Szomorkodom

Több okból is.
Egyrészt megdöbbentő módon sir a szemem, hogy megyünk haza. Szar volt itt, szar volt, de mégis itt voltak Anyuék, mégis az itteni ovit imádta Peti, és valahogy kialakult már egy kis életünk itt... November közepe óta eltelt három hónap és egyszerűen beleszoktunk az ittlétbe, megvan a rendszerünk és ezt most piszok nehéz (újra) felrúgni. Peti már pedzegette, hogy nem akar visszamenni a dublini oviba... Szegényt tökre megértem, hiszen baromi rossz lehet maga mögött hagyni egy olyan helyet, ahol értett mindent, ahol értették őt és ahol ő volt a sztár. Emlékszem novemberben hogy örvendezett minden boltban, hogy jééé, itt mindenki magyarul beszél... No most ennek vége. Ahogy vége a néptáncnak, a külön tornának és ami a legfájóbb: vége a nagyszülői kényeztetésnek is. Sajnálom szegényt, hogy Mama, Papa, Nagyi nélkül kell tovább élnie, sajnálom Anyuékat is, akiknek az egyetlen épkézláb unokáját visszük most el újra 2500 km távolságba és persze sajnálom Palkót is, aki még tudatában sincs, mit veszit. Szar ez, még akkor is, ha mi akarjuk igy...
Másrészt, a búcsú fájdalma mellett elszomorit az is, hogy úgy érzem, sokszor türelmetlen és undok voltam Anyuékkal (főleg Apuval). Oké, mentségemül szolgál, hogy különleges helyzetben voltam itthon (terhesen és kismamaként), de akkor is, ők mindig jót akarnak, én meg nem tudok velük kellően toleráns lenni, ha számomra furcsán viselkednek.
Harmadrészt, tegnap meghivót kaptam egy rég olvasott blogba, amit nem tudok kiverni a fejemből, de erről többet nem is irnék, mert... nem.
Negyedrészt, Peti újra rátalált a Padlás CD-re és amellett, hogy az az album alapból is facsarja a szivemet (Mit ér egy nagymama unokák nélkül - lásd egyes pont; Fényévtávolság; Valahol, a fényeken túl), mindig arra emlékeztet, amikor már terhesen vittem Petit az oviba és együtt énekeltünk ezeket a dalokat reggelente és délben... Ez alapjaiban természetesen nem szomorú, de előhiv egy szörnyű "ami volt úgy többet, nem lesz semmi" érzést és persze imádom Palit meg minden, de baromi nehéz felfogni, hogy mennyire megváltozott az életünk... Nem mondom egy szóval sem, hogy rosszabb lett, dehogy, csak ahogy Petinél is nehezen álltam rá, hogy gyerekünk van, most is furcsa belegondolni, hogy te jó ég, már ketten vannak. Ha bevalljuk, ha nem, egy gyerek óriási változást hoz és ezt bizony piszok nehéz feldolgozni - szerintem.
Hát igy. Azért próbálom belevetni magam a pakolásba, hiszen szombaton repülünk... Hm.

Altatásnál

- Már csak pár nap és repülünk vissza Dublinba.
- De én nem akarok menni...
- Miért ne akarnál?
- Mert én minden magyart szeretek...
(De főleg a nagyszülőkön, a tesómon és az unokatesókon kivül Tündi nénit, Marcsi nénit, Kriszti nénit, Rolit, Áronkát, Alexandrát, Annát, Emesét, Baltit...)

Hol jártunk, mit intéztünk...

