Komolyan, meggyőződésem, hogy P. zseni. (Ha-ha, ki nem gondolja ezt a gyerekéről, de ő tényleg. Amúgy ez AV céges gépe, van ékezet, hurrá.) Szóval a zseniség első állomása, hogy tök ügyesen énekel. Már hogy szuper füle van hozzá. Nem oltárian hamis (sőt), van ritmusérzéke és egyébként is, van saját zenei izlése. Ma pl egymás után ezerszer akarta hallgatni Billy Joel Piano Man cimű számát. Meghallotta a rádióban és követelte, hogy tekerjük vissza. (Oké, annyira nem zseni, hogy tudja, hogy a rádiót nem lehet visszatekerni, úgyhogy inkább itthon kerestük ki youtube-on és szépen dúdolgatta a szájharmónikás részt, haláli volt.) Aztán jött egy Jacko szám és közölte, hogy ez Májkjofon Dzsekszon (a Man in the Mirror volt, nem a Billy Jane). Ha nem a saját fülemmel hallom, el sem hiszem, komolyan. Slusszpoénként azzal zárta a sorozatát, hogy elkezdte dalolni hazafelé a kocsiban, hogy Cserisdöláááávviheeev, tümtümtüm (tovább nem tudja ugyanis). (A Too Hot és a Crush egyébként már régi barát, azon már meg sem lepődöm, mikor belekezd.)
Aztán néha olyan okos dolgokat mond, hogy leesik az állam. Tegnap például megkérdezte, hogy gps miért nem parancsol olyat is, hogy "nézz ki az ablakon". Vagy az esti mesénél (AV valami iszonyatosan kreativ mesélő, hihetetlen, micsoda kerek sztorikat talál ki, azon filózom, hogy le kéne irni őket, mert még én is csodálattal hallgatom) szóval nálunk az úgy van, hogy P. minden este meghatározza, épp milyen kukacról szóljon a történet a standard Peti Kukac mellett (pl Kesztyű Kukac, Laptop Kukac, Vizibicikli Kukac stb stb) és amellett, hogy AV igyekszik akciódússá tenni a történetet (pl hogy Peti Kukacnak (azaz ugye P.-nek) háromszor kopogtatnia kell az ágytámlán és el kell mondania egy varázsigét, hogy megoldódjon a konfliktus), múltkor P.-re bizta az egész mese végét is, igy megkérdezte, hogy mit kéne tenni, hogy Kéz Kukacnak kisebb legyen a keze (szegénynek túl nagy volt, ezért finommozgást nem tudott végezni és ez meglehetősen zavarta), szóval P. előállt az ötlettel, hogy le kell pumpálni a kezét és akkor kisebb lesz. Durva, mi?

Egyébiránt pedig nem emlékszem, hogy 3 éve is ennyire erős hányingerem lett volna és AV is azt mondja, hogy neki sem rémlik, hogy igy ki lettem volna, mint most. Basszus, igy öregszem vagy most ezt igy hogy? Ráadásul már most látszik, hogy van hasam, összehasonlitottam és most 6 hetesen (!) akkora, mint múltkor úgy 14 hetesen. (Oké, ehhez hozzá kell számolni, hogy P. előtt abnormálisan lapos hasam volt, szülés után az már a múlté lett eleve, szóval alapból nem onnan indultunk, de akkor is szembetűnő a változás.)

A vilag nagy kakaja

Komolyan mondom, agybajt kapok, miutan ma eddig kb fel orankent csereltem ki P. pelusat (mar eleve ez, pelus, borzalom), mivel ugy jott ki a lepes, hogy ma eddig 8x kakilt. Fontos hangsulyozni, hogy eddig, mert meg csak fel 7 van, furdesig meg legalabb 4x kell akciozni, nyakamat ra. (Most is van vmi, de mondtam, hogy majd ha meg egy adag jon, csak akkor vagyok hajlando hanyatt vagni, mert 10 perce sincs, hogy uj pelust kapott.) De most ezert hogy szoljak ra? Hogy legyel szives egyben kakalni, mert orulet napi 24 oras szarszagban letezni es kulonben is, ki az isten birja anyagilag, ha egy 24 db-os csomag pelenka 3 nap alatt a multe?
Emellett az is idegesit cseppet, hogy elvileg ugy jottunk ki ide, hogy hetvegente majd kirandulgatunk: elautozunk a Tahoe tohoz, a Yosemite Nemzeti Parkba, a Muir Woods-ba, esetleg Los Angelesbe is, ehhez kepest hetvegente mindig en voltam a besozott feneku harpia, aki kikovetelte, hogy igenis menjunk valahova (maximum 1 oras autoutat javasolhattam csak, miutan reggel 10 elott sosem tudunk elindulni, ha harmasban megyunk es ugye 2 korul mindenkepp haza kell indulni, hogy P. tudjon aludni) es folyton megkaptam, hogy bolond vagyok, minek ennyit nezelodni... (Mondjuk mert most vagyunk itt es a kozeljovoben tuti nem leszunk?) No szoval miutan a hetveges programok elmaradtak, megbeszeltuk, hogy akkor az utolso heten nyaralunk, teszunk egy nagy korutat, ami kapcsan a fenti dolgokat vegiglatogatjuk. Elvileg vasarnap indultunk volna es vasarnapig ment volna a buli, ehhez kepest most ugy all, hogy kb 10% eselyt latok ra, hogy ra tudom venni AV-t, hogy szerdatol szombatig eljussunk Santa Barbara-ba. Es mindez miert? Mert 3 ember munkajat vegzi folyamatosan, olyanokat is bevallal, amihez koze sincs, csak miutan senki sem ert hozza, marad o, aki ugyis mindent megold. A legszebb az egeszben, hogy mindemellett folyamatosan azt hallgatom, hogy senki sem becsuli meg a munkajat, nem kap elegendo elismerest es en is latom, hogy mig o masfel eve var ra, hogy promotaljak, ugy hogy megszakad a meloban, mas log, pingpongozik vagy dumalgat egesz nap es bar angolul sem igen tud, megis sitty-sutty eloleptetik a semmiert, csak mert simulekony es kussol AV-vel ellentetben, aki ugye minden, csak nem bologatojanos. Azt nem ertem, hogy ilyen kozegben minek hajtani? Ha en lennek o, hagynam az egeszet a pennaba, annyit csinalnek, ami feltetlen szukseges es le van ejtve az egesz, puffedjen fel mindenki. Ehelyett mi megy? Munka a munkaszuneti napon is (Memorial Day van, 8-ra ment meg nincs itthon), folytonos panaszaradat, hogy hulla illetve hogy senki sem becsuli, a gyerek dolog 90%-a ram harul... Unom.

