Eső

Jó ideje először esett egész nap az eső és meglepően tetszett a dolog. Mostunk kettőt, teregettünk kettőt, mosogattunk kétszer, sütöttünk sült krumplit meg fasirtot, ettünk egy vagon szőlőt meg mazsolát, néztünk tévét, épitőkockáztunk, kirakóztunk, festettünk, kiválogattunk egy regiment képet, mit akarunk előhivatni, nézegettünk pár csecsemőkori videót, elmentünk a könyvtárba, visszavittük a könyveket és sütöttünk egy isteni citromos sütit:

Holnap megyünk haza, tehát most még pakolni is fogunk...

Annyi sok

Jajj, annyi sok felé jár az agyam mostanság, hát persze, hogy post-it lázban élek folyamatosan, gondolkozom, agyalok, tervezek, komolyan, kár, hogy anno nem álltam rá a sakkra, mostanra remek lehetnék, annyira jól tudok már sok-sok lépéssel előrébb gondolkozni.
Katity középszerűnek nevezte magát, én szétesettnek tekintem magam, mindig annyi felé próbálok szakadni, ez is érdekel, az is, ezt is csinálnám, azt is, plusz itt van Peti is, akit jobban szeretek, mint valaha, hihetetlen, milyen összhang van most köztünk, odáig jutottunk, hogy szeretem altatni is, mert imádom, ahogy akkor is huncutkodik, rákezd magyarázni, miről fog álmodni (általában kukás autóról), okoskodik és ráadásul mikor múltkor már azt hittem, alszik, kimentem a konyhába, megkérdeztem halkan AV-t, kér-e perecet, mire hallom a gyerekszobából, hogy Nyanyanya, bemegyek és azt mondja a büdös kölök, hogy perecet kér (persze + tessék + szájára mutat), hát az ilyen dolgoktól elolvadok például.
Kedden megyünk haza, körbenézünk, mi van otthon, AV azzal az ötlettel állt elő, hogy hazaköltözhetnénk egy kicsit, jöhetne a második gyerek (közben én elvégezném végre az egyik terapeuta képzést (2 év), de ez csak az én tervem, neki még nem mondtam, pedig milliókba kerül khm), majd 1-2 év múlva visszajönnénk, hogy Peti már itt járhasson suliba... Jajj, ez engem úgy feldob, milyen menő lenne úgy visszatérni ide, hogy az egyik gyerek rögtön mehetne iskolába, a másik mehetne fél napra bölcsibe, én pedig ezeken a fél napokon vidáman dolgozhatnék a módszerspecifikus képzésekkel kiegészitett diplomámmal a zsebemben.
Kicsit előre tervezek talán?

Beszélgetünk

- Tudod, hogy te fiú vagy?
- Nem, nem. Múúúúú.
- Boci vagy?
- Igen.
- És adsz tejet is akkor?
- Igen.
- No persze... És honnan tudnál te adni tejet?
- Hűtő...

Reggel, ébredés után, még az ágyban fetreng.
- Aludtál, csillagom?
- Nem, nem.
- Hát akkor mit csináltál?
- See-saw, see-saw.

Puffog

Ezt már ezer éve le akartam irni, de nyiltan nem mertem vállalni a véleményemet hehe, hogy hogy bosszant, mikor a másodikkal terhes anyukák fel vannak rajta háborodva, hogy nem veszik be a bölcsibe az ő kis elsőszülöttjüket. Basszusbasszusbasszus. Miért hiszik még mindig sokan, hogy nekik ez jár?!

Furcsa kiejtések minisztere - a lista bővülésképes még mindig...

zöld - ji
nagyi - nasjó
kérem - tessé

Múlt

Az jutott eszembe az előbb, hogy Steinmetz kapitány és Osztapenko. Én erre a kettőre emlékszem.

Első mesekönyvek

Múltkor kimaradt az illusztráció, milyen könyveket is rendeltem P.-nek, (amik mellesleg rengeteg szenvedéstől mentettek meg már eddig is, ugyanis utálok magamtól sztorikat kitalálni, mert olvasás alatt tudok gondolkozni, de történet alkotás közben nem.) 

A Boribon szuper, bár kissé már kiégett, az első napokban 3-4x olvastam fel, mostanság heti 3-4x kéri csak, a Vidám mesék viszont most éli fénykorát, a Nagy Kedvenc az első négy történet. (Én a karácsonyosat utálom, mert egyrészt hosszú, másrészt december 31-én mennek fenyőfát szerezni (áááá), harmadrészt meg (spoiler) szétesik benne a Hóember. Egyébként kicsit idegesit az egész könyv, túl sok a -cska, -cske, ezeket én mindig egyszerűsitem, szerencsétlen az sem tudja kimondani, hogy hinta, nem hogy okoska-botocska.)