A héten AV bejárt dolgozni a budapesti irodába, úgyhogy kellett némi szervezés, hogy túléljünk. Hétfőn fél 12-re mentem a Baross utcai okmányirodába útlevelet készittetni. Kiderült, hogy bár délelőtt a telefonban azt mondta a nő, hogy közel sincs még meg a személyim, már pénteken feladták, csak még nem érkezett meg. Hogy ügyet tudjak intézni, mozgósitani kellett persze Anyut és Aput is, mert mig Anyu Palira vigyázott, Apu ment el Petiért az oviba, hiszen ő ugye délben végzett... Ha már ott voltam, az okmányiroda után amúgy beugrottam a Corvin Plázába is, hátha van ott Rossmann (nincs), majd a Kikben vettem Petinek egy mackógatyát és tűztem haza. Kedden szintén Anyu jött be, hogy Palkót felügyelje, mig én Petit vittem néptáncra, úgyhogy volt segitségem ezen a napon is. Szerdán semmi különös programunk nem volt, úgy volt, hogy Peti a Nagyinál tölti a délutánt, de neki közbejött valami, igy csak hazavitte magához ovi után, elaltatta, majd mikor felkelt, hazahozta. Csütörtökön ovis farsang volt, Peti Nyuszinak öltözött (hehe) és egész nap álarcban lófrált. Mivel az előző napi Nagyizás meghiúsult, úgy volt, hogy ezen a napon alvás után már biztosan lesz Nagy Móka a Nagyinál, de ovi után Peti úgy döntött, ő szeretne hallani pár Róka és Egér történetet és jaj, mivel a könyv itthon volt, Nagyi negyed 1-kor beadta Petit és ennyi volt az unokázás. (Hétfőn este összevesztünk AV-vel azon, hogy miért Anyu jön kedden, mikor a Nagyi bevállalta, hogy kedd-szerda-csütörtök elhozza Petit az oviból és minden délután játszanak, hiszen már csak egy hét és ki tudja, mikor találkoznak legközelebb... No most tekintve, hogy se szerdán, se csütörtökön nem jött össze az unokázás (nem tudom, miből tartott volna átvinni a könyvet vagy esetleg egy órát maradni, hogy felolvasson a Sosem Látott Unokának pár oldalt), áldom az eszem, hogy legalább keddre beszerveztem Anyut és aznap volt segitségem, mert nyakamat rá, hogy kedden is lett volna valami, ami miatt nem tud Peti Nagyizni... AV először sértődősködött, hogy miért vagyok ilyen rosszindulatú, de mikor rákérdeztem, hogy hányszor tudtunk elmenni kettesben valahová azért, mert Anyu bevállalta a két gyereket (milliószor) és hányszor azért, mert a Nagyi (egyszer, mikor a Leviékhez mentünk), csak nagyokat hallgatott és ő erre csak akkor képes, ha tudja, hogy igazam van... No mindegy, én már csak legyintek arra, hogy egyrészt sirdogál, hogy jajj, sosem látja a fia gyerekeit, de ennek ellenére, bár november közepe óta 20 méterre lakunk egymástól, azért annyiszor nem ment át Peti játszani, mint képzeltük, hogy fog, pedig mikor máskor lesz ilyen remek alkalom... Megmondom: soha.) Estefelé beugrott a tesóm a kinőtt gyerekruhákért (náluk ugye április elején jön a baba), majd miután Peti megmutatta neki, hogyan kell bowlingozni, lelépett, mielőtt Pali szirénázni kezdett volna. Pénteken reggel fél 10-re hasi, koponya és csipő uh-ra mentünk Palival a Tűzoltó utcai gyerekklinikára. Szerencsére minden okés, ami szuper. Délután Anyu megint meglátogatott és szépen játszott Petivel, ahogy egy mamának játszania kell, ha 2500 km-re lakik egyébként az unokájától. Szombaton délelőtt Petivel tömegközlekedtünk. Mivel mindenképp piros (azaz fehér) metrózni akart, elmentünk a Moszkva térre. (Peti szerint az Maszka tér és az oviban is szokták emlegetni, hogy bál, bál, Maszka bál...) Onnan átvillamosoztunk a Széna térre, ahol a Mammutban ettünk egy fánkot és vettem Petinek egy szandit nyárra, bár tavaszi félcipőt szerettem volna... (Igazság szerint kicsit nagy is még ez a szandál, de Peti úgy szerette volna megkapni, hogy nem volt szivem otthagyni.) A Mammutból lesétáltunk a Moszkváig, onnan a Deákra metróztunk és bár az Erzsébet teret nem tudtam megmutatni az Úrnak, mert felújitják, jót mókáztunk, mert elmentünk villamossal a Vásárcsarnokig, ahol Róka és Egér is járt már a mese szerint. A Váci utcában kapott Peti egy himzett Budapestes pólót, majd átszeltünk a Dunát a villamossal, hogy megmutogathassam neki a Várat, a Szabadság hidat, a Szabadság szobrot és a Gellért hegyet. Mivel AV ekkor kétségbeesetten hivott, hogy Palkó üvölt, mint a sakál és nem tudja megnyugtatni, mint a villám szálltunk át a másik villamosra és tűztünk vissza a Kálvin térhez, hogy onnan hazametrózhassunk. A délelőtti kinlódás után délután, mig AV Palit sétáltatta, megint én hagytam el a házat, mert millió dolgot kellett beszerezni és tudtam, hogy AV három óra alatt sem végezne... Előszőr is a KÖKI-ben kezdtem. Vettem a patikában tápszert, de szélcső persze nem volt... Átszaladtam a Rossmannba, ott vettem Karamalzot, Petinek tusfürdőt, Palinak pelust, majd áttűztem az Europarkba, ahol hálistennek volt szélcső a patikában. A gyógyszertár után benéztem a DM-be, mert AV névnapjára szerettem volna parfümöt venni, de persze nem volt olyan, mint amilyet kinéztem neki még régebben, úgyhogy rohantam át az Intersparba, ahol felvágottat kellett szereznem, Petinek rúdsajtot és némi kenyérszerűséget. Pontosan egy óra alatt jártam meg mindent, rém büszke voltam magamra, hogy a parfüm kivételével mindent szereztem és ráadásul rekordidő alatt. Délután Sanyi báék jöttek látogatóba, ami csak azért volt vicces, mert Palkó fél 5-kor kakkantott egyet, de esküszöm olyat, mint a mesékben... Az első adag kakit még a pelus fogta fel, majd csere előtt rutinosan a gyerek alá tettem egy papirtörlőt, mert sejtettem, hogy lesz még itt anyag. Lett is, még kettő. Szuper, összefogtam a törlőt, benne a kakival, majd újabb törlőt tettem Pali alá, hátha jön még valami. Természetesen jött, újabb tetemes mennyiség. Mivel ekkor én balga úgy véltem, több nem jöhet, gondosan letörölgettem a delikvenst, majd épp nyitottam ki az új pelust, mikor megint észrevettem, hogy jön a barna folyó és már tocsog benne Pali háta, lába, mindene. Röhögve pucoltam fel ezt a sunyi következő adagot, hát ilyet, ennyit kakkantani már nem is lehet felkiáltással, majd mikor újra fényesre töröltem Palkó egyre inkább húsos fenekét, egy gigaadag támadott le, de úgy, hogy legalább két méterre ellőtt, beteritve a nadrágom és a szőnyeget is. Ekkor már nem tudtam, sirjak-e vagy nevessek, inkább nevettem, mert mit volt mit tenni. Egy szál bugyiban, óvatosan tipegve cseréltem ki végül a pelust, majd mire felöltöztettem az Úrfit, csöngettek is, megérkeztek a vendégek. A Nagy Kiürülés után Palkó persze enni akart, igy mig AV Sanyi bával beszélgetett, én Sanyi bá feleségével ültem Peti szobájában és próbáltam szoptatni. Ma vasárnap van, reggel jöttek Anyuék, elvitték Petit játszóházba és magukhoz szórakozni, mi meg Palizunk. Délben sétáltunk egy órát, körbejártuk a telepet és kvázi elbúcsúztunk megint a József Attila lakóteleptől, immáron harmadszor.

A hét egyébként nagyon nyögve-nyelősen telt: Pali új arcát mutatta, még hozzá a folyton nyűgös, folyton sirós arcát, aminek természetesen nagyon nem örülünk. Ami jó volt, hogy szereztem kölcsönbe autós hordozót, pihenőszéket és utazóágyat az első hétre, hogy kiderült, hogy Mártiék elpasszolták a kutyát, igy mehetünk az ő házukba csövezni, mig lakást keresünk és hogy végre-végre megrendeltük az amerikai fotókönyvet...
Holnap pedig megkezdődik az utolsó hetünk itthon, mivel szombaton huss - repülünk.

Meh

Annyiszor megfogadtam már, hogy nem irok alvásról, jellemzőkről, mert amint kimondok valamit, az azonnal módosul és általában negativ irányba.
Ami az alvást illeti, az elmúlt napokban abszolút mélypontra értünk (remélem), tegnap például összesen 3,5 óra sikerült 20-40 percekre elosztva reggel 7 és este 11 között, éjszaka pedig - bár reméltük, hogy igy jól kifáradt nappal - szokás szerint négyszer keltünk, háromszor fél órákra, egyszer pedig két (!) órára.
És természetesen slusszpoénként elkezdődött a mindig sirok korszak, el lehet tehát képzelni, hogy ha 3,5 órát aludt, mennyit sirt... Igen, nagyjából úgy 10-11 órát. Nem akart enni, ha mellre tettem, szivott kettőt és kiköpte, majd sirt; ha tápszert adtam neki, ugyanez zöldben. Ringatás, hordozás közben percekre elaludt, de amint letettem volna, újra kezdődött a visitás.
Az igazat megvallva, úgy voltam vele, hogy vastagon letojom a kortizolt meg a hasonlókat, ha kézben is sir és letéve is, hagyom a kiságyban, mert akkor legalább a hátam nem akar leszakadni a 6.5 kilójától. Ezt persze nem tudtam megtenni, csak hősködtem, de jól esett fogadkozni meg igérgetni, mert addig sem gondoltam arra, hogy mennyire lassan lesz ez a gyerek 3 éves és hányszor fogok kikészülni még addig.

És egy békés(nek tűnő) szokásos este

Igy állunk hasilag

Látszik a különbség sajnos, az első kép 6 héttel Peti születése után készült, a második 7 héttel Pali születése után:

Szipp.

