És akkor jöjjön, hogy jutottunk el karácsonyig, csütörtök estéig-péntek reggelig...
Hétfőn délelőtt Palikával Lidl-ben voltunk, de tekintve, hogy végigritta az egész bevásárlást (nem akart a kocsiban ülni, ficergett, fetrengett, vergődött), természetesen jó pár dolgot elfelejtettem, mert igyekeztem minél hamarabb hazatérni. (Emlékszem, Petinek is volt ilyen korszaka, Sydney-ben gyűlöltem vele vásárolni, mert mindig kikészitett... Mondjuk Palika annyival kedvesebb, hogy ő babaként egész jó volt, tűrte a vásárlást, mostanság kezdte ezt a kinlódást, Petivel viszont babaként sem lehetett vásárolni... Vele úgy 1,5-2 éves kora között tudtam vásárolgatni, aztán 2 évesen megbolondult megint, majd következett az aranykor 3-4,5 éves kora között, mikor egész jól elvolt, majd most már megint nem szeretek vele menni, mert most meg látványosan szenved, unatkozik... Szóval alig várom Paja 3-4,5 év közötti időszakát, mert abban bizom, követi Peti példáját... No de nem is erről akartam irni.) Mikor hazaértünk - és mig Peti ugye suliban volt még - becsomagoltam T. ajándékait, majd itt is volt az idő, rohanhattunk Pipiért. Délután reméltem, hogy jó sokat haladunk (mondjuk kitakaritok, sütök mézeskalácsot, whatever), de 4-kor egyszer csak hopp, elment az áram és bár 5 percre visszajött 5 körül, egészen 6ig nem volt. (Még jó, hogy advent volt, igy négy gyertya fényénél szinezgethettek a gyerekek haha.) Este még mindig a meglepiket igazgattam a gyerekeknek (már Peti osztálytársainak), begyúrtam egy nagy adag mézeskalit meg becsomagoltam Pipi tanitónőjének az ajándékát (egy bonbon volt, nem estünk túlzásba), szóval volt mit tenni ezen a napon is lefekvés előtt, ismét 1 körül kerültünk ágyba.
Kedden Peti csak 3/4 12ig volt suliban, úgyhogy mire végeztem az ebédfőzéssel, már indulhattunk is érte. Délután hálistennek jött Mónika, igy vissza tudtam szaladni a Lidlbe még pár dologért, ami kimaradt hétfőn Paja miatt. Utána beültem a Starbucks-ba egy latte-ra, mert azt beszéltük T-vel, hogy ott találkozunk, de végül nem lett a randiból semmi, mert inkább elment fodrászhoz. Este mézeskalácsot sütöttem és kókusztekercset csináltam, huh, végülis igy két nappal karácsony előtt éppen ideje volt.
Szerdán ismét aktiv napunk volt, T. szabin volt és nem esett, úgyhogy egyértelmű volt, hogy ki kell mennünk... A rathfarnham-i játszóra mentünk, ami nem túlzok egy darab nagy pocsolya volt. A csúszdák mind vizesek voltak, a hinták dettó, ami mélyedés volt a játszón, abban mindben állt a viz. Mivel egész hideg is volt, nem maradtunk sokáig, inkább némi téblábolás után fogtuk magunkat és beültünk scone-ozni a teázóba. Egy adag teát rendeltünk két scone-nal négyünknek, mi T-vel teáztunk, a gyerekek meg felfalták a sütiket, miközben Palika folyamatosan a leeséssel küzdött. (Én nem értem, más gyerek miért tud a seggén ülni öt percig, én mondjuk tiz másodpercenként kaptam el fél kézzel Paját, mert vagy le akart zuhanni a székről vagy a székkel együtt dőlt volna amerre lát, hihetetlen - és akkor azt még nem mondtam, hogy mindenáron kockacukrot akart rágcsálni, össze-vissza kente magát vajjal és lekvárral és közben persze folyamatosan eeeee-zett ezer decibellel... Katasztrófa, komolyan.) Dél körül értünk haza, ekkor gyorsan összedobtam valami ebédet, majd jött a csendespihenő: Pipi tévézett, Paja aludt, én meg elmentem átvenni T. utolsó ajándékát a blackrock-i Marks & Spencer-be. Leirhatatlanul rengetegen voltak a bevásárlóközpontban, minden négyzetcentin emberek toporogtak, a parkolóban vagy három kört tettem, mire meg tudtam állni valahol, úgyhogy bár megfordult a fejemben, hogy az utolsó ezt meg azt a Supervaluban veszem meg (kenyeret, tejet, ilyesmiket), végül hagytam az egészet a fenébe és fejvesztve menekültem inkább haza. (A fejvesztve kissé túlzás, 25 percen át próbáltam kijutni a parkolóból, pedig ez még egy mini bevásárlóközpont, tiz boltnál több nincsen benne, kisebb, mint az Europark, nem tudom, de nem is akarom elképzelni, mi lehetett akkor mondjuk Dundrumban, ami olyan Westend méretű...) Hazafelé amúgy befordultam a Tesco utcájába, hogy háhááá, velem nem csesztek ki, majd vásárolok ott, de ott meg még a parkolóba sem lehetett lemenni, az úton álltak sorba az autók, hogy lejuthassanak... Ühümmm, no ennyit a vásárlásról, húztam haza sirni. Kb fél órát töltöttem otthon, 4 körül, mikor már egész sötét volt, Petivel ismét felkerekedtem és bebuszoztunk a városba. Régóta