Szokásos

A hétvégénk meglehetősen vegyesre sikerült, tekintve, hogy csütörtökön jártunk a Panda Cafe-ban és ott egy taknyos gyerek teljesen rátapadt P.-re és igy sikeresen meg is fertőzte, aminek köszönhetően szerencsétlen most folyton szipog meg köhög, aludni nem tud normálisan, szóval hurrá, hurrá, persze, vigyünk csak közösségbe náthás gyerekeket, szivjon csak más is nyugodtan.
Szóval ha a tényeket nézzük, szombat délelőtt, mikor még nem volt szörcsögés, jártunk a malahide-i játszótéren. AV vett egy újabb gitárt, ügyesen leszervezte, hogy a játszó parkolójában köttessen meg az üzlet, igy nem kellett plusz utakat bevállalnunk. (Már ha azt nem plusz útnak nézzük, hogy egy közeli játszótér helyett elautóztunk oda.) Délután a Tymon parkban jártunk, játszóztunk, sétáltunk, de ekkor már sejthető volt, hogy itt bizony náthásság esete forog fenn...
Vasárnap délelőtt elautóztunk a magyar boltba, én kiugrottam venni ezt-azt, mig a fiúk a kocsiban szórakoztak, délután pedig elvittük P.-t kabátot venni, mert csütörtökön ugyan hoztam neki egy szép kéket, de mindketten bizonytalanok voltunk, jó lesz-e az neki, úgyhogy úgy döntöttünk, inkább felpróbáltatunk vele egy másikat is, hátha az meggyőzőbb lesz. (Mivel mindjárt megyünk haza és oda már szeretnénk vinni neki téli kabátot, sürgős volt az ügy.) Sajnos megállapitottuk, hogy a kabátok szabása nagyon béna (vagy P. amorf), mert ami széltében jó (mondjuk úgy, hogy nem csak egy szál póló van alatta, hanem egy pulcsi), annak olyan hosszú az ujja, hogy fel kell hajtani és combközép alá ér le... Végül maradtunk a második kabátnál, úgyhogy idén egy csodálatosan szekszi narancssárga kabátban fog villogni a Ded, alig várom, hogy jöjjön a hideg, tényleg nagyon csinos (kivéve, hogy kicsit hosszasan beboritja habtestét a cucc). Kabátvásárlás után beugrottam a Lidl-be és akciósan, 8 euróért vettem egy eső- és szélbiztos nadrágot P.-nek, amiben leülhet a hóba is, állitólag akkor sem fog beázni. No majd meglátjuk. Mindenesetre ezerrel készülünk a télre, már összeirtam, mik kellenek még, de azokat már csak csütörtökön fogom tudni megvenni, egyedül és aztán már hajráááá, repülünk is haza.      

Drága Mr Sears

Tegnap este csak poénból elővettem a Fussy Baby Book-ot és átlapozva a csecsemőkort, elolvastam, mik is a high-need baby ovis kori jellemzői. Az első párnál még bólogattam, majd miután végigolvastam mindet, már röhögtem. Bazzeg, ez az ember egy az egyben P.-t jellemezte! Nagyon durva. Nem vagyok hive a cimkézgetésnek, de miután ezeket a dolgokat szándékosan azután olvastam, hogy önmagam is megállapitottam róla ezt-azt (és itt a blogon le is irtam szerencsére olykor-olykor, részletekben), nem lehet mondani, hogy tudat alatt a hozzáállásommal én provokáltam volna ki belőle ezeket a viselkedésmódokat, tudva, milyennek kell lennie, ha ebbe a kategóriába akarom besuvasztani...
Szóval ime a jellemzők:

1. Keveset alszik
2. Anyás, érzékeny
3. Nem szopja az ujját, nem cumizik
4. Hiperérzékeny az ingerekre (pl sosem tud aludni, ha "action" van körülötte, vásárlás alatt teszem azt)
5. Megőrül, mikor éhes
6. Kreativ
7. Elutasitja a tekintélyszemélyt
8. Makacs
9. Negativ
10. Ragaszkodik a véleményéhez
11. Nagy szüksége van a folyamatos megerősitésre / visszajelzésre

A nálunk legjellemzőbbeket megvastagitottam, de egyébként egytől egyig igazak a jelzők. (A negativat csak azért nem vastagitottam ki, mert a leirás szerint az inkább csak akkor értelmezhető már, ha beszél normálisan, választékosan a gyerek.)

Khm, bye-bye kocsislét

Azért van hátulütője is ennek a nagy beszédességnek, konkrétan az előbb ez zajlott le:
P. ül és egyszer csak rámkiált: Nyanya!
Én: Tessék...
Ő: Hülye.
Én: Mi? Azt mondtad, hogy hülye?
Ő: Igen.
Én: De én nem vagyok hülye, basszus P., ne mondj ilyet!
Ő: Basszúúúúúús.

Csak úgy

• P.-t nem lehet meggyőzni arról sem, hogy az agya nem a hasában van. Naponta ötvenszer elmondom neki, hogy a fejében van az agya, de erre csak odaveti, hogy Nem, nem, has (és magára bök). (Ha rákérdezek, hogy hol az agyad, akkor is a hasát mutogatja.) 
• Ja, és ma megkérdeztem, tudja-e mekkora volt régen, mikor született, mire közölte, hogy kicsi. Ez számomra olyan furcsa. (Már hogy az elmúlt napokban mi minden új dolgot mond.)
• Illetve ma végigénekelte és -mutogatta a Wheels on the bus-t. Nagyon durva. (óóóóódéééééllóóóó)

