Élesben

No mig sül a kókuszos banánkenyér (rákattantam), leirom a hétvégét.
Jó volt. Szombaton délelőtt 11re mentünk Hugo party-jára, én elvittem Pipit, T. meg elvonult a Herbert Parkba Pajával. Amig Peti tombizott (háznál volt a buli, de nem maradtam, mert vissza kellett vinnem a Debenhams-os cipőt), én elautóztam Blackrock-ba és a Debenhams mellett beugrottam a Supervalu-ba vásárolni. Ebédre (még előző este készitett) csőben sült, rakott (?) zöldbabot ettünk, ami isteni volt, majd délután T. meg Peti takaritottak meg palit sütöttek, mi meg Palettával kiszaladtunk a tengerpartra sétálni (romantika, hurrá) és hoztunk a Tesco-ból virslit meg kólát a palacsinta bulihoz. Este T. pingpongozni ment, én pedig dühöngtem a menekülteket agyba-főbe szidó ismerőseimen. (Szégyen, komolyan, szerintem ha jönne egy Hitler kaliberű és őrültségű vezető, a magyarok 70%-a lazán benne lenne egy második Holocaust-ban. Nem jutok szóhoz, komolyan. Egyrészt, a Nép hozzállása akaszt ki (hogy lehet a menekülteknek telefonjuk meg márkás cipőjük - úgy bazmeg, hogy ha neked holnap menekülnöd kéne, te is az Adidast vennéd fel és vinnéd az iPhone-odat / miért nem a hajléktalanok kapják a támogatást - hirtelen most mindenki aggódik a csövesekért, eddig leszarták őket meg felgyújtották, most: jajj, miért nem nekik megy ez a pénz), másrészt meg megnéztem pár Hiradó videót és hát jézusom, ha ezt nyomja a közmédia, nem csoda, hogy az utca embere is retteg / utálkozik, hát egyértelműen megy az uszitás. Gyűlölöm ezt a világot és amellett, hogy megértem a rettegő lakosokat (azokat, akik pl a határoknál laknak vagy Pesten a pályaudvaroknál - a többiek jobban tennék, ha kussolnának, ha még az életben egy menekültet nem láttak...), hányok attól, hogy a Kedves Kormányunknak eszébe sem jut kommunikálni feléjük, hogy ezek az emberek át akarnak menni az országon, nem maradnának Magyarországon egy napig sem, ha tehetnék, inkább meglovagolva az alapból gyűlölködésre hajlamos magyar temperamentumot, csendben vannak vagy épp uszitanak, hogy ugye, ugye, milyen köcsögök ezek a meneküldtek, egyre agresszivebbek, egyre követelőzőbbek? (Mutasson nekem valaki egyetlen magyart, irt, angolt, lengyelt, európait, aki nem háborodna fel, hogy kvázi bürokratikus fogságban tartják egy országban...) És én elhiszem, hogy vannak a bevándorlók között gonosz, rossz emberek is, no de a magyarok között mindenki talpig becsületes, nem lop, csal, hazudik, kiskapuzik soha? Nem tudom, mit szólnánk, ha mondjuk Londonban köpködnének ránk az angolok, mondván biztos csak a segélyekből élünk és amúgy is a nők minden este a sarkon állnak - hiszen vannak ilyen magyarok, nem? Hogy esne, ha minden magyart egy kalap alá vennének? Áh, nem is húzom magam, felesleges. Mondjuk Orbán papa ezzel a húzásával tuti megpecsételte jó pár külföldön élő magyar sorsát. Ide menjünk vissza?! Azt tanulja a gyerekem, hogy akinek sötétebb a bőre, mint az övé, attól fosni kell? Hát hogyne. Az ember csak káromkodni tud, komolyan.)
Na mindegy, nem puffogok most már itt hiába, inkább visszatérek az eredeti témához: szóval vasárnap a Lullymore Heritage Parkban voltunk, ami egy szuper hely. Tényleg, nagyon-nagyon tetszett, el is határoztam, hogyha legközelebb jön valaki gyerekkel Dublinba, tuti ezt a helyet ajánlom majd neki, mert roppant jópofa és nagyon ir. Van minden, ami izgi: van pár ház / kunyhó, ami ilyen skanzen-szerűen bemutatja, hogyan éltek az emberek 6000 vagy 100 éve (de nagyon profi, ropog a tűz a kandallóban (igazi), hologrammal ki van vetitve egy mozgó és beszélő ősember a tűz mellé, ha belépsz egy helyre, megszólal a tájékoztató szöveg, de nem ilyen száraz, tudományos hangnemben, hanem mesélve, madárcsicsergéssel, apró zajokkal tarkitva, nagyon megkapó, tényleg), van nature walk, amit megbolonditottak azzal, hogy tündéreket kell keresgélni egy térkép alapján, van board walk (Peti: bordó?? de mi bordó?? board walk, nem bordó. hordó???), ültünk kisvonaton, ami körbevitt a parkban és volt egy nagy kültéri meg egy nagy beltéri játszótér, utóbbi az a puha szivacsos izé. Ja és mivel Irországban vagyunk, volt persze mini-golf is, pár háziállat, pónik, disznók, tyúkok, kacsák, libák, nyuszik, kecskék, barikák és egy igazi Tündérváros is. (Óriási, komolyan, imádom a helyet.) És a lényeg: láttunk egy igazi compostariumot! Peti odáig volt... 11re értünk oda, fél 3kor indultunk haza és egy percet sem unatkoztunk. Ha Palikának nem kellet volna aludnia, még tudtunk volna maradni, mondjuk piknikezhettünk vagy labdázhattunk volna. (Igy csak ebédeltünk: sült krumplit kolbásszal, haha, hát itt ez a fast food, nem a lángos.) 4re értünk haza, innentől készültünk a sulira, pakolásztunk, mostunk, rendet raktunk és hasonlók.        
No, hát mégis csak sikerült pozitivan zárnom ezt a bejegyzést (és ezt a nyarat), éljen-éljen. Szép volt fiúk.

Meanwhile...

Ready or not?

Utolsó hétvégénk jön a még-nem-iskolás Pipivel, jajj. Ennek örömére ma rendeltem neki még két cipőt, egy fekete ünneplőset és egy szürkés sportcipőt. (A Dunnes-es suli cipőt megtartjuk, de kell egy másik is, mert elég bumedli. Mondjuk amit most rendeltem az is. Meglátjuk, milyen lesz élőben.)

Pipetta kedvenc műsora mostanság a Mr Bloom's Nursery. Ha bárki megkérdezi tőlem anno, hogy vajon van-e gyerek, akinek ez tetszik, tuti nem-et mondtam volna. Egy fickó zölségkabalákkal marháskodik. Hát jézusom. És Pipi imádja. És nekem hetek óta az jár a fejemben, hogy "This is my allotment, there is such a lot to see... Oh, my compostarium, there is no place I'd rather be..."
Élvezze mindenki. Jóreggelt.