igérgettem neki, hogy majd egyszer beviszem megnézni a fényeket, szomorú, hogy erre december 23-ig nem volt alkalmunk a drága időjárás miatt, mert vagy esett vagy fújt, de a lényeg, hogy végül csak eljutottunk eddig is... Az O'Connellre mentünk, ahol először is megnéztük a nagy fenyőfát meg a kinti jászolt, majd besétáltunk a GPO-ra, ahol szintén volt egy (mozgó) jászol, ezután pedig bevetettük magunkat a tömegbe és végigküzdöttük magunkat a fő bevásárlóutcán. Pipinek nagyon tetszett minden, lelkendezve nézte a diszkivilágitást, majd felfedeztünk egy gigászi kirakatot, ahol egymás mellett a különböző Lego tipusok legnépszerűbb darabjai voltak összeállitva (Lego City, Lego Creator, Lego Elves, Lego Friends stb mind-mind kapott egy-egy külön ablakot), úgyhogy itt tulképp véget is ért a túránk: Peti leragadt és vagy 20 percen át tátott szájjal nézte álmai netovábbját... Mivel ekkor már fél 6 körül járt az idő, megéheztünk, de mivel Dublin nem a Főzelékfalóiról hires, mit volt mit tennünk, bementünk egy Mekibe vacsorázni. Peti kis sült krumplit kapott pár chicken nuggets-szel, én pedig a wrap of the day-t kértem, ami meglepően jó volt ismét (egyszer már vettem az egyik mozi előtt wrap-et a Mekiben és az is furcsán jó volt, pedig mostanában eléggé idegenkedem a gyorskajáktól). Hazafelé még beugrottunk a Penney's-be Petinek egy farmerért meg egy új pizsiért (eredetileg csak farmerért mentünk, de meglátott egy Cars-os pizsamát és nem tudtunk ellenállni) és igy pontban 7kor értünk haza, mondanom sem kell, hullafáradtan. (Jut eszembe 35 év kellett hozzá, hogy leessen, hogy az angolszász kultúrában mi ez a nagy karácsonyi pizsi őrület... Oké, oké, az megvolt, hogy kell a hangulathoz, de most végre rádöbbentem, hogy hát a reggeli bontogatás! Hát hogy nézne ki, ha szakadt, egyszerű pizsikben bontogatnák reggel az ajándékokat a fotókon?! Háháááá! Mindenesetre jobb későn, mint soha...)
Csütörtökön, vagyis karácsonykor feladtam az elveimet és már reggel rábólintottam, hogy oké, ir szokás szerint jöjjön 25-én reggel Santa, mert sehol sem állunk. Délelőtt T. és Peti elmentek a Tescoba az utolsó dolgokért, én pedig Palikával főztem (tárkonyos csirkelevest). Meglehetősen nehezen ment a főzés, mert Paja iszonyat nyűgös volt egész nap, meglepő módon mindig a kezemben akart lenni, ami igy több, mint 14 kilósan bizony nem annyira kellemes... (Valószinűleg jön az utolsó két foga, mert tiszta nyál folyton, állandóan lóg egy-egy nyálcsepp az állán.) Mindenesetre csodával határos módon fél 1 körül ebédelhettünk, majd ledobtam Palikát aludni és kezdődhetett a rendrakás. T-vel 2-4ig nonstop pakoltunk, pontosabban ő port is törölt és kicsit diszitett is a folyosón, majd mikor Paja felébredt, kiporszivózta a lakást, miközben Peti persze már üvöltött, mert ő már december elején fenyőfát akart disziteni és kiakadt, hogy mi az, hogy lassan tök sötét van és mi még neki sem álltunk a karifadiszitésnek... (Mellette persze Paja nem javult ám meg, kórusban nyomták az üvöltést, én meg idén ötszázhuszonötödször határoztam el, hogy többet nem karácsonyozom igy, jövőre huszadika körül hazamegyünk és lesz segitségünk, ha beledöglünk is.) No szóval 5 körül végre nekikezdtünk a diszitésnek: pontosabban T. diszitett a fiúkkal, én meg folytattam a főzést a konyhában. Ananászos-sajtos csirkemellet csináltam sült krumplival és kelbimbó gratinnal (hogy ez mi magyarul? még mindig nem tudom), desszertnek pedig megelégedtünk a kókusztekerccsel és a mézeskaláccsal. Mire kész lett a vacsi, a fiúk is feldiszitették a fát, én pedig elszöktem hajat mosni, mert eddigre már nagyjából minden szál külön állt az egész heti őrülettől. 6 körül nekiálltunk fotózkodni a fa előtt, eddigre egész jól feloldódtunk, úgyhogy nagyokat röhögtünk a bénázásainkon, majd leültünk a konyhában és szépen megettük a vacsoránkat. Vacsi után még készitettünk egy rövid üdvözlő videót a nagyszülőknek meg a tesóknak, majd jött két rövid Skype beszélgetés és részünkről ennyi volt 24-e. A fiúk elég későn, fél 10-kor és 10kor aludtak el, mi pedig 11 körül nekiálltunk becsomagolni a maradék ajándékokat. (Hamarabb nem mertünk nekiállni, nehogy Pipi ránk nyisson.) Mivel T. cuccait én már becsomiztam, természetesen rám maradtak a kölkök ajándékai, T. pedig az én meglepijeimet vállalta be, haha, milyen kedves. Éjfél körül feküdtünk le, izgulva, hogy is lesz életünk első karácsonya, amikor reggel ajándékozunk...                

