Mix

Tegnap délután szabad estém volt (úgy tűnik, mióta AV csütörtökön röplabdázik, nekem a kedd jut, ami fos, mert minden bezár 7-fél 8-kor, de jobb, mint a semmi), úgyhogy mivel mászkálni nem sok kedvem volt (és ugye a boltok nyitvatartási ideje miatt úgyis loholnom kellett volna), beugrottam a Penneys-be egy kék pólóért, mert vészesen kifogytam a nem-kopott felsőkből, legalábbis ami a kék és barna szineket illeti, mert piros felsőm még csak-csak lenne, de piros cipőm csak magassarkú van és van ez a mániám, hogy a cipőm-felsőm legyen egy szinű, no szóval vettem egy szép kék, hosszitott derekú pólót, ami még nagyobb hasmérettel is vállalható, majd beültem a moziba és megnéztem a Breathe in-t. Jó kis film volt, tetszett, bár a főszereplő csaj irtóra tenyérbemászó volt, nyomulós kis liba, aki adja az ártatlant, rohadjon meg, közben meg képes lenne elcsábitani egy életközépi válságát élő családfőt, aki meg mellesleg egy csődtömeg, hülyék az emberek, komolyan, nem szeretem őket.
Ma délelőtt egyébként visszatért az igazi ir nyár: ömlik az eső reggel óta, most nem váltakozik a napsütés meg az eső, keményen esik, megállás nélkül. Kocsi nélkül úgy döntöttem, végre tényleg elpakolom a szekrényből a már hasban szűk farmerjaimat és derékban rövid felsőimet, szóval P.-nek épitettem egy szuper vonatpályát, hogy legyen mivel játszania, én meg nekiláttam rendezgetni a ruháimat és láss csodát, találtam két hosszúnadrágot és két halásznadrágot, amik most pont kényelmesek. Utóbbi kettőt 2010. júniusában vettük az Europarkban, amikor rájöttünk, hogy a régi gatyóim hasban még szűkek egy hónappal a szülés után, de nagyjából egy hónap után nagyon bővek lettek (büszke), szóval olyan, mintha vadonat újak lennének, hurrá. Most, hogy terhesruhákat vadászom egyébként elkezdtem sajnálni nagyon azokat, akik nem 8-12-es méretűek, mert valami idióta módon minden üzlet a kisméretűekre áll rá és roppant megalázónak érzem, hogy sok üzletbe csak azért nem is megyek be inkább, mert tudom, hogy no itt terhesruha aztán tuti nincsen és nagyon rosszul esik megtapasztalni, mennyire beszűkültek a lehetőségek igy, hogy "nem mindennapi" ruhákat keresek. Ezzel párhuzamosan amúgy találtam még egy okot, miért nem szeretnék Amerikába költözni: ott pont igy járnék, de ott az ellenkezője miatt: most találtam a régi ruhák között egy eredeti Adidas mackónadrágot, amit még jó pár éve hozott nekem AV SF-ből és XS-es az amerikai méretezés szerint. Basszus fel kell hajtanom a szárát, mert különben taposnám... Nem értem, hogy az amerikaiak honnan öltözködnek, hiszen mikor ott voltunk, nem tűnt fel, hogy húúú, de nagyok lennének. (Ehhez képest jól befürödtünk 3 felsővel is, amit méret alapján vettünk, gondolván, hogy az S-es biztosan jó és a francokat, mindegyik úgy áll rajtam, mint tehénen a gatya.) Délelőtt egyébként felugrottak Brúnóék is, mert tegnap itt hagytak két kisautót és különben is itt jártak a közelben, mikor rákezdett az eső és jól esett nekik a fedél meg a jó szó.
Délután szerintem tanulni fogunk P.-vel (kocsi nincs, úgyis esik), megismerkedünk az A betűvel, ha ez igy megy tovább, magántanuló lesz basszuskulcs, hát egy nincs egy nyomorék hely, ahová be lehetne nyomni.    

Megint rázenditett az eső (ez olyan, mint mikor P. naponta tizszer kakilt egy-egy borsószemet), de bevallom, nem nagyon zavar most, olyan őszi hangulatom van, pedig augusztus, a nagy dinnye- és fosószezon otthon még csak most kezdődik, itt pedig az már az ősz első hónapja.
Délelőtt voltak Brúnóék, jó volt, csak Brúnó megint fejbe kólintotta egyszer-kétszer P.-t, csak úgy, szeretetből, mire szegénykém csak úgy pislogott, hogy akkor ezt most hogy. (Illetve egyszer megölelte, majd ugyanazzal a mozdulattal jó nagyot lökött is rajta, a riadt, csodálkozó szemek megint megvoltak.) Nem tudom, hogy ez jó-e vagy sem, de ilyenkor ő nem üt vissza, csak meglepődik és kis félmosollyal a szája szélén próbál tanácsot kérni a szemeivel, hogy akkor most mit csináljon... Istenem, hányszor fogják még elagyabugyálni az életben, de szomorú ez.
Ebédre cukkinifőzeléket főztem egyébként, nagyon jó lett, életemben először csináltam, tök büszke vagyok magamra, ráadásul elég sok lett, igy a holnapi ebédet is kipipálhatom, hurrá. Van valami magyar étterem, ami hétköznapokon 6-9-ig magyaros ételeket szállit ki, de néztem, 7 euró egy főétel és sajna csak olyasmiket csinálnak szinte, amiket én is lazán elkészitek, szóval mig egy jó kis rántotthúst még rendelnék is néhanapján, egy adag borsófőzeléket vagy mákos gubát nem fogok idehozatni kettőnknek már 14 euróért...
Napjaimat és gondolataimat amúgy teljesen lefoglalja az ovikeresés, szar az egész, mert a környéken eleve alig van valami, de azok nagy része (mondjuk 80%-a) részidőben be sem vesz senkit, 9-5ig meg nem tudjuk kifizetni a 1100 eurót meg minek is, ha itthon vagyok. Maga a gyerektársaság és az angol nyelv miatt viszont találnunk kell valamit záros határidőn belül, arról nem beszélve, hogy az utolsó hónapokban lehet jól is jönne, ha P. nem lenne itthon mondjuk heti 3 délelőttöt. Elveimet feladva már a gumtree-n is hirdettem, hogy childminder-t keresünk, de ömlik a szemét, már elnézést, ezt úgy értem, hogy megint pontos kritériumokat adtam (ir legyen, idősebb, itt lakjon a közelben, legyen szakirányú végzettsége, P. mellett 2-3 másik gyerekre is vigyázzon - a childminder az olyan családi napközi üzemeltető, nem nanny, babysitter, aki eljön hozzád és a saját lakástokban vigyáz a gyerekedre) és ehhez képest tucatjával kapom a 18 éves brazil lány vagyok és szivesen lennék babysitter jellegű leveleket, holott nekünk most nem szabadidőre van szükségünk elsősorban, hanem arra, hogy P. szokja a gyerekeket és tanulja a nyelvet (amit nem hiszem, hogy pont egy halál hibásan iró (és valószinűleg beszélő) külfölditől kéne átvennie). Szóval szar ügy, a legjobb lenne egy part time ovit / Montessorit találni a közelben havi 400-500 körül (max 400-at akarunk fizetni, ha 3 nap délelőtt megy, 500-at, ha 4 délelőtt), de ennek az esélye a nullához konvergál úgy tűnik. Brúnó anyukája emlitett egy új ovit, ami most nyilt, épp gyerekeket vadászik és az egyik ismerőse nagyon dicsérte, de az Blackrockban van, ahová reggelente darttal kéne menni, mert fél 10 előtt a város járhatatlan, igaz, eddig ez a legszimpibb, mert van part-time és a személyes ajánlás már legalább valami... Tök kiváncsi vagyok egyébként, hogyha otthon bezárnák az állami ovikat, bölcsiket, mit szólnának a népek.

Frontátvonulás

Én nem tudom, megint mi van mindenkivel, meg vagyok sértődve a világra, komolyan. Mikor hazajöttünk, szinte azonnal irtam az Eszteréknek (akiknek a Nóri nevű lányuk van, aki januárban lesz 3 éves), hogy találkozzunk, rég láttuk egymást, miegymás. Egy hétig nem reagált, mondjuk mi sem voltunk itthon sokat a melegben, szóval betudtam annak, hogy biztos ők is kirándulgatnak, majd egy hét után irt egy kurta levelet, hogy jó, majd találkozzunk jövő héten... A jövő hét eljött, elmúlt, majd miután most úgysincs kocsink, irtam neki, hogy jöjjenek át, szivesen látjuk őket, az eső is esik, kimenni úgysem lehet, mire most is valami kamu indokkal lepattintott. Otthon van ő is a 2,5 éves gyerekkel. Hasonlóan hozzám, semmi fixet sem csinál. Akkor hogy lehet az, hogy 3 hete egy szabad délelőttjük / délutánjuk sincsen? Eh, biztos utálják a képünket, csak azt nem értem, hogy ezt miért nem fogtam még fel, mit kapálózom... (Amúgy irtam Brúnóéknak is, ha minden igaz, ők eljönnek holnap.)
A másik az osztálytalálkozó saga, ami zajlik, miután irtam a közös falra, hogy khm, vajon mikor lesz szeptemberben a dolog, mert július vége van, ha nem  most veszek jegyet, akkor soha, mert 2 héttel a repülés előtt már rohadtul felmennek az árak és ugye szeptember első hetét javasolta az egyik lány, mire az Új Szervező, az Ex körbeirt a külföldön élőknek, hogy hát, szerinte ugyan még elég korán van (!), de egyeseknek sürgős, szóval mikor vagyunk nagyjából otthon, mert aszerint szervez. (Látszik, hogy az embereknek gőzük sincs, hogy megy ez a hazarepkedés, mit gondolt, majd augusztus közepén kijelenti, hogy szeptember 8 és veszünk jegyet 200-250 euróért (ami nálunk 400-500, ha P.-vel megyek)?) No mindegy, itt nem szóltam, kóstolgasson csak, le van ejtve, biztos én vagyok túlérzékeny (nem, mert ezt nem viccből irta, hanem komolyan), de ma meg szinte lecseszett, hogy mi az, hogy felvettem az általam kreált (!) Ex-gimi FB csoportba olyanokat is, akik nem az osztálytársaink voltak, hanem mondjuk évfolyamtársaink, mert ez most igy neki mennyi többletmunka, hogy csinálhat új FB csoportot... Anno morogtam is itt rajta, hogy két hülye elkezdett mindenkit felvenni a zárt csoportunkba és erre most én kapok kioktató hangnemben, hogy igy elcsesztem a magán-fórumunkat (amit mellesleg én találtam ki és csináltam meg, csak ketten belekontárkodtak)?! Hát hol élünk? Ami idegesit, hogy nem hiszem, hogy mással merne ilyen stilusban beszélni, velem meg simán megengedi magának több ember előtt.    
Biztos front van.

"Egy óvodást még kielégít az a válasz, hogy a testvére azért fogant, mert anya és apa szeretik egymást, és szerettek volna még egy gyermeket.- mondja Bojti Andrea gyermekpszichológus."

