Ami a mostani hetet illeti, hétfőn délelőtt Palikával elautóztunk Seapoint-hoz pancsolni a tengerben. Mókás, hogy 18-19 fok itt már kánikulának számit... (Ennél már csak az a mókásabb, hogy ilyenkor az ir gyerekek pucéran rohangálnak, egy szál pelusban, a thai nanny-k viszont télikabátban fagyoskodnak. Mi az arany középutat képviseljük általában.) Nem mondom, hogy a viz nem volt jéghideg és a szél nem hasitott, de jót mókáztunk, Paja imádta a kis pocsolyákat a sziklák tövében. Hazafelé elhoztuk a második adag rendelt kaját (édeskrumplis-répás shepherd's pie, piritott zöldségek és lazacos saláta - utóbbit véletlenül kaptunk, nem azt kértem, hanem csirkesalátát, de mindegy) és hát na, nem volt szuper, de legalább főznöm nem kellett, hurrá.
Délután 3.20-ra volt időpontom a fülorvoshoz, aki mint eddig mindig, most is megoldotta a gondom. Azt mondta, hogy a keddi fülmosás nem volt egy túl okos lépés, mert az ilyen fertőzést csak rontja, ha viz éri, hát tényleg köszönöm kedves ir egészségügy... Mint kiderült, ő nem mossa a fülem, mikor kitisztitja, hanem kivákumozza belőle a cuccot valami speckó lyukas csővel, majd kipiszkálgatja a maradékot manuálisan. (Sirok, hogy ő az egyetlen, aki erre képes, komolyan. Azért ez nem agysebészet, nem?) No mindegy, a lényeg, hogy újra hallok, az élet szép. Szerdán 3ra megyek ellenőrzésre, remélem az lesz az utolsó találkozónk ezzel a nővel, mert nagyon unom már ezt a problémát.
Ma délelőtt Pállal Kukacos játszóztunk, most pedig mindjárt indulunk a Herbert parkba napozni, csőváz.

Update: A parkban összefutottunk Luluékkal, király volt, a négy gyerek szépen ellabdázott, elszaladgált, én meg azon filóztam, hogy a pennában ne gyulladjak meg a napon. Nagyon durva ez az idő, tényleg, ma a napon konkrétan volt vagy 30 fok, nem találok szavakat, komolyan. Holnapra ki kéne találni valami jó kis programot, hogy kihasználjuk ezt a szuper időt, de persze most semmi nem jut eszembe, hová kéne menni... T. amúgy ma volt check-up-on, állitólag szépen gyógyul a sebe és tádááám, negativ lett a biopszia eredménye, szóval éljen, éljen, mondom én, hogy szép az élet.

Csütörtökön, mivel Peti ugatva köhögött reggel, úgy döntöttünk itthon marad, mert másnap volt a sportnap és nem akartam, hogy oda ne tudjon menni. Egész délelőtt teázgatott, legózott, mi pedig Pajával ha jól rémlik elugrottunk a Tescoba vásárolni. Délután, bár esett az eső, hogy valahová kimozduljunk mégis, elmentünk megnézni egy épp Dublinban állomásozó amerikai hajót. Vicces volt, ingyen fel lehetett sétálni a fedélzetre és ha kérdésünk volt, a legénység kétségesen válaszolgatott is. Mindkét fiú odáig volt a kalandért, boldogan álmélkodtak mik vannak, jó kis buli volt, na. Örülök, hogy eljutottunk, elvégre az ember nem minden nap szállhat fel egy igazi több árbocos hajóra.

