk ezeknek a gyerekeknek a szülei és én speciel sosem kérek tanácsot, mégis folyamatosan kapok, mit hogy kéne csinálni vagy hogy nem.) Fél 4re tehát odamentünk a Városligethez, besétáltunk a játszóhoz, nagyjából 5 percet benn is voltunk (nem volt nap amúgy, mert a nagyok játszó része délután van árnyékban), amikoris jöttek az őrök, hogy a belső rendszerük azt jelzi, hogy vihar lesz, úgyhogy mindenki kifelé... Kicsit pislogtunk, mi az isten van, kiderült, hogy a játszónak saját meteorológiai állomása van és ha az pirosat jelez, mindenkit ki kell küldeni a játszótérről és be kell zárni a kapukat és majd csak másnap nyithatnak ki, ha akarnak... Mivel jó idő volt, kitartóan ólálkodtunk még amúgy úgy 20 percet a környéken, hátha csak kandi kamera, de nem, tényleg bezárták a játszót és mint később megtudtuk, aznap már ki sem nyitották. (Állitólag ez gyakran megtörténik, hát sok sikert, ha valaki vidékről indulva próbál bejutni erre a giga-játszóra...) 

Kedden szomorú hirre ébredtünk: Palika belázasodott. 38 körül volt a láza, semmi más baja nem volt, nem folyt az orra, nem köhögött, csak a feje fájt és bágyadt volt, ennyi. Hogy ne menjen veszendőbe a nap, T. otthon maradt Palikával, mi meg Petivel nyakunkba vettük a várost. Először a Bikás parkba mentünk a négyes metróval (Rákóczi téren szálltunk át), de sajnos mivel totál napon volt a nagyobbaknak való rész, kb 10 percig maradtunk, mert nem volt mit csinálni. Vettünk a közeli Sparban inni, majd átmentünk a Múzeum kerti játszóra, ami meglehetősen kicsi, de cuki. Petit ki sem lehetett vakarni a mókuskerékből (én meg idegbajt kaptam, hogy elesik), de végül kicsit golyózott is azért. (A kis golyókat abszolút nem adta ki a gép amúgy, a nagyobb is elnyelte a pénzünket, de végül Peti benyúlt valahogy a szerkezetbe és kikapart egy üveggolyót valahogy.) Mivel kicsit aggódtunk, mi van Pállal, 1 körül hazaindultunk. Miután hosszabb lett volna villamosra szállni, hazasétáltunk végül, de ehhez az is kellett, hogy beugorjunk az Aldiba egy jégkrémért Petinek haha. Otthon Palika jól volt, 37.6 körül volt a hője, dőlt-borult, de semmije nem fájt. Leszaladtam ebédért a bevált kis helyünkre (Két kanál faloda - volt gm opció is), megebédeltünk, majd 5 körül nekivágtunk Petivel a Corvin Plázának, mert szerettem volna venni neki egy sportcipőt és neki látatlanban nem szeretek cipőt venni, mert itt nyomja-ott nyomja stb. Cipőt természetesen végül nem kaptunk neki, vettünk viszont két pólót, váltottunk pénzt, feladtunk egy könyvet a Foxpost-tal, ilyesmik. Mire hazaindultunk volna, elkezdett esni az eső, igy kicsit tovább maradtunk, mint szerettünk volna, de 7 körül igy is hazaértünk. 

Szerdán Palika állapota nem változott, továbbra is 38 körül volt a láza és fáradt volt. Petivel mi a Városligetbe mentünk délelőtt, ahol baromi jól éreztük magunkat, mert óriási az a játszó, változatos és izgalmas. 2ig maradtunk, addigra Pipi meglehetősen elfáradt és hát éhesek is lettünk. Ebédre nem tudom, mit ettünk, vacsorára leugrottam a fiúknak gyros-ért*, de végül Palika kitalálta, hogy ő azt nem szereti abszolút és hát Peti sem volt elragadtatva tőle. * Peti amúgy ezt következetesen "burgonyának" hivta, isten tudja, miért. Délután amúgy elvittük Palikát a körzeti gyerekorvoshoz, akinek esze ágában sem volt tesztre küldeni minket, közölte, hogy ez biztos valami kis múló virus, ne izguljunk, minden oké.   

Csütörtökön T. átvitte Palikát Nagyihoz, minket meg elvitt a Pálvölgyi cseppkőbarlangba. Ő végül nem jött be, sietett haza, mi viszont igen. Jó hűvös volt benn, azért megérte a dolog, de amúgy Pipi nem volt 100% elégedett a túrával, mert valljuk be, kicsit azért unalmas volt. Másfél órát voltunk benn, mivel volt 3 indiai látogató (rengeteg voltunk amúgy, úgy 25en), a bácsi magyarul és angolul is elmondta ugyanazt (Peti cuki volt, a végén mondta a bácsinak, hogy nagyon jól tud angolul - azt már csak nekem súgta meg, hogy a kiejtése az valami borzalom volt). A barlang után visszacsorogtunk a városba, beültünk enni a Mekibe a Nyugatinál, majd mentünk is haza a kis beteghez. T. este elment találkozni egy régi kollégájával, ezen a napon neki ennyi volt a szociális élet. 

Pénteken - mivel Palika láza már csütörtökön sem ment 37.5 fölé - elmentünk a közeli Robotos kávézóba. Gyalog mentünk, a Corvin pláza mögé kellett csak elsétálnunk, nem volt sok. A kávézó maga irtó drága volt - 990 Ft-ért vettünk egy-egy jeges teát magunknak, a fiúk meg 1600 Ft-ért kaptak egy-egy fagyikelyhet, amiben úgy két gombóc fagyi volt - de a kiszolgálás nagyon kedves volt és a lányok mindent türelmesen végigmutogattak a gyerekeknek. Nekik nagyon bejött a hely, nekünk kevésbé, na de egyszer élünk. A kávézó után én hazamentem a fiúkkal ebédelni, T. meg összefutott egy régi barátjával. Mivel megigértük a gyerekeknek, hogy egyik este felmegyünk a Citadellához és megnézzük a várost felülről (a Szabadság szobrot amúgy láttuk az ablakból nagyon vicces volt), úgy döntöttünk, itt az idő erre a programra, úgyhogy este 7 körül nekivágtunk az útnak. A telefonomat sajnos otthon hagytam, fotókat igy nem tudtam csinálni, de nagy élmény volt igy is ez a kis túra és nem csak nekem, a gyerekeknek is. 9 körül értünk haza, jó fáradtan, de legalább ezt a programot is kipipálhattuk a listánkon. 

Szombaton korai indulással a Városligetbe mentünk, hogy végre Palika is megnézhesse, milyen az új játszó. Természetesen neki is nagyon bejött a hely, az időmérős csúzdán legalább húszszor lecsúszott, neki az lett a kedvence. (Érdekes módon bár meleg volt, egyik gyerek se esett hasra a vizes résztől, konkrétan le se tojták.) Miután kijátszózták magukat a gyerekek, hazamentünk, ebédeltünk, majd átvittük őket Nagyihoz, hogy még egyszer utoljára ott aludhassanak nála. Mi T.-vel hazafelé bementünk a Corvin plázába venni még ezt-azt, de ez már a búcsú esténk volt, másnap ugyanis már költöztünk is ki a kis szállásunkról.

Vasárnap délelőtt tehát összepakoltunk, sápitoztunk kicsit, mennyire rohadt sok cuccunk van már megint, majd felkaptuk a fiúkat Nagyinál, hogy minél előbb mehessünk Anyuékhoz ebédeni. Ott ettünk, majd T. elsietett, mert 3ig le kellett adnia a kocsit a kölcsönzőnél. Anyu este még elvitte a fiúkat egy kicsit bicajozni és másnap megkezdődött az utolsó - csonka - hetünk otthon.        