Délelőtt benn voltunk a Cégnél (Cségnél, ahogy Pipi mondta régen) és hogy mennyire fárasztó volt, mi sem jelzi jobban, hogy mindkét gyerek alszik. Most, fél 2-kor. 11-re mentünk, 1.15-re értünk haza, Palika a feljövetelt és a peluscserét végigvisitotta, majd mikor betettem a kiságyba, egy perc orditás után nagyot koppant és elhallgatott. Mire kijöttem tőle (maradtam még 10 percet, hátha felkel), Peti is eldőlt a kanapén. Hm. (Nagyon vicces amúgy, akármikor emlitem Petinek, hogy hétfőtől ugye suli, mindig rákérdez, hogy oké, oké, hétfőn kezdi az iskolát, de mikor mehet már Apa Cégéhez dolgozni... Hahaha. Édes, drága naiv Pipi.) Mindenesetre, ha igy fárasztja őket, jelentkezgetek a nevükben is állásokra, eskü...
És akkor pár kép: (Annyira, de annyira szeretnék egyszer gyerekek nélkül és normális kamerával bemenni fotózgatni, mert bár totálisan hidegen hagy a lakberendezés (hát igen, szorri, kevesebb számomra érdektelenebb dolog van, mint az - mások munkáit szivesen nézem, de hogy én kitaláljam, mit hova hogy?! no nincs az az isten...), szóval vannak helyek, részletek, amik nagyon megfognak benn...)

Itt az a vicc, hogy ott a kocsink felülről... Nagy Testvér figyel ugye.

Hát igen, süt a nap, meleg van és SENKI sincs kinn...
És a konyhák, a billiárdasztal, a mini-golf is üresek... 

Kilátás az ebédlőasztalunktól

(Tudom, minden képem ferde, de általában egyik karomban Palika figyelt és most lusta vagyok kiegyenesiteni őket egyesével...)

MINDIG ugyanott van a szivárvány.
Ez csak nekem új?

Peti faldisze, totál világűr mániás lett.
Van még matrica, csak próbaként tettünk még fel párat. 

Ma délelőtt Malahide-on jártunk, a játszótéren, nem a magyar oviban. Rég voltunk ezen a játszón, Palikával még soha és Petivel is max. háromszor, igy emlékeztem, hogy nagy, de azt nem tudtam, milyenek is az eszközök pontosan.
Ezt Peti szivta meg inkább, mert hiába volt két oltári nagy csúszda, nem tudott rájuk felmászni, mert nagyjából egy métereket kellett volna átfognia ahhoz, hogy feljusson... Igy maradt szegénykémnek a homokozó és egy kis körhinta, amit közös erővel lehetett tekerni - ez utóbbi mondjuk vicces volt, élvezte nagyon. (Volt két zipline is, de most nem volt kedve hozzá, nem is értettem...) Amig Pipetta homokozott, mi Palikával felfedeztük a toddler részleget és sajnos meg kellett állapitanom, hogy Paja pont ugyanolyan, mint Peti: ha sorban állás közben jön valaki, lazán hátralép és előreengedi a tankarankákat, sőt, akár ott is hagyja az egész játékot és elkullog. Amikor Peti csinálta ezt, azt hittem, ez olyan félénk első gyerekes reakció, de most, hogy Palika is ilyen, kicsit beszartam, hogy én tehetek róla. Nem tudom elmondani, mennyire szeretném, ha a gyerekeim ki tudnának állni magunkért. De nem tudnak. Peti még most, öt évesen is shy és ahogy látom, Palika dettó. Komolyan, már annak is jobban örülnék, ha fellöknének másokat, ha elsodornának más gyerekeket, ilyesmi. De nem. Egyik sem. No mindenesetre délig maradtunk a játszón, 3/4 1 körül értünk igy haza. (Malahide 16 km tőlünk. Ilyen jó a dublini közlekedés haha.) A délután megint nehezen telt, hiszen T. ma is későn jött, mivel ma volt A Koncert, ami szerinte ráadásul szarul is sikerült, hát imádom az ilyet, komolyan... (Hétfőn fél 9 után jött, szerdán fél 10 után, ma meg szintén 8 körül. Tényleg, roppant szuper, amikor egész nap össze vagy zárva a gyerekekkel és a kutya sem nyitja rátok az ajtót, de még csak fel sem tudsz hivni senkit... (Anyuékkal sem tudtunk Skypeolni, jó volt, na.) Már nincs is lelkiismeretfurdalásom, hogy 6 héten át ő fogja lefektetni a gyerekeket keddenként, hát lássa már meg, milyen az, amikor pont a legrosszabb időben van totálisan egyedül és rá marad a fürdetési - lefekvés-előkészitési procedúra...) Hogy teljen a délután, ki akartam menni Poolbeg-hez, de mire Petit rábeszéltem, természetesen elkezdett ömleni az eső. Ilyen az én formám.    

Khm. Hát ez a cikk nagyon érdekes... Még ha csak egy jegesmedve is...

Pipi azért aludt 9ig...

Pál nem tudom, hogy képzelte ezt, de 4-kor átkérte magát mellém és 7.50-kor már fel is kelt. Skandallum a mostanság szokásos 9 körüli ébredése és ébredésmentes éjjelei után...
Ma amúgy egész szép idő van - a vicc, hogy egész hétre egyforma szar időt mondtak, eső, eső, még több eső, ehhez képest hétfőn is egész jó volt meg ma is az... Hihetetlen mennyire megbizhatatlan itt az időjárásjelentés, vajon mennyire lehet nehéz esőt / szép időt jósolni?! No mindegy. Reggel bevittük T-t dolgozni (egy csomó hangszert kellett becipelnie), majd elautóztunk a Kukacos játszótérre, mert Peti igy kivánta. Egész jól eljátszadoztunk, Palika ugyan egyszer leesett a csúszda aljáról, Peti meg hanyatt vágódott a csúszós mászókán, de alapvetően mindketten rendesek voltak, hurrá. Ebédre csirkecombot sütöttem, de iszonyatos lett, el is határoztam, hogy én többet ilyet nem veszek, eddig 10ből 9x megjártam a csirkecombbal, mert egyszerűen szar. (Irország remekül leszoktat a húsról egyébként, mióta itt élünk, alig eszünk disznóhúst, a darált húsból csak a pulyka darált húst esszük meg és alig-alig fogy felvágott is, a gyerekek rúdsajtot esznek, én meg imádom a humuszt hálistennek. )

Figyelnek és falatoznak

Meggyógyult a dublinfox, hurrá, sikerült ugyanis visszaállitani egy pár nappal ezelőtti állapotot. Ez a nap jó hire amúgy.
Ja meg hogy végre elpakoltam Pipi és Paja szekrényeiből a kicsi cumókat és befizettük a sulis €65-t is.
Peti amúgy palacsinta sütés közben azt játszotta, hogy elesik a konyhában. T. rászólt, hogy ne szórakozzon, mert beüti magát és ő is mehet a kórházba. Mire Pipi:
- Jah, nekem is confusion-om lesz?
Köpni-nyelni nem tudtunk.
- Ezt a szót honnan veszed?
- Hát hallottam a mentőstől. (convulsion)
Soha nem használtuk előtte ezt a szót (a seizure ismertebb, de még azt sem mondtuk előtte soha, nem hogy ezt, a convulsion-t) és azt sem gondoltam volna, hogy a confusion szót ismeri... Hihetetlen mikre képes az emberi agy. Félelmetes.

