Weird nap

Először is egész délelőtt esett az eső. Már tegnap este kezdődött. Először nem is akartunk hinni a füleinknek, hogy azt halljuk, amit hallunk, no de hogy másnap kora délutánig essen, hát az már végképp nagyon furcsa volt. Eddig összesen 1 hónap 1 hét alatt három napon esett maximum pár órán át az eső és összesen négy napon volt borult az ég... Délelőtt igy nem nagyon dugtuk ki az orrunkat csak egy fél órácskára. Esőkabátot és gumicsizmát adtam P.-re és a szitáló esőben lesétáltunk a ház elé, hogy szabadon pacsálhasson a pocsolyákban. Néhányan megmosolyogták, néhányan szúrós szemekkel néztek, ez van, nem egyformák a nevelési elveink.

Délután, egy rövid alvás után elsétáltunk a Town Hallhoz. Útközben végig a Pyrmont hidon ment az alkudozás, hogyaszongya "ha beülsz a kocsiba, kapsz banánt" / "még egyszer végigmehetsz a pocsolyán, aztán megyünk" / "ha nem jössz ide azonnal, fordulunk vissza és megyünk haza" ésatöbbiésatöbbi. A legidegesitőbb ebben, hogy óriási hazárdjáték, mert blöffölni tilos, hazudni is, szóval ha beül a kocsiba, tényleg kell, hogy legyen nálunk banán; ha ötször végigcaplat a pocsolyán és az utolsó előtt szólunk, hogy ez volt az utolsó, nincs mese, többször nem mehet és ha nem jön oda, tényleg haza felé kell venni az irányt, ami nem csak neki szar, de nekünk is... Mindenesetre P. ma egész kezelhető volt, bár rettegtem, mi lesz, ha meglátja a mozgólépcsőt, hálistennek a lift nagyobb varázsnak bizonyult, igy a lift előtt szépen beült a kocsiba és vágtathattam a városba. A Town Hall ugyan zárva volt, de ezúttal más szögből sikerült lefotóznom, ami hurrá élményt adott.

Bár múltkor már bedugtuk az orrunkat a St Andrew's székesegyházba, most is benéztünk és most jó sokáig maradtunk is, mert épp az orgonán gyakorolt valaki, úgyhogy P.-t alig lehetett kirobbantani a plüplü-ből... (Ő igy mondja a templomot, ez van.) A templom után elsétáltunk a Hay streetig, mert emlékeztem, hogy ott volt egy kis occsó bolt, ahol lehetett fillérekért Oreo kekszet meg sampont kapni. Hazafelé a kinai negyen át jöttünk, ahol egyedüli kaukázusi képűként cseppet sem éreztem rosszul magam, sőt, büszke voltam a másságunkra és bátran fotóztam, nézegettem, ismerkedtem. Az egyik fotó készitése közben aztán feltűnt egy púpos bácsika, aki hónaaljig húzott nadrággal állt az utca közepén. Azon kivül, hogy megláttam, nem tulajdonitottam neki nagy jelentőséget, úgyhogy igen meglepődtem, mikor elhaladtunk mellette és a kezembe nyomott egy szórólapot. (70 évesen ki dolgozik már? Ráadásul púposan...) Miután átvettem a cetlit, sietősen rohantam tovább, de észrevettem, hogy a tata próbál lépést tartani velünk és közben igyekszik szóval tartani. Először azt hittem, japánul / kinaiul beszél, de aztán rájöttem, hogy nem, ez angol...

A vége az lett a dolognak, hogy bevezetett egy bevásárló központba, egy kis boltba és ott hagyott négy eladónak, hogy itt egy vásárló. P. köpni-nyelni nem tudott a kocsikájában, hozzáteszem én sem. Mivel úgyis akartam venni egy pólót magamnak (P. és AV már kapott egy-egy abo felsőt) és itt 4 dollárért volt, gyorsan kikaptam egyet a kupacból és húztam ki a csikot az üzletből... Miután ekkor már sötétedett, hazasiettünk és egész este pakolásztam, takaritottam, mostam, mosogattam... Mondtam én, hogy weird nap volt a mai...      

Hétfő csak egy hétfő

Ma délelőtt nagyot sétáltunk P.-vel (pontosabban én sétáltam, ő nézett ki a babakocsiból), elmentünk ugyanis a Victoria parkba, a Sydney-i Egyetem közelébe. A park közepén van egy tó, ami igazi tó (lake) és nem pond, elég furcsa. A tavacska teli volt kacsákkal, de láttunk fekete hattyúkat is, mondom én, hogy kissé szürreális volt ez az egész tó-dolog. A parkban van egy kis játszótér, de bébihinta nincs ám, igy P. elég kényelmetlenül érezte magát jó ideig, de a végén ráérzett egy igen alacsonyra szerelt normál hinta izére, igy büszkén lökte magát előre-hátra, kismillió leeséssel tarkitva. Hazafelé rossz irányba indultam el, szóval épp fordultam volna vissza, mikor megláttam, hogy a Glebe Point road-on vagyunk... Eszembe jutott, hogy az egyik útikönyvben azt olvastam, hogy sétáljunk végig ezen az utcán és akkor jó lesz nekünk. Hát én jó kislányhoz méltóan gyalogoltam rajta egy jó ideig, de semmi különöset nem láttam, éreztem, tapasztaltam, azon kivül, hogy beugrottunk egy drogériába, ahol 15 dollárért tudtam tápszert venni, úgyhogy kissé csalódottan közelitettem meg a Wentworth parkot, amin keresztül eljutottunk a Fish Market-ig, majd szépen hazasétáltunk. Bár már többször jártunk a halpiac közelében, most először néztem be (= átrobogtam rajta és fulladoztam a halszagtól, pedig szeretem a halat), de azt hiszem ez egyben az utolsó alkalom is volt.
A délután hasonlóan aktivan telt, elsétáltunk a Point street-nél megismert kis játszóra és sötétedés utánig ott nyomtuk az ipart vidáman, igaz, én végig attól fostam, hogy most ugrik ránk a semmiből egy fekete özvegy.
Hm. Hétfőnek nem is volt rossz a mai nap. 

Sydney bucket list

Van még egy hónapunk nagyjából... A nagyon fontosakat kivastagitottam, a többi nem olyan életbevágó, nem akarok telhetetlennek tűnni... 

