Március 30-nál tartottam, hétfőnél, hogy Palika fogzik, hurrá... Paja amúgy otthon két idióta szokást is felvett: 1) 6kor kelt minden nap, bár ugyanakkor feküdt 2) elkezdett felmászni a székekre. (Mindkettő szokása megvan még most is sajnos.)
No nézzük akkor a keddet. Délelőtt Anyu elvitte Pipettát bábszinházba. No nem A Bábszinházba, hanem ilyen kis vidéki művházas valamire. Állitólag tetszett neki nagyon, az első sorban ült, kapott perecet meg vizet is az előadásra, hááát, sajnálom, hogy itt Dublinban ilyen nincsen. Délután Palikával meglátogattuk egy barátnőmet Gyömrőn, én vezettem hozzájuk, haha, nem volt semmi, tekintve, hogy nagyon nehezen szoktam meg, hogy a Másik Oldalon megyünk és te jó ég, váltani sem bal kézzel váltunk, hanem jobbal (ez utóbbi őrület, folyton az ajtón koppant a bal kezem). Paja éjjel belázasodott, totál tüzesen aludt (és fetrengett) egész éjszaka, szörnyű volt, annál is inkább, mert későn feküdtem le, miután T. délután neurológusnál járt és sokáig beszélgettünk Skype-on, mit is mondtak neki. (Szerdán is valami orvoshoz ment, korán, igy az anyjánál aludt kedd este is.)
Szerdán, mert beijedtünk a megint visszatérő láztól, elvittem Palikát a gyerekorvoshoz, akihez anno még én is jártam hehe. Megállapitotta, hogy piros a füle, valószinűleg fülgyulladás, úgyhogy mikor csak úgy mellékesen mondtam neki, hogy délután visszük Petit fül-orr-gégészhez, mert hetek óta süket megint, kapva kapott az alkalmon és mondta, hogy vigyük be egyúttal Palettát is, ártani nem ártunk vele. (Aha, neki nem, csak a pénztárcánknak...) Rengeteget filóztunk, hogy legyen, mert 2-re volt időpontunk Petivel, ami ugye pont Palika alvásidejére esik, de a lelkiismeretünk nem hagyott, igy végül tényleg elvittük Palettát is az orvoshoz, igaz, igy összesen egy órát aludt a kocsiban odafelé. A fülorvos amúgy fenn volt a pitliben, Budán (nem is értem, miért minden magánorvos Budán rendel, a halál kukiján) és először természetesen nem találtuk meg, mert hiába mondtam Apunak, hogy nem Rózsakert, hanem Rózsadomb Egészségcentrumba megyünk, ő csak kötötte az ebet a karóhoz, hogy de, de, ő tudja, hová megyünk, ne okoskodjak, ne hadonásszak a gps-szel, odatalál ő mindenhová magától is... Aha... Mondjuk tényleg baromság biznisz az egész, a Rózsakert és Rózsadomb Bevásárlóközpont és Egészségház nagyjából 500 méterre van egymástól, eskü. No mindegy, lényeg a lényeg, hogy odataláltunk, még csak el sem késtünk. Egy barátnőm ajánlotta ezt a füldokit egyébként és a gyerekorvos is ismerte, hogy nagy név a szakmában, de hát háááát, én nem voltam elájulva tőle. Nagyjából kétszer 5 percet (sem) foglalkozott a gyerekekkel, mindkettőnek megnézte a fülét / torkát / orrát, majd megállapitotta ugyanazt, amit már tudtam, hogy Petinek megint savós középfülgyulladása van, Palika meg szimplán összeszedett egy virust valahol és fáj a torka meg a füle. Azt javasolta, hogy Petinek minél előbb ültessük be a tubust és vetessük ki az orrmanduláját. Pont. Hiába kérdezgettem, hogy nincs-e valami alternativa, csak azt hajtogatta kissé unottan és fensőbbségesen, hogy tubus és műtét. A benn töltött 10 percért 20 ezret kért, mindegy, tanulópénz, legalább megjegyzem a nevét, hogy többet hozzá nem megyünk... A vizsgálat után beszaladtam a Sparba venni ezt-azt (üditőt, nápolyit, péksütiket, baromságokat, ezek filléres cuccok otthon, nálunk viszont nincsenek, igy sosem tudok ellenállni), majd jött a nap második nagy programja: a pesti lakás átvétele. Bár T. már hétfő este megérkezett ugye, csak ekkor találkoztunk csütörtök óta, hiszen mi Anyuéknál laktunk, ő pedig hétfő-kedd este Nagyinál aludt, Pesten. (Ó, hogy gyűlölöm, hogy Anyuék sosem voltak képesek beköltözni Pestre, számomra a vidéki élet akkora No-No, mint ide Japán, mert annyi macerával, felesleges időpocsékolással és megalkuvással jár, hogy igazából sosem értettem azokat kristálytisztán, akik egy életen át képesek a fővároson kivül lakni, bevallom.) No tehát ott tartottam, hogy lakásátvétel. 5-kor találkoztunk a főbérlővel, feldobtuk a bőröndjeinket a lakásba (én már délelőtt összekészitettem ugye mindent, ami kell, csak néhány dolgot hagytam otthon, amikre még este szükségünk volt) és egy röpke körbenézés után tűztünk is haza, hogy időben kezdhessük a vacsora-fürdetés mókát. (Azért nem maradtunk még benn a lakásban, mert egyrészt nem akartunk még nagyobb zűrzavart, mint ami eleve volt, másrészt nem tudtuk, milyen tiszta a hely, nem tudtuk, ki hol fog aludni és úgy gondoltuk, egyszerűbb tiszta lappal indulni, mármint egyszerűbb, ha reggel költözünk be, nem pedig késő délután egy ilyen bolond nap után.)
Folyt. köv.    