Pénteken tehát sportnap volt, ami azt jelenti, hogy Petit 9-re a Herbert Parkba kellett vinnem és nem a suliba. Sajnos Palikát is cipeltem magammal, aki hogy a népszerű kifejezéssel éljek végigtrollkodta az egészet, ami miatt persze nem hibáztatom, mert teljesen jogos volt, csak hát megélni nem volt egyszerű cseppet sem. A sportnap úgy nézett ki, hogy a park két nagy rétjén felállitottak két akadálypályát, egyet a kicsiknek (junior & senior infant), egyet pedig az 1-6. osztályosoknak. A kicsik területén hat vagy hét stáció volt, mindegyiknél két csapat versengett mindig, majd ha végeztek, vonultak a következő állomásra. Két teljes kört tettek meg vagyis mindenki mindegyik játéknál kétszer volt. Petinek a labdán ugrálás ment legjobban, mint egy nyúl, úgy pattogott végig a pályán egy másodperc alatt. A kosárra dobás eléggé nem ment, a többi állomásnál pedig egy-egy ugrálóvár volt, természetesen azokat is imádta. Amig a gyerekek rohangáltak, a szülőknek is ott kellett lenniük, mert bár a napot a sulit szervezte, a szülők felelőssége volt felügyelni a kölyköket. (Persze a tanitók is ott voltak, de mi pl nem mehettünk el a pályák mellől... No ezt piszok jó volt megoldani Palikával: neeem, te nem mehetsz be ugrálóvárazni meg rohangálni a nagyok közé, de el sem mehetünk ám a játszótérre sem, mert a közelben kell maradnunk Peti miatt... Ááááá, jövőre nem igy lesz ez, tuti.) A délelőtt legizgibb momentuma amúgy az volt, amikor úgy 6-800 gyerek és 6-800 szülő között Paja elvesztett... Annyi történt, hogy egy ideig ültünk a füvön Petiék mellett és falatoztunk, majd egyszer csak gondoltam csinálok egy fotót Pipiről, úgyhogy négy méterrel közelebb sétáltam hozzá, kattintottam - de mire visszafordultam, Palika sehol. Hűlt helye volt ott, ahol 5 másodperccel korábban még vigan eszegetett egy dobozból mazsolát... Elképzelésem sem volt, hová tűnhetett, de igen aggasztó volt a helyzet, mert a nevét ugye nem tudja, gyors, mint a csik és hát basszus, simán el tudom róla képzelni, hogy kisétál a parkból az útra. Gyorsan szóltam a közelben lévő ismerős anyukáknak, hogy kezdjenek nézelődni körbe, merre mehetett és Peti, a Hős is izgatottan kutatott, mondván "nehogy már elveszitsük Palikát", úgyhogy fél perc múlva meg is lett a szökevény: Peti kiszúrta, hogy az egyik ugrálóvár előtt ácsorog, lazán a kezében tartva a kapucnis felsőjét... Pipi beszaladt érte a tömegbe, kirángatta hozzám és innentől nem készült egyetlen fotó sem, csak Palikáról... Szörnyű belegondolni, mi is történhetett volna, nagyon durva, hogy tényleg tiz másodperc alatt nyomuk veszhet az ilyen kicsiknek és ami a legrosszabb, még csak szólni sem tudnak senkinek, hogy baj van. No hát igy telt a délelőttünk: 12ig tartott hepaj, mi pedig 12.10-re már haza is értünk, mázli, hogy ilyen közeli parkba szervezték ezt a napot.  Délután peer coaching-ra mentem: negyed 7-től negyed 8ig letudtam az utolsó client session-t, hurrá. A napnak volt még egy izgi hire: mivel T. ugye még mindig nem volt túl fényesen, megbeszéltük Eszterékkel, hogy szombat dél körül elviszik Pipit magukhoz sleepover-re és vasárnap 5-6 között megyek érte, hogy T.-nek csak Palika maradjon itthon, de reggelre Lindus sajnos belázasodott és kijött egy herpesze is, úgyhogy dőlt a terv, a sleepover ugrott. Az igazat megvallva mikor olvastam az üzenetet, úgy éreztem, kész, ennyi, nem birom tovább, elegem van, kiszállok, az élet egy kicseszett rohadék, hogy folyamatosan szivat: T. félember, én nem hallok, a gyerekek meg ugye gyerekek és senki, de senki nincs, aki egy deka súlyt levenne a vállunkról egyszer, mert a család ugye messze, a gyerekes barátoknak mindig közbejön valami, a hülye babysitter meg sosincs itt, mikor szükség lenne rá, szóval feck off világ. Jó volt a péntek este, na.
Szombaton - vasárnap tehát nekem tanfolyam, T.-nek meg óvóbácsiskodás. Szombaton - hálistennek - Artúr át tudott jönni délelőtt, úgyhogy négyesben elmentek a Herbert Parkba. (T. ezen röhögött egy sort: oké, Irország nyitott ország, de viccesen nézhetett ki, amint két férfi (akik közül az egyik úgy megy, mint aki betojt) és két gyerek andalogva elsétál a játszótérre...) No szóval a délelőttöt ügyesen megoldották, majd mig T. és a gyerekek ebédeltek, Artúr elment nekünk bevásárolni, vagyis hozott kenyeret, tejet meg felvágottat... Palika 2-től aludt, Petit pedig Artúr elvitte még úszni is, mert egyébként is ment az usziba a saját lányaival... Petit fél 5-re hozta haza, T.-nek tehát csak fél 6ig kellett kihúznia a két gyerekkel egyedül, mert addigra ugye már hazaértem. A tanfolyam amúgy iszonyú fárasztó volt, mert egyrészt álomkóros voltam, minden percben úgy éreztem, hogy lekoppan a fejem az asztalra, másrészt meg nem hallottam semmit, amit nem az előadók mondtak, mert a bal fülem teljesen beszart, reggelre fekete szinű genny volt a fülcimpámon, kissé beijedtem, bevallom.
A vasárnap kissé nehezebb volt T.-nek, mert egyedül nyomta az egész napot reggeltől fél 6ig, de állitólag jól elvoltak: kisérletezgettek, legoztak, itthon játszottak, nem mentek sehova. Ez a nap nekem is keményebb volt, mert elkezdett fájni is a fülem és vasárnap a gyakorlati nap a kurzuson, szóval értelmesen kellett volna működnöm, nem csak figyelnem, de persze nem ment és emiatt baromi rosszul éreztem magam. Az estét csak azért éltem túl, mert azt mantráztam végig, hogy hétfőn fülorvos, aki végre valószinűleg segit rajtam...
Ennyi volt hát a hét, aktiv, de iszonyú stresszes.    

Ennyi €20

Hétfőről - május 23-ról - már irtam. T. reggel taxival ment a kórházba, én elvittem Petit suliba Pajával karöltve, majd egész délelőtt itthonról szurkoltam T-nek. Szétevett az ideg, hogy nem vagyok mellette, hogy nem tudtam bevinni és nem tudom hazahozni. A babysitter otthon nyaral, Anyu ugye nem tudott jönni, ennyike. Gyűlölöm ezt az egyedüllétet, ezt a gyökértelenséget, nem tudom elmondani, mennyire. A délelőtt folyamán annyit mozdultunk ki, hogy elmentünk a Pure Kitchen-be elhozni egy adag kaját. Még 2015-ben, a második seizure után kaptunk T. egy kollégájától egy €80-s kajavouchert és röhej, de most jutottunk odáig, hogy elhasználjuk. €80-ért cserébe négy héten át elhozhatunk két főételt és egy köretet, hurrá. Az első adag kaját 23-án hoztuk el. Mediterrán csirkét, lazacos salátát és chillis karfiolt választottam elsőként, mondván hűűű, de egészségesen eszem majd ezentúl. A választás amúgy nem volt nehéz dolog: 6 főételből, 3 salátából és 2 köretből annyira azért nem nagy kunszt választani, főleg, ha a kaják 80%-a csipős. Mondjuk ajándék lónak ne nézd a fogát, tudom, de hát érted. Mindenesetre meghoztuk az ebédet, Palika kapott egy darabka halat, én megettem a salátát, T-nek meg meghagytuk a mediterrán csirkét. Peti a hal másik részét kapta meg egy kis rizzsel, de figyelmeztetett, hogy máskor ne vegyek ilyen halat, mert borzasztó volt. Hát ja. T. fél 4 körül ébredt az altatásból, robothangon felhivott, hogy minden oké. Mivel én itthon felügyeltem a gyerekeket, Gyula ment érte és együtt taxiztak haza. T. elég rossz bőrben érkezett meg 5 körül és az este még szarabbul alakult, mivel leesett a kötése és este 10kor kereshettem ügyeletes gyógyszertárat, mert kötszer persze egy centi nem volt itthon, nemhogy ragtapasz. Mondjuk mázli, hogy a város egyetlen ügyeletes gyógyszertára kb 1,5 km-re van tőlünk, igy a kötszerek közötti negyed órás keresgélés ellenére is fél óra alatt megjártam az egészet. (Az, hogy ezen a napon kellett volna önkénteskednem, senkit sem zavar gondolom.) Éjfél után kerültünk ágyba, meglehetősen zaklatottan, annál is inkább, mert T. gondja mellett ugye megvolt a magam baja is: a fülem totál bedugult újra, én pedig úgy éreztem, lassan kezdek megőrülni.

