No a szünet utolsó kép napján beindultunk azért, tegnap állatkertben voltunk, ma meg a Cégnél.
Mindkét program irtó nehéz volt, nem is értem néha magam, mi a fenéért nem ülök ezekkel folyton itthon - egy a fizetés, most nem? Mindenesetre utólag jó érzés persze, hogy igen, megcsináltuk (megcsinálTAM), de egyre öregebbnek érzem magam az ilyen kihivásokhoz és el-elgondolkozom azon, hogy ó istenem, ha legalább az egyik lenne egy nyugis kislány.

Az állatkerti buli már a parkolóban kezdődött (olyan jól van kitalálva a dolog, hogy kb 20 perc gyaloglásra lehet legközelebb megállni a bejárathoz, óóó jeee, szóval mire jegyet vennénk, Peti már hulla vagy legalábbis úgy tesz, no de most túltett magán), mivel amint kiemeltem a babakocsit, ő elkezdett nyafizni, hogy őt toljam, Palika meg sétáljon. No majd' mindjárt. Morogva, düncörögve jutottunk el tehát a bejárathoz, majd amint beléptünk, jött a következő nyüst: ő éhes és enni akar. (Egy hete tart ez az őrület, mindkét gyerek szó szerint zabál. Többet esznek, mint én. Folyton, nonstop ennének és nem kis falatkákat, komoly mennyiségeket és hiába vásárolok két naponta €50 értékben, mindig azt veszem észre, hogy megint nincs kenyér, nincs sajt, nincs sonka és jéééé, alma meg banán sincs. Az üditőről leszoktak hálistennek, csak a viz vagy a tea megy, bár utóbbit Peti sokszor negligálja, de Palika ipari teaivó.) No szóval miután Peti elkezdte a nyafit a kajáért, ezt természetesen Paja is meghallotta és innentől felváltva csesztettek, hogy most egy adag mazsola, most egy-egy müzli, most egy doboz kölesgolyó, de most már szomjasak is vagyunk, kérünk inni, anyámkinja. (Az állatok közben sehol sem voltak, még jó, hogy egy vagyont kifizettünk a belépőkre, hát sebaj.) A problémákat fokozandó, átépitik a helyet, igy a megszokott útvonalunkon haladva egyszer csak azt láttam, hogy előttünk egy nagy kék vaskordon és ennyi, lehet visszafordulni. Mondjuk öröm az ürömben, hogy a lezárások miatt eljutottunk a Family Farm nevű helyre, ahol még eddig nem jártunk, hát ez is valami, mondjuk az már megint nem volt menő, hogy innen viszont Palikát tankokkal sem lehetett elvontatni, mert hát boci (eeeee), kecske (eeeee), tyúk (eeeee), mittudoménmi (eeeee). A helyzetet fokozta, hogy csupa sár volt minden, igy mikor próbáltam felnyalábolni, hogy menjünk már, össze-vissza homokozta-sarazta a szép kabátkámat, majd ugyanezt eljátszotta a babakocsival is, mert ugye abba sem akart beülni - közelharcot vivtunk, hogy maradjon már a kocsiban, de mindig kicsúszott a tálca alatt - miközben természetesen szénné koszolta az egészet... Azzal tudtam elcsalogatni végül a háziállatoktól, hogy majd kap sütit (ez általában beválik nála), na de az a sütizés sem volt egyszerű menet ám, mert miután vettem egy 5x5 centis brownie-t €3-ért, azt csak ő akarta hozni, porcelántányéron, de persze olyan ferdén tartva az egészet, hogy Peti a fejét fogva kullogott utánunk, hogy ilyen nincs... Hogy hogy jutottunk ki végül az étteremből, az már csak halványan dereng, azt tudom, hogy Palika a hónom alatt visitott, miközben a másik kezemmel toltam a kocsit, Peti meg megszeppenve kisért és arra is emlékszem, hogy vagy ötezerszer megfogadtam, hogy 20 éves korukig én többet nem viszem ezeket állatkertbe, mert esküszöm egy maratont lefutni könnyebb lehet, mint ezzel a kettővel bárhová kimozdulni. Jááááj. A kocsihoz vezető utat Palika azzal bolonditotta meg, hogy gyalogolt, egy gurulós táskát húzva maga után, úgyhogy Pipi elérkezettnek látta az időt, hogy bepattanjon a babakocsiba... A 20 perces utat nagyjából gyökkettővel tettük meg ebben a felállásban (igazán mókás egy fél méter széles járdán egyensúlyoztatni egy 20 kilós babakocsit meg egy hullafáradt egy évest), úgyhogy mire beszálltunk a kocsiba, én úgy éreztem, újjászülettem valami borzasztó világba. Áh... No de on the positive side, készült pár cuki testvéres fotó (Peti amúgy meg van győződve róla, hogy Palika a kisfia - néha azon kapom, hogy simogatja Paja arcát, hogy mi van veled kisfiam, hát hogy hogy nem tudsz még beszélni kicsikém (én sosem hivom egyiket sem kisfiamnak, csak mondom)) és hát alapvetően tetszett ám nekik ez a kis kirándulás, csak engem amortizáltak le tövig, mint látható. Na hát igy.

Ma a Cégnél kb ugyanez volt, no jó, ennyire nem durván, de az ebéd mondjuk kifejezetten kemény volt - istenem, pár év (szerintem mire Palika 4 éves lesz (Peti meg 7), sétagalopp lesz az életünk ilyen szempontból... ugye?) és tuti vissza fogom ezt sirni, de most azért elég kiboritó ez az egész, most szó szerint azt érzem, hogy rágják a húsomat - és a legszomorúbb, hogy nem is direkt, akarattal, hanem hát mert gyerekek, bénák, tehetetlenek, ügyetlenkék, ennyi. Hajaj.                  

Ja, azt meg nem is irtam, hogy tegnap reggel Anyu elszállt (még csak tegnap reggel! durva, mintha itt sem lett volna...), délelőtt ugye könyvtáraztunk, délután meg jött Mónika, mi meg T-vel elmentünk egy pubba, hogy bepótoljuk az Arturos beszélgetős-iszogatós estét. Fél 7-től 8-ig kocsmáztunk, T. egy pint Bulmers-t, én meg egy fél pint Bulmers ittam - hiába, egyikünk sem az az alkoholista tipus... Az este itt-ott kissé awkward volt, érezhető volt a feszültség közöttük, meg is állapitottuk, hogy no jó, náluk mi még kicsit jobban állunk talán, mert mi még nem állunk készen arra, hogy megfojtsuk egymást egy kanál vizben. Mindenesetre beszélgettünk, ők csipkedték egymást és megbeszéltük, hogy jövő héten velük ugyanitt - hiszen hozzánk Mónika heti kétszer tud jönni, náluk meg per pillanat itt van az egyik nagyszülő, úgyhogy kicsit szabadabbak, mint máskor. (Mondjuk az a vicc, hogy annak ellenére, hogy dolgozik és Artur azért nagyon durván átveszi a gyerekeket és a háztartást is, Gyöngyi érezhetően kivan attól, hogy a lányok hogy elvették a szabadságát és vágyik rá, hogy több szabadideje legyen... Ezzel nem azt mondom, hogy én mindig elégedett vagyok a helyzetemmel, sőt, de basszus, én most úgy érzem, ha napi 8-10 órában nem látnám a gyerekeim, tuti nem vágynék még heti 2-3 óránál több me-time-ra vagy szabadságra. Az igazat megvallva, mikor hazaérek a heti egy-kétszeri 2 órás kis kimenőm után, úgy szoritom Palikát, mintha sosem akarnám elengedni. El sem tudom képzelni, hogy birnék heti 5 napot reggel 7től este 6-ig nélkülük tölteni és egy szabad esténél többre vágyni. No neeeem...)  