Városon belül:

• Fish & chips valahol, bárhol, akárhol
• Government House 
• Botanic Garden Tropical Centre
• Australian Museum
• Museum of Sydney
• Maritime Museum 
• Powerhouse Museum
• Sydney Aquarium
• Justice & Police Museum
• Pylon Lookout
• Susannah Place Museum
• Museum of Contemporary Art
  
• Hyde Park Barracks
• Cook & Phillip aquatic centre
• Art Gallery (+ St Mary's székesegyház elölről)
• Moore & Centennial Parks & Paddington Reservoir Gardens
• Elizabeth Bay House
• Levideózni az útvonalunkat a Pyrmont játszóig és vissza 
• Levideózni az útvonalunkat a Darling Harbourig és vissza 
• Levideózni az útvonalunkat a városközpontig és vissza 

Játszóterek:

• Edgecliff: Steyne Park + Trumper Park oval
• Bondi Junction: Centennial Park + Clementson Park (Cnr Ebley and Newland Street) + Cooper Park + Plumb reserve
• Milson’s Point: Bradfield Park+ Milson Park
• North Sydney station: Watt Park
• St Peter’s: Sydney Park
• MacMahon's Point: Blues Point reserve
• Balmain East: Illoura reserve, Thornton park: Darling street; Origlass Park: Nicolson street

Városon kivül:

• Parramatta river cruise - Kissing point, Bennelong és Putney park
• North Head Sanctuary
• West Head Lookout 
• Mosman, Balmoral beach
• Bondi cliff walk és kilátók
• Botany Bay - Cook Landing Point
• Tramway Museum, Loftus
• Trainworks, Thirlmere
• Museum of Fire, Penrith 

Látnivalók 6

Ismét aktiv hétvége áll mögöttünk.

Szombaton bérelt kocsival elmentünk a Featherdale Wildlife Parkba. Eredetileg a Sydney közepén lévő Wildlife-ba akartunk menni (a Taronga Zoo eleve kiesett, mert elvből kizártam, hogy olyan helyre menjünk, ahol 44 dollár a felnőtt belépő...), de annyi negativ véleményt találtam a neten róla, hogy úgy döntöttünk, bevállaljuk a kevésbé ismert, de a leirások alapján jobbnak tűnő Featherdale-t, igaz, ez 40 km-re volt, nem öt percre gyalog. A neten találtam egy kinyomtatható kupont, amivel gyerekjeggyel mehettünk be mindketten, igy 27 helyett 15 dollár volt fejenként a belépő, ami zseniális összevetve a bődületes ausztrál jegyárakkal. Meg amúgy is. A vadasparkban nagyjából minden Ausztráliában őshonos vadállat megtalálható volt, igy végre élőben láttunk wombatot, kengurut, koalát, krokodilt, dingot, kigyókat, denevéreket és egy csomó madarat, amiknek nem tudom a nevét sajnos. Oroszlánok, farkasok, medvék nem voltak, háziállatok viszont igen. Slusszpoénként, ez egy tapogatós állatkert, úgyhogy etethettünk és simogathattunk kengurukat, koalákat és kecskéket, malacokat is, nagyon menő volt. P. rengeteget rohangált, nézegetett, a kedvencei egyértelműen a kissé szemtelen wallabyk voltak, azokat simogatta, tapogatta, sőt, időnként puszilgatni is próbálta őket. A koalák szintén tetszettek neki, de azok nem csináltak semmit, csak ettek (ráadásul hosszú farkuk sem volt), úgyhogy kevésbé voltak izgalmasak. Furcsa módon pár baglyot is meg lehetett simogatni, no azok is nyerők voltak P.-nél, igazság szerint nem is értem, hogy hagyták magukat. Az állatkertezést hotdogozással zártuk, majd dél körül hazaindultunk.

Reménykedtünk, hogy P. elalszik út közben, a további tervünk úgy szólt tehát, hogy 30 perc alatt hazaérünk, majd azonnal továbbindulunk a Watson's bay-hez, hogy P. ráhúzhasson még egy keveset. (Amint megáll az autó garantáltan felébred.) A terv eleje működött is, tiz perc autózás után P. elkókadt. Bár hazafelé szinte végig dugóztunk, igy fél óra helyett 50 perc alatt értünk haza, P. sajnos nem tartott ki a Watson's bay-ig, egy fékezésnél előrebiccent a feje, úgyhogy 55 perc alvás után a Hyde parknál szépen felébredt.
Annak ellenére, hogy végülis azért akartunk még autózni egy kicsit, hogy aludhasson, nem fordultunk vissza, miután kiment az álom a szeméből, hanem felautóztunk a Robertson parkig, ahol találtunk egy egész jó kis játszót. Miután P. kihintázta magát, átsétáltunk a Gap parkig, majd elindultunk a Cliff walkon felfelé, de miután P. folyamatosan nyavalygott és bele akart lépni az összes létező pocsolyába, nem tudtuk kiélvezni a kilátást, mert négy kézzel kellett visszafogni. Tulajdonképpen egy jó fotót nem sikerült készitenünk itt, ami kicsit azért elszomoritott. (Emellett találtunk egy kis koszorút a nemrég elhunyt Angel of the Gap emlékére is az egyik tábla mellett, rajta az öreg fotójával, de annyi lehetőségem sem volt, hogy rápillantsak a képre, hogy is nézett ki az öreg... Tudom, ez legyen a legnagyobb gondom, de ez olyan jelképes, érted.)
A kissé balul elsült délutáni program után fél 5 körül értünk haza, ekkor megebédeltünk (péntek este csináltam csőben sült karfiolt, istenem, most is ölni tudnék érte, olyan jó lett, pedig gyerekként a világból ki lehetett kergetni a karfiollal), majd este még elmentünk megtankolni a bérelt kocsit, ne reggel kelljen.

Vasárnap, immáron kocsi nélkül szokás szerint elkompoztunk a Circular Quay-hez, majd nekiindultunk a Rocks-nak. A Customs House sajnos zárva volt még, igy nem tudtam megmutatni AV-nek Sydney makettját, a Cadman's cottage viszont nyitva volt, oda be is néztünk egy kicsit. Onnan tovább küzdöttük magunkat a Susannah Place Museum-ig, ahová nagyon-nagyon szerettem volna bemenni, de mivel csak vezetővel lehetett, le kellett mondani róla. Kissé szomorúan átcaplattunk hát az Argyle cut-on (ez egy kis alagút, amit a rabok vájtak ki) és felmentünk az Observatory-ba, ami érdekes módon ingyenes, ha csak a kiállitásokat akarjuk megnézni. Miután nem veszithettünk semmit (= 20-60 dollárt, ha P. fél perc után úgy dönt, hogy ki akar jönni), bementünk hát és úgy-ahogy megnéztük a kiállitott távcsöveket, modelleket és egyéb csillagászati kütyüket.