Az iskolához tartozik egy templom

Az iskola maga

Kedden egy fokkal nem volt jobb napunk: délelőtt igyekeztem keresni egy fülorvost, aki segit rajtam, de ebben a kicseszett országban nincs ám olyan, hogy beutaló nélkül csak úgy felhivsz egy ENT orvost, akinek van időpontja a hétre, mert az túl egyszerű lenne. (Mint kiderült, az én lengyel doktornőm az egyetlen magánorvos a városban, akihez lehet menni csak úgy és aki láss csodát, érti is a dolgát... Ha valaki ismer jó szakorvost, küldje ide könyörgöm, mert mind meghalunk... Mindenki jöhet, gyerekorvos, fül-orr-gégész, allergológus, bőrgyógyász, nőgyógyász, urológus, bárki, tényleg.) No szóval miután az ENT specialist keresőszót csúnyán buktam, az ear cleaning-el folytattam, ami végre adott találatot, hurrá. Mivel ir orvoshoz nem akartam menni, kiválasztottam egy indiai hangzású nevet a közelben (Patanne Harte) és tádáááám, szereztem időpontot hozzá negyed 12-re. Mivel a rendelő a suli mellett volt, fél 11kor felkerekedtem Palikával és letelepedtünk a fűre Petiék iskolája elé, hogy ha 11.05 lesz, majd szépen átsétálunk és hello. Mivel egész héten sport hét volt a suliban, Petiék épp kinn ugráltak az udvaron, mi meg kintről figyeltük őket.

Ez egy zöldecske a sulin kivül

Néha integettünk egymásnak, ami vicces volt, főleg, mert a tanárnő is visszaintegetett. Mikor eljött az időnk, elsétáltunk a rendelőbe, ahol rövid várakozás után sorra is kerültünk. Legnagyobb megdöbbenésemre a doktornő ir volt (hogy bassza meg), ahogy elolvastam a papirjait a falon, hogy Patricia Anne Harte, azt hittem idegbajt kapok. Patricia Anne / Patanne, érted. Régen csesztek át ennyire... Patricia persze hozta az irek szokásos hülyeségét, bár mentségére legyen szólva legalább próbálkozott: kimosta a fülem valami ócska fecskendővel. Vizforralóban melegitett vizet hozzá, csak mondom. A mosás hatására természetesen nem javult a helyzet, sőt, innentől már viz is lötyögött a fülemben, hurrá. €70-ért végülis megérte. Dühöngve, szitkozódva mentem haza és ismét eldöntöttem, hogy ir orvoshoz én a büdös életben többet soha... Oké, ezt már eldöntöttem egyszer, tudom, de most már azt is tudom, hogy nem szabad hinnem a sejtésemnek, utána kell járni, ki ir és ki nem, ha már a név úgy tűnik nem mond semmit... Hogy a nap mégsem legyen teljesen gáz, délután úgy döntöttem, elviszem Pipit fodrászhoz, mert már régóta esedékes volt egy hajvágás. Az utóbbi hetek kánikulájában folyton arra panaszkodott, hogy izzad, meggyullad a feje, úgyhogy igazán itt volt az ideje a birkanyirásnak. Mivel T. nem volt túl jól, Palikát is vittem magammal. Isteni volt a dolog: az ámokfutásunk a fodrászig is megért egy misét, de az is, ahogy fél órán keresztül próbáltam lefoglalni két négyzetméteren szerencsétlent. Hazafelé még beugrottunk a Sparba tejért (ez is szuper volt), majd száguldottunk haza. (Paja motorral volt, Peti rollerrel, én meg rohantam utánuk orditozva, hogy álljanak meg a kereszteződéseknél és előre nézzenek, ne üssenek el senkit a járdán, de az útra se guruljanak le véletlenül, mert meghalnak. Mindezt úgy 50 km / h mellett persze.) Miért, miért kell nekem mindenhová két gyerekkel mennem, miért?!

Szerdán délelőtt, mivel eddigre teljesen elromlott a fülem, nem volt kedvem sehová menni, sőt, tulajdonképp élni sem igazán volt hangulatom. Hogy valahogy mégis elteljen a délelőtt, elvittem Palikát a Lidl-be, majd beugrottunk a Nutgrove-ban a Tescoba és a Dealzbe. Fotó természetesen nem készült, igy ezt illusztrálni nem tudom, de izgi volt, el lehet hinni. Délután, mert az idő persze megint ragyogó volt (kezdek félni, eskü... máskor a május horrorisztikus, most nagyjából végig napos, felhőtlen, esőmentes...), lementünk a fiúkkal a ház előtti kis zöldre marhulni. Sorversenyeztünk, ugráltunk, versenyt futottunk, amit kell. Vicces volt, csak kicsit aggódtam, hogy ránk szól valaki, hogy tilos, mondjuk sehol nincs kiirva, hogy fűre lépni tilos vagy ilyesmi, de akkor is.

