Gyereknap

Azon filóztam, amint a Margit szigeten tekertünk a rengeteg gyerekes család között, hogy ha egyszer a fiam vagy a lányom nagyon követelőzős lesz, azt mondom majd neki, hogy majd gyereknapon megkaphatja, amit annyira akar, most nem.

Ha elfelejti - úgy jár, ha nem - úgy járok, de legalább fejlesztem a memóriáját. Tiszta haszon.

Tulajdonképp én nem emlékszem, hogy régen ilyen nagy divat lett volna ez a gyereknap. Fogorvos után kaptam Roli Zolit, de gyereknapon max. egy lufi járt.  

Ott tartottam

... hogy pénteken elmentem néminemű ruhát nézni, mert mióta beköszöntött ez az izzasztó meleg, minden estémből egy óra azzal ment el, hogy idegesen és teátrálisan mindent kipakoltam az ágyra, káromkodva, mint egy kocsis, hogy nincs egy rohadt nyári cuccom, mert mindenem vagy túl kurvás vagy túl kopott vagy túl kicsi vagy túl szar. Szóval péntek délelőtt naivan bevásárlókörútra indultam, a Blahától a Ferenciekig minden hülye kis üzletbe betértem, arra nem gondolva, hogy a ruhákat próbálni is kell egy-egy kis undorító büdös lyukban, ahol általában még egy kis szék sincs, ahol dübörög a zene és ahol az akasztók fele le van törve. A túra sovány eredménye egy fekete-fehér csíkos pántos póló lett, amit tulképpen meg sem akartam venni eredetileg, de üres kézzel hazatérni óriási blamázs lett volna.

Délután beugrottunk - már ketten - egy nagyobb áruházba Kispesten, ahol azért már nagyobb szerencsével jártunk. Ezután átmentünk az IKEA-ba némi asztaldíszt szerválni, ahol vacsoráztunk egy nagyot majd az Árkádban zártuk a napot, ahol egy fia cuccot nem vettünk.

Szombaton délelőtt külön-külön bevásárolgattunk, AV csinált ebédet, majd 4 körül elindultunk egy kerty partyba, ahol annyi palit ettem, mint életemben talán még soha. Jókat röhögtünk, sütöttünk húst, elvoltunk és izgultunk, hogy két hét múlva olyankor már másképp fogunk egymásra nézni AV-vel... Zizz.

Vasárnap cangáztunk a Margit szigeten, a rakparton, néztünk egy kis boat versenyt, izzadtunk, cikáztunk a jónép között, majd jól kifáradva 3 körül értünk haza, amikoris fixáltuk a zenéinket. Délután keresgéltünk gyerekkori fotókat, beugrottunk az étterembe felmérni a hely apróbb részleteit, 8-kor pedig Nagyi Palacsintázójáztunk egy közös barátunkkal, de 10-kor leléptünk, mert addigra a szúnyogcsípéseim okozta nyafogási együtthatóm elérte a tolerálhatatlant.

Ma voltunk otthon, Anyuéknál, ahol szintén fotókat válogattunk, kitaláltuk az ültetési rendet és a kisebb részletekről vitatkoztunk beszélgettünk.

Most pedig éhen halok.

BKV 1

Egy néni, aki egy ideje már böködött a táskájával, riadtan kérdezte, mikor szigorúan hátrafordultam:

- Tessék mondani, mit mondjak, sima vagy vonal jegyet kérek?

BKV 2

Ma 18 percet vártam egy állítólag 5-8 percenként járó trolira. Pest összes trolija monnyon le. 

És aztán mikor végre felszállhattam:

- Úúúú, odanézz... Micsoda csaj... Nézd, milyen gyönyörű arca van... Aszta, de szép... (Öt perc félhangos nyílt dícséret egy tényleg szép arcú szőke lánynak.)

- Azért ezt is elfogadnám. (Gondolom nem kell mondanom a címzettet.)

Dudkának

Na, miután már a második pirítást kaptam, leírom mi is volt azzal a kis gombacsikkal... (Tulajdonképp a sztori nem is izgi, főleg miután már ennyit várattam a jónépet rá...)

Szóval az úgy volt, hogy voltunk ugye a túlélőn. Ez egy olyan túra, ahol nem árulják el előre, hová is megyünk, viszont vannak kis clue-k, amik ha ügyi vagy, segíthetnek abban, hogy még a kirándulás előtt tudd, hová is mész, ami azért nem egy rossz dolog. Az idei clue néhány fotó volt, ami közül egyen egy gomba szerepelt és így nem volt rossz taktika azt hinni, hogy ha megtudjuk milyen gomba is van a képen és kikeressük, az hol a leggyakoribb, akkor fogjuk körülbelülre tudni, hová is megyünk. 

És... gondolkodásunk helyesnek bizonyult, mert nagyjából arra felé mentünk, amerre tippeltünk... Köszönhetően Dudkának.  

Est fénypontja

Ja, ma este voltunk a bolgár étteremben ünnepelni magunkat. Jó volt megint, finom volt megint. Aztán hazaértünk, pilledtünk tíz percet és kb 10-kor csengetett K. bácsi a harmadikról, aki olyan élvezettel képes kimondani a fekália szót, mint más a lenolajat, hogy a délutáni esőben úgy beázott a pincéjük, hogy ki kellett lapátolniuk, úgyhogy nézzük már meg mi is, hátha nálunk is befolyt az eső... És mit ad isten... Igen. A pince 3/4 része víz alatt volt, itt fél centis, ott 7 centis mélységben, úgyhogy mit volt mit tenni (Mit? - kérdezné Sanyi...) nekiálltunk a vacsit ledolgozandó esti tornának, vagyis egy jó kis lapátolásnak, söprögetésnek, vizesvödörcipelésnek. Vicces volt, még sosem csináltunk ilyet, így olyan lelkesedéssel söpörtem, mintha legalábbis a világ legélvezetesebb feladatát végezném... Dúdoltam az ebony, ivory-t és izzadva járt a kezem, mint a motolla, közben pedig mosolyogtam, mint egy hülye, mert önmagam sem értettem, miért is csinálom ilyen szívesen ezt a melót.

 Riasztás

Délután kettőtől percenként kukkoltunk ki a rácsos ablakokon, hogy esik-e már. Nem esett. Sötét volt, de nem esett. Az istennek sem. Kettőtől fél ötig zajlott ez a na, zuhog már? móka, a többiek fel-alá járkáltak az irodában, mint a mérgezett egér, hogy mi lesz a kocsikkal, hogy jutunk haza, mire a helyzetet fokozandó, az utcában végigszirénázott egy kocsi, hogy figyelem, figyelem, orkán erejű szél várható, aki teheti, maradjon fedél alatt, zárja be az ablakokat stb stb stb. Konkrétan azt hittem, befosok. Orkán erejű szél? Két centis jég? Hát hol élünk? Tényleg jön a világvége? Tényleg igaza van annak a pár szelíd külsejű jehovának, aki hetente egyszer a kezembe nyomja a kis szórólapját? Tényleg pár hónap, év és ahol most autók pöfögnek virágos rét terem tigriseket simogató, szép hajú igazakkal?

Vagy most mi van most?