Magyarország július 13 - augusztus 20 - part 6

Hétfőn Nagyit és a fiúkat elvittük a Koós Károly téri játszóra, Wekerlére, majd T. kitett engem a Corvin Plázánál, ő meg ment Levivel és a régi barátaival találkozni. Én vettem magamnak egy napszemcsit, egy piros szandit, Palikának meg egy szuper csinos Adidas cipőt, illetve ittam egy kávét Áronnal is, aki a volt gimis osztálytársam volt. A Corvin Plázából 2 körül átmentem a Westendbe, ahol vettem egy méregdrága szemkrémet, utána meg vertem a fejem a falba, hogy lehetek ekkora lúzer haha (Seacret, sose kerüljön senki a markukba). Mivel nem akartam sokáig kimaradni, fél 4re hazaértem a gyerekekhez, gondolván, hogy T. is befut 4 körül (mert mégis, mi az istent lehet csinálni reggel 10től 4ig). T. természetesen nem jött haza 4re, de még 5re sem, sőt, 6ra sem, 7kor, a gyerekek fürdésekor esett be... Oké, nem mondta, mikor jön, de azért 10től 7ig kimaradni úgy, hogy négyesben találkozik két fiú és két lány, nekem kicsit olyan rosszul esett, mert ha ezt én csináltam volna, neveztesen, hogy egy barátnőmmel találkozom két fiú gimis osztálytársammal, tuti húzta volna a száját, hogy mit akarunk egymástól... (Arról nem beszélve, hogy nagyon jól éreztem magam fél 4től 7ig Nagyival négyesben... Na mindegy.)

Kedden végre jött a Beköltözés Napja. Mivel csak 3tól lehetett elfoglalni a szállást, előtte elugrottunk a kispesti vizes játszóra, ami úgy 8 percre volt kocsival, yaay. Korán mentünk, ne legyen baromi hőség és igy a tömeget is elkerültük, 10-fél 12ig jót vizeztünk, jobb volt azért ez igy, mint 2 éve, mikor azon aggódtunk, hogy megfáznak a fiúk a júliusi "hőségben". (Akkor volt vagy 20 fok.) Itt amúgy volt egy vicces dolog, bunkó tekintetű apuka állt a keritésen kivül és onnan instruálta a kislányát, hogy "Vegyél már fel papucsot, Te!", de amikor elrikkantotta magát, Peti épp lépett ki a kapun cipő nélkül és azt hitte, hozzá beszél a fickó és teljes természetességgel megkérdezte, hogy "De miért?!" Én alig birtam elhagyni a helyszint, úgy röhögtem, apuka persze fapofával, értetlenül nézett - na az ilyen mosolytalan szerencsétlenektől mentsen meg az ég haha... Hazafelé beugrottunk a Diet ABC-be nekem sütiért, majd mentünk ebédelni Nagyihoz. Ebéd után kb azonnal indultunk, mivel postaládában volt a kulcs, tök mindegy volt, mikor érünk oda nagyjából, nem vártuk ki a 3 órát. A lakás a Viola utca - Mester utca sarkon volt, kicsit tartottunk tőle, milyen lesz, de kellemesen csalódtunk. Maga a lakás kifejezetten klassz volt, új bútorokkal, légkondival, de a környék sem volt nagyon vészes - igaz, éjszakánként elég sok borittas üvöltést lehetett hallani és hát valljuk be, gyalog nem igazán járkáltunk a szűkebb utcácskákban, csak a Mester utcán sétáltunk végig a villamosig, amúgy végig autóval közlekedtünk. (Én amúgy kibirtam volna kocsi nélkül is, de T. azt mondta, mivel úgyis olcsó a bérlés és megyünk Pest környékére is, nem érdemes bérelni - visszavinni, bérelni - visszavinni a kocsikat, úgyhogy kölcsönöztünk egyet az egész ottlétünkre.) Mivel innentől magunknak kellett gondoskodnunk magunkról, estefelé elugrottunk a gyerekekkel a Tescoba és feltankoltunk alapvető cuccokból, vettünk egy csomó tisztitószert, kaját, miegymást, ami szembe jött. 

Szerdán belecsaptunk a lecsóba: mivel erre a napra igértek összesen hűvösebbet a héten, elmentünk Visegrádra. Én nagyon szerettem volna bemenni a Fellegvárba, de amint az sejthető, az megint kimaradt, mert a fiúk arra szavaztak, hogy a bobnál kezdjünk és igy természetesen hazafelé már senki nem akart várazni... Pfff.... Ahogy irtam tehát, a bobnál kezdtünk, ahol óriási tömeg volt. Ahhoz képest, hogy szerda délelőtt volt, tömött sorok álltak a pénztáraknál és tényleg rengetegen voltak. Később rájöttünk, hogy az alpesi bob kelendőbb, mint a sima, igy egy kört végigvártunk az alpesinél, de utána átálltunk a másikra, az amúgy is vagányabb. Itt jegyezném meg, hogy koronavirus ide, koronavirus oda, nemhogy kézfertőtlenitő nem volt elérhető a helyszinen (minek is), de a mosdókban nem volt szappan sem - azért ez kemény, nem? Na mindegy, jót boboztunk azért, először 3-at 3-at csúszott mindenki és aztán még mentünk egy utolsót, amikor is T.-t megcsipte egy darázs... Szegénynek nagyon csipett a karja, úgyhogy bob után patika keresés jött, hogy szerezzünk neki rá valamit. Miután nagy nehezen szerváltunk egy krémet, beugrottunk a kisboltba és vettünk egy kis ellátmányt. (Ők pogiztak, én meg kaptam egy Túró Rudit egy ivójoghurttal, nem tudom, mondtam-e már hogy utálom a spontaneitás hiányát emiatt a szar betegség miatt.) A Dunaparton kajáltunk tehát, majd mivel a komp nagyon későn jött volna, igy nem mentünk át Nagymarosra, hanem helyette bementünk a fizetős Mátyás király játszótérre. Rajtunk kivül még egy kisfiú ólálkodott ott, szegény nagyon próbált barátkozni, főleg velem, rettentő magányos lehetett csórikám, eléggé sajnáltam. A játszó amúgy klassz volt, nagyon design-os, de talán a fiúk kicsit már túlnőttek a célközönségen, igy max egy órát maradtunk nagy nehezen. Mivel elkezdett csöpögni az eső, hazafelé már nem álltunk meg sehol, húztunk, mint a vadlibák. 

Csütörtökön Apunak 12re kellett vizsgálatra mennie a Haller utcába, igy mondtuk nekik, hogy ha végeztek, ugorjanak be, ha már egyszer 5 percre lesznek tőlünk. Délelőttre igy nem terveztünk semmi nagy programot - annál is inkább, mert T. kezdett hisztissé válni a meleg miatt - összesen én vittem el a fiúkat a Várba játszózni és fagyizni egyet. (A 2es villamos kb 8 percre volt tőlünk, óriási mázlival a mi megállónk volt az utolsó a vonal felújitása miatt, szóval a Nemzeti felé nem tudtunk volna menni, de a belvárosba a Dunaparton gyönyörűen be tudtunk csorogni. Ezen a napon amúgy kellemes meglepetés ért: Mivel nem volt csak egy jegyem és automata meg nem volt a megállónál (nem tudom amúgy ilyenkor mit gondolnak, hol vesz az ember jegyet), egy kedves nő, akitől megkérdeztem, jó irányba állunk-e (egy sin volt, először igy nem értettem, most akkor mi van ezzel a felújitással) adott nekünk egy jegyet és ki sem engedte fizetni... Cuki, teljesen ledöbbentem, hogy ilyen van.) Kb fél 1re értünk haza a Várból, T. eddigre félig megfőzte az ebédet (csirkemellet piritott és tésztával tervezte tálalni) és mivel Apuék is befutottak nem sokkal utánunk, 1 körül mindnyájan szépen megebédeltünk. Úgy egy órát maradtak, megmutogattuk nekik a lakást és dumáltunk kicsit. Miután 4re mennem kellett mell uh-ra, 3 körül elindultam otthonról és hasonló útvonalon elindulva, mint reggel, 4 előtt pár perccel befutottam egy Ipoly utcai kis rendelőbe, majd negyed 5kor már kinn is voltam, 18 ezer lesz, köszönjük. (Na ide se megyek amúgy többet, drága volt és nem is tűnt profinak a nő, kézzel nem is tapogatta végig a melleimet, pedig eddig mindenki azzal kezdte...) Hazafelé beugrottam a Cöli bisztróba melegszendvicsért, de igy is hazaértem 5 re, majd leszaladtam valami vacsiért (alattunk volt a Spar, de a Mester utca végéig volt még két nagyobb Spar haha meg a Diétázók Boltja ugye) és ennyi volt a nap, jót vacsoráztam. 