Most mar azert kicsit hazavagyom. Kiegett a program-relem teljesen, szeretnek vegre sutni valamit, szeretnek vegre egy delutant otthon tolteni es szeretnek vegre normalisan beszelni anyuekkal, mert az itt sem az ocska net, sem az idoeltolodas miatt nem kivitelezheto. Raadasul miota emelygek, mar attol is hanyingerem lesz, ha AV 555 milliomodszor probal rabeszelni, hogy koltozzunk ide, nekem meg 555 millio 1-szer is ki kell abranditanom, hogy nem szeretnem elhagyni Europat. Minden erve tokeletes, egyet is ertek veluk, ha racionalisan vegiggondolom a dolgokat, az lenne a logikus lepes, ha jonnenk, de most sziv nelkul hogy bolintsak ra? Szuper itt, tenyleg, nem volt szinte semmilyen rossz elmenyunk itt, de valahogy nem erzem itt itthon magam, mintha mas eletet elnem, mintha egy filmben lennenk. Persze par het az semmi, biztos eloszor Irorszag is ilyen volt, de most vagjunk ujra bele ebbe az egeszbe? Nem lesz nekunk eleg valtozas a ket gyerekes let meg nehezitsuk meg a dolgunkat egy koltozessel is? Eh.

Bekrepa

Jelentem tegnap ejjel mig azon vitatkoztunk, ma reggel felhivjam-e az anyosomat, a laptopom megoldotta a kerdest, ugyanis tonkrement. AV szerint a winchester adta be a kulcsot igy 13 honap hasznalat utan (rohadt Szingapur, meg csak vissza sem tudjuk vinni az elettartam es a tavolsag miatt). Most a tabletrol irok, de ez horror, rosszabb' mint a telefonom. Eh.
Szoval a lenyeg: napok ota hanyingerem van, el is felejtettem, ez milyen gaz, igaz, 4 eve nem pattogtatott ugy senki, mint most, hogy deeeeee kerek almalet, deeeee gyere ide, jaaaaaj leejtettem, segijj. Oke, lesz ez rosszabb is, ugyhogy jaj nekem egyelore.

Sakkban csak paraszt, kártyában betli

Jaj, annyira idegesit ez a hegymászós tragédia, naponta többször eszembe jut, hát milyen szar lehet már tudni, hogy nincs kiút, ennek itt vége, elvesztél... Az előbb olvastam, hogy EZs csak '68-as volt, te jó ég, jóval idősebbnek hittem, a tesóm idén lesz 40 és fele ennyi idősnek néz ki... Jut eszembe, tesóm: megőrjit, hogy nincs még gyerekük. Komolyan. És az is, hogy gőzünk sincs róla, mi a terv, szeretnének-e, csak nem jön össze vagy most mi van? Szegény Anyuékat is sajnálom: egyetlen unokájuk van, az is iszonyatos messzeségben, hát milyen már ez?
Ráadásul az előbb olvastam, hogy Brno-ban egy palo alto-i 20 éves angoltanár kivégzett egy négy fős családot. És ezek bakker köztünk járnak! Teljesen elszomorodtam, komolyan.  

Váratlanul jöttél mondom falatot rágva

Szóval az evés. Nálunk ugye mindig a túlzott étvágy volt a probléma P.-nél, sosem tudtam neki annyit adni már újszülöttként sem, hogy ne reklamáljon többért - ehhez képest most nagyjából semmit sem eszik. Szó szerint.
Múltkor próbáltam neki adni tejet, természetesen kiköpte, hogy túl tejesz (sosem kóstolt még tejet, gőzöm sincs, miből gondolta, hogy nem tápszer, el nem itélhető módon ugyanis azt füllentettem neki, hogy tápszert kap, új tipusút). Joghurtot, túrót szintén nem eszik - mert nem. Múltkor nagy nehezen rábólintott, hogy megkóstolja az áfonyás joghurtot, evett három kanállal, majd közölte, hogy ennyi. Azóta kétszer vettem még áfonyás joghurtot, hátha, de persze azok ott rohadnak a hűtőben, kibontás nélkül. Sajtot hetente egyszer eszik kb: vagy egy rudacska mozzarellát vagy múltkor pl egy maréknyi reszelt valamit gyűrt le.
Zöldségek közül csak a borsót és a kukoricát eszi, minden másra rázza a fejét. Gyümölcsökből viszonylag jól áll, mióta itt vagyunk, volt egy áfonya-korszaka (ez azt jelenti, hogy megevett egy kis dobozzal két nap alatt, majd azóta egyetlen darabot sem, hiába vettem újat), volt egy szőlő-korszaka (ez azt jelenti, hogy kétszer evett húsz-húsz szemet és azóta semmi), volt egy eper-korszaka (ez azt jelenti, hogy pár napig reggelente hajlandó volt 2-4 szemet megenni) és egy szép délután pedig egy fél almát is megevett.
Nem tudom, az amerikai húst minősiti-e, de mióta itt vagyunk, húst sem eszik. Ha nagy nehezen rá tudom venni, hogy két naponta egyen három kocka csirkemell darabkát, már sikerélményem van. A halat szereti, de nem tudom, milyen félét vegyek, itt nem ismerem ki magam.
A felvágottakról, a virsliről szintén leállt, csakúgy, mint a kenyérről, azért sincs oda túlzottan.
Tojást eszik, hetente egyszer kap rántottát, gyakrabban nem kérné.
Tésztát alig-alig eszik, rizst viszont igen, úgyhogy visszatértek a kaka-gondok.
Hát igy állunk.        

Utolsó napok kettesben

Bizony, ezek már az utolsó napjaink itt kettesben P.-vel, szombattól ugyanis AV szabin lesz - és még nem tudjuk, mit csinálunk az utolsó héten.

Hétfőn délelőtt mivel láttam, hogy egész 64 Fahrenheit-et igérnek Half Moon Bay-nél, P.-vel odaautóztunk és tengerpartoztunk. Az út gyönyörű volt, igaz, szinte végig autópályán mentünk, de az egész olyan majestic volt, nagyon tetszett. A programot egy játszótéren kezdtük, az Ocean's View Parkban. Innen továbbmentünk a Venice beach-hez. A parkolás 10 dollárba került volna egész napra, de mivel a bódéban nem ült senki, úgy döntöttem nem fogok 10 dollárt kiperkálni az automatánál egy kevesebb, mint fél órás fotózásért... Ennek megfelelően igen fostam, hogy majd jól megbüntetnek, de biztam benne, hogy nem vagyok olyan szerencsétlen, hogy épp abban a 20 percben jön valami őr, mig mi lesétáltunk a partra.

Azért voltam ilyen magabiztos amúgy, mert tudtam, hogy P. úgysem fog lelkesedni a homokért meg a vizért, igy biztos voltam benne, hogy nem kell majd órákig könyörögnöm, hogy induljunk. Lesétáltunk hát a vizhez, megállapitottam, hogy a Csendes óceán cseppet sem csendes, sőt, akkora hullámokat ver, mint ide Buda, majd szépen visszasettenkedtünk a kocsihoz és továbbmentünk a Coastal Trail-hez. Itt csodával határos módon találtam egy üres parkolóhelyet az út mentén, majd P.-vel nekiindultunk az ösvényen: ő bicajozott, én a nyomában. Egy idő után visszafordultunk, bevágtuk magunkat a kocsiba és hazaautóztunk. Fél 2 körül értünk haza, gyors ebéd, majd alvás.
Délután csak a közeli Ortega Park-ba mentünk fél 5 körül, ahová AV 6 körül utánunk jött, majd jó sok hintázás után hazaindultunk. Mivel egy falat kaja nem volt itthon, úgy döntöttünk, beülünk megint a Chicago-ba pizzázni, igy immáron harmadszor vacsoráztunk ott. Fél 9 körül értünk haza, ekkor már csak a fürdés volt hátra.