Most Bojti Andreának vagy nincs gyereke vagy bugyuta ahhoz, hogy tovább kérdezzen, de nálunk ez baromira nem működik, a mai nap végig abból áll, hogy P. ki akarja szedni belőlem részletekbe menően, hogy pontosan hogy is került a kistestvére a hasamba. Az Anya és Apa szeretik egymást maszlagot nem veszi be, a mindketten adtunk egy magocskát és abból lett a Gyermek sztori pedig tetszik neki, de folyton azt kérdezgeti, hogy mégis hogy és hol került belém az a bizonyos magocska. Istenem. Még egy ilyen kiváncsi és praktikus lelket... 

A hétvége folytatása

Vasárnap délelőtt amint kikeltem az ágyból, elkezdtem húst panirozni és készitettem egy adag kukoricapelyhes, egy adag sima és egy adag mézes-kókuszos bundás pulykafalatkát. 10 körül nekiindultunk Rathfarnham-nak, vagyis a Kastélyos játszónak, ahol egészen 12-ig játszottunk. Tűzött a nap, piszok meleg volt (25 fok kb, de tényleg erősen tűzött a nap), ezért mikor P. kért egy scone-t a teázóban, mi nem egészitettük azt ki a szokásos két bögre teával, csak vettünk egy sütit és szevasz. Délben megettük a pulykafalatkákat sült krumplival, majd P. nagy nehezen elaludt. 1-től 15 percenként kezdett el esni az eső, de nem csak úgy szemerkélt, hanem ömlött, mint az állat, igy áldottuk az eszünket, hogy még délelőtt letudtuk a kinti programot. Mivel esőben (sok helyen bokáig álló vizben gyalogoltak az emberek a városban) nem akartunk bevállalni semmi extrát, csak elautóztunk a Dealz-be vásárolni és hogy, hogy nem, P. kapott egy konyhai készletet (egy serpenyő, egy lábaska, egy bárd (!) meg két ilyen húskiszedő izé) és egy mikrofont. Utóbbi igazi, bár elég rossz minőségű, de nem akartuk, hogy AV rendes mikrofonjait nyúzza, mert azok kb 100-150x ennyibe kerültek, mint ez. Mikor hazaértünk, bedobtam egy mosást és nekiálltam pizzát sütni a maradék élesztőből, ami ma lejár és ugye mivel az élesztő nálunk nagy kincs, nem akartam, hogy veszendőbe menjen. Fél 9-kor már kész is lett a vacsora, amit egy Special Agent OSO alatt el is fogyasztottunk, majd jött a fürdés-alvás-jó éjszakát.

Ma egyébként AV elvitte a kocsit szervizbe, mert volt valami a fékkel és - jajj, borzalom - csak szerdán este lesz kész. Ami még rosszabb, hogy a bicaj és a motor is a csomagtartóban maradt, igy szobafogságra vagyunk itélve rendesen, annál is inkább, mert megint az van, mint már a múlt héten több napon, egy ideig süt a nap, majd 20 percenként jön egy zivatar, ami 10 perc alatt mindent eláztat, de csak azért, hogy 20 perc múlva megint kisüssön a nap, majd megint essen, majd megint kisüssön a nap és megint essen. Hát ezt igy kérem nem lehet csinálni. Az itthonlétünk örömére ebédre paprikás krumplit főztem, most meg épp kel a kakaós csiga, bár ez egy külön történet, mert kiderült, hogy a kenyérsütőgép bekrepált (nem hajlandó dagasztani), az ezer éves konyhai kis robotgépünk meg szintén, úgyhogy kénytelen voltam kézzel nyomkodni a hiperragadós tésztát fúj. Remélem azért lesz belőle valami.

update: Ez a kakaós csiga leirhatatlan. 80%-a ugyan fahéjas, mert P. és AV is azt szereti, de mindkét fajta valami isteni. Mit sem törődve a hányingerrel, befaltam vagy 4-et. Wow.

Why am I the one always packing all my stuff?

Südve blogján találtam ezt a számot, ami mit ad isten, megint Nate Ruess
és azon kivül, hogy P. imádja (a Go on, go on, go on például már nagyon jól megy) és néha kéri, hogy nézzük meg a bőröndös számot, mert tetszik neki (3.30-nál mindig felkiált, hogy de hát itt voltunk, pedig nem, mert Seattle-ben vették fel a klippet, de való igaz, hasonló helyeken jártunk Amerikában), szóval néha mikor nézem ezt a számot, eszembe jut, hogy óó, talán mégis jó lenne visszamenni Sunnyvale-be*, mert akkor egy egész más dimenzió nyilna számunkra, élhetnénk Amerikában, te jó ég, mások a fél karukat lerágnák azért, hogy ilyen lehetőségük legyen, hogy hetente bejárhassanak San Francisco-ba, hogy csak úgy buliból kiránduljanak a Yosemite Nemzeti Parkba vagy a Tahoe tóhoz, ha már Los Angelest túl zsúfoltnak tartják és közben meg valahogy taszit ez az egész, két gyerekkel, egyedül a világ végén, hát megbolondultunk mi, mi az istent keresnénk ott, az nem a mi világunk, nem a mi életünk, magyarok vagyunk, Európa közepéből, ahol tengernek hire-hamva sincs, ahol sikk a pesszimizmus, a folytonos problémázás, ahol sósabbak a könnyek, ahol jól esik éjt-nappallá téve nyitott kapukat döngetni, ahol a Pató Pál attitűd nem bug, hanem feature...  

* Egy ideje újra megy a csesztetés, hogy ha már nem maradtunk ott, akkor ha megszületik P2, no majd akkor oda menjünk vissza... Igen, ez nem képzelgés, AV valóban minden erejét bevetve próbál rábeszélni**. Őrület.

** A fő probléma, hogy ha hazamegyünk szülni, novembertől márciusig otthon vagyunk, kiveszünk egy lakást, fizetjük a bérleti diját és közben itt kinn ketyeg az itteni albérletünk is, ami annyit tesz, hogy 5400 eurót (plusz fix rezsi, mert ugye a tv-t nem mondjuk le, áramot, gázt nem köttetjük ki) kidobunk az ablakon csak úgy... Ezen ugye úgy lehetne segiteni, ha felmondanánk a mostani lakást, no de akkor hová jövünk vissza márciusban? Ha már úgyis ennyi sirámunk van Irországgal kapcsolatban, akkor nem lenne egyszerűbb már vissza sem jönni ide? No de akkor hová menjünk vissza? AV nem akar otthon maradni (én sem igazán), valami harmadik ország kéne, de melyik? Amerikában, Ausztráliában tárt karokkal várják (piszok mázlista), de ezekre én húzom a szám (a piszok válogatós mindenem), Németország pedig az egyetlen közelebbi opció, de egyrészt egyikünk sem beszél németül (én kicsit, AV semennyire, ami a munkánál nem gáz, de a mindennapi életben már kissé ciki), másrészt meg kell az nekünk, hogy kinézzenek, mint bevándorlókat, akik még a nyelvet sem beszélik? (Ebből a szempontból Irország szuper, a mindennapokban le sem szarják, ki ir, ki nem ir. (A munkáltatókat már érdekli, de ez most 2 évig kb nem számit.))

"Hétvége van? Akkó nem dolgozóóóóm!"

Délelőtt jó későn keltünk (legalábbis a 8-kor fekvők viszonylatában nézve) és miután főztem egy borsófőzeléket, elmentünk festéket venni Sandymountra meg a Palmerstown Parkba játszózni. Megállapitottuk, hogy a park nagyon jó kis környéken van és egyébként is, szeretjük. Ebéd után sütöttem egy banános pitét, majd P. nagy könyörgések árán elaludt, igy 3-kor elindulhattunk Blanchardstown-ba Eszterékhez, ahol májusban született a második kislány, a nagytestvér pedig ugye P.-nél egy hónappal idősebb nagyjából. P. nagyon várta már ezt a találkozót, már tegnap a farmon mondta, hogy de jó lenne, ha itt lenne Lindus, mikor délután bementem "felébreszteni" (= már rég fenn volt), akkor meg úgy fogadott, hogy alig vájtam máj, hogy be deje, medünk vendégségbe végje, szóval nagy elvárásokkal mentünk, az már biztos és azt hiszem, P. nem is csalódott: játszottak benn, játszottak kinn, veszekedtek, lökdösődtek*, ilyesmik. Hazafelé beugrottunk a Lidl-be venni ezt-azt (főleg péksütit) és mire hazaértünk, már 8 óra lett, igy az este nagyjából el is rohant. Ez volt a mai nap, szép volt, jó volt, remélem holnap is csinálunk valami izgalmasat.

* Ez amúgy olyan ciki, főleg vendégségben és olyan nehéz kezelni. Teszem azt P. elkezdett trambulinozni, az addig hintázó kislány odaszalad, próbálja ő is nyomni, de ugye egy egy személyes kis ugrálón ezt nem lehet, igy P. befesziti magát és nem engedi oda, mire a kislány sirni kezd és megsértődik. Ilyenkor mi van? Parancsoljam le P.-t, hogy engedje oda a kislányt / hagyjam őket, oldják meg egyedül (ebben az esetben általában P. nyer, mert makacs, mint egy pitbull) / mondjam a kislánynak, hogy P. úgyis mindjárt megunja és akkor ő jön? Szivem szerint hagynám őket, találják ki, mi legyen, mert ha hasonló eset forditva lenne, akkor sem mondanám a kislánynak, hogy gyere le, most P. játszik**, de vendégségben ugye ez tök kinos, hiszen elvégre az ő játékaikról van szó. (Ez megismétlődött a vasalóval és a pénztárgéppel is, jajj.)

** Mondjuk ahogy ez ma kinézett, nem is kéne mondanom, mert forditott esetben P. lazán letaszitotta volna a kislányt, hiába volt ott ő előbb (vannak ilyen napjai, néha ő a megtestesült Jóság és Udvariasság, néha meg ilyen kis vadóc, biztos ciklikusan termelődik benne a tesztoszteron haha).

Június 13. - július 10 / IV

Elértem hát ide, jöjjön az utolsó hét, el sem hiszem.

Csütörtökön délelőtt fodrásznál voltam, akkor azt hittem, szarul vágta le, de utólag tetszik, igaz, kicsit jobban megcibálhatta volna az elejét, hogy nagyobb legyen a kontraszt, de sebaj. Utána elsétáltam az uszinál játszózó P.-ékhez, majd hármasban (Anyuval volt), elmentünk a postára a könyvemért, amit előző délután rendeltem és már oda is ért a PostaPontra. (wow) Hozzácsaptam amúgy egy 200 Ft-os füzetkét is, éljen az alapos előkészités. Ahogy a posta előtt ülve nézegettünk az utcán, egyszer csak jött Z. és Kata, akinek épp bölcsiszünete volt, szóval meg is beszéltük gyorsan, hogy másnap beugrunk hozzájuk. Délután alvásidőben nekivágtunk a Gyerekvasútnak, mert oda már régóta szerettünk volna eljutni, de még mindig kimaradt. Először játszóztunk a Széchenyi hegynél, majd felszálltunk a vonatra és a Szépjuhásznéig zötyögtünk. Ott szintén játszóztunk egyet, valamint uzsonnáztunk és az utolsó kisvonattal mentünk vissza a Széchenyi hegyhez. Hazafelé repesztettünk nagyon, mert P. nem akart pisilni végig, még talán otthon pisilt utoljára, ebéd után, de kibirta csórikám hazáig.
Pénteken délelőtt tehát Katáztunk, a gyerekek gyurmáztak, mi meg dumáltunk, majd délután 3/4 5-kor jelenésem volt a dokinál, de azt hiszem, erről már irtam.

Szombaton délelőtt piac, játszó, város, vizezés az udvaron, majd délután elmentünk a Nádas Fogadóba találkozni pár régi ismerőssel. Bár minden volt osztálytársat meghivtam FB-n, végül ugyanazok jöttek, mint akik eddig mindig, nem volt hát nagy meglepi. Jól éreztük magunkat, de erről már szintén regéltem egyszer.
Vasárnap délelőtt kiugrottunk a Római partra, ahol megzabáltak a szúnyogok, de jót szórakoztunk. Először játszóztunk, majd jött a kavicsdobálás, végül vettünk egy adag marhapörköltet tarhonyával (P. ezt kért) és egy nagy hekket sült krumplival. Utóbbi szörnyű volt, én nem tudom, mi van a halakkal mostanság, emlékszem, gyerekként olyan finom, fehérhúsú, tökéletes sült halakat ettem, hogy csak na, most meg másodszor jártunk igy a Rómain, hogy valami borzalmat hoztak ki, pedig most direkt nem ott ebédeltünk, mint múltkor. Ebéd közben volt egy kis kaka-affér (P. kérte a pelust, de a parton nincs pelenkázó, sőt, egyenes felület sem, ahol ne látnák ezren kb), de sikeresen megoldottuk. (Én.)

 Délután jött a tesóm látogatóba, majd mikor elment, kiültünk húst sütögetni az udvarra, P. nagy örömére. Bár nem volt kánikula, az estét úgy fejeztük be, hogy P. beleült egy nagy dézsa vizbe meztelenül, mert az poén, mi meg fetrengtünk a röhögéstől. Hétfőn AV anyukája meglátogatott minket délelőtt és nagy megdöbbenésünkre délután 4-ig maradt. Miután elment, már csak a Forgách utcába tudtunk menni, ahol tollasoztunk, labdáztunk és ahol Anyu sütött hurkát meg sült krumplit a 35 fokban. A keddről már részletesen beszámoltam, csakúgy, mint a nagyszerű hazautunkról.
És-vé-ge. Juhú.

Állitólag be van sózva a fenekem

Pedig nem is.
Szerdán délután például nem emlékszem, hogy bárhová mentünk volna, sőt, fossá untuk magunkat délután itthon, ha minden igaz.

Csütörtökön délelőtt ezért elvágtáztunk a Buzzbeez-be, de kiábránditó volt: a játékok koszosak voltak és leharcoltak, a kicsik mindent a szájukba vettek, ezért csöpögött a nyál és ha már a nedveknél tartunk, természetesen egy-két orrfolyós gyerek is befigyelt itt a nyár közepén. Amikor az egyik rám nézett a nedves orrával, hirtelen belém nyilallt az érzés, hogy no nem. Ez itt nem az én helyem.
Mert ez itt nem kivétel, hanem a szabály. Rémes. Negyed 1-ig maradtunk (P. főleg a wc-nél lévő biztonsági kaput nyitotta-zárta), majd hazajöttünk ebédelni. (Csőben sült karfiol második terités.) Alvás után, mivel AV úgyis röplabdázott fél 10-ig, P.-vel csaptunk egy görbe délutánt: elmentünk Bray-be a vidámparkba. (Ezen ugyan volt egy kis vitánk, mert igy nem értünk haza fél 7-re, mikor AV-nek indulnia kellett volna, de mondtam, hogy nem érdekel, mert itthon hulla unalom van, nyár van, kinn kell lenni, szerintem nem esik le az aranygyűrű senki ujjáról, ha a központba DART-tal kell menni és nem kocsival...) No szóval P. szokás szerint két járgányra ült fel: egy tűzoltóautót és egy kamiont választott. A kettő között fagyiztunk is, illetve lementünk a parthoz kavicsot dobálni és majomkodni (lásd jobb kép). Odafelé elkapott egy óriási felhőszakadás, de mire Bray-be értünk, már tűzött a nap hálistennek, viszont, hogy keretes legyen a történet, hazafelé ismét rázenditett az ég és úgy esett, mintha dézsából öntenék, szóval alig-alig láttam valamit, volt para rendesen. Azt mondják, ez az eddigi meleg átka, hogy most olyan esők vannak, hogy ihajj, dörög-villámlik és bugyog a viz a talajon, úgy zuhog. (Ez meglehetősen ritka errefelé.) Hazafelé beugrottunk a Dunnes-be, mert P. áfonyát szeretett volna és ha már ott voltunk vettünk még ezt-azt, hogy hétvégén kevesebbet kelljen. Fél 8-ra értünk haza, meglehetősen dögfáradtan. Este befejeztük a szerdán este megkezdett Sztracsatella cimű filmet és nagyjából ennyi volt a nap.

Pénteken, azaz ma délelőtt elmentünk a Glenroe Open Farm-ra, ami Bray után van, Kilcoole-ban. Odafelé újra elkapott egy óriási felhőszakadás és mivel épp 100 körül repesztettünk, nem voltam teljesen nyugodt, mivel szinte semmit sem láttam a zuhogó esőtől. A poén az volt, hogy a zivatar közben sütött a nap is, teljesen olyan volt, mintha a Truman Show-ba csöppentünk volna, olyan lehetetlenül irreális volt az egész, hogy csak na. Mire odaértünk a farmra, elállt az eső (sőt, ott nem is esett, kis pocsolyák sem voltak), úgyhogy csodálatosan szép napsütésben jártuk körbe a birtokot. A nagyobb állatokkal kezdtünk (tehén, ló, szamár, póni, kecske, disznó), majd P. rákattant a játszótérre és igy a libák, tyúkok, kacsák sajnos kimaradtak. Játszózás közben jót beszélgettünk, majd elmentünk pisilni (úgy birom, hogy szépen szól és nagyon sok helyen van ilyen kis IKEA-s fellépőke, hogy ne bénázzunk a normál wc-n) és jött az állatsimogató. Sajnos csak egy nyuszit meg egy tengerimalacot lehetett gyötörni, de P.-nek igy is tetszett a dolog. Ezután már csak a kávézó volt hátra: mivel nem volt scone, vettünk valami borzalom rózsaszin sütit (a kezét törném le annak a cukrásznak (lószart cukrász az ilyen, kontár), aki képes ilyen borzalmat sütni: fél centi, morzsálódó piskótatészta, jó vastagon leöntve ragadós marcipánnal, kiráz a hideg, ha rágondolok, borzasztóak ezek az ir sütik), majd hazaautóztunk. Mivel hétfő óta nem volt kakkantás, csak nyögések hada és kőkemény has, alvás után adtam P.-nek egy kis hashajtót, ami meg is tette a hatását, kétszer is. Szegény 30 percet aludt csak délután, gondolom zavarta a hasa, bár ő azt mondta, pisilni kelt fel. Délután kézműveskedtünk: ujjfestékeztünk és szines rizzsel játszottunk. 5 körül elindultunk AV elé, mert én mentem a központba vásárolgatni, de vagy 20 percre foglyul ejtett a kocsi, ugyanis újra felhőszakadás volt, hömpölygött a viz a földön és égszakadás, földindulás... Végül 6-ra értem be a városba, vettem P.-nek egy kis inget, magamnak két nadrágot mert már nagyon nyomnak a sima gatyóim (az előbbi nem volt ám 55 euro, te jó ég, van, aki annyiért vesz egy nadrágot?) meg betértem a Dealz-be is csillogós ragasztóért és némi kézügyeskedős hozzávalóért. A Mekiben vacsoráztam, csirkés wrapet ettem ásványvizzel és roppant büszke voltam magamra, hogy a sok kólát és fantát vedelő ember most biztos azt hiszi, én ilyen cool lady vagyok, hogy sima vizet iszom, ráadásul nem eszem sült krumplit sem, pedig haha, a buták csak nem tudták, hogy az édes üditőktől hánynom kell, a sült krumpli wrap-pel pedig már annyi mennyiségű kaja, amit én nem birok legyűrni egyszerre. Mikor hazaértem, kiderült, hogy P. még háromszor fosott a hashajtótól (hmm, legközelebb asszem nem 8 csepp kell neki, hanem 3, de biztosra akartam menni) és szó szerint folyékonyat kakált, ami az őskorban volt utoljára. (Már elnézést, de nálunk csak kizárólag gurulós kaki van, ha van, amit nem tudok összenyomni abszolút, hát ilyen ez a szorulás, elszoktat a különböző tipusú végtermékektől.)
Holnap amúgy vendégség és azt hiszem elrámolom a normál nadrágjaim és előkotrom a terhes cuccaimat, mert Itt Az Idő, hizom. (Csak a rend és a pontosság kedvéért, 56,6 kg-mal kezdtem a terhességet, most is annyi vagyok, kiváncsi vagyok, lesz-e ez újra 72...)

Június 13 - július 10 / III

Csütörtökön, június 27-nél tartunk még csak jesszus, megvolt a temetés. Lehet, hogy ez furcsa és megbotránkoztató, de én úgy döntöttem, nem megyek. Úgy éreztem, a kórházban már elbúcsúztunk és semmi szükségem arra, hogy akár az a pár jelenlévő lássa, hogy ott sirok vagy szipogok. Persze, tudom, hogy csak a szűk család volt ott, hiszen Nagyapának 85 évesen már nem volt túl sok ismerőse, rokona, de akkor is, egyszerűen nem akartam ott lenni. Mivel páran (igazán páran, 4-en Anyuékon kivül) a temetés után még benéztek hozzánk egy kicsit beszélgetni, úgy gondoltuk, P.-t ildomos eltüntetni a helyszinről, hogy egyrészt ne villóddzon ott a kis cápás rövidgatyájában, másrészt meg mert nem akartunk egyelőre magyarázkodni, miért van mindenki feketében. Hogy valami programja is legyen, alvás után ezért elvittük a Repülőmúzeumba, Vecsésre, ami meglepően drága mulatság ahhoz képest, hogy szinte semmit sem lehet csinálni, igy P. 10 perc után kérdezgetni is kezdte, hogy mikor megyünk haza... Mivel a Market Central közel volt, hazafelé beugrottunk oda vásárolni, megvettem a Bori és a kistestvér cimű könyvet illetve oltári mázlival vettünk egy cipőt is P.-nek. (Ez volt az egyetlen mindhármunknak tetsző csuka, ráadásul egy darab volt a méretében.)

Pénteken szabadnapunk volt: mig Anyuék vigyáztak P.-re, mi AV-vel kettesben visszarepültünk az időben és egy napra a felelőtlen egyetemisták életét éltük. Mivel gőzünk sem volt, mit csináljunk, megálltunk az Auchannál venni némi reggelit és mivel az Anna, Peti első kötete akciós volt, megvettük azt is. Ezután a Feneketlen tóhoz hajtottunk, de mivel sétálni nem tudtam, mert bőszen szurkált a hasam, csak ültünk egy padon és romantikáztunk. Innen felgurultunk a Naphegy utcába, hogy lenézzünk a Várra és álmodozzunk, hogy egyszer majd ott lesz lakásunk, majd onnan egy meredek váltással elmentünk libegőzni. GPS nélkül mókás volt odatalálni, valóban az egyetemista időket idézte, hogy a térképpel a kezemben gubbasztok és navigálok az anyósülésről, merre szeljük át a várost... A Libegőn nem sokáig maradtunk, felérve ugyanis betámadtak a szúnyogok, AV pedig megtiltotta, hogy felgyalogoljak a kilátóhoz. Egy gyors pisi és pár fotó után ezért lelibegtünk, hogy utunkat az Allé irányába vegyünk, azaz hogy megebédelhessünk. Szokás szerint a Főzelékfalóban ettünk, majd - szintén szokás szerint - beugrottunk a Libribe, ugyanis P.-nek megigértem, hogy megveszem neki a Boribon cicája cimű könyvet. Mivel ekkor már 4-5 körül járt az idő, úgy gondoltuk, ideje hazatérni és igy is lett.
Szombaton AV már utazott haza, de mivel esti géppel ment, volt még időnk némi közös programra. Délelőtt piacoztunk és játszótereztünk P.-vel, délután pedig elmentünk a bényei (!) játszótérre, ahol életében először P. megöntözte az egyik bokrot, hurrá. Este kivittük AV-t a reptérre, könnyes búcsút vettünk és ezzel megkezdődött a nyaralásunk utolsó etapja, amikor is már csak kettesben voltunk otthon P.-vel.

Vasárnap Anyuék elmentek délelőtt a templomba, mert állitólag igy illik temetés után, mi pedig P.-vel otthon maradtunk és festegettünk. Délután az Attila dombot céloztuk be, ami ezúttal kicsit csalódás volt, mert furcsa módon elhanyagoltnak tűnt. A lovak aranyosak voltak, P. lelkesen simogatta is őket, de tőlük a játszótérre mentünk, amit viszont felvetett a gaz és csupa-csupa szemét volt. Mikor kimentünk a kapun, észrevettünk egy cetlit, hogy a játszóteret hétfőig tilos használni, amin kicsit befostunk, hogy vajon miért, de már nem volt mit tenni, hiszen egy órát már ott töltöttünk... A kijáratnál az őr persze nem tudta, miért volt kinn a kiirás, hát nem voltunk túl nyugodtak, bevallom. (Közben itt elkezdett esni és... tádáááám, dörög az ég! Sosem hallottam még itt égzengést, te jó ég, hát mi folyik itt?) A nap megkoronázásaképp megint rendeltem kaját, ezúttal azt hiszem sonkával-sajttal töltött pulykamellet sült krumplival.

Hétfőn, mivel szerettem volna eljutni a védőnőhöz, délelőtt itthon maradtunk, majd mivel kiderült, hogy ezen a hétfőn nincs "ügyfélfogadás", bementünk az Orczy Parkba játszóterezni. A játszótér maga teljesen okés volt, voltak hinták, csúszdák, körhinták - a közönség viszont... No ezt inkább hagyjuk, már irtam róluk a pillanat hevében. A játszózás után hazafelé vettük az irányt, konkrétan elmentünk a Forgách utcába megetetni a kutyákat. Mivel P. ezúttal nagy érdeklődést mutatott, úgy döntöttünk, bevisszük a kertbe, amit nem bántunk meg, ugyanis roppantul tetszett neki a hely. Bukfencezett, labdázott, tollasozott, olyan volt, mint aki mindig is kertes házban élt, nagyon tetszett neki, hogy mezitláb járkálhat a puha fűben. Jó soká értünk haza, volt vagy 8, mire elkezdhettünk vacsorázni, igy ezen a napon került talán legkésőbb ágyba az úr, ami meg is látszott, mert fürdés előtt levágott még egy oltári hisztit, úgyhogy elhatároztuk, hogy többet igy nem nyúvasztjuk ki, legkésőbb fél 8-ra haza kell érni vele.

Kedden hosszú programunk volt, alvásidőben nekivágtunk a Vasúttörténeti Parknak. Hogy az 1 óra alvás meglegyen, még vagy negyed órát ültünk a meleg kocsiban, várva, hogy P. felébredjen. Tavaly, Ausztrália után is jártunk már itt és már akkor is tetszett neki a hely, annak ellenére, hogy akkor még nem próbáltuk ki a kerti vasutat (mini kisvasút, nagyon-nagyon mini) és mozdonyt sem vezethetett, mint most. A hely fő attrakciója egyébként számára ezúttal is a kis terepasztal volt, amin összesen három kis vonatot lehetett húzogatni-tologatni. (Kevés is elég, bah.) A játszótéren végeztünk, ahol kicsit összevesztünk Apuval, mert P. csinált egy ördögvillát és ezért rászólt, én meg mondtam neki, hogy mivel mi nem hiszünk az ilyesmiben, ne hülyitse se angyalokkal, se ördögökkel, se Jézuskával, se a Bibiliával. (Ha-ha, tök úgy hangozhattam, mint egy újhullámos, modern anyuka, hát igy jártunk.) Meglehetősen mufurcan autóztunk hát haza, mindketten meggyőződve a magunk igazáról... A Forgách utcában zártuk a napot kertészkedéssel, tollasozással.

Szerdán délelőtt besétáltunk a városközpontba, mert még pénteken kaptam egy telefont, hogy megjöttek a könyvek, amiket rendeltem múlt hét elején. Mivel az egyik rendelt könyv az Anna, Peti lett volna, szóltam, hogy én azt nem vinném el, mert már megvettük, a másik viszont természetesen kéne. Kiderült, hogy ezt igy nem lehet, az a megoldás, hogy ott hagyom mindkét könyvet, ő visszaküldi őket a központba, én újra megrendelem a szükséges könyvet és majd bemegyek érte újra, ha megérkezik. (Őszintén, ez mennyi plusz postaköltség a cégnek? Pff...) No mindegy, nem részletezem tovább, a lényeg, hogy üres kézzel távoztam. Mig én ezt az ügyet intéztem, Anyu P.-vel a játszón töltötte az időt, mikor odaértem, épp boldogan lángosoztak. 11 körül nekivágtunk a gyerekrendelőnek, mert úgy gondoltam, P.-t látnia kéne egy gyerekorvosnak, csak úgy, poénból és a 3 éves státuszvizsgálatot is megejthetnénk, ha lehet. Nagyjából fél 1 körül jutottunk be, P. már eléggé unta a banánt, de a feladatokat nagyon szépen csinálta. Miközben az egyik asszisztens engem kérdezett ki a szokásairól (mond-e teljes mondatokat, rajzol-e ábrákat, ezeket megnevezi-e stb), a védőnő P.-t vizsgáztatta, mit tud. Először egy nagy tálból kellett kiválasztania különböző szinű dolgokat a védőnő utasitásai szerint, majd egy egyszerű állatos puzzle-szerűségbe kellett behelyeznie az állatokat olyan sorrendben, ahogy a védőnő mondta. Mivel a hallásvizsgálathoz szükséges fejhallgató láttán legörbült a szája rendesen (pedig itthon imádja hordani), áttértünk inkább a szemvizsgálatra, ami abból állt, hogy először a védőnő tisztázta, mi van egy kocka oldalaira festve (kisház, fésű, alma stb), majd messziről elkezdte forgatni a kockát és kérdezgette P.-t, mit lát. Bár ez is jól ment neki, amikor felültettem a vizsgálóasztalra, már masszivan le volt görbülve a szája és ami a legszomorúbb, kézzel próbálta visszaigazitani... Direkt nem kérdezgettem, mi baj, mi van most, mert akkor tuti elkezdett volna azonnal sirni és a doktornő sem erőltette a vigasztalást, úgy tűnik, rutinos volt. A torok- és mellkasvizsgálatot még megúsztuk bőgés nélkül, amikor viszont a fütykösre került a sor, szegény nagyon elkezdett sirni, gondolom zavarta, hogy piszkálják. Üvöltve hagytuk el a rendelőt, nagyon sajnáltam szegényt, mert olyan szépen teljesitett, csak késő is volt már, unta is magát, új volt a helyzet, vizsgálgatták is... Csoda, hogy csak az utolsó fél percben zenditett rá... Alvás előtt még volt egy másik kellemetlen menetünk is: a szorulás ugyanis tetőzött és szegény bár napok óta tiltakozott a kúp ellen, alvás előtt szólt, hogy kéne bizony az a kúp. Az elkövetkezendőket nem részletezném, nagyon gáz volt, legyen elég annyi. Délután vigaszdijként elvittük a Katica játszóházba, majd utána a Forgách utcában mókázott, mintha mi sem történt volna délelőtt és ebéd körül. (Már csak egy hét van hátra, nyugalom.)

A tegnapi remek cikk után (hogy a gyerekkórházakban 3-4 éves (!) várólisták vannak teszem azt egy krónikus szemromlás kivizsgálásánál - ezt amúgy Brúnóék is mesélték, hogy a vesebetegen született újszülöttet 3 hónap múlva akarták megvizsgálni) ma újra szépet olvastam: az egyik Giraffe bölcsiből megint kiszökött két kicsi. Pf.

Elveink

Megirigyeltem a hercegi (királyi? istenem, sosem tudom) párt és legszivesebben én is titkolnám mostantól a Születendő Gyermek nemét. Mondjuk nem sokan tudják még (meg kevesebb embert izgat, mint a trónörökös haha), de most az a tervem, hogy ez igy is maradjon. Egyébként magát a terhességet is "titkoljuk", pontosabban aki nem lát személyesen, az nem fogja tudni januárig, mert elhatároztam, hogy nem teszek fel terhes képet a FB-ra és magamtól én nem újságolok semmit senkinek. Természetesen, ha valaki rákérdez, hogy tervezünk-e tesót, akkor elmondjuk, még ha "látatlanban" is merül fel a dolog, de csak úgy... nem hirdetjük. Ezek az elvek, amiket lefektettünk, aztán majd alakul, ahogy alakul. Kéremkapcsoljaki.

Egyébiránt

P2 tökéletes diétán tart, mivel bármikor édeset eszem vagy iszom, utána totál hányingerem lesz még mindig. Ez leginkább azért zavaró, mert inni alig birok valamit, abból ugyanis nincsen sós. Hetek óta nem ittam sem gyümölcslét, sem szénsavas üditőt, sem teát, sem kakaót, marad a sima viz, ami ugye mindent csinál, de hizlalni nem hizlal. Jaj.

update: Csináltam sajtos kekszet (mélyhűtőből vettem ki a tésztát, csak ki kellett szaggatni) és sajnos ettől is émelygek. Lehet, hogy ez sosem fog elmúlni? Egy biztos: többet én nem akarok terhes lenni, kislányok, igy jártatok, én már sosem fogok rózsaszin ruhát venni azt hiszem.

Napjaink folyása

Hűvösebb van hétfő óta, teljesen olyan, mintha már az ősz jönne, pedig még előttünk az augusztus. De a földön barna levelek kavarognak, az égen meg óriási esőfelhők. (Esni hálistennek nem esik, csak be van borulva.) Most, hogy a tengerpart nem opció, tegnap délelőtt elmentünk hát LUAS-ozni, mert hétfőn Malahide felé P. látott egy villamost és teljesen rákattant, hogy majd a közeljövőben utazzunk rajta, mert ő még sosem ült LUAS-on. Szóval igy váljon valóra minden álma, kedden délelőtt felkerekedtünk és elautóztunk a Collins Barracks-hoz, mert ott régen ingyenes volt a parkolás, gondoltam letesszük a kocsit, elmegyünk a Liffey partjára, ami olyan 5-6 megálló, sétálunk, veszünk egy jégkrémet és szépen visszavillamosozunk a múzemhoz, majd hazaautózunk. No most hogy a parkolás fizetős lett a múzeumnál, mióta utoljára ott jártunk, egy dolog. De utána megvettük a villamosjegyeket, felszálltunk és basszus egyetlen megálló után kiderült, hogy valami baleset miatt állnak a villamosok, nem megyünk tovább. Szegény P. teljesen kétségbeesett, hogy most mi lesz, nagyon megsajnáltam, úgyhogy bár több apróm nem volt, mondtam lesz ami lesz, akkor most elindulunk a másik irányba és arrafelé utazunk egy kicsit, bár abba az irányba a jegyünk ugye nem érvényes. (Tök béna ez a rendszer, szakaszok vannak, pl Central 1 - Docklands stb és a jegy ára nem attól függ, hány megállót teszel meg, hanem hogy hány szakaszt érint az utad. Mintha a Ferenc körúttól a Deákig lenne a Central 1 mondjuk és ha a Klinikáktól mennél a Kálvinig, ami 2 megálló, akkor többet fizetnél, mintha a Ferenc körúttól mennél a Deákig, ami viszont 3. Gáz.) No de visszatérve, felültünk a villamosra újra és nekivágtunk az útnak. Én persze végig fostam, mi van, ha "lebukunk", elképzeltem, milyen lesz magyarázkodni, illetve közben azon is filóztam, hol szálljunk le, ahol van valami értelmes is. Végül a Rialtónál szálltunk le, mert úgy rémlett, ott van némi Grand Canal és oda lehet kavicsokat dobálni, de csalódottan láttam, hogy nem, nem, itt bizony az ég világon semmi nincsen. Kicsit sétáltunk a házak között, boltokat sem láttam, majd visszaszálltunk a villamosra, ami a múzeumig minden megállónál 10 percet állt. Nem kb 10 percet, pontosan 10 percet. Már azt hittem az agyam eldobom. Mi álltunk, szemben meg percenként jöttek a villamosok, gyorsan, vidáman. Mivel Smithfield-nél, ahol leszállitottak minket, láttam egy mini játszóteret, mondtam P.-nek, hogy ott szállunk le, úgyhogy mikor jó fél órás utazással megérkeztünk, nekiindultunk a térnek. 10 perc játék után már fél 1 felé járt az idő, gondoltam ideje indulni, úgyhogy beálltunk a megállóba, gondolván 1-2 perc és jön a LUAS, hiszen ebben az irányban  nem volt gond... Aha... 20 percet vártunk, mire jött egy totálisan tömött járgány, de mondtam P.-nek, hogy egy életünk, egy halálunk, erre felszállunk, mert egy megálló a múzeum (gyalog is kb 20 perc lett volna vele, ezért nem indultunk el), nem fogunk még egyet várni. Mikor megérkeztünk, P. mindenáron be akart még menni a Collins Barracks-ba, megnézegetni a kiállitásokat, én meg igencsak sajnáltam a balul sikerült délelőttünk miatt, úgyhogy elvittem a tankokhoz, amiktől kissé megilletődött és máris igyekezett a kocsihoz, mint a kisangyal. Fél 2-re értünk haza, ebéd persze nuku, úgyhogy összecsaptam egy Uncle Ben's-féle édes-savanyút és evés, alvás. Délután nem kockáztattam újabb programot: itthon maradtunk és sütöttünk szilvás clafoutist, mert annyi helyen elém jött mostanság, hogy gondoltam kipróbálom. (Azért szilvásat, mert hétfő délután voltunk a Tescoban és 6 szem szilva csak 1,5 euró volt, mig minden más aranyáron ment... A Tesco előtt egyébként voltunk a Dealzben is és P. kapott egy tollasütőszerűséget egy kicsike labdával, de amióta megvan a cucc, még egyfolytában fújt a szél, igy nem tudtuk kültéren kipróbálni, én pedig kaptam egy pitetepsit, mert már előre tudtam, hogy sütni fogok.) Visszatérve a sütihez: háááát, engem nem nyűgözött le, egyrészt nagyon édes volt, másrészt pedig nagyon tejes, pudingszerű. AV-nek megigértem, hogy sütök majd még egy barackosat a hétvégén, de ami engem illet, én maradnék a normál tésztás piténél, amiben van anyag, amit lehet rágni. Sütisütés után AV elé mentünk és kiautóztunk Sandymountra bicajozni, majd hazafelé beugrottunk vásárolni is. Édes ez a pihenés.
Ma, bár a strandra indultunk, jól tettük, hogy módositottunk a terven útközben, mert egyik pillanatról a másikra nagyon lehűlt az idő és be is borult. A St Anne's Park-ban kötöttünk ki végül, ahol P. jót játszózott és ahol van a Red Stables teázó is, ahol vettünk egy scone-t, amit végül nem ettünk meg, hanem becsomagolva hazahoztunk... Bár jó későn értünk haza, csőben sült karfiolt főztem / sütöttem, szóval megint jól elcsúszott az altatás, de igy jártunk. A délutáni programot egyelőre homály fedi, mert eléggé fúj a szél, 20 fok sincs (szerintem) és lóg az eső lába. Szussz.

Szegény P. olyan kis koravén, úgy sajnálom ezért, de közben meg időről-időre emlékeztetnem kell magam arra, hogy basszus, még csak 3 éves, ne várjam már, hogy úgy viselkedjen, mint aki 6-8 vagy még több. (Az apja amúgy még durvább, képtelen megjegyezni, hány éves szegény gyerek, olyan dolgokat vár el tőle, hogy ihajj.) De pl mikor hulla vagyok és jönnék már fel a lakásba, hogy lezuhanjak egy székre, ő meg már a sarkon közli, hogy majd egyedül fog kiszállni (ez úgy zajlik, hogy kikattintja a biztonsági övét, lehúzza az ablakát, kinyúl és kivülről kinyitja az ajtaját (a gyerekzár miatt belülről nem nyilik), majd majdnem kiesik, de valahogy csak kilép a kocsiból, felhúzza az ablakát, ráb*ssza a kocsiajtót (nem, nem becsukja, minden erejét beleadva becseszi az ajtót), majd lélekszakadva rohan hozzám, hogy én zájom be, én zájom be, azaz elkéri a kocsikulcsot, hogy hátul bedugja a zárba és ráforditsa, no ezek után már nem nagyon vagyok vevő a héééj, tilos a csikja lépni, állj meg, stop! parancsára (hogy ezt hogy találta ki, nem tudom, nekem 6 éves koromban volt ilyen mániám, de kb 9 évesen elmúlt, azóta el is felejtettem) illetve a ház ajtókulcsát sem szivesen adom oda, hogy bénázzon a zárral és ilyenkor jön a hiszti meg a nyafogás, ami idegesitő, de egy szinten jogos is, hát szegénykém csak ügyesedni akar meg kiteljesedni egy ajtónyitással, mi bajom lenne, ha engedném neki... No ugye.
Mr Érettnek (jajj, nem akarom skatulyázni, de tényleg olyan kis mini felnőtt) egyébként új kedvenc száma van a "forró szives", amiről sokáig nem tudtam, micsoda, de mikor meghallottam, hogy vonattologatás közben azt énekli, hogy febjuáj, fojgatag, néhány elvajázsolt nap, rájöttem, hogy hohóóó, hát ez Charlie. (Mikor a következő autózásnál a CD-n jött ez a szám, cinkosan hátranéztem rá a pirosnál, mire nagyon elkezdett röhögni és közölte, hogy te nézzé ejője, mejt vezetned kejj. Mondom én, hogy koravén.)      

Június 13.-július 10. / II

Szóval a második hét.

Csütörtök délelőtt AV még mindig dolgozott, valami fotózáson volt, úgyhogy csak dél körül ért haza. Mi, ha minden igaz, otthon az udvaron élveztük a nyarat. Délután az előző napi strand sikerén felbuzdulva újra elmentünk a ceglédi strandra, ezúttal AV-val hármasban. Rutinosan benn kezdtünk (a kinti medencére 4-kor még tűz a nap) és csodák csodájára némi huzakodás után P. most a benti medencébe is bemerészkedett. Mivel a vizipiszolya nem működött, AV elslattyogott venni egyet és kemény 250 ft-ért hozott egy gyönyörű kis kéket. Innentől P. Lesből Támadó Vizipisztolyozó lett, de mivel olyan vékony sugárban köpi a vizet a fegyver, hogy ihajj, szerintem senki észre sem vette, hogy eltalálták. A benti medence után lángosoztunk egyet, majd jött a külső móka: szivárványcsúszda, vizköpők, nagy volt az öröm igazán. Hazafelé beugrottunk a Tesco-ba vásárolni és újra hulla fáradtan, 8 körül estünk haza.