Pénteken a Libegőt vettük célba. Bár a fiúk kissé tiltakoztak, de miután felmentünk a hegyre, kinéztünk a kis kinéző teraszon és ettek egy fagyit, Anna és Peti nyomdokában járva felmentünk az Erzsébet kilátóba. Jó meleg volt, meg kell hagyni, de kibirtuk, maga a kilátó amúgy jó hűvös, de a felfelé vezető út elég fárasztó azért 30 fokban. A kilátó után játszóztunk kicsit, majd hazalibegtünk. Ebédre a szomszédos kis kifőzdéből hoztam fel rántott húst (magamnak valami rizses hús szerűséget), majd úgy 4 óra magasságában Palikát rábeszéltem, hogy menjünk már el az Olimpia parkba játszózni még egyet, mert gyermek az idő és mit poshadjunk a lakásban. (T. és Peti otthon maradtak, bahh.) Jó kis délutánunk volt Pállal: a 2es villamossal elmentünk a Jászaiig és bevetettük magunkat az Olimpia parkba. Elég sokan voltak (jéééé, vannak még, akiket nem zavar a hőség), Palika vidáman pattogott játékról játékra, majd mikor hazaindultunk, kicsit még a szökőkutaknál is pancsikolt. (Mondjuk úgy 5 percet is.) Mivel baromi magasan volt a Duna, lesétáltunk a rakpartra és megcsodáltuk, bár egyszer úgy elkezdett hullámozni, hogy jobbnak láttuk elhordani az irhánkat haza. Két óra alatt letudtuk ezt a kis programot, otthon még kaptak a fiúk egy fagyit az alattunk lévő fagyizóból, hogy szépen zárjuk a napot. 

Szombaton ismét messzire mentünk: Nagymarosra. Mivel ekkor már nagyon meleg volt, szerettem volna viz közelébe menni, ha már strandra nem mertünk, de mivel a Velencei tavat nem akartuk bevállalni a forgalom miatt, maradt nekünk a Duna, ami még mindig durván magasan volt. A szabadstrandot céloztuk be, mint úticél, de rajtunk kivül sajnos még jó sokan gondolkodtak hasonlóan, igy meglehetősen nagy volt a tömeg a Duna strandnak tekinthető szakaszán. Mi persze nyilván nem fürödtünk, csak beleálltam a gyerekekkel a vizbe, ami olyan iszonytatóan hideg volt, mintha legalábbis az Ir tenger lett volna Európa közepén. Árnyékban tehát jó volt a buli, de amint kiléptünk a napra, nagyjából elfolytunk, olyan meleg volt. Miután a fiúk ettek egy lángost és játszóztak kicsit, eljött az idő hazaindulni, mert nem akartuk T. idegeit tovább húzni, hiszen már igy is kivolt a forróságtól. Pedig ekkor még nem sejtette mi vár rá haha. A KOMP. A komp, ami egész délelőtt kb 20 percenként járt, ezúttal az istennek nem akart jönni. Ott álltunk a tűző napon a kocsival (42 fokot mutatott a hőmérő, ment a légkondi, de kb nulla hatásfokkal) és semmi nem történt. Rákérdeztem, elvileg óránként jár a komp, délelőtt csak sűritették valami miatt, de nyugodjunk meg, 50 perc múlva jön... Hogy a probléma még viccesebb legyen, úgy 40 perc tűző napon való állás után jött úgy 25-30 nagymotoros k*csög és nemes egyszerűséggel beálltak a autósok elé. (Ha nem férsz fel a kompra miattuk, akkor igy jártál, mi?) Már indulás előtt pattogtunk pár autóssal, hogy ezt igy mégis hogy képzelik, de mikor megjött a komp és indultunk volna, hogy megkerüljük a motoros legényeket, egyikük (egy férfi vagy nő azt nem tudom, egyszerűen nem tudtam megállapitani) beállt az autó elé, mintegy testével elállva az utat előlünk. Nem hittem el, hogy ilyen van, hogy vannak ekkora tajparasztok a világon, már épp kezdtem belelovalni magam a dolgoba, mikor hálistennek jött a kompos srác és szólt a motorosoknak, hogy húzzanak hátra - tök logikusan és hát jogosan is. Jól felpumpálva kompoztunk hát át Visegrádra (jó nagy fun volt igy) és félútig hazafelé ez volt a téma, mert a fiúk azért eléggé megszeppentek látva, mik vannak. Vacsorára pizzát rendeltünk a Pizza Monkey-tól, azért tőlük, mert náluk van gluténmentes pizza is, hurrá. Kaja után átvittük a fiúkat Nagyihoz aludni. Hazafelé beugrottunk a Tescoba, vettünk Anyuéknak a házassági évfordulójukra egy kis hűtő ventillátort, a gyerekeknek egy-egy iskolatáskát (micsoda optimizmus haha) meg pár fejlesztőkönyvet (Peti magyar tudása olyan elsős szintjén áll, nem tud irni egyszerűen).  

Vasárnap kettesben elmentünk kirándulni. Ezúttal a péceli Ráday kastélyba mentünk, ahol szegény nagyapa meghalt. (Mármint akkor még a MÁV kórház része volt a kastély.) A kertet még nem újitották fel, az kb úgy nézett ki, mint 30 éve, mikor utoljára láttam, a kastélyt viszont próbálják restaurálni és visszaállitani az eredeti állapotát. A túrán rajtunk kivül még egy pár vett részt, végigjártuk a kastélyt a pincétől a padlásig. Mikor végeztünk, beugrottunk a Penny Market-ba fagyiért (én megint túró rudit kaptam nyilván, mert nem volt gm jégkrém), ahol szintén szemtanúi lehettünk a hires magyar jóindulatnak és kedvességnek. Miközben fizettünk, a mellettünk lévő pénztárnál volt egy bácsi, aki 10 sört vett, mert nem látta, hogy az olcsóbb ár csak 12 sörtől érvényes. A pénztárnál szólt, hogy ó-ó, azt hitte ez kevesebb lesz, mi legyen. A pénztáros megvetően közölte, hogy tetszett volna 12-t venni, ez van, igy járt. A bácsi próbálkozott, hogy hozna még 2 sört és akkor meglesz a 12, de a pénztáros erre csak annyit reagált, hogy igen, de az akkor 2 sör lesz, nem 12, mert hogy ő külön számolja, különben vissza kéne venni a 10 dobozt először és újra eladni a 12-t. Pont. Itt akartam szólni, hogy nosza, akkor tegye ezt, de ekkor meghallottam, hogy a mögöttem álló (!) nő elkezdi ekézni a bácsit a mi pénztárosunknak, hogy micsoda smucig emberek vannak, nézte volna meg jól, mit vesz stb stb stb és hogy hogy sajnálja szegény pénztárosokat, akiknek ilyen bunkó emberekkel kell küzdeniük nap mint nap... (Szegény bácsi halál jámbor volt, abszolút nem volt agressziv ám.) El sem hittem, amit hallok, ráadásul közben a bácsi felesége is elkezdte szidni a bácsit, hogy mit pattog, menjenek inkább, hagyják az egészet a fenébe... Olyan rossz érzés volt az egész, meg is fogadtam, hogy többet nem megyek Penny-be (amúgy sem szoktam), mert itt verik a vevőt. Na szóval a bolt után hazafelé vettük az irányt, megebédeltünk, majd mivel gyerek volt az idő, rávettem T.-t, hogy menjünk el még valahova, mondjuk a Guckler Károly kilátóba megnézni az esti várost. Igy is lett, felmentünk, megcsodáltuk a tájat (és a tömeget haha), majd sötétedés után hazaautóztunk. A fiúkat csak másnap vettük fel Nagyitól, na de ez már a következő hét krónikája lesz.

Magyarország július 13 - augusztus 20 - part 5

A következő hét tehát Anyuéké volt. Mivel Apu nem volt a topon egyáltalán (long story, folyton marták egymást, bunkón beszólogattak egymásnak és nekem panaszkodtak a másikra), nem igazán mászkáltunk semerre. 

Hétfőn napközben elvoltunk otthon, majd délután 5kor találkoztunk páran egy kis gyömrői étteremben. Apuék elhoztak, a fiúkat elvitték fagyizni, én meg "bulizhattam" egyedül. Jó volt végre beszélgetni a régiekkel, nagyon jól éreztük magunkat, úgyhogy meg is beszéltük, hogy másnap a gyerekekkel együtt is találkozunk Ágiéknál. 