Szombat van (szombat van egyáltalán?), folytatom hát ott, ahol abbahagytam, múlt szombatnál...
Mivel az elmúlt hétvégén végre-végre egész elfogadható volt az idő (orkán erejű szél fújt ugyan, de az nekünk már semmi, hiszen eső nem esett - csak néha haha), a szombatot nagyjából végig kinn töltöttük feneketlen extázisban. Délelőtt elmentünk a Phoenix Parkba játszózni (ezer éve nem jártunk játszótéren, de legalábbis vagy egy hónapja), majd utána átgurultunk Farmleigh-hez, mert szerettem volna megnézni a karácsonyi murit. (November vége óta voltak programok az egész városban itt-ott, de egyszerűen az idő nem engedte, hogy bármelyiket is megnézzük... Mondtam is T-nek, hogy számitson rá, hogy ez volt az utolsó karácsonyunk ebben a sárfészekben, mert én ezt nem birom elviselni még egyszer. Bazzeg október vége óta esik! És az ötödik vihar közeledik, ami miatt már megint vörös riasztás van az országban, konkrétan egy mocsáron élünk, a Liffey múltkor 10 centivel volt a rakpart alatt... Máskor méterekkel van lejjebb, csak mondom. Több, mint hét éve vagyunk itt, de ennyire szar nyarunk és őszünk-telünk még nem volt. Oké, voltak hetek, amikor nonstop esett, főleg májusban meg novemberben, de máskor legalább volt pár jó hetünk is, tavaly pl rengetegszer voltunk a tengernél pacsálni, no most idén kétszer jutottunk ki... És ez az ősz... Mióta Anyuék hazamentek, október végén, pokoli, ami itt folyik.) No de visszatérve a múlt szombathoz: a játszózás tök jó volt, hintáztunk, csúszdáztunk a szélben, a gyerekek egyik játéktól a másikig rohangáltak örömükben, amit akarsz, majd mikor átmentünk Farmleigh-re még ott is elvoltunk egy ideig, beöltöztünk Tél Királyoknak meg ilyesmi, de 10 perc múlva ott varázsütésre valahogy mindenki megbolondult és totál káoszba fordult ez a szép délelőtt. Peti nonstop szófogadatlankodott, Palika unta a banánt, kirohant volna a világból is, mi pedig egyre idegesebbek lettünk... Mire a karácsonyi piachoz értünk, már robbanni tudtunk volna mind a négyen, úgyhogy mikor Pipi elkezdte két centiről végigszagolgatni a muffinokat az egyik árusnál és vidáman ugrándozva elkezdte megnyomkodni őket, jók-e (hogy ezt honnan vette? halál ciki volt), úgy éreztem vagy lekeverek neki egy maflást vagy a térdemre kapom és elfenekelem azonnal, mert nem birom tovább. A durva az volt, hogy mikor rászóltunk, ahelyett, hogy szót fogadott volna, teljes lelki nyugalommal folytatta a felfedezést, mint aki süket... Közben persze Palika is akcióba lendült, orditott, vergődött, mutogatott a sütikre, úgyhogy nagyjából mindenki azt figyelte, ki ez a két ördögfajzat, akikkel valami furcsa nyelven kiabálnak a kissé idegbeteg szülei... Mire végeztünk a sütis néninél, totál ideggörccsé váltunk, mindketten átkoztuk a napot, amikor elhatároztuk, hogy családot alapitunk és kétségbeesetten próbáltunk keresni még egy gyereket, aki üvöltve sir körülöttünk, de neeem, csak ez a két disznó nyomta a műsort, senki más persze... Jó későn, fél 2-re értünk haza, ekkor gyors ebéd, altatás, szusszanás következett és jöhettek a következő programpontok.
Délután - bár sok kedvem nem volt a délelőtti affér után - elvittem Pipit Dun Laoghaire-be a vidámparkba, T. meg itthon maradt Palikát szórakoztatni. (Sajnos nem esett, úgyhogy ki kellett használni az időt...) Dun Laoghaire-ben a körhinták között alig lézengtek, rajtunk kivül még három-négy család kóválygott a téren, de ez jó is volt, legalább nem tapostuk egymást halálra, nem kellett sorban állni semmihez. (A karácsonyi vásár valahol máshol volt a városban, nem tudom, miért...) Peti a gyerek körhintán kezdett, majd felültünk mindketten a kukacra, de amikor be akartunk menni a kastélyba, észrevettem, hogy nincs több készpénzem... Berohantunk hát a központba, vettünk fel pénzt egy automatánál, majd visszaszaladtunk, hátha nem zárt még be a vidámpark. (Nem zárt be, pedig elvileg 6-ig volt nyitva és ekkor már negyed 7 volt.) No szóval bementünk a kastélyba (bár ne tettük volna, iszonyat lepukkant szar volt, dzsuvás és rozsdás volt minden*, jéééézusom, soha többet), majd hogy kissé feledjük az élményt, Peti még felült a kamionos körhintára meg beült a csészékbe is, hadd szóljon. (Egyedül a nagy körhintára nem akart felülni, amit meg is értek, mert az az egy felnőtteknek való volt, szerintem fel sem engedték volna rá, de örültem, hogy nem kell győzködnöm, hogy még kicsi hozzá...) 7 körül értünk haza, ekkor - miután Peti ragaszkodott hozzá - a fiúk T-vel még feltették a karácsonyi fényeket a nappaliba és a konyhába és igy hullafáradtan, de elégedetten rogytak az ágyba 10 körül.
Másnap délelőtt bár a szél durván fújt, T. kivitte a kölköket kocsival (!) a Herbert Parkba sétálni, én pedig főztem valamit (már nem emlékszem, mit). Délután Eszterékhez mentünk, a világ végére, elő-karácsonyozni. Jó volt, jól éreztük magunkat nagyon, vittünk répatortát (a farmleigh-i piacról), kaptunk citromos sütit (aminek a 80%-át Peti falta fel, őrület, nem tudom, mi lesz, ha kamasz lesz) és persze ezúttal is sokat dumáltunk, mint mindig. Bár korábban indultunk haza, mint szoktunk, mivel hazafelé megálltunk megnézni a durván kivilágitott házat**, szokásosan 8 után értünk haza, úgyhogy a fürdés, mesélés, altatás ismét elhúzódott keményen. Az estét T. videóvágással, én pedig kis meglepik*** gyártásával töltöttem, hiába, maximalisták vagyunk, jövőre jó lesz egy szimpla képeslap is mindenkinek, letojom. Végül fél 1 körül kerültünk ágyba, ami csak fél órával van később, mint a normál lefekvésidőnk, de öreg vagyok én már ehhez, másnap alig tudtam kimászni az ágyból.
Ennyi volt hát az aranyhétvégénk, aktiv volt, szép volt, viszont mivel nem esett és kihasználtuk a szárazságot, roppantul lemaradva (hiszen a hétvégén egy percet sem takaritottunk, nem sütöttem semmit és nem is csomiztuk be az ajándékokat) és meglehetősen fáradtan vágtunk neki a finishnek... Hurrá.