Hétfőn már igazán nehezen birtuk egymást és ezen az sem segitett, hogy az eső szinte egész nap ömlött. Az esőt mondjuk nálunk jobban megszivták a maraton futók, igaz, 15 ezren igy is nekivágtak a távnak. (Őrültek, őrültek...) Mivel minden hosszabb futóverseny a lakásunk előtt zajlik, nyilvánvaló volt, hogy a nap fő programja a futók biztatása lesz. Az elsők 9 körül indultak, igy 11-fél 12 körül jelentek meg a legmenőbbek (mi voltunk az utolsó előtti állomás). Először T., Peti meg Anyu mentek le tapsolni meg hurrázni a házunk elé, majd egy idő után Pipi megunta a dolgot és T-vel feljött, én meg úgy döntöttem, kicsit lemegyünk mi is Palikával, mivel ekkor végre úgy fél órára elállt az eső. Nem maradtunk lenn sokáig (nem is értem, Paja miért nem értékelte a futók teljesitményét haha), kb 20 perc után feljöttünk, megebédeltünk, majd mikor Palika elaludt, Petivel elmentünk a Leisureplexbe bowlingozni. Sajnos dugig volt a hely, igy miután másfél órát kellett volna várni egy üres pályára, hagytuk az egészet a fenébe és bementünk inkább a játszóházba mókázni. Vicces volt, mert összefutottunk Pipi Simbas-os ovistársával, Eve-vel és annak nővérével, akik Laurával, Peti első óvónőjével játszóházaztak... (Egyszerűen még mindig megdöbbent, hogy Pipi folyton ismerősökbe botlik ebben a városban, hihetetlen, hogy már ekkora...) A játszóházból 4-re értünk haza, ekkor uzsonnáztunk, majd 5-kor újra nekivágtunk a Leisureplexnek, mert fél 6-tól randink volt Arturékkal, egy már jó előre lefoglalt bowlingpálya mellett. 6 éve játszottam utoljára kb és akkor sem voltam túl menő, valljuk be, de ennek ellenére azért jól elvoltunk, jó volt kimozdulni kicsit "felnőttként" is barátokkal. Fél 8 körül értünk haza, Arturék javasolták, hogy üljünk be egy pubba is a játék után, de mivel éreztem, hogy Anyu már elég fáradt, inkább abban maradtunk, hogy az iszogatást halasztjuk kissé.

Kedden még mindig szörnyű idő volt, eső, eső hátán, igy egy nagyon-nagyon nyögve-nyelős délelőtt után, mikor Palika elaludt, a javaslatomra elmentünk Pipivel az IKEA-ba. Először is ettünk egy-egy sütit, majd vettünk Petinek egy sátrat az ágyára (ez nem volt tervben, de jól nézett ki), Palikának egy montessori tornyot (no jó, ezt Peti akarta nagyon, én meg rábólitottam, pedig ez sem volt tervben), majd lesétáltunk a földszintre, ahol végre felkaptuk a három hokedlit, amiért tulajdonképp mentünk. (Csináltak egy új egérutat, nagyon durva, amikor lejössz a lépcsőkön az emeletről, ahol a berendezett helyiségek vannak, nem kell átvágnod a Piactéren, hanem egyből a pénztárakhoz juthatsz, pontosabban a sok-sok Salgó polcos részhez, ami kb három méterre van a pénztáraktól. Elég hamar végeztünk, na, T. rühell az IKEA-ban tötyörögni, én ellenék, de inkább húzunk mindig haza, mert kevésbé vágyom a nézelődésre, mint arra, hogy ne kelljen hallgatni a morgolódását.) A hokedlikre egyébként azért volt szükségünk, mert T. megelégelte, hogy sosem tudunk mind a négyen egyszerre asztalhoz ülni a konyhában, úgyhogy a lakás két egyforma asztalát (a konyhaasztalt meg a nappaliban lévő "pakoljunk rá minden szart" asztalt) egyesitette, de hogy azért valamennyire mégis elférjünk a konyhában egy ekkora nagy asztal mellett, a behemót fekete támlás székeket (egy kivételével, amin Paja ül) felvitte a padlásra és ezek helyére jöttek a csinos kis hokedlik, amik könnyedén az asztal alá tolhatók és igy nem vesznek el helyet az amúgy nem túl tágas kis konyhácskánkból. Amig este T. az új étkezőasztalunkat eszkábálta Petivel, mi Anyuval és Palikával elmentünk még egy utolsót sétálni a sötétben a környéken és hát sajnos mondhatjuk, hogy ennyi volt Anyu mostani ittléte, hiszen másnap, szerdán a hajnali 6.15-ös géppel már repült is haza.
Hááááát. Jó volt, jó volt, de azért nem ez volt Anyu legjobb, legsikeresebb látogatása, ez nyilvánvaló. Innen már csak felfelé vezet út szerintem. Ámen.        

Szerdánál hagytam abba még a kifakadásom előtt. Onnantól T. szabin volt és hát hiába próbáltunk szórakozni meg pihenni meg bulizni, mig Anyu itt volt és tudott vigyázni a gyerekekre, a dolgok nem úgy jöttek össze, mint szerettük volna, magam sem értem pontosan, miért.
Szerdán még minden jó volt, Anyu elvitte Pipit suliba, mi meg mikor hazaért, felkerekedtünk és elautóztunk Farmleigh-re sütizni a szuper kis kávézóba, ahol Apuékkal is voltunk pár nappal korábban. Kamerát sajnos nem vittünk, pedig gyönyörű őszi idő volt, sétáltunk is kicsit, majd teáztunk meg tortáztunk és néztük a kacsákat, beszélgettünk, jó volt, na. T. fél 1-re ment dokihoz, igy délre hazaértünk a kis programunkról, majd mikor Palika elaludt és Pipi is hazaért már, leléptünk vásárolni a Lidl-be meg benéztünk a Homestore-ba némi Halloween-es dekorért.

Csütörtökön, hogy T. tudjon kicsit töltődni, Anyuval meg Palikával elmentünk Bray-be. Szép idő volt, ittunk Anyuval egy-egy kávét a parton, majd lesétáltunk a tengerhez és kavicsokat dobáltunk Pajával, aki aranyos módon imádja a vizet, de közben már tart is tőle, mindenesetre a lényeg, hogy hosszasan el tudja nézegetni a hullámokat, nagyon cuki. A suliból ezen a napon én hoztam el Pipit, hazafelé beugrottunk köszönni a Gateway-be, vicces volt, Peti annyit mesélt Kate-nek, Jennifernek meg Elaine-nek, hogy már-már ciki volt, de nagyon jó volt látni, hogy örülnek, hogy beugrottunk... Délután jött Mónika, 5-7-ig és mivel T.-nek vissza kellett mennie az orvoshoz 6ra, én elkisértem, Anyu meg begyalogolt a St Stephen's Green-hez nézelődni. Ő ért haza előbb, mi a dugó miatt negyed 8-ra jöttünk és ha jól rémlik, itt már nem voltunk olyan jóban, de hogy miért, azt nem tudnám megmondani, egyszerűen nem és kész. (Azt hiszem, talán azért, mert T. elkezdett fájdalmas Madonna arccal lézengeni, nekem meg ötletem sem volt, mi lelte, ráadásul totál ingerülten beszélt mindenkivel, még Anyuval is, ami azért WTF kategória.)

Pénteken délelőtt a Rathfarnham Cafe-ban nyitottunk (felújitották a kastélyt meg a teázót, ami egy röhej, több, mint egy évig volt zárva a hely, ehhez képest annyi történt, hogy talán kifestették belül a kávézót, de a kastélyt pl ki se meszelték kivülről, ugyanolyan rozsdafoltos, mint volt... a kávézó belül pont úgy néz ki, mint régen, semmi, de semmi nem változott), teáztunk és sütiztünk megint, majd mikor átmentünk a St Enda's Parkba sétálni, no ott már össze voltunk veszve. Pipiért megint én mentem a suliba*, majd mikor hazaértünk, felnyaláboltam Anyut és elautóztunk a Powerscourt Gardens-be, mert amikor múltkor voltunk, még Apuval, akkor csak úgy körbefutották idő hiányában. Ezúttal negyed 4 körül értünk oda, szóval időnk az volt nézelődni, de sajnos most meg a kamerát meg a telefonomat is otthon hagytam, igy egy képet sem tudtam csinálni ezen a szépséges helyen... No mindenesetre körbejártuk a kertet Anyuval, ámultunk, bámultunk, majd negyed 5 körül beültünk egy scone-ra a kávézóba. Mire végeztünk, óriási köd szállt ránk, a hegyek eltűntek a kert végéből, mi pedig úgy éreztük, itt az idő hazaindulni. A délutáni csúcsforgalom miatt negyed 6 körül értünk haza, ekkor T. nekiállt palacsintát sütni, legalább el tudott bújni a konyhába és addig sem kellett beszélgetnünk.