Mélyrepülésünk meredeken folytatódik, röviden a tököm kivan, hosszabban ime:
Palika láza egész héten jött-ment, hétfőn nem volt csak hőemelkedése, kedden megint belázasodott, szerdán csak hőmi, csütörtök újra láz és igy tovább. Ennek megfelelően hipernyűgi volt egész héten, legalábbis remélem, hogy a megemelkedett hőmérséklete miatt volt sirós, nyafogós, hisztis és nem azért, mert ilyen lett a természete.
Pipi a hetet végigjárta a suliban, hurrá, bár tegnap már torokfájásra panaszkodott és most kaptam egy sms-t is a sulitól, hogy az osztályban bárányhimlő ütötte fel a fejét, hahaha, na vajon ki fogja hamarost elkapni azt a szart, van egy tippem...
Ami engem illet, a köhögésem múlóban, cserében viszont visszajött a fülgyulladásom, a gombás, hát mi más. Egész héten szenvedtem vele, de csak péntek negyed 8kor jutottam el a lengyel fülésznőhöz, aki megint kitisztitotta a fülem és ezúttal tablettát is irt fel, ne járjak már hozzájuk ilyen gyakran. Szombaton még jó volt amúgy a fülem a tisztitás után, tegnap viszont megint bedurrant, alig hallok vele és ugyan még nincs bedugulva fullra, de fájdogál és zúg, mintha folyton a tengerparton ülnék. (Bárcsak.) Hivtam reggel újra a klinikát, de a doktornő sajnos szabadságon van és csak jövő hétfőn tér vissza, hát repes a szivem, tényleg, most kereshetek egy másik orvost, éljen.
A végére hagytam a habot a tortán, T.-t, akinek van egy régóta elhúzódó problémája, amivel lassan egy éve szenved, amivel ezer helyen járt már és ami miatt ezer csilliót fizetett már a különböző orvosoknak, akiknek valljuk be gőzük sincs, mi a fene van (ó, micsoda ismerős sztori...), no de a lényeg a lényeg, a legutóbbi doktor azt javasolta, hogy egy huszárvágással próbáljuk megoldani a dolgot: feküdjön kés alá és reménykedjünk erőst, hogy elmúlik a gond. Bár T. nem az a hübelebalázs tipus, két perc gondolkodás után rábólintott, szóval el lehet képzelni a helyzet súlyosságát... A műtét - általános altatásban, óóóó jeeee - ma volt, egy másodperce hivott, hogy most ébredt fel. Ami most következik: szövettan és reménykedés, hogy megoldódik a probléma, ennyi volt a dolog. Rövidtávú célunk túlélni a lábadozás időszakát (egy nyűgös 2 évessel és egy legyengült immunrendszerű és igy bárányhimlőnek igencsak kitett 6 évessel jól fog menni, látom előre, főleg úgy, hogy most hétvégén tanfolyamom lesz), hosszútávú célunk pedig annyi, hogy elég volt, legyen már végre mindenki egészséges!    

A hétvége meg... Hát eltelt.
Szombaton délelőtt Rathfarnham-ra mentünk, de nem volt túl jó, Palikával nagyon idegtépő játszóterezni, mert nulla veszélyérzete van és totál azt hiszi, hogy ő már legalább akkora, mint Peti és vad, merész és persze hisztis, ha próbálom fegyelmezni. Ebből a szempontból gáz a testvériség, mert kismajom, azt hiszi ő is mindenre képes, mint egy 6 éves, pedig nem. Délután, mivel régóta terveztük, a magyar boltba zarándokoltunk el, mivel az eső jótékonyan esett, igy nem volt motivációnk máshova menni.

Once I was 7 years old

Vasárnap délelőtt a Deer parkban jártunk, klassz kis játszó az, egy baj volt a bulival: iszonyú hideg volt, úgy 8 fok. A játszón a hideg, utána pedig Pipi készitett ki, mert Lidl-be kellett volna mennünk és fél centrire volt is egy, de ő kijelentette, hogy toll a fülünkbe, ő bizony nem akar menni, húzzunk haza. Miután T. nem akart hisztit, hazamentünk (én azért is elvittem volna Petit vásárolni, hát nehogy már, de láttam, hogy T. tiszta ideg, nem hiányzott a vita...), majd a parkolóból a fiúk felmentek, én meg autózhattam vissza vásárolni. Nem kicsit voltam pipa, na. Délután nem tudom, mit csináltunk, valószinűleg semmit, csak rettegtünk, mert T.-nek másnap volt a műtétje... 