Petivel jövünk hazafelé, nézi az utcai diszeket:

- De jó lenne, ha ezt lefényképeznéd nekem...
- Háááát, nem hiszem, hogy jól látszana...
- Kéne egy állvány, mi? Vagy valami, amihez nekitámasztod a gépet?

Ehhez képest nem tudja megtanulni, hogy a már az már és nem márt, a szokásos meg nem szokásosi.

Szóval karácsonyi koncert. Szép volt, jó volt, T. felvette az egészet három kameraállásból, ő volt a hivatalos videós hehehe.
Irtam ugye a rossz fiúról már, no most legnagyobb megdöbbenésünkre kiderült, hogy szegényke beteg. Durván autista, lehet, hogy egyébként jól funkcionál (bár azok alapján amit Peti mesél, kétlem), de itt a fellépésen nagyon kivolt szerencsétlen, ha az én gyerekem lett volna, tuti odamegyek érte a szinpadra és leszedem, hát a jó istenit már neki, minek kitenni ekkora stressznek csórikámat. Oké, integráció, oké, vegyen ő is részt mindenben - ha jót tesz neki, ha ő is akarja. Ez a kisfiú láthatóan nem akarta ezt az egészet, majdnem sirt, őrjöngött már a végén, iszonyatos nézni a videót. Peti egyébként szuper volt, szépen elmondta a szövegét (konkrétan én csak őt értettem, mert szépen, csilingelő hangon kiabálta a mondatait, a többiek meg leginkább csak motyogtak), de sajnos Dev (Pipi Debnek hivja, de szerintünk Dev, mint Devon) elvitte a figyelmemet. (Ami amúgy még durva a sztoriban, hogy egy ideje ha rászóltunk Petire, nagyon furcsán reagált, dührohamhoz hasonló tüneteket mutatott akkor is, ha annyit mondtunk, hogy vegye fel a zokniját, pofákat vágott, toporzékolni kezdett a legkisebb negativ ingerre - és bakker megvilágosodtunk: a kis majom Dev szokásait vette fel, őt utánozza... Most, hogy megláttuk, mi a pálya, próbáljuk tudatositani benne, hogy Dev beteg, azért viselkedik igy... Remélem lesz hatása az infonak nála...)
Mindazonáltal nem értem, miért nem lehetett ezt tisztázni a szülőkkel, ha már a gyerekeknek nem mondták, hogy mi van Dev-vel... (Nehéz ez, tudom, mert nem vak, nem ül tolókocsiban, egy kézzelfogható problémáról könnyebb beszélni, mint arról, hogy hááát, Dev nem rossz, hanem problémás, de igy ez szerintem nagyon gáz... Amikor Peti mondta, hogy bántja őt ez a kisfiú, emlékszem, azt mondtam neki, hogy hát üss vissza, ha folyton piszkál, de basszus, ha tudom, hogy beteg, nem mondok neki ilyet, hanem elmagyarázom neki a dolgot másképp...) Szóval áh... Hát ennyit a Nyugati kultúráról, én nem azt akarom, hogy tegyék speciális osztályba ezt a kisfiút, semmi bajom nincs azzal, hogy együtt járnak, tök jó, de szerintem a hozzáállás miatt azért annyit mondhattak volna, hogy hoppá, ez a helyzet, mind a mi, mind a srác érdekében... Az elfogadás nem azt jelenti szerintem, hogy úgy teszünk, mintha teljesen egészséges lenne egy igen problémás gyerek.
Amúgy meg nem akarok okoskodni, de basszuskulcs az sem biztos, hogy kezelik ezt a kisfiút. Irta nemrég valaki az ir anyukás fórumon, hogy 14 éves a nagyfia, nem beszél semmilyen módon, 3-4 éves kora óta hordozzák ide-oda és még nincs diagnózisa... Nem hónapokat, heteket, éveket, sőt, 5-6 évet kell várni egy nyomorék vizsgálatra, arra, hogy egyáltalán elkezdjék a fejlesztést. Komolyan, ha eszembe jut ez a kisfiú, sirni volna kedvem. És hány ilyen lehet, hány ilyen van? Mi lesz igy vele? Közben persze Petit is sajnálom, mert ő meg ilyen kis igazságosztó, ha őt bántja Dev, ha a barátait, ő kivan és rosszkedvű, nem akar menni suliba, morgós és nem tudja hova tenni a dolgot... Eh, piszok nehéz ez, szar a világ, mindig mondtam.  