Elem

Érdekes, hogy megmozgatta az embereket a mindenki olyan gyereket kap, amelyik a legtöbbet tudja neki tanitani gondolat, még én is elfilozofálgatok itt rajta.
P. roppant erőszakos és kitartó, én pedig nagyon nem tudok nem-et mondani. Mióta megszületett, folyamatosan  igyekszik az akaratát ránk kényszeriteni, ha tiltakozunk, az csak olaj a tűzre és ráerősit, hogy hátha. Vannak dolgok, amiket hiába tilos neki csinálnia, mióta mozog (pl a sütő gombját nem tekergetheti soha), mégis időről-időre bepróbálkozik vele, mert mi van, ha most véletlenül mégiscsak szabad... Baromi idegesitő mindig ugyanazokat a köröket futni, mert tudom, hogy tudja, hogy tilos, mégis játszik a tűzzel (szó szerint), hiába tiltjuk következetesen a dolgot.
Aztán ide tartozik még, hogy meggyőzhetetlen. Múltkor sétáltunk a parkban és jött szembe egy kistermetű kutya, ő meg az istennek nem hitte el hogy ez kutya, folyton cicázta. Magyarázhattunk neki bármit, nem fogadta el. Ami ilyen kicsi, az csak cica lehet, kutya nem. Röhejes, de abszolút jellemző rá ez a szituáció. Vagy az előbb a konyhában. Múltkor csináltam fahéjas csigát. Annak a tésztáját ki kellett nyújtani ugye és én hagytam, hogy a sodrófával dolgozzon, mert tetszett neki a dolog és nem mellesleg jól is csinálta, nem hátráltatott. No most ezóta meggyőződése, hogy minden sütit ki kell nyújtani, úgyhogy mikor ma emlitettem, hogy sütünk, már szaladt is a sodrófáért és mig kevertem a tésztát, végig ott lábatlankodott, mikor jöhet már az ő feladata, pedig az elején leszögeztem, hogy ez kevert tészta lesz és nem kell kinyújtani. Hiába, az utolsó másodpercekig reménykedett, hogy sodrófázhat, mikor már öntöttem a masszát a tepsibe, még akkor is ott kalamolt azzal a hülyeséggel, ordibálva, hogy Pepiiii, Pepiiiii, már mint hogy most ő jön, engedjem már oda. És bár nem engedtem, 100%, hogy legközelebb megint ez lesz. Mert nem adja fel. (Az, hogy nem érti, mi a két tészta közti különbség, meg sem fordul a fejemben, mert biztos, hogy érti, hiszen ezer éve már mindent ért, ha hisztizik például, hogy fel akar ülni egy körhintára, elég neki annyit mondani, hogy na gyere, váltsuk fel a pénzt, azonnal abbahagyja a rinyát és engedelmesen megfogja a kezünket, hogy no uccu... Szóval, ha ezt érti, szerintem mindent ért.)
Mindezek mellett - már hogy erősen rákényszerit arra, hogy határozottan és kitartóan mondjak neki nem-et - furcsa módon nagyon együttműködő is tud lenni - már ha megtaláljuk azt a közös metszetet, amivel ő is elégedett és nekünk sem esik nehezünkre teljesiteni. Abszolút a win-win szituációk hive, erőszakosan és kötve az ebet a karóhoz próbálkozik addig, amig meg nem egyezünk valami köztes megoldásban, ezzel is kikövetelve, hogy legyek már asszertivebb és találjam meg a helyes utat az agresszió és az engedelmeskedés között valahol félúton...
Félelmetes.

Eh

Bakker még egyszer meglátom valahol azt, hogy a nők szüljenek inkább 2-3 gyereket és aztán emancipálódjanak vagy hogy 5 gyerek mellett majd biztosan nem fogja verni a férj a feleségét, kiugrom az ablakon. Aki ezt mondta, az egy idióta, ez nem kérdés, de miért, miért kell megint igy felkapni, hogy a csapból is ez folyjon, mint anno a Bándy Kata ügy, amikor is a legszendébb emberek is vérben forgó szemekkel követelték a gyilkos módszeres kibelezését.
Óvatlanul is a bűnbak elméletek jutnak eszembe és ez nagyon nem tetszik.

Fekete - fehér - igen - nem

Már tudnánk fekete-fehér-igen-nem-ezni P.-vel, az igen után ugyanis "végre" mondogatja a nem-et is, nem csak a fejét rázza.
Igy, igen élvezetessé vált hallgatni, ahogy kirakózik:
- (kinéz magának egy helyet a kirakón és végigmutogatja az elemeket, direkt úgy, hogy az utolsó legyen a jó megoldás): Bu? Nem. Ninő? Nem. Heli? Nem. Autó? Nem. Tűoltó autó? Nem. Sihuhuhu? Nem. Moto? Nem. Hájó? Igen.

(Hogy a sihuhuhut és a ninőt honnan vette, gőzöm sincsen, ugyanis ezek nálunk vonat és mentőautó néven futnak.)

Telitődve

Azért el lehet képzelni, hogy ez a gyerek mennyi szőlőt és mazsolát eszik, ha már ilyesmi mondatok csúsznak ki a számon, hogy P. egyél már egy kis muffint inkább vagy van itt almás süti, melyiket adjam...

Mondat

Amúgy már olyanokat mond P., hogy pl: P. hasa nagy, Nyanya hasa kicsi...
Illetve rengeteg új szót mond, azt hiszem, abba is hagyom a felirást, mert nem tudom követni. Ma reggel jött mondjuk a fürdőszobába, hogy puzzle, puzzle vagy mikor kérdeztem, mit akar a játszótéren csinálni, mondta, hogy see-saw és mutatta is a bizonság kedvéért, mire gondol...
Hihetetlen, komolyan. Még a végén beszélni fog.