Égő

Holnap jegyesoktatás. Volt lenyánk, de zord külső körülmények* úgy játszottak össze, hogy nem tudtuk megcsinálni. Nem tudom, hogy állunk így a lelkész elé.

* nincs Bibliánk

Ápdét: A lenya második részét - nevezetesen az Elemezd és beszélgess az Apostoli Hitvallásról - kipipálhatjuk. Éljen a kölcsön kis káté. A heidelbergi.

Ápdét 2: AV letöltötte, most telepíti a Bibliát. Modern idők.  

Esküvő

Meghívók postázva. Nincs visszaút. Zizz.

Vettem még egy fehér combfixet. Fix, hogy izzadni fogok benne.

Ja, holnap leszünk egy millió hónaposak.  

Jesz, tudéj

Ismét egy izgalmakkal teli napot tudhatok magam mögött: gyalogoltam a Könyves Kálmán mentén a tűző napon, kopogtattam a szemem az éhségtől, gondolkodtam a munkahelyi szauna létjogosultságán, hotdog vadászatba kezdtem egy ismeretlen fiatalemberrel a nyolcadik kerület sűrűjében, zizegtettem a fogam egy katakombában, vigyorogtam, mint a vadalma, sutyiban tervezgettem a délutáni teendőim, törökülésben ültem, miközben körülöttem kiskosztümben feszengtek, napoztam egy teraszon, aggódva pillantgattam fel a tornyosuló felhőkre... Szóval ismét egy izgalmakkal teli napot tudhatok magam mögött...

J.o.

A mai jegyes oktatásunk meglehetősen rövidre sikeredett, konkrétan 16 percesre. Nem, AV nem vágta ki a kerek szemüveges, ijedt szemű lelkészt a saját kis irodájának az ablakán és azt sem árulta el, hogy néha paráználkodunk, a lelkész bácsi tessékelt ki minket idő előtt, mert konkrétan dolga volt. Saaajnos. De tényleg, egész jól elvoltunk, büszkén meséltük el, hogy elolvastuk a feladott passzusokat, egész meghatódott, milyen szorgalmasak vagyunk, aztán mondván Ha nem megy a szexkér forduljunk Krisztushoz rövidre zárta a mai alkalmat és utunkra engedett.

A mi boltunkban...

A mi boltunkban a legolcsóbb szeletes csoki 69 forintba kerül.

A mi boltunkban rengeteg féle kis fél decis pálinka kapható.

A mi boltunkban A pénztárnál Kamcsatkáig áll a sor.

A mi boltunkban a pénztárosnő nem köszön.

A mi boltunkban ha egyszerre érkezel A pénztárhoz valakivel, tuti te engedsz, mert ő furakszik.

A mi boltunkban a nyakadba liheg a következő vásárló.

A mi boltunkban a csokik puhák, mert 30 fok van, mikor kinn 29.

A mi boltunkban a legolcsóbb egy literes üdítő 219 Ft.

A mi boltunk a Reál.    

Cébé

Régen éreztem már ezt az érzést... Hogy elfordítom a fejem és érzem az áralmó cigiszagot; hogy valami meghatározhatatlan szárazság és rossz íz bénítja le harcedzett számat (amit a változatosság kedvéért megint elvágtam); hogy olyan érzésem van, mintha hamarosan hasmenésem lenne; hogy émelyeg a gyomrom...

Egy szóval régen ittam alkoholt utoljára...

No nem vagyok berúgva, nem vagyok becsiccsentve, csak érzem, hogy idegen anyag van bennem... Amihez nem szoktam, amit nem ismerek, amit ha valaha régebben kóstoltam is, jó nyolc éve hanyagoltam...

Túl vagyok tehát az első céges bulin.

A  pörkölt finom volt, a torta friss, az emberek általában normálisak... Csak az a kólás whisky... Csak azt tudnám feledni.

Pause

Mindenesetre a mai nap egy óriási pofon volt a szarnak, gyakorlatilag semmit sem csináltunk benn, vártuk az esti bulit és unalmunkban pletykáltunk végeláthatatlanul. Úttűnik a kánikula az uborkaszezont is meghozta, mindenki belassult, mint a bivalyok az iszapban.

Na de jön még melegre jégeső.  

 0 óra 33

A következő esküvőmön négyen leszünk. Plusz az anyakönyvezető.

Még nincsenek kész a meghívók.

Ellenben a derekam leszakad.  

Szom

Brukner Szigfrídhez hasonlóan beletörött az agyam a szervezkedésbe. Már vettem be gyógyszert (vagyis ahogy a kozmetikus Juli mondaná a Szomszédokból, pasztillát), de mintha semmit nem tettem volna, alig tudom nyitva tartani szemem, úgy hasogat a homlokom. 

Lehet, hogy fáradt vagyok.

Vasárnap este. Holnap (is) kelés. És egy újabb könnyű nap. Remek.  

7vége

Van egy perc nyugi, el sem hiszem. Beszámolok. 1...2...3...

Szóval tegnap takarítással kezdődött a nap. Még pizsiben, kócosan elkezdtem port törölni, ritkán teszek ilyet, de ha igen, olyan erős késztetés jön rám, hogy csapot-papot otthagyva képes vagyok nekiugrani. 11-ig úgy, ahogy rendbetettük a lakást; a fürdőszobát, a hálót különösen, a konyhát, a nappalit és az "előszobát" kevésbé, mert 1: sütőt utálok pucolni és az amúgy sem látszik 2: a nappalit elöntötték a félig kész, az elrontott és a kézbesítésre váró meghívók 3: az előszobába pakoltunk ki minden felesleges cuccot. 

Fél 12-kor elindultunk Nagyiékhoz átvinni a meghívót, kaptunk almalevet, némi divattanácsot, hogy legyen a hajam (haha), elolvadtunk önmagunk dicséretét hallván, milyen szépek, okosak, ügyesek és kreatívak vagyunk, majd hazasiettünk, mert Anyuék telefonáltak, hogy közel vannak, felugranak az ebéddel. Az ő esetükben mondjuk erős túlzás felugrásról beszélni, mert a négy emelet olyan három-öt percet vesz el az életükből; mindenesetre felértek, kipakolták a három fogásos kaját, megkapták a meghívójukat és olyan fél óra múlva már tovább is álltak sajna.  

Ebéd után háromkor elindultunk a Savoya parkba (bár múltkor megfogadtuk, hogy soha többet nem megyünk oda, mert semmi sincs, de legalább messze van, de hát így lehet adni a szavunkra...), szóval elindultunk harisnyát venni, de útközben eszembe jutott, hogy miután Anyu fog öltöztetni, esetleg nem ártana egy fokkal szolidabb bugyit is szerválni, mint az a kettő, amit már az esküvőre vettem. Vettem egy vakítóan hófehér bugyit, ami mivel UV fény valószínűleg nem lesz, annyira azért nem fog vakítani, de azért fog. Hari persze nem volt.

A délután folyamán még három helyre beadtuk a meghívót, aminek következtében kezdtem úgy érezni magam, mint húsvétkor a fiúk. Mindenhová betessékeltek, mindenhol ittunk egy kis gyümölcslét, ettünk egy kis vasárnapi sütit, mosolyogtunk, én elmentem pisilni, majd léptünk a következő helyre.  