Tegnapnál tartottam (Magyarországig sosem fogok eljutni, hihetetlen), hogy T. este ment pingpongozni az Arturékkal. Amig ő távol volt, én ügyintéztem, babysittert kerestem, cv-ket kértem be, szülinapi helyszineken filóztam, summer camp-eket kerestem, próbáltam rábeszélni C. anyját, hogy hozzák haza Petit az oviból néha, hogy Palika aludhasson, leveleket válaszoltam meg stb stb stb. Éjfélkor kerültem ágyba, ami hiba volt, mert 2.55-kor jött Peti, hogy mellettem aludna, mert fél, de a nagy félelmében nem tudott persze visszaaludni és folyton beszélgetni akart. Végül úgy 4 körül aludt el, ámde fél 5kor meg Palika riasztott, hogy ő is csatlakozna a bulihoz... Áthoztam hát őt is az ágyamba, viszont mivel igy már igen szűkös lett a hely, Petit áttranszportáltam a kiságyba, amin jót röhögött persze, de végül simán elfogadta a helyzetet. Nagy nehezen visszaaludtunk mindnyájan, egészen 6-ig, amikor Paja jelezte, hogy éhes. Megszoptattam, majd szerencséjére 8ig még nem kelt fel teljesen, igy tudtam még kicsit hunyni, ami szuper volt, mert igy is hulla álmos vagyok most. (Peti azt álmodta amúgy, hogy óriási bee-k jöttek be a szobájába... Rettentőre fosik a méhecskéktől / legyektől, nem tudom, miért.)
A délelőtt amúgy jól telt: főztem egy baracklevest, csináltam rakott krumplit, majd 11-re elmentem úszni a Sportsco-ba, T. meg elvitte Palettát sétálni. Délig úsztam, hazarohantam, megebédeltettem mindenkit és ennyi, most épp citromos muffint sütök, mert tegnap délután ugyan összedobtunk Petivel pár mazsolás-csokis muffint, mára már egy darab sem maradt belőle... 55,3 kg voltam amúgy reggel, nem kell sajnálni.

Paja kunsztok (ezer éve akartam irni, jó ideje nyomja őket, de mindig elfelejtettem):

• Gyönyörűen pápázik, ha érzi, hogy búcsúzunk valakitől (no ennyi, hello, pá) 
• Csip-csip csókázik (ahogy csipi a saját duci kezét, hát megszakad a sziv) 
• Ha valami elfogy vagy azt mondom, hogy nincs vagy semmi: széttárt kezekkel mutatja, hogy hmmm,. üres... 
• A napokban rájött, hogy tud hátrafelé (meg oldalirányba) menni
• Mindent ért
• Megmossa az arcát fürdéskor (ha együtt fürdenek, Petiét is, haha) 
• Kinyitja az ajtókat (egyáltalán feléri!!) 
• Próbál ugrálni az ágyon (rugózik) 
• Ha megy valaki (vagy csak emliti, hogy lassan megy vagy egyszerűen utcai ruhákat vesz fel), odanyomakodik az ajtóhoz és nyökörög, hogy cipőt kér, ő csatlakozna

Kapott egy darabka Cerbonát rágcsálni, két perc küzdelem után győzött 

Szóval a tegnapi nap (délután) jó stresszben telt, mindketten tök rosszkedvűek lettünk az élet újabb kis fricskája nyomán. Ja és persze még mindig nincs babysitterünk.
Ma délelőtt Blackrock-ba mentünk, mit nekünk üvöltő szél és mig T. a Debenhams-ban azon filózott, mi kerül egy ingben 50 euroba, mi Pajával játszóztunk, egészen addig, mig Palika le nem esett háttal a rugós hintáról. (Ez egy ilyen sorozat, úgy tűnik...) Szegény elharapta a nyelvét, úgyhogy nagyon sirt, ezért rövidre zártam a játszót és visszatoltam a Supervaluba, ahol T-vel vásároltunk, majd szépen hazafelé vettük az irányt. Itt tartunk most, T. este megy pingpongozni Arturékkal (heti két esti kimenő nem rossz azért, nem?), úgyhogy én már bejelentettem, hogy holnap úszni megyek végre délelőtt - igy csak Palikára kell vigyáznia, jobb, mintha este lépnék le. Azt tervezem, hogy uszi utánra benyomok még egy Tesco-t is, hiába no, élni tudni kell.    

Szóval mintha nem lenne elég a magunk baja, a betegség, a munkanélküliségem, T. jövője a Cégnél, Peti iskolája, még költözhetünk is... Ami persze befolyásolja Peti iskoláját is, hiszen hiába vették fel, ha messzebb költözünk, beintenek, hogy hello, vidd máshová - ahol persze már nem lesz hely igy pár hónappal szeptember előtt, csak a legócskább putrikban. Agyam eldobom, komolyan.  

És hogy egy perc nyugtunk se legyen, irt a landlord, hogy €1900-ra emeli a lakbért.
Csak jelzem, hogy a minimálbér havonta itt 40 órás munkahétnél €1440. Hát a jó büdös k* anyját. Oké, lakás bumm, de ekkora?!
Szóval költözhetünk.

De előtte megkérdezem a szomszédokat, ők mennyit fizetnek + irok valami érdekvédelmi biszbasznak, hogy lehet-e ekkorát emelni... (Most €1650-et fizetünk, ami miatt szintén húzzuk a szánkat, hiszen a fürdőszoba lepukkant, a konyhai linóleum hányás, a folyosó, ha nagyon esik, beázik, Peti ablakán süvit be a szél és csöpög be az eső, ha olyan az idő és különben is, két havonta €4-500 a fűtés, mert olyan szar a szigetelés. Szóval bekaphatja.)