Szombaton egész jó kis programunk volt, kirándultunk Petivel, mintha mi sem történt volna, azt hittem, minden oké. A Dollymount beach-en kezdünk, sétáltunk, fotózkodtunk, majd továbbautóztunk Howth-ra, ahol vettünk két lángost (most már Blackrock mellett Howth-on is árulnak) és vidáman lángosozva elgyalogoltunk a kikötő végébe. Mivel igencsak hideg volt, nem maradtunk sokáig, pár perc nézelődés után visszasétáltunk a kocsihoz és elgurultunk a Transport Museumhoz, ahová természetesen be is mentünk. Bár nem igazán lehetett felmászni a járművekre, egy-két régi buszra, járgányra azért felkapaszkodtunk, majd némi titkos fotó után (Peti tekeri a kormányt, Peti úgy csinál, mint aki vált, Peti felmászik az emeletes busz lépcsőire stb) hazaindultunk. 4 körül értünk haza, ekkor megebédeltünk, majd ekkor nem tudom már pontosan min, megint összevesztünk és igy a szokásos Pali-én vásárlás helyett ezúttal T. ment el a Tescoba Petivel - én meg megirtam a szombati szösszenetet a helyzetünkről. T. este pingpongozott (meg gondolom jól kitárgyalt Artúrékkal), fél 1 körül ért haza, amikor én már aludtam.
Vasárnap, mig Anyu itthon főzött, elmentünk négyesben a két gyerekkel a Herbert Parkba sétálni és kacsákat etetni. Nem voltunk sokáig, mert délre Pipinek a David Lloysban kellett lennie, az első iskolás szülinapi party-ján. T-vel ketten vittük el partyzni a bulibárót, majd amig ő szülinapozott, mi leléptünk a Dundrum-ba nézelődni. A nézelődésből az lett, hogy egy vagyont elköltöttünk: T. vett egy IPad-et, én két pár cipőt Petinek a Clarks-ból (két méretben vettem meg ugyanazt, az egyik csak jó lesz alapon (jó lett, tádáááá)) meg beugrottunk a Tesco-ba is ezért-azért. (Hiába, élni tudni kell.) Petiért 2-re mentünk vissza, hazavittük, majd egy kis ejtőzés után, mikor Palika felébredt 4 körül, Anyuval meg Pajával elautóztunk sétálni Dun Laoghaire-be, a kikötőbe. Eléggé sötétedett már (thanks óraátállitás), úgyhogy csak egy fél órácskát mászkáltunk, de ez is jó volt kiszellőztetni a fejünket.
Képek jönnek majd egyszer, felkelt Pál.

* A Halloween az iskolákban annyi, hogy "Funky Hair Day" van, beöltözés nuku. Pipi egy szőke parókát kapott, rátettem pár műanyag pókot és hello. A többiek is kb ezt csinálták, nem volt nagy szám, de a gyerekek élvezték. Állitólag volt vmi buliszerűség is, átmentek egy másik terembe és táncoltak... Pl erre a számra. Hát most mit mondjak. Mondjuk Petinek tetszett, ez a lényeg.  

Palika új kunsztokkal gazdagodott, egyrészt bővült a szókincse*, másrészt Peti megtanitotta robotként menni (Peti merev lábbakkal lépeget és azt mondogatja, hogy "must clean up, must clean up" - ehhez képest Palika a jobb lábát kifeszitve biceg (a ballal normálisan lép, a jobb feszes, mint egy sportos fenék) és közben azt kiabálja, hogy "kli, kli, kli" - haláli) illetve harmadrészt meg megtanulta, hogy fúj a szél... (Kinyújtott karokkal jobbra-balra dől és susog közben, zabálnivaló.)

Amit magától mond már, nem utánunk: Nyya (ez én vagyok), Peti (irtó magas hangon), Mama, Papa, Baba, illa (ez a villa... jellemző... ül az asztalnál, nézi, ahogy vágom fel neki a kiwit, majd ha kész, mutat a fiókra, hogy "illa"), woof-woof, párszor már a banán is ment ("ba") meg a viz ("vii") és ezeken kivül utánunk mondja, hogy lila meg villany meg nap (ma)... Az állathangok közül megy az oroszlán (ááááá), a kutya (woof-woof) és a cica (sicc - őőőő). Nem sok egy majdnem 22 hónapostól, de Peti ennyi idősen pont itt tartott, hiába, ez már nyilvánvaló, hogy a korai beszédfejlődés nálunk inkább későbbi. (Ők mozgásban voltak erősebbek, mindkettő 7 hónaposan már állt és simán mentek 12-13 hónaposan. Szerintem nincs olyan gyerek, aki beszédben is, mozgásban is meg mindenben kiugróan jó egy éves kora körül.)

Végre újra hármasban vagyunk itthon: délelőtt pakolásztunk, mostam, teregettem, majd elsétáltunk a könyvtárba. Pipi kiválasztott négy könyvet magának, én még kettőt Palikának, igy összesen hat könyvvel megpakolva tértünk haza, tele volt a babakocsi alja... Hazafelé útközben megálltunk az Embassy Grillnél, vettem Petinek egy fish & chips-et ebédre, majd hazaértünk és jól bekajáltunk: Pipi a halát falta be, mi meg Pajával a tegnapi paradicsomos húsgombócot tüntettük el, igy kell e'.
Peti kedvenc könyve amúgy a kihozottak közül egy Titanic-os képeskönyv (sok kép, kevés, de annál érdekesebb szöveg), úgyhogy miután ebédkor tisztáztuk, hogy vannak olyanok, akik nem esznek húst (teljesen kiakadt azon, milyen dolog már az, hogy az emberek állatokat esznek, most esett le neki először ez a dolog), azt is kiveséztük, hogy és miért süllyedt az elsüllyeszthetetlennek hitt Titanic (amit ő következetesen katalógusnak hiv, mert nem birja megjegyezni).
Ennyi hát, itt tartunk, Anyu ma hajnalban repült haza, T. dolgozik, miénk a világ, éljen az Únió, újra a normális kerékvágásunkban mozgunk.

Azt hiszem, eljott az ido, hogy az utjaink kettevaljanak. Akar ket Bak és ket Bika. Ezt igy felesleges tovabb csinalnunk, mert mindnyajunk egeszsege ramegy, en konkretan napok ota hanyingerrel kuzdom, enni alig tudok. Nem tudom, hogy lehetne ezt lezongorazni, de semmi jovot nem latok negyunknek és ugy erzem, 35 evesen tul fiatalok vagyunk igy elni.
Legszivesebben holnap hazakoltoznek Palikaval (meg Petivel, de attol felek, ot nem engedne el velem), utalok itt lenni és nem birom mar elviselni ezt a ket fensobbseges, morgos és undok valakit. (Peti ugyanis azt szajkozza, mint az apja, engem semmibe vesz, mindig az o partjat fogja, akkor is, ha elotte ot is halalra szekalta hulyesegek miatt. De az belefer. Ha en szolok ra, csak legyint.)
Hat tudjatok mit, elegem van.
De amugy ezt hivjak ugy, hogy kozos megegyezes és kibekithetetlen ellentetek. Nyugalmat akarok, lazasagot és boldogsagot. Ferfiakra jelenleg semmi szuksegem. Csak egyre, Palikara. (Meg Petire, de mint mondam, o annyira apas, hogy orulet és T. tuti nem enged el mindket gyerekkel...)