Tegnap amúgy ennyire nem volt rossz a hangulatom, az idő is jobb volt, úgyhogy elmentünk az állatkertbe. (Volt egy gyerek jegy voucherem, csak a felnőtt jegyet kellett fizetni.) Bár fél 11re odaértünk, már akkor iszonyat tömeg volt, mikor eljöttünk, akkor pedig már szinte lépni sem lehetett és parkolóhely sem volt sehol, végig a füvön álltak a kocsik, annyian voltak. Kb 2 órát sétáltunk az állatok között, ezúttal a majmos kört egy az egyben kihagytuk, de Peti még igy is nyafogott, hogy fáradt és mikor egy pillanatra Palika kiszállt a babakocsiból, ő bepattant, hogy már pedig ő tovább nem megy, csak ha tolom. (Az jutott múltkor eszembe, hogy visszaolvasva tök lazának tűnik, hogy mi ide-oda eljárogatunk, hogy folyton úton vagyunk, holott basszus, minden egyes kirándulásunk, játszózásunk, játszóházazásunk mögött annyi kin, keserv és harc van, amit nem tudok kellően átadni, mert ezt látni kéne... Persze mászkálni még mindig jobb, mint itthon ülni, de néha úgy kibújnék a bőrömből és hagynám az egészet a fenébe, engedném, hogy hetekig sehová se menjünk, pizsamában dögöljünk egész nap és ennyi... Az a baj, hogy igy, hogy ilyen aktivak vagyunk, T. is azt hiszi, hogy én csak úgy a kisujjamból kirázok egy állatkerti sétát, holott ez nem igy van, tényleg tök melós bárhová is menni ezzel a kettővel és már az is rengeteg energiát emészt fel, mire egyáltalán kilépünk az ajtón... No mindegy.) Szóval a lényeg: voltunk állatkertben, megnéztük az új fejlesztéseket (flamingó kifutót épitettek meg a fókák placcát bővitették ki (illetve becsesztek egy óriási gyorséttermet középre, ahol horror áron adják a szennyet)), körbejártuk a szokásos kedvenceket (oroszlán, pingvin, zsiráf, orrszarvú - az elefántot sajnos kihagytuk, nem volt már idegem hozzá) és miután láttuk, hogy egyre nő a tömeg, negyed 1 körül hazaindultunk. T. fél 9-re jött este, mert próbája volt, mi meg hogy húzzuk az időt (és mivel egy deci viz nem volt itthon), elsétáltunk a Tesco-ba vásárolni, bár a Supervalu-ból is rendeltem kaját, amit ma 6-8 között hoznak meg.
A nap történése volt még egyébként, hogy jelentkeztem egy csoportba, amit mondjuk T. nagyon ellenzett, de gondoltam nem érdekel, ha másra nem, nyelvgyakorlásra jó lesz. Ami a jövőmet illeti, továbbra is riasztó a kép: rengeteg life coach képzést nyálaztam át, de a 98%-uk totál gagyinak tűnik, a maradék 2% meg drága... Találtam viszont egy REBT képzést, ami értelmesnek tűnik, szakembereknek, csak épp kérdés, hogy ezt milyen keretek között tudom használni... Jááááj.
(Ja, spinninget is találtam, ami csak €9, szemben a Sportsco €12,5-val... 3 óra alatt összejön 4. Hehe. Mondjuk nem adtam még fel a yoga-t vagy a pilates-t sem (ahová szeretném T-t is elrángatni...), csak kétlem, hogy ezekkel formába hozhatnám magam... A circuit training-et néztem még itt egyébként, csak attól meg fosok, hogy nem birom. Sosem voltam az a mosolyogva aerobicozó Jane Fonda. Mondjuk nem mintha tudnám, mit takar a circuit training pontosan, de érted.)      

Hát ez a mai napunk eddig akkora kalap szar, hogy el sem tudom mondani.
Az egész széria tegnap este kezdődött, mikor tudatlanul letöröltem a dublinfoxról az összes képet. (Egy sima üres könyvtárat töröltem, de kiderült, az parancsot adott az összes fotó törlésére. Most sem értem, hogy. Na mindegy.) 3-4 éve gyűjtöttem a képeket, több ezer km-t utaztunk miattuk, iszonyatos mennyiségű időt és energiát fecséreltem bele, hogy feltöltögessem őket egyesével és most hopp, mind az ezer-valahányszáz fénykép törlődött... Nem sirtam, de majdnem. Az egyetlen értelmes dolog, amit csináltam az itthonlétem alatt megsemmisült. Még bizom benne, hogy lehet csinálni valamit, de T. nem sok jóval kecsegtet. Őrület.
Aztán ma... T. szabit vett ki, mondván ez Pipi utolsó szabad hete, menjünk valahová kirándulni még egyszer négyesben, oké, 11kor neki is vágtunk a Lullymore Heritage Park-nak (60 km), mire 3/4 úton elkezdett ömleni az eső, de úgy, hogy nem láttuk értelmét továbbmenni, mert oké, van beltéri rész, de akarunk 30 eurót belépőre költeni egy pár négyzetméternyi homokozóért (ki hiába mentünk volna, ha el is áll az eső (de nem állt el), úgyis vizes minden...)? Szóval megláttunk Naas körül egy Lidl-t, begurultunk, én kiugrottam venni némi péksütit, majd ahogy voltunk, fordultunk is vissza. 1 után érkeztünk meg, Palika persze végigvinnyogta a hazautat, úgyhogy mire kiszálltunk a ház előtt, a vérnyomásom kb 200 volt. 1 és 3/4 3 között, mig el nem aludt, Paja megint csak ekegett, ebédelni nem akart, a kanapén ugrálni viszont annál inkább, én meg úgy éreztem, menten világgá szaladok. (Közben persze Peti, mintha mi sem történt volna: kérek almalét, kérek villát, kérek fehér kekszet, kérek ezt, kérek azt... Mialatt Palika persze üvölt... (Ezt egyébként nem vagyok képes megérteni, hogy ha "vészhelyzet" van, azaz Palika nonstop nyikorog, akkor Peti miért nem tud kicsit visszahúzódni?! Mennyiből tartana, ha kicsit meghúzná magát, mig tiszta nem lesz a levegő?! Nem olyan sűrűn fordul elő, hogy Palikával gond van, hogy nincs benne annyi empátia vagy nem tudom mi, megértés, hogy ha egyszer buli van, akkor legalább ő nem nyaggat?! Persze, kicsi még, de hát áááááá...) No mindegy, túléltük a délelőttöt, Palika alszik, az eső ömlik, T. meg inkább bement dolgozni, hogy ne egy egész, hanem csak egy fél napot veszitsen ezzel a kis fiaskóval... Áh, szar, szar, szar.    