A hét meg...
Jól indult, T. szülinapjával. Mivel idén annyira ki vagyok égve, mint egy sivatag, délelőtt még semmi ajándékom nem volt neki, de még ötletem sem volt, mi kéne... Fél 11 körül lesz, ami lesz alapon nekivágtam Blackrock-nak Palikával, hátha meglátok valami vicceset a Debenhams-ban, de végül a bevásárlóközpont másik oldalánál kötöttem ki, ahol találtam egy Bewley's szaküzletet és lőttem T-nek egy csinos teáskannát, egy doboz Earl Grey teával. Besétáltam egy könyvesboltba is, hátha megfejelhetem a kannát valamivel, de mivel minden izgi 30 euro felett kezdődött, inkább feladtam. Gyorsan vettem ezt-azt a Supervaluban, majd hazasiettünk és nekiálltam tortát sütni. Mig fél kézzel Palikát ebédeltettem, a másik kezemmel összedobtam egy egyszerű piskótát, kevertem hozzá egy kókuszos krémet, majd miután hazahoztam Petit az oviból (ömlött az eső persze), megsütöttem A Remeket. Palika fél 3kor aludt el (nagyon gáz ez a Peti ovi - Paja alvás, sirok, ha eszembe jut...*), fél 5kor úgy ébresztettem, hogy tudjon este aludni. (Aha, igy is fél 10kor aludt el...) Mikor megjött T., ünnepeltünk, tortáztunk, átadtam az ajándékokat (kapott egy nagy tábla Lindt fehér csokit is), majd nekiálltunk Skype-olni. Este T. zenélni ment, én vért izzadtam, mire Palikát elaltattam, majd éjfélig szülinapi party helyeket keresgéltem, persze hiába.
Ma délelőtt a Nutgroveban kezdtünk, átvettem a szemcsiket (egyelőre jók, hurrá, főleg úgy, hogy csak vezetéshez / TV-hez kell hordanom), ittunk egy kávét T-vel az egyik lebuj hangulatú teázóban, majd egy gyors Lidl bevásárlás után hazajöttünk főzni. (Elvileg T. elvitte volna Paját sétálni, de mivel borzasztó szél fújt, úgy döntöttünk, jönnek velünk**.)

* Palika ha 1-ig nem alszik el, túlpörög és lehetetlen letenni, csak nyűglődik. 1 előtt nem tud elaludni, délben tehát nem tudom elaltatni, hogy fél 2-ig aludjon és mehessünk Petiért, ha viszont Peti után próbálom altatni, 2 körül, az nem megy, mert már túl fáradt. (Ráadásul ha fél 3-kor alszik el, fél 5-ig alszik és este képtelenség letenni... De ha délben el is aludna valami csoda folytán, fél 2-kor még 1) túl álmos lenne felkelni 2) fél 2-től max este 8-ig birná ki, akkor meg 5-kor már kukorékolna nekem itt...) Sehogy sem jó, 1-3-ig tud aludni, az a legideálisabb hosszra és időpontra is, különben nyűgös (plusz akkor tudom gond nélkül elaltatni délután és este is), de akkor viszont Petivel mi van. F*szomat már ebbe a k*va rendszerbe.  

**  T. még itthon van, tegnap volt a céges GP-nél meg a HR-nél, heti 3 délelőttel fog kezdeni, majd heti 5 délelőttel, aztán meglátjuk...  