Kedden délelőtt tehát megint elvoltunk otthon, nagy nehézségek árán felfújtuk a kis medencénket, amiben a fiúk kb 15 percet töltöttek, 4-re pedig mentünk Ágiékhoz. Összesen hét gyerek és öt felnőtt volt, a gyerekek medencéztek, trambulinoztak, ettek, mi meg dumáltunk. Nyilván ez nem volt annyira szabad beszélgetés, mint előző este, de azért király volt a program, Palika konkrétan úgy jött haza, hogy eddig ez volt a legjobb nap Magyarországon... 

Szerdán reggel 6.45re mentünk vérvételre a gyerekekkel... Azért ekkor, mert ekkor volt időpont legnagyobb fájdalmamra haha. A vérvétel után összeszedtük magunkat és Anyuékkal elmentünk a jászberényi állatkertbe. Bár ez a kép nem ezt tükrözi, de a hangulat nem volt csúcs, köszönhetően Apu és Anyu nonstop konfliktusának. Az állatkertben meglepően sokan voltak amúgy (még ekkor is meg-megdöbbentem, mennyire leszarják otthon, hogy világjárvány van), de ami a legdurvább volt: rengeteg volt a darázs és légy is. Oké, állatkert, oké, szabadlevegő, de voltunk már párszor itt és máskor azért nem volt gond, ha vettünk ey üditőt, nem kellett attól tartanunk, hogy beleszáll valami szutyok. Na mindegy, azért túléltük a dolgot, megnéztünk minden állatot, amit tudtunk (az éjszakai ház zárva volt) és kb 3 körül indultunk haza ebédelni. Este Palika még medencézett pár percet és ennyi volt a nap.     

Csütörtökön nem tudom, mit csináltunk, mivel töltöttük a napot, valószinűleg én vásároltam, tettem-vettem, a fiúk meg Forgách utcáztak és a Kresz pályás játszón bicajoztak. 

Pénteken délelőtt Apuval elmentünk a Forgách utcába és kitettük az ELADÓ feliratot. A fiúk ezen a napon rájöttek, hogy nagy móka a szilvaszedés, úgyhogy gyűjtögető életmódba kezdtek, egymással versengve próbáltak meg minél több vödröt megtölteni, minél gyorsabban. 5 körül Anyuval elmentünk a Kistói játszótérre, ami sajnos full napos volt, ezért izzadtunk, mint a kutya. A tavat is megnéztük némi hintázás után, de nyilván ott is tűzött a nap, úgyhogy azt hittük megrohadtunk fél perc alatt. Hazafelé a fiúk kaptak egy-egy csavaros fagyit, hiába, tudnak élni.

Szombaton újra Ágiékon volt a sor: 4re pizzasütő partyra voltunk hivatalosak. A fiúk megint medencéztek, trambulinoztak, elvoltak, mi meg próbáltunk dumálni, bár ez most nehezebb volt, mert kettővel több gyerek volt, ezúttal Gabi is hozta Abigélt és Dóra is Misit. Mivel T. csütörtök este bérelt egy másik kocsit, fél 7 körül azzal jött értünk és vitt minket Nagyihoz. 

Vasárnap nagy kirándulást tettünk: Gödöllőre mentünk, a kastélyba. Sajnos a gyerekeknek szánt egérkeresős játék nem ment (jó, hogy ezzel csábitottam el a fiúkat, hogy ilyen izgi lesz meg olyan izgi lesz), úgyhogy Palika cseppet csalódott volt és igy én is (főleg, miután szerintem iszonyú drága volt a belépő)... A kastély maga persze szép volt, de a gyerekeknek semmi interaktiv dolog nem volt, amivel kicsit izgalmasabbá tették volna nekik a látogatást. (Elég lett volna egy feladatlap, kérdésekkel, hogy mit tudom én, hány ablak van itt vagy ott stb) Na mindegy, a kastély után kaptak fagyit (meg egy 600 Ft-os (!) fél literes ásványvizet) és kicsit sétáltunk a kertben is. Mivel Gödöllőn van egy gluténmentes étterem, a Smarni, úgy döntöttünk, kihasználjuk ezt a kihagyhatatlan alkalmat és étteremben ebédelünk. A gyerekek rántott csirkemellet ettek, én rántott bordát, T. meg hamburgerezett. Hármunknak nagyon izlett minden, a hús és a köret is, T. húzta a száját, hogy a hamburger nem az igazi... Ebéd után sétáltunk még egy kicsit a parkban, találtunk egy játszóteret, ahol a fiúk rengeteget hintáztak, T. meg morgott, hogy menjünk már, mert nagyon unja magát... (Unja... A játszóteret... Mégis mit várt, élvezni fogja? Jesszusom...) Na végül fél 4kor indultunk haza, negyed 5re bőven otthon voltunk. Este még elugrottunk Tescoba és ennyi volt a hét.

Magyarország július 13 - augusztus 20 - part 4

Balatonról tehát Nagyihoz mentünk végül péntek este. 

Szombaton nyugisra vettük a programot, a fiúkat otthon hagytuk, mi meg elmentünk kettesben a Kökibe. Először is levágattam a hajam, ami nem sikerült túl jól, mert ahhoz képest, hogy azt kértem, hogy akkorára vágják le a hajam, hogy még épp össze tudjam fogni egy kis csutkába, ha akarom, nagyjából sikerült a nőcinek egész két centit is levágni a hajamból. Mivel lusta volt a ritkitóollót is használni, mikor kijöttem a szalonból, gyakorlatilag nem látszott, mégis mi a franc történt az elmúlt 40 percben. Az igazat megvallva baromi mérges voltam, de nem akartam botrányt csapni, egyszerűen megint elkönyveltem magamban, hogy a fodrászok hülyék (vagy csak simán bunkók és azt remélik, hogy ha a kért 20 centi helyett 2 centit vágnak le valakinek a hajából, az majd hamarabb tér vissza perkálni... hát erre ráb@szott). A fodrász után vásárolgattunk még kicsit, majd hazamentünk ebédelni. Délután - mert még nem volt elég a szépségiparból - elmentem kiszedetni a szemöldököm és befestetni a szempilláim (utóbbi nem jött össze haha, mert úgy csipte a szemem a festék, hogy 3 percig volt fenn a szükséges 10 helyett, igy  kb semmi eredménye nem lett a procedúrának). Bár 5 körül értem haza, mivel Petinek szerettünk volna venni egy széldzsekit, úgy döntöttünk itt az idő és este még elvittük a Decathlonba, majd onnan az Auchanba is. Mindkét bolt nagyon tetszett neki amúgy, hiszen még sosem látott ekkora központokat, teljesen el volt ragadtatva, mik vannak a nagyvilágban. 

Vasárnap már kirándulósabbra vettük a figurát, Tatabányára mentünk ötösben. Fél 10 körül indultunk, fél 11re értünk a Turulhoz, ahol egy nagy látogatóközpontot épitettek, ami előtt kb 10 parkoló volt... Én nem tudom, hogy képzelték, hogy létrehoznak egy több száz embert vonzó létesitményt és nem alakitanak ki hozzá normális méretű parkolót, de a lényeg a lényeg, mi még időben érkeztünk, le tudtuk tenni a kocsit értelmes távolságban a madárkától. Miután megszemléltük a Turult (rengetegen voltak amúgy, nem tudtam egy normális képet csinálni, akkora tömeg volt, nesze neked virus), elsétáltunk a Szelim barlangba, ami egy nagyon vagány kis hely, az egyetlen gond, hogy rossz felől közelitettük meg, igy a sáros kis ösvényeken össze-vissza csúszkáltam a kis szandikámban. Visszafelé hálistennek megtaláltuk az egyszerűbb utat, legközelebb már fogjuk tudni, merre induljunk asszem. A barlangtól elautóztunk a bányászati múzeumba, ami egy kissé lepukkant hely, ámde van skanzen része, úgyhogy minden meg van bocsátva. Szivem mélyén reméltem, hogy mivel már 2kor végeztünk a múzeumban, továbbmegyünk Tatára és megnézzük a tavat is, de a csapat unalmasabb tagjai (a többiek) arra szavaztak, induljunk haza. Bah. Egy fagyira azért még sikerült rábeszélnem a társaságot, de még azzal együtt is fél 4-re már otthon is voltunk... Ezen kicsit összekaptunk T-vel, mert szerinte én egy hajcsár vagyok, szerintem meg ők az uncsik, de végül kibékültünk és elmentünk a Tescoba leereszteni a gőzt. 