Pajika

Először is, kinőtt a szemöldöke. Ha már növés: önmaga is nagyon-nagyon nő. Döbbenet, hogy most egy olyan adag ruhát mostam ki, amit Peti október-novemberben hordott, ergo 5-6 hónaposan... Cseppet sem újszülött már, bőven túllóg rajtam, ha az ölembe fektetve etetem. Az emésztése továbbra is jó (ez óriási hir Petit ismerve) és talán ezért sem túlzottan sirós, mert a vasszögből is képes sárga babakakit gyártani. (Oké, nagyzolok, mert húson és rizsen / tarhonyán / krumplin élek némi tökfőzelékkel variálva...) Ami a sirást illeti: ha nem kap azonnal kaját (tápszereséknél ez előfordul ),vöröslő fejjel képes üvölteni (a hangja, mint a hajókürt, mindig megállapitjuk, hogy mintha mikrofonba orditana, iszonyat hangos) és ha jóllakottan leteszem, tiz másodperc múlva szintén sirni kezd, mert csak kézben szeret lenni, ha ébren van, de ettől a két esettől eltekintve nem igazán szomorkodik, vagyis még most, 6 hetesen sem mondanám sirékonynak, ha nincs rá oka (lásd éhség / érintéshiány), nem óbégat. Ide tartozik, hogy varázslatos, hogy ha üvölt és karba veszem, pár sértődött utó-szipogás után abbahagyja a fesztivált és megnyugszik, igazán sajnálom magam, hogy Petinél ez nem igy volt és tulajdonképp az első évünk nonstop abból állt, hogy próbáltuk kitalálni, mi lehet a gond vele vagy velünk... (Erre értettem amúgy, hogy Pali egyszerű, mint egy pont Petihez képest, mert még eddig (koppkopp) nem volt olyan, hogy csillapithatatlanul sirt volna vagy ne tudtuk volna, mi a nyűge.) Ami a fiú gyenge pontja, az az alvás továbbra is: nappal 4-5 óra között alszik 40 perces etapokban, éjjel meg 8-9 óra között úgy, hogy még 3 óránál többet az életben nem hunyt egy húzásra... (Ha lenne harmadik gyerekünk, gondolom nála ezt a bug-ot is kiküszöbölnénk... Éljen az optimizmus.)      

Aprók

• Peti kedvenc könyve mostanság a Róka és Egér. Iszonyat hosszú sajnos egy rész és hármat szoktam olvasni egy húzásra, őrület, milyen rendes vagyok. (Ja, a Bori füzeteket is imádja, a Karácsonyos és a Kistesós mellett megvetette a Bori Elveszik-et és a Bori Kórházba Kerül-t is.)
• Nagyon szeretem mostanság a komolyzenét, alig várom, hogy eljussunk egyszer egy koncertre. Nem röhög. A szomszédból nonstop szól és én rádöbbentem, hogy gyönyörű.
• Peti barátnője az oviban Alexandra. Dobta elnézést, de Gyufafejű Emesét. Alexandrával csak az a baj, hogy augusztusban volt egy éves, ergo igen kicsinyke. Ennek ellenére Peti totálisan jól alakitja a hősszerelmest, például mikor délben a többiek lefekszenek (ő ugye hazajön), amig meg nem érkezik valaki érte, ül Alexandra ágya mellett és mesél neki. Hehehe.
• Nagyon fog itthonról hiányozni az isler és a sok isteni péksüti (szemben van egy szinte nonstop pékség, ahol reggel 6-tól este 9-ig mindig van friss péksütemény, ráadásul a kiflijük is szuper), viszont annak örülök, hogy ha visszatérünk Dublinba, megkezdődhet a fogyókúránk, mert ott ugye se csokitorta, se kakaós csiga, se pogácsa, se semmi. (Na jó, de, van fánk meg muffin meg scone, de ennyi, ezekre rá lehet unni, mert nem túl változatos mindig csak ezt a hármat enni.)
• A tejserkentők olyanok, mint a szempillaspirál. Szarból várat nem tud épiteni, de ha van egy jó alap, akkor azt fel tudja turbózni.
• Kicsit tartok Dublintól, főleg a kajálást illetően, mert most rendeljük az ebédet (Egészségkonyha) és ott meg ugye nincs ilyen lehetőség, mert gőzük sincs, mi a jó étel, a legtöbben megelégszenek egy háromszög szendviccsel meg egy zacskó chips-szel ebéd gyanánt, szóval nem lesz mit tenni, főznöm kell, mint eddig, de hogy mikor, arról elképzelésem sincsen sajnos. Azt sem látom egyelőre, hogy a takaritással / házimunkával hogy leszek meg, de asszem el nem itélhető módon az annyira nem izgat, mint a kaja. Ha már evés, elhatároztam, hogy ha visszamegyünk (március 1, ó, de jó dátum), akkor kipróbálom azt a Challenge-t, hogy az első héten egy nap nem eszem cukrot, mézet és olyan cuccokat, amikben ezek vannak, a második héten két nap, a harmadik héten három nap, a negyedik héten pedig négy nap. Ez egy hónapra vetitve 10 cukormentes nap, kezdetnek nem rossz. Az eredeti Kihivás szerint egy hónapig kell kitartani, de ismerem magam, én abba belehalnék, igy viszont elmondhatnám magamról, hogy hohó, márciusban 10 napig nem mérgeztem magam finomitott meg semmilyen cukorral, király vagyok. Valaki nem akar csatlakozni esetleg? Gyümölcsöket, mazsolát, magvakat, ilyesmiket szabad enni, a csoki, a süti, az üditő, az izesitett joghurt például viszont tilos. Juj, máris izgulok. Ha jól megy, áprilisban-májusban-júniusban lehet egy cukormentes hetem és azzal máris túlteljesitettem az eredeti mókát. Hajrá vékony combok!
• Az egyik legbénább dolog a magyarországi közlekedésben (a vezetők minősithetetlen stilusa mellett - tisztelet a kivételnek), hogy ha zöld a gyalogosok lámpája, a kanyarodó autósoké is az. Még ekkora baromságot! Ezen kivül még a jobbkéz szabálytól akadok ki, ami ismerős helyen még oké, de ha az ember új környéken vezet, baromi bosszantó.
• Akármikor egy nagy hasú nőt látok, óriási kő gurul le a szivemről, hogy piha, ezen túl vagyunk, szegény, ő még előtte áll. Nézem a pocakos képeim és el sem hiszem, hogy én voltam a has mögött egyszer... Úgy vagyok ezzel amúgy, mint a jogsival: évekig el sem akartam hinni, hogy sikerült a forgalmi vizsgám és ha elkalandozott a figyelmem, megrettentem, hogy te jó ég, még hátra van az a borzalom, hát hogy fog az nekem sikerülni, majd beugrott, hogy ja, már túl vagyok rajta, ki van pipálva, sikerült. No valahogy igy állok most a terhességgel / szüléssel is. Szép volt, jó volt, köszönöm, ennyi, hála istennek, hogy ha minden jól megy, többet nem kell átélnem ezeket megint. 

Estéink-éjszakáink

Olvastam nemrég, hogy napirendje a 3-4 hónaposnál fiatalabb gyereknek csak sirni hagyással lehetséges. No kérem, szerintem ez bullshit, ugyanis Pali szinte a kezdet-kezdete óta próbál valami rendszert vinni az életünkbe és ez olyan sikeres, hogy egy ideje már atomóra-szerűen ébred éjszaka és a nappalai is mutatnak némi rendszert.