És akkor a hétvége - plusz péntek.
Pénteken délelőtt mig T. Palikázott (elmentek sétálni a Herbert-be), én elszaladtam a Nutgrove-ba szülinapi ajándékot venni délutánra, mert Charlotte (Peti ovis társa) meghivott minket a bulijába. Kissé gondban voltam, mit vegyek egy 5 éves kislánynak, végül a Dunnesben vettem egy Frozen-es szinezőt és a Claire-ben pár csatot meg néhány vicces fülbevalót. Ha már ott voltam, beugrottam a Tesco-ba is vásárolni, majd siettem haza, T. ne telitődjön túlzottan. Mivel Christian-éknek nincs kocsijuk, a szülinapi buli viszont az Imaginosity-ben volt, Dublin 18-ban, megbeszéltük, hogy mi visszük őket. Miután ebédeltek valahol, 3-kor felcsöngettek, hogy készek a party-ra, mi Petivel leszaladtunk és indulhatott a móka. Fél 4-re értünk oda a játszóházba, ahol először meglehetősen nagy volt a zűrzavar, de aztán fél 5-kor beterelték a kicsiket egy privát terembe, ahol ehettek-ihattak-tortázhattak-táncolhattak kedvükre. Amig a gyerkőcök ünnepeltek, Christian és Lorcan anyukájával mi beültünk a kávézóba teázni meg sütizni és megvitatni, ki melyik iskolába fogja járatni a fiúkat. (Ez most nálunk központi téma... Petit ugye felvették a St Brigid's-be is meg az Educate Together-be is, ami multi-denominational school, mig a St Brigid's ugye katolikus... Ez utóbbi elég necces, miután Peti meg sincs keresztelve és kissé zavar minket, hogy rendszeresen imádkoznának meg készülnének a konfirmációra, bérmálásra vagy mire és oké, hogy nem kötelezőek ezek a dolgok, de hogy néz már az ki, hogy a gyerekek 98% imádkozik és templomba jár, kivéve a miénket meg még pár muszlimot... Az ET viszont messzebb van, vadi új, az idei az első éve és hát nincs túl nagy múltja ugye, mig a St Brigid's azért egy nagy presztizsű iskola, aki bejut, a fenekét veri a földhöz. Hülye vallás már komolyan. Kérdezősködtem ir fórumokon és állitólag sok helyen pl egy séta alkalmával olyanokat mondanak a tanárok, hogy nézzétek gyerekek ezeket a virágokat, amiket Isten alkotott nekünk, a mi örömünkre. Hát jajj.) No mindegy, a lényeg a lényeg, fél 6-ig tartott a buli, utána azonnal hazaindultunk, de mivel Christian-éket hazavittük Sandymountra, igy is fél 7 volt, mire hazaértünk, halálra izgultam magam, T. hogy birja Paját... (Jól birta amúgy.)
Szombaton a változatosság kedvéért megint T-re kellett bizni Palikát, hiszen délelőtt magyar ovi volt és ő ugye nem vezethet, nem vihette ő Petit Malahide-ra... Miután leadtam Pipit az óvónéniknek, egy latte-val és egy muffinnal beültem az Itsa-ba lazitani egy órára, háááát, életmentő óra volt ez. Reggeli után átszaladtam a Supervalu-ba vásárolni, majd a maradék időben visszasétáltam az ovihoz a többiekkel beszélgetni. Az utolsó 15 percben az Anyák Napjára próbáltunk, jajj, roppant szentimentális vagyok, majdnem elsirtam magam, mikor megtudtam a műsor koncepcióját... (A gyerekek énekelnek egy versszakot, majd az anyukák meglepetésként folytatják onnan, hogy "Ha csak ez a kivánságod". Jajjjj, hát nem tudom, hogy fogom kibirni bőgés nélkül, tök ciki lesz, érzem előre. Lehet, nem is megyünk... Komolyan.) A délután amúgy csendesen telt, mivel Pajáék délelőtt nem tudtak sétálni az eső miatt, miután Palika felkelt, elmentünk négyesben a Herbert-be nézelődni. Minden vizes volt, játszózni igy nem tudtunk, ezért csak sétáltunk kicsit, majd mikor már mindkét gyerek totál sáros lett, hazajöttünk és T. nekiállt palacsintát sütni. Értelemszerűen palit vacsiztunk, mert T. annyit sütött, hogy még másnap reggelire is maradt.
Vasárnap délelőtt amig T. felhajtotta a farmerem szárát, elvittem mindkét gyereket a Rathfarnham-os játszóra. Szép idő volt, de utáltam ott lenni, mert Peti folyton azért csesztetett hintázva, hogy ne menjek el 2 méternél távolabb, Palika meg közben rohangált, mint a félőrült, általában a lengő hinták irányába. Érdekes módon ennek ellenére mégsem őt érte baleset végül, hanem Pipit: a kis béna előre fele nézve próbált lemászni a magas csúszdás várból, de az 5 centi széles lépcsők keskenynek bizonyultak, igy megcsúszott és bár próbált megkapaszkodni a semmiben, úgy esett le, mint egy bot úgy 1,5 méter magasból. Szegény nagyon sirt, a bordáit meg a hátát ütötte meg, illetve a tenyerét is fájlalta, mert azzal placcsant le a gumibetonra, de szerencsére nem volt súlyos a dolog, hazafelé a kocsiban már vidáman piszkálgatta Paját, mintha mi sem történt volna. (Utálom amúgy ezeket a hülyén tervezett mászókákat, Bray-nél is olyan a felmászó felület, mintha a segitő csikokat, amikre lépve fel kéne jutni a magasba, gumikukival nyomták volna oda, vastagságuk, szélességük nincsen... Ezzel az erővel piros csikokat is lehetne odafesteni, hogy arra "állva", "támaszkodva" másszon fel a jövő generációja... Arról nem beszélve, hogy sehol sincs toddler-proof csúszda, hogy itt felmászik - ott lecsúszik, mindenhol ilyen bonyolult szarok vannak, amikre nem lehet ám csak úgy felengedni egyedül a kicsiket, mert számtalan helyen leeshetnek, a szülők, mint a bolhák ugrálnak át folyton innen-oda, onnan-ide, épp hol akar a gyerek lezuhanni...) No szóval miután túléltük a játszózást, hazamentünk ebédelni, majd délután, mikor Palika felkelt, átmentünk BBQ-zni Gyuláékhoz. Sütöttem egyszerű diós-joghurtos piskótát, nagy sikere volt, pedig a világ legegyszerűbb sütije, tényleg. (A kakaós-kefires változata, semmi fakszni, sima süti, töltelék nélkül.) Nem volt nagy buli, összesen Gyula volt otthon a fiával, a vendégsereget meg mi alkottuk négyen plusz Anna. A grillezett cuccok sajnos igen elégtek, igy nem ettünk túl sokat (kivéve Paját, ő nyomta a cukkinit erőből, az egész szép lett), de Peti nagyon jól eljátszott Elvinas-szal, pedig ő már 12 lesz. (E. megtanitotta lőni valami gumilövedékes puskával, hát repesett a szivem, tényleg.) Negyed 8-ig maradtunk, utána Skype, vacsi, fürdetés, szokásos.
Igy vogmuk.

Amúgy nem annyira vészes a helyzet, mint tűnik, T. igyekszik minél többet segiteni, odateszi magát, tényleg, ha eszébe jut, nincs okom panaszra a körülményekhez képest, csak maga ez a kilátástalanság aggaszt...Hogy mi lesz a jövőben? Honnan lesz babysitterünk? Hogy fogom T-re bizni egyik vagy másik gyereket, ha nincs kizárva, hogy egyszer csak úgy rohama lesz? Mondjuk vezetés közben... Hogy számolok el magammal, ha történik valami a mögötte ülő gyerekekkel? És hol fogok dolgozni? Hová vesznek fel nulla tapasztalattal szinte? Peti egyre jobban dadog - miattunk? El fog múlni? Néha szófogadatlan, néha meg olyan kis koravén, megölelni, puszilgatni nem lehet, mindenből viccet csinál - ez normális?
Jaj, olyan öregnek érzem magam, hihetetlen.
Lehet, nem is depressziós vagyok, csak kapuzárási pánikom van kapunyitási pánikkal megspékelve.