Hétfőn T. hazavitt minket Anyuékhoz, majd elment leadni a kocsit a kölcsönzőbe. A hét további napjait ő Nagyinál, mi meg Anyuéknál töltöttük, szóval folyt köv.

Magyarország július 13 - augusztus 20 - part 3

Hétfőtől péntekig tehát Balaton. Anyuék kerestek nekünk szállást és ők állták az egészet késői 40. szülinapi ajándékként. Eredetileg is szerettünk volna némi Balatont, szóval mikor kérdezte Anyu, mikor lenne nekünk jó és van-e extra igényünk, örültünk, hogy legalább ezzel nem kell majd foglalkoznunk, hogy szálláskeresés, foglalás stb stb 

Mivel sejtettük, hogy idén Anyuék nincsenek olyan passzban, hogy nyaralni menjenek, javasoltuk, hogy jöjjenek ők is le kicsit velünk, mégis nagyobb móka az úgy. Hétfőn tehát külön külön utakon érkezve, de Balatonkenesén végül összefutottunk. Megebédeltünk és irány a balatonfűzfői strand. Bár 4 után mentünk, megdöbbenve tapasztaltuk, hogy a parkoló fullon volt... Beérve szintén elkerekedett szemmel láttuk, hogy a magyarok megfogadták a tanácsot: úgy tűnik idén mindenki belföldön nyaralt -  egy törölközőnyi helyet alig találtunk a parton. A vizben nem volt akkora gáz a social distancing teljes hiánya, mert hálistennek volt hely azért az emberek között, de na, ettől függetlenül azért megdöbbentő volt látni, hogy tavalyhoz képest mennyivel többen voltak most ezen a strandon. A viz amúgy az elmúlt napok hűvöskés időjárása miatt nem volt túl meleg, sőt, meglehetősen sportos volt, úgy 21 fokos, de azért fürödtünk bőven, elvégre legalább nem esett haha. A fiúk fagyiztak és lángosoztak is (mondjuk utóbbi borzalmas volt, annyira, hogy otthonlétünk 6 hete alatt több lángost talán nem is vettünk), majd fél 7 körül hazaindultunk. Este, kihasználva, hogy Anyuékra lehet bizni a fiúkat, T.-vel lesétáltunk a Vak Bottyán strandra, ami úgy 8-10 perc sétára volt a szállásunktól. Először bámulni akartuk a Balatont egy pohár limonádéval a kezünkben, de mivel T. közölte, hogy éhes, inkább beültünk valahova és amig ő evett egy pizzát, én elrágcsáltam egy Cézár salátát szigorúan persze kenyérkockák nélkül. Mire megvacsoráztunk, lement a nap, úgyhogy már csak pár romantikus képet tudtunk lőni és indultunk is haza. 

Másnap, kedden, délelőtt hatosban lecuccoltunk a Vak Bottyán strandra és egészen 6-ig ott is maradtunk. Rengeteget fürödtünk, ott is ebédeltünk, béreltünk vizibiciklit is, szóval szórtuk a pénzt keményen... Este, mivel Apu úgy döntött, hogy szerda reggel ő hazamegy, hosszas rábeszélésre Anyuék sétáltak le még a partra romantikázni egyet. Ja, ahhoz képest, hogy fel voltunk készülve, hogy szarrá zabálnak majd minket a szúnyogok, nem volt vészes a helyzet, valószinűleg mázlink volt és irtás után mentünk már, mert egy-egy kóbor szunyi ugyan betalált, de nem volt elviselhetetlen az invázió.  

Szerdán reggel Apu tehát elhatározásához hiven hazament, mi pedig újra nekivágtunk a Vak Bottyán strandnak. Mehettünk volna ugye a szabadstrandra is, de annyi cuccunk volt, hogy úgy döntöttünk, ketten sétálunk, a többiek meg autóznak a motyóval, mert nincs elég kezünk cipelni azt a sok táskát, amire nekünk szükségünk van egy egyszerű strandolásnál. Ez a napunk amúgy eléggé bénácska lett, kb egész nap lógott az eső lába és hol esett, hol nem, hol kiszaladtunk a vizből, hol vissza. Végül 2-kor végleg a hol esett felé billent a mérleg és bár először kitartottunk - egy nagy zuhét kivártunk az értékmegőrző szekrényeknek lapulva - miután visszacuccoltunk a vizes partra, 10 percig aggódva néztük jön-e még újabb égi áldás és hát bumm, jött is, szóval feladtuk és 3 körül hazamentünk. Délután T.-vel elmentünk patikába (jól leégett és vörös volt a háta) meg pékségbe és épp azon tanakodtunk, felmenjünk-e még a Tátorján kilátóba, mikor észrevettük, hogy egy gigászi csavar állt bele a kocsi bal első kerekébe óójeee. Hazagurultunk, majd T. megpróbálta kicserélni a kereket, de kiderült, hogy nincs pótkerék az autóban... Keresni kellett hát egy gumist, aki minél előbb elvállal minket, mit ne mondjak, nem voltunk boldogok. Hálistennek T. talált egy vállalkozót, akihez másnap 10-re el lehetett vinni az autót, de aznap máshova kocsival nyilván már nem tudtunk menni. Mivel a fiúknak eddig kimaradt az esti balatoni séta, úgy gondoltuk itt az idő erre is, igy 6 körül lesétáltunk a partra négyesben. Az éttermeknél kezdtünk, majd egy-egy jégkásával besétáltunk a strandra meg a játszóra. Innen a kacsákhoz gyalogoltunk, ahol a fiúk jó adag eledelt kiosztottak a rászorulóknak, majd végül a naplementét megcsodálva 8 körül hazaindultunk.

Másnap T. a gumisnál kezdett, de 11 körül már haza is ért egy ép és működőképes autóval. Hogy kicsit változatosabb legyen a program, úgy döntöttünk, hogy délelőtt várost nézünk, igy kb fél óra alatt elautóztunk Veszprémbe. Először megnéztük felülről a várost, felsétáltunk a Várhegyre, majd tettünk egy kört a történelmi központban és megnéztük István király és Gizella szobrát. Rajtunk kivül kb 3 ember volt a város ezen részén, az igazat megvallva, nem is értettem, miért. Mivel a hegyről a fiúk megláttak egy játszót és T. már eléggé unta magát (kb úgy 10 perc után), rövidesen lesétáltunk a lépcsőkön és megkerestük a Séd mellett lévő Rézsüs Játszóteret. Miután elég meleg volt, itt sem maradtunk sokáig, mert láttam T.-n, hogy kezd besokallni. Rákerestem, van-e a veszprémi McDonald's-ban gluténmentes sajtburger és miután hálistennek volt, meg is indultunk, hogy ott ebédeljünk. A Mekihez érve irtózatos sor fogadott minket, de ha már ott voltunk, kivártuk a dolgot, úgysem volt más ötletünk, hol és mit együnk. Nagy nehezen rendeltünk (nem ment a légkondi benn, virusveszély miatt haha illetve nem volt viz vagy szénsavmentes üditő pfff de még egy kávé sem), majd miután mindenki alaposan kezet mosott, kinn ülve megebédeltünk. A kaja után hazaautóztunk, ejtőztünk kicsit és 4re lesétáltunk a Vak Bottyán strandra. (Itt vicces volt, 3.58-kor nem adott ki kedvezményes jegyet a néni, mert még nincs 4 óra, azt mondta, vegyünk inkább egész napos jegyeket, hát... anyád.) A parton semmi rendkivüli nem történt, fürödtünk ezerrel, próbáltuk kihasználni a napot, hiszen másnap, pénteken már mentünk is haza. 