Az éjszakáink tehát a következőképpen alakulnak:
9-10 között elalszik, miután kb 6-7-től eszeget nonstop, hol mellből, hol cumisüvegből
éjfél-1 között ébred, eszik mellből és 20-30 perc múlva elalszik
3-4 között újra ébred, eszik mellből és 30-40 perc múlva elalszik
5-6 között újra ébred, mig AV tápszert csinál, mellből eszik, majd ki kell cserélni a pelusát, mert totál bepisilt
7-ig elalszik, ekkor sirva kel, majd magam mellé veszem és némi szopás után visszaalszik 8-ig, amikor is végképp felkel

A nappal pedig nagyjából igy megy:
10-11 között elalszik, ekkor vagy 45 percig vagy 2 óráig nyomja
Ha 45 percet aludt, akkor 2-3 között kezd meg egy 2 órás alvást; ha 2 órát, akkor 3 körül alszik 45 percet.
Ezután 6-fél 7 között alszik el újra 45-60 percre, majd kezdődik az esti műszak.  

Mindezt Peti órarendjével kell összeegyeztetni, aki fél 8-kor ébred reggel, negyed 9-kor elindul az oviba, fél 1-re hazaér az oviból, 2 körül elalszik fél 4-4-ig, majd este fél 10-fél 11 között alszik el*. Hogy a mi igényeink hol vannak, arról ne beszéljünk pár évig.

* Ez az elalvás elég gáz. 7-fél 8 között megkezdődik az Altatási Procedúra a fürdéssel. Fürdés után fogmosás, utolsó pisi, pelusráadás, Apa mese, Anya altatás és ahelyett, hogy ezzel megelégedne (miután mi minden egyes lépésnél vért izzadunk, mert nem akar semmit: nem akar levetkőzni, kijönni a kádból, felöltözni stb) még visszahivogat különböző idióta indokokkal. Hogy ezt leállitsuk, kitaláltuk, hogy 2x hivhat vissza következmények nélkül, ha többször hiv, másnap nincs Mariozas. (Fél órát szokott este Mariozni, mig Palit fürdetjük, vacsiztatjuk, miegymás.) Ha nevetségesen sokszor hiv, nincs telefon sem másnap. Ha ez sem hatja meg, minden édességről lemondhat a következő napon. Tudom én, hogy csak velünk akar lenni, hogy szereti, ha ott vagyunk vele, de véges a mi türelmünk / időnk is. Mikor mondjuk Pali már 9-kor alszik (és tudjuk, hogy éjfélkor kel) és Peti még fél 11-kor is Anyázik vagy Apázik, no akkor bevallom, hogy már nem úgy megyek be hozzá, hogy mit szeretnél, édes, egyetlen aranycsillagom... A kedvenc indokai amúgy ezek: mérd meg a lázam (ezt háromszor kell, mert kell kontrollmérés (kontrollmérés bakker!)); mennyibe kerül egy ház / egy boa (egy boa bakker!) / egy polc / egy Palika); igazitsd meg a takaróm (hatszor kell meglebegtetni felette, elsőre nem jó, másodikra nem jó stb, egészen hatra jó-ig); tűrd be a takaróm / ne tűrd be a takaróm, épp ahogy nincsen a takaró; kérek inni; jaj, de szomorú vagyok...  

Hát ezért igaz ez a kép ránk is:

A Döntés

Megvan kérem a dátum: március 1-én, egy nappal Pali 2 hónapos évfordulója (hehe) előtt repülünk vissza Dublinba. Ne, ne is kérdezze senki, lakásunk még nincsen. Se ideiglenes, se végleges. Éljen a vakmerőség.
Ma amúgy már megjártam a hadak útját, délelőtt voltam az okmányirodában, ugyanis az útlevelem is lejárt... (A repjegyvásárlást amúgy ezért is halogattuk, mert nincs semmilyen okmányom: a személyim februárban járt le és január 30 óta még nem érkezett meg, az útlevelem meg szeptember óta nem érvényes - nem akartunk anélkül jegyet venni, hogy biztosra vehettük volna, hogy valamelyik kész lesz időre...)

Igy élünk hát

Csütörtökön tehát voltam délután a hat hetes kontrollon, ahol minden rendben találtatott. Volt ott minden: rákszűrés, hüvelyi ultrahang, kézi taperolás, mellvizsgálat, jézus, számomra még mindig hihetetlen, hogy van ember a világon, aki ilyen idióta hivatást választ. Másfél órás késéssel jutottam be amúgy, igy 7 körül értem haza, volt hát káosz az este során rendesen. (Itt jegyezném meg, hogy megint volt, aki kisgyerekkel (1 év alatti) érkezett, Apukával megpakolva, komolyan, az ilyeneket annyira nem értem... Ha az Apuka és a Kicsi bemenne Anyukával a vizsgálatra, akkor azt mondanám okés, mindenki látni akarja a Kistesót (bár a doki uh-ja elég ramaty, szóval minek), de hogy amig Anyu benn van, Apu a váróban randalirozik a Gyerekkel, hát az szerintem ultragáz... El sem tudom képzelni, miért jobb várakozni két négyzetméteren egy örökmozgóval ahelyett, hogy Apuka lazán otthon lenne a saját gyerekével, Anyuka meg elmehetne a nőgyógyászához egyedül... Eh... Az emberi logika asszem örök rejtély marad számomra...) Pénteken délelőtt AV átment megnézni a régi lakásunkhoz tartozó pincét, mert a mostani tulaj kérdezte, van-e még ott cuccunk (van haha, ócska ruhák meg néhány kisbútor) és miután megegyeztek, hogy mindent az utódra hagyományozunk, haza is sétált. Anyu délben megjelent, elment Petiért az oviba, majd mikor mindkét gyerek elaludt, mi kettesben elmentünk és bejártuk a szokásos körünket, azaz elmentünk a KÖKI-be. Először a Hervisben vettünk nekem egy cipőt, majd átgyalogoltunk a Libribe, ahol mulattunk és vettünk két könyvet a fiúknak, majd slusszpoénként beültünk a Szamos cukrászdába is sütizni. Ezúttal ugyan nem volt sajnos annyira finom a süti, mint múltkor, de igy is rendben volt a dolog, örültünk magunknak igy is. Szombat délelőtt Anya-Fiú délelőttöztünk: elmetróztunk a Deákig, megnéztük az új Siemenseket, majd átszálltunk a kisföldalattira és elmentünk a Széchenyi fürdőig. A játszó Petinek nagyon tetszett (lásd: Ez nagyon buta ötlet volt, hogy idejöttünk, mert most egész nap itt akarok lenni.), de fél óra után nagy nehezen azért egy lángos igéretével el tudtam csalni a hajós csúszdától. Igéretemhez hiven tehát vettünk egy lángost a soron, ezt a hintán ülve secperc alatt el is fogyasztotta, majd lesétáltunk a tóhoz megetetni a kacsákat. Innen átmentünk a hidhoz, ahol megmutattam neki a korcsolyázókat, majd dél körül hazaindultunk, mert Palkó általában 12-fél 1 között eszik, gondoltam, ne várassuk már meg szegényt ennél jobban. Délután, mivel gyönyörű idő volt, sétáltunk egy nagyot Palival, Peti pedig a Nagyinál játszott este 6-ig. Vasárnap a múlt héthez hasonlóan Apu bejött értünk és hazavitt, úgyhogy a napot vidéken töltöttük: Peti főleg a Papával szórakozott, mi meg Anyuval Pali kivánságait lestük. Miután Peti aludt, elvittük őt sütizni is, majd mire visszaértünk, eljött az idő, indulhattunk haza.    
Itthon a szokásos kérdést boncolgattuk: mikor repüljünk haza, de mivel túlságosan kifárasztott a vidéki levegő, úgy döntöttünk, ezt majd máskor megbeszéljük... (Igen, Pató Pálék mink vagyunk.) Ahogy látszik, a hét második fele is aktivan telt, minden napra jutott valami, de igy jártunk, úgy szép az élet, ha zajlik...