Ma

Ma visszatért a jó öreg megszokott időjárás: esett. Délelőtt nem voltunk sehol, délután pedig csak a könyvtárig mentünk el, hogy beiratkozzunk. Vicces volt, mert a 2x10 perces út és a könyvtárban töltött 15 perc alatt hárman is megjegyezték, milyen király P. új piros csizmája. (Az is vicces volt, hogy mig várakoztunk, hogy sorra kerüljünk, P. kirakózott a telefonomon és egy néni ámulattal kérdezte tőle, hogy mikor jöhet hozzá órákat venni. (Próbáljuk korlátozni a telefon használatot amúgy: itthon már tilos a "tepe", csak útközben használhatja vagy ha várakoznunk kell valahol.)
Na de ez mindegy is, a lényeg, hogy beiratkoztunk és kivettünk négy könyvet is!
Illusztrációképp ime a könyvtári kártyáink és az első itt kikölcsönzött könyveink halma:

Aktiv

Csak a tények rögzitése végett: szombaton délelőtt jártunk a Corkagh Parkban, ami egy óóóóóriási park (de tényleg óriási, hihetetlen, mennyi zöld terület van ebben a városban). 11 előtt értünk oda, pont jókor, mert ekkor nyit a parkon belül a "farm", azaz ekkor nyitják ki a kapukat, hogy a libák, tyúkok, pulykák, pávák kitipeghessenek a jónép közé. Fél óra nézelődés után átvágtattunk az egyik tóhoz, hogy P. kavicsokat dobálhasson a vizbe, majd a fiúk fociztak egy kicsit a zöldben, én meg kattogtattam a fényképezőgépet.
Innen a park játszóterére gyalogoltunk (mert hogy az is van neki) és tátott szájjal bámultuk, mekkora is lehet egy játszótér. Amerre a szem ellátott, játékok voltak: csúszdák, hinták, körhinták, egyensúlyozós izék, mászókák és komolyan mondom, mig az ember átsétált az egyik eszköztől a másikig, kifáradt... (Annál is inkább, mert szerintem megdőlt a melegrekord ezen a délelőttön: legalább 28-29 fok lehetett a napon, izzadtunk, mint a ló.) Negyed 2-re értünk haza, de simán maradtunk volna tovább, csak nem akartuk, hogy P. túl későn aludjon, hiszen igy is volt negyed 3, mire elszunyált. Délután újra nekivágtunk a városnak. Mivel meleg volt, a Killiney-i tengerpartot céloztuk be, de mikor leültünk a hullámok elé a kavicsos partra, rájöttünk, hogy mivel fúj a szél, baromira fázunk... Kb 10 perc után feladtuk hát és átautóztunk a játszótérre, ahol vicces módon megkérdezte tőlünk egy fekete nő, hogy magyarul beszélünk-e, mert hogy az ő férje magyar... Szépen elbeszélgettünk, kiderült, hogy a gyerekek beszélnek magyarul, mert az apjuk tanitgatja őket, majd összefutottunk az apukával is és számot cseréltünk. (Mókás, hogy az elmúlt 1 hónapban négy darab magyar apukával találkoztunk a különböző játszótereken, mig ezelőtt soha nem történt ilyen... Vajon érzi a Sors, hogy lazitani kéne a magányunkon?) Jó későn, fél 8-ra értünk haza ezen a napon, azt hiszem nem csoda, hogy mindhárman kivoltunk, mint a liba.

Corkagh Park játszótér

Killiney Hill játszótér

Vasárnap délelőtt jól összevesztünk, majd elugrottunk a Cornelscourt-ba szőlőért és mivel csöpögött az eső, többre nem is telt tőlünk. Délután a Markievicz Parkot irányoztuk elő magunknak és ismét megállapitottuk, hogy nagyon nem mindegy, az ember milyen környéken él, mivel ott, ahol ez a park van, bizony kicsit túl sok az egy főre jutó mackónadrágosok száma és igy a játszótéri illem is hagy némi kivánnivalót maga után...

Steril

Mikor a múlt héten odajött hozzánk egy másfél év körüli kisfiú, beszáradt zöld takonnyal az orrában és lekvártól (?) ragadó kézzel (amin fűszálak lógtak) megfogdosta a nálunk lévő két kisautót és én, mint az őrült dugtam P. elől a két kis kocsit, nehogy azelőtt hozzáérjen, hogy én itthon lefertőtlenitem őket, kicsit szégyelltem magam, milyen disznó vagyok már, de ennek ellenére 5 perccel azután, hogy ma AV megkérdezte, hogy a könyvtárból kikölcsönzött könyveket lemostam-e, mielőtt odaadtam P.-nek, a járókelők, akik bekukkantottak a konyhánkba, egy őrült tekintetű némbert láthattak, aki vadul törölgeti a konyhaalsztalon feltornyozott keménylapos könyvek minden egyes lapját...
Hiába, első gyerek és hiába, itt élünk, ahol...  

Ego

Megmondjam, mi az abszolút szemétség?
Számon kérni, hogy miért kelek minden reggel rosszkedvűen és miért vagyok idegesebb P.-re, mint Ő, mikor P. 10-kor fekszik, hajnalban ébred és reggel 7-kor elkezdi a napot és gyakorlatilag pár hete megint annyit sir és nyig, mint egy fél éves és én vagyok vele egész nap, én hallgatom a hétköznapokon a vég nélkül a hisztiket, a visitást és jó ideje, ha éjjel ébred, csak én mehetek be hozzá, mert az apját eltolja. Elhiszem, hogy egy munkahely is stresszes, hajaj, de a világ legidegesitőbb dolga a monotonitás, az, hogy a stressz éjjel-nappal, hétvégék nélkül mindig itt van.
És ilyenkor azon problémázni, hogy "óóó, de kár, hogy most egyszerre megyünk haza, mert igy nincs itt egy hetem egyedül, mint szokott" vagy csesztetni (lásd: miért vagyok feszült mindig? MÁS anyuka is ezt csinálja és nincs igy kikészülve (khm. más anyuka külföldön 11 hónap után visszamegy dolgozni; más anyukának még csak 18 hós a gyereke, ráadásul hulla nyugodt; megint más anyuka pedig fél éve képzésekre jár, a gyerek pedig bölcsis... ennyi külföldön élő más anyukát ismerünk személyesen...) az szerintem több, mint... mint amit én el tudok viselni, amin mosolyogva túl tudok lépni.  