Ja, a Jolidonban láttunk push up-os melltartót mellbimbóval.

 Die Woche

Kezdem elhinni azt a hiedelmet, hogy egy esküvő előtt annyi feladat vár a házasulandókra, hogy az eskövő napjáig azt is elfelejtik, kit is választanak életük párjául. Mi konkrétan még veszekedni is elfelejtettünk az elmúlt héten. Mindjárt nekiállok meghívókat gyártani, de előtte még részletezném a hetet, csak az emlék kedvéért.

Hétfőn, miután hazaértem a munkából, visszamentünk az étterembe kifizetni a vacsora 30%-át és fixálni a menüt. Belekóstoltunk egy-két kajába és hazafelé sírtunk egy kicsit, hogy ha már annyi pénzt ott hagyunk, amennyit, miért nem hívtak meg egy vacsira, mikor farkaséhesek voltunk. Megegyeztünk abban, hogy azért nem, mert ezt próbáltuk titkolni, de ez azért nem nyugtatott meg teljesen.

Kedden nem tanítottam, mert miután húsz percet vártam a tanítványomra, másodpercenként kikukucskálva az egyre sötétedő égre, percenként egyre csúnyábban káromkodva, futva elindultam haza. Az úton folyamatosan tárcsáztam a picsa számát, hogy én megmondjam neki, hogy bocs, de húsz percet vártam és sehol senki, úgyhogy mivel az ég mindjárt leszakad, elindultam haza, de persze nem volt kapcsolható. Nyolckor végre sikerült vele beszélnem, lecsesztem, mint a pengős malacot, hogy mégis mit képzel magáról, három hónapig tanítottam, de egyszer nem érkezett pontosan, most meg szó nélkül nem is jön, úgyhogy keressen más hülyét, aki elvállalja, hogy tanítja, mert az én szabadidőm percei milliókat érnek és semmi kedvem egy ilyen nyafogós rüfke szeszélyeit eltűrni. Kettőt sem tudott szólni, de ez volt a szerencséje.

Szerdán kilógtam, hogy ketten válasszuk ki a meghívópapírt és a borítékokat meg az ültetőkártyákat. A meghívó és a boríték egyformán vajszínű, némi bordó beütéssel; az ültetőkártya meg bordó, némi vajszínű beütéssel. Eredeti. Este még várt ránk egy másik program is, nevezetesen az első jegyesoktatásunk, amiről persze előre nem is tudtuk, hogy az lesz és azt sem, hogy még két alkalom fogja követni. A beszélgetésen megtudtuk, hogy minden jó Istentől származik, a fák, a virágok, a fény, de még a mi kapcsolatunk is. Én egész tűrhetően bírtam a kiképzést (hajlékony vagyok, mint egy nádszál), AV viszont minden idegszálával koncentrált, hogy ne tegye fel a de ez baromság, ez hülyeség, ez nem így van szalagot. Végtelenítve. Szóval kemény volt, én csak hallgattam nagyokat meg pislogtam és imádkoztam, hogy ne vesszenek nagyon össze világképük több mérföldnyi távolsága miatt. Nem vesztek. De majdnem. A helyzetet enyhítendő, próbáltam jó pontokat szerezni, hogy bizony, én meg vagyok keresztelve, sőt, konfirmáltam is, mi több, a szüleim is meg vannak keresztelve, de amikor azzal akartam bevágódni, hogy a Bibliát én ám már háromszor is elkezdetem olvasni, de feladtam, mert oldalakon keresztül csak az ment, ki kinek a sarja és ez bosszantott, úgy éreztem, ideje leállni, inkább nem kell nekem annyi jó pont. Kaptunk házit is: el kell olvasnunk néhány részletet a Bibliából (ha) és beszélgetnünk kell a Szentháromságról (haha). A szerdáról asszem ennyi elég is.

Csütörtökön ötkor felhívott Gyöngyvér (nem Gyöngyvér persze, de titokzatos vagyok), hogy mikor jövök, mert vett némi rágcsát és kihűl a tea, amit külön az én kedvemért vett a találkozónkra, amit én úgy elfelejtettem, mint annak a rendje. Mondtam neki, hogy bocs, de én most épp a papírboltba tartok, vissza, mert a szerdán gondosan kiválasztott és kifizetett bordó filcet ugyancsak úgy otthagytunk, mint annak a rendje, de miután hallottam, hogy elkámpicsorodott a kedve, a papírboltból egyenesen hozzá siettem, hogy az egy órás beszélgetésünk alatt leigyam magam vörösribizli teával és leegyem magam túrókrémmel. (Ez volt a rágcsa.) Fél 8-ra haza is értem, 8-ra pedig már el is jutottunk addig, hogy megkezdjük a napi penzumot, a meghívók kinyomtatását. 11-re kész is lett az összes, a nem vacsis meghívókat pedig még meg is hajtogattam, ki is lyukasztgattam, ám ekkor észrevettünk, hogy a vacsis meghívókon elmosódott a fejem, úgyhogy úgy nézek ki, mint aki épp átlépett az időkapun. A rossz hír ellenére böcsülettel meghajtogattam és kilyukasztgattam a hibás meghívókat is, bár mindketten tudtunk, hogy másnap jön a második kör nyomtatás.

Pénteken elballagtam pótcipőt venni, hogy ha neadjisten elszakadna az eredeti cipim, legyen mit felkapni, ne álljak már ott mezitláb, mert akkor túl hosszú lesz a ruhám. 8-ra mentünk vacsorázni meg kártyázni és mint akiknek semmi dolguk, fél egyig mókáztunk és nassoltunk.

Ma voltunk rokonlátogatóban bográcsgulyásozni meg húst sütni és egy kicsit kártyázni, most pedig befejezem a meghívógyártást, ha addig élek is.

Úristen (ez beleszámít a Szentháromságról való beszélgetésbe), két hónapja nem gondoltam volna, hogy másfél hónapon keresztül nem lesz időm fürdőgolyóval fürdeni...   

 Survivor

El lehet tenni a hullahopp karikákat (szerintem ezt a szót még az életben nem írtam le), ki lehet dobni a használt műanyagtányérkákat meg a filccel megjelölt poharakat, ugyanis tegnap 8 körül óta már ismételten a főváros szennyes levegőjét szíjjuk. Magyarul túléltük.

Az úgy volt, hogy pénteken 8 körül rengeteg marcona arc kíséretében felszálltunk egy buszra, aminek desztinációját akkor még nem sejtettük, de amint azt az Y-ok és keringések számából kikövetkeztettük, a buszvezető hasonlóképp volt ezzel, így az általunk elképzelt 10 helyett 11-kor szálltunk ki valahol, egy kistemplommal szemben. Kaptunk egy kódolt térképet meg két kis füzetet, az egyikben temérdek szabállyal, a másikban pediglen 115 környékbeli felkeresendő ponttal. Némi tanakodás után egy gps jóindulatú segítségével körülbelül belőttük, hol vagyunk (ITT) és megpróbáltuk kigondolni, merre is induljunk el. 3/4 éjfélkor tehát felkerekedtünk és mindenféle előzetes rinya vagy félelemérzet nélkül egy rühes felirat meglelése érdekében felmásztunk az alant látható szikla (nevezetesen a Noé szőlője) csúcsára:

A felirat persze nem volt ott, de sebaj, így legalább most elmondhatom, hogy fenn jártunk és mivel a töksötétben az esőtől némileg csúszott a szikla és így ijedtemben el is felejtettem kifulladni, azt is hozzátehetem, hogy mint a szél jutottunk fel a csúcsra, anélkül, hogy egy kicsit is sűrűbben szuszogtunk volna.