A hét gyorsan telt, hétfőn sehová sem vittem Paját, mondván erősödjön, gyógyuljon. Petiért azért elmentem vele, nincs mit tenni, kemény a kistesók élete.
Kedden, mivel reggel nem volt hőmije, a Palmerston Parkban voltunk Palikával. Sokat hintázott (végre! mióta képes felnőtt hintán ülni, sokkal jobban szeret hintázni, mint a bébihintában), T. pedig este orvosnál volt, mert reggelre rosszabbodott az egy éve stagnáló gondja.
Szerdán, bár Paja láza kedd este visszatért, kénytelen voltam elvinni a Nutgrove-ba vásárolni, mert egyrészt nem volt itthon semmi kaja, másrészt meg vennem kellett még ezt-azt a party bag-ekbe. Este PCG találkozóm volt (ez a coaching course egyik követelménye: 6 PCG meeting szeptemberig, nekem ez volt az első...), de Paja láza miatt - csakúgy, mint előző héten Peti hányása miatt az Aware találkozóra - alig tudtam elmenni, mert furdalt a lelkiismeret, hogy basszus, itthon hagyom, miközben beteg. (És nem mellesleg ugye én is köhögtem és a fülem is betojt. Jó hét volt ez, komolyan...) Este próbáltam Anyut rávenni, hogy ugorjon át, mert T.-t hétfőn műtik, nekem meg hétvégén tanfolyamom van és ugye épkézláb is nehéz neki a két gyereket manőverezni negyed 9től 6ig nélkülem, nem hogy igy, de sajnos kiderült, hogy Anyuéknak osztálytalálkozójuk van szombaton, amit ők szerveznek és igy már nem akartam beleronditani a programba... Megoldunk mi mindent, ha belepusztulunk is, ja... (Na ezért pl oltári szivás külföldön élni...)
Csütörtökön itthon voltunk, mert esett az eső hálistennek, pénteken pedig nagy nap volt: Peti első szülinapi bulija. Pajával délelőtt még beszereztük a tortát meg a gyertyákat, majd fél 4kor kezdődött a party. A nyögve nyelős meghivó kiosztás ellenére (Peti hányása ugye nehezitette a party hirének terjesztését) egész sokan el tudtak jönni. 15 gyereket hivtunk (Hugo, Christian, Dev, Matilda, Sanjith, Emma, Lulu, Lindus, Livi, Lorcan, Donal, Wan, Oscar, Keely és Megan), ebből az utolsó 4 nem tudott jönni, igy Petivel együtt összesen 12 gyerek bulizott. Mivel Pipi az első pillanatban megmondta, hogy az Imaginosity-be szeretne menni, hagytuk, hogy legyen meg az ő akarata, úgyhogy ott tartottuk a party-t. Kicsit aggódtam, hogy nagyon drága lesz, mert a 12 gyerek mellett 2 felnőttet engedtek be ingyen, a többi ott maradó szülőért szintén fizetni kellett illetve nem tudtam, mi van, ha valaki hozza a meghivott tesóját is, hiszen nagyon nem esett volna jól mondjuk 24 gyereket és 10 felnőttet befizetni, de végül jól alakult, csak pár szülő jött be és összesen két tesó volt, mert aki hozta a többi  gyerekét is, az inkább elment a közeli plázába vásárolgatni, nem maradt benn a játszóházban. (Nem tudom, van-e még olyan hely amúgy Dublinban, ahol a felnőtteknek is van belépő egy játszóházba... Szerintem tök gáz, mert nem gyerekmegőrző, nem dobhatod be a gyereket, hogy hello, jövök két óra múlva érte, szóval mindenképp be kell menni vele és ami még durva, nem jelképes a felnőtt belépő, ugyanúgy €8, mint a gyerek... A party amúgy €15,5 volt gyerekenként, de csak mert pénteken volt, szombat-vasárnap ugyanez €20 per fő lett volna... Úgy, hogy ugye nem privát a party, tehát hétvégén mondjuk ha esős az idő, totál tömve van a hely. No mindegy.) Szóval a lényeg a lényeg, a fő parám, hogy €300-350 lesz a buli nem valósult meg: összesen €200 körül volt, ami átlagosnak mondható. Na ennyit a pénzügyi oldalról. Ami a mulatságot illeti, 2 órás volt a program, fél óra szabad játék az első szintén, fél óra szabad játék a második szinten, majd fél óra kézműveskedés és a végén fél óra kaja és tortázás. A szabad játék mindenkinek jól ment, nem mondom, hogy könnyű volt 12 gyereket szemmel követni, de hálistennek volt két "facilitátor", akik mindig szóltak, mikor kezdődik a következő rész és ügyesen össze is szedték a gyerekeket fél óránként, hogy senki se maradjon hátra. A kézműves rész meglepően izgi volt: lávalámpát készitett minden gyerek, amit utána haza is lehetett vinni emlékbe. A kaja sajnos a party gyenge pontja volt: popcorn, jelly, gumicukor, csokis puffasztott rizs süti és két háromszög szendvics volt per fő a party food illetve a végén mindenki kapott egy szelet tortát is, amit ugye mi vettünk meg délelőtt Palikával. (Ja, Paja otthon volt, T. fél nap szabit vett ki, nehéz lett volna, ha ő (mármint Paja) is eljön, úgyhogy én vittem a hátamon az egész bulit, ciki, nem ciki, ez van.) Peti és a többi gyerek is tök jól érezték magukat úgy láttam, a buli végeztével alig hittem el, hogy minden klappolt, minden stimmelt, minden király volt, de tényleg, régóta először éreztem azt, hogy ez egy jó nap volt, klassz volt minden, megcsináltuk. Az Imaginosity-től Peti kapott egy héliumos lufit és egy kardos buborékfújót - ez volt az ő ajándékuk az ünnepeltnek. (Sajna a lufit és a lávalámpát már a kocsiba beülve sem találtuk meg, elképzelésem sincs, hova tűnhettek. Mikor elindultunk a lépcsőkön lefelé a parkolóba, a lufi még tuti megvolt, rá volt kötve Pipi csuklójára, de mire a kocsihoz értünk, elszállt... Rejtély, hova tűnt. A lávalámpát meg emlékszem betettem az egyik zacskóba, ehhez képest, huss, az is elveszett, sehol sem találtuk meg... Szipp.) A buli egyébként fél 4től fél 6ig tartott, de mire mindent összeszedtünk, kifizettünk, volt kb negyed 7, úgyhogy csak akkor tudtunk elindulni, természetesen a legnagyobb dugóban. Negyed 8ra volt időpontom a fülészetre, egy óra persze már nem lett volna elég hazamenni, letenni Petit, majd újra elindulva átvágni a városon, úgyhogy szegény Pipit rángattam magammal a fülorvoshoz... (Ezért sem jöhetett Palika, éreztem, hogy nem lesz időnk hazamenni.) Az orvosnál egyébként a szokásos menetet jártuk végig: alapos tisztitás után (mint megtudtam, nem kimosta a fülem, mert a viz veszélyes ilyen fertőzések esetén, hanem kiszivta belőle a nedvességet és utána valami dróttal is piszkálgatta) felirt egy új krémet és gyógyszert is, hátha... Negyed 9re értünk haza, Palika már fürdött, Peti tajtékzott, milyen késő van már, én pedig vidámkodtam, mert egyrészt kitisztult a fülem, másrészt pedig szuperül sikerült a party... Igy telt hát el a hét, volt már jobb is (naná), de a vége legalább jól alakult.
Party képek amúgy ITT.

Ami a hétvégét illeti, azért egész jó volt, ami főleg annak köszönhető, hogy gyönyörű az idő kb egy hete. Mondjuk vicces, hogy megváltozott már a hőérzetünk, a két hétvégi nap közül szombaton volt a melegebb, akkor 15-16 fok volt, vasárnap viszont már lehűlt, volt vagy 12-14 fok... (A héten a legmelegebb talán csütörtök-péntek volt, de akkor sem volt több 20 foknál haha.)