Nehéz, fura időket élünk egyébként... Ráadásul a babysitter megint nem ért rá, a héten ezúttal egyszer sem tudott jönni. Múlt héten egyszer volt, két órát. Egyszerűen lehet igy készülni a karácsonyra, valóban...
Mióta is nem irtam? Szerda? Dióhéjban ennyi volt 10 nap:

• Négyszer sütöttem (mézeskalács, linzer, pogácsa, fahéjas csiga), de egyikből sincs már egy morzsa sem. 
• Főzni semmi, de semmi kedvem nincs (még mindig), viszont kétszer istenit csináltam: egyszer rakott zöldbabot, egyszer meg brussels sprout gratin-t. 
• Petivel voltunk playdate-n Christian-éknél, múlt csütörtökön, jó volt. 
• Hétfőn T-t irré avatták. (Úgy volt, megyek én is az ünnepségre, de a babysitter az utolsó pillanatban lemondta. Itt bőgtem vagy egy órán át a konyhában elkeseredettségemben, milyen szar az életem.)
• Kedd és szerda reggel T. koncertet adott, igy én vittem Petit suliba a még hulla álmos Palikával és természetesen én hoztam haza is - egész héten esőben, mint mindig.
• Csütörtökön délután T. itthon volt, ekkor jártunk a Funderlandben négyen (és ekkor voltam Pajával az IKEA-ban délelőtt, majd este Tallaght-ban, de erről már irtam). 
• Pénteken délelőtt volt Pipiék karácsonyi koncertje, amin bár ott voltam, látni nem láttam semmit, mert Palika úgy döntött. (Másodperceket adott, az idő 90%-át a folyosón töltöttem vele, ne sipákoljon már zavarva az előadást.) 
• Péntek délután úgy éreztem, hogy ez után a hét után jár nekem annyi, hogy lazuljak: mikor T. megjött a munkából, felpattantam a buszra és bementem a városba elintézni pár dolgot, amit a héten nem tudtam. Eredetileg úgy volt, hogy jön a babysitter, de megint lemondta. No comment. Mint ahogy az is no comment, hogy a "szabadidőmet" azzal töltöttem, hogy megvettem a gyerekek kis meglepijét (mint kiderült, itt szokás adni valami apróságot az osztálytársaknak, Peti képeslapokat kapott többektől például) és beszereztem még egy-két dolgot az ünnepekhez. 
• Mivel az eső egész héten esett megint, Palikával annyi volt a programunk, hogy egyszer voltunk játszóházban, egyszer IKEAban, egyszer meg volt egy playdate-ünk Sebastien-nel. 
• Ja, múlt vasárnap a Céges karácsony is megvolt, szép volt, jó volt, először voltunk négyesben karácsonyozni benn és először készült olyan fotónk a Télapóval, ahol az egyik gyerekünk sir. 
• Az ajándékok nagyjából megvannak, a Marks & Spencer ugyan még nem jelzett, hogy mehetek a cuccokért, de minden más megjött, hurrá. (A csomagolás még hátra van, blööööeee, utálok csomagolni.)

No hát ennyi. A hétvégéről meg Pipi karácsonyi koncertjéről még irok. Most off we go vendégségbe.

Pipi bevallotta, hogy nem szeret angolul beszélni, mert akkor mindig "rezeg a szive". Awwwww. ha magyarul beszél, nem rezeg, amint angolul kell megszólalnia, igen... Azon gondolkozom, hogy elmúlik ez valaha?! Vagy legalábbis azelőtt, hogy szociálisan awkward gyerek lesz belőle? Úgy félek.

• Peti bizniszelt ma: egy cbg card-ot elcserélt három gumicukorra. Haha. 
• Amúgy az iskolai problémák még mindig megvannak, van még egy kisfiú az eddig emlitetteken kivül, aki "messing with people" és mint kiderült, Pipi utálja, ha bárkit bántanak, idegesitik a szemétkedő gyerekek és általában azért rosszkedvű, mert Hugot lökdösik. (Édescsillagom, hihetetlen, milyen kis rendőr, ezt otthon is látom rajta, szóval teljesen beleillik a képbe.) 
• Ma délelőtt jártam az IKEA-ban Palikával (először és utoljára, esküszöm, menjen egy 23 hónapossal IKEA-ba az egyedül, akinek két anyja van), vettünk pár dolgot (képkeretet, kaspókat meg egy serpenyőt), ebédeltünk, kipróbáltam a vega golyókat (Palika normál gyerekadagos húsgolyókat kapott sült krumplival, imádta) és bár a zöldséges golyócskák jók voltak, a köretben a csipőset szerintem igen túltolták. IKEA előtt amúgy szereztem magyar mézet is (hurrá, mondjuk nem volt olcsó, 1 kg €15 volt - hozzáteszem gőzöm sincs, mennyibe kerül a méz mostanság otthon), szóval tulajdonképp hasznos volt a mai napom.
• Délután - mivel T. szabin volt - megnéztük az RDS-ben a karácsonyi forgatagot, háááát, eldöntöttem hogy kevesebbet kritizálom az országot, de hát jaj. Isssszonyatos tömeg, kigyózó sor a fedett körhinták előtti épületnél, kinn meg egy még lezárt korcsolyapálya, négy (!) fabódéban karácsonyi vásár (egy fickó amerikai csokikat árult, kettő kinai bóvlit (vettünk is egy világitós labdát), egy meg mobiltartozékokat (WTF)) meg egy kolbászos, egy churros-os és ennyike. No jó, volt három hánytatós kinti körhinta is, de ez számunkra ugye nulla értékkel bir... Kemény 20 percet töltöttünk itt amúgy (megérte kifizetni a €6-s parkolást hahaha), szóval mivel korán volt még és úgy éreztük, kell még valami esemény, elgurultunk a Poolbegre, úgyis rég jártunk arra. (Egyszer azért visszatérünk még az RDS-hez, mert Peti mondta, hogy a Fossett cirkusz azért jó lenne... Huhúúú, alig várom, tavaly is vicces volt.) 
• Este elhoztam Pipi fő ajándékát, a Lego-t Tallaght-ból. 10re értem oda, háááát, mára eleget láttam Suttyólandből azt hiszem. (Az IKEA környéki Ballymun is rettenetes hirnévnek örvend és hát Tallaght sem egy posh környék... Idáig azt hittem, nem vagyok sznob, de jézusom, ha nekem ezeken a helyeken kéne laknom, megpusztulnék. Báááá.) A Smyth's előtt persze parkolóhely sem volt, igy egész sokat kellett gyalogolnom ezen a kétes környéken (én sem vagyok normális, 10 után kimerészkedni Tallaght-ban, atyaég), hát repesett a szivem, komolyan. Megdöbbentő volt amúgy látni az éles váltást, hogy mig Dublin 24-ben csupa mackógatyás, széles és kócos férfi és nő tolta magába a kebabot az utcán veszekedve sétálva, addig Dublin 4-ben, ahol mi lakunk, vidám, karácsonyi pulcsis fiatalos szépfiúk és csinibabák döntötték magukba a kézműves sört röhögcsélve a pubok előtt álldigálva. Hm. Ezen az estén értelmet nyert számomra a postcode envy kifejezés.       