Kedden délelőtt Palo Alto-ba mentünk a Mitchell Park-ba. Bár első ránézésre nem tűnt valami nagy számnak a játszó, végül elég sokat maradtunk, mert P. rákattant a homokozóra (!), a mellette lévő barlangocskákra és a vizes játékra (!). Az igazat megvallva szegény kölyök a világoskék ingében úgy nézett ki a többi játszóruhás gyerek mellett, mint egy kis arisztokrata, de nem számitottam rá, hogy homokozni fog, ezért lazán rábólintottam, mikor mondta reggel, hogy ő azt venné fel.
Mondjuk nem hiába az én gyerekem, hiába homokozott, vizezett, úgy hagytuk el a játszót, ahogy érkeztünk, egy fia folt nem esett a ruháin, egyszerűen nem is tudom, hogy csinálja. (Múltkor láttam, hogy fűfoltos lett az egyik pólója, hát én úgy örültem, komolyan, majdnem összecsókolgattam, hogy végre-végre az életben egyszer bekoszolta magát - tényleg nem tudom, miért van ez, de még csak leenni sem

szokta a ruháit, nemhogy összesarazni vagy ilyesmi.) A játszózás után hazaautóztunk, majd fél 2 körül elaludtunk - igen, én is és úristen 4-kor (!) ébredtem. Talán idén nem volt még ilyen, hogy P. ennyit aludt volna (sőt, talán még soha nem aludt ennyit egy húzásra, ahogy belegondolok), nem értem, miben fáradt ki igy.
Délután a Shoreline Park-ba mentünk, Mountain View-be, AV munkahelye mellé, igy mikor végzett, utánunk jött és együtt játszóztunk a (ham-ham) játszótéren. A szél eddigre eléggé feltámadt, úgyhogy teljesen dublini feeling volt a dolog: hűvös volt és szeles. Hazafelé két kocsival jöttünk, mókás volt egymást előzgetni és a letekert ablakokon át- meg átkiabálni. Este mostunk, majd vacsora és ágyba zuhanás.

Ma délelőtt Los Altos-ba mentünk, a Shoup Park-ba. Ez egy gyönyörű kis erdős park szép tisztásokkal olyan 20 perc autóútra tőlünk. A parkon átfut egy kis patak is, ami ilyenkor már ki van száradva, igy a patakmederben lehetett (volna) menetelni, de P.-nek ehhez nem fűlött a foga, helyette szokás szerint hintázott, biciklizett és néhányszor legurult egy dombocskáról. Mivel láttam a gps-ben, hogy a Briones Park csak pár percre van, átgurultunk oda is, igy ott is játszóztunk kicsit, majd dél körül hazaindultunk, hogy még tudjunk Anyuékkal beszélni egy kicsit. Nagyon gáz a kommunikáció igy 9 óra eltéréssel, egyszerűen sosincs megfelelő időpont, hol ők esnek össze az álmosságtól, hol mi mennénk épp el vagy haza kell rohanni, hogy pár szót tudjunk váltani vagy mindezek egyszerre. Eh.

Délután - bár elég hulla voltam - nem aludtam el, hanem hősiesen dokumentáltam az elmúlt napokat ugye, majd fél 5-kor nekivágtunk a Rengstorff Park-nak. Nem tudom P.-t mi lelte, 6 előtt pár perccel indultunk csak haza, mert addig nem lehetett betuszkolni a kocsiba. (Akkor is csak azért, mert igértem neki némi meglepit, ha jön. Ahhoz képest, hogy az első napokban könyörögni kellett, hogy 10 percnél tovább maradjunk egy parkban, ez óriási pálfordulás.) Most negyed 8, AV lement a boltba, mi meg várjuk, hogy jöjjön, mert éhen halunk. Ó, édes élet.

Amerikai angol

Eddig azt hittem, idegesit az amerikai akcentus. Érdekes módon, már nem. Ezerszer könnyebb megérteni, mint pl az irt, 5 év Irország után megdöbbenéssel tapasztalom, hogy ezek itt teljesen érthetően beszélnek. Gondolom amúgy itt is kismillió akcentus van az országon belül, úgyhogy rögtön finomitanék is: tetszik a kaliforniai akcentus. Nem nagyon durván nyámmogós és váováozós, amit utálok, hanem tiszta, érthető, szép és egyszerű.  
A chips mellett amúgy (amit alapból tudtam én, csak valahogy kiment a fejemből a sok crisps után) érdekes különbség, hogy otthon ramp a fekvőrendőr, itt meg speed hump.

Nem szerettelek soha

Azért van egy-két mellékes dolog, amit nem szeretek ám, ilyen például, hogy sok boltban a nettó ár van kiirva és ez csak a pénztárnál derül ki. Okés, csak 8-9% az ÁFA (?), de akkor is. Aztán sok autónak piros a hátsó indexe, ami ultrabéna, mert ugye a fék is piros és igy sokkal kevésbé feltűnő, hogy az előtted haladó le akar-e fordulni vagy sem. Sok helyen nincsen festett sávjelzés, "csak" kis macskaszemek vannak az úttesten végig és bizony ezeket néha elég nehéz követni. Hasonlóképp, időnként középen van egy ún. "senki földje", legalábbis én igy hivom ezt a folytonos sárga csikkal elválasztott kis sávot, aminek gőzöm sincs, milyen funkciója van, nem biciklisáv, nem buszsáv, csak úgy van, általában üres, de pl ha le akarok fordulni, sosem tudom, hogy áthajthatok-e a nem-szaggatott sárga csikokon... Emellett nincs egy normális rádióadó: a legtöbb hispanic zenét játszik, a maradék még halál ismeretlen egyenslágereket, amiket az életben nem hallottam még. A leglehetetlenebb helyeken is fizetős parkolást már emlitettem és őőőőőő... No hát még gondolkozom.

Ja, a Burger King iszonyatos. Egyszer ettünk ott, a szokásosat (Chicken Royal Meal-t) és borzasztó volt, alig birtam megenni a szendvicset, olyan undoritó volt. A dublini BK az ittenihez képest álom. Arra tényleg rá lehet szokni. Ez ha eszembe jut, elhányom magam. (Egyszer ettünk Mekiben is, az viszont jobb, mint az otthoni, de ez nem nagy szám, mert az otthoni Meki rossz.) Mig itt vagyunk, a Jack in the Box-ot is szeretném kipróbálni, viszont az In & Out nekem túl bizarrnak hangzik, a Taco Bell meg feltehetően olyan kaját árul, amit én nem szeretnék megkóstolni. (Ezek mellett van kis millió kinai és indiai étterem, de azokat óriási ivben kerülöm, mert már a szaguktól émelygek alapból is, most meg pláne.)