Pénteken délelőtt csak a központba autóztunk be és fagyiztunk valamint újra bementünk a kis játszóudvarra a könyvtár mögött. Ebédre P.-t hazavittük és beizzadtuk magunkat az Alle-ig. A Sparban kezdtünk (szomjasak voltunk), majd ebédeltünk a Főzelékfalóban. Az utolsó falatokat már futva tettük meg, nehogy lekéssük a kinézett filmet, a Gyakornokokat. Nem a legjobb választás volt a film, de rajzfilmet vagy akciófilmet nem akartunk nézni, maradt ez. Az még csak hagyján, hogy teli volt kamukkal a film (pl hogy nem lehet kaját hazavinni vagy randizni cégen belül), az, hogy az egész egy nagy-nagy klisé volt, már jobban idegesitett. Nagyjából minden mondatot előre ki lehetett találni, a végkifejletről nem szólva. Persze örültünk, hogy eljutottunk kettesben moziba, úgyhogy inkább nem fikázom tovább a művet... A film után AV elment egy műszaki boltba, én pedig a Librit vettem célba, hogy lőjek valamilyen testvéres mesekönyvet. Egy eladónő az első percben letámadott, nem hagyott nézegetni, folyamatosan beszélt, beszélt, beszélt (ez az Önök ügye, a férjéé és az Öné, a gyereknek semmi köze hozzá, minek akar kistestvéres könyvet venni, hm? VAGY áááá, az Anna, Petit meg ne vegye, mert borzasztó, függő lesz a gyerek, neeem, nem ajánlom) és végülis mindenről lebeszélt. Ezután áttértünk a bili témára, ajánlgatta a ki kakilt a vakond fejére könyvet, majd élvezettel fel is olvasta... Az egészet. Amikor közölte, hogy gyerekkorában szivesen pisilt rá a kezére, úgy éreztem, itt az idő lépni... Szerencsém volt, AV épp jött és kimentett, nem kellett magyarázkodnom, miért szivódom fel nyomtalan. A Libris kaland után találkoztunk a Katával, majd miután nem találtunk egyetlen légkondis helyet sem, ahol hűvös lett volna (egyedül az Intimissimi-ben ment a légkondi, no de oda nem ülhettünk be), kimentünk a szemközti palacsintázóba dumálni. Jó másfél órát ültünk benn, sajnos mi voltunk az egyetlenek, pedig tök jó hideg volt és a palacsinták is finomak voltak. Miután kifogytunk a szóból, szépen hazafelé vettük az irányt, fürdetésre haza is értünk Anyuékhoz.
Szombaton piacoztunk, vagyis lángosoztunk, elsétáltunk a játszótérre és vettem ezt-azt a DM-ben, Rossmann-ban meg a patikában. Délután szintén lightosra vettük a figurát: elugrottunk a játszóházba a Tesco mellé, majd ha már ott voltunk, vásároltunk is kicsit. Lehet, hogy más is történt, de nem emlékszem sajnos és fotó sem készült, hogy beugorjon valami...
Vasárnap 10 körül nekivágtunk Nagyinak. A terv az volt, hogy mig ők (már P. meg a Nagyi) ebédelnek, játszóznak, addig mi találkozunk L-ékkel és dumálgatunk majd bobozunk Visegrádon és ott ebédelünk a Don Vito-ban. Ehhez képest az orvos ugye letiltott a bobozásról, sétálni nem igazán szerettem volna a 70 fokban, szóval abban maradtunk, hogy beülünk egy étterembe, ebédelünk, majd szépen hazamegyünk L-ékhez kártyázni. Igy is lett, ettünk egy jót a Bécsi Szelet Vendéglőben, majd 3 körül visszavonultunk kártyázni, de közben hivott Anyósom, hogy 37,6 P. láza, adjon-e neki lázcsillapitót. Miután mondtam, hogy pff, dehogy (a telefon nem adta át a legyintésem), közölte, hogy de, ő ad (akkor minek kérdezi?), majd ebben maradtunk. 6-ig mókáztunk L-ékkel, megbeszéltük, hogy ők mindenképp a Pók utcába szeretnének költözni (WTF), mi meg valahová oda, ahol jó az egészségügy; majd hazamentünk, pontosabban Nagyihoz. Ott kiderült, hogy nem voltak ám sehol ("lázasan" nem akartak lemenni... ekkor olyan jó 37,2 is lehetett az a láz) illetve Anyósom mondta, hogy beszéltek Skype-on Anyuékkal és Valami Történt. Imádom Anyut, de emiatt nem tudnám búbolni, hogy csak elejt dolgokat, jól felizgat, majd mert azt hiszi, igy nem idegeskedem, nem mond el semmi fontosat, nehogy aggódjak. Nagy nehezen sikerült végül őket elérnem, kiderült, hogy miután elmentünk reggel, 5 perc múlva kb Apu is befutott, mert a jobb mutatóujjának a végét lenyisszantotta a metszőollóval és ömlött belőle a vér. Ekkor ők ahelyett, hogy hivtak volna, mi van és mi visszafordulva elvihettük volna Aput kocsival az ügyeletre, kussoltak és mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne, elbicajoztak a rendelőbe, ahol kiderült, hogy be kell menni a Baleseti Sebészetre a sérüléssel, ami azt jelenti, hogy Apu egyedül felült egy buszra és egy órán át bebuszozott Pestre, hogy többszöri BKV-s átszállás után megérkezzen oda, ahol végre ellátták a sebét... Mindezt ahelyett, hogy mi elvittük volna kocsival... Mikor ezt megtudtam, fel tudtam volna robbanni, komolyan. Ez nem óvás-védés, ez nettó bosszantó hülyeség! Miután jól lecsesztem őket, milyen bolondok, jó mérgesen feküdtem le és hasonlóképp aludtam a forróságban-zajban.

Hétfőn 8.40-re mentem a Klinikára, laborvizsgálatra, majd mit tesz isten, fél 10-kor le is vették a vérem. Gőzöm sincs, miért késtünk, de úgy tűnik, ez itt igy divat. Negyed 11-re értem vissza a Fiúkhoz, fél körül már szedelőzködtünk is, ugyanis a Koós Károly téren találkozónk volt Sanyi báékkal. Az öregek aranyosak voltak, nem győzték P.-t csodálni, milyen önálló (haha), majd mivel elég bizonytalanul éreztem magam, AV hazavitt minket Anyuékhoz kocsival. (Eredetileg csak mi mentünk volna haza, ő maradt volna Pesten, mert ebéd után szerelni kellett valamit Sanyi bánál, de volt olyan kedves és rendes, hogy hazaszállitott minket és vonattal jött vissza az 50 fokban.) Délutánra megjött az eső: mivel úgyis kellett P.-nek őszi cipő, úgy döntöttünk, elautózunk a maglódi Auchan-hoz, amellett van Deichmann is, hátha. Mondanom sem kell, nem találtunk semmi szépet őkelmének, mert a 25-ös méret úgy tűnik, hiánycikk volt: 3-4 félcipőt találtunk összesen, azokat is horror áron (9000+ Ft). (Lány cipőkből bezzeg volt dögivel, akciósok is, már majdnem vettem P.-nek egy semleges(nek tűnő) topánt, mikor felfedeztem egy alattomos virágdiszt az oldalán, botrány, hogy nem csak a ruha-, de a cipőválaszték is jóval gyengébb, ha a fiúkról van szó.) A sikertelen nézelődés után P. slusszpoénként be is pisilt az áruházban, mig mi Anyuval wc-n voltunk (micsoda irónia - természetesen kérdeztük előtte, eljön-e ő is) és Apu, ahelyett, hogy megvárt volna minket, hogy a pisis gyereket a mosdóban átöltöztessük, kivitte szerencsétlent az esőben a kocsihoz, hogy majd ott cseréljük ki az alsóját... Eh... Ezen kis fiaskók ellenére jó kis nap volt ez is, bár innentől egy ideig eléggé elromlott az idő.

Kedden délelőtt semmit sem csináltunk konkrétan, vagyis Anyuék igen, körbejárták a szomszédokat P.-vel és beszélgettek itt-ott, de én döglődtem otthon. Délután az esőfelhők ellenére nekivágtunk a gyömrői tónak, de mire leértünk a játszótérhez, elkezdett komolyan ömleni az eső, úgyhogy rohantunk fedezékbe szépen. Szerencsére 5 perc múlva alábbhagyott, kezdhettünk játszózni és sétálni. Némi hintázás után nekiindultunk a tavat körbejárni, de amikor újra csöpögni kezdett, inkább hazaindultunk. Itthon rendeltem magamnak vacsorát (hekket sültkrumplival), úgyhogy miután végre kihozták, P.-vel azt vacsoráztuk. (Imádja a halat, mintha nem is az Apja fia lenne...) Az eső egyébként szinte egész estig nem állt el, szépen lehűtve ezzel a hőmérsékletet.
Szerdán délelőtt bevonatoztam volna Pestre, a pajzsmirigy dokihoz, de mivel valami vágányzár miatt nem jártak a vonatok, ezért végül Apuék vittek be kocsival az Ecseri útig. A 11-es időpontom ellenére már 3/4 11-kor végeztem, úgyhogy előttem volt az egész nap mókázni, sétálni, de olyan hulla voltam, hogy egyszerűen nem tudtam élvezni a szabadidőmet. A Westendben csalódottam döbbentem rá, hogy se Főzelékfaló nincs, se Match (vagy valamilyen élelmiszerbolt), úgyhogy miután benéztem az Alexandrába (ahol a gyerekkönyveknél legalább 40 fok tombolt, ráadásul a WC fizetős volt, őrület, ide sem megyünk többet), szépen visszaoldalogtam a Nyugatiba és felszálltam az első hazafelé induló vonatra. (Úristen, ezt leirni is durva, mintha nem is én lettem volna...) Délután P.-t elvittük a Katica Játszóházba, mivel szerdánként féláras nap van és mig ő játszott, én benéztem a Tescoba, hátha van sajtos roló / isler / Apenta / dinnye. (Általában ezeket kergettem egész otthonlétem alatt.) AV egyébként a keddi munkanapja után ezen a napon már hazajött, igy újra együtt tudtunk nyomulni hármasban, még hogy nem nyaraltunk mi idén, ejnye.    

Anyway

Sokat irtam már az ir utak keskenységéről. No most itt egy példa is: az út két oldalán parkolók vannak, te pedig suhansz köztük, remélve, hogy senki sem fog szembe jönni... (Ezt még tudják fokozni, amikor valóban egy sávos a kétirányú út, nem másfél, mint ez, bár ha belegondolok, ha jönnek szembe, totál mindegy, hogy nem fértek el.)

Hételeje

Ma keményen belecsaptunk a programokba, mivel láttam, hogy holnaptól végeláthatatlan esőt igér a meterológia, elmentünk a Malahide-i kastélyhoz. Mivel sejtettem, hogy P.-t a kastélytúra nem izgatná nagyon (meg különben is, már voltunk benn vagy háromszor, még mikor nem volt felújitva és egy csomó terembe bemehettünk, ami most zárva van) ezúttal inkább a Kertbe mentünk be.
A birtok maga ingyenesen látogatható, a kert 7 euró felnőtteknek, a 3 éveseknek pedig még ingyenes, ezért úgy döntöttem, mivel AV amúgy sem egy kertmániás, elmegyünk P.-vel kettesben, spórolunk 7 eurót, hurrá. (Egyébként két jópontot is érdemel ez a hely: 1) nyitva van hétfőn és egész sokáig (halálom, ha nyáron bezárnak a látnivalók délután 5-kor, mikor este 10-kor is kvázi világos van) 2) 3 éves korban még nem kell belépő (ahogy elnézem, mindenhol máshol (múzeumokban, tömegközlekedésen stb) 3 éves kortól kell fizetni, még hozzá alig-alig kevesebbet, mint a felnőtteknek, pfff).) No szóval az interaktiv kiállitás a kert előtt nem egy nagy szám, oké, lehet fát tervezni (ki kell választani, milyen legyen a szine, milyen magas legyen, milyen legyen a levele, a gyökere stb) és van pár lyuk, amibe beleszippantva különböző növények, virágok illatát lehet érezni, de egyébként 5 perc alatt végigszaladható. A kert 4 acre (hold?), szóval lehet benne sétálni rendesen és mivel most egész jó időben mentünk, nagyon sok minden virágzott, ezért nagyon látványos és szines volt. Félúton sajna eléggé elkezdett szúrni az oldalam, nagyon kellemetlen volt, alig birtam kiegyenesedni, úgyhogy negyed 1 körül már haza is indultunk, pedig maradhattunk volna még, mert a kastély előtti óriási területeken jó lett volna focizni, frizbizni egyet, de egyszerűen képtelen voltam mozogni, úgyhogy beültünk a kocsiba és hazasiettünk. Itthon persze elmúlt a szúrás, ebédeltünk (spenótos-ricottás tésztát - vajon ezt a szószt le lehet-e fagyasztani, mert sok lett), P. most aludt el, de keltem fél 4-kor, mert nem akarok 11-ig altatni. Tudom, hogy nem kéne megerőltetnem magam, de azon filózom, délután mit csináljunk, igértem P.-nek némi tengerpartot, ha jó idő lesz, de lehet, hogy csak egy sima Herbert Park lesz az ügyből, mert soká van még november, mire hazajutunk, nem akarom, hogy gond legyen...      

Szombaton megszáritja a nap

A tegnapi napunk ismét sűrűre sikeredett. Délelőtt kimentünk Seapoint-hoz tengerpartozni, ami remek volt, attól eltekintve, hogy kemény dagály volt, igy mikor negyed 11 körül lecuccoltunk, úgy tűnt, itt sosem volt és sosem lesz szép homokos part, itt bizony szigorúan hömpölyög a tenger és ő az úr. Nem viccelek, ahol máshol száraz lábbal lehetett szaladgálni, ott most jó 2,5-3 méter mély viz fogadott, a pénteki kis vizecske ehhez képest semmi sem volt. Szerencsére ott voltak Brúnóék is, igy ötösben várakoztunk az apályra, ami mókásabb volt, mintha csak hárman lettünk volna. P. ettől függetlenül eléggé unatkozott, ami abból látszott, hogy folyamatosan enni kért. Miután megevett egy fél zacskó ropit, egy muffint, egy banánt, egy kis cerbonát és egy furcsa innivalót (mindezt persze az itthoni reggeli után), kifogytunk a készletből és azon röhögtünk, mennyire látszik, hogy nem otthon vagyunk, Magyarországon, mert ott most ilyenkor elsétálnánk a lángososhoz venni egy óriási olajos lángost, itt bezzeg nincs semmi kajálda, de még csak arra sem sül el senkinek az agya, hogy egy ilyen kis mobil autóból üditőt vagy fagyit áruljon a parton lévő többszáz embernek... No mindegy, valahogy eltelesztettük az időt és olyan dél körül a viz már annyira leapadt, hogy egy 1-2 méter széles sávon már csak iszap maradt és kezdődhetett a tampicsolás. AV egyébként elvesztette az Ir tenger szüzességét, mióta itt vagyunk, életében először megmártózott a hullámokban és közölte, hogy k*rva hideg a viz még most is, hogy napok-hetek óta 25 fok körül van a levegő hőmérséklete. (Eddig is sejtettük, hogy csak az őrültek ugranak bele a tengerbe Karácsony körül a Forty Foot-nál, de most megbizonyosodtunk efelől.) 1 körül indultunk haza, itthon főztem gyorsan valamit, majd nyomtuk P.-t az ágyba. Délután Mártiéknál voltunk sütögetni, hazajött egy hétvégére Zoli, igy mi, a régi emberek (akik még itt vannak haha) összegyűltünk és dumálgattunk egy kicsit. Annak ellenére, hogy P. rákattant teljesen a tolóajtóra és azt húzogatta ki-be szinte végig, igy egyikünknek folyton résen kellett lennie, nehogy kizárjon minket a kertbe (rájött ám, hogy lehet bezárni az ajtót), jól éreztük magunkat, felváltva éltünk társadalmi életet, de hát igy jártunk. (Búcsúzkodásnál P.-nek amúgy sikerült valóban kizárni mindenkit a kertbe, baromi vicces volt, mert hatalma tudatában Eric Cartmanként elkezdett táncikálni a zárt ajtó mögött ilyen nyenyenyenyenyeee, kinn maradtatok képpel, hát dőltünk a röhögéstől mindannyian. Mindez persze nem lett volna túl vicces, ha nem birja kinyitni a zárat végül, de sikerült neki, igy leléphettünk.) Nem haza mentünk amúgy, hanem a Lidl-be vásárolni, szóval negyed 9 volt, mire hazatántorogtunk...

Ma délelőtt én lazultam (azaz sütöttem egy pizzát ebédre, összehajtogattam a kimosott cuccokat és kiteregettem egy új adagot), a többiek pedig elmentek a Herbert Parkba játszóterezni. Délben megebédeltünk, P. valami csoda folytán elaludt, amikor pedig felkelt, elmentünk a Powerscourt Waterfall-hoz. Vicces, hogy bárki eljön Irországba, akár csak pár napra is, Powerscourt-ot megnézi, mert hires, mert közel van Dublinhoz és nem mellesleg gyönyörű. Ehhez képest, mi itt élünk 5 éve és még sosem jártunk itt. Ezúttal is csak a vizesésig jutottunk, de van kert és egy szép ház is, ahová még idén eljutunk, istenuccse. A vizesés amúgy Irország legnagyobb vizesése, ami esős időben gondolom jóval vaskosabb, de most, hogy szinte hetek óta egy csepp eső sem esett, még mindig látványos. Ami nem tetszett, hogy a vizesés körüli tisztáson simán parkolhattak a kocsik, holott ahol mi álltunk, a játszótér mellett, onnan kb két perces sétára voltak a sziklák, viszont igy, hogy ott álltak az autók a vizesés szájában, nem nagyon volt hely focizni, frizbizni, mert maximum 3x3 méternyi szabad helyek voltak, ott meg az ember nem kezd el labdázni... No mindegy, a látvány kárpótolt azért emiatt a bénaság miatt, nem is hőbörögtünk sokat, hiába, iresedünk. Mielőtt hazaindultunk, búcsúképpen vettünk egy nagy adag sült krumplit, amit egy padon szépen el is rágcsáltunk. Este szokás szerint AV palacsintát sütött, én meg Anna, Petit olvasgattam (valóban addiktiv). Most pedig szunya.

Programjaink

Tegnap visszamentünk a strandunkra, millióan voltak, de találtam helyet, igaz, messzebb, mint délelőtt, de találtam, ez a lényeg. Most csak 1 órácskát vizeztünk, mert AV-nek kellett a kocsi fél 7-kor és haza is kellett érni. P. megint imádta a pancsolást és én is, hurrá az időnek, hurrá ennek a partszakasznak.
Ma délelőtt - ki gondolná - újra visszatértünk, mint a rossz szellemek és hohóóó, dagály volt: ahol tegnap bőszen szaladtunk a pár centis vizben, most kb fél-egy méter magasságban hullámzott a tenger. Szerencsére már visszahúzódóban volt, igy fél óra elteltével visszakaptuk a "jól megszokott" kis sekély partunkat, úgyhogy újra kezdhettük a mókát. Brúnóék ezúttal is ott voltak, a két fiú nem nagyon játszott együtt, mert P. rászállt az Apukára, totálisan lefárasztva szegényt a dumájával, hogyaszongya: hohó, figyelj csak, mondani akarok valamit, most maradj kicsit csendben... ott a távolban látszik Poolbeg... (fél perc eltelik) hohó, figyelj csak, mondani akarok valamit, most maradj kicsit csendben... mikor a Nagyinál voltunk leestem a hintáról, igy hogy baaaammm (fél perc eltelik) hohó, figyelj csak, mondani akarok valamit, most maradj kicsit csendben... őőő, elfelejtettem.
Ebédre egyébként káposztás tésztát ettem, P. pedig a tegnapi maradékát, rizses húst kukoricával. Este AV elé mentünk kocsival, mert megint rendelt valamit és a dobozokat haza kellett hozni, itthon sütöttem kuglófot, majd 7-kor még elmentünk a Dunnes-be is vásárolni, mert gyakorlatilag semmi sem volt itthon. Hát igy élünk.    

Még egyszer

Ma délelőtt újra összefutottunk Brúnóékkal, P. nagyban magyaráz az Apukának:
- Az én apukám magasabb ám...
- (Fickó kb 1,90): Tényleg, és erősebb is?
- Aha, hát persze... És van varrógépe is és szokott rajta varrni...
Ennyik vagyunk.

Annyira jó lenne rendszeresen felirni P. szövegeit, mert halálosak, de mindig kimegy a fejemből, hogy dokumentálni kéne őket. Például mikor tegnap altatáskor a nyakamat odahúzta a fejéhez és "szeress engem... Csinibaba..." (Aputól hallotta, hogy Csinibaba szeress belém, hát igy maradt meg...) vagy mostanság nagyon izgatja a növés témaköre és naponta többször előhozza, miket fog csinálni, ha nagy lesz (például használhatja majd a varrógépet és varrni fog mindenfélét, mondjuk függönyt illetve kifesti majd a szempilláit is). Utóbbi mondjuk vicces volt, ezek voltak az előzményei:
- Mit csinálsz?
- Festem a szemem. (Igazság szerint a szempillám spiráloztam, sosem festem a szemem, de ezt egyszerűbb volt mondani.)
- Hogy szép zöld legyen, mint az enyém?
Hm.

Rózsaszin

Jelentem új kedvenc számUNK van:

Fogás volt temérdek

Jajj, olyan szuper délelőttünk volt, szinte szégyellek is irni róla, más dolgozik, mi meg nyaralunk. Hihetetlen ez az idei nyár, lesz még böjtje biztos télen, de most elképesztő: az ablakok non-stop nyitva vannak, lazán lehetünk rövidujjasban-kisnadrágban és nem fázunk, tűz a nap ezerrel, az égen egy szál felhő nincsen ÉS mégsem rohadunk meg. Nagyon jól be lett lőve a hőmérséklet, nem izzadunk, még sincs rajtunk a megszokott borzongás, nagyon lelkes vagyok.
Délelőtt a Seapoint Beach-en voltunk, nem is tudom, hogy nem fedeztük még fel, negyed óra kocsival (tulképp a legközelebbi part Poolbeg és Sandymount után, de az előbbi ipartelep és koszos, utóbbinál pedig sosincs viz, csak iszap, mig a szem ellát) és minden van. Az északi részen lépcsők és rámpák vezetnek a vizbe és ahogy elnéztem, szépen mélyül, mert rengetegen úsztak, a déli részen pedig, ami mondjuk úgy 100 méterre van az északitól - ahol amúgy életmentők is ügyelnek és van wc meg zuhany is - teljesen olyan, mint a Balaton déli partja: sekély, langyos és iszapos. Itt-ott kövek vannak, amikre ki lehet ülni napozni, pihenni, szóval szuper a hely, ahogy van. (Az egyetlen probléma, hogy - természetesen - nem lehet parkolni a közelben, úgyhogy most oltári mázlival egy mellékutcában találtunk helyet kb 10-15 perc gyaloglásra, de gondolom hétvégén ez nem opció, maximum, ha reggel 8-9-kor már ott vagyunk.) A strandolás után egyébként slusszpoénként összefutottunk Brúnóékkal, szóval P. előadhatta magát keményen, ment a sztorizás, a dalolás, a móka ezerrel.
És akkor kép, temérdek:

Breaking

Egyébként a nap hire, hogy a ma 14 hetes gyermeket éreztem mocorogni. P.-nél azt hiszem a 16. hét körül volt valami, no most ugyanaz a Valami van, ilyen halvány pukkanás-szerű piszkálgatás, ami pár hét múlva már kivülről is érezhető lesz remélhetőleg. Éljen a vékony hasbőr és az aktiv P2.