- Mi volt a suliban?
- Semmi. 
Négy órával később. 
- Ja, ma jött egy új magyar kislány az iskolába és nekem kellett vigasztalni. 
- ?? És mit csináltál?
- Hát mondtam, hogy ne féljen, én is féltem először, de most már nem, ilyenek...
- (Awww) És ezt igy magadtól?
- Nem, mondta Mrs Hogan mit mondjak, én meg mondtam magyarul.
- És a kislány mit válaszolt?
- Semmit. Aztán sirt, hogy nem beszél angolul. De tényleg nem beszélt.
- És erre mit mondtál?
- Hogy először én sem beszéltem, aztán megtanultam. Ezt igy magamtól. 

- Peti azt mondja, mozog a foga - a felső középsők közül a bal oldali.
- Palika kedvenc játéka az, hogy várja, hogy mondjuk, hogy Apa - Pali, Apa - Pali vagy Anya - Pali, Anya - Pali és akkor az ujjával magára meg a másikra mutat.
- Tegnap bekapcsoltuk a TV-t, mire elkurjantotta magát, hogy Peti, gyere! Azt hittem lefordulok a székről.
- Nagyjából minden karácsonyi aji megrendelve, (kivéve Peti Legoját, fáj, hogy olyan drága), már csak várni kell, hogy megérkezzenek. Még Anyuéknak rendelnék valami kicsit, Apunak névnapja is lesz, de még töröm az agyam, mi kéne...
- A sok-sok könyv mellett megleptem magam egy pulcsival meg egy kardigánnal. Öregszem. Úgy fogok kinézni, mint Bree.
- Ma sütöttem egy adag linzert, a felét lekvárral, a felét mogyikrémmel ragasztottam össze. Asszem rendelek beiglit.
- Az eső meg csak ömlik, ömlik, ömlik, karácsonyi hangulat: nulla.

Mondjuk ennek örülök, Pipi rajzolta

• Palikának érzem a 18. fogát (alul, jobb oldalt). 
• Megalkottam a mézeskalácsgolyó nevű desszertet. 
• Peti ha nyalókát eszik (heti egyszer) előtte mindig lemossa, mert az úgy finomabb.
• Peti 20,2 kg, Paja 13,4 kg volt este, fürdés után. 

Elfelejtettem emliteni, hogy hétfőn volt 7 éve, hogy idejöttünk. (Vagyis én, T. pár nappal korábban érkezett.) Mint tudjuk a 7 bűvös szám és vizválasztó.
Eddig azt mondtuk, az egyetlen erős ok, hogy itt vagyunk, az az, hogy T. munkája mióta az új csapatában dolgozik egész jó, köszönhetően, hogy szuper a főnöke. No ma kiderült, hogy a drága jó főnök kilép a csapatból. T. szerint ez egy jel. Ha most még az ő munkája is elszaródik megint egy idióta főnök miatt, az isten sem ment meg minket, hogy hazamenjünk.

És mintha nem lenne elég ez a munka-kinlódás, tegnap Pipi közölte, hogy ő nem megy iskolába, mert utál, mert ott van Mathilda és biztos megint dobálni fogja a sapkáját. Kiderült, hogy M. rendszeresen csúfolja (mondjuk mindenkit, nem csak őt, mint megtudtuk, ez általános probléma), folyton kergeti, vele akar játszani csak és hiába mondja neki, hogy kopjon le, nem hagyja békén, szünetben pedig elveszi a sapkáját és dobálgatja. Nagyon zavaros ez a kapcsolat, idegesit, hogy nem tudom, hányadán állnak, néha azt hallom, hogy jót játszanak együtt, most meg jön ezzel a nem megyek suliba, ha M. is ott van dologgal... M. mellett egyébként ma beszélt egy kisfiúról is, aki fejbe verte (máskor is mondta már, hogy van egy verekedős gyerek), de mint mondta, hiába szólt a tanárnak, az csak megszidta a kis szemetet, aki persze ezután ugyanúgy ütötte-verte a gyerekeket a szünetben...
Tudom, nem vagyok objektiv, de szétdurran az agyam. Hogy más béna szülői képességei miatt (azért aki 5 évesen nem érteti meg a gyerekével, hogy nem verekszünk, az elmehet a pennába) szivunk mi, hát megbolondulok. Nem a legjobb tanács (sőt, a legrosszabb tán? köcsög vagyok?), de mondtam Petinek, ha holnap is megüti D., üssön vissza, mutassa meg neki, hogy vele ne szórakozzon. Szegény mondta, hogy de igy rá is rá fog szólni a tanárnő, de tudjátok mit, leszarom, ha rászól, szerintem joga van megvédeni magát, ha bántják és ha nyilvánvalóan a tanárok is tehetetlenek a verekedéssel szemben.
Keményen agyalok a következő lépésen, ugye milyen jó ez a rendszer, hogy eddig egy kicseszett szülői értekezlet sem volt, ahol ki lehetett volna deriteni, ki kihez tartozik?! Ááááh.
T. amúgy már szólt a tanárnőnek és az igazgatónak is, hogy legyenek szivesek odafigyelni a verekedőkre meg Mathildára, de egyelőre úgy tűnik, hiába, mert láthatóan az ejnye-bejnye, átkerülsz a felhőbe büntetés nem ér semmit. (Aki péntekig a felhőben marad, veszit 5 (!) percet golden time-ból, ami pénteken fél óra szabad foglalkozás... Tyűha, kemény, mi?)
Szóval basszuskulcs, elegem van ebből a szempontból is, holnap megpróbáljuk kideriteni, kihez tartozik ez a D. (a nevét sem tudom rendesen) és beszélünk Hugo anyjával, ő mit tud erről az igen zavaros Mathilda ügyről (állitólag igy szoktak hárman játszani: Hugo, Mathilda, Peti)... Ehhh.          