A 12.20as komppal hazajöttünk, megebédeltünk, majd 4 körül elvillamosoztunk a Jubilee parkba, mert AV meg akarta nézni, milyen is az itteni villamos és hogy is néz ki a szerintem legirebb hangulatú itteni játszótér. Bőven sötétedés utánig maradtunk, hintáztunk, beszélgettünk hármasban az időközben teljesen kiüresedett játszón, majd 6 körül hazajöttünk palacsintázni.
És-vé-ge.     

Lehet irigykedni

Az utóbbi időkben olyan hulla voltam, mint már régen. Reggelente alig birtam kikászálódni az ágyból a hangos nyanyázásra, alig volt kedvem délután sétálni és folyton leragadtak a szemeim. Az egy dolog, hogy P. (még) mindig 10kor fekszik és 7 körül kel (kivéve azt a pár napot, mikor fél 7kor felkelt minket, de fél 8-ig még döncizik az ágyban, ha fogjuk a kezét), de mi mindig bőven éjfél után feküdtünk és úgy tűnik 7 óra nekem édeskevés ennyi program mellett... No de ezentúl minden másképp lesz! Megvan, hová megyünk nyaralni!

Feketeleves azaz terrible two loaded

Még jó, hogy az utóbbi időben rengeteg jó dolgot irtam P.-ről, mert igy nem szégyellem leirni azt sem, mi volt tegnap.
Délután, annak rendje és módja szerint lementünk játszózni. Rövid hintázás után P. felfedezte, hogy a homokozóban a csaptól indulva van egy hosszú patakocska. Nosza, leült és vette le a cipőjét. 4 körül járt az idő, még sütött a nap, gondoltam oké, tapicskoljon kicsit a sárban, nem hal bele. 20 perc játék után rájött, hogy a csapnál jobb, úgyhogy odatotyogott és ott kezdett el sarazni, potyogtatta a vizes homokcsomókat a csap alatt összegyűlt kis tavacskába. Idilli kép igazán. 20 perc elteltével szóltam neki, hogy time is up, öt percet játszhat még, aztán indulunk, mert hűvösödik, a nap kezd lemenni és baromi hideg az a viz, amiben tapicskol. A füle botját sem mozditotta. Mikor letelt az öt perc, kezembe vettem az irányitást, kézen fogtam, hogy menjünk, de miután kikapta a kezét a kezemből, felvettem és a karomban vittem ki a homokozóból. 
No ez hiba volt. Valami ekkor bekattant az agyában, elkezdett nagyon durván hangosan artikulálatlanul üvölteni meg kapálózni meg rugdosni (nem engem konkrétan, csak úgy, a nagyvilágba ficergett, hogy tegyem le), majd mikor letettem, mert nem birtam tartani, elkezdett rohanni a homokozó felé. Én, mint egy idióta lefékeztem a kocsit, ami persze gurult ide-oda és szaladtam utána. Ekkor egy végeláthatatlan én felkap - ő kapálózik-vergődik-ordit műsor kezdődött, azzal a céllal, hogy minél messzebbre kerüljünk a homokozótól. Minden lépésért keményen megküzdöttem, a babakocsit a csipőmmel tologattam előre, miközben magamban kocsisokat megszégyenitően káromkodtam, P.-nek pedig azt mantráztam, hogy hideg van, lement a nap, meg fogsz fázni, ha itt maradunk, mennünk kell haza. Utóbbi persze szart sem ért, mert tudtam, hogy se hall, se lát, csukott szemmel üvöltött rekedten, levegőt kapkodva. Ez úgy húsz percen át folytatódott, tarkitva azzal, hogy 5 percenként megpróbáltam betuszkolni a babakocsiba a Kisdisznót, de ő kifeszitette a lábát (és különben is, mint a motolla, úgy járt), úgyhogy ha le is nyomtam a kocsiba, hogy most pedig beülsz, bekötni már nem tudtam, mert mind a bekötéshez, mind a gyerek kocsiba tartásához két kéz kellett volna, ami ugye négy, nekem meg csak kettő volt, úgyhogy az összes babakocsis próbálkozás addig tartott, amig P. alul, a tálca alatt ki nem csúszott - és el nem indult újra rohanva a homokozó felé...  
Teljes patthelyzet volt. Visszavinni a homokba már bőven nem akartam, mert akkor megjegyzi, hogy aha, ha nagyon rikoltok, akkor az van, amit akarok, viszont ugye elmenni sem tudtunk... Végső kétségbeesésemben, mikor már nagyjából mindenki eltűnt a játszóról a ricsaj miatt, a középen lévő szökőkúthoz fordultam, pszichológia ide vagy oda, valahogy ki kell billenteni szerencsétlent az extázisból, de persze P. nem P. lenne, ha működött volna nála a dolog... Kétszer bevizeztem a fejét, az arcát, jutott a hajára is, de meg sem érezte. Egy villanásnyi változást sem hozott, hogy csurgott a képéről a viz, mintha mi sem történt volna, visitott tovább. 
Újabb végtelennek tűnő percek után végül odajött egy néni, hogy segihet-e, mert (figyelem! nem otthon vagyunk) neki is hasonló volt az egyik gyereke és tudja, milyen nehéz ez. Örökre hálás vagyok az égnek, hogy nem otthon vagyunk per pillanat, mert 100%-ra veszem, hogy otthon többen is beszóltak volna, itt viszont látszott, hogy a néni tényleg együttérez. Egy ideig tolta mellettünk a kocsit, én vasmarokkal szoritottam a természetesen folyamatosan sikitó gyereket és lassan, de biztosan távolodtunk a homokozótól... Nagyjából fél órán át zajlott a dráma, ezt onnan tudom, hogy mikor elindultunk, megnéztem az órám, de a hüppögés még hazáig kitartott. Időközben telefonáltam AV-nek is, hogy menekitsen ki minket innen, mert egyszerűen nem tudok hazamenni, de mire ő odaért, már nagyjából rendeztük sorainkat, ő már csak azt láthatta, hogy P. hulla vizes és vörös képpel zavartan néz, engem meg szétvet az ideg... 
Az a durva, hogy tudom, milyen kitartó P., mennyire bulldog természete van, milyen érzékeny, milyen sértődékeny, de egy ilyen eset annyira nagyon meg tud döbbenteni még ma is, hogy hihetetlen. Fosok ettől az évtől rendesen...  