Peti a WC-n a kakija fölé hajolva egyszer csak lelkesen rám néz és felkiált:
- Hűűűű, emlékszel amikor voltunk a Kaki játszótéren, ilyen nagy táblára volt felrajzolva egy nagy KAKI...
- Te, ezt nem csak álmodtad?
- Ja, de...

I think you need to examine the diagam again

A krónikából már csak a hétvége van (meg egész Magyarország haha), utána remélem lesz érkezésem irni másról is, mert nagyon telitődöm bizonyos dolgokkal és nem látok kiutat. Néha már azon agyalok, hogy biztosan depressziós lettem itt a hónapok / évek során, csak jól titkolom.

Jelenleg amúgy ez a betegség készit ki, hiába nem kéne, nem szabadna, haragszom, mert totál szemétségnek érzem ezt az élettől, hogy igy kicsesz velünk, hogy ezt a szart folyton itt lebegteti felettünk. Most komolyan, hogy veszekedjek egy olyan emberrel, akinek lehet, hogy a stressz okozza az epilepsziás rohamait? Hogy bizzak rá egy vagy kettő khm... cseppet sem idegnyugtató kölyköt? Hogy kérjem meg, hogy néha ő keljen már fel 6-kor a gyerekéhez, amikor általában egy roham legfőbb kiváltó oka az alváshiány?
Sosem használom ezt a szót, de geciségnek érzem ezt az egészet. Mintha csak úgy, egy kis plusz energia beleadásával lazán tehermentesithetném az apai feladatok alól... Mintha nem arról lett volna szó már ezelőtt is, a betegség előtt, hogy kész, ennyi, én ennyit tudok, biztos gagyi, de nem tudok többet vállalni a gyerekekből, mert megőrülök... És akkor most ez.
Egyszerűen nem látom, merre, hogyan tovább. Hiszen ahelyett, hogy egyenlőbben oszthatnánk meg a terheket, mert kezdek teljesen lemerülni gyerek-ügyileg (amúgy nem, tényleg, fizikailag most tök jól vagyok, egyszerűen csak az itthonlétet unom marhára), az élet azt várja, hogy vegyek át mindent ezen a téren.
Hát mi ez, ha nem geciség?! Erre nincs más szó.
És egyébként azon filóztam, mi van, ha velem történik ez? Ha én esem össze kétszer? Engem ki próbálna meg pótolni és hogyan? Persze ilyenen  ne gondolkozzunk, de most komolyan, elvileg mi történne vajon? (És az engem-et ki lehet cserélni az Anyával. Mi van, ha egy Anyával történik ez, nem egy Apával? Az őskorban élünk, ennyi.)