Pál mézeskalácsot eszik. (Olyan sikeresen, hogy kb 5 darab van.) 

Előszedtem a régi - új (megjavitott) kompakt Fuji gépem, hááát, nagyon cink. A régi jó kis Olympus-nál nincs jobb, komolyan. 

Amúgy nagy bánatomban költöttem egy csomót hétvégén: megrendeltem otthonról a gyógyszereket, amik itt nem kaphatók (pl köhögéscsillapitó - köptető - orrcsepp nem létezik 5-6 év alatt, csak homeopátiás, no köszönöm, viszlát) és vettem egy vagon könyvet is a booline-tól. A karácsonyt illetően Anyuéknak, T.-nek nincs még semmi (igazán ütős ötletem sincs sajnos, ez a nagyobb probléma), Palika nagyjából okés, miután tegnap rendeltem neki egy gyurmakészletet a Mothercare-ből, Petinek viszont még kell választanom egy Lego-t, jajjj, nehéz ügy, mert nagyot, jót szeretne, de ami nagy és jó az aranyárban van... Hjaj.
De szóval haladok, haladok, csak elég komótosan és zéró karácsonyi hangulatban.

Tegnap lement Miki, sok minden nem történt, a fiúk voltak délelőtt a Herbert Parkban, én főztem, mostam meg begyúrtam egy adag mézeskalácsot, majd délután takaritottunk. Ahogy elnézem a FB-on a fotókat, kissé puritánra vettük a figurát megint, hát ez van, karácsonyra sem fognak toronyórát kapni lánccal, megvan mindenük igy is úgy is. Szóval képek:

Palika az összes fotón ilyen képet vág, talán ő is látta fészbukon, mások mi mindent kaptak

Ez volt Peti csomagja (meg egy 3D-s összerakható Sydney-i Operaház)

Ez volt Palika csomagja

Ma sütöttük ki a mézeskalácsot

Ma amúgy T. szabin volt, délelőtt elsétáltam a Grafton Recruitment-be, de semmi nem volt, egy háromemeletes ház harmadik emeletén volt az ügynökség, egy titkárnővel beszéltem, aki azt mondta, hivjam holnap vissza, hátha holnapig utol éri az egyik kolléganőjét és ennyi, megint lepattintottak egy "ha lesz valami jó ajánlat, hivjuk" szólammal, ami tudjuk mit jelent: soha a büdös életben nem fognak hivni. Komolyan, egyszerűen nem értem, zeng a rádió, hogy több száz (ezer?) munkahely nyilt meg - nyilik meg mostanság Dublinban, junior állásoktól seniorig, ehhez képest fel sem hivnak egy helyről sem. Baromi frusztráló, mert totál alap helyekre jelentkezem, irodai munka, adminisztráció és mégsem jeleznek vissza az égvilágon sehonnan. Ha senior recruiter-nek jelentkeznék a fél éves recruiter tapasztalatommal, azt mondanám, oké, nyilván nem hivnak be, főleg, mert nem is HR-es a végzettségem. Na de hogy egy call center-es, egy recepciós vagy mit tudom én, kávéfőzős titkárnős állás lécét sem érném fel? Beszélem a nyelvet, egyetemi végzettségeim (!) vannak, ha az x. rostán kiesnék még azt is el tudnám fogadni, meg tudnám magyarázni, meg tudnám érteni, de igy mit szóljak? Hogy nyilvánvalóan első körben repül a kukába a CV-m, hiszen még csak egy telefonhivásnyi esélyt sem kapok. Eh, szar az egész, komolyan, utálom ezt az egész fost. Hálistennek T. most elvitte Petit bowlingozni, úgyhogy szomorkodhatok itthon tovább egyedül a saját bénaságom és értéktelenségem felett.  

Kicsit még mindig aggódom, hogy baj van Peti fülével, mert Baby Jesus-t például rendszeresen Baby Jason-nak mondja.