No szóval szombaton délelőtt a szép időre való tekintettel Bray-ben kezdtünk. Rövidgatyában mentünk, elvégre sütött a nap, de mikor kiszálltunk a kocsiból, a két fiúra inkább ráadtam a hosszú nadrágokat, mert baromi hideg volt. Ennek ellenére kaptak egy-egy fagyit (Peti tejmenteset), majd leereszkedtünk a partra homokozni. Mivel jó korán kiértünk, homokozás után még arra is volt időnk, hogy elsétáljunk a játszótérre, ahol nem maradtunk ugyan sokáig, de legalább mozogtak kicsit a kölkök. (Palika elképesztő ügyességű egyébként, a számat tátom mindig, amilyen kis alamuszi tud lenni ismeretlen társaságban, ha feloldódik vagy rájön a bolondóra, mint egy akrobata, esküszöm, simán felmászott a nagy csúszdára és minden irányból lecsúszott, fejjel előre, hason, ülve, mindenhogy. Peti ezalatt végig hintázott, jellemző.) Palika alvása alatt T. elment vásárolni, majd mikor megjött, elmentünk a Herbert-be gyalog. Rengetegen voltak kinn, sokan fürdőruhában napoztak (hahaha), mi főleg szaladgáltunk és fociztunk. 

Vasárnap, mivel megint szép napsütésre ébredtünk, Peti kitalálta, hogy másszunk hegyet. Magyar Napok is voltak, én jobban szerettem volna odamenni, de azt mondta, a szülinapján ő szeretne hegyet mászni, nem magyar napozni, úgyhogy beadtuk a derekunkat és elmentünk a Killiney Hill-hez. Először felmásztunk az obeliszkhez, Palika mint a gép csörtetett előre, őrület, majd megkerülve az épületet, a kávézót is útba ejtve sétáltunk le a játszótérhez. Mig Peti a zip line-t bűvölte, mi Pajával végigjártuk a játékokat, majd leragadtunk a gumis trambulin-szerűségnél, ami persze nem trambulin, csak egy rugalmas gumiszőnyeg, amin lehet rohangálni (és amiről nagyokat lehet esni, ha úgy adódik). Mikor már meglehetősen fáztam a napon is, olyan 3/4 12 körül, hazaindultunk. A kocsi felé tartva két izgalmas dolog is történt: egyrészt találtunk egy bankkártyát, másrészt Pipi belelépett egy akkora kutyaszarba, mint a feje. (Hű nagyon mérges voltam, eleve nem szivlelem a kutyákat, mert kiszámithatatlanok, szelesek, büdösek, mig másztunk fel a hegyre, azalatt is vagy tiz rohant nekünk, játékosan, de letojom, hozzám ne érjen már egy koszos szőrös állat, ha nem akarom és erre tessék, slusszpoénként vakarhattunk szart a cipőről... Bááááááá.) Negyed 1kor tehát elindultunk haza, Palika ekkor már igen álmoskás volt, de csak a nagy levegőre fogtuk, eszembe sem jutott, hogy beteg. Hazafelé beugrottunk egy Tescoba eperért meg tojásért, (szülinapi tortát kellett ugye farigcsálnom, mig Paja aludt), illetve leadtuk a bankkártyát is a rendőrségen, háhááá nagyon hatékonyak voltunk, na. Mig Palika tehát szunyált, összedobtam egy tortát, ami nem lett túl szép és én még meg sem kóstoltam eddig, mert kb tegnap 2 óta nonstop hányingerrel küzdöm... Mikor Paja fél 4 körül felkelt, 38,5 volt a láza, de erről már irtam, úgyhogy mig hűlt a torta, Petivel elugrottunk a Tescoba, ki tudja, mikor jutok oda legközelebb... Mikor hazaértünk, tortáztunk egyet (Petinek izlett hálistennek a süti, én ránézni sem birtam), majd amint tudtam, lefeküdtem, vagyis fél 11kor már ágyban voltam, ami nagy ritkaság és vészt jelez.
Itt tartunk most, reggel Pajának már csak hőemelkedése volt, én pedig szédülök, émelygek és köhögök, mint egy kehes ló. Negyed óra múlva indulni kell Petiért, szuper. 

Nohát, hogy tökéletes legyen a hét, Paja 38,5-tel kelt a délutáni alvásából (éjjel hányni fog? elkapta a köhögésem?), én pedig baromi hányingerrel küzdöm 6 óta és nem szűnik a keserű iz a számban. (És persze a köhögésem sem.)
Ráadásul meghalt Birtalan Balázs is.