Némi kutakodás után aztán kicsit lejjebb a felirat is meglett, úgyhogy fél egy körül elindultunk a túra egyik legizgalmasabb szakaszára, amikoris elhagytuk a falut és bevetettük magunkat a vészjóslóan sötét fák közé. Kirándulások alkalmával általában attól félek, hogy ki fogok fulladni, nem kapok levegőt, lemaradok, kiesik a szívem a helyéből, de talán mivel most el voltam foglalva a helyzet izgalmával, úgy húztam fel a hegytetőre a többiekkel együtt erőltetett menetben, ahogy kell, dzsindzsán, combig érő füvön, bokrokon és indákon át. (Turistaösvényre gondolni sem mertünk.) Csúcsra érve gyönyörű panoráma fogadott volna, ha nappal járunk épp ott, csend volt, lágy szél fújdogált, az égen ragyogtak a csillagok, egyszóval teljesen az élet császárának éreztük magunkat. Tíz-tizenöt perc élvezkedés és lepkepillangókkal folytatott harc után a csillagok eltűntek az égről és akkora széllöket érkezett, hogy óriási jégesőt vizionizálva, mint a csík húztunk le szélvédettebb helyre, ahol a hangok alapján azt hittük, hamarosan egy vízesésbe botlunk, de riadtan kellett realizálnunk, hogy nem, szó sincs vízesésről, az erdő zúg, mint a Volga. Miután túltettük magunkat a szélzúgás rettenetes élményén, újabb két pontot próbáltunk meg felkeresni, persze hiába. Érdekes módon, ahogy haladtunk előre, hol katlani forróságú, hol sarkvidéki hűvösségű széllökések érkeztek, amitől kicsit befostam, de összességében büszkén mondhatom ki, hogy különösebben nem csináltam be attól, hogy az éjszaka közepén egy erdőben császkálunk, amiről pontosan azt sem tudjuk, hol van...

Fél 4 körül aztán leértünk a faluba és egy óráig csöveztünk a pisiszagú buszmegállóban, egy iszonytatóan kényelmetlen padon ülve illetve kuporkodva. Fél ötkor, amikor már gyülekezett a munkás nép, hogy elmenjenek a céges busszal, annyira fáztunk, hogy úgy döntöttünk, folytatjuk a túrát, mert még mindig jobb gyalogolni, mint ott fagyni meg a világ végén. Öt és hét óra között olyan krízis volt rajtam, hogy szinte végig csukott szemmel gyalogoltam, mint egy robot. Hétkor ittam egy borzasztó ízű RedBullt, amitől kissé felébredtem és lelkesen nyomtam tovább a táj szépségén folyamatosan lelkendezve. Hegynek fel, dombról le, esőből ki, napsütésbe be, mentünk, mentünk, mendegéltünk, amíg nem találkoztunk a Kisgömböccel, meg nem éreztem, hogy van bennem egy kullancs. Tudom, a kullancsot nem lehet érezni, de én akkor is éreztem, hogy a Protect B-vel gondosan átitatott zoknimba mászott egy olyan szar, amit AV hősiesen tíz másodperc alatt kitekert belőlem egy kullancs-csipesz segítségével. Az izgalmak után már teljesen éberen derítettük ki, hogy a találkozópontunk (Tarnalelesz, amiről először azt hittem, egy szórejtvény, olyan "olvasd össze a szó minden második betűjét" jellegű) mindössze 16,5 vagy 20 km-re fekszik. Miután az első megoldás választása hegynek fel-le menetelést követelt volna meg, inkább a hosszabb, de síkabb lehetőséget választottunk, ami néhány eldugott falun vezetett át, ahol néhány másodperc alatt olyan népszerűségre tettünk szert, mintha legalábbis Jacko alteregóiként jelentünk volna meg a falubeliek szombat délutánját feldobni némi hátrafelé steppeléssel. 

Miután a találkozópontra egy órával korábban érkeztünk, mint kellett volna, beültünk egy A helyi cukrászdába, ahol némi Váradi cafe és néhány Nokia csengőhang hallgatása mellett fejenként 3-3 sütit vágtunk be, összesen kb egy ezresért. (Na jó, ez túlzás, de egy süti 85 és 100 Ft között mozgott, ízre pedig könnyedén überelte a Jégbüfé kínálatát.)

Haza a menetrend szerinti busszal jöttünk, 8-kor pedig már buzgón nyomtuk a sült krumpleszt jéghideg kólával. Mert megérdemeltük.    

Hétfő

Aztán.  

El is felejtettem mondani, hogy hasonlóan ahhoz, mint amikor a Velencei tavat bringáztuk körbe, csodával határos módon most sem volt izomlázunk, 33 km gyaloglás után. Szerintem mindez annak köszönhető, hogy egy lift nélküli ház legfelső emeletén lakunk, a metró pedig alig 8-10 perc gyaloglásra fekszik tőlünk. Vicc nélkül, ezek szerintem tuti közrejátszanak ebben a kóros izomláz nélküliségben.

Aztán.

Kész a meghívó tervünk, már csak hetek kérdése és ki is küldjük őket. Ma lefoglaltuk az éttermet is, fixáltuk a kaját meg kóstolgattunk, ami égető még, az a fodom rásza, mert még elképzelésem sincs a frizurámat illetően, a sminkről nem is beszélve illetve a virágos. 

Aztán.

Tegnap egy szarul előző faszi letörte a kocsi bal tükrét, úgyhogy most ön- és közveszélyesek vagyunk az utakon, de sebaj, jobb tükör még van, meg visszapillantgató is, legyen elég annyi látvány, minek annyit bámulni hátrafelé, nézzünk a jövőbe.  

Aztán.

Ma az irodában egy hirtelen felkapott papírlappal úgy elvágtam a számat, hogy az vérzett mint az állat, folyamatosan vas és sós ízt bocsátva ezzel a nyelvem rendelkezésére, mert persze nyalogattam a vágást, mint egy kutya, és különböző Rorschach ábrákat pingálva a felső és alsó ajkaimra. 

Aztán.

Most inkább elmegyek fürdeni, hogy mindenkinek jó legyen.   

 Izgul

Miután tegnap elmentünk a Decathlonba túracipőt meg vaskos zoknikat venni (a fejlámpák már tegnapelőtt óta a birtokunkban vannak), egész ráálltam az esti túlélőre, olyannyira, hogy bár szokás szerint éjfélkor feküdtünk le, reggel 3/4 7-kor kipattant a szemem, hogy Miskolcra megyünk, úristen, de izgi...

Azt, hogy hová megyünk, még nem tudjuk. De ha arra, istenuccse pályát váltok meredeken.   