1-2-3-4

Azon filózom, hogy mikor mástól olyasmiket olvastam / hallottam, hogy egy gyerek nem gyerek meg micsoda felüdülés, ha csak egy gyerek van otthon, a másik meg oviban / nagyiknál, akkor mindig csóváltam a fejem, hogy ejej, milyen fellengős szöveg ez és bakker tényleg. Utólag el sem tudom képzelni, miért voltunk úgy ki egy szem babától (persze azért kicsit el tudom, mert Peti nem volt kifejezetten egyszerű eset, Pali azért jóval kooperativabbnak tűnik, tehát továbbra is fenntartom, hogy baromira nem mindegy, hogy egy könnyű vagy egy bonyolultabb gyereket fog ki az ember) és már csak egyetértően bólogatok, mikor valaki azt fejtegeti, hogy nem tudja, mit csinált esténként, mikor még csak egy gyereke volt... (És hogy a gyerektelenek mit művelnek a temérdek idejükkel, na azt már végképp nem tudom hová tenni.)

A parkett ördöge

Ahogy keresgéltem az amerikai képek között, rádöbbentem, hogy Peti ott még olyan kicsi volt, most meg már nagyon-nagyon nagy. Talán a kontraszt (értsd: Pali), talán az ovi, de egyszerűen meglepően nagyfiú már, mint egy kisiskolás, hihetetlen.
Múltkor AV poénkodott vele, hogy nem szedi ki a kádból (nagyon mély az itteni), mire hallom, hogy feddő hangon közli az apjával, hogy Ez baromira nem vicces... Talán ugyanezen az estén bementem hozzá altatni és mivel sokat rosszalkodott aznap, öndicséretképp rávilágitottam, hogy látod, látod, mennyit rosszalkodtál és én mégis altatlak, mire suttogva csak annyit mondott, hogy Hát... hát ez nagyon szép tőled...
Meg kell a szivnek szakadnia, én mondom.
Egyébként azon gondolkoztam, hogy ha a charming szót meg kéne testesiteni, jelentkezhetne modellnek, mert azt veszem észre, hogy egyszerűen mindenkit levesz a lábáról. Elhümmög a nyugdijasokkal, elvarázsolja a felnőtt nőket és furcsa módon a felnőtt férfiak is elragadónak találják, néptáncon például az egyik apuka imádja, folyton beszélteti, poénkodik vele, pedig neki is fia van, szóval nem is arról van szó, hogy fiút szeretett volna, de lánya lett és most jól kihasználja, hogy végre egy értelmes kisfiú van a közelében... Az a baj, hogy születése óta úgy érzem, hogy ez a gyerek a nagybetűs csoda, mármint nem úgy, hogy jajj, egy kis drága élet, nyünny, hanem hogy Valódi Csoda: gyönyörű, okos, sugárzó, öntörvényű, de mégis tisztelettudó, egy szóval tökéletes és emellett az érzés mellett mindig felmerül bennem, hogy félreküldték, nekünk túlzás egy ilyen szuper gyerek és valahogy mindig attól félek, hogy egyszer csak pofára esünk és... elveszitjük. Annyira zavar ez az érzés, próbálom persze elhessegetni, hogy áh, ez csak túlzott aggodalom, de időről-időre eszembe jut, hogy úristen, ha valami történne vele, én azt nem élném túl. Persze mi történne ugye, pontosabban miért pont vele történne, tudom én ezt, de akkor is, néha elgondolkozom ezen és úgy elszomorodom...
Adódik a kérdés, hogy vajon Palival kapcsolatban is igy érzek-e és a válaszom nem. Őt is imádom persze, amellett, hogy még szokjuk egymást, hiszen alig volt még időnk ismerkedni, de valahogy ő nem tűnik nekem ennyire... nem tudom jól megfogalmazni... földöntúlinak. Ő olyan kis massziv tölgy, lassú viz, aki Petihez képest jóval egyszerűbb személyiségnek tűnik. Ezzel nem azt mondom, hogy Palkó egy bugyuta, oda-teszed-ott-marad tipusú baba, neeeem, korántsem az, csak valahogy úgy érzem nem annyira összetett és bonyolult lélek, mint Peti. Ő - mármint Pali - sokkal földibb, valóságosabb, hozzánk illőbb...
Mielőtt Palkó megszületett volna, sokat gondolkoztam én is, hogyan fogok hozzájuk viszonyulni, hogyan fogom "megkülönböztetni" őket, elvégre mindketten fiúk, hogyan fogom tudni mindkettőjüket szeretni és az élet tulajdonképp megadta a választ... Azzal, hogy (egyelőre) ennyire mások, pofon egyszerű a dolgom, hogy mindkettőjüket azért szeressem, amilyenek.
És egy kis szentimentalizmus a végére: hálás vagyok az életnek, hogy itt tartunk, hogy van két csodálatos fiam, akik ég és föld és akik számomra a legtökéletesebbek a világon.