Szóval igy a héten nem sok mindent csináltunk. Pipi ugye vasárnap éjjel kezdett hányni, fél 1 felé. Először biztam benne, hogy csak köhög, de aztán csekkoltam és hát nem. Palika mondjuk nagy arc, ott aludt Peti tőle 2 méterre (az úgy volt, hogy este kérte, hagy aludhasson mellettem, úgyhogy Paja a kiságyban, mi Petivel a franciaágyon aludtunk (vagyis én még fenn voltam, fél 1 körül próbáltam feküdni)), mi fél 2ig takaritottuk a romokat mellőle, szellőztettünk, fertőtlenitettünk, de fel sem horkantott szegényke... Ezen az éjszakán Peti háromszor hányt, ritkábban, mint múltkor, amikor fél óránként, mint az atomóra hányva ébredt, úgyhogy biztunk benne, hogy áhhh, hátha csak bekajált este... No hát mint a mellékelt ábra mutatja nem, nem csak bekajált, keményen beszedett valami szart, úgyhogy hiába érkezett meg Dublinba a nyár (16-18 fok, ragyogó napsütés), benn rohadtunk Palikával, aki szegény ment volna, mint a gép, dehát Pipi ugye mozdithatatlan volt.
Oké, hétfőn elvittem Stillorgan-ba (T. szabit vett ki), mert nagyjából semmi nem volt itthon, na de az boltról-boltra járás volt, nem játszózás, szaladgálás, bogarászás a fűben a szép időben... T. amúgy azért vett ki szabit, mert el kellett mennem végre a GP-hez a köhögésemmel és hát nem szivesen cipeltem volna magammal Paját meg a hányós Petit. (Hörghurutom van egyébként, kaptam antibiot, szteroidot, de még mindig úgy köhögök, mint egy rossz bagós...) A GP előtt amúgy még elugrottam a suliba szólni, hogy Pipi beteg és az ismerős gyerekeknek odaadtam a szülinapi meghivókat, amiket ugye Peti osztott volna ki - ha megy iskolába. No szóval ez volt hétfő, vásárlás, suli, GP, kinlódás.
Kedden jött a láz, na az durva volt, Peti 39,5-tel kelt, kissé ijesztő volt a dolog. Hálistennek estére lement neki, de azért biztos, ami biztos T. elvitte este az EastDoc-hoz (aki az itteni ügyeletes orvos, este 6-10 között).
Szerdán paráztam rendesen, mert este Aware meeting volt, ami kvázi kötelező volt, mert négy alkalommal ott kell lenni egy évben ezeken a találkozókon, hogy folytathasd az önkénteskedést, de én a múltkorinál és a következőnél is Magyarországon voltam illetve leszek, úgyhogy nagyon nem akartam kihagyni, de Peti ugye nem gyógyult valami rapid módon, tehát attól tartottam, nem tudok menni most sem... Végül mivel egész nap csak kétszer hányt, akkor is keveset, 3/4 7-kor leléptem (futva 15 percre van az iroda, mázli), de negyed 9-kor már irt T., hogy már kétszer hányt és kétszer fosott szegény, menjünk-e a kórházba vele. Mint a gép rohantam haza, 8.35-re otthon voltam és mivel Pipi egész vidáman fogadott, végül nem mentünk kórházba.
Csütörtökön már nem volt hányás, sőt, mivel a szülinapi meghivókat ki kellett osztanunk végre, negyed 2kor elmentünk kocsival a sulihoz és egy kivétellel mindenkinek odaadtuk a meghivókat. Mire hazaértünk, Peti úgy elfáradt, hogy Pajával együtt aludt fél 5-ig. (Ilyen nem tudom, mikor volt utoljára, volt-e valaha...) Este, mikor T. megjött, elmentünk Palikával gyalog a Herbert Parkba, ami nagy élmény volt, imádtam, szegény, mint egy őrült, ki letépte láncát, úgy rohangált a játékok között, roppantul tetszett neki, hogy végre kinn lehet.

Pénteken, mivel Peti már egész jól volt, délelőtt kimentünk a Herbert Parkba (kocsival haha), ő ücsörgött vagy feküdt, Paja rohangászott, majd délután, mikor Palika felkelt, lementünk ide a ház elé a fél zsebkendőnyi kis zöld részre és itt örültünk magunknak, hogy végre alakulnak a napok, Peti egyre jobban van. Megjött amúgy a H&M csomagom is, a méretezés továbbra is röhejes: Peti 6-8 évesekre való trikója olyan széles, mint egy 4 évesre való (a 6-7 évesekre való nadrág meg hatszor körbetekeredik rajta), az én M-es felsőm viszont olyan nagy, hogy nem lehet hordani, S-es kellett volna, pedig direkt megnéztem a mérettáblázatot is, de úgy tűnik, hiába...
Itt tartunk hát, jó szar hét volt, a betegség mellett folyton veszekedtünk is, kiboritó volt, tényleg, köszönjük kedves virus, rohadj meg.

Herbert Park, itt voltunk délelőtt

Visszamenőleg kéne irnom egy rakat dolgot, iszonyúan le vagyok maradva, gáz. Most is olvasnom kéne, de lusta vagyok, pedig végre most valami tök jót kaptunk kötelező olvasmányként... De ááá most szenvedek, mert köhögök két hete, voltam orvosnál, kaptam antibiot, de nem a szokásos Augmentint, hanem valami hörghurutra való undormányt és ezért amióta szedem, olyan, mintha folyton tonicot tartanék a számban, baromi keserű, iszonyatos. Ha eszem, akkor sem jobb, úgyhogy inkább nem eszem, ami mondjuk menő, mert ma reggel már 57,2 kg voltam, hurrá. A cél még mindig az 55 kg, határidőm nincs, de most megint erőre kaptam, hogy fogytam egy egész kilót. Menni fog ez. Egyszer. Mondjuk sportolni is kéne, de most egy este sem tudok lelépni egy héten, mert igy is minden héten 2x van valami - még hozzá peer coaching a becsületes nevén. Néha nem is értem magam, hogy gondolom ezt az egészet, bakker az angol nem az anyanyelvem, hát hogy tudnék én olyan árnyalatokban gondolkozni angolul, mint magyarul?Áh...
Peti egyébként jobban van, tegnap nem hányt már, csak baromi rosszkedvű és fáradt volt egész nap - még ma sem az igazi, nem rohangál, nem kiabál, nem szeleskedik, de legalább már kicsit vidámabb és ha ül, nem dől el rögtön fekvésbe, mint eddig... 

Jaj annyira szomorú vagyok, tényleg. Milyen szülinap már ez? Oké, nem kell tudni, hogy ma van 12-e, de basszus, tavaly emlékszem minden nap kérdezgette előtte egy hétig, mikor lesz már szülinapja, csináltunk ilyen szalagot is, amit vághatott és most? Fekszik hullán és szomorú. A torta eszébe sem jut, egyszerűen szeretne jobban lenni. Annyira sajnálom szegényt, semmi szülinapi hangulat, semmi boldogság, semmi mosoly.
Amúgy meg Murphy természetesen: 20 fok van, ragyogó napsütés. Nyáron nincs ilyen jó idő...