Templomos lovagok

A hétfői könnyed nap után a keddi szintén elég lazára sikerült, reggel játszó, délután kikötő; úgyhogy úgy gondoltam, ma már azért városozunk egy kicsit.
Az eredeti tervem az volt, hogy miután végigjárjuk a templomokat, sétálunk egy kicsit a Hyde parkban, majd megnézzük vagy a Museum of Sydney-t vagy az Australian Museum-ot vagy a Hyde Park Barracks-ot. Ehhez képest a templomok után úgy elhúztuk az időt a parkban, hogy 11-kor már nem akartam bemenni egyik múzeumba sem (minek dobjak ki 10 dollárt, ha fél óra múlva jöhetünk ki), úgyhogy a parkozás után szépen hazasétáltunk ebédelni. Az igazat megvallva, nem bánom, hogy igy alakult, mert kettesben P.-vel amúgy sem igazán tudtam volna kiélvezni a múzeumokat, kivárjuk inkább a hétvégét és akkor hármasban vesszük be ezeket a helyeket, királyság.
Addig is pár kép a sétáról:

St Andrew's Cathedral

Town Hall

Great Synagogue

Archibald Fountain

St James's Church

Deákné vászna

Azért itt sincs kolbászból a kerités, összeszedtem pár dolgot, mi az, ami napi szinten idegesit itt is (és máshol is):

• Ha épek használják az egy szem liftet, mikor van mozgólépcső nagyjából 2-5 méterre a 2 négyzetméteres lifttől
• Ha 4-5 éves gyerekeket nyomorgatnak bele az egy szem bébihintába, miközben ott leng mellette szabadon egy-két-három normális gyerekhinta
• Ha folyton én kerülgetem az embereket a 20 kg-s babakocsival, mert a szembejövőknek teljesen természetes, hogy nem térnek ki egy fél centit sem, hát nehogy már
• Ha a kereszteződéseknél mindenki ott akar fel- és lemenni, ahol a kerekesszékes / babakocsis felmenőke van 
• Ha valaki éjfél után, 7 előtt gondolja úgy, hogy kidobja a szemetet (a szemétledobó mellettünk van természetesen, igy mindig halljuk azt az óriási robajt, ahogy elengedik Taplóék azt a vasból készült miaszart, amibe betéve a szemét legördül a kukába)

És egy itteni bónusz:

• Nincs finom kenyér. Vagyis lehet, hogy van, de egy márkásabb 800 grammos szeletelt kenyérért, ami egyébként cseppet sem néz ki különbnek az 1 dolláros, olcsó szeletelt kenyérnél, még nem adtunk ki 4 dollárnál többet, mert van egy olyan sanda gyanúnk, hogy a négyszer drágább kenyér épp olyan rossz, mint az olcsóbb.  

Újra süt a nap

Ma eddig nagyon lazán programoztunk, 7kor az épitkezők ébresztettek (7kor elkezdenek fémet csiszolni, 7.15-ig, majd utána tök kuss egészen P. alvóidejéig, 1-2-ig), majd besétáltunk a központba, hogy az ingyenes busszal a Central station-ig jussunk. Ott bementünk a Belmore parkba, mert az hittem, van ott egy játszótér, pedig nincs, majd csalódottan átcaplattunk a Prince Alfred parkba, ahol viszont van, igaz, elég kicsi, de a közelében van 6 (!) hinta, amiből 2 bébihinta, hurrá. P. aranyosan elvolt a hintában, legalább 30-40 percig csak lengett, csak az zökkentette ki időnként, hogy a park mögött percenként zubogtak el a vonatok, na de nem lehet minden tökéletes. A játszó maga nem kötötte le nagyon, az elefántos csúszda ugyan baró, ötletes, meg a hőlégballon és a csónak is, de az utóbbi kettővel nem igazán tudott még mit kezdeni, mert semmi nem mozgott rajtuk, csak állni vagy ülni lehetett bennük és kész. (Ezen a kis játszón elgondolkoztam amúgy, hogy azok az ártatlan tekintetű anyukák, akik a kitesót hordják magukra kötve / tolják maguk előtt szüntelen és fáradtan bámulnak maguk elé, vajon tudnak-e róla, hogy a nagyobbik gyerekük a csúszda tetején állva rugdossa le a feltörekvő kicsiket (esetünkben P.-t), mondván, ott ők vannak és oda tilos felmenni másnak. És tényleg minden tiszteletem a két 4 év alatti gyereket nevelőké és ha nem látja, oké, rászólok én a kis agresszorára, nem kell félteni; de komolyan izgat, hogy van-e idő két kisgyerek mellett észrevenni, ha a nagyobbik a testvérféltékenység (?) miatt érzett haragját, frusztrációját idegen gyerekeken vezeti le a játszótéren vagy az embernek ilyesmire több gyerek mellett már abszolút nem marad energiája?) Hazafelé egyébként gyalog jöttünk, a kinai negyeden át, láttam 3 dollárért sampont, de nem volt egy fitying apróm sem, kártyával meg persze nem lehetett fizetni, igy jártam kategória. Most fél 4, várom, hogy P. lassan felébredjen és folytatódjon a Kalandunk, azaz maga az élet. 

Kunsztok & Kedvenc poénok

• P. elkezdte enni a kanapét. Felül a karfára, lógázza a lábát és úgy tesz, mint aki kis darabokat csipked le belőle, majd jól megrágja. És röhög. 
• Az apa szónál megáll az ap után, majd jó 10 mp múlva fejezi csak be, hogy aaaaaaa... 
• Két szót mond egymás után, szigorúan kategória szerint (alma - tészta; autó - dart; papa-mama). Az elsőt kicsit magasabban, a másodikat mélyebben mondja.
• Új szavai: térkép, távcső, buta, duda, ejnye, torta. (A joghurt veve (?); a keksz pedig tá továbbra is.) 
• Az Erdő, erdő, erdő és az Autóó, úúúúú (Bohemian rhapsody) után most néha már azt is énekli, hogy Tonight, türürürü (Don't stop me now). 
• Egy - kettő után mondja, hogy hááááá...