A szombatnál hagytam hát abba. A délelőttünknek lőttek ugye, mert 10re mentem a fülorvoshoz ismét. Mivel a fülcsepp és a krém hatására javult a dugulás (és igy a hallásom), megbizonyosodtunk afelől, hogy valami gombás fertőzésem volt / van, mert mint a néni mondta: "jellegzetes fekete spórákat lát a fülemben" hát fúúúj. Mindenesetre megint kitisztogatta a fülem, mondta, hogy még vagy egy hétig bőszen csöpögtessek - kenegessek és biztos, ami biztos, hétfőn még fáradjak vissza egy újabb tisztogatásra. Mivel a délelőtt a dokival el is szállt, délután, Palika alvása után buliztunk: miután nem tűnt borzasztó hidegnek az idő, elautóztunk Bray-be fagyizni. Bár napsütésben indultunk, odaérve azért éreztük, hogy ez nem a legjobb ötlet volt, mert a parton nagyjából 5 fok, ha volt és természetesen a nap is elbújt. Mivel kemények vagyunk, ennek ellenére vettünk ám fagyit, amit kockára fagyva ettünk meg a süvöltő szélben, éljen a felső légút edzés.

Vasárnap délelőtt Anyu itthon maradt főzni (más napokon is főztünk ám, de inkább este), mi meg Apuval meg a két gyerekkel elmentünk a St Anne's Parkba. Jó volt, elég sokat mozogtunk, játszóztunk, a gyerekek is normálisak voltak, úgyhogy hazafelé Pipi kapott is egy 99-t (ez az ir fagyi, olyan, mint a McFreeze, öntet nélkül), mi meg Apuval vettünk egy kávét. Ebéd után Anyuékat elküldtem a városba nézelődni, majd mikor hazaértek, én léptem le a Merrion Tesco-ba vásárolni kicsit. Az este taxi kereséssel telt: kissé későn esett le, hogy nem a legszerencsésebb egy hajnali 6.15-ös géphez Aircoach-csal kimenni, de persze mindegyik magyar taxis már foglalt volt, igy kénytelen voltam hivni Apunak egy irt, no de mindegy, a lényeg, hogy kijutott negyed 6-ra a reptérre. (Brutál, nem is tudom, hogy megyünk haza legközelebb, mégis hogy lehet kirángatni két gyereket 3/4 5-re a repülőtérre? (Apunak nem volt csomagja, úgyhogy mehetett "későn".))    
Hétfőn tehát korán indult a hét: Aputól fél 5kor könnyes búcsút vettem, mert ő ment haza, Anyu meg kikisérte a reptérre. Mivel hétfőn ért haza T. is, kimentem elé a 11-es Aircoach-csal és együtt jöttünk haza a reptérről taxival. (Érzem én is, hogy az előző pár mondatban feltűnően sokszor hangzott el a "reptér" szó, de ez van, ez volt az a nap, mikor ezért vagy azért mind a négyen megfordultunk... A reptéren.) Mikor hazaértünk, megebédeltünk, T. és Palika elment aludni, én meg leléptem a fülorvoshoz. Hálistennek már csak kicsit kellett kapirgálni a fülemben, jól reagált a gomba a cseppekre (elpusztult, ha-ha-ha), de még igy is csöpiznem-kennem kell egy hétig. A délután-este az ajándékok kiosztásával telt (T. mindig elő-Santat játszik ilyenkor): Palika kapott egy halacskás-horgászós játékot, két pár téli cipőt, egy pulcsit, három hosszú ujjas pólót meg egy nagyon vicces kutyás furulyát; Pipi meg egy furcsa hangokat adó kis valamit meg egy óriási összeszerelhető hullámvasutat. Utóbbi 7 éven felülieknek ajánlott, de Peti ügyes, azonnal rákattant a cuccra és kész persze nem lett vele, de egész jól elszöszmötölt egész este.

Kedden - azaz ma - délelőtt a Botanikus kertben jártunk Palikával és Anyuval, T. meg dolgozott. Jó másfél órát sétálgattunk az őszi fák meg bokrok között, nagyon romantikus volt, de tényleg. (Ez a Paja egy angyal, komolyan, jött, mintha dróton húztuk volna, egy nyikkantást nem adott ki, hogy unja a banánt. Imádom.) Délután volt Pipi utolsó tánca, előtte jól összevesztünk, mert minősithetetlen stilusban közölte, hogy ő nem akar menni blablabla, de végül mikor mondtam neki, hogy oké, akkor maradjon itthon és játsszon egy szó nélkül a szobájában, mig át nem gondolja, milyen hangon beszélhet a saját anyjával és milyenen  nem, akkor már megijedt és hang nélküli sirásba kezdett, hogy jaj, jaj, hogy rákiabáltam. (Nem is emeltem fel a hangom amúgy, csak mondtam neki, hogy azt csinál, amit akar, nem érdekel, húzzon a szobájába gondolkodni, mégis mit képzel magáról.) No mindegy is, a lényeg, hogy elmentünk az utcsó táncra... Mig a fiúk táncoltak, mi Maruval a kocsiban ültünk és dumálgattunk. (Ez ilyen romantikus nap volt, na...) Este még elszaladtam az utolsó life skills órámra is és hát itt tartunk most, holnaptól T. szabin lesz jövő péntekig, megpróbálunk minél többet együtt lenni, hurrá, hurrá.      

A fülem mellett zajlik az élet és az igazat megvallva, most, hogy úgy érzem, javulóban vagyok, baromi mérges vagyok, hogy nem mentem el előbb egy lengyel (vagy magyar vagy német vagy északi, a lényeg, hogy nem ir (igen, most tényleg nagyon berágtam)) szakorvoshoz, mert gyakorlatilag majdnem egy hetet elvesztegettem Anyuék ittlétéből, mert szar kedvem volt, nyűgös és ingerlékeny voltam, mert konkrétan nem hallottam. Persze mászkáltunk mindenfelé, próbáltuk élni az életünket, de azért ez nem volt az igazi a hülye fülem miatt. No de sorjában.
Pénteken délelőtt Palikával elszaladtunk a Nutgrove-ba bevásárolni. (Remek volt, bármikor 10 fokot hajoltam lefelé, neadjisten felemeltem Paját, pattogott, feszitett, bugyborgott a fülem, khm, isteni élmény volt.) Negyed 2kor elhoztam Petit, majd a lelkére kötöttem, hogy ha a Mamáék kopognak, engedje be őket. Igy is tett, úgyhogy mire kijöttem Palika altatásából, Anyuék már itt sertepertéltek a lakásban. Mikor Paja 4 körül felébredt, nekivágtunk ötösben a Herbert Parknak és ez volt a nap fő programja: játszóztunk, kacsát etettünk, kergetőztünk (mondjuk utóbbit főleg Peti).  

Szombaton délelőtt a Marlay Parkba (aka a Hosszú Csúszdás játszótérre) mentünk, ahol Apu jól felhúzott, mert felengedtük Palikát egy totál veszélyes, mindenhol nyitott csúszdára és ahelyett, hogy ketten felügyeltük volna épp hol esik le, ő végig videózott, én meg mint a hülye gyerek ugráltam egyik oldalról a másikra, hogy a dülöngélő, imbolygó gyereket elkapjam, ha zuhan. (Anyu Petizett, mert Pipi teljesen rátapadt.) No mindegy, miután jól kihisztiztem magam, elhúztam Palikával a játszó biztonságosabb felére és mig Anyuék Petit szórakoztatták, mi Palikával homokozgattunk. Délután, mikor Paja felkelt, elautóztunk a Merrion Square-hez és a változatosság kedvéért megint játszóztunk. Mivel egész korán végeztünk (hideg volt nagyon), miután hazaértünk, elugrottam a Merrion Tescoba egyedül és boldogan vásárolgattam végre-végre magamban.