Péntek óta itthon vagyunk, hurrá. Mivel a hazaút elég botrányos volt ugye, T. javaslatára Nagyival együtt jöttünk vissza, aki holnapig van még itt, holnaputántól tehát lehet, hogy visszatérek krónikázni.
Aktiv napok vannak mögöttünk, hullámvölgyekkel és -hegyekkel, egy biztos, amint meglesz a kerékvágásunk, elkezdek komolyan munkát keresni, mert most érzem azt, hogy eddig és nem tovább, 35 éves vagyok, ha nem csinálhatok valami értelmeset, kiugrom a negyedikről.
No de hogy is telt az elmúlt kb egy hét.
Pénteken reggel fél 9-re jött értünk a taxi (egy kisbusz, mondjuk ki), majd miután átverekedtük magunkat a reggeli dugón és meghallgattuk a taxis bácsi keserű és jellegzetesen magyar sirámait, negyed 10 körül értünk a reptérre. A bőröndfelvételünk nagyjából fél órán át zajlott, mert a pultos nőci valamit elcseszerintett, majd sirva elrohant szegény, ott hagyva minket a kakiban. A gép 11-kor indult (Hókuszpók hangján: gyűűűűűlölöm a repülést, gyűűűűlölöm), mi kb 10.55-kor szálltunk be, legutolsónak, hogy Paletta minél többet rohangálhasson a nyilt téren. Mondanom sem kell, hogy a kis disznó egy másodpercet sem aludt a gépen, de ez még hagyján, nem hogy nem aludt, nem is ült, végig állt az ölemben és orditott, ha megérezte, hogy nem mászkálhat. Felszállás, leszállás, turbulencia, szóval rákötöttem én az övet, de a bokájánál lifegett végig az a szar, hát milyen szülő az ilyen kérem, ha gond lett volna, úgy kiszáll az égbe, mint a szél. A gép amúgy 2 körül szállt le, hálistennek szinte elsőként megkaptuk a bőröndöket, igy 2.20-kor már szaladhattunk is taxit keresni (vagyis elnézést, kisbuszt). Paja a taxiban elaludt (no igen, 6-kor kelt) és bár mikor feljöttünk, felébredt (kb 30 perc alvás után), addig nem hagytam magam, mig vissza nem aludt. Ebédre pizzát ettünk és ha jól emlékszem, ezen a délután csak lestem ki a fejemből, hogy te jó isten, ebben a lakásban bomba robbant, én ezt nem birom, nem tudom kipakolni a bőröndöket, ez őrület, ez halálos, tekintve ugye, hogy T. a hazautazása előtt kitakarittatta a szőnyegeket és hát khm nem éppen rendezett lakást hagyott itthon. Estefelé elsétáltunk a Tescoba feltölteni a hűtőt, ami vicces volt, mert találkoztunk egy magyar csajjal, akivel még Dániában ismerkedtünk meg, 2008-ban. Lefekvés előtt egyébként hősiesen megembereltem magam és elkezdtem kipakolni meg rendet rakni T. itthonléte után, mert szép időt mondtak a hétre, nem akartam undoritó rámolással tölteni a drága időnket.
Szombaton délelőtt szépséges napsütésben (igaz, kb 10 fokban) elvittük Pipit a Marley Parkba játszózni, Paja pedig Herbert Parkozott a Nagyival. Délután együtt, négyesben mentünk ki (szintén) a Herbert Parkba, sárkányt eregetni, ami tök jó volt, igaz, a szél nem volt óriási (Murphy), de azért nagyot mókáztunk a szép időben, Peti és T. szaladgáltak, mi meg Palikával sétáltunk meg fetrengtünk a fűben.
Vasárnap istentelen hideg volt, de azért kimentünk Howth-ra fókákat nézni meg játszóterezni. A fókák persze nem voltak ott (biztos a misén ültek haha) és a játszón sem töltöttünk sok időt, mert mint mondtam, szana-széjjel fagytunk, de legalább a délelőtt eltelt. Délután Dundrumba mentünk Petinek gyerekülést venni, mert amit kölcsönkértem Krisztitől azt ugye lassan vissza kéne adnunk... Egy Recaro és egy Maxi Cosi között inogtam egyébként ülésileg, végül maradt a MC, mert a másik minden Argosban hiánycikk volt. Az ülésvétel után Tescoztunk még egyet, 5 körül értünk haza, délután igy már nem kellett játszózni menni, hurrá.
Hétfőn ismét csak aktiv napunk volt. Miután Nagyival elkisértük Petit az oviba, T-vel elautóztunk a Nutgrove-ba szemüveget csináltatni nekem meg venni ezt-azt a Dealz-ben. (A szemcsi csináltatás annyit tesz, hogy kiválasztottunk két szimpi keretet, majd foglaltunk időpontot a szemvizsgálatra...) Ebéd körül hazajöttünk, letettük a kocsit, majd elsétáltunk a Milano-ba, mert €2,5 Tesco voucher-t felturbóztam €10-re és igy gondoltuk itt az ideje kipróbálni egy rendes pizzázót, szinte úgysem voltunk még étteremben Dublinban... Hááááát... Nem voltam elájulva. A minusz €10 mellett €30-t fizettünk itallal együtt, de a pizzák olyan vékonyak voltak, hogy voltak részek, ahol csak a feltétet lehetett érezni... Tudom, tudom, ez az eredeti, hűűű, de szuper pizza, de ha igy van, én maradok a paraszt pizzánál, amelyiknek azért van érezhető tésztája, nem csak egy vékony kartonpapirt eszel a paradicsomszószhoz. (A vicc amúgy az volt, hogy negyed 1-kor mi elsőként ültünk be a helyre, de negyed 2-kor, mikor eljöttünk dugig volt... Azért itt van pénz basszus. Komolyan van, aki napi €20-t költ csak ebédre? És mennyi lehet egy ilyen étterem bevétele? Jézusisten.) Ebéd után hazasétáltunk, hazavittük Petit, mig Palika aludt, pihentünk kicsit, majd uzsonna után kimentünk a Poolbeg-hez, hiszen hetek óta nem láttunk tengert, jajj. Sajnos eljött az az idő, hogy Pajával már nem móka a tengerparti séta, mert veszélyérzet nélkül tép előre bárhol, cseppet sem zavarja, hogy leeshet, összetörheti magát, vizbe fulladhat, elgázolhatják, szájába nyomhatják az első marijuánás cigarettát... Nem is maradtunk hát sokáig a nyilt terepen, 20 perc szenvedés után húztunk haza a biztonságos közegbe. Este T. elment zenélni a Grand Social-ba, éjfél körül ért haza, de hát hümm, hümm, "kell a feltöltődés egy férfinek".                  
Kedden délelőtt elmentem a Nutgrove-ba a szemvizsgálatomra (ekkora kaptam időpontot). Előtte beugrottam a Tesco-ba vásárolni meg a postán is feladtam egy levelet, nehogy már csak egy legyet üssek egy csapásra. A szemvizsgálat három részből állt: először három gépen nézték meg a szemeim (nézze a pöttyöt, nézze a tájképet, majd jött a levegőfújás - ezzel a szemnyomást vizsgálták - haha, ez már a 21. század), majd jött az optikus, aki különböző lencséket tett a szemem elé és úgy kellett felolvasnom a táblákon látható betűket, végül pedig visszatértünk a kiválasztott szemcsikhez és azokkal is okumláltak valamit - IPaddal lefotóztak, méricskéltek, jajj, izgi, remélem jó szemüvegeket kapok ezúttal, mert a legutóbbit azért nem hordtam, mert baromira nem láttam jól vele... (Ja, az egyik szemem 1,5, a másik 2 dioptriás.) A vizsgálat 45 percig tartott összesen, dél volt, mire hazaértem. Ebéd gyanánt T-vel elsétáltunk a Burgerbe, majd hazafelé felvettük Petit az oviból. Délután, mivel ragyogó idő volt, kaptuk magunkat és elmentünk Bray-be. A felső parkolóban álltunk meg, onnan sétáltunk el a cliff walk-on Greystones felé. T. mindenáron végig akart menni az egész túravonalon, de én - mivel éreztem, hogy Nagyinak túl sok a két gyerek egyszerre* - inkább visszaforditottam és húztunk hazafelé. Útközben megálltunk Stillorgan-ben a Lidlnél (T. jégkrémet szeretett volna hehe), úgyhogy igy is volt vagy 6 óra, mire hazavergődtünk.
Szerdán, amig Peti ovizott, mi T-vel megint szabadnapot vettünk ki (csupa móka és kacagás az élet - no persze) és elmentünk Powerscourt-ba. Útközben sajnos kigyulladt az olajhiányt jelző gomb a kocsiban, igy az utolsó szabad délelőttünket úgy töltöttük a világ egyik legszebb kertjében, hogy közben végig azon aggódtunk, hogyan jutunk haza... Próbáltuk hivni az Aviva-t, de csak másfél-két óra múlva tudtak volna mentőkocsit küldeni, nekünk viszont addigra már rég vissza kellett érnünk Petiért az oviba... Végül összeszedtük a bátorságunkat, minimum sebességgel elgurultunk a legközelebbi benzinkúthoz, vettünk egy liter motorolajat és reménykedve, hogy megúsztuk a dolgot, hazafelé vettük az irányt. (Kb 8 hónapja, amikor nyaraltunk pont igy jártunk, ergo eszi a kocsi az olajat, szuper, vihetjük szerelőhőz, mert ez nem normális...) Miután felvettük Petit az oviból, gyorsan hazavittük őkelmét, megebédeltettük és kapásból elrepitettük Carrickmines-ba, a Smyth's-be, hogy megnézzük, mekkora canga kell neki. (Szülinapjára bicajt kap, mert amit három évesen kapott, az már nagyon kicsike neki, csak nem tudtuk, hogy 14" vagy 16" a megfelelő méret. (Tulképp egyik sem, a 14"-os még épp jó neki, maximum ülés mellett, a 16"-ossal viszont a legalacsonyabb ülésnél is kissé bizonytalan még. Ha fenn vannak a pótkerekek, akkor oké a 16"-os, de nem akarjuk természetesen visszaszoktatni arra, hogy pótkerékkel menjen... Hja. Hát nem tudom, melyik lesz.))
Csütörtökön délelőtt elvittem T-t meg Nagyit a Merrion-ra, hogy megnézzék, milyen az új játszótér. Ők 10 perc után továbbálltak a városba vásárolni, mi meg Palettával maradtunk mókázni. Mivel 11-től BUMP meeting volt a Herbert Parkban, mi sem maradtunk sokáig, amikor megjött három iskolás osztály játszóterezni (nem tudom, de gyanitom, hogy ez volt náluk a tesióra), úgy láttam itt az idő átslisszolni a másik parkba. A Herbert-ben délig voltunk, majd hazasiettünk ebédet főzni. T-ék egy körül értek haza, majd miután megebédeltek, T. hazahozta Petit az oviból. Mivel csodálatos idő volt (még mindig), elautóztunk Petivel kettesben Bray-be fagyizni (ez, no pl ez... magyar aggyal ez fel nem fogható, hogy 30-35 percet kell autózni, hogy normális fagyit kapj... nem finomat, normálisat. a fagyi itt ugyanis a mekis mcfreeze. mindenhol csak olyat árulnak. semmi fakszni, semmi gombóc. sima tejszinhab, fagyasztva. €2-3-ért. Bray-ig (ami egy másik város) kell autózni más izű fagyiért... aminek egy gombóca €3... de mint tudjuk Magyarország minden szempontból szar...). No mindegy. Fagyi után maradtunk még kicsit játszózni, majd 4 körül elindultunk haza. Mivel a dugóval nem számoltam, éppen hazaértünk, hogy elbúcsúzhassunk Nagyitól, aki az 5-ös Aircoach-csal ment ki a reptérre... (Ez most ilyen rövid látogatás volt - hála a jó istennek.) Este T. elment pingpongozni Artúrékkal 9-re, fél 1 körül ért haza, igen, egy férfinek mint mondtam, "kell a kikapcsolódás, meg hogy egy kicsit egyedül legyen".