Programok

Bár az éjszakáink továbbra is pocsékak (tegnap 6x kelt Palkó 10 és 8 között, őrület, én mondom) igyekszünk azért mozogni, mert egyrészt Petivel ki kell mozdulni, másrészt próbáljuk kihasználni, hogy itthon vagyunk és rá lehet bizni a gyerekeket másra. (Oké, oké, gáz, hogy egy hónaposan itt hagyjuk Palkót (nem, nem gáz, mindig úgy hagyjuk itt, hogy megetetem, elaltatom, bekészitek 60 mili tápszert és szólok Anyunak, hogy ha 40 perc múlva felébred és simogatásra nem alszik vissza, akkor kezdje el adni neki a tápot, mert éhes és ha 20-nál jár, hivjon és indulok haza - igy van 1-1,5 óra szabadidőnk, hurrá), de két hét és lelépünk és senkire sem fogjuk tudni rábizni jó ideig.)
No szóval 26-án, vasárnapnál hagytam abba.
A hétfő ha minden igaz, csendesen telt, semmittevősen. Kedden délután, mert nem volt kedve Petinek néptáncolni, vásárolni mentünk kettesben a Lidl-be, a Sparba és a DM-be. Szerdán esett a hó, ami nagy öröm volt, igaz, szánkónk nem volt, igy csak hógolyóztunk, mert 5 körül négyesben tettünk egy nagy sétát a környéken. (AV hozott Petinek egy hótaposót meg egy jó kis kesztyűt, éljen a Kispesti Centrum.) Csütörtökön délelőtt személyit csináltattam a Baross utcában (sitty-sutty megvoltunk, teljesen elképedtem), időpontra mentem, igy maga az időpontszerzés esküszöm tovább tartott, mint maga az ügyintézés. Pénteken elugrottam az Europarkba Anyu szülinapi ajándékáért (Igy szerettek ők II), majd Kata látogatott meg minket, akire Peti szépen ráakaszkodott, szerintem tetszik neki, megkért ugyanis minket, hogy menjünk ki a szobájából beszélgetni, mig ő megmutatja a vendégnek a daruját... Ezután szó nélkül bekukucskált Kata blúzába, vicces volt, röhögtünk nagyon. Szombaton aktiv napunk volt: 10-re jöttek Gáborék az alig 1 éves kislányukkal, majd délután, mig a Nagyi vigyázott a két gyerekre, mi leléptünk taxival megnézni a Leviék új házát, amit pár hete vettek Rákosligeten. (Nem mertük nekik mondani, de minket nem győztek meg, sosem fogunk házba költözni, jajj, városi patkányok vagyunk mi az ilyesmihez, ez van...) Vasárnap, Anyu szülinapján, Apuék elvitték Petit magukhoz, majd mig AV vigyázott Palkóra, én elszöktem a KÖKI-be vásárolni, mert ha több helyre kell menni (értsd: Müller, DM, Rossmann, Tesco), akkor AV winchestere lefagy és órákon át nyoma vész. A fő cél az volt, hogy kis üveg cumisüveget szerezzek, de láss csodát: az üveg cumisüveg hiánycikk, mindenhol csak műanyag van, az meg nálam pfúj kategória, nem birom a meleg műanyag szagát. Szerettem volna még S-es latex cumit is venni, de furcsa mód azt sem kaptam, úgy tűnik, vizet, teát senki sem itat már a gyerekével. (Nekünk mondjuk nem arra kellett volna, hanem mert az M-esből ömlik a tápszer...)
Hétfőn nagy buliban volt részünk: Anyu a szabadnapján elhozta Petit az oviból, majd vigyázott a két gyerekre, mi meg elmentünk az Elefániba a Kálvinhoz, hátha beszerezhetünk pár üveg cumisüveget és S-es latex cumit. Szerencsénkre mindkettőt tudtunk venni, igy nem mentünk hiába, úgyhogy ünneplésképp beültünk a Prágába egy teára / koffeinmentes kávéra és egy-egy fánkra. Alig hozták ki a rendelésünket, Anyu máris telefonált, hogy Pali éhen akar halni, a hűtőben hagyott tápszer felét már megitta, úgyhogy turbóból végeztünk és rohantam haza, AV meg elment a Nyugatihoz irógépszalagot venni. (Roppant fontos volt ám ez, de sebaj.) Kedden AV interjúzott, délután pedig néptáncoltunk Petivel, mert ezúttal volt kedve menni. Csütörtökön egy hós státuszra vittem Palit, megmérték, kiderült, hogy 1400 grammot hizott egy hónap alatt (döbbenet, a 62-es rucik lassan kicsik lesznek rá - Peti még októberben, öt hónaposan is hordott egy-egy olyan ruhát, amiből ő lassan kinő, kis óriásbébi), majd megbeszéltük a dokinővel, hogy nem szükséges kivárnunk itt a két hónapos oltást, repülhetünk anélkül is. Pénteken Anyu ismét meglátogatott (aranyélet, szabad madár), pontosabban elhozta Petit az oviból és miután megetettem Palkót és elaltattuk mindkét gyereket (annyira fura ez, el sem tudom mondani, két gyerekünk van, atyaég, hol jártam én az elmúlt időszakban, mikor ez történt), elmentünk a KÖKI-be kiváltani az előző nap felirt 1-es tápszert és venni a Rossmann-ban saját márkás pelust, mert sem a Bella, sem a Huggies, sem a DM sajátmárkás, sem a Müller sajátmárkás újszülött pelusnak nincsen fülecskéje, egyszer viszont vettem Rossmann-os pelus mintát és jééé, annak van füle... (Nem is értem, hogy a többiek miért spórolják le.) Ha már ott jártunk, beültünk a Szamos cukrászdába két sütire, hááát, isteni volt, azóta is arról álmodozunk, hogy egyszer még eljutunk oda. Szombaton maradtunk a cukrászda vonalon: ezúttal Petivel kerekedtünk fel és elmetróztunk-elvillamosoztunk a Duna partra, majd elsétáltunk a Briós Kávézóba. Petinek a járművek nagyobb élvezetet jelentettek, mint a sütizés (hiába, többször ült repülőgépen, mint metrón vagy villamoson haha), de azért a bohóc alakú sütit sem vetette meg, igaz, a felénél átadta, hogy túl édes. (A gyerekrészlegbe amúgy nem jutottunk fel, röhej, tömve volt a hely, mi kaptuk alul az utolsó asztalt, utánunk jöttek még vagy tizen és mehettek ki, mert megtelt a kávézó... Kicsit ledöbbentem, mert bár nem tudom, mi van fenn (talán egy vasútpálya meg pár játék), nem hittem volna, hogy ennyi elég ahhoz, hogy teltház legyen egy cukiban... Megvan, mihez kezdünk, ha egyszer hazaköltözünk...) Délután Peti a nagyinál aludt, mi meg sétáltunk egy nagyot Palival a környéken, hármasban. Vasárnap megint Anyuék voltak a sorosok, Apu eljött értünk és hazavitt, AV meg maradt és a Nagyinál pakolt, mig mi Anyuéknál buliztunk. Ez volt egyébként Pali első vidéki útja és meg kell mondjam, remekül szerepelt, evett-evett-evett ott is, mint itthon.
Hétfőn - ez már a most hétfő, húúú, de eldaráltam itt a napokat - Palinak csináltattunk útlevelet az Erzsébet körútnál. Jól birta szegénykém, de a fotózásnál nem remekelt, vagy a szeme volt csukva, vagy lenyaklott a feje, vagy belelógott a kezünk... Végül készült azért egy kép, amin nem túl előnyösen néz ki (az egész gyerek egy nagy toka), de ez van, úgyis csak három évre szól az útlevele. Mivel nem értünk volna vissza délre az oviba, Anyuék hozták haza Petit, majd miután szépen elaltattuk, megetettük mindkét utódot, elmentünk a Centrumba nézni nekem cipőt. Természetesen nem volt szimpatikus, úgyhogy miután ittunk egy-egy napközis teát (haha) átmentünk az Europarkba, ahol vettünk 0-s tápszert (az 1-es nem jött be, sirósabb lett Pali, persze kérdés, hogy amiatt-e), boritékokat és vásároltunk az Intersparban. Kedden rájöttem, hogy nem fog menni most a hajnövesztés (nem szeretem mosni, száritani egy év, lóg mindenfelé), úgyhogy hirtelen elhatározásból elugrottam a KÖKI-be fodrászhoz. A Bio Hajstúdióba mentem, mert oda nem kell időpontot kérni és szépen levágattam a hajam olyan rövidre, hogy épp össze tudjam fogni a végét kis varkocsba. Hurrá. Mikor hazaértem, gyors etetés után felkaptam Petit és elmentünk néptáncra, ahová végre vittem fényképezőt is, igy készitettem pár fotót. Tegnap, szerdán, semmi sem történt igazán: itthon lébecoltunk és töltöttük a napot. Ma délelőtt már megjártam a várost: a Hordozóházban jártam és kölcsönöztem egy Bondolino-t, de még nem igazán volt lehetőségünk kipróbálni. 5-re megyek hat hetes kontrollra, közben pedig ámulok-bámulok, hogy már február közepénél járunk...

És a Jelen

N, mint nosztalgia

N, mint néptánc

Frissitések

1) A Dédi sztori amúgy vicces fordulatot vett: már ősszel eladták a lakást titokban, anyósom tudta nélkül, azóta már ott is élnek az új lakók. Végülis AV anyja csak ott nőtt fel, abban a lakásban. Mi köze lenne hozzá.

2) A kutyával lakást sztornóztuk, marad a heti 600 eurós ideiglenes apartman. Klassz.

3) Miután a Sydney-i állást áttették Szingapúrba, a másik cégen belüli állást is buktuk, mivel azt meg Dublinból Londonba helyezték át és mi nem akarunk odamenni, fúj. (Kirándulni szép London meg minden, de ott élni - főleg gyerekkel - állitólag halál.)

Kevin 2

A státuszra amúgy pont kaja után mentünk, jól jött ki, mert előtte volt 20 percünk sétálni is, szóval evett, utána séta alatt aludt Palkó, majd a vizsgálat alatt felhergelte magát és legalább húsz percen át üvöltött. Üvöltött mig próbáltam kérdezgetni a doktornőt erről-arról, üvöltött mig öltöztettem a váróban (volt ott egy szintén egy hós kislány, aki persze bambán pislogott egy nyikk nélkül a hátán fekve, mi a jó élet ez a hangzavar (na ez mondjuk szar a téli születésben, Peti egy hónaposan egy szál bodyban feszitett, most meg body, rugi, pulcsi, overall, sapka) és üvöltött mig toltam hazafelé, de úgy, hogy fájóan beugrott, hogy hányszor, de hányszor toltam igy Petit is hazafelé, rohanva, semerre se nézve, mert 40 perc séta után felébredt és természetesen orditott... Jézus. Nagyon kellett koncentrálnom, hogy ne gondoljak a We need to talk about Kevin-ből arra a jelenetre, mikor a dögfáradt, karikás szemű anyuka megkönnyebbülten megáll az utat javitó munkások mellett, mert legalább addig nem hallja a babakocsiból süvitő sirást... Atyaég, hogy éltem én túl Petit? (Pali most játszotta ezt először, remélem ő nem lesz olyan orditós később sem, mint Peti, mert kikészülök, ha még aludni sem hagy.)

Üdv Pókhaséknál

Palival voltunk 1 hós státuszon: 4900 gramm, azaz egy hónap alatt 1400 grammot hizott.

Petivel este beszélgetünk:
- Ha jönne egy jótündér és lenne három kivánságod, mit szeretnél kérni tőle?
- Egy: lángost, kettő: sütit, három: muffint.
- De nem csak kajákat mondhatsz...
- Jaaaa... Akkor egy: szivószálas őszilé, kettő: Kubu, három: más nem kell...

Testvériség

Megmondjam, mi a legidegesitőbb a testvérességben?
Mikor amiatt cseszem le Petit, hogy hiába figyelmeztetem, hogy a szabály az, hogy ha 1) eszik 2) alszik a Kistesó, nem ölelgetjük, nem simogatjuk, nem puszilgatjuk, ő meg azért is folyton szeretgeti. Nem piszkálja, nem csipkedi, nem ütögeti, csak tapogatNÁ, szóval a szivem szakad meg, de bakker, ha végre elaludt vagy ha kinlódik a kajálással Pali, agyvérzést tudok kapni, mikor Peti jön és elkezdi ezerrel csókolgatni.

Egyébként Peti szuper nagytestvér, imádja Palkót, alig várja, hogy letegyem, ott terem és simogatja, puszilgatja, beszél hozzá, egyszóval boldogan foglalkozik vele. Sokszor evés közben is megjelenik, hogy büfiztessek már, mert akkor függőlegesbe kerül Pali és ő odamászhat mellénk és óvatosan megölelgetheti. Komolyan, az ember szeme könnybe lábad, annyira lassan és puhán próbálja ölelgetni a Kistesót, semmi hirtelen mozdulat, semmi bántás, semmi piszkálás, pedig esküszöm, sosem mondtuk neki, hogy gyengédebben közelitsen, ő ilyen, az első naptól fogva tudta, hogy lágyan kell bánni egy ilyen kicsivel. Ebből a szempontból tehát - egyelőre - nyugodt vagyok, ha fél percre elnézek, tudom, hogy nem fogja bántani Palkót, sőt, rá is lehet bizni, hogy figyeljen rá, mig kilépek a tápszerért a hűtőhöz, mert ha ott vagyok, ha nem, mindig kedves vele. A legújabb szórakozásunk, hogy beszélgetnek: én szinkronizálom Palit, Peti meg kérdezget, válaszolgat, mikor mi. A durva, hogy máris mintha titkos szövetség lenne köztük, Peti tudja, hogy ő is és Pali is gyerekek, néha hallom, hogy biztatgatja Palit, hogy milyen jó lesz, ha már akkora lesz, mint ő és sokszor elmondja, hogy Palit szereti a világon a legjobban...  
A sok rózsaszin mellett persze csupa kin ez az egész, mert Peti hangos, dübörög, kiabál, ugrándozik, mint minden normális kisfiú és ez bizony nem túlságosan kompatibilis egy csecsemővel, aki alig alszik és ha végre elszunnyad, olyan, mint egy nyúl, a legkisebb zajra is felriad és durcáskodik. Szóval fegyelmezzük Petit keményen, rengeteg dolgot tiltunk neki, ami tudom, hogy természetes lenne neki, de egyszerűen nem tudunk mit tenni. Igyekszünk abba az irányba, hogy mindenki alkalmazkodjon mindenkihez, Pali hagyja aludni Petit és forditva, próbáljuk nem Palkót tenni a középpontba, nehogy Petinek rosszul essen, de valljuk be, ha az egyik gyerek még csak egy hónapos, hozzá jobban kell igazodni még, mint egy 3,5 éveshez.
Részben a kialvatlanság, részben a személyiségünkből adódó türelmetlenségünk miatt egyébként sajnos sokat veszekszünk Petivel, mert sokszor (az esetek 80%-ban) hiába mondunk neki valamit, olyan, mint a falra hányt borsó (az esték a legrosszabbak, az esti szeánszok több, mint egy órán át tartanak, mert hiába kérjük, hogy menjen fürdeni, fogat mosni, pisilni, igya meg a tejét, esze ágában sincs engedelmeskedni, leül játszani, húzza az időt és az idegeinket, mi meg agybajt kapunk, hogy abszolút szófogadatlan), meg sem hallja és ilyenkor tehetetlenségünkben nem tudunk mit csinálni, szidjuk és fenyegetjük, miközben utáljuk magunkat, hogy ennyire bénák és eszköztelenek vagyunk és ennyire leszarja a gyerekünk, mit kérünk tőle. Nehéz ez, baromira, mert egyrészről szeretnénk, ha minden flottul menne és mivel nem megy, haragszunk Petire, mert részben az ő ellenállásai miatt küszködünk; másrészről meg sajnáljuk is szegényt, mert annyi változást kell megélnie folyton és nem rosszaságból ellenkezik ő, hanem mert egész egyszerűen még csak egy gyerek... A fegyelmezés nagyon nehéz tehát mostanság, semmivel nem tudunk hatni Petire, csak ha a kedvenc dolgait megvonjuk tőle, ami totális szemétség, de semmi egyéb ötletünk nincsen. A múltkor emlitett "De azért lesz tepi!" mondás is innen adódik: ha nem fogad szót, azonnal megfenyegetjük, hogy okés, ne csinálja, amit mondunk, de akkor nem telefonozhat egész nap. Szánalmas, mi? Ami amúgy jó, hogy nem tepizik többet, mint Palkó előtt, napi 2x20 perc engedélyezett és ezt szépen be is tartja, ha csipog az óra, már lép is ki a játékból, szóval pont emiatt nagyon sajnálom, mikor azzal szivatjuk, hogy nem játszhat, ha.
Amit még akartam irni, hogy eddig nagyon jól megy, hogy töltsünk vele is időt, ha boltba megyek, ő is mindig jön velem és ha a nagyszülők átjönnek, ők is vele foglalkoznak, Palkó marad nálunk, szóval bizonyos szempontból megmaradt egyelőre a kivételezett helyzete.
Hogy mi lesz fél év múlva, amikor a Kistesó már helyzetváltoztató mozgásra is képes lesz, no azt elképzelni sem tudom.