Vasárnap Malahide-on kezdtünk, de mivel szerettem volna némi tengert mutatni Anyuéknak, Portmarnock felől közelitettük meg Malahide-ot, amit persze Pipi roppantul nehezményezett, mert ő ráállt a játszóterezésre és pattogott, mint a nikkelbolha, mégis mit képzelünk mi, hogy fotózkodni szeretnénk a tengernél, mikor Ő, a Nagyúr, már reggel óta játszótérre szeretne menni... (Mondjuk pont magasról tettem rá, mit szeretne, azért mindennek van határa, miután a szép szóból nem értett, hogy nem az egész délelőttöt akarjuk a tengerparton tölteni, jól rákiabáltam (megbolondit ezzel a tetves türelmetlenségével, ha olyanja van, képes egy perc késleltetés miatt patáliázni, hát bocs, 5 éves múlt, vegyen magán erőt, nem érdekel, ha egy tonna stresszhormont termel is ezalatt), onnantól meg bevágta a durcát, de legalább csöndben volt.) No tehát kicsit fényképezkedtünk, majd játszóztunk: először a tengerparti, majd a kastélynál lévő játszótéren. Utóbbinál mindkét gyerek rákattant a homokozóra, de ez jól is jött, legalább nem kellett utánuk rohangálni. Mig a kastélynál játszóztunk, Anyuék elmentek némi kaját szerezni a teázóba, úgyhogy a hazaút boldog scone-ozással telt. Ebédre értünk haza és innentől ment a szokásos menet: altatás majd szabadprogram 4-ig. Mialatt Palika aludt, én úgy döntöttem, hogy a Nutgrove-ban töltöm a szabadidőmet: egyrészt sapkát kellett vennem magamnak, másrészt vissza kellett vinnem a Tresspass-ba a Peti által nagynak titulált téli kabátot (szippp), harmadrészt pedig szereznem kellett Pipinek egy mackógatyót, egy kapucnis felsőt meg egy farmert, mert ezeket igy egyszerre, egyik napról a másikra kinőtte. Mire hazaértünk (Anyu jött velem a Nutgrove-ba), Paletta felkelt, mi pedig éhgyomorra elmentünk a Palmerston Parkba (aka Kukacos játszó). Hazafelé - mivel a hétvégi forgalom elég jó volt - tettünk egy kört a Grand Canal Square felé, hogy megnézzük a piros rudakat a szinház előtt és ha már ott voltunk, keringtünk ott egy keveset, hogy megtekintsük a környék további nevezetességeit is (pl a legelső lakásunkat). Jó későn értünk haza, de megérte, jó kis aktiv napunk volt, szeretem az ilyet.
Hétfőn délelőtt Palikával jelenésünk volt a védőnőnél. (Nagyon vicces ám a rendelő, tiz meredek lépcső visz fel, de se lift, se rámpa nincs, a lépcsőtől meg két méterre ott egy igen forgalmas út... Beteg. (Úgy oldottam meg, hogy először bevittem Palikát, letettem a folyosó végén, majd mig kővé dermedve nézett, most mi van, elszaladtam előle, lerohantam a babakocsiért, felcipeltem, majd a döbbenettől merev gyereket bedobtam a babakocsiba és mehettünk is a védőnő elé... Visszafelé hasonlóan cselekedtem, csak akkor a kocsit vittem először, nem a gyereket. Nyilván.) A lényeg a lényeg, Paja tökéletes, 89,5 cm (haha), 14,2 kg minden hacukában, cipőben és 51 cm a fejkerülete. Kaptam egy csomó füzetet, mit csináljak vele, hogyan szórakoztassam, mit adjak neki enni, ilyesmik és miután semmi kérdésem nem volt, mehettünk az utunkra, a következő ellenőrzés 3,5 évesen, 2 év múlva lesz...
Délután jött Mónika (hiába voltak itt Anyuék, nem mondtam le, mert minden fillér számit neki, nem akartam, hogy most három hétig kiessünk neki, a héten úgyis csak egyszer tudott jönni) és mig ő a fiúkkal volt, mi elmentünk Seapoint-hoz tengert nézni. Mivel jó hideg volt, nem maradtunk sokáig, de hazamenni még nem akartunk, úgyhogy tankoltunk és hazafelé beugrottunk a Tescoba sörért. (Próbáltam Anyuékat elküldeni egy pub-ba, de nem ment... Igy legalább itthon kaptak némi Guinness-t. Nem mintha nagy sörösek lennének, de mégis csak Irországban vagyunk vagy mi.)

A kedd, hát a kedd az egy vicces kis nap volt... Délelőttre Wicklow-t terveztem be, még hozzá a Lough Tay-t és a Powerscourt Gardens-t. Mázlink volt, mert egész jó időnk volt, Wicklow szépen hozta a barna-ősz figurát, igy csodálkozva-ámuldozva keringtünk a hegyek között, kissé mondjuk fosva, mert az utak ugye arrafelé igencsak keskenykék és hol lejtenek, hol emelkednek olyan 30 fokban... No, miután megleltük a tavat, visszafordultunk Powerscourt felé és bár nem sok időnk maradt élvezni a tájat, ha már ott voltunk, bementünk. Mig Anyuék a kertben sétáltak, mi Palikával a játékkiállitásra fizettük be magunkat, majd mikor úgy láttam, itt az idő, lementünk teázni és sütizni a teázóba. Fél 1-kor futottunk össze Anyuékkal a teraszon, sajnos tényleg nem volt elég idejük alaposan körbenézni, de legalább már tudjuk, hogy ide még vissza kell vinni őket, ha legközelebb jönnek. Negyed 2-re értünk haza egyébként, pont volt időnk Petiért pontosan odasuttyanni, hiába no, eléggé behatárolja a programjainkat ez a napközi-nélküliség.
Délután Petinek fél 6-tól tánc volt és mivel az Poolbeg felé van, úgy döntöttünk, hogy mig ő táncikál, mi kimegyünk a partra és megnézzük a tengert. No igy is tettünk, ám mikor kiszálltunk, megláttam, hogy hoppá, a jobb hátsó kerék totál lapos... Isteni. Bár Apu ott volt ugye velünk, ő sem tudta lecsavarni a kereket a helyéről (mondjuk én meg sem próbáltam), mert totál be voltak rozsdásodva a csavarok, meg sem moccantak a kis nyomorékok. Mivel elég sokan futkároztak körülöttünk, megállitottam egy faszit, hogy segitsen legyen szives, de természetesen neki sem jött le varázsütésre a kerék, úgyhogy kénytelen voltam kihivni az autómentőket... Másfél óra után ért ki hozzánk egy fickó (az út elején magasságkorlátozó rács van, igy még azt is le kellett szereltetnie, hogy lejusson a partra, ahol szobroztunk, mert hát miért is ne), de ezután már csak percek kérdése volt és kicserélte a kereket, meg voltunk mentve. A partról Maruékhoz vettük az irányt, hiszen Petit ő hozta el táncról, szóval mig mi Pajával küzdöttünk a hidegben, Pipinek extra playdate-je kerekedett Christiannal... Mire hazaértünk, 3/4 8 volt, de mivel már múlt héten sem voltam a tanfolyamomon, ledobtam a gyerekeket meg Anyuékat otthon és rohantam tovább, mert elég béna lett volna megint hiányozni... Fél 10-re értem haza, ekkor már kb pokolba kivánva ezt a napot.
Szerdán folytatódott a mélyrepülés: mivel reggelre az addig javuló tendenciát mutató fülem megint totál bedugult, semmi kedvem sem volt sehová menni kirándulgatni, ehelyett inkább egész délelőtt csak ügyintéztem. Először is leadtam a lyukas kereket szerelni, aztán Blackrockból elhoztam a netről rendelt Marks and Spencer kabátot Petinek és visszavittem a Mothercare-es kabit, majd átgurultam Nutgrove-ba és megvettem Sebi karácsonyi ajándékát. (Meg vettem még ezt-azt, de már nem tudom, mit.) Délután Anyu levitte Pipit a Herbert Parkba, én itthon szomorkodtam, majd 6 körül felugrott Gyöngyi és gyerekkönyveket cseréltünk.