Pénteken tehát becsomagoltunk, összepakoltunk mindent, kikészitettük a csomagjainkat az előtérbe és még egyszer, utoljára levonultunk strandolni. Jó sokáig maradtunk, bár totál felhős volt az ég, egyikünk sem akart kijönni a vizből, mert tudtuk, hogy jövő nyárig utoljára látjuk a Balatont. 2 körül végül felkászálódtunk a házhoz, ebédeltünk egyet (a néni megengedte, hogy együnk még egyet, mert nem jött aznap más vendég), majd 3kor hazaindultunk. Pestre érve először ledobtuk a gyerekeket Nagyinál, majd Anyut is hazavittük kettesben. Jó kis nyaralás volt, a Balaton azért mégis csak a Balaton, imádjuk minden körülmények között. 

Magyarország július 13 - augusztus 20 - part 2

Szombat reggel a fiúkat elvittük Nagyival együtt egy szabadulószobába (régóta szerették volna megnézni, milyen egy ilyen hely, ez olyan kis kedves gyerekes volt, még Palikának is bejött), mi meg nekivágtunk Esztergomnak. Előtte sokat filóztunk, merre induljunk, mit csináljunk kettesben, végül Esztergomra esett a választás, mondván a többi kinézett helyet a gyerekek jobban élveznék. Az idő elég ramaty volt amúgy, nem volt hideg, de folyamatosan lógott az eső lába és hát azért elkelt rajtam egy vékony kardigán is, szóval nem volt kánikula. Esztergomba érve egy kis barátságtalan pékségben kezdtünk (azért mentük oda, mert ők legalább árultak előrecsomagolt gm cuccokat), ittunk egy teát meg egy kávét (mondjuk T. kérek egy teát kérésénél vágták a pofákat rendesen haha, utólag esett le, hogy ez Magyarország, itt nincs az a nagy teamánia, hogy ha a szembejövőtől kérsz egy teát, az is mosolyogva nyújt át egy csészényit, de végül megoldották, kapott egy pohár forró vizet meg egy ősrégi gyümölcstea filtert (fekete teát szeretett volna, de az persze nem volt)) meg ettünk egy-egy sütit (nekem volt előrecsomagolt kókuszkocka, hurrá) és sietve kioldalogtunk, mert nem volt egy szimpi hely sajnos. Reggeli után elmentünk a Bazilikához. Először körbejártuk az épp felújitás alatt álló épületet, készitettünk pár szép fotót, majd vettünk két kombinált jegyet és tetőtől-talpig végignéztük a Székesegyházat. A talptól-tetőig mondjuk jobb kifejezés: az altemplomnál kezdtünk ugyanis és onnan mentünk felfelé, kincstár, bazilika, kupola. Felmászni a kupolába nem volt egyszerű dolog (hálát adtunk az égnek, hogy nem hoztuk el Pált), de a kilátás gyönyörű volt, még úgy is, hogy durva felhők gyülekeztek mindenhol. A kupola után lesétáltunk, filóztunk kicsit, bemenjünk-e a Várba is, de mivel nem akartam túltolni T.-t, nagy kegyesen lemondtam a Várról, amit utólag azért bevallom, kicsit sajnálok. Mivel ekkor már délután volt, agyaltunk kicsit, ebédeljünk-e valahol vagy mi legyen, végül leautóztunk a Dunapartra, sétáltunk kicsit (az első partnál nem lehetett lemenni a vizig, a második állomásunkon már igen), majd elindultunk haza. Már Pest közelében betértünk egy Lidl-be venni valamit enni, mert már kezdtünk éhen halni és legnagyobb örömömre felfedeztem, hogy a Lidl-ben megjelent a gm kalács és kis sós teasütemény. Utóbbi valami isteni, mikor először megkóstoltam, azt hittem elsirom magam: az az igazi, békebeli vendégváró sajtos ize volt, amit már gyerekkoromban is imádtam és utoljára talán 8 évesen kaptam, mert túl drága volt mindig haha. Úgy 4-5 magasságában értünk haza, ekkor megebédeltünk, majd este még elautóztunk a soroksári Auchan-ba ezért-azért. Baromi rég voltunk hipermarketben (Irországban nincs ilyesmi), úgyhogy mikor megláttam, mekkora, majd' elájultam... Eszméletlen, mekkora volt a választék és az is durva, hogy elszoktunk már ettől. Mikor otthon éltünk, totál természetes volt, hogy minden van, sőt, mindenből ezerféle van, most konkrétan elkezdtem fotózni a boltban, mert nem akartam hinni a szememnek. Vagy 100 méteren keresztül csak gyümölcslé, barackléből vagy húszféle, hihetetlen. Miután kibámészkodtuk és kiámuldoztuk magunkat vagy tiz zacskóval megpakolva hazaautóztunk a naplementében. 

Vasárnap családi programunk volt: Gárdonyba mentünk a Rönkvárhoz ötösben. Ekkor még mindig nem volt iszonyú meleg, de azért bőven jobb volt az idő, mint bármikor Irországban. A várnál rengetegen voltak, voltunk már mi is párszor, de eddig ez volt a csúcs. Az animátor srácok rettentő unottan osztogatták a feladatlapokat, semmi mosoly, semmi extra szó, itt a papir, húzassálfőzessél. A fiúk ettől függetlenül rettentőre élvezték a rohangálást, imádták a rengeteg kis lyukat, az itt megyek be - ott jövök ki játékot, szóval alapvetően jól éreztük magunkat a meglehetősen hideg fogadtatás ellenére is. (Én mondjuk kicsit paráztam az egymást után felvett összeizzadt sisakoktól, de túléltük a dolgot. Nagyon durva amúgy, hogy több hónapnyi szigorú fegyelem után lecsöppentünk Magyarországra, ahol láthatóan mindenki leszarta ezt a virus dolgot, ezeket a sisakokat pl szerintem soha senki nem fertőtlenitette, az hétszentség... Na de mi irthat ki egy népet, aki hónapokig egy eldobhatós maszkot használ?) Miután - Palika kivételével - mindenki megunta a rönkvárazást, ettünk egy-egy szendvicset és elautóztunk a partra, hogy megnézzük a Velencei tavat közelről is. Mivel a lábunkat nem tudtuk belelógatni a vizbe (valami bicikliút mellett kötöttünk ki), nem maradtunk sokáig, mentünk is a következő állomásra, a kilátóhoz. A kilátónál - elfoglalva az utolsó parkolóhelyet - sikeresen megálltunk és felsétáltunk megnézni a tavat felülnézetből is. (500 Ft / fő mondjuk szerintem kicsit meredek volt (nincs se családi jegy, se gyerekjegy, mint ahogy a Rönkvárnál se volt kisérőjegy mondjuk, pedig mi nem játszóztunk a kazamatákban), de igy jártunk.) A kilátás szép volt, de mivel csöpögni kezdett, nem maradtunk sokáig, pár perc után indultunk is lefelé - épp időben, mert mire beültünk a kocsiba, elkezdett szakadni az eső. A hazaút eseménytelenül telt, 6 körül otthon is voltunk, vacsora, fürdés, pakolás, másnap ugyanis mentünk Balatonkenesére yaaaay.

Magyarország július 13 - augusztus 20 - part 1

Hát bevallom, idén a repülő felszállásáig nem voltam biztos benne, hogy hazajutunk. A részleteket majd másik posztban irom le, ide csak a fun part jön, úgy döntöttem. 

Szóval július 13-án 19.55-kor hosszas-hosszas küzdelem után elhagytuk Irországot. A reptér riasztóan csendes volt, mindenki maszkot viselt és két méterenként figyelt egy-egy kézfertőtlenitő. A gép természetesen fullon volt (hálistennek főleg magyarokkal, másoktól hallottam rémsztorikat a 90%-ban román utasokkal teli járatokról, akik direkt nem vettek fel maszkot vagy ha igen, hát rendeltek egy dobozos kólát az út elején és azt iszogatták végig, nehogy használni is kelljen azt a k* maszkot), egy tűt nem lehetett leejteni, de mivel a legutolsó sorban ültünk, nem zavart a tömegnyomor, elsőként szálltunk le és mögöttünk nem lihegett senki, hurrá. 