Bakker

Szóval, mi most el.

Hallom, ahogy a szél fütyül az ajtók résein. Gyűlölöm, ha a szél fütyül az ajtók résein. Főleg most gyűlölöm, hogy a szél fütyül az ajtók résein.

Ha bejön a jóslatom, ma este 8-tól holnap este 8-ig az egyik sárga kitöltéssel jelzett területen leszünk fedél és térerő nélkül, egy erdő közepén. Négyen. Falu a környéken sem lesz.

Tulajdonképpen be vagyok fosva. Tulajdonképpen remeg a kezem, mint a kocsonya. Tulajdonképpen nem vagyunk normálisak. 

Szóval... Ha holnapután folyamán nem jelentkeznék... akkor jó volt veletek... nagyszerű közönség voltatok... glugg...   

Május eleje

 BKV

Mivel statisztikailag lehetetlen és az sem lehetséges, hogy én vagyok olyan oltári lúzer, hogy minden egyes alkalommal, amikor felszállok egy buszra, csövi(k) mellé kerülök; arra a meggyőződésre jutottam, hogy a Budapest utcán futó buszok egytől-egyig átható húgy- és csöves szagot párologtatnak ki, csak úgy maguktól.

Arra amúgy gondolni sem merek, hogy esetleg én vagyok büdös, én, aki minden este gondosan kiválogatom, hogy a másnapi felsőm színben és anyagban passzoljon a másnapi fehérneművel. Mondjuk ez a kettő közel sincs közvetlen kapcsolatban, de mindegy.

Vásár

Tegnap vettem a három hete egy fiók mélyén pihenő narancssárga fülbevalómhoz egy narancsságra pulcsit.

Röhej. Vettem az ásómhoz egy kertes házat.

Tádádádááááááám

Érdekesen felemás volt ez a mai nap (is). Reggel még csúnya voltam, de aztán beerősítettem és délutánra már egész elviselhető ábrázatot hoztam ki magamból, mert addigra valahogy helyrerakódtak a vonásaim. Persze az is lehet, hogy addigra szoktam meg a fejem.

Ma túlfélóráztam (de az is lehet, hogy túl harmincnégyperceztem, ki tudja), majd besétáltam a Westendbe körbenézni, mi újság fehérnemű fronton. Három-négy üzletben jártam, érdeklődtem, leírtam, magyaráztam, meséltem, de két-három pánt nélküli fehér melltartó megfogdosásánál nem jutottam tovább, mert feleslegesnek éreztem szenvedni a próbával, amikor minden megtapogatott melltartó ára ötszámjegyű volt.

Sebaj, volt a tarsolyomban még egy lehetőség, mert amikor voltunk a Savoya parkban, találtunk egy üzletet, ami egész elfogadható áron kínált exkluzív fehérneműket és az eladónő elárulta, hogy a Mammutban is van egy üzletük, ami ugye a Westendtől már csak néhány villamosmegállónyira van... Némi fulladozás után (a Combinok megérnének egy külön bejegyzést is, most csak annyit róluk, hogy azokat ültetném álltatnám rá egy hónapon keresztül minden nap, akik megrendelték, hogy ez jó lesz falura, parasztnak) bementem a Mammut 1-be (vagy 2-be) és a földszinttől az emeletig cirka öt-hat fehérneműs bolt kínálatát néztem át, úgy, hogy már próbáltam is, ami számomra maga a földi pokol volt, ugyanis mindenféle ruhát gyűlölök próbálni, de főleg melltartót. (Kicsi, nagy, szorít, lötyög, kúpcicit csinál, lenyom, csúnya, drága vagy ezek kombinációi...) Miután a Mammut 1-ben (vagy 2-ben) nem találtam azt az üzletet, amit kerestem, átsétáltam a Mammut 2-be (vagy 1-be), de rá kellett döbbennem, hogy ott kb egyetlen fehérneműs bolt nincs, úgyhogy visszaoldalogtam a Mammut 1-be (vagy 2-be), hogy az aluljáró szinten vegyek valamit inni, mert már elepedtem a nagy izgalomban.

Hohóóó és itt jön az éles fordulat, ami már-már nem is lehet meglepő a menyasszonyi ruha mesébe illő beszerzése után. Üdcsit ugyan nem vettem, de a Mammut 1 (vagy 2) aluljáró szintjén ráakadtam a keresett boltra, ahol találtam méretben / színben / árban / fazonban is megfelelő melltartót, úgyhogy a vásárlást követő diadalmámorban gyorsan két különböző fazonú bugyit is beszereztem, hogy legyen miből válogatni a jövendőbelimnek. (Az ugye megvan, hogy a kórházban kezelt betegek már attól jobb közérzetről számolnak be, ha ők mondhatják meg, melyik karjukba kérik az infúziót... Na kérem szépen, erről van szó.)

3/4 9 körül értem haza, mert a vásárlási láz kielégülése és a balzsamos este úgy elkábított, hogy a Nyugatitól az Oktogonig inkább gyalog tettem meg azt az egy megállót, hogy vidám sétám közben önelégülten vigyoroghassak az utca siető polgáraira.

Az élet megint szép.

Amúgy

Ma tegnap még annyi volt, hogy délután ugyan megint összezördültünk, de azért két hüppögés között szemrevételeztem a templomunkat, azaz arratekertem a brinyóval és jól benéztem a kapun, amin épp néhány kardigános, szemcsis lány sietett ki az ugyancsak kardigános, szemcsis anyukájával vagy barátjával az Anyák napi műsor istentisztelet után, hogy elérje az arrafelé minden óra tízkor és negyvenkor járó buszt.

Végigtekintve a gúnyámon és elképzelve viseltes és zilált külsőmet, amin nem dobott sokat a muslicáktól maszatos orcám sem (na mondjuk az muslicák nélkül sem nyom sokat a latban), úgy döntöttem, nem kérdezem meg ott és akkor a lelkészt, összeadna-e két tüzes tekintetű ifjút, úgyhogy inkább elkerekeztem a tetthelyről, remélve, hogy senki sem látott meg, akivel az ügyben egyszer még tárgyalnivalónk lesz.

Hazafelé a Lövölde tér dallamára még költöttem egy új szöveget, nevezetesen azt, hogy Wekerle telep, ott mindig hideg van, Wekerle telep, ott nem süt a nap sehonnan, Wekerle telep, ott sosincs nyár, csak ősz vagy tél, vagy csak úgy képzelem én (a félkövér a hangsúlyt hivatott jelezni, azért, hogy bárki, bárhol, bármikor el tudja énekelni ezt az igazán eredeti nótát még akkor is, ha épp nem vagyok ott, hogy adjam a ritmust) majd miután hazaértem és megvacsiztunk, megnéztük az Üvegtigris II-t, most pedig hideg kanállal próbálom lenyomni a szemem héját, ami jócskán feldagadt a mai tekintélyes mennyiségű sírás következtében.

Hát ennyi hirtelen. Szép új hetet mindenkinek.