* Annyira elkeserit és kétségbe ejt, hogy két gyerek már nem egy: Petit sem szivesen hagyom másra, mert utálom utána azt hallgatni, hogy hűűű, de fáradt vagyok (Anyu), húúú, de szófogadatlan (Nagyi), de igy, együtt a kettőt még kevésbé tudom itthon hagyni, mert azt veszem észre, hogy senki sem birja őket egyedül elviselni rajtam kivül persze. A nagyszülők öregek, fáradtak, T. beteg, a gyerekek viszont aktivak, egy percre le nem állnak, elhiszem, hogy fárasztóak, hogyne hinném, (én ne hinném?) de baromira gáz, hogy senkire sem tudom őket itthagyni egyszerre tiszta szivvel, mert végig azon agyalok, mi megy itthon, hogy birják nélkülem... És ez az, amit egy férfi sosem fog megérteni... Mert nem rajta a felelősség.  

A 110 kg-ból legalább 10 kg-t a könyvek tettek ki, ezeket kaptuk / vettük otthon (plusz ugye amiket itthonról vittem és persze ki sem nyitottam*).

* Note to self: Soha többet nem viszek könyvet nyaralni, mert úgysem fogok egy oldalt sem olvasni. Ha nagyon unatkozom, majd veszek egy Hot-ot vagy Best-et vagy Nők Lapját... Esetleg veszek egy mesekönyvet.

Tegnap este 55,4 kg voltam és már nem tudtam úgy összeszoritani a combjaim, hogy ne jelenjen meg az a csinos kis lyuk a lábaim között. Hurrá, hurrá, mire nem jó, ha az embernek enni sincs ideje.

Akivel jó repülni

Akivel kevésbé...

Mondjuk 110kg cuccal hazaérni (tényleg) egy olyan lakásba, amiben előtte csak egy férj lakott pár napig és ezalatt az idő alatt kitisztittatta a szőnyegeket, háááát, hogy is fogalmazzam, megterhelő.
Egy biztos, következő életemben férfi akarok lenni. Vagy legalábbis nem rendmániás.