Budapesten pár perccel éjfél után szálltunk le és először a maszk miatt sajnos nem éreztem azt a tipikus Magyarország illatot, de amint ez eszembe jutott, letéptem a fejemről a cuccot és könnyes szemmel szivtam be azt a drága illatot, amit szerintem az, aki otthon él, észre sem vesz már, annyira természetes a megléte, pedig jézusom, dehogy természetes az, Irországnak például abszolút más: Magyarország szaga édeskés, meleg és száraz (utólag döbbentem rá, hogy talán akácszag ez?), Irország illata pedig sós, nedves, eső- és tengerszag. (Hasonlóképp egy magyar bolt szaga is teljesen más, mint egy iré (meg gondolom bármilyen más országé).)

Na szóval leszállás után félénken üdvözöltük egymást Anyuékkal - nem tudtam, mit gondolnak arról, hogy hazajövünk, de igazság szerint ha azt mondják, hogy ne jöjjünk, akkor is hazajöttünk volna, mert esküszöm, ha nem jutottunk volna haza, én rövid időn belül elmeosztályon végeztem volna. (Hetente többször sirtam, semmi, de semmi értelmét nem láttam semminek, reggelente alig tudtam kikászálódni az ágyból és rendszeresen csak úgy, a semmiből elkezdtem könnyezni, nagyon gáz volt.) Hazaérve azonnal bevetettük magunkat a fürdőszobába, mindenki alaposan megfürdött, hajat is mostunk, a ruháinkat azonnal bedobtuk a mosógépbe, majd egy gyors vacsora után lefeküdtünk - úgy fél 2-kor... 

Az otthonlétünk első etapja hétfő éjjeltől péntekig tartott: ekkor én a gyerekekkel Anyuéknál voltam, T. pedig Nagyinál. Bevallom, nem sok mindent csináltunk ezalatt a pár nap alatt, élveztük, hogy végre otthon vagyunk, melegben, Anyuék mellett és óriási szabadságban. Irországból úgy jöttünk el, hogy nem volt olyan alkalom, hogy ne kelljen sorban állni a boltok előtt, hogy az emberek közel jöttek volna hozzánk, hogy be tudtunk volna ülni sütizni vagy kávézni valahova, hogy bármit tudtunk volna csinálni beltéren, egyszóval, hogy bármilyen normalitás lett volna az életünkben. Magyarországra érve, mintha mindez eltűnt volna, azon kivül, hogy névleg, poénból fel kellett venni a maszkot a boltokban (azt is hülyén, orr kilóg, nyilván), nulla jelét éreztük annak, hogy itt valamiféle világjárvány ólálkodik körülöttünk.   

Szóval kedd délelőtt úgy - ahogy kipakoltam, majd elugrottunk a Forgách utcába locsolni meg macskát nézni. (Apu odaédesgetett valami kóbor macsekot - az egyik hátsó lábának a vége hiányzik...) Délután bementünk fagyizni a központba és ha már ott jártunk, hipphopp levágattuk a fiúk haját, hálistennek 30 percet kellett csak várnunk. (A fodrásznő elég unott és kedvetlen volt, forgatta a szemét, hogy lehet ekkora hajuk a fiúknak, bele sem kezdtem neki magyarázni, hogy képzelje, van ország, ahol március óta nem nyithattak ki a fodrászok, de mivel 3600 Ft-ért egy gyerek haját nem nyirták volna le Dublinban, itt meg ennyi volt a kettő haha, elviseltem a bunkóságát, hát istenem, Magyarországon vagyunk, tudom, hogy ez itt belefér. (Nem mintha bárkinek bármi köze lenne hozzá, mekkora a gyerekeim haja.))  

Szerdán a fiúk megint Forgachoztak, én meg elmentem kicsit vásárolni biciklivel: DM, Aldi. Délután játszóztunk kicsit a fiúkkal a Kresz pályás játszón és ennyi volt a nap. A másnapi program szintén ilyesmi volt, Petivel beugrottunk az Aldiba, egy cukrászdába és a könyvtárba is, mert gondoltam jobb, ha ő választ magának magyar nyelvű könyvet, nem én... Délután még kicsit játszóztunk és hello. Pénteken T. bérelt egy kocsit (román rendszámmal haha, igy sikerült) és azzal jött értünk úgy 1 körül. Együtt ebédeltünk, majd 5 körül elindultunk Nagyihoz mind a négyen. Odafelé megálltunk a Market Central-ban Vecsésnél és kb 15 perc alatt lőttem a gyerekeknek egy-egy szandit, mert a tavalyit persze full kinőtték.   

Ennyi volt a bevezetésünk a magyar életbe, a gáz, hogy már ekkor sirt a szám, hogy már "csak" 5 hét és mehetünk is vissza a bús, hideg, totálisan bezárt Irországba, pedig ekkor még durván sok idő volt előttünk...

Breaking

És az milyen, mikor azt álmodom, hogy egy út mentén ülök és mögülem az útra ugrik egy piros pólós valaki és beüti a fejét, de úgy, hogy körülötte megrepedezik a beton és az emberek azt orditozzák, hogy eltűnt az orra és pár óra múlva Palika akkorát esik arcra a lakásban, hogy megmozdul a két felső metszőfoga (amik persze már csontfogak) és ömlik a vér az orrából, szájából...
Most egy évig leshetjük, kiesik-e valamelyik a két fog közül (esetleg mindkettő?) és pár hétig pépeset kell ennie... (Mondjuk ezt nem tartja, azt mondja, inkább daraboljunk neki mindent össze apróra haha. Hamburgert azért nem engedtem neki ma enni, kapott helyette lazacot meg tört krumplit.)

Covid-19 - part 5

Aka a szigoritások "enyhitése" és a jövő.
A többi európai országgal ellentétben Irország a roppant megfontolt nyitásban hisz. Bár május 5-e óta már 5 km-re (!) hagyhatjuk el a lakhelyüket, az élet továbbra sem indult be, az élelmiszerboltokon és patikákon kivül minden zárva (bár egyre több étterem vállal házhozszállitást), orvoshoz nem lehet menni, az otthonunkat pedig továbbra is csak három esetben hagyhatjuk el, ha mozogni szeretnénk (5 km-en belül - a tengerpartok, nagyobb parkok parkolói zárva vannak, hogy csak gyalogosan lehessen megközeliteni őket, szóval rohadtul nem vagyunk kinn a vizből, hogy a 2 km-t felemelték 5 km-re parasztvakitásként), ha boltba vagy patikába mennénk vagy ha dolgozni. Találkozni továbbra is csak az egy háztartáson belül élőkkel lehet, sem kültéren, sem beltéren nem csinálhatunk senkivel programot.
A nyitásnak 5 fázisa lesz, az utolsó augusztus 10-én kezdődik - ha minden jól megy, mert bármikor nőnek a számok, visszaléphetünk az előző fázisba...
A következő lépcső május 18 - ekkortól állitólag lassan kinyitnak az orvosi rendelők és kültéren, rövid időre, a 2 métert szigorúan tartva találkozhat max 4 fő (!) - mondjuk hogy ezt hogy haha, mikor ugye eleve négyen vagyunk... Na de hagyjuk. *
Június végétől a mostani 5 km-es limit 20 km-re (!) fog nőni (20 km bakker, 20 km, annyiból ki sem jutunk Dublinból!) és ez a 20 km marad egészen augusztus 10-ig. (Ergo az országon belüli nyaralásoknak is lőnek még akkor is, ha az ember a saját nyaralójába menne.)
Aki nem tud otthonról dolgozni (és még van munkája valami csodálatos oknál fogva), az július 20-tól (!) mehet vissza dolgozni, a többiek viszont legkorábban augusztus 10-től - de nagyobb az esély a jövő év elejére.
A iskola szeptember / októberben (!) fog kinyitni maximum, de az ireket ismerve akár az életemben is fogadnék arra, hogy januárig itt nem lesz suliba járás.
A fodrászok július 20-án nyithatnak ki legkorábban, a pub-ok, szinházak, mozik augusztus 10-ig biztosan zárva lesznek.   
Tudom, az is gáz, ami otthon van, de ez... Ez... Hát ez szerintem botrányos. Hogy miért nem tud ez a két ország soha az arany középúton maradni?! És már bocsásson meg a világ: összehasonlitotta már valaki azoknak a számát, akik covid-ban haltak meg, azoknak a számával, akik azért, mert nem jutottak megfelelő orvosi ellátáshoz (nincsenek műtétek, 2 hónapja nem lehet orvoshoz menni, leálltak a kemoterápiás stb kezelések) vagy mert konkrétan kiugrottak az ablakon / felvágták az ereiket?! 
     