Storm

Azon az abszolút életbevágóan fontos bejelentésen kívül, hogy tegnap megvettük az Üvegtigris II-t 1990 Ft-ér' drágáér'; csak annyit akarok mondani, hogy miképpen a szél a Velencei tó körül mindig szembe fúj, azonképpen ha vihar van, az biztosan dél felől érkezik, de csak azért, hogy a kivétel nélkül délre néző ablakainkat olyan erőből tudja verni, hogy az éjszaka közepén is felriadjunk reája és mint két ijedt tacskó azonnal az ablaknál teremjünk, hogy jajj, kamera jég.

Mondjuk így legalább van indok, miért nem pucolok ablakot kívülről másfél éve.

(S)zombi

Dörög, villámlik, esik, fúj a szél. Este van, este van, ki-ki nyugalomba', na persze.

A tegnapi minősíthetetlen hülyeségemről most egy szót sem; inkább arról, hogy ma fél 11-ig aludtam, aztán voltunk több száz hasonló gondolkodású, ámde (már) gyerekes párral együtt IKEA-ban, ahol tulajdonképpen nem vettünk semmi lényegeset, csak egy kislámpát meg két bögrét. Némi ebéd után, amit kivételesen AV csinált az elejétől a végéig, elmentünk a MediaMarktba és a Tescoba valami Anyák napi meglepit szerezni, beugrottunk az Europarkba illetve hazafelé megnéztük a templomot is. Elég kicsinek tűnik, de legalább kellően családias lesz - ha lesz.

Ja, a fehér cipőt is megvettem végre, szóval jövő héten jöhet a ruhahossz próba...

Kissé rezignált vagyok ma, nem tudom, talán az idő teszi.

Esz(ik)

Egy ideje nincs mit tenni, ezért hallani az unalom csámcsogását, ahogy esz(ik). Régóta nem kapott tápot, ezért most behoz minden lemaradást.

Amíg az eső csak lógatja a lábát, én ma délután már néztem fejlámpákat a túlélőre, összeírtam mit kell vinnünk, megterveztem, melyik bugyim veszem fel, ebédeltem, ittam két kávét, elmosogattam, msn-eztem egy kicsit, voltam postán, óratervet írtam, kigondoltam, mit csinálok este, a tanítás után és drukkoltam Petinek.

Drukkoljon neki mindenki.

Hogy legalább egy minimális értelme legyen ennek a bejegyzésnek.  

Hm

Nem tudom, mi viszi rá az óvó- és tanító néniket, hogy 8-9 között induljanak el ötven kisgyerekkel kirándulni. Lehet, hogy kezdek Swift-re hasonlítani, de mi lenne, ha megreggeliztetés után, mondjuk 9, negyed 10 környékén kezdenék a bulit és akkor vennének részt Budapest közlekedésében, amikor már az emberek 80%-a benn ül / áll a munkhelyén. Szerintem mindenkinek egyszerűbb lenne az élete és nekem sem sajogna most sem a lábam, sem a fülem töve. 

NN

Mindenki annyira hülye és fárasztó ma, hogy én is hülye és fárasztó lettem a nap végére, szóval tudom, nem kéne írnom most, de félek, ha most nem örökítem meg a négy napot, holnap már tuti nem fogom.

Szóval ott tartottam, hogy szombaton canga, vasárnap családi programok, szülinapozás, szülő -látogatás. Na.

Hétfőn kisebb-nagyobb szerencsétlenkedések után lementünk Velencére. Reggel, mikor felkeltünk, még semmi nem jelezte, hogy puskaporos hét kezdődik, a nap sütött, a madarak csiporogtak, a szemünk kipattant: vár a tó! vár a canga! vár a kártya! Az első problémák a ruházatomat illetően merültek fel. Felvettem egy pántos piros pólót és mivel piros tartója nincs a mejjemnek - hát egy feketével próbálkoztam be. Ez túl kurvás... Jó. Póló le, csíkos, vállas póló fel. Ez túl kopott. Jó. Póló le, narancsságra póló fel. Ebből meg kivan a derekad. Különben is, ez a gatya is szörnyű. És a tegnapi gatyád is szörnyű volt. Na ez volt a pillanat, amikor bezombultam. Hogy mi az, hogy nem tetszenek a ruháim. Egyik se. Hogy miért van az, hogy amit a legtöbb ismerősöm dicsér rajtam - legyen az ingó (ruha) vagy ingatlan (testtáj) - arra itthon csak a fikát kapom. Meg ilyesmik.

Nagy dérrel-dúrral levonultunk, szóval az alaphangulat adott volt. Nem hiába, hiszen jött problemtú, nevezetesen, hogy a bicajom nem fér be a kocsiba... Sebaj - mondtuk volna, ha nem jön problemszrí - tehát hogy a kulcskészletből épp az az egy hiányzik, ami kéne ahhoz, hogy a bicaj első kerekét kioperálva beférjünk az autóba. Ekkor már volt eszem, nem öntöttem olajat a tűzre, hogy valószínűleg azért pont az a kulcs hiányzik, amire szükség lenne, mert a múltkori használatnál bizonyára ugyanerre a kulcsra volt szükség - ami mit ad isten nem került vissza a többiek közé... Ami azért van, mert... Na de így egy ördögi kör kezdődne... A lényeg, hogy nem hirigeltem, kushadtam csak az össze-vissza csapkodó villámok között, majd miután visszajöttem a boltból, ahová el lettem zavarva, a bicaj már valahogyan benn senyvedt a kocsiban és boldogan elindultunk Velencére. 

Dél körül némi bicajkarbantartás után körbetekertük a tavat (állítólag 30 km-es táv - 2 óra 6 perc alatt tettük meg úgy, hogy kétszer álltunk meg 5-5 percre), amivel kapcsolatban megjegyezném, hogy legnagyobb megdöbbenésmre semmiféle izomlázat nem éreztem / érzek a teljesítmény után, bár, ha ugyanennek a távnak az 50-ed részét kellett volna lefutnom, hát akkor azt hiszem ott szedtek volna össze Agárd és Gárdony között negyedúton. Szóval a cangaizmaim még fittek hálistennek, még ha a futóizmaim kárára is. Délután sajtostésztáztunk és estig kártyáztunk, ami közben ismét csak összekaptunk kissé, de ezt már-már akár szokásos napirendi pontnak is mondhatom. 

Kedden komoly képpel egyedül sétálgattam a Váci utcában, amikoris összefutottam egy régi ismerősömmel, akivel elmentünk a Hősökre és megtekintettük a vásári forgatagot, majd a Vajdahunyad várral szemben leálltunk egy korláthoz és meghánytuk-vetettük, ami épp eszünkbe jutott. Hazafelé böcsületből az Oktogonon vettem fagyit, de mire a Deákig értem, éppen ráfagyott a kezem a tölcsérre és örültem, hogy megmelegedhetek a tömött metrókocsiban.

Ma meg ma van. És kurvahideg.