Csütörtökön délelőtt a Phoenix Parkba mentünk, de ezúttal nem játszózni, hanem Farmleigh-hez. Sétáltunk a szép őszi napsütésben, felfedeztük a ház környékét, a kertet, majd beültünk sütizni a kávézóba, ami nagyon vicces, mert egy kis tó fölött van: szóval ha lenézel, a lábad alatt a rácsok között csillog a tavacska vize... Kifejezetten jobban élveztem volna ezt a délelőttöt, ha hallok, de azért igy sem volt teljesen pocsék a program, csak egy kicsit... Délután 3-ra mentem amúgy a fülorvoshoz, de erről már beszámoltam: a nő kimosta, kitisztitotta a fülem és végre kaptam fülcseppet meg krémet is, hurrá. 4-re értem haza, ekkor Palika felkelt és mig Anyuék elvitték őt sétálni a Grand Canal mentén, mi Pipivel feldiszitettük a lakást Halloween-re várva.

Pénteken a Killiney Hill-en kezdtünk: mókás volt, hogy csak Palika volt velünk, igy nem kellett Pipi sopánkodását hallgatni, hogy unja már a sétát és különben is, miért nem játszózunk, hiába no, Palika egy aranyember, jön, ahová mondjuk. Hazafelé Dun Laoghaire-t és Sandymountot érintve mentünk haza, majd amig Paletta aludt, Anyuék eldartoztak Howth-ra mászkálni és 6 körül kockává fagyva értek haza. Miután szusszantak egyet, én 7 körül elugrottam a Merrion Tescoba ezért-azért, de mivel alig voltak, 3/4 8-ra, kádmosásra már haza is értem.
Ez volt hát Anyuék első hete itt, azt nem mondhatom, hogy unatkoztunk, mert sokfelé mászkáltunk, de az nyilvánvaló, hogy a hétre a hülye fülem sajnos erősen rányomta a bélyegét...
Hamarosan folyt. köv. szombattól.

Fül-sagám folytatódik ám, még mindig gáz. Előző részeink tartalmából:
Voltam ugye a GP-nél múlt hétfőn, hogy héjj, pár nap fájás után bedugult a fülem és nem hallok. Belenézett, széttárta a kezeit, hogy jaj, jaj, szörnyű (itt minden orvos roppant empatikus, ebben nagyon jók), felirt antibiotikumot és ennyi. Másnap - mivel T. repült el utána - beugrottam a kórházba, ahol két óra várakozás után az ügyeletes orvos belekukucskált a fülembe és megerősitette, amit a GP mondott, hogy fülgyulladás, hagyjuk békén, biztos sérült a dobhártya, szedjem csak a gyógyszert és várjak blabla. Mivel hétfőn csütörtökre visszarendelt a GP, megint elmentem hozzá, ő megint belenézett a fülembe és ismét csak annyit mondott, hogy ó, hát ez ilyen, várjunk, majd elmúlik. Szakorvosi vizsgálatról szó sem esett. Telt, múlt az idő, keddre egész jó lett a helyzet, fellélegeztem, hogy piha, túlélem, segitett a gyógyszer, hurrá - ám ekkor másnap, szerdán jött a feketeleves: reggelre megint totálisan bedugult a fülem, úgyhogy visszatértem a start mezőre vagy talán még rosszabb pozicióba, mert még kevesebbet hallottam, mint amikor először orvosnál jártam. Ekkor irtam három e-mail-t.
Egyet a GP-nek, hogy kérek beutalót a fül-orr-gégészetre (franc megy vissza hozzá harmadszor fizetni, küldje el e-mailben és kész) - no azóta hallgat, mint szar a gazban, nem adott beutalót. (Mondjuk utólag láttam, hogy törölhettem volna a fenekem a beutalóval, mert a - szintén fizetős - ENT központban 12-15 hónap (!) a várakozási idő. Igen, fizetsz a GP-nek, hogy adjon beutalót a fizetős szakorvoshoz, aki majd egy év múlva rád pillant. LOL a köbön. (És persze nem szarral gurigáznak, a GP visit €60, a szakorvosi meg €120 minimum, határ a csillagos ég. És van egészségügyi hozzájárulás, nem arról van szó, hogy egy adócent sem megy nekik...) No oké, eggyel kevesebb gond, ez az ág lezárva, GP-t váltunk, ez már tuti, hát ezek hülyék, mint a segg, már elnézést.
A másik levelet egy lengyel rendelőnek irtam, ahol van háziorvos, ENT-s, nőgyógyász, ortopéd, mit tudom én mi, mint egy otthoni jó kis vidéki rendelőintézetben. Pár perc múlva hivtak, hogy negyed 4-re tudnak időpontot adni a fül-orr-gégészhez, úgyhogy tegnap minden bátorságom összeszedve el is autóztam Dublin mélyére és végre valahára megmutattam a fülem egy szakorvosnak, vagyis valakinek, aki érti bazmeg, mit csinál. No most ez a néni először is kitisztitotta a fülem néhány borzasztóan kinéző eszközzel, majd kimosta és ezek után megállapitotta, hogy hohóóó, végre látja a dobhártyát, ami teljesen ép, szépen mozog, vagyis nem perforált, ergo a probléma nem a dobhártyám mögött volt, hanem a külső fülben... (Hogy ez a másik három orvosi vizsgálatnál miért nem derülhetett ki, azt ne kérdezze senki... Vagy érted, ne mossa ki a fülem, ha nem szakorvos, de akkor küldjön tovább valahová, ahol tudnak ilyen óriási problémákkal foglalkozni! Szétdurranok, komolyan.) A tisztitás, mosás után persze még mindig dugult a fülem, de ez már nem is idegesit úgy, mert legalább tudom, hogy tiszta, ez nem lehet a gond. A néni szerint egyébként fertőzéssel állunk szemben, úgyhogy kaptam fülcseppet, krémet (a másik két doki ugye nem irt fel ilyesmit, mert lehet, hogy perforált a dobhártya) és holnap 10re kell visszamennem, hogy megnézze, van-e javulás. Ha van, szuper, csöpögtetek, kenegetek, valami csak lesz; ha nincs, vesz kenetet és az alapján ad másféle gyógyszert... Most őszintén, nem igy kéne ezt mindig? Nem ez a normális orvoslás? Komolyan, egyszerűen hányok az ir orvosoktól. Mert nem először, nem másodszor járunk igy és mindenkinek vannak hasonló történetei, hogy egy vagon pénzért lószart sem csinálnak. Természetesen ez a lengyel nő is fizetős volt (€90), de eskü, jobban jártam volna, ha nem költök GP-re, ügyeletre, hanem egyből hozzá megyek. Több, mint €200-t spóroltam volna, csak mondom. Bahhhhh!
Ma reggel pedig választ kaptam a harmadik elküldött levelemre: Egy ir fülész rendelő irt vissza, hogy persze tudnak fogadni: menjek el a hallásvizsgálatukra (€140) és azután eldöntik milyen jellegű vizsgálatra küldenek tovább... (€120+) Ha-ha-ha-ha. Ezek tényleg nem normálisak azt hiszem.

Bahaha, amúgy visszavittem ám a H&M-be a Pipi kabátját, mert egyrészt oltári nagy volt, másrészt meg nevetségesen vékony. Miután online átnéztem a Mothercare, a Marks&Spencer, a Dunnes és a Debenhams kinálatát, ma a GP visit után* vettem egy kabit bánatombn a Mothercare-ben, ami necces, mert elég szűköcske (6-7 éves méret, röhej, a H&M-esből is akkora volt a gigászi), úgyhogy most rendeltem egyet a Marks&Spencerből is, ha az megjön, majd kiválasztjuk, melyik lesz Az Igazi, amelyik csinosabb és vastagabb maradhat, a másik megy a levesbe.
Isssszonyatosan tehetségtelen vagyok ruhavásárlás terén azt hiszem.  

* Természetesen nem mondott semmit, majd elmúlik. Ennyike.

Három napja ezen röhögök. Kis újszülött. Fenn van ám, csak játszik, hogy alszik. 