Tegnap délután már nem igazán csináltunk semmit, mikor Palika felkelt, sorsot húztunk, ki menjen vásárolni (mostantól T. is vezet, úgy döntöttünk, pedig még van kb két hete a tiltásból) és végül T. ment meg Pipi. Ennyi volt a program, ők Tescoztak, mi meg Pajával itthon lógtunk.
Ma, mivel egész álló nap ömlött az eső - és le sem merem irni (no jó, de), mindnyájan 9.55kor keltünk (de hogy? de hogy??) - se délelőtt, se délután nem mentünk sehová. Délelőtt főztem, T. takaritott, a gyerekek meg pakoltak (mondjuk inkább szét, mint össze), délutánra meg áthivtuk Lindusékat. Eredetileg Artúréknak szóltunk, hiszen ők itt laknak a közelben, de mivel volt már programjuk, szóltam az Eszteréknek és ők hála a jó istennek, ráértek. Mondjuk igy jobban is jártunk, mert Peti jobban elvan Lindussal, mint Lillával, a kicsik meg mindegy, ők igy is, úgy is szépen eljátszanak. Amig Palika aludt, T. elment a St Stephen's Green-be nézni magának rocker pólót, mert csütörtökön koncertje lesz és gondolta jól néz majd ki, de sajnos nem talált semmi jót a méretében... Khm. Én a Nagy Vásárlás alatt sütöttem egy banánkenyeret (nagyon megy ez nekem mostanság) és azzal vártuk a vendégeket (meg persze sok-sok szeretettel). Lindusék 4-re jöttek, negyed 8 körül mentek és szokás szerint jót mókáztunk. A Wii körül ugyan akadt egy kis bonyodalom, Pipi ugyanis egy hirtelen teniszmozdulatnál megütötte véletlenül a Lindust, majd nem volt hajlandó bocsánatot kérni (ezt roppantul utálom, oké, nem direkt volt, de egy ne haragudj-ot vagy egy bocs-ot igazán kipréselhetne magából ilyenkor, de nem, az istennek sem mond semmit, inkább elviseli, hogy kap egy strigulát, hogy nincs este mese, hogy nincs egy hétig édesség, bármi, csak ne kelljen bocsánatot kérnie, őrület... Nem tudom, hogy lehet ilyen gőgös vagy nem tudom, milyen, hall minket itthon bocsánatot kérni, nem igaz, hogy nem és mégis.), de végül megbékélt és kb fél óra múlva elmorgott egy bocsánatot... Eh. Hálistennek Lindus nem egy haragtartó tipus, a végén ő is bocsánatot kért, ki tudja, miért.
Igy vadunk.        

Megvolt hát Mia party-ja, jó volt újra látni az ovis arcokat. Amig a gyerekek buliztak, mi Maruval átautóztunk a stillorgan-i Starbucks-ba és ittunk egy-egy latte-t meg sütiztünk. (Ezalatt T. és Palika Herbert parkoztak, ami állitólag isteni volt, hiszen Paja egy angyal, komolyan. (Ja, egyre többet magyaráz, haláli, az igen meg a nem (bólinttással és fejrázással kisérve) már nagyon megy és ma talán kimondta végre az Apa-t is. Nehezen mondok ilyet, de most úgy szivesen megállitanám az időt, annyira aranyos korszak ez, még nem igazán dackorszakol, de már mindent ért, szalad, ugrik, nevetgél, próbál beszélni... Álomgyerek, tényleg.) No szóval 11-1-ig party volt, mivel hazavittük Maruékat, fél 2re értünk haza, ebédeltünk (T. rendelt pizzát, ami miatt elég mérges vagyok, mert mondtam neki, hogy bolognait terveztem, utálom, hogy egy pizza €25 és különben is hulla egészségtelen, főleg, mert kólát is küldenek mellé.) Délutánra semmi tervünk, esik az eső, valószinűleg vásárlás lesz a dologból meg takaritgatás. Ennyi.

No újra itt, eltelt ez a nap is. (Egész nap azt hiszem, szombat van, mert T. ma szabin volt, pedig nem.)
Szóval tegnap voltunk Bray-ben délelőtt megint. Christian-ékkel találkoztunk, mert mint mondtam, beltéren én többet nem, Maru viszont pedzegette, hogy kéne már egy playdate... A fagyizónál futottunk össze 3/4 11 körül, majd miután mindenki kapott egy-egy adag fagyit, Maru fent maradt a kicsivel a promenádon, én meg lementem a három "naggyal" a partra. Nagy móka volt háromfelé figyelni, de túléltem, még úgy is, hogy Christian khm... hát hogy mondjam nagyjából annyira önállótlan még, mint Palika. (Pl Mindenáron azt akarta, hogy én adjam rá a cipőjét. Én. Egy ötévesre. Nincs az az isten.) A partról feljőve nem találtuk Maru-t, felhivtam, azt mondta, hogy egy cafe-ban eteti Nathan-t, úgyhogy elindultunk felé őrjöngve (én azért, mert a két fiú húzta egymást, rohangáltak, orditoztak, hogy mindenki utánunk fordult; ők meg hát tényleg őrjöngtek (ez igy nem tűnik durvának, de tényleg iszonyatosak együtt, nagyon bizom benne, hogy Peti talál a suliban másik barátot, mert én ezt nem birom)), majd mikor fél úton jártunk, kiderült, hogy hoppá, nem is jó helyre megyünk, nem a hegy előtti kávézóban ül Maru, hanem egy másikban, úgyhogy hátra arc, vissza az egész. Negyed 1-re értünk a kávézóba, gyorsan leadtam Christian-t az anyjának, mi meg felszabadulva szépen csendben hazaautóztunk... A délután megint semmit tevéssel telt, majd este, mivel egy morzsa kenyér nem volt itthon, elsétáltunk Palikával a Tesco-ba vásárolni.
Ma - bár úgy volt, hogy kirándulunk - T. elment egy kényes problémával a GP-hez, mire megérkezett, már dél volt. Mi itthon töltöttük a délelőttöt, jó volt, mostam, főztem, pakolásztam, haladtam a háztartással. Délután, mivel egész szép idő volt (20 fok is volt talán) és Sandymount-on dagály volt (ez azt jelenti, hogy full dagály esetén bokáig érő viz van több száz méter szélességben és van egy kis vizes iszapos rész a partnál (amikor apály van, akkor nulla a viz - és az idő 80%-ban apály van... olyan az a part komolyan, mint egy óriási iszaphomokozó...)), szóval mivel minden smakkolt, kimentünk kicsit homokozni meg vizezni. Palika sajnos vérszemet kapott a sekély viztől, mint a zúgó vihar sietett (volna) folyton befelé a tengerbe és ha próbáltam megfogni a kezét, dühösen hátradobta, mit képzelek, szóval nem volt egyszerű a móka, de jó volt kicsit pocsolni a szabad levegőn. (Még ha 20 fok se volt szerintem, a viz hőmérsékletét meg inkább hagyjuk...) Amig én Pajával harcoltam, T. meg Peti homokvárat épitett a parton, majd mikor Palika már totál vizes lett, úgy véltük ideje hazamenni, mielőtt tüdőgyulladást kap.
Holnap Mia party, 11-től, előtte már nem igazán tervezek semmit, után délután pedig ki tudja... Vasárnapra egész napos esőt mond, óóó, mennyire örülök... (Nem.)      

Paja este

Paja nappal

Kaff.
Olyan szar kedvem van ma, nem is voltunk sehol még eddig. Minden idegesit, no jó, Palika meg Pipi kevésbé, de minden és mindenki más igen.
Ciki, de még Limara is bosszant. Nézem a kakaóscsigát épp kóstoló képét és áh. Nem tudom, miért van most ilyen fóbiám a kövérekkel szemben (vagyis tudom, irtózom attól, hogy ilyen legyek, nem akarok hizni és rossz érzés ez a pár plusz kiló is, ami most rajtam van), tudom, nem minden a külső blabla, utálom is közben magam, hogy igy gondolkozom, hát semmi közöm hozzá, ki hogy néz ki, de nem tudom tagadni, hogy taszit az a fotó.
Aztán egy - talán volt - barátnőm most szült, július 28-án és folyamatosan olyan képeket posztol FB-ra, hogy épp usziban vannak, épp kerti party-n, épp állatkertben (!). Rám szerintem senki sem mondhatja, hogy paramama vagyok, néha szégyellem is magam, milyen lazán kezelem a gyerekeket (pl Palika ezer éve egészben kapja az almát, de legalábbis héjastól), felőlem ugrálhatnak az ágyon stb, de basszus egy 4 hetes gyereknek szerintem semmi keresnivalója egy állatkertben! Sőt, egy fürdőben sem! Hát gyerekágy vagy valami... Véletlenül találták azt ki vagy mi a franc? Bahhhhh.
Megyek is, sütök egy kis banana bread-et haha.