Újabb frissités:
Vasárnap éjjel kezdődött ugye a hányás, hétfőn végig hányt, bármit evett vagy ivott, kijött, beleerőltettünk 4 deci elektrolit oldatot, 10 milit 5 percenként, az oké volt. Kedden reggel 39,5-tel ébredt és egész nap feküdt, aludt, nagyon félelmetes volt, egy szót sem szólt, egy mosoly nem ment, csak kétszer hányt, viszont enni meg inni továbbra sem tudott, igy este elvittük ügyeletre (itt a közelben van az ügyeletes GP minden nap, visszajött egy kicsit az ir eü-be vetett bizalmam, ez tök menő, hogy 6-10ig este ott egy doki, akitől lehet telefonon is kérdezni és ha úgy érezzük, be is lehet menni hozzá, ahelyett, hogy a kórházba mennénk, ahol minimum 4 óra a várakozási idő, mindig), no szóval a doki azt mondta, hogy ronda hányós-hasmenéses virus, ha a láza marad vagy többet hány, irány a kórház. Mára hálistennek elmúlt a láza, viszont reggel hányva kelt megint... Egész nap ágyban volt, kicsit talán jobb kedve volt, de mosolygás, beszélgetés kezdeményezés zéró, max válaszolgatott, ha kérdeztem valamit. Próbált enni piritóst, kekszet, egy ideig oké volt, majd 11-kor hányás. Innentől egy korty vizet nem mertem adni, csak az elektrolit oldatot, ami benn is maradt - egészen 8ig, amikor kétszer hányt és kétszer fosott 10 percen belül. Már majdnem indultunk a kórházba infúzióért, de megivott még egy oldatot és kissé erőre kapott. Itt tartunk, bizunk a csendes éjszakában.
50 perc múlva pedig születésnap lesz.  

Idemásolom rinyából:
Petinek van egy jó barátja (aka Christian) még az oviból, más iskolába jár, igy mindig csak szünetekben tudunk találkozni. Megbeszéltük, hogy kedden feljönnek hozzánk, de lemondta az anyuka, mondván a srác kistesójának hasmenése van. Oké. Áttettük csütörtökre, hátha addigra meggyógyul. Mivel nem akartam, hogy feljöjjenek, abban maradtunk, hogy a parkban találkozunk, a fiúk futkároznak, szuper. Igy is lett, mondjuk több, mint egy órát késtek ("nem tudtunk elindulni" - basszus, én is PONT két gyerekkel indulok el, nem egyszerű, ja, de majd' másfél órát még sosem késtem - két centi távolságból meg főleg nem), úgyhogy úgy fél óra futkározás után mondtam, hogy mi most akkor mennénk haza, mert ebédelni kell, mert Palika alszik 1-fél 2től (amikor szünet van, korábban alszik, amikor suli van, szegényt 2-ig ébren kell tartanom). Peti meg a kissrác persze elkezdett rinyálni, hogy jajj ne, korán van még stb stb stb Az anyuka is furcsán nézett rám, úgyhogy miután ott könyörögtek nekem vagy 10 percet, mondtam, hogy oké, amig megfőzöm az ebédet feljöhetnek és amikor elviszem Paját aludni, elmennek. Fel is jöttek, én főztem, gyerekek játszanak, majd már fél 2-2 - semmi. Itt ülnek nyugiban. Megbeszéltük, hogy fél 2től alszik Palika, cseppet sem zavartatták magukat, pedig mondtam már ezerszer, hogy megyünk aludni, csendesebben legyenek, késő van. Miután nem tudtam 2.10nél tovább várni, bevittem Paját altatni, kinn persze játékcsörgés (nem Peti, ő elvonult a szobájába, idomitva van, hogy altatáskor egy pisszre is ugrom), majd fél 3 előtt jövök ki, a vendég kisfiú fetreng a kanapén, hogy nincs jól. Csendben próbálom javasolni, hogy hivok egy taxit (csak húzzanak már innen) és erre a gyerek telibe hányja a kanapét, de úgy, hogy a szőnyeg, a játékok, minden kapott. 2 hete estünk át az első hányós-fosós viruson, Petivel kórházban voltunk, T. egy hétig lázas volt és rettegtünk, mert ő ugye nem lehet lázas a rohamok miatt és erre ez történik... A kanapén lévő lepedőt, plédet azonnal kidobtam a kukába, a matrac viszont szintén tocsogott a hányásban, azt Domestossal végigsikáltam és nagyjából minden játékot fertőtlenitettem, amihez hozzáérhetett. Oké, tudom, hogy én vagyok az idióta, mert minek engedek, de bakker! Most itt rettegek, hogy újra elkapjuk ezt a szörnyűséget a hülyeségem meg más tapintatlansága miatt.

És akkor mondjam az update-t?
Peti éjjel 1kor elkezdett hányni és azóta már vagy tizszer hányt, kétszer pisilt a fenekén. Nekem hányingerem van, alig várom, hogy mi is elkapjuk, megint. (Igaz, az előzőt sem dokumentáltam.) 

Mondjuk jó, hogy megtárgyaltuk, hogy gáz a H&M, mióta megnyilt az online boltjuk Irországban is (= kb egy hónapja) már harmadszor rendeltem tőlük... Először Petinek egy kapucnis felsőt, egy kék kockás inget és egy elegáns rövidnadrágot, aztán szintén Pipinek egy szürke hosszú ujjas pólót, egy zöld rövid ujjasat és egy kék hosszú gatyót, de sajnos ma sem tudtam ellenállni és most vettem magamnak egy csónaknyakú szürke felsőt meg (what a surprise!) Petinek két trikót - mert hogy megvettük a napokban a repjegyeket haza és háhááááá, jön még kutyára dér vagy hőség vagy mi. (Szegény Paja nagyon kimarad ezekből az új ruhákból, tudom, de hát mit csináljak, annyi vagány alig hordott rucink van Petinek köszönhetően, hogy neki csak nagyon ritkán csúszik be valami.) 

Tudom, Pál videót igértem, ahogy bemászik a kiságyba, de át kéne töltenem tepiről a cuccokat, de már késő van, majd holnap, úgyhogy még egy Peti, szorri.
Múltkor jövünk hazafelé valahonnan, a rádióban a Take me home megy, erre a sokadik Will you take me home?-ra Pipi elkezd feleselni a kérdésekre, hogy No, I won't. No way. No. No. Azt hittem, nekimegyek egy fának, úgy röhögtem.