Mario Brothers

Megint belefutottam két sikerkönyvbe, ami miatt húzom szám. A Mesepszichológia és a Leszel a Barátom? Mindkettőnél - megint - lány a főszereplő. (Oké, az utóbbiban van Peti, de hát elég furcsa egy karakter.) Elhiszem, hogy lehet, hogy gyerekként ez nem annyira zavaró (de), de engem szülőként kifejezetten idegesit, hogy kislányok igy, kislányok úgy, nagy nővérkének kistesója születik, aki az esetek 100%-ban kisfiú. Tudom, first world problem, de hát akkor is. (Hasonlóan felidegel, mikor az óriási Sale feliratot látva bemegyek egy gyerekruha üzletbe és csak a lány ruhák akciósak. Mintha bizony a fiúk csak lapulevelekkel takargatnák magukat - mert nem csak az akciós áru cuccok tekintetében van ám némi igazságtalanság...) No mindegy, ez csak úgy eszembe jutott, mintegy érdekességképp.  

No most ott tartunk, hogy már ki sem tudom dugitani a fülem. Brühühühű. Eddig ha meghúztam, egy másodpercig kb elmúlt a zúgás, minden jó volt, de most már húzom erre-arra, ide-oda, semmi. Mint a beton, úgy be van dugulva. Meg fogok őrülni azt hiszem. Amúgy a búra-feeling mellett két nagy bajom van még: egyrészt hulla vagyok, olyan szinten vagyok gyenge és erőtlen, hogy délelőtt kb öt részletben főztem, állandóan le kellett ülnöm, mert remegett a lábam és a kezem is és úgy éreztem, menten lecsukódik a szemem (ledőlni persze nem tudtam, hát Palika ugye), másrészt meg hányingerem van és alig tudok enni. Szerintem tuti fogytam vagy két kilót az elmúlt napokban, mert némi levesen kivül semmit sem tudok enni, nem is kivánom és fáj is a rágás. Folyton az lebeg a szemem előtt, hogy agyhártya- vagy agyvelőgyulladásom lesz, mint szövődmény, azon agyalok, hogy magyarázzam el Petinek, hogy hivja a mentőket, ha rosszul lennék és ő épp itthon lenne... (T. ugye délelőtt elrepült Amerikába.) Utálok, utálok itt élni, egyre jobban vágyom haza, leszarom Orbánt, leszarok én mindenkit, undoritó, hogy távol vagyunk a nagyszülőktől és a full time ovitól is.

Jut eszembe ovi. Peti hétfőn megkapta élete első házi feladatát - és bakker elfelejtettük megcsinálni, most este jutott eszembe, hogy te jó ég, még az is van. (Csütörtökre kell visszavinni.) Nem tetszik nekem ez a rendszer, lehet, az otthoni se jó, de az, hogy egy 5 (esetleg 4) éves gyerek iskolába járjon és irni tanuljon szerintem nonszensz. Hát látom, hogy próbál szép mintákat irni... Kidugott nyelvvel. 5 évesen. Szerintem ilyenkor még nem mmmmm betűket kéne irni, hanem gyurmázni, nagy vonalakkal festeni, kézműveskedni - épp úgy, mint az otthoni ovikban. Emellett persze örülök, hogy egyre jobban tud angolul, hogy fejlődik, de nem, nem tehetek róla, nem tetszik, hogy ennyi idősen 9től fél 2ig ül egy asztalnál és betűket próbál irni, úgy, hogy közben fél órát sincs szabad levegőn és nincs ideje (!) enni. Sirok, komolyan.
Visszatérve a fülemhez egyébként, tegnap miután hazajöttünk a táncról, elmentem az ügyeletre, a kórházba, mert összefostam magam, hogy nem javulok egy fikarcnyit sem, sőt... (És akkor még nem is tudtam, hogy a ma még a tegnapnál is szarabb lesz... Félek a holnaptól, az van.) No szóval megjártam az ügyeletet. Negyed 8ra értem oda, negyed 11-re értem haza, közben 5 percig beszéltem egy orvossal (nem fül-orr-gégésszel ám, sima orvossal), aki azt mondta, hogy várjak, ez ilyen és bár még mindig nem látni a dobhártyám a sok gennytől, nagy valószinűség szerint perforálódott, ami nem baj, majd helyrejön egyszer csak... Bahhh. Isteni. Holnap 10-re megyek vissza a GP-hez amúgy, de már nem bizom benne, hogy bármi értelmeset mondana ezek után... (Viszont a héten már €160-t eltapsoltam orvosokra, holnap 10.15kor pedig már €220 lesz ez az összeg, jó, mi?). Ehelegem van. Kérem vissza a fülemet...      

Küzdöm a fülemmel és folyton azon gondolkozom, mennyire szar lehet betegnek ( I mean tartósan betegnek lenni). Mondjuk rákosnak. Amikor nem elég, hogy fáj, de még az életedért is aggódsz. Hogy egyáltalán túléled-e. Annak ellenére, hogy bár már nem fáj a fülem, csak egyszerűen nem hallok vele és olyan, mintha lenne benne valami, megőrjit a gondolat, hogy valami nem oké. Alig tudok gondolkozni, alig tudok bármit csinálni, annyira zavar ez a hülye süketség. Pedig basszus mi ez? Egy fülgyulladás. Oké, gennyes, de azért nem a világ vége. Talán. Tegnap voltam a GP-nél, irt fel antibiotikumot, aminek lassan hatnia kéne gondolom, de egyelőre még semmi, pont úgy (vagy rosszabbul) vagyok, mint tegnap. Fülcseppet nem kaptam, mert mikor belenézett a fülembe az orvos, visszahőkölt, mondván tele van az egész gennyel, hiába ir fel nekem most még bármit, semmi értelme, mert el sem jut a beteg részhez a gyógyszer, no köszönöm szépen. Csütörtök 10-re kaptam még egy időpontot, hátha addigra lát valamit, kitalálja, mi a teendő. Isteni. Én meg közben megkettyenek, mert olyan, mintha mindig épp leszálláshoz készülődnénk a repülőgépen: pattog, kattog, pukkan, éget a fülem és hát ugye nem hallok rá.
És T. holnap délelőtt repül Amerikába. Hát micsoda időzités ez. Szemét világ, mindig tudtam.

Azon gondolkoztam, vajon más kisgyerek is képes tiz percen belül

• szétrágni a kék ételfesték kupakját és igy összekenni a padlót meg az egész képét
• magára rántani a kottatartót
• szétszedni a telefonomat (aminek a PIN kódját persze nem tudom) 
• kipiszkálni a laptopról a c betűt
• és akkora kupit csinálni, hogy lépni alig lehet a nappaliban?

Mondjuk valószinűleg mindez kevésbé izgatna, ha nem fájna a fülem és ha nem érezném azt minden lehajolásnál, hogy szétdurran az agyam, mint egy túlfújt lufi. Szerintem még sosem volt nálam ilyen: egyszerre fáj - éget - viszket a fülem és emellett meg folyik meg zúg és emiatt alig hallok valamit: olyan érzés, mintha egy poharat szoritanék rá folyamatosan, no de miért is csinálnék ilyet. Eh. Fél 5re megyek a GP-hez. 

Kiválogattam ugye a 2014-es albumba való képeket - 250x darab, jajj, szerintem lesz egy 200-as album meg egy 50 képes fotókönyv csak Palikáról (Petiről is van egy saját első éves fotókönyv) - és válogatás közben találtam ezt a képet, nem tudok nem röhögni rajta, annyira jellemző. (A 2012 májusa és 2013 decembere közti időszakról hiányzik még egy gigaalbum, plusz ugye van a 2015-ös év albuma és tádáááám, behoztam magam*. (És innentől igérem minden hónapban válogatok.))

 * Mondjuk terveim közt szerepel, hogy a digitális éránk kezdetétől (2001 asszem) fogva összeválogatok egy-egy éves albumot is 2010 májusáig... Hm... Talán 2030-ra kész lesz.

A hétvégénk cseppet kettősre sikerült, a szombat pocsék volt, a ma egész okés, sőt, jó. No szóval.