Kecseg

A wiwet nézegetve sosem bírom ki, hogy ne törjön elő belőlem a kritikus. De kérem szépen a hideg futkos a hátamon azoktól, akik:

• a családi állapothoz beírják, hogy egyedülálló
• kajával fotózkodnak
  
• csúnya létükre azt írják, hogy szabadidejükben szeretkeznek
  

Jó, belátom, lehet, hogy ezek a dolgok csak engem irritálnak, mert

• én felváltva vagy azt írom, hogy kapcsolatban vagy azt, hogy házas vagy semmi, mert egyrészről ez poén, másrészről meg mert az egyedülálló abszolút dugjatok már meg jellegű
• az én képeim egytől-egyig megkoreografáltak és viccesek
• én szép vagyok, mégsem írom ezt

Világképem kissé még egocentrikus, úgyhogy már meg ne haragudj kedves Piaget, az elméleted egy lófütty...

Inkompetens

Becherovkát iszom és kibontottam egy chipset, ami a múlt szombat estéről maradt, mert mi magunknak olyat, hogy chips, csak akkor veszünk, ha esetleg fizetnek érte. Szóval elég ritkán.

Ma voltam egy konferencián, ami tulajdonképp a szarnak volt egy óriási pofon, mivel körülbelül annyit értettem belőle, mint egy vasbetonszerelő az érsebészethez. Ennek ellenére próbáltam jegyzetelni, de miután a rövid távú memóriám a számomra összefüggéstelen információhalmaz befogadását illetően nincs a topon, a mondatok 90%-nak az eleje megvan, a tényleges információt hordozó vége viszont az esetek közel 100%-nál hiányzik. Éppen ezért, hogy ne menjen kárba a jóelőre befizetett részvételi díj, a szünetben igyekeztem észrevétlenül minél több kis sütit pakolni a tányérkámra és minél több narancslét önteni a pohárkámba, aminek köszönhetően az előadás második részének jelentős részében arra koncentráltam, hogy ne pisiljek be. Valamit valamiért.

Kaufen

Az esküvői előkészületek két legfontosabb teendőjének a hétre a megfelelő pánt nélküli melltartó és egy pár normális fehér cipi megvásárlását határoztam meg. Tegnap és ma is elindultam beszerezni ezeket a cuccokat, ennek eredményeképpen tegnap óta egy farmerrel és egy fekete inggel, ma óta egy fekete melltartóval és egy zöld bugyival vagyok gazdagabb. Melltartó bez pánt és fehér cipi persze nincs. 

1986

Ma 21 éve történt a Csernobili robbanás.

Napokkal (talán hetekkel) később, amikor bejelentették a rádióban itthon is, épp építőkockáztam az asztal alatt. Remegve vártam, hogy Anyu hazaérjen, ennek elősegítése érdekében eltettem az építőkockát és előszedtem a tőle kapott puzzlekockákat is, de nem, nem jött. Emlékszem, már üvöltöttem, hogy Anyut akarom, Apu nem tudott megnyugtatni, de Anyu késett, már 5 óra volt, de ő még mindig nem volt otthon... Viharos szél fújt, agyamban összekapcsolódott az atomrobbanás és a szélvihar, borzasztóan éreztem magam. Aztán egyszer csak kinéztem az ablakon és Anyut láttam a széllel szemben tekerni a biciklijén. A könnyeim meg felszáradtak.     

Budapest

Ma egyébiránt azon kevés napok egyike volt, amikor utálom, hogy itt kell élni. Nem, most épp nem Magyarországon, hanem itt, Budapesten. Vannak napok, amikor az Üllőin autózva automatikusan elmosolyodom, mert annyira ismerősek ismeretlenül is az út menti épületek, mert így, 27 évesen is ugyanolyannak látok mindent, mint 20 évvel ezelőtt, ugyanúgy bámulom az Ergonett sünit meg a többi ősöreg cégtáblát a falon, mint amikor még Apuval ültem egy kocsiban... És ez valahogy olyan megnyugtató... De vannak napok, helyesebben inkább helyek, városrészek, amik mindig feszültté tesznek és amerre ha sokat kéne járnom, biztosan inkább az emigrálást választanám... Ilyen a Dózsa György út, a Hungária... Millió sávos, széles, ronda utak, villamossal, trolival, busszal és olyan szmoggal, hogy csoda, hogy a környék lakói még nem haltak ki a tüdőráktól. A Keleti környéke sem tetszik, mert sehol egy fa, sötét alakok viszont annál sűrűbben, de az a rész mégis valahogy más tekintetben taszító, mint ez a másik... Ahol még telefonálni sem lehet, mert az óriási zajtól egyszerűen azt sem hallod, Te mit kiabálsz a mobilodba...  

I'll survive

Itt ülök a gép előtt, eszem a tegnapi chipset, úgyhogy írnom kell.

Nem is mondtam, még csütörtökön jelentkeztünk egy túlélő túrára. Eredetileg nagyon jó ötletnek tűnt az egész, de miután regisztráltunk és hallottunk egyet s mást a korábbi túrákról, kicsit befostam, hogy fogom bírni. A regisztrációt amúgy jellemzi:

- Te, érdekes, hogy vannak olyanok, akik több embernek magyaráznak egyszerre és olyan jól csinálják, hogy mindenkinek az az érzése, hogy személy szerint csak nekik beszél...

- A túlélős pali?

- Ja. Tök úgy éreztem, hogy végig engem bámul...

- Mert végig téged bámult.

Kár, hogy úgy nézett ki a pali, mint aki egy Sajdik karikatúrából lépett ki.

Nem változom

Míg régen Anyunak nyújtottam a nyálas, ízre nem tetsző gömbrágót; manapság már más kapja a Raffaello közepén megbúvó mandulaszemet, mert én meg nem eszem...

Hétvége, hétvége

... hiába mész az erdőbe...

Tegnap elindultunk Dunaújvárosba, de miután 1,5 óra alatt Érdet sem tudtuk magunk mögött hagyni, a húsvétihez hasonló visegrádi szívást elkerülendő, visszafordultunk, haza. Kicsit elkenődtem, látva, hogy itthon sok egyéb mellett még az infrastruktúra is ilyen nagy kalap szar: van egy négynapos hétvége, egérutak viszont nincsenek, így a négy napból 3/4 nap tuti arra megy el, hogy elérd a kb 60-70 km-re lévő célállomásod.

Hazafelé beugrottunk a Savoya parkba, majd az azzal szemben lévő Askoba. Miután megállapítottuk, hogy az árakat a környéken lakók pénztárcájának megfelelően lőtték be, egy hármas képkeretet felmarkolva inkább kisétáltunk és hazaautóztunk. 

Délután elmentünk bicajozni és ha lenne időm meg tehetségem, most belinkelnék ide egy térképet, amin bejelölöm, merre jártunk. De sem időm, sem tehetségem. Mindenesetre annyit tudok, hogy a Népligeten keresztül eljutottunk a Városligetig, ahol Rendőrnapoztunk egy kicsit, tekertünk egy csomót meg fagyiztunk, majd valahogy a Dózsa György mentén kijutottunk a Duna partra, a Margit szigettel szemben. A híd helyett a Deákig cangáztunk el, majd végig-végig a korzón a Kálvin térig, amiről megállapítottam, hogy nincs is lezárva. Ezután a Rádayn át behatoltunk a IX. kerületbe, ami helyenként a nattestvért (nyócker) is megszégyenítő emberfelhozatalt mutatott fel. Áttekertünk a Ferenc téren, amiről (sajnos) eddig azt sem tudtam, hogy létezik, elhaladtunk József Attila szülőutcája mellett, az Üllői mentén elértünk a Nagyvárad térig, ahol beugrottunk a Profiba némi innivalóért meg egy Bounty-ért és hátul szépen hazacsorogtunk, bár ekkor ülni már nem nagyon tudtam a cangán, annyira fájt a fenekem az üléstől. Itthon még estig zsibongott a tenyerem meg amúgy is rongylábjaniskodtam, de büszke voltam, hogy keresztül-kasul bicajoztuk a várost anélkül, hogy bármi izomfájdalmat éreztem volna vagy kifulladásközeli állapotba jutottunk volna. 