Program

Amúgy szerda délután szerveztünk egy kis gyerekes délutánt, négy magyar anyuka a négy gyerekével találkozott itt a parkban és úgy elszállt az idő, hogy csak pislogtam. Fél 4-re mentünk, mi 7-re értünk haza. Tudom, hogy többször hangoztattam már, de azért igy itthon lenni a gyerekkel valóban babasétáltatás. Úgy értem, ha van társaságod. Ha nem egész nap csak egymás fejét nézitek vagy kettesben sétáltok, játszóztok, mint két magányos remete. Talán ez a legnagyobb szivás a külföldi gyereknevelésben. Hogy nincs felugró barát, barátnő, rokon, bárki, csak és kizárólag TI vagytok egymásnak. Mindig.
(És itt most lehet filozofálgatni azon, hogy itt is emberek élnek, elég sok az anyuka, de szerintem aki hasonló helyzetben van, érti, hogy az miért más... "Ezek itt" teljesen mások, más világban élnek. Ha AV ir lenne, lehet, hogy könnyedebben barátkoznék az ir anyukákkal, de igy? Hány éves a gyerek, hogy hivják, jajj de édes, no viszlát. Eddig jutunk el. Esetleg megkérdezik, honnan jöttünk. (= Rákérdeznek, hogy németek vagyunk-e.) Na köszönöm szépen.)

Ma délelőtt

Ma elautóztunk a Belgrave Square-re (10 perc volt, szép, széles, kis forgalmú utakon*) és miután játszóztunk, kiültünk a fűbe olvasgatni, játszani.
Hogy teljes legyen az idilli kép, a hasamra fektettem P.-t, hátradőltünk, megmutattam neki, hogy az ott az ég, azok ott felhők, majd megkérdeztem tőle, hogy mit lát a felhőkben (célozva ezzel arra, hogy milyen ábrát lát, cicát, halat, bármit), mire teljes lelki nyugalommal közölte, hogy repülőket. Tipikus két lábbal a földön járó férfi...

* Ez csak azért fontos, mert visszafelé pontosan 45 percig jöttünk, mert az a fosszar gps nem találta a műholdakat, folyton újratervezett és folyton egyirányú utcákba / zsákutcákba akart bevezetni, hopgy rohadna le. Már úgy káromkodtam, mint egy kocsis, mikor megláttam, hogy Dublin 8-nál járunk (Dublin 8, bakker), de aztán valahogy felismertem, hol vagyunk (elég messze) és onnan magamtól hazavezettem és kevésen múlt, hogy ki nem vágtam az ablakon azt a szart. Ennyit a technikáról, térkép meg táblák oszt kész.)

Első mondóka

P. ma elmondta az első mondókáját, teljesen szótagszám helyesen! (A kiejtésével volt itt-ott probléma, de abszolút felismertem, mit mond...)
Igy kezdődik:
Pó - pó - veszejsze...
Tippek?

Szűk

Naponta többször rádöbbenek, mennyire szűklátókörűek egyesek. Hogy mikor panaszolom, hogy P. ma is negyed 8-kor kelt, akkor gúnyosan megjegyzik, hogy óóó, ők hogy örülnek, mikor akkor kel a gyerekük és különben is, az a normális; igen ám, csak éppen azt nem veszik figyelembe, hogy az ő gyerekük 8-kor már húzza a lóbőrt... Nem hiszem, hogy van a világon, aki tapsikolva venné tudomásul, ha a gyereke folyamatosan negyed 6-kor kelne, miután olyan hajnali 1-2 felé is riasztana és napközben is óraműpontossággal ébredne 1 óra 20 perc után...

Bélpoklos

Amúgy a frenetikus szókincsbővülés mellett vannak új poénjai is, például most már nem csak úgy megeszik mindent (hámm-hámm mondja a keritéstől kezdve a gumikacsáig mindennek), hanem előtte szépen le is zuhanyozza a dolgokat (sssssszzzsszsz), majd csak aztán jön a HÁMM.

Manó

P. egyik új szava mostanában a Manó. Most mindenki manó neki. Ő P. manó, Apa Apa manó, Mama Mama manó, Papa Papa manó, Nagyi Nasi manó. Elgondolkodtam rajta, vajon hogy van angolul a manó... vagy a törpe? Egyedül a dwarf szót ismertem eddig, erre ma az egyik ir fórumon elém jött egy ezeddig totálisan ismeretlen szó: a midget. Hogy én ezt eddig hogy nem hallottam soha?! Őrület.

Can

Mert mi nem kispályázhatunk, ha gyümölcsről van szó... (És akkor még a hűtőben lévő 3 citrom rá sem került a képre.) Mindazonáltal milyen dolog már az, hogy az otthon "ócska kisalma"-ként emlegetett legizébb, legolcsóbb alma itt "fun-size apple" néven fut és fél kiló 2,85 euró belőle a Tescoban... (Azért vettem, mert P. imádja, hogy ilyen kicsike és meg tudja enni szőröstől-bőröstől.)

Ez kérem itt a két kontinenst és számtalan tengert (meg a Csendes óceánt) látott Első Gumicsizma. Imádom a kis felhúzókáit meg úgy egy az egyben szerintem nagyon kis aranyos és tetszetős darab, Sydney-ben mindenki a csodájára járt a játszótereken, csak épp sajnos eljárt felette az idő, egyrészt P. kinőtte, másrészt a robotoknál elvásott az anyag.

És ez itt már a jövő, a Második Gumicsizma. Merész, tűzpiros, fényes kivitelezés, rajta egy közismert figura, bizonyos Tűzoltó Sam. Nem tudom, otthon mennyibe kerül egy pár csimma, ez 12 euró volt, amit kicsit sokallok azért egy vaskos (bár csinoska és textillel bélelt) gumidarabért. Remélem ez a csizma is olyan fényes karriert fog befutni, mint elődje.