Szombaton délelőtt játszóztunk (mi más?), még hozzá a Merrion Square-en. Jó későn indultunk, 3/4 11-kor, mert mindenki (= a két Bika) tötyörgött, én meg már agyvérzést kaptam Palikával (= a kis Bakommal), mert meséld már el egy frissen 21 hónaposnak, hogy ha már készülődünk két órája, miért nem indulunk valamerre az istennek sem... A csigulás mellett a cél meghatározásán is felhúztam magam: T. ugyanis ragaszkodott ahhoz, hogy menjünk a magyar boltba, mert csak gulyáslevest ebédelni vérciki, kell utána fagyasztott szilvásgombóc. (Ez egy "fontos" vitapontunk: számomra édes a reggeli lehet meg az uzsonna, az ebéd az S Ó S és pont, ő meg simán ebédelne császármorzsát vagy diós tésztát is akár, magában, hát jézusom, fúj, borzongok.) No szóval puffogva mentünk játszózni (Peti hálistennek meggyőzte T-t, hogy ő fresh levegőn akar lenni, nem vásárolni), majd miután egy fitying aprónk nem volt, hogy parkolni tudjunk, T. elment pénzt váltani, mi meg kiszálltunk játszózni a két gyerekkel. (Isteni volt, tényleg, Peti percenként orditozott utánam, én meg visszaorditoztam, hogy maradjon csendben, mert mint látja épp Palikát mentem meg önmagától, nem tudok odarohanni hozzá, miközben Paja két méterről zuhanna le minden másodpercben, ha nem állnék alatta, szóval szuper volt, élveztem, tényleg, na...) Kb 45 perc játszózás után, 3/4 12kor beszálltunk a kocsiba, hogy irány haza, majd ebéd, Palika altatás, ihajj-csuhajj - de T. persze nem  felejt, reménykedve kérdezte, hogy akkor mehetünk-e már végre a magyar boltba (tiszta fia, szó szerint, vajon kitől örökölte Peti ezt a nem adom fel soha hozzáállást, no mégis?) és mivel én meg olyan vagyok, mint a vaj, rábólintottam, hogy hát peeersze, menjünk csak a magyar boltba, jobb a békesség, bár igy 1-re értünk haza, de sebaj. Mivel ebédnél megint jól összevesztünk, Palika alvásidejét tüntetőleg alvással töltöttem én is, addig sem beszélünk, majd mikor felkelt az úr, felkeltem én is és le vagytok ti ejtve alapon elmentem a Dundrumba venni Petinek téli kabátot. (T. életében először elvitte mindkét gyereket a Herbert Parkba... 21 hónap alatt először vitte el mindkettőt. Csak szólok. Durva, nem?) A Dundrumban amúgy megint nem volt túl jó: célirányosan a H&M-ben kezdtem, felkaptam egy kék kabátot, €30, szuper, beállok a sorba, végigvárom, majd fizetnék - és meglátom, hogy a bankkártyám nincs a pénztárcámban, hiszen délelőtt amikor a parkolási mizéria volt, odaadtam T-nek, hátha talál kártyás parkolóautomatát... Azt hittem, szétdurranok. Mivel csütörtökön eladtam a terhes kabátomat, pont €30 volt a pénztárcámban, igy tudtam fizetni, de mivel a Dundrumban fizetős a parkolás, azt illetően bajban voltam, apróm ugyanis semennyi nem volt. Az őrangyalom valószinűleg ezen a ponton megsajnált, mert a táskám mélyén hosszas kutatás után találtam €2-t a sok felesleges cumó mellett, igy épp ki tudtam fizetni a parkolást anélkül, hogy koldulnom kellett volna, de hát érted, ott voltam egy fillér és bankkártya nélkül egy bevásárlóközpontban, mikor se kenyér, se tej, se semmi nem volt otthon... Láttam a parkolócetlin, pontosan 25 percet töltöttem "vásárlással", az egész kis különutam igy 55 percre hágott háztól házig, (én igy megyek világgá, szánalom, mi?), hát mi ez, ha nem röhej... A nap egyetlen fénypontja volt, hogy elkezdtem olvasni a Mesepszichológiát és hogy Pipi egész nap angyalkaként viselkedett... (Nem is értem, most, hogy Palika gárgyult meg, Petin úrrá lett valami fensőbbséges jókisfiúság, szófogadó, rendes, csendes, aranycsillag, puszpusz.)
A rettentőborzasztó szombathoz képest, a ma jelentősen jobb volt, sőt, mondhatom, hogy kifejezetten jó kis napunk volt. Délelőtt a Kukacos játszón nyitottunk, majd amig Palika aludt, T. elment a Nutgrove-ba venni magának pár dolgot (meg hozott Petinek is egy macinacit, mert egy darab mackója volt már csak csóri gyereknek, ami még takarta a bokáját). Mikor Paja felkelt, felkerekedtünk és elmentünk Timiékhez sütizni. Kicsit tartottam ettől a talitól, T. igen hangulatember, nem tudtam, mennyire lesz nyitott, barátságos, beszédes meg attól is fostam, hogy majd Peti megkettyen, de hálistennek mindketten jó arcukat hozták, egész sokáig ott voltunk és jól is éreztük magunkat, hurrá, vannak új barátaink haha.
És még két dolog a hétvégéről: egyrészt rádöbbentem, hogy Palika talán nem azért ilyen kis idegbeteg pár napja, mert kijött a 17. foga (és a maradék 3 is mocorog), hanem mert közeleg a drágalátos Terrible Two... Óriási pálforduláson ment át amúgy Paja a héten, nem is akarok róla irni, kétségbeejtő. Másrészt, megőrülök, úgy fáj a fülem. Olyan, mintha egy nagy lufi lenne benne, feszit, nyom, néha szúr és viz-szerű cucc folyik belőle... Ha lehajolok, még rosszabb, zúg, recseg, pattog, szörnyű. Igy sajnos a kis youtube tutorial-okat sem tudom hallgatni mostanság, jajj, hát mi lesz igy.              
No mindegy, ez van, igy vagyunk épp, gyere jövő hét, gyere.

Mosunk, teregetünk, mosogatunk, sütünk (citromos sütit), főzünk (gulyáslevest). És csak Pipiért kell kimenni ebéd / peluscsere után, hurrá.

Jesszus, annyira aktiv hetünk volt, hogy örülök, hogy holnap szervizbe megy a kocsi és nem. Megyek. Sehova.(Azon kivül, hogy elviszem Pipit suliba reggel meg elhozom fél 2kor.) Tegnap a rathfarnham-i játszón jártunk, ma meg Timiékhez* mentünk Stillorgan-be, (lesétáltunk a játszótérre is a két fiúval, mert Palika ezúttal nem birt magával benn), majd délután elmentünk a Herbert Parkba, mert playdate-ünk volt Christian-ékkel. (Mivel elment az áram 4kor, gyalog cipeltem le a babakocsit és a bicajt meg itt-ott Palikát a negyedikről, isteni volt, isteni...)
Mindeközben eladtam ma a terhes kabátomat is és próbáltam nem megőrülni, mert Palika két-három napja hipernyűgös. Volt tegnap amúgy Mónika, húsz percen át próbáltam kilépni az ajtón, de Paja úgy orditott, mint akit nyúznak, úgyhogy alig tudtam elindulni... Nem tudom, mi baja, délelőtt még csak-csak elvagyunk (bár akkor is stresszesebb, mint általában), de a délutáni alvásából való felkeléstől az esti lefekvésig iszonyatos. Hjaj.

* T. megnézte és kiderült, hogy tök nagy fejes a férje. Azt hittem, holmi egyszerű sales-es, de Head of valami. Hümm. Ez mondjuk megmagyarázza az egy fizuból három hálószobás csillivilli lakást. Jut eszembe Cég. Hamarosan kijön valami új, ami még titkos, de a neve... No az ultraciki lesz. Előre röhögünk, de állitólag már túl késő megváltoztatni.

Marha nagy, úgy tűnik végre leesik másoknak is ez a probléma. (Amúgy tuti, hogy mire lépnek valamit, már mindkét gyerek egyetemista lesz. Röhej a köbön. Röhej. Éljen Magyarország.)