Peti roppant okos amúgy, nem is értem, hogy felejtem el néha. Történt ugyanis, hogy tegnap nagyjából 10 kérdés per perc sebességgel dumált, de reggeltől estig, megállás nélkül, iszonyatos volt, a szokásosnál is keményebb, én meg rászóltam, hogy még egy kérdés és bazmeg mész büntibe a szobádba, csak tiz percre maradjon már a seggén ülve csendben, mert megbolondulok, majd megjött az apja pár perc múlva és őt vette támadásba, mire az az ajtóban állva, még cipőben, kabátban azt találta neki mondani, hogy maradjon már, ne kérdezgessen folyton, hiszen még csak most lépett be az ajtón, hagyja már békén egy percig, mire Pipi nagy mérgesen elkezdett kiabálni, hogy ne kérdezgessek? ne? hát akkor buta maradok, hát nem értitek? én csak okosodni szeretnék! 
Köpni-nyelni nem tudtam és úgy, de úgy megsajnáltam, komolyan, hogy majd' megszakadt a szivem. Hát hogy látja igy át a dolgokat? Basszus, hát csak 5 éves.  

Szóval.
Ide is összefoglalom magamnak.
Gondolkozom a Montessori képzésen, ami izgi, még lehet, hogy otthon is használható, ha hazamennénk egyszer, viszont sokan azt mondják, nehéz folyton gyerekek között lenni, amit át is érzek, de az tetszik, hogy 2,5 éves kortól járnak Montessoriba a gyerekek, szóval nem babákkal kéne szórakoznom. (Azt nem is vállalnám, nem szeretem a nagyon kicsiket, ezerszer mondtam már.) Az elhelyezkedést illetően tartok tőle, hogy a munkaadók nem egy kezdő, 36 éves, nem ir anyanyelvű emberkét fognak preferálni a jelentkezők elbirálásakor...
A Montessorin kivül, hogy "kiegészitsem" az eredeti végzettségem, a life-coach képzés is tetszik, de abban zavar, hogy az utcáról is jelentkezhetnek rá emberek és az olyan... lealacsonyitó. Megnézed a life-coach-ok honlapját és mind olyan csillámporos, mint egy MLM reklám. Csak neked, csak most, gyorsan, hatékonyan. Gáz. Ezért tanultam 5 évig komoly, tudományos kisérletekkel, vizsgálatokkal megtámogatott pszichológiát, hogy hiedelmekben hivő és gagyi áltudományos emberkékkel versenyezzek a kliensekért?! Hát jaj. Ráadásul megint itt a nyelv gond. Vajon van ir, aki pont egy magyar life-coach-hoz járna? Na ugye. (Maradnak a bevándorlók. De nekik vajon van pénzük ilyesmire? Nem is akarom hallani a választ.) Ha hazamegyünk, persze jól hangzik, hogy külföldön lettem life-coach, de kérdés, hazamegyünk-e. És főleg mikor.  
Ha a másik végzettségemet nézzük, a tanitást, amiben tapasztalatom is van, megint csak meg vagyok lőve, mert kinek kéne nem-anyanyelvi tanár? Folytathatom vállalkozóként, hivatalosan, de hát na. Nem hiszem, hogy sok pénzt hozna a dolog. Pedig talán még szeretném is.
Ha pedig elfelejtem, honnan jöttem, marad valami vadiúj. Ami érdekel. És két dolog érdekel: a fotózás és a sütisütés. (Nem röhög.)
Mindkettő olyan, amihez a nyelv annyira nem fontos, tehát bárhol művelhető. De sosem csináltam még egyiket sem. Vállalkozni kéne velük, a semmire tulajdonképp. Vállalkozni itt nem nehéz, nem ezzel van a gond, hanem az idővel. Két gyerek mellett lenne nekem időm belevágni valami teljesen újba, úgy, hogy maga a vállalkozói lét is új?
Eh... Sehová sem jutok. Sehová.    

Amikor épp nem az életemen töröm a fejem (nonstop azon kattogok, mégis mi a fenét dolgozzak, mit csináljak, mihez kezdjek magammal), akkor úton vagyunk - naná, hiszen nyár van, nyár (néha még azért fájó szivvel gondolok az otthoni nyárra, A nyárra, a forróra, a Balatonosra, a fagyisra...) és sirok, milyen kövér vagyok. Pontosabban, hogy a lábam milyen kövér. Csipőtől bokáig. Szörnyű. Ma láttam magam egy videón és jézusom, akkora fenekem lett, mint két dinnye. 58 kg voltam reggel. Az a 3 kg plusz, ami mondjuk 2012 vége óta felcsúszott, mind a seggemre meg a lábaimra mászott. Utálom, na.
Tegnap amúgy voltam spinningen, ez egy új élet kezdete, érzem, miután ennél már csak jobb lehet, hiszen úgy szálltam le a cangáról 50 perc után, mint Bridget Jones és nagyjából összecsuklottak a lábaim, ahogy jöttem le a lépcsőkön, tudom, szörnyű vagyok haha... Szeretnék menni a jövő héten is, de utálom, mikor meggyullad a fejem és mondjuk az sem volt túl motiváló, hogy az edzőnek konkrétan sörhasa volt... A lábai brutál izmosak voltak, oké, csipőtől lefelé jó volt, de felfelé... Hát ja, sörhasa volt, ennyi, ezt nem lehet másképp mondani. Az óra egyébként sötétben zajlott (ezért jobb a spinning, mint a futás haha) meg zsirégetésnek biztos jó, csak a napokban olvastam, hogy lokális zsirégetés nincs, úgyhogy meg vagyok lőve. Eh...
Visszatérve az úton levésre, csütörtöknél hagytam abba, mikor is voltunk négyesben a Red Mountain Farmon, de ezt már irtam. Pénteken esett az eső, kedvem sem volt igazán kimozdulni, igy csak a Lidl-be ugrottunk el délelőtt, mert láttam, hogy megint árulnak stencileket és gondoltam Peti örülne nekik. Ha már ott jártunk, be is vásároltunk persze, de a lényeg a stencil volt ugye. Délután jött Mónika, én a Starbucks-ban múlattam az időt, majd mikor T. végzett a munkával, összefutottunk és együtt sétáltunk haza.
Szombat délelőtt még mindig elég borús volt az idő, úgyhogy csak egy közeli játszóra ugrottunk le, konkrétan a Patrick Doyle út mentire, mert ott van zipline és Palika is talál magának elfoglaltságot. Délután IKEA-ztunk, végre vettünk Peti Lego-inak egy kis szekrényt és igy a szinek szerint szétválogatott darabkákat el tudtuk tüntetni a szoba közepéről. Mivel nem akartunk sokat lógni az IKEA-ban, nem vettünk rengeteg dolgot, sőt, még azt sem találtuk meg, amit eredetileg akartunk haha (szivószál meg szappantartó), igy a szekrényen kivül még vettünk egy kis biszbasz tartót és kész. (Roppant jó vagyok ám önkontrollilag, már rá sem néztem a kis diszecskékre, képkeretekre, gyertyácskákra, amiket régebben úgy szerettem, most már csak célirányosan kergettem át Palikát az áruházon. Mondjuk az önmegtartóztatásomhoz igencsak hozzájárul, hogy Paja gyors, mint a villám, úgy cikázik végig a nyitott és kevésbé nyitott tereken, hogy öröm nézni és esélyem sincs körbenézni, különben szem elől tévesztem... No majd pár év múlva. Ha.) Mivel Peti szeretett volna fagyizni, kifelé menet vettünk neki egy frozen yoghurt-ot, de ha már ott voltunk, vettünk egy hotdog menüt is, ami sajnos iszonyatos volt, úgyhogy el is határoztam kb ezredszer, hogy hotdogot az IKEA-ban soha, soha többet, mert halálosan szar.