Látnivalók 5

Atyaisten, a negyedik hétvégénk is eltelt, jaj-jaj. Eddig már négy beszámolót irtam, merre jártunk, mit csináltunk: Első, második, harmadik, negyedik. (Plusz a Kettesben és a Templomos lovagok cimet viselő bejegyzések.) Ime hát az ötödik:
Szombaton furcsa módon nem béreltünk autót, bár egészen péntek 23.59-ig gondolkoztunk rajta, mi legyen. Végül úgy döntöttünk, Bondi-ra megyünk, vonattal és busszal, tudja meg AV is, mi a magyarok istene. Hát megtudta. Odafelé milliomosoknak képzeltük magunkat, igy a Bondi Junction-tól taxiztunk a partig. 18 dollár volt az út, mert 2 dollárt felszámolt a faszi a kártyás fizetés miatt... Vicces. A parton megint jókat mókáztunk, kergettük a hullámokat, pörögtünk-forogtunk, majd felsétáltunk az egyik közeli kilátópontig és csináltunk pár sztárfotót. Miután a taxi árát elég húzósnak itéltük, hazafelé buszoztunk (kettőnknek 4,2 dollár) a vonatállomásig, majd a Town Halltól hazasétáltunk. A délután kicsit lazább volt, elgyalogoltunk a Pyrmont játszóig, majd némi hintázás után már sötétben érkeztünk haza, ami mondjuk nem nagy szám, mert fél 6-kor már vaksötét van.

Vasárnap a szokásos Family funday sunday, azaz kompozás. Ezúttal a Cockatoo island-ra mentünk, ami végülis egy lakatlan sziget és ennek megfelelően izgalmas is rendesen. A 3 megadott útvonal helyett mi össze-vissza mászkáltunk, de mint később megnéztem, nagyjából láttunk mindent. Sajna egy idő után elkezdett esni az eső (mióta itt vagyunk másodszor), úgyhogy nem is bántuk, hogy mennünk kell. Délután a Blues Point Park-ba kompoztunk vissza, ahol egy szuper kis játszótér volt (már amennyire ezt meg tudtuk itélni tök sötétben), majd az estét azzal zártuk, hogy AV sütött palit és pogácsát, közben pedig hegedült a fülével...


Végül két kép, miért elviselhetőek mégis az itteni játszóterek:

Kilátás a játszóról jobbra...

... és balra

Látnivalók 4

Mert a kalandjaink nem értek véget a hétre csütörtöknél.

Pénteken délelőtt P.-vel felkerekedtünk és az 555-ös ingyenes busszal a városközpontból elbumliztunk a Circular Quay-hez. Azért volt a bumlizás, mert valahogy elszámoltam magam és rossz irányba szálltam fel, igy két megálló helyett vagy nyolcat mentünk, mire elértük a célunkat. Útközben azon filóztam, milyen vagány már, hogy ülök a világ végén egy buszon egy 2 éves gyerekkel és gőzöm sincs, hol járunk... No de minden jó, ha jó a vége, fél óra múlva szépen leszálltunk a Circular Quay-nál és elügyeskedtem magunkat a Customs House-ig. Eredetileg csak a hallban, az üvegpadló alatt lévő naaaagy városmakettet akartam megnézni, de kiderült, hogy más izgalmas látnivaló is van, úgyhogy ide még vissza szeretnék térni AV-vel együtt, hogy alaposabban is kielemezhessük a helyet. Az épület előtt egyébként épp az új elektromos Nissan-t reklámozták, igy a tér tele volt vicces álcázott benzinkutakkal. Az egyiknél héliumos lufit osztogattak, P. természetesen kikönyörgött egyet, de csak azért, hogy utána azon parázzam, mikor száll fel a lufi, mert nem fogja elég erősen... A lufis fiú egyébként - mint itt mindenki - franciának nézett (az irek mindig németnek tippelnek), majd mikor mondtam, hogy neeem, magyar vagyok, közölte, hogy tök jó, mert az ő nagyszülei meg lengyelek... Ehhez képest abszolút ausztrál feje volt a srácnak, de ez mellékes is, a lényeg, hogy kicsi a világ.  Szóval miután végre kikerültünk a Customs House bűvköréből, elmásztunk a Cadman's Cottage-ig és onnan a Clocktower, majd a Rock square-ig, a hétvégi piac utcájáig és bementünk a Rocks Discovery Museum-ba, amit P. miatt nem nagyon tudtam kiaknázni, pedig nagyon izgalmasnak tűnt.

Mivel már dél körül járt az idő, nem akartam a busszal szórakozni (annál is inkább, mert féltem, hogy a buszon rám fognak szólni a babakocsira kötött lufi miatt), úgyhogy elkaptunk egy kompot és azzal jöttünk haza. A lufi itthon sajnos azonnal kidurrant, amint beléptünk az ajtón, jó, hogy az egész városon végighurcolásztuk... Délután AV-val hármasban még besétáltunk a St Mary's székesegyházig, de mire odaértünk, sajnos már zárva volt, igy nem tudtunk bemenni. Mindenesetre tettünk még egy kört a Hyde parkban és a legnagyobb csúcsforgalomban 6 körül értünk haza (a világ megérett a pusztulásra feeling), kissé megfáradva, de elégedetten, mennyit is mozgunk mostanság, ég a zsir meg minden.  

2 év

• Hozzátáplálás táblázat
• A 2. év TTT-je (füzetke + blog)
• A fogtáblázat kiegészitése
• A 2. év súlygyarapodása 
• A 2. év róla szóló blogbejegyzéseinek szerkesztése és nyomtatása
• A 2. év legjobb fotóiból album

Ezeket szeretném megcsinálni, mire hazamegyünk. A Mozgásfejlődés értelmét vesztette, P. már mindent tud egy éves kora óta.

Disclaimer

Amúgy meg kell követnem az itt élőket a gyerekekkel kapcsolatban. Az egy dolog, hogy viszonylag kevés a gyerek, ezt továbbra is tartom (bár a szemeim furcsán torzultak Irországban, mert ott ugye alap a 3-4-5 gyerekes lét), mint ahogy az a véleményem sem változott, hogy (a környékünkön legalábbis) elég bénák a kicsiknek szánt játszóterek (bár a Jubilee Park menő); de ha elhagyjuk a kinai negyedet, nagyon kedvesek az emberek P.-vel, mindenki mosolyog rá, mindenki ajnározza, mindenki szól hozzá, mindenki csettint neki és mindenki megjegyzi, milyen super cute. 
Ráadásul, ami a legfurcsább, hogy nem csak a járókelők látják, milyen aranyos gyerekről van szó, hanem az épp szorgosan dolgozók is: rendőrök villognak neki a rendőrautó lámpájával; kalauzok köszönnek neki előre ("hi, curly hair") és biztonságiak jegyzik meg hazafelé a vasútállomáson, hogy "hmmm, are you back?".   