Szeptembertől ez vár ránk.... HF

Utolsó napjainkat éljük itt, jaj-jaj, már azt tervezgetem, mikor jöjjünk legközelebb - HA-HA-HA, ennyit rólam. De tényleg, jó (volt) itt, főleg ezzel a kilátással... Totál véletlenül isteni helyet választottunk lakni, a Szent István park 10-15 perc gyalog, a troli a ház előtt áll meg, a Lehel piac és a Dózsa György úti metró gyalogolható távolságra van, a körút szintén, rengeteg bolt, pékség, cukrászda van a közelben, a Városligetbe 20 perc eljutni trolival maximum... Ide kell költözni, ennyi.
(És oké, biztos ez egy király kerület (a legkirályabb?) de hát Dublin Budapesthez képest... Hát jaj. Azt hiszem ezentúl be kell vallanom ha kérdeznek, hogy vidéken élünk. Egy aranyos kis vidéken.)

Annyira vicces, mikor "Az első gyerekesek" napra pontosan tudják a gyerekük korát. Napra pontosan! Hogy 148 napos. Őrület. Én hónapok óta 14 hónapot mondok, mikor megkérdezik Palika korát. (Általában ez van, legutóbb hónapokig 10 hónapos volt.)
És amúgy igen, én is azt veszem észre, hogy ha egyedül vagyok velük egész nap, százszor könnyebb, mint amikor ketten kinlódunk velük. Nem tudom, más gyerekek milyenek, ezek úgy működnek, hogy ha egy ember van velük, egy embert fárasztanak le, ha kettő, akkor kettőt, ha három, akkor hármat és igy tovább.
Egyébként az is való igaz, hogy Peti nem is kaphatott volna nagyobb ajándékot tőlünk, mint Palikát, hihetetlen, hogy elvannak együtt, no nem úgy, hogy oda sem kell figyelni rájuk, hanem úgy, hogy imádják egymást, Peti büszke nagytesóként próbálja tanitgatni, vezetgetni Paját nonstop, Palika meg örül, hogy van még egy szolgája, akit ha kénye-kedve úgy tartja, megmászhat vagy húzhat bármerre a lakásban. Szép kis szimbiózis ez (egyelőre), nagyon bizom benne, hogy kamaszként, felnőttként is igy meglesznek egymással.

A homokozóban egy kislány vagy öt percen át anyázik - sikertelenül.
Peti (megsemmisitő pillantással): Értsd meg... Anya nem jön...
(Ugyanez a kislány pár perccel később gond nélkül szórja a homokot Palika szemébe, Anya még mindig sehol. Utálom hogy a játszótéren mindig én vagyok mindenki anyukája. (A kislány amúgy 4 tuti elmúlt, nem akartam neki mondani, hogy elvileg te már iskolában is ülhetnél, ahelyett, hogy a homokot szórod a kicsik szemébe.) Mivel nálunk nincs homok sehol, természetesen az első napokban Peti is rugdosta a homokot, mert hát hééééj, homok, száll, jééé, de minden alkalommal rászóltam, hogy nem bakker, mert a szembe került homok baromi szar, egy ismerősünk (felnőtt) ügyeletre is ment miatta, mert nem jött ki és csak szúrta, szúrta. Hát igy. Tudom, tökéletes anya vagyok. Haha. Kényes kérdés a játszóterezés, ez is nyilvánvaló, de ha én x év után is képes vagyok megvédeni a világot a gyerekeimtől, akkor más is legyen már erre képes. Pont.)

T. éjszaka nem aludt, mert alvásmegvonásos EEG-re ment ma reggel fél 7-re Budára. 2 órás vizsgálat volt, természetesen semmi eltérés nincs az EEG-n, teljesen normális. Eh. (Mondjuk nem tudom, jobb lett volna-e, ha van eltérés... Nem. Nem lett volna jobb. De igy sem az igazi azért...)

No most megyünk a Szent Patrick parkba. (Peti nem tudja feldolgozni, hogy nem Szent Patrick, hanem István, de már mindegy is, mindjárt megyünk haza, szipp.)

Összenőtt brothers

Jellemző tekintet*

* Kérem. Azt. Most. Azonnal. Miről maradok le megint?! KÉREM! Áááááááááááá.....

Óóóóó, alig várom, hogy leirjam, miket csináltunk, miket láttunk, miket tapasztaltunk, de olyan hosszú, hogy sosincs rá időm.
Amit már ezer éve le akartam irni, hogy tök szomorú, hogy rég láttam ennyi dagi gyereket (3-4-5 évest pl, azokat figyelem főleg haha), mint itthon. Szörnyű. Mondjuk tekintve, hogy minden második üzlet pékség / cukrászda / élelmiszer bolt és hogy kb 500 méteres körzeten belül vagy 5 játszótér van (ergo nem kell 5 percet sem gyalogolni, hogy eljussunk valahová), ez nem nagy csoda.

Jajj, annyi mindent szeretnék (újra) látni, annyi mindent szeretnék mutatni, annyi helyre el szeretnék még itt jutni, de közben hol az egyik gyerek beteg, hol a másik, hol mindkettő és mindjárt megyünk haza. Emellett összeteszem a két kezem, hogy nem itt élünk, mert én megbolondulnék az állandó felügyelettől, az állandó kéretlen tanácsoktól, az ezt-csináld-azt-csináldból*...

* Ma 5 perc alatt elhangzott a 1) csináljatok már valamit ennek a gyereknek a fülével (tényleg?) 2) kend már be az arcát Petinek, mert száraz 3) a fogzástól nem lehet Palika lázas 4) Peti túl sok mindent eszik napközben, igy főétkezésekkor keveset eszik 5) különben is bármiakármikislófasz a lényeg, hogy mi debilek vagyunk, nem is tudom, hogy élik túl a gyerekek velünk a napokat. (Utóbbit én mondom persze, mert ez a sok okoskodás nekem ezt sugallja...)

A Kárpát utcában lakunk, egy panelben, de wow. Itt azért szivesen eléldegélnék egy ideig. A kilátásunk: