Lassan vége a hétvégének - egy újabb hétvégének, amikor ömlik az eső és orkán erejű szél fúj - no nem mintha hétköznap nem ez lenne, szóval nem tudom, mit csodálkozom.
Tegnap az IKEA-ban kezdtünk, mert T. megvilágosodott, hogyan is kéne elrendezni a nappalit, hogy a dob elférjen. (Félelmetes, mennyire nincs érzékem a lakberendezéshez, sajnálom szegényt, hogy mindig neki kell ezeket átgondolnia, megterveznie, de engem olyan szinten hidegen hagy a belsőépitészet és olyan szinten nincs hozzá érzékem, hogy az már fáj... Ciki, nem ciki, ez van.) Szóval délelőtt IKEA-ztunk, ami abból állt, hogy vettünk egy fekete térelválasztót pár fiókkal. Reméltem, hogy ott ebédelünk, de T. megvétózta... Bár fél 11kor indultunk, fél 1-re már otthon is voltunk, mert be sem szagoltunk sehová az emeleten, mentünk egyből Nagy Amerikába, ahogy Peti hivja a nagy salgó-polcos területet. Bár T. pizzát akart ebédre, mivel a héten már rendeltünk, úgy döntöttem, ezt az ötletet meg én vétózom meg és gyorsan összedobtam egy bolognait, az legalább nem kerül €18-20-ba. Mig Palika aludt, én is ledőltem (megint fáj a torkom és a fülem is, remélem nem ez a hülye gomba tért vissza), T. meg Petivel összeszerelte a térelválasztót. Mikor kész lettek, Paja felkelt és kezdődhetett a polcok feltöltése játékokkal. Hogy csökkentsük a káoszt, elvittem Palikát vásárolni a Tescoba (vicces volt, hazacipeltünk 5 db 2 literes kólát (€5 volt a 10 liter, ne vicceljünk) meg 6 db 2 literes vizet plusz ugye a többi vásárolni valót), majd mire visszaértünk, a dob átkerült a TV mellé és egy egészen új nappali fogadott. Ünneplésképp T. sütött este pár palacsintát, mi meg a fiúkkal elrendezgettük a játékokat az új helyükön.  
Ma - mivel megint fejet lerepitő szél fúj - főztem egy kis csirkés-gombás rizses egytálételt, majd 11-re elvittem Petit a David Lloyds-ba mozogni kicsit. Sajnos szegény nem sokat értett a feladatok közül, mert az 5-11 évesek csoportjába tettem be és mindenki nagyobb volt nála, ráadásul a terem úgy visszhangzott, hogy lehetetlen volt érteni, mégis mit kell csinálni, de nem baj, hogy elmentünk, mert legalább szaladgált egy kicsit, még ha kissé értetlenül is. Fél 1-re értünk haza, akkor megebédeltünk, 2-kor letettem Paját aludni, most pedig azon agyalok, mit is csináljak a jó néppel délután, miután Palika felkel...

- Már megint úgy érzem, mintha csak álmodnék...
- Már hogy mit?
- Hát ezt az egész világot. Csak álmodom.
- És mióta érzed ezt?
- Mióta élek...

Egyébként a legújabb projektem, hogy after school-t keresek Petinek, mert egyrészt halálos, hogy a reggel 7-kor kelő Palika legkorábban 2-kor kerül ágyba, mert haza kell hoznunk Pipit esőben-szélben-viharban; másrészt meg fossá unja magát itthon és bevallom az idegemre megy, hogy egy percem sincs magamban, tervezgetni az életem, mert amig Palika alszik, Peti kb 2 percenként szól, hogy szomjas, éhes, fújjuk ki az orrát, kapcsoljam át a TV-t valami más csatornára (ez elvileg úgy van, hogy amig Palika alszik, az Peti TV és telefon ideje, hogy nekem is legyen némi szusszanásom, de gyakorlatilag hiába nyomom be neki a TV-t, adom a kezébe a telefont, mindig van valami szúrása), Guess who-zzunk, kártyázzunk, szedjem szét a puzzle-jét, miegymás, utána viszont Palika felkel és onnantól ugye egyértelmű, hogy nincs megállás...
Most irtam a sulinak, mondják már meg, melyik after school-al vannak kapcsolatban, amelyik át is viszi a gyerekeket magához (mert annak sincs értelme, hogy fél 2kor felveszem a suliban Pipit és 2-re odaviszem valahová, mert akkor Paja alvása még mindig nincs megoldva), kiváncsian várom a választ, bár gyanitom, hogy csak a One of a kind ilyen, aminek persze megnéztem a honlapját és szó sem esik délutáni sportról, van arts & crafts, drama, olasz nyelv (no majd mindjárt) meg sütés-főzés és ennyi. Az udvar meg igy néz ki:

Igen, ekkora. Igen, ilyen szuperül felszerelt. Nagyon bizom benne, hogy lesz másik hely is, bár erre kb 1% esélyt látok. 

Felmerült bennem, hogy a vallásos maszlag miatt át kéne iratni Petit az Educate Together-be (ez alapitványi suli, nem katolikus, tavaly indult, van még hely állitólag), de egyrészt ott sincs tesiterem és az udvar mini, másrészt meg messzebb is van, mint a mostani suli. Hozzá amúgy a Pembroke Montessori tartozik after school tekintetében, az itt van kb 300 méterre tőlünk, az udvara annak is nevetséges (a tetőn van egy elkeritett kis terület két paddal - eskü, se kisház, se hinta, se csúszda, semmi), de a tanárok szimpik, mikor ovit kerestünk, voltunk ott nyilt napon. 

Hát itt tartunk, küzdöm, hogy a szar felett maradjunk, egyébként meg legszivesebben kiugranék az ablakon ettől a catch 22 érzéstől. 

Miután Pipi múlt péntek óta itthon volt - ma ment először suliba - tegnap úgy éreztem, megérdemlek annyi szabadságot, hogy elmegyek moziba Gyöngyivel. A Brooklyn-t néztük meg (ha egy Bud Spencer filmet vetitettek volna, arra is beültem volna, eskü), ami romantikus volt és elég egyszerű, de azért jól éreztük magunkat. A sztorit ismertem, azt viszont szépen titkolták mindenhol, végülis hogy dönt a csaj, marad-e Irországban vagy visszamegy Amerikába, úgyhogy jól meglepődtem, mikor nem az általam várt befejezés jött.
Tegnap amúgy T. szabin volt, igy délelőtt elmehetettem egy welfare office-ba, mert találtam egy honlapot, ami tele van nekem való munkákkal (értsd irodai, de pszichohoz kapcsolódó állások), de azt olvastam, ezek nem "nyitott" helyek, nem mindenkinek szólnak, érdeklődjek a helyi welfare-nél... No most az egy dolog, hogy a helyi iroda az isten háta mögött van, Dublin 8-ban (a St Stephen's Green-nél is van egy iroda, ami 25 perc gyalog, de neeem, nem az a velünk foglalkozó hely ám, bumlizzunk csak át a városon nyugodtan suttyólandbe, amit nagyjából úgy kell elképzelni, mint egy szűk nyolcadik kerületet, nulla parkolóhellyel, iszonyat keskeny utakkal, mindjárt-leütnek-feelinggel), de ráadásul kiderült, hogy óóóó, hát azok az állások / tanfolyamok a munkanélküli segélyen élőknek vannak fenntartva és hogy én kaphatnék-e ilyet? Hát hahaha, biztos viccelek, hát akinek a férje a Google-ban dolgozik, az tuti nem kap semmit, ha a feje tetejére áll, akkor sem. Komolyan én úgy berágtam, hogy azt hittem a nőre boritom az asztalt. Meg sem kérdezte, milyen pozicióban van a Cégnél a kedves férjem. Hogy nem temp-e, hogy nem gyakornok-e, hogy mit tudom én. Egyből kivágott, mint a macskát szarni. Hiába mondtam, hogy mi annak az értelme, hogy aki kap munkanélküli segélyt, az mehet mindenféle ingyen tanfolyamra, miközben fizetik a gyerekeinek a bölcsit, ovit, plusz elérhetővé válik számára egy rakás izgalmas munka - mig akinek a férje dolgozik, az eláshatja magát, mert ezek közül egyik sem jár neki, hiszen a férje keres? Hát érted. Ha egy valami jár, akkor amiatt húsz másik előnyt is szerzel, ha viszont az az egy nem jár, akkor hello, kizárnak mindenből, oldd meg magad. Nem a munkanélküli segélyt szerettem volna, isten látja lelkem. Hanem a tanfolyamokat, azt a sok normális munkát, amire inkább betanitják az utcáról besétáló népet, hiszen "training is provided" (pl csoportvezetőket keresnek enyhe depresszióban szenvedőkhöz; after school-ba keresnek programszervezőt ilyesmi). Szétdurran az agyam, komolyan.
Ez a kapu is zárva van, remek*.

* Miután kiderült, hogy az áhhhh, nem vesszük mi komolyan a vallást iskolában olyanokat tanitanak a gyerekeknek, hogy Isten teremtette a zöldségeket, a gyümölcsöket, a virágokat, a madarakat meg minden lófaszt, T. tegnap elejtett egy olyat, hogy érik ez a hazaköltözés rendesen... Hát én is nagyon igy érzem.

Egyébként megint úgy utálom ezt az országot.
Körbe-körbe mozgok a képzéseket illetően és az az érzésem (nem meglepő), hogy bazzeg ezek itt a '70-es években élnek. A módszerspecifikus képzéseket illetően választhatsz a CBT és... hopp, a CBT között... Nem az, mint otthon, hogy százféle módszer közül kiválasztod a neked tetszőt / fekvőt. Tranzakcióanalitikus képzés, mint olyan, nincs. Sématerápiás képzés nincs. Pszichodrámára már rá sem kerestem. Van ez a kicseszett CBT, ami oké, felőlem akár hasznos is lehet, de én mi van, ha én mást is szeretnék? Otthon tanulhatsz bármit, de tényleg, neves szakemberektől, nagy arcoktól, itt? Tanulj CBT-t. Jó lesz az. That's grand. Hát nem grand. És mindig nézem a magyar képzéseket, hátha valahogy el tudnék végezni egyet-kettőt, de basszus nem tudok havonta hazarepülni pár napra egy-két éven keresztül. Ilyen nincs.
És ez nem csak a pszichológiára vonatkozik: gondolkoztam más irányokon is, például néztem a DSZIT képzéseket, de két hetente nem tudok otthon lenni... Itt meg? Nem is hallottak még erről. (Szóval lehetne vele kaszálni rendesen, zéró konkurencia van.) De igy hogy?!
Jól fogalmazott a napokban Timi: ekkora távolságból Magyarország szinte tökéletesnek tűnik számunkra, mert ez itt valami őrület valami oknál fogva.
Múltkor hallottam a rádióban, hogy fontolgatják, hogy bevezessék, hogy ha tuti károsodott egy magzat, akkor az anya kérhessen abortuszt (szóval nem bármilyen okból, nem bármikor, csak akkor, ha beteg a baba). 2015 vége van. Inkább engedik, hogy abortuszhajók lebegjenek angol felségterületen, mint hogy engedélyezzék az abortuszt... Idióták. És közben nehogy azt higgyük ám, hogy olyan oltári sok vallásos ember van itt, hogy olyan baromira hisznek az élet szentségében és a hasonló dumákban ... Nem. Ezt igy egyszer régen kitalálták és azóta grand igy. Nem veszik a fáradtságot semmilyen változtatásra. Jól van ez igy, ahogy van, minden jó. Az iskolák 90%-a katolikus. Nóóóórmális? De most komolyan. Eh.  

EZT szeretnék holnap csinálni.
A héten vegák vagyunk haha.

Peti (a szivtipró) nem túl fejlett kommunikációs érzékkel bir sajnos. Ezt még múlt héten mesélte:

- Mondta a Mathilda, hogy neki karácsonykor van a szülinapja. Csak nekem mondta el. Nem tudom, miért pont nekem. (szemforgatás, ilyen jajj, ezek a csajok nézés)
- És mit mondtál? Hogy happy birthday in advance?
- Neeem. Hát azt mondtam, hogy if you want me to go to your party, you need to give me an invitation card...

Őőőőő... Meg még azt is mondta, hogy Mathilda folyton ölelgeti. Kérdeztem, hogy ez miért baj. Mire megint lakonikus nyugalommal:

- Hát mert nem kell engem ennyit ölelgetni. Néha ölelgessen, jó, de hogy mindig?!

Ezek után nem mertem rákérdezni, ő vajon visszaölel-e... Gyanitom nem.

 

Voltunk GP-nél reggel, mindkét gyereket vittem, óriási móka volt... Mindketten kaptak antibiotikumot, sőt, Peti valami szteroidos tablettát is, ami most olvasom, severe asthma esetében kell... WTF? Azt emlitette a doki, hogy lehet, hogy kell inhaler, ha nem múlik a köhögés, de hogy minek irt fel ilyen bivalyerős valamit, elképzelésem sincs... Köhög, oké, taknyos, oké, 38-39 között van néha a láza, de ennyi... Nincs rosszabbul, mint bármikor máskor, amikor nem kapott olyan gyógyszert, ami hallucinációkat okozhat meg depressziót és felborithatja a hormonháztartást. Hát ilyet!
Kezd amúgy kaotikussá válni a helyzet, már megint egy A4-es papiron vezetem, ki milyen gyógyszert kap, mikor, Petinek van ugye az antibio napi 3x4,5 ml, a szteroidos tabletta napi 1x2 db, kenjünk a kukiját napi 3x, kap Normaflore-t meg C vitamint illetve ha lázas (most este 38,8 volt), kapja ugye a Nurofent; Palika ehhez képest smafu, ő napi 3x3,5 ml antibiot kap csak meg egy Normaflore-t illetve 5 ml multivitamint. Jajj.

Ó, ez a tegnapi nap szuper volt... Palika rémálom altatása után a "pihenőidőt" a szigetelőanyag farigcsálásával töltöttük (jó arc volt a főbérlő, mondtuk, hogy húz a hideg mindenhol és a €300-s fűtésszámla nem túl vicces télen, mi lenne, ha a legsarkibb szobát beszigetelnénk, erre mit reagált? oké, meg tudjuk csinálni?! őőőőőő, hát hógyne, mi sem egyszerűbb, mint beszigetelni egy szobát két laikusnak... (az ir szakik egy ilyen munkáért elkértek volna vagy €300-t, hihetetlen, mi ára van a szakmunkának, közröhej... és én azon agyalok, hogy €15-t kérni egy angol nyelvóráért nem sok-e... eh...) no szóval miután nem akartuk, hogy nem-et mondjon a szigetelésre, rábólintottunk, hogy oké, megcsináljuk mi, hogy arra ne kelljen költeni...), majd mikor Paja felkelt, elmentem vele Blackrock-ba lángosért, mert azt hittem, fél 6ig vannak, de neeem, 5-ig voltak, igy 5.07-kor már sehol senki nem volt... Sebaj, beszaladtunk a Debenhams-ba a kicserélt mellényért (kicsi lett a múltkori, rendeltem még egyet, 6-7 évesre valót, ez jó lett végül) majd vettünk ezt-azt a Supervaluban is. Fél 7-re értünk haza, a lakás romokban, a szigetelés még nincs kész, éhen halok, innék egy kávét, de pakolni kell, haladni kell, Peti elmegy WC-re, kiabál - vérzik a kukija. Régóta gondunk van a bőrrel, az oké, de hogy vérezzen, no ez már nekem is sok volt. Némi tanakodás után - vacsora nélkül - 8-kor elindultunk az ügyeletre, mert csipett neki a pisilés, vér ugyan nem jött már, de azért már mégis... Negyed 9-kor irtak be a rendszerbe, 9-kor kerültünk egy nővér elé, aki kért egy pisimintát, majd negyed 12-kor (!) hivott be az orvos, hogy ránézzen a szerszámra... Eddigre már mindketten szédelegtünk az álmosságtól (meg én az éhségtől is, Peti kapott egy csokit az automatából, de több apróm nem volt), úgyhogy igazán örültünk, hogy a vizsgálat csak 2 percig tartott... (Igen, 3 órát vártunk 2 percért... Végülis...) No az itélet egyébként annyi, hogy be van gyulladva a kukijának a hegye, kaptunk egy szteroidos krémet, hogy azzal kenegessük naponta 3x és tisztogassuk (mondjuk ezt nem tudom, hogy, hiszen hátrahúzni a bőrt nem lehet, pont ez a gond) és ettől majd szépen meggyógyul... Kérdeztem, hogy a szabás-varrás vajon opció-e, arra azt mondta, hogy elvihetjük urológushoz, ha akarjuk, de 2-3 éven belül úgysem csinálnak itt vele semmit. Szóval megint, mint mindig, marad a magyar egészségügy. Mikor legközelebb hazamegyünk, tuti megnézetjük valami értelmes dokival, már csak egy second opinion érdekében is...
Éjfélre értünk haza, remek egy nap volt bakker.        

Hát én nem tudom, az otthoni ovikban hogy veszik rá a gyerekeket, hogy még 6 (!) évesen is aludjanak délután... T. csinálja a hálószoba szigetelését és igy Palika nem alhat a kiságyában, úgyhogy becincáltam az új matracot Pipi ágya alá és elképzeltük, hogy majd jól ott alszik ma (meg lassan minden éjszaka meg nappal, mert összeköltöztetjük őket), ehhez képest egy órán át csak szenvedtünk, mert természetesen ki akart jönni, forgolódott, rugdosta a falat, az ágyat, a mindent, pedig hulla álmos volt... Egy óra után összeomolva, könnyes szemmel kidőlt, no de ekkor már fél 3 volt... Délben hogy aludna ez el!? És vajon egy oviban mit csinálnak 20-22 hasonló gyerekkel?! (Itt egy huszárvágással elintézik ezt: 2 éves kor után alig-alig alszanak már a kölykök, nincs délutáni szunya, hello.) Áh, még jó, hogy nem otthon vagyunk.
Ami meg a napot illeti, Pipi sajnos még jobban köhög és reggel már kis hőmije is volt... Palika jól van (még), vele elmentünk a Lidl-be venni pár játékot (egy összerakós mozdonyt, egy távirányitós mozdonyt meg egy babát vettem végül (yaaaay)), majd 10 percet játszóztunk is, de miután szétfagytunk, inkább húztunk haza.
Azóta meg megy a szigetelés...
 

Én csak lesek, hogy mindenki már karácsonyi lázban ég, atyaisten, megint le vagyok maradva, még se menü, se ajándékok, de még csak terv sincs, ki mit kap, egyelőre gyűjtöm az ötleteket és ennyi.
Ma Peti nem volt suliban, mert nagyon ronda szárazon köhögött reggel, úgyhogy meghosszabbitottuk a hétvégéjét, de mivel láza nem volt, elmentünk a Lidl-be vásárolni és hát jajjjj, szivem szerint minden játékot elhoztam volna onnan, tök jók vannak, izgik, érdekesek, nem gagyik.
Most az online katalógust böngészem, miért menjünk vissza... Egy mágneses rajzolótáblát mondjuk elhoztam, azt mindenképp akartam Palikának (Petinek azt mondtam, megkért Santa, hogy vegyek egyet, Paja elől meg dugtuk, ne lássa meg és Peti benne is volt a játékban, fontoskodva súgta, hogy majd ő eltereli Palika figyelmét, mig kipakolok a szalagra, nehogy észrevegye az ajándékát) meg Pipi is kapott egy 160 darabos puzzle-t (csak €3 volt, na és az előbb már másodszor állt neki összerakni), de a többi játékot erőst szűrni kell, mert mondom, alig tudok választani...
Tegnap amúgy voltak Krisztiék - ő is babát vár, június elejére van kiirva, megőrülök, kell nekem egy harmadik gyerek (no nem, csak az érzés hiányzik, hogy baba van a házban, akar a halál újra terhes lenni meg tizszer kelni éjjel meg fájó cicikkel szoptatni, hát hülye vagyok én? (Khm bár mondjuk ha biztosra lehetne venni, hogy a harmadik gyerek ilyen kis Palika-jellegű lenne, akkor mondjuk jobban gondolkoznék, istenem, egy álom ez a gyerek, komolyan, mintha egy könyvből lépett volna ki: aktiv, élénk, értelmes, le nem áll, mindenhová felmászik, vásott, de közben bújós, nevetős, jó kedélyű és ha baja van, elég megölelni és újra ragyog, hjajjj, no vele* könnyű, maradjunk ennyiben)).

* Egyébiránt ahogy egyre több gyereket látok, ismerek meg, rá kell jönnöm, hogy Peti is elég könnyű természetű, vannak "gondok" vele (pl iszonyatosan érzékeny, egyre jobban, kis mimóza, folyton rágódik valamin és nem igazán rugalmas, szereti, ha az van, amit ő mond (ki nem?), sokszor olyan, mintha tojásokon lépkednél, mikor itthon van), de mondjuk nem mindig nehéz gyerek, szorgalmas, értelmes, humoros, óriási az igazságérzete és ha megérti az érveidet, abszolút szófogadó. (Nála amúgy ez a kulcs: ha nem magyarázol el neki mindent, ha nem látja a logikát a kérések, parancsok mögött, akkor kész, nem csinálja. Az a baj, hogy sokszor se erőm, se időm magyarázgatni, szeretném, ha BÁMM, tenné amit mondok, de a lelkem mélyén tudom, hogy tulajdonképp ez tök jó tulajdonság, hogy megkérdőjelez mindent, hogy nem engedelmeskedik vakon, hogy kételkedik... Eh... Nehéz ez az egész, erre miért nem figyelmeztet soha senki, hogy a szülőség ilyen nehézségekkel jár?! Hogy az egész egy oltári nagy puzzle (már hogy maradjunk a kirakós témánál), folyton változó darabkákkal, anélkül, hogy egyáltalán tudnánk, mit kell kirakni?)

Semmi nincs velünk, hömpölyögnek el a napok. Ma akkora, de akkora szél volt, hogy azt hittem lerepül a tető. Egyébként meglehetősen uncsi, hogy az egyik hajnalban arra ébredek, hogy izzadok, ezer fok van és reggel kiderül, hogy 17 fok van kinn és kabát sem kell, mert a szél is langyoskás, kikapcsolom a fűtést, majd a következő hajnalban arra riadok fel, hogy megfagyok, úgyhogy kimegyek bekapcsolni a fűtést, majd reggel elhűlve látom, hogy 3 fok van, dermedt minden. Oké, beállitom a hőfokszabályzót, hogy ekkor meg ekkor kapcsoljon be, majd a következő hajnalban megint arra ébredek, hogy megrohadok és reggel megint 18 fok van kinn. Szuper, fűtés kikapcs, ismert forgatókönyv, ablak nyitva, melegebb van, mint nyáron, az este balzsamos, majd hajnalban a szokásos probléma, megvesz az isten hidege, kinn köd és minuszok. És ez igy megy lassan másfél hete. Egyik nap 6 fok van, másik nap 18, egyik nap 6 fok van, másik nap 18. Csak a szél állandó. Meg a pára, ami miatt a 6 fok 2-nek se érződik, a 18 meg 25-nek. Eh...

Egyébként nem szabadulok ettől a terrorizmus-dologtól. Egyik hajnali pisijáratomon (miután ugye ki- vagy bekapcsoltam a fűtést) az jutott eszembe, hogy mi van, ha az egész emberiség tulajdonképp csak egy bazi nagy rákos test. Mert erről van szó, nem? Valami oknál fogva egy pár sejt összeáll és saját magára támad. A megtámadott sejtek kemoterápiával bombákkal próbálják kiirtani a mutáns sejteket, de közben persze egy csomó normális sejtet is megsemmisitenek. És ez igy megy, mig a test meg nem hal vagy a jó sejtek nem irtják ki a mutáns sejteket teljesen. (Amit persze soha nem lehet, hiszen bármikor kiújulhat a kór.) A fő probléma, hogy nincs ellenszer, nincs gyógyszer, az áttétek pedig már megvannak.

Tisztán emlékszem amúgy, mikor 12-13 évesen azt álmodtam, hogy valaki azt mondja nekem, hogy a "mi generációnk már nem természetes halállal fog meghalni". Pedig dehogy néztem én még akkor Hiradót, dehogy találkoztam ilyen gondolatokkal napközben...

Hmmm. Akkor tehát álljunk össze és várjuk a halált.

A hétvége további része - már az IKEA-zas után - vegyesen sikerült. Szombaton Palika alvása közben, 3 felé T. elment zenélni és csak 7kor jött haza, úgyhogy szombat estére az idegeim cérnaszálakon lógtak az egész heti orrfújások, nonstop evészetek, ekegések után. Vasárnap, hogy kipihenjem a fáradalmakat, egyedül elmentem a Nutgrove-ba vásárolni, igy végre Palika idegtépő siettetése és szórakoztatása nélkül tudtam elintézni a Tesco-s és Lidl-ös bevásárlást úgy, hogy közben még vagy öt üzletbe benéztem a cipősdobozba való ajándékokért. 10 körül indultam, fél 1re otthon voltam, hurrá. Délután jöttek az Eszterék, úgyhogy a csendespihenő ezúttal takaritással, pakolással telt, de jó volt, hogy átjöttek, mert a gyerekek nagyon élvezik egymás társaságát és nekünk is jól esett beszélgetni.
Hát ennyike.  

Kissé elkiabáltam a hűű, de jó, hogy Irország semleges. Bár mondjuk van egy olyan ize a dolognak, hogy az ilyen sötétek mindenre mindig tudnak indokot találni. Csúnyán néztél, nem tiszteltél BÁMM.
Egyébként a cikk bicskanyitogató:
1) "Mr Choudary said France had laws allowing the prosecution of Holocaust deniers as well as incitement to hatred laws and yet, like the UK, had no laws to “protect the sanctity of the Koran and the sanctity of the prophet”.
Hát aztán az araboknak annyi törvényük van, hogy ha valaki Holokauszt tagadó, akkor azt megbüntetik... Jézusom.
2) “Nobody knows the names of people killed in Iraq and Syria but everybody knows the names of the journalists because you don’t care about Muslim blood.”
No soroljad csak fel gyorsan a párizsi áldozatokat... Idióta.

És még ez a vezető! Milyen lehet a többi!

Amúgy meg voltunk ma az IKEA-ban, mert szokás szerint megint ömlik az eső. Kicsit paráztam ilyen nyilvános helyre menni (azért ez szörnyű, nem?) és a kocsiban T. is megkérdezte, hogy tényleg jó ötlet-e most az IKEA-ban vásárolgatni, ami tuti fullon lesz (és igen, fullon volt), de végül csak ott kötöttünk ki és megvettük Palika matracát Peti ágy alá. Ugyanis közel az idő, hogy összeköltözzenek... Hát jaj. A matracon kivül egyébként már csak apróságokat vettünk: zárható zacskókat, mert sensory bag-et szeretnék csinálni, két kis polcot, egy fürdőszobai tárolót, ilyesmiket... Ebédre pizzát rendeltünk, mert haj haj, semmi, de semmi kedvem mostanában főzni, ez borzasztó... Töröm az agyam, mit ennék és az égvilágon semmi sem jut eszembe. "A zöldségtől félek, a hústól hányok"... De most komolyan. Leveseket ennék, jó, sűrű, meleg, zöldséges leveseket. Már ha valaki ide adná elém.

Mi lett ezzel a világgal, most komolyan? És vajon lehet még valamit tenni? Mit?
Ez a sok pray for... meg annyira, de annyira hipokrita. Mintha sebtapaszt tennél egy agydaganatos homlokára. Sok-sok sebtapaszt. Hátha az segit. Hát nem, nem segit.

Jut eszembe az imáról: Tegnap, miután T. elment pingpongozni, Peti elém serdült és elmondott három imát. Hogy a suliban tanulták. Rendesen keresztet vetett (azokkal a kis drága kezeivel, amik pont 5.5 éve még bennem növekedtek, amik csápoltak, ha éhes volt, azok a kis dagi, vajas babakezek, hát megszakad a szivem) és (igaz szemforgatva, mert közben hülyülni kell) olyanokat mondott, hogy Amen meg Pray meg God. Hát mi van itt kérem? (Tanulmányozási célból amúgy megkértem, hogy mondja el még egyszer és felvettem videóra is, úgy ledöbbentem.)

Pipi ma ahogy hazaértünk a suliból és levettem Palika sapkáját, azonnal rámoccant Pajára, hogy "atyaég, milyen szép ma ez a Palika, hát megőrülök, milyen a haja, mit csináltál vele, nagyon szép, hát olyan, mintha lány lenne" (a sapi ugyanis lenyomta Palika haját, ami igy elöl teljesen kiegyenesedett) és vagy 5 percen át ölelgette, dünnyögött neki ("édes drága kisfiam, te nagyon szép vagy"), az meg tűrte, megadóan, mert már hulla álmos 2-kor, hát nagyon aranyosak voltak...
És Anya készitett is egy fotót, ahogy Petike Palikát ölelgette ezen a szép délutánon:

Nem is tudom... Vajon egy férfinak is erre a megállapitásra kellett volna jutni?

Jaj kivagyok, már tegnap este nagyon fájt a torkom, ma reggelre még rosszabb lett és délre 37,8-ig feltornázta magát a hőemelkedésem. Mivel az idő botrányos (legalább 120 km-es szél fúj, valami orkán széle ért el hozzánk és esik az eső), T. mondta, hogy hazahozza Pipit, ne kelljen betegen kimennem a szintén gyengélkedő Palikával (még mindig hasmenése van, jön-megy és neki is fáj a torka meg köhög), úgyhogy kapva-kaptam a felajánláson. Igy mire Peti megérkezett, Paja már aludt és én is úgy döntöttem, hogy ledőlök, mert rázott a hideg és csupa libabőr voltam. Fél 3-tól 4ig aludtam, Pipi ezalatt elvolt, mondtam is, hogy büszke lehet magára, milyen nagyfiú már. Tényleg nagyon hálás voltam neki. Délelőtt amúgy nem voltunk végig itthon, 11 körül nekivágtunk Blackrock-nak begyűjteni az online rendelt cuccokat, venni valami természetes mosószert, (mert úgy tűnik T. allergiás valamire és szeretnénk kizárni a mosószert) meg benézni a Supervalu-ba, mert nem volt itthon kenyér, szóval negyed 1-re itthon is voltunk...
A rendelt rucik amúgy jók, Pipi meg is kapta a robotos pólóját, hogy ilyen szépen hagyott aludni és szerintem a fekete mellény is jó rá, azt karácsonyra rendeltem, fehér ingre tökéletes lesz. (Palikának is van hóemberes mellénye (tulképp örökölt, de ez van), szóval már csak neki kell szereznem egy inget (fehéret, ha találok) és kész vannak. Fehér ing, mellény, Petinek egyenruha naci, Palikának fekete farmer. Nem lesznek kiköpött egyformák, igy jártak, nekem igy is tetszeni fognak hehe.)
Jelentkeztem amúgy egy cipősdoboz akcióra, egy 8-11 éves berettyóújfalui gyerekotthonban élő kisfiúnak kell összeállitani egy csomagot, tök örülök, sosem csináltam még ilyet, izgulok is, mit szeret manapság egy majdnem kiskamasz fiú, de megoldjuk.
38,1 a lázam, jaj, most vettem ki a lázmérőt.

Esti Pipi (HF)

Ja, de nem is ezért kezdtem el irni, hanem hogy voltunk tegnap moziban Gyöngyivel és megnéztük a The Lobster-t. Hát jézusúristen. Annyira rosszkedvűvé tett ez a sötét jövő, hogy alig tudtam elaludni.

On a different note, ma voltunk Palikával játszóházban, a Cafe O'Playben.

Mig én élveztem az életet

Palika igy "szórakozott"

Ezt amúgy mostanság sokszor csinálja, ha sok inger éri, szerintem irtó cuki. A mozdulatot Petitől látta, mert ő is igy takarja el a szemét bújócska közben. (Már amikor ő a hunyó.)

Megvagyunk ám, nem sok dolog történik, azon kivül, hogy éjt-nappallá téve próbálom kibogozni, nyithatok-e magánpraxist hivatalosan Irországban. Issssszonyatosan bonyolult az egész, az elmúlt napokban ha nem irtam vagy 20 levelet ezzel kapcsolatban, akkor egyet sem.
A fő felfedezésem egyébként a témában, hogy mig tanácsadó szakpszichológus ("counselling psychologist") otthon csak az lehet, aki az 5 éves MA képzés után elvégzi a szakpszichológusi képzést (plusz 2 év, csak az ELTE-n van), itt az a menet, hogy elvégzel egy 3 éves BA-t (illetve itt még van ez-az, a lényeg, hogy valami undergraduate képzést kell végezni, ami a pszichológiához kapcsolódik, tehát lehet social work, mental health nursing, ilyesmi, 2-3 éves legyen, az a lényeg), majd utána már mehetsz az MA in counselling psychology képzésre, ami még két év és csak a Trinity-n van, ahogy nézem, elképzelhetetlenül rengeteg sok pénzért. (Ez az út nekem tehát zárva, mert az otthoni MA-t csak BA-nak fogadják el, tehát ahhoz, hogy dolgozhassak, még el kéne végezni ezt a Trinity-s kurzust kb €16000-ért. No persze.)
Ami a lényeg, hogy itt nem csak counselling psychologist-ok dolgozhatnak, hanem counsellor-ok is. Tádáááám. Ez kavart meg engem. Counsellor az lehet, aki elvégez egy 2-3 éves BA képzést az utcáról besétálva... Hoppá. Ez is kicseszett sok pénz (olyan €10000), DE már kevesebb... (Arról most nem beszélek, hogy egy counsellor képzésen nem veszik figyelembe az én 5 éves pszichológiai tanulmányaimat, szipp és az olyan rosszul esik, hogy 5 évet kidobtam az ablakon.)
Hogy a dolog bonyolódjon, counsellor persze az ember nem csak egy szinten lehet, aki elvégez egy 2 éves BA képzést, természetesen nem ugyanott lesz, mint aki 5 évig tanulta ugyanezt, úgyhogy most a következő állomás, hogy nem BA szinten kéne tanulom a counselling-et, hanem MA. Találtam is egy kurzust, MA in Counselling & Psychotherapy*, itt szükséges, hogy legyen előképzettsége az embernek - és remélhetőleg az én ELTE-s képzésem megfelel nekik - csakhogy a következő probléma, hogy vajon akkreditált-e a képzés... Jó pár egyesület van, aki "relevant accrediting body", első körben én az IACP-t cserkésztem be, de mikor kiderült, hogy ők nem fogadják el ezt a kurzust, kissé elkékültem. Aztán kerestem-kutattam, pár nap alatt persze találtam olyan body-t, ami elfogadja ezt a képzést, ahogy nézem, szóval most van némi reményem, hogy nem kell feladnom ezt az egészet, de mire ezeket kibogoztam... Nem tudom, minek igy túlbonyolitani a dolgot, hogy van 6 accrediting body - lenne egy, mint otthon és hello, nem kéne ezen szarakodni, hogy no ez akkreditált-e vagy sem, van-e értelme vagy sem elvégezni egy kurzust €8-10000-ért... Egyébként az oké, hogy most ezt megtaláltam ezt a helyet, örülök neki egyébként, de nem tudom, lesz-e erőm belevágni, mert néztem, hány óra supervised gyakorlatot, önismereti órát várnak el a teljes képzés végééig... És természetesen az is fizetős, €60-€80 per óra... Hátőőőőő... Ráadásul ha hazamegyünk, kétséges, hogy az otthoni rendszer elfogadja-e ezt a képzést... (Mondjuk ez annyira nem fontos, mert otthon már most dolgozhatnék magánpraxisban, ha egyszer hazamegyünk,örüljenek, hogy továbbtanultam hehehe.)
Szóval nem tudom, nem tudom, mi legyen, sürget az idő, kéne már pénzt keresni, de mióta az eszemet tudom, csak ez érdekel.... De óóóóriási kihivás. És rettentő nagy kötöttség, elkötelezettség...
(Alternativ útvonalként még mindig nem adtam fel a Life Coaching-ot sem, az is egy-két éves képzés, de "csak" €2500-3000.)      

* Itt van egy mókás pont: pszichoterápiát itt az végezhet, aki elvégez egy counselling & psychotherapy kurzust, amit középen irtam, 2-3 év, utcáról besétálva - otthon pszichoterapeuta csak az lehet, aki az 5 éves képzés után elvégzi a klinikai szakpszichológusi képzést (4 év), majd egy-két módszerspecifikus képzést is mellé (egyenként 2 év minimum)... Tehát vesd össze: 2-3 év (itt) vagy 5+4+2 év minimum (otthon). Ezért is vonz ez a kurzus, amit linkeltem, 1 év múlva a pszichoterapeuta szót tehetném a nevem után. Hahahaha. (És akkor mindenki kezdje szavalni, hogy "Mi is a név? Mit rózsának hivunk mi, bárhogy nevezzük, épp oly illatos..." Vagy nem.)

Egész jó kis hétvégénk volt, azt leszámitva (vagy épp azért?) mert végig szar idő volt és alig tudtunk kimozdulni.
Szombaton délelőtt ráérősen főztem, mig T. a gyerekeket foglalta le, majd délután, Paja ébredése után elautóztunk lángosozni. A kocsi most Clontarf-nál volt, messzebb, mint Blakrock, de közelebb, mint Howth. Miután jót ettünk, visszafelé beugrottunk a Merrion Tescoba vásárolni (ami már teljes pompájában várja a karácsonyt), majd haza. Az eső szinte egész nap esett, de viccesen: 10 perc zuhogó, apró szemű eső, majd 5 perc napsütéses szünet... 10 perc eső, 5 perc nap... És ez igy, egész nap.
Vasárnap szintén itthon voltunk, mert a 10 perc eső, 5 perc napot felváltotta a nonstop eső és orkán erejű szél. Délelőtt ellébecoltuk a napot takaritgatással meg főzéssel, délutánra pedig áthivtuk Arturékat, ami nem sikerült túl jól sajnos. 4re jöttek és T.-vel már ott kiakadtunk, hogy Luca úgy köhögött, mint egy TBC-s, Lilla meg tikkelve szivta az orrát két percenként, de olyan hangosan, hogy Mexikóban hallani lehetett szerintem. Mióta két gyerek van itthon, a nátha nem igazán zavar, tudom, gyerekek, közösségbe járnak, oké, egy kis takony már minket sem fog vissza semmiben. No de a köhögés! Az a vaskos, szüttyögős, tüdőt szaggató köhögés... Hát jaj. És Lilla meg komolyan rémisztő volt ezzel az akaratlan hukkogással. Tudom, nem tehet róla, de biztos megvan Tweek a South Parkból. No kb olyan volt... (Peti, az őszinte meg is jegyezte, hogy "no, marha jó lehet ezt otthon folyamatosan hallgatni"...) No szóval kezdődött a buli ezekkel a furcsa betegeskedésekkel, majd folytatódott azzal, hogy a lányok kb semmire se reagáltak. 4 éve ismerjük egymást, ezredszer találkozunk és egy másodpercig sem játszottak együtt a gyerekek. A szüleik lábába kapaszkodva voltak itt két órán át és egy mondatot nem mondtak. Eskü. Szóval nagyon awkward volt az egész, tekintve, hogy Pipi meg pörgött, mutogatott mindent, mesélt, játszott... Olyan nagyon kellemetlen volt, na, hogy nem tudtunk mit kezdeni a gyerekekkel. (Ezért jobb, mikor Lindusékkal találkozunk, mert ott a nagyok elvannak már, bújócskáznak,  szerepjátékoznak, a kicsik meg elnyünnyögnek ketten szintén.... Mi meg beszélgetünk. Itt beszélgetni sem tudtunk... Igy nem.) No, mindenesetre 7ig itt voltak, utána gyors vacsi-fürdés, majd szunya. (A gyerekeknek, mi ugyanis megint, mint mindig, 1 körül feküdtünk le. T. valami honlapot bütykölt meg a szigetelésen agyalt, én meg szokás szerint próbáltam kideriteni, mihez kezdhetek a diplomáimmal... Ultragáz amúgy, irtam vagy 10 e-mailt, volt csoporttársaimnak, itteni pszichológusoknak, itteni intézményeknek, világositsanak már fel, mit érek, hányadán állunk és láss csodát! mindenki mást mond... Ez kérem Irország. Röhej, de az egyik szervezet szerint már dolgozhatnék magánpraxisban az MA-vel, a másik szerint pedig még legalább két év tanulás vár rám minimum, évi olyan 5-6 ezer eurós tandij mellett (plusz a szupervizió, ami még olyan 4 ezer euró)... No most nagyon nem mindegy, mi a pálya... A legdurvább, hogy senki sem mond semmi konkrétat, menjek ehhez, menjek ahhoz, hát ők nem tudják, hát bakker, akkor ki tudja? Irtam két Londonban élő volt csoporttársamnak is, az egyik azt irta, hogy ő még beiratkozott egy 2x1 éves CBT kurzusra egy vagyonért és azután kezdett praktizálni, a másik meg, Viktor, azt irta, hogy lazuljak már el, kezdjem el a magánpraxist most, néha kérjek szuperviziót és hello, hiszen ő is ezt csinálta... Hahhhh.)        

Peti vagy egy órán keresztül tornáztatott délután. Nagyon durva volt, vannak azok a videók, ahol a gyerekek karmestert játszanak, no most ő pont úgy edzett, mint azok a kiskölykök vezényeltek, csak lestem, honnan veszi, miket kell mondani, én aztán sosem mutattam neki Norbi videókat. Jó, hogy azt nem mantrázta, hogy égjen a zsir, egész megijesztett...
A sport alatt amúgy végig ezt a számot hallgattuk, nem túl pörgős, de pont jól esett. Jövő kedden Pipiék mennek "osztálykirándulásra" az Imaginosity-be. Izgulok. Ő is.

Két negativ hir is utolért tegnap:

• Egyrészt Palikának hasmenése van, de keményen, kb óránként kell pelust cserélni neki tegnap délután óta, szegénynek már totál piros a feneke és már előre visit, ha mondom neki, hogy no menjünk új pelóért. Éjjel be is lázasodott, reggelre 38,5 volt a láza, most csak hőemelkedése van, no de ennek sem örülünk. 
• Másrészt az elvileg szeptemberre hirdetett REBT kurzus, amit áttettek novemberre, végül elmarad, mert nem volt elég jelentkező. Totál elszomorodtam, újult erővel lángol a mi lesz velem kérdés, baromira stresszel a dolog.

Tegnap amúgy voltunk sörözni Arturékkal, na az jó volt, csomót röhögtünk, sajnos legközelebb max. december végén tudunk találkozni gyerekek nélkül, kár.
Ami volt még, hogy elkezdtem tornázni, lefotóztam a fenekem meg a combom (nem röhög), mert kiváncsi vagyok, mi fog változni mondjuk egy-két-három hónap múlva. Nem erőltetem túl magam, direkt apró célokat tűztem ki az edzést illetően, a lényeg, hogy három hónapig kitartsak és minden nap tornáztassam a legproblémásabb részeimet. (Nem is irtam talán, pénteken voltam úszni, tök jó volt, onnan a lelkesedés.)
No megyek, elsirom magam az álláshirdetéseken.*

* Igyekszem eljutni egy recruiterhez minél előbb, bár semmi kedvem, de T. ragaszkodik hozzá, hogy onnan induljunk. Nekem azért nem tetszik az irodai, full time munka, mert egyrészt hányok az üzleti világtól, nem látom át, hogy tudnánk mindketten 9-6-ig munkát végezni rokoni besegités nélkül, mert mi van, ha teszem azt beteg lesz az egyik vagy másik gyerek, T.munkája ugye túl fontos, ő nem fog tudni itthonról dolgozni, nekem viszont nem fognak szabit adni kapásból, ráadásul sok helyen nincs is fizetett szabi... Ha már fizetés, ezerszer nyafogtam már, hogy ahová felvennének (HA felvennének, szerintem sehová sem vennének fel, mert ir referencia, előzetes ir tapasztalat hiányában nulla az esélyem, de mindegy) szóval azokra a munkákra, ahová egyáltalán van 1%-nyi esélyem bekerülni, az éves fizetés 22000 maximum, az havi 1830 bruttó, ami pont a két gyerek elhelyezésének ára havonta... (Specifikus munkákra, amik valamiféle különleges szaktudást igényelnek és igy többet is fizetnek, nincs reményem, mert semmi különlegeset nem tudok, általános munkatapasztalatom sincs sok, béna vagyok, na.) Szóval ááááááá, reménytelen az egész, csend, hó és halál.

Elkezdődött a web summit az RDS-ben, több ezer ember hömpölyög az utcácskáinkon, dugó van, óóó jeee. Mondjuk jellemzően ir dolog, hogy jövőre - és utána még két évig - Lisszabonban fogják megrendezni ezt a naaagy-naaagy eseményt, mert az ir szervezők az eddigi években olyan akadályokba ütköztek itt Dublinban, hogy röhej. (Pl nem volt jó wifi az RDS-ben (hahahaha), hiába könyörögtek, hogy javitsák az infrastruktúrát, hiszen vagy tizezer ember jön a világ minden részéről és se elég parkolóhely, se elég szálloda, se tömegközlekedés, kilométereket gyalogol minden érdeklődő, az állam nem is reagált a kérésekre (a szervezők fizettek volna mindent, csak engedélyekre lett volna szükségük), hát ja, igy kell ezt, ha nem látunk az orrunknál tovább)
Délelőtt amúgy a Pandában voltunk, Palikával, de azt hiszem nem megyek oda többet, mert röhejesek az árak (egy bolti muffin €2,7; egy papirpohár tea €2,2 - hát bakker, ennyit Powerscourt-ban sem kell fizetni és ott még finomak is a dolgok, mert helyben sütnek mindent) meg különben is, agybajt kaptam a szülőktől, akik le sem szarták a gyerekeiket. (Nem arról van szó, én is hagytam Palikát kibontakozni, nem voltam a sarkában, ücsörögtem az asztalnál, no de Paja egy áldott jó lélek az ilyen helyeken, játszik, felfedez, kedveskedik, viszont ha olyan lenne, hogy fakockával ront neki a kisebbeknek csak úgy, poénból, na akkor sicher, hogy a sarkában lennék és fegyelmezném és nem ülnék a seggemen neki háttal, mondván hulljon a férgese, ha valakit eltalál egy kislábassal, hát eltalál - jéééézus, 5 év után is úgy fel tudom húzni magam az ilyeneken...)
Itt tartunk most, T. valami orvosi ellenőrzésen van Tallaghtban, este jön Mónika, mi, ha minden igaz, negyed 7től kocsmázunk Arturékkal. Ennyi meg egy bambi.

Egyébként összességében jó volt ez a hétvége, viszonylag nyugis, csak vasárnap zavart be Peti, mert egész nap sértődősködött. (Ilyenkor keresi az okot a sértődésre, borzasztó, bármire ugrik és bemászik az ágy alá és onnan sóhajtozik ki, hogy hjaaajjj, de szomorú lettem... Hjajjjj, de szomorú... Én már csak a szemem tudom forgatni rajta, tudom, szar megoldás, de idegesitően mimóza és ami még bosszantóbb, kitartóan szenved, egész nap képes valami ócskaságon rugózni.)
Ma meg lazára vettük a figurát: nem mentünk sehová, mostam, teregettem, pakolásztam, csináltam egy cukkinis lecsót és hello. Most mindjárt indulunk Pipiért, jó lesz az napi levegőzésnek. Khm.

Osztán beszökött az ősz is időközben:

Éljen a mindig kéznél lévő telefon. 

Jellemző:

- Mi ez Palika? Mondd, mi ez, édes kisfiam (!)... Mondd, hogy oroszlán!
- Eeeeee....
- Igen! Nagyon ügyes vagy!

Palika bedugja a fejét a takaró alá, de közben az egész teste kilátszik ám, jön Pipi:
- Jajj, hát hol a Palika? Hol van a Pali?
Majd odasúgja nekem:
- Tudom ám, hogy ott van, csak játék ez...

• Palika új tudománya: megtanult horkolni - vagyis Pipi megtanitotta. Szóval horkol és utána kifújja a levegőt, mintha aludna. Repes a szivem. 
• Ja és végre tud formabedobózni. Akkurátusan keresgéli mit hova és hopp, benyomja a formákat. 
• És hűűűű, nagyon tud hisztizni, már el is felejtettem, Pipinél hogy volt ez. Dühösen kiált, ordit, csapkod, földhöz veri magát, tör(ne)-zúz(na), nagyon kis pukkancs. 
• Mostanság a kedvenc elfoglaltsága a mandarin pucolás. Vicces, mert Peti is ilyenkor kezdte, emlékszem, értékes perceket nyertünk vele Sydney felé. A baj csak az, hogy mostanság csak pucol, pucol, de nem eszi meg végig a mandarint, pár cikk után már dobná ki a kukába azt is...
• No és egy Pipi is: Pénteken a Cégnél talált egy Guess who-t, úgyhogy utána elárultam neki, hogy nekünk is van ám itthon egy utazós verzió (sajnos nem ablakokat kell nyitogatni, nem olyan profi), no most ezóta megy a találgatás. Imádja.    

És igy mentünk be a Tescoba... (Ahol kiverte a palávert, mert egyrészt ki akart sétálni egy palack vizzel, másrészt mikor már fizettünk (kinyilt nekünk egy pénztár haha), akkor meg a kosarat is el akarta tulajdonitani... Ó jaj. Szép időket vizionálok.)

Jaj, nagyon vicces volt ma, életünkben először voltunk Trick or Treat-elni. Elég nehezen indultunk neki (egész héten agonizáltunk, mert Eszterék már vagy két hete meghivtak, de a múlt vasárnapi bulin Hugo anyja, Vicki is mondta T-nek, hogy menjünk velük ide a közelbe kéregetni, úgyhogy nem tudtuk, mit csináljunk: a Hugo-s társaság kicsit jobb "befektetésnek" tűnt, mint a Lindusos, hiszen előbbivel egy osztályba járnak, fiú, ir, barátság, érted, ráadásul kocsiba sem kellett volna ülnünk - de baromi ciki lett volna lemondani az Eszteréket, miután ők meg már régebben szóltak...), no szóval bár egyikünknek sem volt nagy kedve menni ilyen stresszelés után, de végülis tök jól sikerült szerintem a buli. Palika alvása után, 4 körül indultunk, 5-re értünk oda (Blanchardstown a világ végén van, Dublin totál másik része, mint ahol mi lakunk), majd némi tötyörgés és fotózkodás után, 3/4 6 körül indultunk neki cukorkákat gyűjtögetni. A gyerekek totál be voltak zsongva, házról-házra jártunk szaladtunk velük meg a kis vödröcskéikkel és felügyeltük, hogy lapátolják be az édességeket. Eszter középkori asszonyságnak, Béci kalóznak, Lindus boszorkánynak, Livi katicabogárnak, Mia (ő egy másik magyar anyuka kislánya) töknek, Peti Draculának öltözve járta az utcákat, T.-n volt egy hosszú rasta, Palikán meg egy Jedwards paróka, az én kiegészitőm meg Paja volt maga, ugyanis az egész Trick or Treat-et Palikával a karomban nyomtam le. Fél 7ig mászkáltunk a zombik, félhullák, hercegnők és sárkányok között, majd hazatértünk és fél 8ig még dumálgattunk boszorkányujjakat rágcsálva, miközben a gyerekek hol bújócskáztak, hol a készleteiket mérték fel és cserélgettek.
Jó volt.