Pfff

Ja és hogy visszavedeljek már undok- / gyerekbloggá, rühellem, mikor azt olvasom, hogy az egy év alatti gyerek rosszalkodik. Na majd mindjárt. A rosszalkodás nálam szándékos bosszantás és aki nem pongyolaságból használja a szót, az bolond. Hogy akarna már direkt idegesiteni egy kisbaba? P. már elmúlt 2 (már vagy 5 napja), hangos, akaratos gyerek*, de még sosem rosszalkodott olyan értelemben, hogy szándékosan, direkt rosszat akart volna nekünk. Egy ekkora gyerek még nem képes rossz lenni. Rosszul kezeli a feszültséget, az indulatait, kisérletezik, vizsgálgatja a környezete reakcióit, de nem gonoszkodik. És pont.

* nagyon vicces hisztiket tud levágni: ha itthon van, szétröhögöm magam rajta belül, majd megölelem, hogy tudja, akkor is szeretem, ha rosszkedvű vagy mérges (ettől függetlenül nem kapja meg, amit akar); ha úton vagyunk, hát az annyira nem móka, de legalább fejleszti a kreativitást (boltba pl már nem lehet vele menni, mert vagy azonnal ki akar menni, amint beléptünk vagy joghurtot akar vetetni és guggolva rázza magát, hogy hangsúlyt adjon a vágyának)

Látnivalók 3

És hogy merre is jártunk pontosan.

Tegnap délután nekivágtunk a St Mary's székesegyháznak. Lehet röhögni, de tök jól sikerült kis út lett. A Hyde Parkban nyitottunk, jól megnéztük a szökőkutat meg a nagy levelű, buja bokrokat. Ezután megkerestük a székesegyház akadálymentes kapuját és megszemléltük a templomot. Amint beléptünk, P. boldogan elkurjantotta magát, hogy TEMPLOM meg WOW, de miután rászóltam, hogy itt csendben kell maradni, elhallgatott és onnantól csak néha én tudtam, hogy azért egy-két halk templom, apa, wow azért itt-ott kibuggyant belőle, ha valami igazán megdöbbentőt látott (= pl a gyertyák sora vagy a szines üvegablakok). A templom után elsétáltunk a Mint-hez, amiről azt hittem, hogy mint Sydney belvárosának legidősebb épülete (1810es évek) múzeum, de nem, igazából csak egy bolt meg egy cafe illetve valami műemlékvédelmi központ. Mindenesetre az udvarában körbenéztünk, majd elindultunk felfelé a hires Macquaire street-en. A St James templomot sajnos épp felújitják, be van állványozva, igy le sem fotóztam... A Parlamentnél nem akartam hinni a szememnek, hogy jól látom, hol vagyunk, hiába, számomra még mindig a magyar Parlament A Parlament, azt hittem, olyasmi lesz ez is, de hát igy jártam. A kórház épülete mindenesetre jobban megfogott, azt le is fotóztam (főleg, mert egy Vadkan van a bejáratnál), mig a Parlamentre egy kockát sem áldoztam. A következő hires épület a Könyvtár, itt P. már elkezdett feszengeni, de pont jókor, mert beértünk a Botanikus Kertbe, ahol szaladgálhatott, nézelődhetett kedvére. Innen a St Mary's érintésével jöttünk haza a Hyde Park mentén. Útközben be akartam ugrani a Great Synagogue-be is, de nem igazán találtam meg, pontosabban, most, hogy rákerestem, hogy néz ki, rájöttem, hogy elmentünk ám előtte, de nem hittem el, hogy ez a nagy Zsinagóga...   
   

Miután a tegnap délutáni sétánk ilyen jól sikerült, ma délelőtt folytattuk a város felfedezését. A Town Hall-tól a King's Cross-ig vonatoztunk, mert ott van a szépséges El Alamein szökőkút, de nagy csalódottan láttam, hogy épp felújitják. (Most nézem, 2012 végére lesz kész, francba.) A szökőkút mögött van egy kis játszó, ott P. hintázott egy kicsit, majd nekivágtunk a kikötőnek, pontosabban az Elizabeth Bay-nek, mert a King's Cross bizony valóban elég kemény környék, nem volt sok kedvem sokáig ott maradni. Kis kacskaringókkal és némi lihegéssel (fel-le természetesen, 40 fokos emelkedők-lejtők) megtaláltam a Beare Parkot, ahol egy nagyon vagány kis játszót találtunk, tökéletes kilátással a tengerre és a hajókra. Itt jó sokáig időztünk, mert P. felfedezett egy jámbor kutyát és ölelte, simogatta, piszkálta, sőt, a kisautóját is a mancsába próbálta erőltetni. Innen visszasétáltunk a vasútállomásig, majd a Town Halltól hazagyalogoltunk. Mondtam én, hogy this is the time of my life...   

"... the time of my life..."

Az elmúlt két napban aktivan várost néztünk P.-vel. Imádok várost nézni. Bónuszként P. is imád várost nézni. Kijelenthetem, hogy igy két éves pár naposan abszolút városnézés kompatibilis kisfiú.
Az egész úgy kezdődik, hogy beharangozom neki, hová megyünk. (Pl: játszótér / tenger) Közlöm a távot is és hogy igénybe fogunk-e venni valamilyen tömegközlekedési eszközt. Ha igen, beül szépen a babakocsiba, ha nem, gyalog vágunk neki, mármint úgy, hogy én tolom a kocsit, ő pedig sétál mellettem. Ha tömegközlekedünk, szépen viselkedik ha a jármű székén ülhet akár csak egy megálló erejéig is és mivel általában liftezünk a vágányokhoz, útközben sincs nyikorgás, mert mig odaérünk, erőt ad neki az Igéret, Hogy Hamarosan Liftezni Fogunk. Miután megérkezünk az úticélunkhoz, szépen kiszáll a babakocsiból, nézeget, mutogat, kérdezget, ámul-bámul, majd napszaktól függően kap egy banánt vagy egy joghurtot, amit a Hely legtutibb pontján fogyaszthat el (pl egy szép padon a kikötőben a hajókat bámulva vagy egy szökőkút káváján) és indulhatunk haza gyalog vagy babakocsizva.

Jubilee Park

Érdekességek

Ez egy régi bejegyzés, de észrevettem, hogy szőrén-szálán eltűnt valahogy. Sebaj, feliratkoztam magamra a Google reader-ben és ott megvolt még. Éljen a múltkori freeblog leállás. Anélkül ezek a fontos infok örökre elvesztek volna. Mik vannak... 

Az első Általános benyomások és Gyerekes benyomások után további furcsaságok, érdekességek:

• Szombat este, mikor először jártam a DHs játszótéren és láttam, hogy egy darab bébihinta van, hangosan morogtam, hogy aszongya "bazmeg nem hiszem el, hogy erre a rohadt nagy játszótérre egy darab szar bébihintát tudnak tenni, a picsába már" (P. sikitófrászt kapott, hogy mindig foglalt volt az az egy szem hinta, kicsit kivoltam), mikor meghallottam, hogy a mellettem lévő nő magyarul beszél. Hm. Szóval még itt sem lehet elhajitani egy döglött macskát úgy, hogy ne magyarul káromkodjon, akire ráesik.
• Egy hete hajkurászok egy labdát, mert P. gömbérzéke fenomenális és imád focizni, erre nincsen sehol. Van stresszlabda, szivacslabda, felfújható strandlabda, rögbi, kis teniszlabda, ugráló emelem a búrát, inditom az órát labda, angry birds alakú visitó labda, remegő kocsonya labda, villogó átlátszó labda, de egy fucking sima gumilabda nincsen sehol. 
• Az ember csak arra az emeletre tud felmenni lifttel, ahol lakik. A lift ugyanis nem indul el anélkül, hogy lecsippantanánk a kulcsot, ami jelzi, hová tartozunk és máshol nem tudunk kiszállni. Ennyit a szomszédolásról. 
• Zöld szinű a bicikliút. 
• Sok helyen kapható kólás jégkása.
• A bevásárló kosarak tiszták, mert az egyik bolti alkalmazott áttörölgeti őket esténként - legalábbis abban az üzletben, ahová mi járunk. Imádom.  
• Sok lakásban abszolút nincs fűtés. Egyszerűen nincs se konvektor, se radiátor, se padlófűtés, semmi.
• Az ételek sokkal Európaibbak, mint Irországban. Van választék, ha ebédelni szeretnél, válogathatsz és nem csak a keleti kajáldák és a szendvicsek között. Sok "pékség" és cukrászda is van, teljesen normális (pék)süteményekkel, tehát van briós, fahéjas csiga... 
• Meglepően sokan szoptatnak. Nyiltan is. Láttunk mi már a csúszda előtt, a múzeumban, az IKEA-ban, a homokozóban szoptató anyukát is. Irország után kissé furcsa.
• Ha a taxiban kártyával fizetsz, drágább a fuvar. (Hasonlóképp, ha pl a Jetstar-nal online fizetsz, a repülőjegyre még egy vagon pénz rájön per fő, per irány, mert csak úgy.) 
• A travel cot itt porta cot, a cashback cashout, a courgette pedig zucchini. 
• A Burger King Hungry Jack's, az Opel Holden... 
• Egy érdekes jellemzőjét figyeltem meg az akcentusnak eddig: a nyilt e helyett itt é-t mondanak. A dead igy lesz déd; a said igy lesz széd. (Borzasztó egyébként, szerintem sokkal érthetetlenebb a kemény ausztrál akcentus, mint az ir...)

Látnivalók 2

Újra eltelt egy hét. Ez már a harmadik hétvégénk volt itt, rohan az idő, de mondjuk ez alap. A múlt hét vége már pénteken megkezdődött, AV ugyanis hamarabb jött el a munkából és együtt kisétáltunk a Paddy's Marketig megvenni P. szülinapi ajándékát. Útközben beleszaladtunk a Buddha születésnapja ünnepségbe, még csak készülődött a móka, de igy sem láttunk a lampionoktól, hangulatos volt a dolog...
Szombaton újra kocsit béreltünk és ezúttal a Blue Mountains-ba mentünk. Az első megállónk az Echo Point volt, ahonnan megnéztük a hires Three sisters-t, majd beugrottunk egy ALDI-ba (nem lehet túl gyakori itt, most láttunk először) és továbbautóztunk Blackheath-ig, ahol egy újabb kilátást csodálhattunk meg. Itt elkövettük azt a hibát, hogy bevettük az egyik tájékoztató tábla infoját, hogy 15 perc gyaloglással elérhetjük a Bridal Veil vizesést, igy nekiindultunk a sétának, de mire jó egy óra múlva kissé csalódottan (= a vizesés nem volt világraszóló, a kilátóból pedig ugyanazt láttuk, mint a kocsi melletti kilátó pontból) visszaértünk, lógott a nyelvünk, izzadtunk, egyszóval kivoltunk, mint a liba. (A félreértések elkerülése végett, nem sik terepen gyalogoltunk, az út 80%-a lépcsőzés volt, hol fel, hol le. Ráadásul P. lefelé még csak-csak jött, de felfelé már vitette magát, mert a lépcsők nem az ő lábára voltak tervezve, vagyis elég magasak voltak. Hát igy jártunk.) Hazafelé megálltunk egy csinos kis játszótérnél, kicsit úgy éreztük magunkat, mintha egy katalógusban léteznénk (jobbról erőteljesen élénkzöld magas fák, balról vöröses-barnás kisebb bokrok, fenn szikrázóan kék ég), majd hazaautóztunk. Itthon megünnepeltük P.-t és este még elmentünk egy KMarkt-ba körbenézni, milyen is az.
Vasárnap Family Funday volt ismét, elkompoztunk hát a Circular Quay-ig és ezúttal a Botanikus kertben töltöttük a délelőttöt. Elsétáltunk a Mrs Macquaries Point-ig, AV készitett egy rahedli képet, majd hazakompoztunk. Délután szintén hajókáztunk, szintén a CQ-ig, de most a The Rocks negyedet vettük be. Megállapitottuk, hogy teljesen más hangulata van, mint a CBD-nek (wow, nem hiába, okosak vagyunk) és miután már odafelé erősen alkonyodott, a fél 6-os komppal haza is indultunk. 
11 hétből már 3 letelt, szipp-szipp, lassan vége a kalandnak, előre félek a D-i zord időjárástól...
      

Mindennapos képek

Nem tudom, lejön-e a bejegyzésekből, de imádok itt lenni. Van valami megmagyarázhatatlan pozitiv hangulata az egész környéknek. Pár lépésre a lakásunktól mintha már egy álomban sétálnék, bármerre is indulok.
Ha a Pyrmont parki játszóra megyünk:

Pyrmont Bay

Wharf valamennyi

Harbour Bridge

Whale Watching

És ha a Darling Harbour-i játszóra:

Monorail vágány

Darling Harbour

Darling Harbour

CBD és a Pyrmont hid

Australian Maritime Museum

Australian Maritime Museum

Pyrmont hid

Önfény

• Rászoktam az esti főzésre, tök menő, igy reggel elmegyünk, dél-egy körül hazaérünk és van mit ennünk, nincs kapkodás meg jajj, most mit együnk. 
• Kár, hogy nincs itt mérleg, kezdem megszeretni ezeket a hegyes-völgyes utcákat, nagyjából minden nap izomlázam van a lábamban, a fenekemben, a felkaromban, annyit sétálunk. Minek ide edzőterem? 

Röviden: vékony és izmos vagyok, kétnaponta főzök esténként és világot látunk nap, mint nap. Kell ennél több?

Sok van mi csodálatos

... de az emberek...
Irországban a legnagyobb forróság idején sincs annyira meleg, mint itt egy átlagos késő őszi (májusi) délelőttön úgy 10 óra felé, ennek ellenére májustól szeptemberig Dublin teli van miniszoknyás, spagettipántos pólós lányokkal, mig itt rendszeresen látok szőrmegalléros télikabátban (!) embereket, miközben én halásznadrágban és egy szál pólóban nyomulok.

Amúgy a courgette itt zucchini, csak mondom. 

Kettesben

Mert mi olyan vagányak vagyunk, hogy nem korlátozódhatunk csak a hétvégékre a programokat illetően, mit nekünk játszótér, parkocskák. Tegnap délután igy jártunk a Chinese Garden-ban P.-vel. Elég jól birta, a pénztárnál letettük a babakocsit és gyalog jártuk be a helyet. Itt-ott leragadt ugyan (pl az összes pocsolyánál), de azért tudtam pár fotót késziteni a város közepére rejtett Ázsiában. Ilyeneket példának okáért:

   

Aztán ma délelőtt nagy fába vágtuk a fejszénket, kiküzdöttük magunkat a Bondi beach-re. Szó szerint küzdöttünk, pontosabban ÉN küzdöttem, P. csak ült és örült. Először is eltoltam a babakocsiban a Martin Place-ig, ami már eleve 30 perc erőltetett menet sebességű gyaloglás, majd felszálltunk a vonatra (aha, először lejutottunk jegyet venni, aztán még lejjebb jutottunk a vonatokhoz), utaztunk 10 percet (ekkor P.-t ki kell venni, különben nyikorog, de ha ülhet a vonat ülésén az már jó valahogy), majd elloholtunk a 333-as busz megállójához és újabb 10 perc alatt elértünk a Bondi beach közelébe. A busztól újabb 15 perces gyaloglás következett, mert láttam a térképen, hogy az északi részen van az "ocean pool". Ott kiszedtem végre P.-t és kezdődött a móka. A baj az, hogy leri róla, hogy nem itteni gyerek, mert amikor jön a hullám, ő nem kifelé szalad alapból, hanem befelé... Jó fél-háromnegyed órán át játszottuk hát azt, hogy folyton megmentettem az életét, mert nem engedtem, hogy elsodorja a "tette", mint a gereblyéjét, amit felelőtlenül odaadtam neki és ő meg poénból bedobta a vizbe, ami persze azonnal magáévá tette szegény játékot és fél perc múlva már az óceán közepén láttam sodródni a zöld műanyag cuccost. Nem is értem miért nem vetette ki a partra, miért befelé vitte, no de látszik, hogy én sem itt születtem.
A vizezés után felsétáltunk egy játszótérre, tök vicces volt, a játszótér gyakorlatilag bazi nagy ausztrál faállatokból állt, volt krokodil, polip, hal, kigyó... Rövid játszózás után felsétáltunk egy kilátóponthoz, ahonnan teljesen más arcát mutatta az óceán, el voltam ájulva. Mivel ekkor már dél volt, hazafelé vettük az irányt és 1 óra 10 perckor robbantunk be a lakásba, P. szunnyadva a kocsiban én meg paprikavörös arccal: ez van, öreg vagyok én már a Kinizsi 100-hoz. (Főleg, ha végig magam előtt kell tolni hegynek fel - dombról le egy 18-20 kilós csomagot.)

Ocean pool

Bondi beach

Tasman tenger

Bondi beach

Update: Bár megfogadtam, hogy többet én egyedül Bondira tömegközlekedve nem, két napig tartottam magam, ugyanis pénteken újra nekivágtam az útnak, igaz, ezúttal nem a Martin Place-ig gyalogoltam, csak a Town Hall-ig (sokkal közelebb van). Amit megnyertem a vámon, azt persze elvesztettem a réven vagy mi, ugyanis 1) a Town Hall nagyobb megálló, mint a MP, igy vagy 20 percen át azért küzdöttem, hogy odaérjek a vonathoz, liftből ki, liftbe be, idetolás, odatolás, itt nem lehet babakocsival menni, kerüljem meg az épületet (wtf); 2) a múltkor azonnal érkező buszra ezúttal 25 percet kellett várni (ugyan jött egy magas 15 perc múlva, de arra fel sem engedtek) 3) a köcsög buszvezető miatt szar helyen szálltam le, totál máshol, mint múltkor. (Azért volt köcsög, mert hiába kérdeztem, melyik a központi megálló, úgy tett, mint aki nem érti a kérdést és lesajnálóan mondta a legelső megállónál, ahol már látszott a part, hogy na, ugye látom a tengert? akkor ott vagyunk a parton, ha akarok szálljak le, ő nem tud segiteni, én hová akarok menni. Mérgemben jól leszálltam, pedig tudtam, hogy múltkor nem itt szálltunk le és mig onnan 200 méter volt a strand, innen vagy 700 méter, amit egyedül leszarok, éljen az önérzet, de P.-vel már nem olyan móka...) Ráadásul, ha minden nem lett volna elég, még csöpögni is kezdett az eső... A tengerpart mondjuk igy is szép volt, de akkor is. Újra megfogadtam, hogy egyedül ide újra soha többet.

Icebergs

Hűvös Bondi

Ide többet egyedül nem...

Hűvös Bondi II.