És most váltunk meredeken: Ime vasárnapi kiakadásom csúcspontja, egy tepsi gyönyörű fahéjas és kakaós csiga. Soha nem sikerült még ilyen szabályos tekercseket gyártanom az életben, SOHA. A szemfülesebbeknek talán feltűnik, hogy nincs "és itt a kész finomság" kép és ez sajnos nem véletlen. Az úgy volt, hogy kicsit bevizeztem a tepsi fogó kesztyűt, majd ezt elfelejtve megpróbáltam kivenni a félig kész sütit, hogy rákenegessek még egy kis tejszinben oldott barnacukrot... Aki kicsit is ismerős a konyhában, elképzelheti, mi történt: igen, az egész tepsi tartalma befordult a forró sütőbe... Hogy a k** a***ba, még most is tiszta ideg leszek, ha eszembe jut...  

Csillagjós vagy hindu bölcs, csak ránéz és vagy két Napoleont megigéz...

Mostanság mindig Kordát hallgatunk a kocsiban, P. egyik kedvence a Lady Carneval, abból is a lálálálálálálálálálálá rész, boldogan dúdolja, ha meghallja, én viszont nem birok napirendre térni a szöveg felett, hogyaszongya "Csillagjós vagy hindu bölcs, csak ránéz és vagy két Napoleont megigéz"... Mi a jó élet az, hogy "két Napóleont megigéz"? Vagy nem is ezt mondja?*

* AV nemrég világositott fel, hogy az Aki mellettem él-ben nem azt mondja, hogy "Tegnap éjjel álmomban, a Riviérán sétálgattam anyámmal" hanem hanyagul... 

Amúgy kedvencünk még a Nap kapujában meg a Ne sirj... (Ezek a "klippek"... Anyáááááám... Ja és a kommenteket is érdemes átböngészni, kincsekre lelhetünk: "Ezeknek a régi daloknak voltak mondanivalóik. És ezért örök zöldek.")

Köszönöm a figyelmet.

Nyár

Én nem tudom, mi van itt az időjárással, de nagyon durva időket élünk. Mióta megjöttünk több, mint egy hónapja, meglepően jó az idő, sokszor van szélcsend, tűz a nap, nem esik napokig...
Ma délelőtt voltunk a tengerparton, rövidnadrágban, pólóban és ott, ahol általában mindig fúj a szél és meg lehet fagyni, most bőszen homokoztunk egy szál semmiben és égetett a nap. És ez mostanában már nem az első, nem a második ilyen nap...
MI FOLYIK GYÖNGYÖSÖN?

Nega

P. mostanság úgy ki tud boritani, mint ügyetlen ember egy teli bilit. Valószinűleg 27 hónap alatt elértem a hullámzó türelmem határát meg mivel látom rajta, milyen értelmes és nagy már, úgy érzem, azt hiszem jogosan, teszem hozzá, hogy többet várhatok el tőle, mint mikor még kis csecsszopó volt.

• Amivel nagyon fel tud bosszantani, az a türelmetlensége. Lassan két és fél éves lesz, de a mai napig, ha valamit nem azonnal kap meg, rinyál, lemar, odahozza mellém a kissámliját, feláll rá, hogy nyomatékositsa, mekkora is ő valójában és ha rászólok, hogy csönd legyen, hát látod, hogy neked csinálom az ebédet, igyekszem, mindjárt megkapod, amit akarsz, akkor megsértődik, elteszi a kissámlit, majd leveti magát a földre és hisztizni kezd, gurul végig a lakáson, orditva, rugdalózva. A mai ebédfőzésemet végigorditotta konkrétan, hiába mondtam neki, hogy az ő ebédje készül (nagyjából 15 perc alatt elkészülő kaját kapott ma, cukkinis-spenótos tócsnit), egy másodpercet sem tudott várni, eljátszotta a hattyú halálát, hogy ő éhen pusztul, hiszen legalább húsz percre semmit sem evett, hát nehogy már, gyerekvédelem, hol vagy. (Mentségére legyen mondva, tényleg éhes volt, mikor kész lett az ebéd, becsülettel megevett egy emberes adagot, pedig a sót egy az egyben kifelejtettem az ételből nagy idegemben...)
• A másik - kissé kapcsoló dolog - az erőszakosság, amivel kikészit. Ez a gyerek Semmit Sem Ad Fel. Olyan, mint egy makacs öszvér, nyomja, nyomja az akaratát, ellenvetést nem tűr. Tegnap nagyon szép idő volt, tűzött a nap, ezért még délután 5-kor nekivágtunk busszal a városnak és bementünk a Grafton street-re meg a St Stephen's Green-i játszótérre. Andalogtunk a sétálóutcán, bementünk a plázába, majd kisétáltunk a parkba, leültünk a fűbe, olvastam neki, labdáztunk, mikor a nagy tömeg hazahúzott a játszóról oda is benéztünk, hintázott, csúszdázott, körhintázott, beszélgettünk, nagyon jól telt a délután. Fél 8-ra értünk haza, vacsora, fél 9-kor fürdés, tápszer, negyed 10-kor fekvés, gondoltam egy szempillantás alatt el fog aludni, hiszen remek és fárasztó délutánunk volt. Aha... Fél 11-ig szenvedett a kis disznó, orditott, visitott, hisztizett, az istennek nem birt elaludni. Tudom, hogy az volt a baja, hogy túl fáradt volt, de hiába feküdtünk mellette felváltva egy órán át, akkor sem tudott lenyugodni, én meg baromira felhúztam magam, hogy még negyed 11-kor is járt a lába. Hogy nem elég, hogy egész nap, reggel fél 8-tól pattog, aktivkodik, még este negyed 11-kor sem ad kimenőt, még akkor is teljes figyelmet akar, követel, hát hol a jó életben vagyok én a sztoriban, minden gondolatomat leszivja az utolsó cseppig, minden másodpercben teljes jelenlétet kér, mindig. Ha fél 11-kor jövünk ki tőle, mennyi időt hagy élni egy nap, mikor éjjel vagy ébred vagy nem hajnali 3-5 között és reggel 7-8 között kezdi  a napot?! EHHHHHH.