A nap betűz

Voltam ma moziban, a Behind the candelabra-t sikerült megnézni, hát, érdekes volt. A '70-es évek nem a szivem csücske, ráadásul a meleg-kapcsolatok sem izgatnak túlzottan, de mivel épp ezt adták, mit volt mit tenni, ezt néztem meg. Előtte beugrottam a Mothercare-be és vettem két terhespólót, bár nem nagyon látom a terhespólók értelmét, mivel P.-vel egy sem volt, mégis kibirtam és senkinek sem tűnt fel, de ezeket nem birtam otthagyni, sajnálom.

Június 13-július 10 / I

A hosszú otthonlét hátránya, hogy egyrészt teljesen megszokja az ember jót, másrészt meg utána rengeteg Hol jártunk? bejegyzést kell pótolni. Sóhaj. Na, belevágok.
Csütörtökön délelőtt repültünk haza, egy jó kis reggeli géppel, aminek köszönhetően 2 körül már otthon is voltunk és ebédelhettünk. Miután P.-t nagy nehezen letettük aludni, hunyt egy órácskát, majd hogy ne legyen túl megerőltető rögtön az első nap, csak a központba mentünk be kocsival fagyizni meg mászkálgatni. A fagyiért teljesen odáig volt, az otthoni gombócok végre neki valók voltak: pont megfelelő mennyiség, a csoki kifogyhatatlan, mi kell még. Délután elárultuk Anyuéknak, hogy jön a testvér, volt öröm meg ujjongás, igaz, egy kicsit elkezdtek aggódni is, hogy fogjuk birni kettesben két gyerekkel mindenféle segitség nélkül.
Pénteken délelőtt éhgyomorra elautóztunk hármasban Kiskunfélegyházára, a Nagyapához a kórházba. Hiába edzettem magam egész úton a látványra, arra, hogy nem fog reagálni, hogy csak mozdulatlanul fog ott feküdni, mikor beléptünk a kórterembe és megláttam, szinte azonnal elsirtam magam. (Szegény, ha valamit felfogott a környezetéből, milyen rossz lehetett már neki, hogy jön az unokája és elbőgi magát a látványától, ájjj, tök szégyelltem magam, de egyszerűen nem birtam ki, nagyon sajnáltam.) Nem sokat maradtunk, mivel épp hozták az ebédet (amit valami csövön kapott persze, hálistennek nem láttam, melyiken), igy kb negyed óra után elbúcsúztunk tőle és eljöttünk. Ebben a negyed órában többször elmondtuk neki, hogy megjöttünk Amerikából, mindenki jól van, P. nagyot nőtt, jól vagyunk, de reakció persze semmi sem jött, maximum annyi, hogy néha valami morgásféle hagyta el a száját, amiről nem tudtuk eldönteni, hogy csak akaratlan nyögés vagy mondani akar valamit. (A szemei meg sem moccantak, mereven bámult előre a semmibe, őrület, hogy leépülhet az ember, elkeseritő.) Egy körül tehát eljöttünk, vettünk némi péksütit, foglaltam időpontot a nőgyógyászhoz (a folyók nem állnak meg) és szépen hazaautóztunk. Otthon kiderült, hogy P.-ék délelőtti programja nem volt túl sikeres: bár Kiskunfélegyháza előtt elvittük őket a Péteri tóhoz, hogy ott mókázzanak, 10 perc múlva jöttek is haza busszal, mert P. nem akart semmit csinálni, csak sirt, miért nem vagyok ott (wtf) és mert rengeteg volt a szúnyog... Délután AV-vel elmentünk a Tescoba tombizni (nagyon szeretek otthon boltba járni, biztos irtam már) és vettünk P.-nek egy kék kismotort, mert motor nélkül a gyerek otthon félkarú óriás.

Szombaton délelőtt sutyorgásra keltem, valami orvosnőről volt szó és egyből éreztem, hogy Valami Van. Anyu elment D. ballagására, mi pedig négyesben otthon maradtunk és készülődtünk a városközpontba, a piacra. Egy idő után újra sutyorgásra lettem figyelmes és mivel Apu képtelen suttogni, tudtam, hogy Nagyapáról van szó, még hozzá nem túl jó értelemben. Mikor rákérdeztem AV-nál meg Apunál, hogy mégis, mi a jó élet folyik itt, Apu végre kinyögte, hogy hát a Nagyapa megvárt engem, de tovább nem birta... Az igazat megvallva, a hir szomorúsága mellett az akasztott ki legjobban, hogy basszus ha nem is órákig, de titkolták előttem, mi történt. Nem tudom, más családban is ilyen sorsa van-e a legkisebbnek, nálunk valószinűleg a 7 év korkülönbség is bejátszik, ami a tesóm meg köztem van, de egyszerűen idegesit, hogy 33 évesen is én vagyok a Kicsi, akit óvni, védeni és kimélni kell. (De mitől, könyörgöm?! Illetve az év nagy részében ki óv, ki véd?! Eh...) Mivel már régóta "vártuk" ezt a halálhirt, nagyon meg sem tudtunk döbbenni rajta, igy a bejelentés után folyt a nap, ahogy terveztük. Először AV-t kikisértük a vonatállomásra, mert neki ezen a napon osztálytalálkozója volt. Utána mi Apuval elvittük P.-t a könyvtárba, fagyiztunk és benéztünk az új játszótérre is. Dél körül hazaértünk, Anyu már otthon várt, mi a Fiúkkal megebédeltünk, ő pedig elment a ballagás éttermi részére. Mikor végzett, hivott és mivel P. pont felébredt, elmentünk elé és kapásból elautóztunk a Tescoba vásárolni illetve P. bekönyörögte magát a Katica játszóházba, ami nem is volt gond, mert ekkor már irtóra meleg volt, a játszóház meg ugye légkondis...

Vasárnap délelőtt nyugisan otthon voltunk, csak a tesóm tortájáért mentünk el 11 felé. 40 éves lett szegény, Nagyapa ellenére igyekeztünk rá koncentrálni és nem másra. Ittunk bodzapezsgőt (Apu készitette), beszélgettünk, csendben elvoltunk. Délután P.-vel és AV-vel hármasban újra bepróbálkoztunk a Péteri tóval, ami ezúttal jól sikerült: labdáztunk, frizbiztünk és sétáltunk is. Szúnyog ugyan volt temérdek, de szerencsére nem csiptek halálra. Hétfőn délelőtt Anyuék elautóztak Kiskunfélegyházára ügyeket intézni, mi pedig kitaxiztunk a vasútállomásra és elvonatoztunk Kispestig. P. baromira élvezte az egészet, AV nem annyira, mert roppant hisztis lett a kánikula miatt. Ekkor már igazi nyári forróság tombolt, izzadt, mint a ló és ezzel párhuzamosan olyan lett, mint egy igazi Mormogi. Eredetileg a Kispesti usziba szerettünk volna menni, de P. beintett, hogy ő ugyan nem, majd mikor észrevette, hogy a Kökinél vagyunk, figyelmeztetett, hogy hohó, hát itt van a Kackac, menjünk inkább oda. Fél 11 körül próbáltunk egy 2 órás belépőt kérni, de a nőci közölte, hogy ááá, csúcsidő van, nyár, tehát csak egész napos jegyet tud adni... (Én nem tudom, hogy van ez, mi
bármikor mentünk eddig, még mindig csúcsidőszak volt, naptól, napszaktól függetlenül...) Mivel fél 12-ig akartunk maradni csak, hogy egy gyors ebéd után P. 1 körül el tudjon kezdeni aludni a Nagyinál, nem mentünk be, helyette csámborogtunk a Kökiben egyet és úgy döntöttünk, megpróbáljuk levágatni P. loboncát, hiszen meleg van, csorog a pajeszánál az izzadság és különben is, fiú. A legalsó szinten láttunk egy fodrászt, oda beoldalogtunk hát, kérdeztük, vállalnak-e ilyen kicsi gyereket és mivel igen volt a válasz, fél perc múlva már a fodrászszékben ült P., nyakában a 100% poliészter hajfelfogóval. Negyed óra alatt lecsattogták a haját egy kisollóval ("Addig én pofákat vágok a tükörbe, jó?") és frissen, fiatalosan hagytuk el az üzletet 11 körül. Mivel AV anyukája hivott, hogy már otthon van, célba vettük őt, megebédeltünk és elaltattuk P.-t. Délután lesétáltunk vele a közeli játszóra, ahol legalább egy órán át hintázott, amitől úgy kifáradtak a kezei, hogy egy óvatlan hátranézésnél akkorát esett a hintáról, mint az ólajtó. Konkrétan épp mikor hátul-fenn volt, a hátrapillantától a busa feje lehúzta hátra és egy 180 fokos fordulatot téve hasra-térdre esett, le a hinta alá. Tulajdonképpen nagyon ügyesen esett, meg sem ütötte magát, de nagyon megijedt, vagy 10 percig orditott szegény, de legalább született egy sztori, amit a nyaralás további részében fűnek-fának elmesélhetett. Éjjel iszonyat rosszul aludtunk: meleg volt, zaj volt, kicsi volt hely, nem tudom, Pesten hogyan lehet élni kánikulában.    
Kedden délelőtt 3/4 12-re mentünk a Klinikára az orvoshoz, de mivel épp akkor rohant el műteni, 3/4 2-kor jutottunk be hozzá. Csinált egy hüvelyi uh-t, megállapitotta, hogy a mini hematómámon kivül minden oké és felirt pár gyógyszert, hogy igy is maradjon. Délután P.-t elvittük a Kackacba (kedden féláron mehetnek be a fiúk) és hármasban szórakoztunk vele a szinte kongó játszóházban. 6 körül P. és én felültünk a vonatra és hazajöttünk, AV viszont maradt, mivel másnap dolgozott.

Szerdán délelőtt otthon voltunk: homokoztunk, vizeztünk, macskáztunk az udvaron. Délután, miután P. felébredt, felkerekedtünk és elmentünk a ceglédi strandra. Mivel 4 után értünk oda, délutáni jegyet tudtunk venni, ami jól jött, mert egyébként sem maradtunk volna tovább 2-3 óránál. P. először nagyon félős volt a viznél, folyton a benti medence lábmosójában akart játszani, hiába kértük, hiába biztattuk, nem volt hajlandó bemenni a gyerekmedencébe. Már kezdtem kicsit ideges lenni, bevallom, hogy ott totyog a dzsuvás lábmosóban és nem akar semmi értelmeset csinálni, mikor hirtelen ötlettel kimentünk a külső medencéhez, amihez több bizalma volt, hiszen elsőre belemászott, sőt, bátran lecsúszott a szivárvány csúszdán is. Egy idő után már csak egyedül volt hajlandó csúszni, nem ismertem rá, komolyan, teljesen odáig voltam a merészségétől. Fél 7-ig csúszdáztunk, fürödtünk, majd hulla fáradtan olyan fél 8 körül értünk haza, hiszen még a Forgách utcába is be kellett ugrani, megetetni a kutyákat.