Vasárnap hogy Peti kapjon jó fagyit is (neki sem izlett az IKEA-s fagyasztott joki) elmentünk Bray-be. Ezúttal kihagytuk a játszót, egész délelőtt a parton kavicsoztunk, egészen addig, mig Palika úgy nem döntött, hogy szevasztok gyikok, én leléptem és el nem kezdett mint a csik hazaindulni, átvágva homokon, kavicson, hináron. Délután, mig T. meg Peti szerelték az IKEA-s szekrényt meg takaritottak, mi Pajával elmentünk átvenni Mia ajándékát az Argos-ból (egy Frozen-es puzzle meg egy Disney-s társas), majd beugrottunk a Supervalu-ba vásárolni. A hétvégén egyébként valamelyik este palacsintát is sütött T., de hogy mikor, arra már nem emlékszem. Én a citromos kuglóf sikerén felbuzdulva sütöttem szilvás pitét és zabpelyhes kekszet is, mindkettő órákon belül elfogyott...
A héten ugye úgy volt, hogy Pipi táborozik, de mivel olyan jól elvagyunk mostanság itthon is, úgy gondoltam, spórolunk kicsit (€140 lett volna 9-1ig, 5 napra, ha minden nap megyünk valahová és fizetjük a belépőket, az sincs ennyi). Hétfőn sajna sokáig nem tudtam eldönteni, mit csináljunk, elindultam Sandymount felé, hátha pont dagály van és tudunk vizezni kicsit, de persze apály volt és nulla tengerviz, úgyhogy megállás nélkül továbbhajtottam Dun Laoghaire-ig és ott játszóztunk inkább. A cafe-ban (ahol magyar volt a barista) vettem egy kávét meg egy scone-t magamnak, Peti meg kapott egy croissant-ot és mivel gyönyörű volt az idő, szépen letelepedtünk a fűre és mintegy piknikeztünk kb 5 percig, mig Palika meg nem unta az egy helyben veszteglést. Délután volt Mónika, én meg elmentem a Burger-be limonádézni. Tudok élni, tudom.

Kedden T. szabin volt és mivel múltkor nagyon tetszett a Fort Lucan, úgy döntöttünk, oda megyünk négyesben. Nagyjából pont olyan meleg volt, mint amikor a Red Mountain Farmon voltunk, úgyhogy Palika karja egészen le is barnult. Mig mi homokoztunk és a kicsik játszóterületén marhultunk, Peti kibérelte T.-t és vele fedezte fel a parkot újra. Gokartoztak, mini golfoztak, játszótereztek és Pipi természetesen megint csúszdázott - ezúttal mind a három csúszdán. Nagyon bátor gyerek, na, én azt hiszem összefostam volna magam, ha bármelyiken le kell csúsznom... Mivel nem akartuk, hogy Paja a kocsiban aludjon, fél 1 körül hazaindultunk, ami nem is volt baj, mert eddigre annyian lettek, hogy egy tűt nem lehetett leejteni úgy, hogy ne szúrjon meg valakit. Délután T. bement a céghez próbálni, mert jövő héten lesz valami koncertjük, 6kor pedig jött Mónika, hogy el tudjak menni spinningre. Ma este amúgy szeptember 7-ig hazautazik Magyarországra - már a Mónika - igy most majd' három hétig magunk maradunk. Szipp.

Ma - mivel ömlött az eső reggel - játszóházban voltunk, méghozzá a Leisureplex-ben, Tallaght-ban. Ez már a harmadik Leisureplex, amit kipróbáltunk, négy van Dublinban, egy Cork-ban, no de addig biztosan nem fogunk elmenni, max. ha arra nyaralunk ugye. Egyszer. A játszóház egyébként a szokásos volt: két playframe meg pár ride-on a legkisebbeknek, a fiúknak tetszett, én meg kaptam egy kávét és ennyi*.
Ja és mint mondom, közben folyamatosan agyalok-agyalok-agyalok mi legyen velem. Jaj.  

* Ja, Palika leesett a ride-on-ról, mire jött a játszóház dolgozója és adott neki egy mini bowling készletet. (lásd a képet) Hümm.

• Palika ma többször érthetően azt kiáltotta, hogy Anya, gyere! Baromi vicces, azt hiszem ezt tekinthetjük az első mondatnak haha. És kitől tanulta? No kitől? Ez a legmókásabb. 
• Peti még mindig rettentő sokat ront az -i / - ja végződésekben. (Anya, gyere, Palika széttépje a papirt! / Anya, gyere, nézd, hogy átrepülje az asztalt ez a zokni! / Anya, gyere, Palika összetaposi a flakont! stb)
• Emellett a can szerkezetet nem tudja feledni, pl sosem azt mondja, hogy "nem látom", hanem hogy "nem tudom látni" és hasonlóképp nála a "nem érem el" "nem tudom elérni".
• Jövünk a kocsiban és igy "I can make all the tables turn? I can make a bad guy good for a weekend? Say I didn't warn you? Hát hogy talál ez ki ilyeneket?!"

Boys, boys, boys

Autózunk.
- Tudod mit szoktam csinálni, ha unatkozom? Megfogom az ujjaimmal a dolgokat (hunyoritva mutatja, hogy fogja meg az előttünk álló teherautót) és igy bekapom, HAMM. 
- Hát ez nagyon jó. Te találtad ki?
- Igen. Csak hát... Ez is elég unalmas...