Hát igy élünk mostanság.    

Szinek és számok

Csak hogy meglegyen ez is:

• Először a sárga szint mondta ki és azt ismerte fel 10-ből 10x először.  
• A sárgát követte a piros és a kék, ezeket sokáig keverte, de most már 10-ből olyan 8x helyesen mondja, melyik melyik. 
• A pirossal és a kékkel egy időben jött a fekete-fehér-szürke, ha rákérdezek, most már ezeket is szépen megnevezi 10-ből 8x jól, de magától nem használja őket, mint a pirosat vagy a kéket.
• Az elhanyagolt zöld teljesen a passziv szókincsének a része, magától sosem mondja, de 10-ből 10x jól felismeri.

Ami a számokat illeti, igy hangzik a számolás újabban P.-módra: E-ne-gutabá-butabá-hú.*

* Ma megmértem a hosszát, közöltem vele, hogy 90 centi, mire kivette a kezemből a mérőszalagot, gondosan hozzám illesztette és szúrós szemmel kimondta az itéletet: Húsz.  

Vegyes 2

• Rádöbbentem, hogy be kell iratnunk P.-t a suliba, hogy 2015-ben kezdhessen. Már igy is valószinű, hogy kimarad a legnormálisabb sulikból, akkora a várólista.
• Délelőtt voltunk a Herbert park régi játszóterén, ahol összesen egy kisfiú volt rajtunk kivül meg egy thai bébiszitter és azalatt a 40 perc alatt, amit ott töltöttünk, a nő végig telefonált, rá sem nézett a gyerekre. Szegény gyerek ott kódorgott egyedül a teljesen kihalt játszótéren (mi krétával rajzolgattunk P.-vel a hinták alatt lévő gumiboritásra) és szemmel láthatóan halálra unta magát csórikám. Basszus, ha én ezt szülőként megtudnám, ki lennék akadva rendesen, hogy óránként minimum 8 eurót (vagy naponta minimum 40 eurót) arra dobok ki, hogy a gyerekem fossá unja magát és senki ne szóljon hozzá. Azért szerintem ez kemény. (Mellesleg nem fogom fel, ki az, aki külföldi bébiszittert alkalmaz, mikor ahogy nézegettem az árakat, nagyjából ugyanannyit kérnek az irek és a bevándorlók is per óra. (És ezt most persze nem arra mondom, hogy egy ir bébiszitter bezzeg fogalkozna a gyerekkel és a thai-ok vagy a lengyelek, azaz az immigránsok viszont igy meg úgy, hanem arra, hogy miért jó az, ha egy külföldit hall angolul beszélni a gyerek egész nap?!)
• Tegnap délután voltunk a múltkor a játszótéren megismert magyar családnál, tök jó volt. Itt laknak a közelben, negyed óra gyalog, úgyhogy remélem többször is találkozgatunk még. 
• Szombat délután P. kapott egy gumicsizmát, mert a régi elvásott. Az új szerzemény tűzpiros és Tűzoltó Sam-es. P. választotta. (A másik kék volt és Thomas-os, de egyértelműen a piros kiscsimma mellett tette le a voksát, szóval nem volt apelláta.)
• Az igazat megvallva, meglehetősen rosszul esik, amikor úgy mondják ki rólam, hogy túl sokat agyalok meg gondolkozom és nem vagyok elég spontán a második gyerek kérdésében, hogy végig sem gondolják, milyen a mi helyzetünk itt kinn. Konkrétan arról van szó, hogy mikor látom, hallom, hogy itt-ott született egy vadonat új baba, nagy szentimentalizmus hullám önt el és hangosan gondolkozva közlöm, hogy óóó, de jó lenne megint egy ilyen kicsi a házhoz, de aztán azonnal beúszik a realitás és rájövök, hogy ez most nem az az időszak még, mikor nekünk kéne egy második gyerek, de mikor ezt hozzáteszem a nyilatkozatomhoz, általában megkapom, hogy áh, túlfilozofálom ezt a kérdést, ha szeretnénk másodikat, ne várjunk, csapjunk a lovak közé, hiszen másnak is megy a két gyerek menedzselése, nekünk is menni fog... Engem ebben csak az bosszant, hogy valahogy azt az apró tényt felejti el mindenki, hogy mi úgy vagyunk itt, mint az ujjam, ami azt jelenti, hogy a hétköznapokon egyes-egyedül vagyok itthon reggel 8-tól este 6-7-ig (néha 8-ig), úgy, hogy a kutya nem nyitja rám az ajtót, hogy mi a helyzet; hogy senki nem szól hozzám egész nap egy büdös szót sem azon kivül, hogy szőőőőlőőőő vagy saaaaaajt; hogy hozzánk nem ugranak fel barátok, ismerősök, rokonok soha csak úgy; hogy én nem mehetek át anyuhoz, apuhoz, anyóshoz, nagynénihez, barátnőhöz, hogy itt vagyok, nézz rá a gyerekre, én meg leugrom vásárolni; szóval hogy minden egyes napunkat a szó szoros értelmében kettesben töltjük P.-vel. Minden program, szórakozás, nevelés, lefoglalás az én dolgom, azon kivül a napközbeni egy órán kivül, amikor alszik, csak én vagyok itt neki, nekem mutat mindent, nekem mesél, tőlem követel. (De még hogy!) Persze, ha itt lenne egy másik gyerek, biztosan lejjebb adna a vágyaiból, de kibirnám én azt, hogy egyszerre két gyerek nyaggasson csakis és kizárólag engem a hétköznapokon? (Hiszen ovi, mint olyan nincsen, vagyis van, havi 1000 euróért.) Aztán az egyedülléten kivül megrettent a múltunk is... Ki garantálja, hogy a Második Számú nem ugyanolyan természetű lesz, mint P. kicsiként? Hogy keveset és nehezen fog aludni, hogy állandó társaságot követel ki magának, hogy hangos lesz, erőszakos, akaratos és kitartó a végtelenségig? És a múlt mellett a jövő. Itt vagyok 32 évesen és gyakorlatilag még nem volt egy értelmes állásom, amit élveztem volna, amiről úgy éreztem volna, szivesen csinálom, ami érdekelt volna, amiben láttam volna perspektivát. Igy, ilyen frusztráltan, kilátástalanul várjuk a kistestvért? Kell az nekem, hogy 35 évesen (egy 5 és egy 2 éves gyerekkel) ugyanitt tartsak hivatásilag, mint most, azaz sehol? Szerintem teljesen érthető, hogy agyalok, mert nem akarok rosszat sem magamnak, sem P.-nek, sem pedig szegény még meg sem született Valakinek... 