Vasárnap

No ez a nap kicsit furcsára sikeredett. Délelőtt nekivágtunk a berkeley-i Habitot Childen's Museum-nak, amit egy és negyed óra után meg is találtunk - majd kiderült, hogy zárva van. Az ott sertepertélő takaritónő nem tudta megmondani, miért van zárva a hely, úgyhogy bosszankodva alkottunk egy B Terv-et. (Mint kiderült, nyaranta vasárnap zárva van a múzeum, hogy ekkor ki lehessen bérelni magánrendezvényekre. Szerintem ez oltári baromság, hiszen elég sok más hely van, amit ki lehet bérelni és mégsincs zárva (vagy legalábbis nem egy egész hétvégi napon), ráadásul mi van, ha nincs rendezvény, akkor bukták azok belépőit is, akik ezen a napon mentek volna (rajtunk kivül még hárman próbáltak bejutni), de hát ők tudják.) A B Terv a Totland nevű játszótér volt, amit csak úgy poénból kinéztem még, mondván mekkora ötlet már egy olyan játszó, ahol a csúszdák meg hinták mellett van lehetőség vagy kismillió motor, autó, markoló stb kipróbálására. Mikor kiirtam a cimét, nem hittem volna még, hogy ez lesz a délelőtt fő programja... Mindenesetre ez lett, P.-t ugyanis alig lehetett elrángatni fél 1-kor a játszóról. Mivel cipő volt rajta, bőszen homokozott, mint a kisangyal, markolózott, autózott a porban, öröm volt nézni. Ebédre áfonyás scone-t ettünk és csirkés wrap-et, majd a hazaúton P. elaludt a kocsiban.

Itthon egy kis szusszanás után nekiindultunk a Cégnek, de beleszaladtunk valami óriási dugóba, igy vagy fél órán át araszoltunk, hogy bejussunk a parkolóba. (Valami koncert volt és a nézőket a Cég parkolóiba irányitották, ahol mi is meg akartunk állni...) Végül nagy nehezen letettük a kocsit és körbenéztünk AV épületében, a CL5-ban. Mit ne mondjak, a dublini iroda jóval szebb, mint ez, ráadásul a kiskonyhák is tömöttebbek... Itt viszont volt egy kis játszótér (meg mellette egy 3 méter magas Ork vagy mi, úgyhogy P. nyűszitve kapaszkodott a nyakamba végig) illetve az épület mögött volt egy kis mesterséges tavacska, amiben lehetett tampicsolni. Némi vizezés után eszünkbe jutott, hogy akár bicajozhatnánk is, igy P. rápattant a saját brinyójára, mi meg felkaptunk két céges bicót és szépen tekertünk hármasban két épület között. Mikor meguntuk, visszaszálltunk a kocsiba, átmentünk egy másik épülethez és oda is benéztünk. P. élvezettel nyomkodta az óriástepit, zongorázott egy kicsit, majd kipróbáltuk az autóverseny szimulátort és a többi játékgépet is. 7-ig buliztunk az épületben, akkor hazaindultunk és szokás szerint egy jó vacsorával zártuk a napot, miközben P.-t megismertettük a Nagy ho-ho-ho-horgásszal és Vizipókkal. Ahhoz képest, hogy mindkét programunk milyen bénán indult, a végére mindkettő egész jól kikupálódott, úgyhogy ismét szép kis hétvégénk volt.

Szombat

Hát szóval ma délelőtt is jó kis programunk volt, elmentünk ugyanis a Vasona Park-ba, ami egy nagy-nagy park egy tóval a közepén Los Gatos-ban. Gyalogút köti össze az Oak Meadows Park-kal, ahol még az első héten jártunk. Ezúttal kicsengettük a 6 dolláros parkolási dijat és először a játszótérhez hajtottunk, ami gyengébb volt, mint az OMP-i, de hinták azért voltak és mint tudjuk, nálunk az a lényeg. Sok-sok hintázás után átmentünk egy másik parkolóba, ami mellett a Billy Jones Wildcat Railroad megállója volt és fejenként 2 dollárért (!) kisvasutaztunk. ("Szejetem a gőzmozdont." - mondjuk ez a fenti képen épp nem látszik) Miután tettünk egy nagy kört a Vasona Park-ban, vettünk két hotdogot ("Nem szejetem a humbelt".), beleestünk az amerikai angol csapdájába (azt hittük, a hotdog mellé ajánlott chips az sült krumplit takar, de kiderült, hogy nem, egyszerűen egy kis zacskó Lays chips-et kaptunk) és többé-kevésbé megebédeltünk (mi többé, P. kevésbé, mert tényleg nem szereti a humbelt (= nem jól jegyezte meg a hotdogot, igy született ez a szó, de nekem tetszik), úgyhogy ő csak ivott szinte). Ezután felültettük a parkban található körhintára, majd fél 1 körül hazaindultunk, hogy szegény gyereknek ne a kocsiban kelljen aludnia. Itthon szépen elaludt, mig szunyált, AV elment a Target-be nézelődni (meg venni hashajtót, mert megint kaka-gond volt a hétvégén, vagy 3 napig nem volt semmi, ami durva, mert rég volt már ilyen). Miután P. felébredt, megebédeltük a tojásos nokedlit, amit azalatt csináltam, mig aludt, majd visszamentünk a Vasona Parkba, hiszen a 6 dolláros parkolójegy egész napra szólt, gondoltuk, használjuk már ki rendesen. Ezúttal a tó mellé hajtottunk és tádáááám béreltünk vizibiciklit. Mi ketten hajtottuk, P. meg középen ült kiskirályként és irányitott (volna, de még nem tökéletes a koordinációs képessége). Fél órát vizibicajoztunk (15 dollárért), majd utána még kicsit megálltunk a játszótérnél hintázni. Mivel itt hatott a rágótabletta formájú magnézium, amit még otthon rágcsált el P., fél 7 körül hazaautóztunk és mig a fiúk felcuccoltak, én beugrottam a Safeway-be vacsorára valóért és a napot egy kellemes evéssel zártuk.

Just for the record

Végre egy épkézláb csik a mától:

(Egyelőre nem tudom, milyen cimkét kapjon ez a dolog. Vagy hogy mondjam.)

- Te P., tudod te, mi az a library?
- Tudom, könytár.
- Óóóó, ezt te igy tudod?
- Igen, id. Edszer vótunk könytárban.
- Egyszer? Sokszor voltunk. Tudod, onnan hoztuk ki azt a kastélyos könyvet meg azt, amelyikből kiugrott a csontváz... Meg azt is, amelyikben az Elmo bilibe pisilt.
- Nem. Az Elmot a Pandában óvastuk.

És tényleg... Hihetetlen, hogy már igy beszélgetünk. Ahhoz képest, hogy egy éve kb 20-30 szó ment, mindenféle rag, jel, képző nélkül...
Illetve ilyenek is vannak:

- Beugrunk még a játszóra?
- Neeeem, menjünk haza, szegény Apa máj biztos nadon váj minket.
(Autózunk, autózunk, hallom, hogy motyog.)
- Te mit mondasz? Kinek beszélsz?
- Ejmesélem Apának épp, hol vótunk.
- Itt van Apa szerinted?
- Neeeeem, tak ejmesélem. Dakorlom.

Meg:
- Óóóó, bocsánat, megcsiptelek? (Rosszul pattintottam be a bukósisak sziját és becsiptem szegényt.)
- Igen, igen, a tokámat.

És:
- Nézz jobbra, nézz ki, ott egy kutya az autó ablakában!
- Nem látom... Nem látom, mert nadon alacsony az ülés, nem látok ki. Ha nadobb lenne, biztosan kilátnék. 

Péntek

Mivel AV tegnap éjjel is fél 2-ig dolgozott, mégsem vitte vissza az Ő Kocsiját reggel 7-re, ergo nem mi vittük dolgozni a Mi Autónkkal, de mivel már tegnap kitaláltam, hogy ma Palo Alto-ba megyünk (ez egy köpésre van Mountain View-tól), ezért hiába nem kellett sofőrködnünk, mégis a Peers Park-ba mentünk illetve utána a Museum of American Heritage-be. A Peers Park egy roppant aranyos kis park, jó játékokkal (voltak különböző körhinták és mérleghinták is, hurrá), úgyhogy vagy másfél órán át maradtunk és nem unatkoztunk egyáltalán. A játszózás után elgurultam a HP Garázs-hoz, majd onnan a múzemhoz, de mivel a környéken sehol sem találtam parkolót, kénytelenek voltunk a céltól kb 500 yard-ra letenni a kocsit (a gps mondta, hogy 500 yard, gőzöm sincs, az mennyi) és úgy odabrinyózni. A múzeumnak volt külön gyerekszobája, ahol volt egy ősrégi telefon, egy irógép meg egy pénztárgép, amiket szabadon lehetett piszkálgatni, illetve volt még egy óriási terepasztal is, különböző tipusú vonatsinekkel, épitőelemekkel és fapuzzle-kkal. (A lányokra nem nagyon gondoltak, ez egyszer ők jártak igy.) A felnőtt részt nem nagyon tudtam megnézni, csak futólag, mert P. ott is mindent tapogatni akart és nem fogta, hogy ez most nem olyan hely, igy nézelődés helyett inkább azzal voltam elfoglalva, hogy le ne verjen valamit... A múzeum épülete előtt és mögött is volt egy-egy gyönyörű, buja (tényleg, ez volt az első szó, ami beugrott) kertecske, azokban is mászkáltunk kicsit, majd tűztünk az autóhoz, mert már dél volt. Hazafelé belefutottunk egy kisebb dugóba, igy 3/4 1 után értünk haza, úgyhogy P. csak 2 után tudott elaludni megint. Bónusz képek:

 

Délután a Sunnyvale Community Centre-nél jártunk, ami egy szuper parkban van, ahol három mesterséges tavacskát is találtunk, több szökőkúttal. Mivel játszó nem volt, csak úgy bicikliztünk a tó körül, majd átautóztunk a ToysRus-hoz, ahol P. egy kicsit randalirozhatott a játékok között. (Ezt már régóta igérgettem neki.) Fél 6 után értünk haza és mivel AV már otthon volt, közösen visszamentünk a Braly Park-ba, ahol még fél 8-ig játszóztunk. Furcsa módon, a játszó tele volt, többen voltak, mint napközben szoktak, ment a buli rendesen. A játszó után beszaladtunk a Safeway-be, vettünk ezt-azt, majd ismét csak jó későn értünk haza, de hát ez van, most vagyunk itt, ki kell használni.

Plusz4

Csak úgy, emléknek, ilyen cetlin lehet szendvicset rendelni a Cégnél ebédre

Ilyen a dugós expressway (ez nem autópálya, mert csak 50 mérfölddel lehet menni)

Minden park neve ilyen szépen ki van irva

Ezt van képük homoknak hivni

Csütörtök

Ma ahogy kinyitottam az ablakot reggel, furcsa szag csapta meg az orrom: esőszag volt. Először el sem akartam hinni, hogy nem érzéki csalódás, de aztán mikor lementünk az étterembe reggelizni, láttam, hogy vizes a föld - sőt, szemerkél is valami. Ennek ellenére elmentünk az Overfelt Gardens-be, ahol nincs játszótér, igy nem kellett attól tartani, hogy vizesek a játékok. Jót bicajoztunk a parkban, de az igazat megvallva kicsit szebbnek képzeltem ezt a helyet, mint amilyen valójában, most, hogy nem virágzott semmi, elég egyszerű volt, de igy jártunk, legalább egy jót mozogtunk. A park után áthajtottunk a Townsend Park-ba, ahol kissé furcsán éreztem magam, ugyanis olyan volt, mintha Kinába csöppentünk volna: rajtunk kivül mindenki kinai volt és bizony volt vagy 10-12 család ott, egy vagy több gyerekkel. Mondjuk mivel ez a park igen közel volt az Overfelt Gardens-hez, gondolhattam volna, hogy sok lesz a kinai, de ez már csak akkor esett le, mikor bármerre néztem, csak ázsiaiakat láttam. Furcsa egyébként, milyen másképp érzi magát az ember, ha láthatóan más nemzetiségű emberek veszik körül, pedig nem kéne... Na mindegy. 12 körül értünk haza, gyorsan főztem valamit és mig ettünk, Anyuékkal Skype-oltunk szokás szerint. (Mondtam már, hogy gyűlölöm a Skype-ot? MSN-t akarok újra! Most!)
P. 2 órát (!) aludt délután (egy órával korábban kelt ma, szóval rendes gyerek, összességében kialudta a szokásos 10,5 óráját), majd mikor felkelt, uzsonnáztunk és elmentünk a Lakewood Park-ba. Nem tudom, mondtam-e már, mennyire nyerők az itteni játszóterek, főleg azért, mert mindnek van egy központi témája. Ennek a játszónak az űr volt a tematikája, igy a mászókákon és a csúszdákon űrhajók, bolygók, űrhajósok, űrlények voltak, nagyon imádom az ilyen összhangot. Sokat hintáztunk (mindketten), csúszdáztunk (mindketten), majd fél 7 körül hazaértünk. Mivel AV ma is dolgozott, este elmentünk még tusfürdőket szerezni, mert mindhárman kifogytunk, igy a Walgreens és a BigLots után 8 körül értünk haza. Holnap péntek, reggel visszük AV-t dolgozni, úgyhogy húzok is aludni, mert hulla vagyok.

Agyf*sz

Mára nekem két dolog is elég otthonról.
Az EGYIK* és a MÁSIK**.

* Eleve szivesen ráhánynék naponta azokra, akik egy fél évnyi tanulás (?) után pszichológusnak kiáltják ki magukat, miután ahhoz, hogy valaki ma hivatalosan terapeuta legyen bárhol, nem öt évnyi iskolapadkoptatásra van szükség, hanem minimum 12-re és k*rva sok pénzre - ehhez képest van pár pofátlan k*csög, aki valami himi-humi irattal (vagy akár anélkül is) azzal képes kérkedni, hogy ő Klienseket Fogad és ezzel teljesen lejáratja az egész szakmát. Szóval emellett, hogy alapból utálom ezt az idiótát, rettentőre felhúz, hogy ott tartunk, hogy egy valaha szinvonalas magazin online verziója megengedi magának, hogy ez az agyatlan ossza az észt egy ilyen veszélyes és komoly témában. Öngyógyitás bazmeg elég a rákos betegnek. Nem hiszem el, komolyan, hogy ilyenek szabadon járnak.

** Ez a hülye meg a másik. Aki egy dallam nélküli nótát is képes tajhamisan énekelni. Meg különben is, mi ez? A mi időnkben a péntek délutáni sulibulikon jobb számokat adtak elő az iskola zenész gyerekei és bár soknak pelyhedzett egy kis béna bajuszka a szája felett, mégsem néztek ki ilyen majomnak. (Jó, tudom, izlések és pofonok, de azért mindennek van határa. Én mindig buktam a bölcsész-fiúkra, de itt tartunk?! Most ez a menő? Komolyan, ha fiatal lennék, inkább váltanék a nőkre, ha ilyen ma egy férfi.)    

Szerda

Hihetetlen, hogy már itt tartunk, pislogunk kettőt és már véget is ér ez az álom. Tulajdonképp még fel sem fogtam, hogy itt vagyunk, hehe. Szerencsés, aki itt élhet, komolyan.
Tegnap délelőtt a Prusch Farm-on voltunk, San Jose-ban. Ezt a helyet az a magyar anyuka ajánlotta, akivel hétfőn reggel futottunk össze a Moore Park-ban. Először kicsit féltem, hogy P.-nek nem fog tetszeni a hely (nincs különösebben odáig az állatokért, egy percig, ha lekötik őt), de végül egész sokáig maradtunk. Sokat sétáltunk, fotózgattunk, kicsit játszóztunk, kicsit nézegettük az állatokat, nevetgéltünk, igy egészen fél 12-ig a farmon maradtunk. Bár sosem szoktam ilyet felajánlani, mondtam neki, hogy ha akarja, a farm éttermében ehetünk, szegénykém bele is egyezett, erre kiderült, hogy nincs is étterme a parknak, de még csak egy rongyos büfé sincsen. (Milyen már ez, most nem?! Vagy túlságosan hozzászoktam már az ir módihoz, ahol még a nyilvános wc-k mellett is van egy teázó?) Miután igy hoppon maradtunk, ideje volt továbbállni. P. ragaszkodott hozzá, hogy menjünk vissza a Moore Park-ba, hátha ott lesznek a barátaink, nekem meg nem volt erőm ellenállni, igy szépen áthajtottunk San Jose déli részére, ahol persze nem voltak ott az újdonsült ismerőseink. Sebaj, biciklizni azért bicikliztünk, illetve egy lengyel nővel is szóba elegyedtünk, úgyhogy fél 1 körül indultunk haza. Itthon szokás szerint lóhalálában megebédeltünk, miközben beszéltünk Anyuékkal, majd P. 2 után aludt el.

Délután a Rainbow Park-ban jártunk, szintén San Jose-ban, ami nem volt egy nagy szám sajnos, pedig a fotók alapján izgalmasnak tűnt. Hazafelé beugrottunk a Schmidt Park-ba Santa Clara-ba, ami egy nagyon kis hangulatos parkocska volt, igaz, a játszótere korántsem felelt meg az EU-s szabványoknak. (Jó, mondjuk veszélyes sem volt, csak épp nem az a megszokott műanyag / fa eszközös, gumibetonos hely volt.) P. imádta a játszót, pedig nem volt sok játék, de az élethű mozdony, a bakterfülke (?), a fémcsúszda teljesen lenyűgözte, olyannyira, hogy annak ellenére, hogy bele kellett lépnie a homokba, vagy ötször felszaladt a létrán és lecsúszott a gyerekkoromat idéző retró csúszdán. Mire 6 körül hazaértünk, AV már itthon volt, de dolgozott, sőt, mivel sürgős munkája van*, a boltba sem jött velünk vásárolni, igy kettecskén vágtunk neki a Safeway-nek 7 után. Bevásárlás után, mivel már alkonyodott, gondoltam megnézem már, milyen egy játszótér sötétedés előtt közvetlenül, igy elgurultunk még a Braly Park-ba, ahol P. tehetett pár kört a biciklijével. A parkban meglepő módon nem voltak gyanús alakok, sőt, kamaszok sem, helyettük hozzánk hasonló korú szülők és gyerekek szórakoztak a félhomályban, ami számomra roppant furcsa volt, mert arra számitottam, hogy mi leszünk az egyetlenek, néhány csövestől és drogostól eltekintve. Fél 9-re értünk haza, úgyhogy egy gyors vacsora után már csak a fürdés és altatás volt hátra és a fogadalom, hogy most már lassitok kicsit, mert állva elalszom, olyan fáradt vagyok.

* Bár előtte sem volt kevés a munka, most ott tartunk, hogy egy hete az megy, hogy AV fél 7 körül hazaér, akkor elmegyünk a boltba (vagy mint tegnap, inkább nem is jön, hogy dolgozhasson), majd miután P.-nek mesélt egyet 9 körül, onnantól szintén mint a gép, megy a meló fél 1-ig, 1-ig (illetve tegnap pl fél 2-ig). Ezen a héten még nem beszélgettünk egy mondatot sem, mert ha P. fenn van, akkor ő dumál, egy mondatot nem lehet befejezni anélkül, hogy megakasztana, ha meg alszik, akkor ugye munka van. Csomó megbeszélnivalónk lenne (olyan apróságok, mint hogy ideköltözzünk-e vagy hogy megyünk-e nyaralni a jövő héten vagy hogy mikor megyünk haza Magyarországra pontosan), de egyszerűen nincs két percünk sem, hogy megtárgyaljuk a dolgokat. Borzasztó. Remélem jövő héten már véget ér ez az őrület, mert egyelőre úgy érzem magam, mint egy egyedülálló anya, aki elvitte nyaralni a 3 évesét.

Kedd

Kedden először tehát szándékosan az autópályát választottam, mert igy "csak" 33 percre volt a célállomás, egyébként pedig 53-ra lett volna. Érdekes módon cseppet sem paráztam, hogy autópályázni kell, már-már élveztem, hogy végre 65-tel mehetek és igaz, nem hajtottam egyszer sem a legbelső sávban, olyan volt, hogy balról a másodikban repesztettem. Miközben autóztunk, azon filóztam, hogy milyen szomorú már ez, hogy otthon nem lennék hajlandó soha felmerészkedni a (sokkal átláthatóbb, egyszerűbb) autópályákra sem, mert a magyar vezetési stilus egyszerűen hányingerkeltő.
Mióta itt vagyunk, egyszer sem dudáltak le, nem villogott rám senki, nem tolt le, ami Irország után cseppet sem meglepő, mert ott szintén nagyon kulturáltan vezetnek az emberek, de akármikor hazamegyünk, tuti, hogy már a reptérről hazamenő úton jön egy vagy több barom, aki az elkövetkezendő két hétre (mig otthon vagyunk) elveszi a kedvem attól, hogy a volán mögé üljek. Szomorú ez a végtelenségig.
No mindegy, lényeg a lényeg, 10 körül épségben megérkeztünk a Coyote Point Park-ba. Az eredeti terv az volt, hogy kocsikázunk kicsit a part mentén, majd benézünk a CuriOdyssey-be és aztán játszózunk egy nagyot a hires nagy játszótéren. Ehhez képest az óceánparton kiszálltunk és hagytam, hogy P. boldogan dobálgassa a kavicsokat a vizbe jó ideig. (Örültem, hogy bele mert lépni a vizes homokba...) Ezután felbicajoztunk (ő bicajozott, én utána) valami kilátóponthoz, ahol csináltam pár fotót, majd kocsiba vetettük magunkat és elgurultunk a CuriOdyssey-hez. Mivel a beszámolókban azt olvastam, hogy igen kicsi múzeumról van szó, úgy terveztem, hogy egy óra alatt simán végzünk, tehát úgy fél 12-kor ki is jövünk, de mit tesz isten, P. teljesen odáig volt a helyért, igy fél 1-ig vándoroltunk az állatok (a hódok egyértelműen vitték a pálmát illetve P. még az ebihalakat is szivesen nézte, bár jó ideig keresgélte a békákat helyettük) és a kiállitások között. Utóbbiak nagyon izgalmasak voltak: csupa tapogatható, forgatható izé, amiken keresztül a gyerekek játékosan tanulnak meg egy csomó izgalmas fizikai törvényszerűséget. Nem tudom, van-e hasonló múzeum Magyarországon, Irországban nem tudok ilyenről, ezért igen feltűnő, hogy itt már a harmadik hasonló helyen jártunk 2 héten belül és még ezer másikról hallottam az 50 km-es körzetünkben. (És még mondja valaki, hogy az amerikaiak buták...) Fél 1-ig tehát ámuldoztunk és tanultunk, majd kisétáltunk a múzeum mögötti kilátóhoz és készitettem pár fotót az öbölről meg az éppen landoló repülőkről. Ezután már csak arra volt időnk, hogy elautózzunk a szuper játszótérre, vessünk néhány vágyakozó pillantást a játékokra, (miközben P. 10-et lengett a hintán), majd visszaüljünk a kocsiba és tépjünk haza. Hazafelé, mivel volt ez a kis afférom a benzinnel, nem is nagyon volt agyam parázni azon, hogy autópályázunk, hiszen elég volt attól rettegni, hogy úristen, mi lesz, ha itt az út közepén leállunk a kocsival... (A másik félelmem az volt, hogy rossz helyen hajtok le a pályáról és eltévedünk, az pedig kotyogó tankkal bizony nem éppen nyerő.) Hálistennek végül persze mázlink volt, kitartott a szufla hazáig. Ebéd alatt beszéltünk Anyuékkal, majd P. aludt, én pedig szokás szerint tervezgettem a délutánt, aminek sarkallatos pontja a tankolás volt természetesen.

Mikor P. felébredt, elgurultunk a legközelebbi benzinkúthoz, ahol bénáztam egy jó adagot (konkrétan életemben másodszor tankoltam, ráadásul itt self kutak vannak, azaz embert nem látsz közel s távol, te csinálsz mindent, kártyával fizetsz, hello - no ez nekem már sok volt), úgyhogy ittlétünk alatt először néztem csúnyán és szóltam be valakinek, mert egy kis bódéban ülő fickó, akihez végül oda kellett mennem segitséget kérni, hihetetlenül bunkó volt, pofákat vágott, ciccegett, hogy fingom sincs, mit kell csinálni. Oké, tényleg béna voltam, azt sem tudtam, mennyi benzint akarok (vagyis tudtam, full tankot szerettem volna, de ez a faszi azt kérdezte, hány dollár értékben kérek benzint - hát bazmeg hogy számoljam ki egy másodperc alatt, kapásból, hogy egy full tank kb 40 liter, az vajon hány gallon és az vajon az mennyi dollárban). Végül kiegyeztünk 40 dollárban, fizettem, majd mondtam neki, hogy ó, igazán elnézést, hogy feltartottam (senki, de senki nem volt az üzletben, miután mindenki kinn fizet kártyával), de tudja, nem mindenkinek ismerős ez a kicseszett rendszer, majd szúrós nézéssel kiviharzottam a putrijából. (Ha-ha, valósznűleg nem voltam olyan kemény, mint szerettem volna, de ennyire futotta meg hogy itt morgok egy sort - hát de komolyan, hallja az akcentusomon, hogy nem idevalósi vagyok, kölcsönzős kocsival, ráadásul nő, hát mennyiből tartott volna egy kicsit barátságosabban viselkedni, ne adj isten poénnak venni a dolgot? Eh, mindenhol vannak baromarcok. Hülye kinai sarj volt egyébként - a kinaiak roppant bunkó népség, ezt már többször tapasztaltam, pedig az ember azt képzelné, hogy nem*.) No végül elhagytuk a helyszint és folytathattuk az utunkat: Cupertino-ba mentünk játszóterezni. Először a Somerset Park-nál álltunk meg, majd áthajtottunk a Jollyman Park-ba, mert az előbbinél parti volt és alig volt játék. Utóbbi szintén nem volt nagy szám, a forgó virág ugyan nagy poén volt, de hamar kiégett, igy P. főleg biciklizett nagy lelkesen. Este hármasban elmentünk a Target-be, ahol lőttem P.-nek egy pólót meg egy inget (6,5 dollár volt összesen, hurrá) és szokás szerint éjfél után zuhantunk ágyba. Öreg vagyok én már.

* Bennem mindig az élt, hogy a kinaiak szerények, alázatosak, kedvesek, de mióta ennyit utazunk (itt is és Sydney-ben is rengeteg kinai él), rádöbbentem, hogy nem, cseppet sem normális népség, köpködnek mindenfelé, sokan utálják a gyerekeket, mogorvák, barátságtalanok, ja és soha nem köszönnek. (Tudom, sok bennem az előitélet, de igyekszem rugalmasan kezelni, szivesen átirom a véleményem, ha szembejön néhány pozitiv ellenpélda...)