Ma voltunk ebédelni meg Anyuéknál dumálgatni, láttunk egy nagy szivárványt, most pedig megpróbálok keresni két megnyerő arcképet a meghívónkra. Nehéz ügy lesz, érzem.  

 Fáradt

Tegnap az Árkád meg az IKEA után felültettem MD-t a buszra és elsiettem L-ékhez, ahol AV már várt és 10-ig kártyáztunk. Sokat nevettünk, mókáztunk, MD után még egy extra program is - hát mi kell még?!

Nem tudom, csak azt, hogy a mai nap tuti nem... Extrafos hétfő volt ez a mai, rengeteg szart rámöntöttek, utálom, hogy definiálatlan problémákat kell folyton megoldani úgy, hogy mindenki azt mondja, ő nem tud az ügyről semmit. Eh.

Szerinted?

Idézeteket keresek. Erre ezt találom... 

Az első szerelem soha nem múlik el, de mindig véget ér.

Igaz ez? Tényleg? Mert akkor ez az élet nagy igazságtalanságait bővítené...

Ilyen filozófikus vagyok 150 ptyillió idézet átnyálazása után, ez van. Persze még nincs meg AZ idézetünk.

Röviden

- Már háromszor történt meg a héten, hogy a metróból felfelé gyalogolva az előttem imbolygó sárgás neccharisnyás lábra azt hittem, totál szőrös.

- Mostanság reggelente a legnagyobb poénnak a RTL-en 8 körül megjelenő Reggeli dugó feliratot tartom. Igen, minden alkalommal mikor látom, jót röhögök.

- Van egy C&A-s póló, Kiss me, before my boyfriend comes back felirattal, amire valami rejtélyes oknál fogva jó ideje vágyom. Már a pólóra, nem a kiss-re. Ám.

- Azt álmodtam, hogy valami szerencsétlen sorsú nagyember életének tündökléséről és bukásáról szóló film mellékszereplője vagyok, aki mellett a szerencsétlen sorsú nagyember legelső óriási bukása, nevezetesen egy baromi nagy tűzgolyó gurul el, de végül aztán túléli.

 Szomor

Ha betartjuk az ami szép, megmutatjuk, ami nem, eltakarjuk elvét és hiszünk a tegnapi ruhakölcsönzős nőcinek, akkor felhúzok egy vívórostélyt, a fenekem és a felsőcombom (igen, nem csak a csirkéknek, nekem is van olyanom) befáslizom és pőrén leszek az esküvőn.   

Tegnap ugyanis megtudhattam, hogy a nyakam szép, a vállam formás, a hasam lapos, a mejjem csinos, a hajam gyönyörű, a lábam vékony, a derekam meg darázs (ezt meg is mérte, a kerület 61 cm), de miután a fejem és a fenekem annyira nem kapott hangos ovációt, arra a következtetésre jutottam, hogy azokkal gáz van.

Van a Ványa bácsi. Mióta olvastam, tudom, hogy csak a csúnya lányokat dicsérik részleteikben. Szóval csúnya vagyok a francegyemeg.   

Morgen wasser gut

Kérem azt, aki az anyut néztem fürdés köszben keresőszóval talált ide, hogy ne nézze az anyukáját fürdés közben vagy legalábbis ne titokban, hadd tudja már szegény pára, hogy bámulják és tehessen már ellenlépéseket. Mondjuk vehessen egy riglit.

Úgy tűnik ma nem bírok felkelni.  

Vonul

Zenét válogatunk. Az előbb már berágtam, mert AV idiótábbnál-idiótább zenék előtt rendszeresen felkiáltott, hogy na, ez az, megvan, én meg mindig azt hittem, hogy végre tényleg talált valami jót, amikor persze nem is. Szerinte ez poén, szerintem meg nehezen bírom a csalódottságot. Szóval az előbb berágtam és dühösen kimentem mosogatni, úgyhogy egy ideje végre valóban normális bevonulásra alkalmatos zenék közül válogatunk, éljen. A hiszti.

Egy húr

Tegnap délután, napsütés, a frizurák tartanak, mi meg autózunk hazafelé Anyuéktól. Miután előadtam a Su-su bolondságot, szóltam, hogy itt az ideje feltenni az előlapot, különben folytatom és az senkinek nem lesz jó. AV jó férjhez illően nem vette elő az előlapot, hanem biztatott, hogy énekelgessek csak tovább nyugodtan, ezt a nagylelkűséget pedig azzal köszöntem meg, hogy megkérdeztem, mégis mit szeretne hallani. Két másodperc csend után vett egy nagy levegőt, hogy mondja, de elkésett, mert én addigra már választottam...

És egyszerre elkezdtük, hogy jééégből vagyok... 

Naptári bejegyzés

Csak hogy tudjam. A szokásos.

• Pénteken munka után felkerekedtünk és elmentünk a Rádayba, ahol AV fellépett. Szólózott is meg minden, tök jó volt, csak a vége felé már majd' éhen haltam, étteremben vacsorázni meg nem illik két egymást követő napon egy esküvő előtt ugye. 
• Szombaton, abban a hitben, hogy egész nap vásárolgatunk, takarítgatunk, sütögetünk az esti vendégség előtt, negyed 11-kor keltünk, de egy hirtelen ötlettől vezérelve inkább elrobogtunk Apuékhoz ebédelni. Hogy ne veszítsünk időt, egy kis zacsiban elvittem a palacsintasütőmet két tojással meg egy liter tejjel együtt és Anyuéknál sütöttem meg a szükséges 20-25 palit. 4 körül hazaértünk, AV takarított, én a fürdőszoba ganajozása közben / után megcsináltam a pali tölteléket  és 6-kor már tokkal-vonóval haptákban állva vártuk is a vendégeket, akiket a várakozásokkal ellentétben sikerült leültetnünk. 
  
• A fergeteg party után ma fél 11-kor keltünk, kicsit főztem, kicsit válogattunk zenét meg idézeteket, lassan pedig elindulunk a szélrózsa két irányába, AV játszani, én meg cipőt nézni meg teázgatni az IKEA-ba, juhú.

Szétdurr

Remélem csak engem zavar, hogy írok két oldalt, rányomok a ment és bezárra és minden elveszik.

Részletesen és szépen megírtam a mai nap históriáját, rászántam 1 órát és erre huss, fríblog karbantartás, toll a füledbe. Mint mostanában kb fél naponta. 

Megvan a ruhám, megvan az étterem.

A két egymásratalálás érdekes és tanulságos történetét meg kérjétek számon MrA-n, mert én még egyszer ugyan nem írom le a kurvaéletbeis.