Mókamiki

Eddig is tudtam, hogy P. humora valami frenetikus, de mikor ma reggel épitett egy alagutat, majd szinpadias mozdulattal rámutatott (a vállától indulva kinyújtotta az addig behajlitott karját, jelezve, hová nézzünk) és közben teljesen dallamhűen közölte, hogy tátátátáááá, hát én azt hittem, menten elpatkolok a gyönyörűségtől.

(Emellett az is nagyon szivmelengető volt, mikor csukott szemmel a kanapén feküdve dúdoltam neki a Tengerparti házban-t, hogy aludjon, majd egyszer csak megcsapott valami öblitő illat, kinyitottam a szemem és észrevettem, hogy az orrunk szinte összeér és közvetlenül az arcom előtt van két kicsit kancsal kutató szem.)

Vegyes

• Reggel elhoztuk a megrendelt magyar könyveket Portmarnockból (Vidám mesék & Boribon autózik) és jelentem tényleg addiktiv, eddig már vagy négyszer olvastam fel hogyan nem hozott Boribon almát a sütibe (egyelőre tetszik a dolog, sokkal jobb felolvasni valami kész szöveget, mint kitalálni valami sztorit egy autóról vagy egy kompról)*
• Délelőtt és délután is új játszótéren jártunk, az első olyan volt, mint egy kisértettelep, kongott, pedig tök modern volt; a másodikon viszont annyian voltak, mint a nyű, igaz, 6 felé szinte kiürült, az ir gyerekek ugyanis 7-8 között már fekszenek, haha, mégis van abban valami jó, hogy P. 10-kor alszik el, igy 7-ig maradhatunk bárhol
• Amikor negyed 10-kor már besétál a szobájába, hogy akkor most már közel az alvás, de 10-kor még kiszól, hogy Nyanya! vagy Apa!, akkor nem hogy a tesótól, hanem az élettől is elmegy a kedvem.** Egyszerűen fel nem foghatom, más gyerek hogyan képes arra, hogy leteszi a fejét a kis matracára és öt perc múlva horkol. (Természetesen úgy, hogy közben napközben is alszik két órát és kinn sem volt egész nap, mert minek, elvan a játékaival otthon is.)  

* a sztoriknak mindig autókról vagy kompokról kell szólniuk...
** különösen azért, mert nem elég, hogy 10-kor fekszik 45 perc huzavona után, de éjjel 3 és 6 között tutira felkel mostanság és ez tökéletesen kiveri az álmot a szememből***
*** mondjuk az jó viszont, hogy általában már úgy alszik el, hogy nem vagyunk benn... fetreng, fetreng, én megunom, kimegyek, majd ha hiv, visszamegyek, megsimogatom a kezét, majd egy idő után újra kimegyek, ő feltámaszkodik, én közlöm, hogy megyek, jó éjt, ő lehanyatlik és jobb esetben nem szól hajnalig... (rosszabb esetben szól, engem meg szétvet az ideg, hogy egy órán át megy a kimegyek-visszahiv móka)

Anya, tanits engem...

Nézegetem ezt a könyvet és hangosan röhögök.

• 27 hónapos korban a hónap feladata: 1-3 mondóka megtanulása (Remélem az egynek számit, hogy AUTÓ-HAJÓ-DART hehehe (szégyellősen kuncog, hogy mondott valamit))
• 27 hónaposan feladat: Tanitsa feldobni a labdát! (Elkapni még nem fogja tudni.) (Már mikor otthon voltunk, akkor lazán elkapott mindent, ami felé dobtunk; jó ideje képes feldobni is a labdát és el is kapja.)

Mindig tudtam, hogy különleges gyerekkel van dolgunk.

Üvegtigris

Van az a jelenet, amikor Sanyi mindig beleszól a mesébe, hogyaszongya:
- Egyszer volt, hol nem volt...
- HOL?
No most nálunk ez úgy hangzik, hogy dalolok este:
- Hallom, hogy édesanyja...
- HANGYA!