Csak akkora szél van, hogy nem indulnak gépek és leszállni sem tudnak... 3 héten belül ez a harmadik ilyen vihar (volt vmi női nevű, aztán jött Barney, most meg ez a Desmond), nem emlékszem ilyenre, mióta itt vagyunk. Szó szerint felkap a szél, ha nem vigyázol, nagyon kemény.
A rossz idő ellenére voltunk Petivel a National Concert Hall-ban: egy karácsonyi fúvós koncertet néztünk meg, mert kaptunk három jegyet tegnap este és ciki lett volna elvesztegetni. Családi koncert volt, csupa gyerek, de olyan szinten, hogy pár hónaposok is... (Ezt mondjuk sosem értem meg, minek vinni ilyen helyekre csecsemőket meg akár két éveseket is? Oké, családi, oké, nem szólnak, ha evés, ivás, sirás van, de minek? Nagyobb küzdés, mint amekkora élvezet, az tuti. Kimozdulni ki lehet egyedül is, ha az ilyen jellegű program hiányzik, a gyereket meg el lehet vinni játszóházazni, minek szenvedni egy koncertteremben egy totyogóval, aki persze nem ül a helyén, nem figyel, nem nézelődik csendben? Hát még az 5,5 éves Pipi is jobban el volt foglalva a csillárral, mint a koncerttel, csak ő már van olyan fegyelmezett és jól tréningelt, hogy nem okozott nekem nehézséget... Hahhh, hát nehéz ez, szerintem én még jó ideig nem viszem ilyen helyre ezután, csak bábszinházba, cirkuszba, esetleg valami mesés gyerekelőadásra, mert a zene még túl elvont neki, egyszerűen nem köti le, ciki, de ez van.)
És hogy délután és holnap mit csinálunk igy bezárva? No arról fogalmam sincs...

Update: Délután T.-t elküldtem Lidl-be, mi meg itthon lógtunk a fiúkkal. Peti főleg egy tűzoltó autót épitett papirból  (óriási munka volt, én is csináltam vagy egy órán át meg T. is mikor hazajött), Palika meg játszogatott az elefántjával, amibe tettünk új elemet. (Ez az elefánt a második legnagyobb kedvence a LeapFrog-os házikó után. Ma legalább egy órán át ezzel játszott, részletekben.)
Képek:

A tűzoltó autó

Először ráhasalva játszik

Majd fordul a kocka

Na jó, este volt némi cipőmosás is

De Palika erről lemaradt, mert még mindig elefántozott

Peti alkot... 

Aki meg akarja nézni a Steve Jobs-ot ne tegye. Iszonyat. Horror a köbön. Jézusmária, iszonyat szar dögunalom. Kár volt bele két óra a drága életemből.
On a different note, évfolyamtalálkozót szerveznek a pszichósok és bár a három szervező sráccal összesen ha három szót beszéltem öt év alatt, sokat mondok, nem is ismerőseim facebookon, láttam, hogy 33 meghivót küldtek ki első körben és hűűűű, a meghivottak közt voltam. Tudom, silány az életem, de én olyan büszke voltam magamra. Most 108 főnél tart a meghivottak száma, azt hiszem 150 embert vettek fel a "mi évünkben", vicces. (És nagyjából mindenki* pszichológusként dolgozik, jajj, lúzer vagyok, nem kétség...)
Ja és még egy: T. megkapta az ir állampolgárságot, 14-én van a ceremónia. Ilyet! Innentől kérhetünk ir útlevelet a kölyköknek is. Már ha akarunk. (Nem hiszem, hogy akarunk, nem tudom, miért kéne, de érted. Ez már valami.)

* egy srácról tudok, aki ceremóniamester esküvőkön... de az emberek kb 70% már szakpszichológus... az is igaz, hogy rengetegen dolgoznak iskolákban, ovikban és nevelési tanácsadókban, ami azért nem lehet istenkirályság a mai világban tegyük hozzá. no hát igy. kár, hogy nem leszünk otthon a találkozó idejében. szipp.  

Ma végre nem esett az eső / fújt a szél délelőtt (most már fúj), úgyhogy kimozdultunk, eltoltam Palikát a központba és átvettük az ezer éve rendelt bio cuccokat. (Már nem is emlékszem, mit akartam csinálni belőlük, de most már elmondhatom, hogy van cink oxidom, rózsavizem, avokádóolajam meg ligetszépeolajam itthon, hurrá.) Mivel az átvételi pont a National Gallery mellett van, benéztünk oda is, de nem ám képeket csodálni, hanem mert hallottam, hogy van egy kis játéksarok a kávézóban és gondoltam rápillantunk, milyen. Hát jó. Oké, a játékok elég ócskák meg koszosak, de arra pont megfelelnek, hogy mig eszel egy sütit, iszol egy kávét, a gyerek elszöszmötöljön velük a sarokban és ne rohangáljon fel-le a vendégek között... Szóval bejött a hely, ide máskor is jövünk, ha egy csendes kávéra vágyom, mert tegnap pl beültünk a Nutgrove-ba is inni egy americanot meg enni egy scone-t, de 5 perc alatt idegroncs lettem, mert Paja fel- és lemászkált a székéről, rohangált ki a mozgólépcső felé és különben is, egy másdpercet nem adott arra, hogy csak üljek és nézzek ki a fejemből, mert folyton szökni akart és állandóan életveszélybe sodorta magát.
Este, ha minden igaz, megyünk moziba Gyöngyivel, Steve Jobs-ot nézzük meg (a Steve Jobs-ot? kell az az a?), még hogy nehéz az életem, haha. (Mondjuk a tegnapi nap után meg is érdemlek egy kis lazulást, nagyon szar napom volt, nem is részletezem, tulajdonképp csak a szokásos, az eső vizszintesen ömlött a 130 km/órás szélben, elromlott a kocsi tolatóradarja, minden szarra besipol, rám meg a frász jön igy, T. fél 10-re ért haza, mert koncertje volt, Anyuékkal egy szót sem tudtam váltani megint, mert Peti végig kattogott, követelőzött a 10 perces Skype időnkben végig, hogy hagy nyithassa ki az adventi kalendáriumát egy nappal korábban meg ilyesmik...)