Vásárlással telik az este: rendeltem Pipinek egy másik egyenruha cipőt, mert T-nek nem tetszik a Dunnes-os, (igen, böte, én is éreztem, hát reméljük ez a Debenhams-os nem lesz az - mondjuk ajánlom neki 36 euroért) és lefoglaltam az Argosban két Frozenes ajándékot Miának, akinek 22-én lesz bulija.
Pipetta amúgy kész a sulira - nagyjából, még egy sportcipő hiányzik, de sebaj, majd az első héten beszerezzük, ha megtudtam, milyen kell.
Épp palacsintát zabálok egyébként - ennyit a jó alakról. (57,9 kg vagyok reggelente - az a plusz 2-2,5 kg, amit a gyerekeknek köszönhetek haha az istennek sem olvad le)

Az jutott eszembe, hogy nem szeretem az "Igy néz ki egy Anya" fotósorozatokat, mert a legtöbb átesik a ló túloldalára. Oké, az emberek kb 1%-a néz úgy ki, mint a szupermodellek egy-két-több gyerek után, de ez nem a terhesség-szülés miatt van, hanem mert basszus, az emberek 1%-a az, akinek tökéletes alakja van. Ennyi.
Nézem ezt a sok hűűű, ilyen az igazi anyuka test fotót és amellett, hogy valóban igaz képet nyújt (sajnos), szerintem erősen torzit is, mert azt sugallja, hogy az átlagnő az anyaság miatt - után lesz itt-ott vagy úgy en bloc duci, dagi, hájas, holott ez baromság. Az én combjaim speciel nem azért vastagok, mert kétszer kilenc hónapig terhes voltam, hanem mert lusta disznó vagyok, aki nem akar rendszeresen mozogni és este 11kor is csokis kekszet zabál.
Nézem a 20-25 éves koromban készült képeket és nézem magam ma a tükörben - nyilvánvaló a változás. De a hasamon kivül semmit sem foghatok a gyerekekre és nem is akarok. Nem miattuk nem csúszik le három kiló, nem miattuk rendeződött át az alakom. Hanem mert telnek az évek. Nincs mit tenni. A szervezet egyre többet raktároz, a bőr egyre kevésbé feszes... Ez a gyerekektől feszt független. Szerintem.
Szóval oké, oké, van létjogosultsága az "Ilyen az igazi, átlagos női test" sorozatoknak, mert az ember nagyon nincs tisztában vele, milyen is az átlagos valójában, de ha arra hegyezik ki a dolgot, hogy "Igy változik a test a szülés után" akkor én lógó hasakat, terhességi csikokat szeretnék látni, nem pedig 150 kilós nőket sorra. Na.
Egyébként igy van szétválva a hasizmom:

Háton fekve, mintha normális lenne

Hopp - két ujjam befér az izmok közé

"The cooler weather will be a disappointment to those who were cooped up during what were a sizzling few days. The mercury hit 22C in Oak Park, Carlow today, while people in Roche’s Point in Cork enjoyed temperatures of 21C. People flocked to parks and beaches to make the most of the scorching weather after a washout of a summer."

Ma folytattuk egyébként az itthoni nyaralást, mivel volt egy voucherem a Red Mountain Open Farm-ra, ami augusztus végéig volt érvényes, elmentünk hát oda négyesben - T. ugyanis ma szabin volt. (Ez volt az első szabinapja amúgy, őrület. Még jó, hogy azt beszéltük, hogy idén két hetet kivesz egyszerre...) No szóval mivel negyed 10ig aludtunk, 3/4 11kor vágtunk neki Duleeknek, aminek a közelében ez a farmocska van. Némi keringés után 12-re értünk oda (40 km volt kb az út, de hát ez nem Magyarország khm) és miután sietve körbejártuk a beltéri részeket (két kis homokozó, egy kis csúszdás mászóka, két bála-labirintus illetve egy kis gokart pálya), a napot nagyjából végig kinn töltöttük a játszótéren. Hálistennek volt Palikának való csúszda és lábbal hajtós kisautó is, dögivel, igy ő is élvezte a szabad levegőn való rohangálást, Peti pedig természetesen szintén örömmel pattogott a hinták - csúzdák - kistraktorok háromszögében. (Ő felült a blue-barrel expressre is, amit valami miatt imádnak ebben az országban - furcsa nép, no...) Bár az időjárásjelentés azt jósolta, hogy felhős-kissé esős napunk lesz ma, igy sokat agyaltunk, kimozduljunk-e egyáltalán - elmondhatom, hogy a mai nap talán az eddigi nyár legmelegebb napja volt a maga 21 fokjával. Ahogy ültünk a piknikpadoknál, esküszöm, még izzadtam is. Tűzött a nap, felhő egy szál se, igazi, jó kis ir nyári napunk volt hát. Meleg kaja sajnos nem volt a farmon (sült krumpli sem, hát hol élnek ezek?), igy nem tudtunk ebédelni, bár direkt nem is reggeliztem brühühü, mert gondoltam, majd ott eszünk valamit. (Végül összesen egy kávét ittam és egy iszonyatos bolti scone-t rágcsáltam el hozzá - hát, nem, nem ez volt életem legfenségesebb tizóraija, az már bizonyos.) No mindenesetre fél 3ig maradtunk, mi Palikával az állatokat is megnéztük (nem voltak sokan), Peti pedig ezalatt T.-vel focizott meg kosarazott. 4re értünk haza, dögfáradtan és leizzadtan. Ha teljes áron jutottunk volna be (4 főnek €28 lett volna elvileg a belépés), kissé húztam volna a szám, hogy hát ne már, de igy, hogy €12-t fizettünk csak, abszolút megérte a dolog, hiszen a gyerekek jól elvoltak, ráadásul szabad levegőn és tulajdonképpen ez a lényeg.

Éjszaka nagyon szörnyű volt: alszom, alszom és egyszer csak arra riadok fel, hogy valaki azt orditja többször egymás után, hogy Help me, help me. Én úgy összefostam magam, de úgy, mint még kb soha. Rögtön eszembe jutott Kitty Genovese, de nem volt erőm felkelni, megnézni, mi a helyzet, biztos, ami biztos megnéztem az órát, 2 óra 4 perc volt, reggel első dolgom volt rákeresni, történt-e valami a közelben éjjel, de kb ennyit tettem, szégyen. (Mint kiderült, T. is felkelt a kiabálásra, ő csak azt látta, hogy az Izraeli Nagykövetségnél égnek a lámpák, tovább ő sem jutott... Remélem jól van az illető, vérfagyasztó élőben hallani, ha valaki segitségért kiált...)

• Nem is irtam, kedden délután volt Mónika, én meg ahelyett, hogy elmentem volna spinningelni, mint terveztem, T-vel találkoztam inkább és sétáltunk a Canal mentén. Kb 30 percet hehe.
• Tegnap megnéztük a Nejem, nőm, csajom cimű filmet, jó volt. 
• Óriási csalódás, hogy a This summer's gonna hurt like..-ben azt mondják, hogy motherfucker. Esküszöm eddig azt hittem, valami általam ismeretlen egzotikus kigyó nevet vagy mit tudom én mit mond a fickó, fel sem merült, hogy "motherfuckert". Tök gáz.  
•  Délután (már tegnap délután), találkoztunk Christian-ékkel a Herbert Parkban, szörnyű volt. A fiúk csak rohangálni meg verekedni tudtak (játékból, húúú, de vicces) és persze Palika is rohant, amerre látott, úgyhogy 5 perc játszózás után inkább kiültünk a pikniktakarónkra és hagytuk, hogy a gyerekek üvöltve szaladgáljanak körülöttünk. (10 perc múlva csak mi maradtunk, az emberek szépen elszivárogtak mellőlünk, meg is értem...) Én nem tudom, más gyerekek is csak rohangálni meg visitani tudnak playdate cimen? Direkt találkoztunk amúgy kültéren - beltéren ugyanis ugyanezt csinálják, hát nekem ne amortizálják le itt a lakást ketten - vagyis hárman, mert néha csóri Paja is csatlakozik, de annak sirás lesz a vége, mert elsodorják, megütik, megrúgják, miegymás. Kell valami sport Petinek ősztől, kell, különben megőrjit. (Mellesleg a tököm kivan, 24 órával a találkozásunk után Peti elkezdett szipogni. Mert Christian orra folyt. Most komolyan. Nagyon kell, hogy az iskola első napjait süketen töltse, tényleg. Egész nyáron nem volt megfázva, nem volt náthás, júliust-augusztust kibirtuk egészségesen, pedig az idő nem volt hajdejó, esett is, fújt is, mégsem volt semmi baja.)  
• Petitől amúgy ma megkérdeztem, mi akar lenni, mire a szokásos Lego összeépitő helyett azt mondta, hogy úszómester. Hahaha. Hogy jutott pont ez eszébe?! 
• Palika végre használja az Anya szót (Nnnya inkább), nagyon vicces, későn érő gyerek, ez van. Eddig három szava van: baba (ez ő), mama (ez azt jelenti, hogy kér valamit) és nnnya. Jöhetne már a szótári robbanás. 