Az élettől is elment a kedvem

Komolyan fontolgatom, hogy abbahagyjam a szoptatást.
Ha nem is most, akkor, mikor visszamegyünk Dublinba, hiszen ott tuti szó nélkül adnak valamit, amitől elapad ez a mennyiség. Nem kevés amúgy, több, mint Petinél, de még mindig nem elég és legfőképp nem tápláló, hiszen olyan nincs, hogy valaki nonstop enne heteken át. (Nem, nem ugrik fejlődést, mert szerintem nem lehet négy héten át fejlődést ugrani.)
És mindenki bekaphatja vagy jöhet élet(szerűség)et cserélni.

Az éjszaka további hirei

1) Meghalt Dédi, vagyis AV nagymamája. Több, mint egy éve kórházban volt már, nem tudták megmondani, mi a baja, azon kivül, hogy öreg és nincs már kedve felkelni. Most a vége felé már nem is tudott magáról, tele volt felfekvésekkel, szóval jobban járt igy, hogy elment, de mégis csak meghalt, szóval ez szomorú. (Ha mégis kissé szenvtelennek tűnnék, annak az az oka, hogy nagyon furcsa néni volt az igazat megvallva, három gyereke volt, de közülük az elsőt "elhagyta" valahol, senki nem tud róla semmit; AV anyukáját utálta; a fiát pedig istenitette. (A fiának, vagyis AV nagybátyjának egyébként nincs gyereke egy szem sem, a munkájának él, egy baromi nagy házban lakik, van még egy lakása Pesten, meglehetősen gazdag - szemben AV anyukájával, akinek van két gyereke, öt unokája és meglehetősen keveset hoz haza tanárként. No most Dédi úgy döntött, hogy a lakását és minden vagyonát (ezer éve nyugdijas, magas pozicióból ment el, igy rengeteget kapott és évtizedek óta alig költött) a fiára hagyja és ezt unos-untalan a lánya fejéhez vágta, aki két naponta ott volt nála a kórházban, etette, itatta, látogatta becsülettel... Félreértés ne essék, nem magunk miatt furcsállom ezt, hálistennek nem vagyunk rászorulva senkire anyagilag, de hol itt a logika? A gyerek nélküli, amúgy is gazdag fia a sirba viszi majd a pénzét, a lakásait? Miközben ott van a lánya, akinek van egy rákból épp felgyógyult gyereke (AV tesója), aki 60 nm-en él 3 gyerekkel, akik közül egy autista? Tudom, nem az én dolgom más vagyonának felosztása, de a hülyeség* és az igazságtalanság nagyon tud fájni. (* Semmi konfliktus nem volt anya-lánya között, AV anyjának egyetlen hibája, hogy nem fiú... Ezt sosem tudta megbocsátani neki a Dédi.)  
2) A Sydney-i állás ugrott, ugyanis átették Szingapúrba. Igy már azért nem olyan nyerő a dolog, akar a halál folyton 30 fokban, párában élni, miközben attól fosik, jön egy földrengés vagy cunami és mindenkit megöl.
3) Mártiék sielnek március 1-10 között, üres a pecó. Vagyis mehetnénk oda, mig AV lakást keres. A dolog kis szépséghibája, hogy vigyázni kéne a kutyára és én rühellem a kutyákat, ráadásul nem tudom, Peti mennyire tacskó-kompatibilis. (Mikor náluk jártunk kerti party-n, folyton csesztette szerencsétlent.)

Rinya

Eszik-kakil-eszik-kakil-eszik-kakil-alszik 40 percet-eszik-kakil-eszik-kakil-eszik-kakil-alszik 40 percet üzemmódban létezünk.
Mikor tegnap fél 7-től nonstop evett fél 10-ig, majd fél 10-kor kidőlt és volt képe negyed 11-kor újra orditva kaját követelni, azt hiszem örök életemre istentagadóvá váltam. (Miután egész nap ezt csinálta, szóval 24 óra alatt 10 órát aludt, a maradék 14-ből pedig 13,5-et evett. Persze verjem a seggem a földhöz, mert Peti ugyanezt csinálta*, de ő a maradék 14-ből úgy 7-8-at evett, a többiben pedig sirt.)

Mindeközben pedig a januári fórumosok közül (7en vagyunk, ebből 1 én) ketten irták, hogy az 1-2 hetes babájuk 10-6-ig alszik egy húzásra; a többiek pedig kelnek 1-2-3x, de fél óra alatt mind lerendezi a kaját. Komolyan, nekünk nem kéne szaporodni. 10 óra bazmeg. Nagyon kedvem lenne még cifrábbakat irni ide, de inkább megyek ledőlök, hiszen még csak 10 perce aludt el, még van fél órám hunyni.

* Azzal az eltéréssel, hogy ő még kevesebbet aludt nappal, éjszaka viszont hosszasabban hagyott pihenni.