* Ezen jól felcsesztem ma magam: a hivatalos kommunikáció szerint hétfőtől lehet "To meet friends or family outside, within 5km of your home, in groups of no more than 4." Feltettem az ominózus kérdést, hogy ezt igy vajon hogy, mikor mi ugye eleve négyen vagyunk, akkor vagy itthon hagyom T-t és a két gyerekkel találkozunk Hugo-val a parkban, aki ugye egyedül jön oda vagy T.-t és Palikát hagyom otthon és akkor Hugo-t el tudja hozni az anyukája, erre még engem néznek hülyének, hogy a 4 fő az felnőttet jelent, le van irva. Hát lehet, hogy a group of people egyeseknek, akik 10+ év alatt se tudtak megtanulni angolul azt jelenti, hogy 4 felnőtt, de számomra ez rohadtul nem egyértelmű. És mikor több tanult (és angolul beszélő) ember is megjegyzi, hogy hát ez baromira nem csak felnőttet jelent, akkor Irország s*gglyukából, ahol nagyjából egy rendőr teljesit szolgálatot heti egyszer, megszólalnak a nagyokosok, hogy ezt úgysem fogják ellenőrizni... Hát pofám leszakad. Mondják ezt nekem, aki 2 hónap óta naponta látom a rendőröket cirkálni a Herbert parkban és a Merrion square-en, sőt, a Ringsend parkban is és jééé, azt is látom, hogy a rend őrei odamennek a fűben piknikezgető emberekhez és hazaküldik őket, mondván nem mozognak, csak ülnek. Szóval na. Ez olyan, mintha valaki Dunabogdányból közölné azokkal, akik a Szent István parkba tudnak kimenni összesen, hogy mit izgultok, úgysem jön rendőr... És mindezt azután, hogy pár nappal ezelőtt megbeszéltük, hogy akik vidéken élnek, azokat még egyszer sem állitották meg az elmúlt két hónapban a rendőrök, minket meg rendszeresen lekapcsolnak a lakásunktól pár száz méterre és kérdezgetik, hova megyünk, mi a cél. Szóval ja, képzeljétek jönnek a rendőrök, sőt, folyton kering felettünk a helikopter is, ami gondolom szintén nincs a halál f*szán. Bah. Utálom, ha hülyének néznek hülyék.   

COVID-19, 20, 21 - part 3

Aka T. betegsége.

április 2

T. torokfájása először nem aggasztott, hiszen március elején Palika volt itthon némi lázzal és torokfájással, majd mire ő visszatért a suliba, Petinek jött a 38 körüli láz és torokfájás, miközben nekem kb folyamatosan fájt a torkom, hőemelkedésem volt és kissé köhögtem, szóval gondoltam T-nél sem lesz ez másképp, kis hőemelkedés, torokfájás, hello... Aha, nyilván. Bár az eddigi "incidensei" hosszasan alakultak ki, ezúttal hétfőn emlitette először a torokfájást, keddre belázasodott, szerdán már alig kelt fel, csütörtök hajnalban pedig azzal ébresztett, hogy nem találja a szavakat. Megreggelizett, én meg gyorsan hivtam az epilepszia nurse-t, aki a legközelebbi patikába feliratott Frisiumot és Buccolamot, úgyhogy elkisértem T-t pisilni és fél 10 körül elszaladtam a gyógyszertárba a felirt gyógyszerekért. Mivel nem volt nálam valami szám, egy adagot kaptam a felirt gyógyszerekből, ezekkel hazasiettem, T. bevette a Frisium első adagját és visszadőlt aludni. Ekkor a hiányzó számmal visszaszaladtam a patikába, megkaptam a többi gyógyszert is, majd beugrottam a Donnybrook Fair-be kenyérért (azért oda, mert ott nem volt sor, a Tesco előtt folyton 5-10 ember áll) és téptem haza. Ekkor már olyan dél körül járt, nekiálltam Palika tanulnivalóját rendezgetni a gyerekszobában, ám ekkor T. kijött pisilni és mikor megállt a fürdőszoba ajtó előtt és nem tudta, hogy juthatna be, tudtam, hogy nagy baj van. Mutatóujjal próbálgatta, nyilik-e az ajtó, villanyt elfelejtett kapcsolni, majd mikor kezet mosott, csak ránézett a törölközőre és nem tudta, mit kezdjen vele... Visszasétált az ágyához, kérdeztem tudja-e hol van és mikor erre csak a fejét rázta, kimentem a konyhába hivni a mentőket. Egy perce sem beszéltem velük, mikor meghallottam, hogy T-nek rohama van. Peti persze halálra rémült, Palika kevésbé, úgyhogy beküldtem őket a szobájukba, letettem a telefont és beadtam 10 ml Buccolamot T-nek, ami persze semmit sem ért. A mentősök kb 15 perc alatt, 1re itt voltak egy tűzoltókocsival (ezek egyébként nem orvosok ilyenkor, nem tudom, mi a nevük magyarul), az igazi mentőautóra pedig még várni kellett vagy 20-25 percet, mert mind terepen volt épp. Kb egy órán át voltak itt a mentők, full szerelésben, maszkban, Peti folyamatosan sirt, én meg csak pislogtam, hogy most mégis mi az isten van. 1.45 körül végre sikerült levinni a mentőbe T-t és elvinni a szokásos kórházba, a St Vincent-be...
A koronavirusos őrület miatt természetesen látogatásról szó sem lehetett, sőt, ha napi kétszer sikerült elérnem a kórházat, mi a helyzet, az már jónak számitott. (Péntek reggel ugyan beadtam a szemüvegét a kórházba (na ez is megér egy misét, vittem a két fiút és miután a kocsiban nem mertem őket hagyni a mélygarázsban, maszkban és kesztyűben oda állitottam őket a kórház bejáratához), de a portáson kivül senkivel sem találkoztam.) Ahogy kivettem a nővérek szavaiból, csütörtök - pénteken még az emergency department-ben volt T., majd péntek éjjel, mivel romlott a légzése, átvitték az intenziv osztályra és lélegeztetőgépre tették. Ez idő alatt nem tért magához, a nővérek mindig csak annyit tudtak mondani, hogy nem változik az állapota, orvossal egyszer sem tudtam beszélni. Kedd dél körül épp ezért igen meglepő volt, mikor egy nővér azzal hivott fel, hogy ad valakit a telefonhoz... T. volt az, szépen beszélt, képben volt, de rettentő lassan tudott csak kommunikálni. Mint kiderült, kedd délelőtt ébresztették a mesterséges kómából, akkor vették le a lélegeztetőről is. (Előtte egyszer már kiszedte magának a csövet (!), de mivel nem volt elégséges a légzése, újra intubálták és megemelték az altató mennyiségét.) Szerdán - hasonló módon, mint pénteken - újra "bementünk" a kórházba beadni neki pár ruhát, de gyakorlatilag ennyi volt a látogatásunk a kórházi bentléte alatt... Csütörtöktől keddig amúgy két covid tesztet is végeztek rajta, két helyről vett mintából, mindkettő negativ lett, úgyhogy kedd délután a fertőző intenzivről átvitték egy normál kórterembe. Az események amúgy innentől igencsak felgyorsultak, úgyhogy péntek délután jött egy hivás, hogy mivel a harmadik covid teszt is negativ, T. mehet isten hirével, a helyzetre való tekintettel (mármint hogy egy kórház manapság veszélyesebb, mint bármi), jobb lenne, ha ezek után otthon gyógyulna... Bár erre a hirtelen hazaengedésre nem nagyon voltunk felkészülve, fél 7 körül elmentünk a kórházba érte és hazahoztuk.
Hogy ne legyen olyan egyszerű a helyzet, vasárnap este még egyszer ki kellett hivnom a mentőket, mert T-nek eszméletlenül elkezdett fájni a háta és attól tartottunk, hogy tüdőgyulladása van. Mint kiderült, nagy valószinűséggel mellhártyagyulladás alakult ki nála, úgyhogy innentől két hétig folyamatosan Nurofenen és Paracetamolon élt és még most, több, mint egy hónappal később is érzi a hátát időként...
A rémálomban tehát nekünk április 2-án egy másik rémálom is elkezdődött és egyszerűen nem látom, hogyan és mikor fogunk kimászni belőle.