Szeretem ezt a hetet, vicces ez a fedezd fel újra Dublin-t. Ma a Powerscourt vizesésnél voltunk és ez a kirándulás is jól sikerült, imádom, hogy már bárhová eljutok a két gyerekkel egyedül.
Odafelé mondjuk cseppet keringtünk, mert - mint utólag kiderült - be volt állitva a GPS-en, hogy autópályákra ne vezessen fel, úgyhogy a normális, Bray-be vezető út helyett kanyaroghattam a kis eldugott utcácskákban, de mindegy, végül igy is odaértünk, igaz, kicsit később, mint terveztem.
Meg kell állapitsam, hogy a játszó a vizesésnél nem igazán szülő-barát, Petit még csak szabadon tudtam engedni, ő csúszdázhatott, mászókázhatott kedvére, de Palikának sajnos semmi izgi nem volt a latyakos homokozón kivül, úgyhogy őt pesztrálhattam végig és frusztrálhattam ezerrel, hogy nagyjából sehová sem mehetett fel... (Ennek ellenére, egy óvatlan pillanatban, mint a csik felmászott az egyik várba (mutatom a fotót majd), őrület, eskü 30 másodperc alatt felszaladt a létrán, aminek a fokai vagy 40 centinként voltak... Villámgyorsan távoztunk is a játszóról, hát ennyike.) Mivel nem reggeliztem, megajándékoztam magam egy kávéval meg egy iszonyú almás sütivel (scone nem volt, szipp) és miután ezt látva Pipi is megéhezett (bár ő ugye otthon is evett), vettem még egy adag sült krumplit is és a stresszteli játszózás után szépen lesétáltunk a vizeséshez piknikezni. Amig a gyerekek sültkrumpliztak, én lőttem pár fotót, majd egy kicsit fociztunk és felmásztunk a vizesés előtti sziklákra. Ekkor ránéztem az órára és mivel legnagyobb megrökönyödésemre negyed 1 volt, rohantunk vissza a kocsihoz, hogy minél előbb hazaérjünk. Az autóhoz érve a döbbenetem a tetőfokára hágott, miután Peti úgy pattant be a kocsiba, hogy ki sem nyitottam. Rettentő gyanúm támadt, ami hamarosan be is igazolódott: nem volt a kocsikulcs a táskámban. Egy ideig aggódva nézelődtem az autó körül, hátha elhagytam kiszálláskor a kulcsot, de ekkor Peti hálistennek szólt, hogy hoppá, miért szól a rádió... Őőőőőő... Igen, a kulcs ott lógott a zárban. Több, mint két órát töltöttünk el úgy, hogy a kocsiban hivogatóan ott lógott a kulcs. Őrület. Vagyis inkább hát igen, nem is vártam mást.
No és akkor pár kép (utálom, hogy csak tepivel tudok fotózni mostanság, szarok, na, ez van, de legalább emlékek maradnak):

Oda mászott fel, ni, ott hátul...

Ilyen jó az elülső kamera... 

Igy vagyunk mink

Laptopozom, felnézek és Peti épp Rastamouse-t néz. WTF?

Jó kis napunk volt eddig, délelőtt ugyanis elmentünk a Fort Lucan-ba. Nem vártam sokat, nem is tudom, miért, de végül jó kis program kerekedett belőle. A belépő ugyan elég csipős, €10,5 per gyerek és a felnőtteknek is fizetni kell €4-t, ami nekem mindig nagyon fáj, hiszen lehúzás-szagot érzek a levegőben, mert mégis mit csinálhatna egy felnőtt egy játszótéren azon kivül, hogy vigyáz a gyerekeire, de mivel a €4-s belépőért cserébe kapsz egy teát vagy egy kávét is, máris szimpibb a dolog. A mókát a trambulinon kezdtük, majd a játszótéren folytattuk, vagyis a játszótereken, mert az 5 éven aluliaknak volt saját külön kis birodalma, ne keveredjenek a nagyokkal. Nagyon tetszett, hogy baby-proof volt a kisjátszó, nem igazán láttam veszélyes pontokat, leesés-gyanús attrakciókat, úgyhogy ha lett volna bátorságom elengedni Paját, simán felmehetett volna egyedül is, de mivel elég nagy a placc és rengetegen voltunk, nem akartam szem elől téveszteni. Amig mi Palikával a kisebb játszón múlattuk az időt, Peti felszaladt az "igazi" várba és egyedül felfedezte az egészet (oké, két percenként felhangzott a hires "Anyaaaaaaaaaaaa" kiáltása, de ekkor integettem neki egyet és ezzel megelégedett). A játszó után kipróbáltuk a mini gokartokat, majd amig ittam egy kávét és ettem egy sütit Pajával a piknik területen, Peti visszaszaladt a várba mókázni. (A zip line-okat sajnos kihagyta, mert nagyon magasról indultak és úgy itélte, nagyobbaknak valók csak.) A piknik mellett volt egy nagyobb gokartpálya és egy mini golf, de mivel mi már gokartoztunk a kicsik pályáján, Pipi úgy döntött, csak mini golfozzunk. (Ez mondjuk Palikával a kezemben roppant egyszerű volt ám, de sebaj.) A golf után agyaltunk egy ideig, menjen-e Peti a csúszdákon, végül megemberelte magát és nagy bátran felcsörtetett a rámpán, hogy bizony egy élete, egy halála, ő kipróbálja a "piros csúszdát", mivel a kék zárt volt... Jó sokat kellett sorba állni, mire rá került a sor, de amint leért, rohant is vissza, hogy még, még, annyira tetszett neki a dolog... Három kört csúszott, eddigre Palika úgy elálmosodott a kezemben, hogy úgy láttuk, jobb menni. 40 perc alatt értünk haza, nem is rossz, ha tekintetbe vesszük, hogy a város túloldalán van Lucan, úgyhogy ide még tuti visszatérünk vagy hármasban vagy T-vel. Egy biztos viszont: hétvégén sajnos nem mehetünk, mert igy, egy sima kedden is kezdett elviselhetetlenné válni a tömeg 12 körül. De mindegy, szép volt, jó volt, még jó, hogy fél 11-re ott voltunk, igy a nagy rohamot beelőztük. Képek hamarosan.