Murphy

Ahelyett, hogy azon büszkélkednék, hogy ma életemben először szándékosan egy tiz sávos autópályát meghóditva jutottam el a célállomáshoz, azon csodálkozom, hogy nem kaptam agyvérzést, hogy felhajtva a pályára 28 mérföldre az otthonunktól az autó kiirta, hogy még 38 mérföldre elég a benzin. (Egyébként tévedett, 28 mérföldre volt elég, a garázsba már úgy gurultunk be, hogy kissé idegesen villogott egy 0 a kijelzőn...)

Csinálj teát, ne húzz bugyit

• Csináltam tegnap még egy tesztet, az is pozitiv lett, igaz, még mindig halványka. 
• P. annyira elképesztően aranyos mostanság, hogy minduntalan csak ölelgetném, de persze nem hagyja. Mondjuk most már jobb, mint 1-2 éve, néha átöleli a nyakamat meg ilyesmi, de alapból nem egy simizős gyerek, nem lelkesedik, ha fogdosom, pedig én úgy szeretném simogatni meg lapogatni. (Azt viszont szereti, ha "babásat" játszunk: átfektetem a két karomon és úgy hordozom ide-oda, mint mikor altattam kicsiként, ő meg becsukott szemmel nevetgél.)
• Továbbra is szimpik az amerikaiak, nem térek magamhoz. Nem tudom, honnan vettem, hogy hülyék. 
• Nem akarok belegondolni, mi van abban a biotejben (!), ami több, mint két hétig nem buggyant meg a hűtőben. 
• Mióta itt vagyunk, nem telt el nap, hogy valaki meg ne kérdezte volna, milyen nyelven beszélünk. 
• Felmerült, hogy maradhatnánk. (Hiába, ebből a szempontból jó ez a Cég.) Erről később bővebben.  

Almaden tó, utálunk

Hiába, no, 13-a van, igy reggel miután 45 percen át autózva eljutottunk az Almaden Lake-hez, kiderült, hogy zárva van. Egy park bakker. Egy park zárva van. Mintha múzeum lenne, beszarás. Nem mondom, hogy nem káromkodtam egy cifrát, miután megláttam a vaskos rácsokat, de próbáltam úgy felfogni a dolgot, hogy legalább nem fizettünk ki 6 (forgalmasabb napokon 10!) dollárt a parkolásért. (Ez mondjuk olyan dolog, amit kifejezetten bénának tartok itt: a legtöbb nagyobb parknál, látnivalónál fizetős a parkolás. Hát milyen már ez? Ha Irországban elmegyünk egy múzeumba, teljesen természetes, hogy az árban benne van a parkolás is, hát nehogy már. De a legszebb parkoknál is le lehet tenni ingyenesen a kocsit, ez nem is kérdés. Ha valahol neadjisten mégis fizetni kell, nem napijegyet kell venni, hanem időarányosan fizetsz. Pf.) No szóval miután ez a program meghiúsult, beirtam a gps-be egy játszótér cimét (király vagyok, volt B tervem, ó, az én próféta lelkem) és 10 perc alatt odahajtottunk. Szuper kis játszót fedeztünk fel (mondjuk ez nem újdonság), ráadásul találkoztunk egy magyar anyukával is és a 3,5 éves kislányával és öröm volt látni, P. milyen önfeledt és játékos lett, tudva, hogy értik, mit mond. Elmesélte, hogy mit kapott a szülinapjára, énekelgetett, táncolt, beszélgetett a kislánnyal (!), komolyan, a szivem szakadt meg, hogy a hülye angol miatt micsoda magányra itéljük mi ezt a gyereket. A nagy kommunikáció közepette biciklizett is persze, de mindig vissza-visszatért a magyarokhoz, mondván no most menjünk vissza a barátainkhoz. Édescsillag. Dél körül indultunk haza, 3/4 1-re haza is értünk, azóta pedig próbálom alvásra birni - zéró eredménnyel (most negyed 3 van)...
Update: Fél 3 körül elalult, utána felkeltünk és délután elmentünk a De Anza Park-ba, mert megbeszéltük egy Másik Magyar Anyukával (akivel az első héten találkoztunk), hogy ott beszélgetünk egy kicsit. Most másodszorra már szimpibb volt a nő, először nagyon kockának tűnt (olyan igazi matekos kivül-belül, mérnök, ha minden igaz), de most egészen jól eldumálgattunk. 6 körül értünk haza, utána még beugrottunk a Safeway-be, majd este palacsintát sütöttünk - több-kevesebb eredménnyel. (Palacsintasütő és olaj nélkül igen nehéz volt a dolog.)

Hétvége, hétvége

Ez a hétvége a szülinapozás jegyében telt.

Szombaton délelőtt Oaklandban jártunk, a Fairyland-ben. Háááát. Érdekes volt. Ez a vidámpark az 1950-es évek óta működik - és bizony azóta nem igazán nyúltak hozzá. Maga az alapötlet - már hogy rendezzünk be egy parkot, ahol lépten-nyomon egy-egy mese részletében találja magát az ember - szuper és a megvalósitás is világszinvonalú lehetett úgy jó 50 éve, de mintha az üzemeltetők nagylelkűen szemet hunytak volna afelett, hogy eltelt egy fél évszázad és igy bizony a park ma már igencsak avitt. A belépő ugyan nem volt sok, 8 dollár / fő, de ha hozzávesszük a parkolást (5 dollár) és azt, hogy ha meg akarod hallgatni a recsegő hangszórókból szóló meserészleteket, akkor plusz 3 dollárért még kell venned egy magic key-t, hát akkor az már nem olyan szimpi, főleg, miután összesen négy attrakció volt a kicsiknek (egy óriáskerék, egy körhinta, egy körforgó és egy kisvonat), a felnőtteknek meg egy sem... A parkban elszórt mesehősöket P. még nem tudta sehová tenni (a 7 törpe, Peter Pan, Noé vagy Alice semmit sem mondtak neki), a Jack & Jill Hill viszont tetszett neki és az egyik csúszdán is lecsúszott vagy ötször. Oakland egyébként nem lopta be magát a szivünkbe, lepukkant, elhanyagolt kis városnak tűnt pl Sunnyvale-hez vagy San Jose-hoz képest, ahogy átautóztunk rajta, no de lehet elfogultak vagyunk. (Itt jegyzem meg, hogy most tűnt fel csak, hogy a játszótereken egy deka graffiti nincsen és gyanús tinédzserek sem lézengenek a hinták körül estefelé - nem úgy, mint ugye Irországban. Hmmm.) A vidámparkot 2 felé hagytuk ott, elautóztunk ugyanis egy nagy boltba ebédet venni. A sietős evés után P. elaludt a kocsiban és egészen hazáig szunyókált. Itthon megebédeltünk normálisan, majd elmentünk a Fisher Parkba, Campbell-be. Itt történt egy kis baleset: P. ugyanis addig-addig nézegette a vizes játékot, hogy egyszer csak képen lőtte a szökőkút és éktelen visitásba kezdett, alig lehetett lenyugtatni. Sajnos mániája, hogy amint egy kis viz éri a ruháját, azonnal könyörög, hogy adjak neki új gúnyát, szóval miután nem vittem váltóruhát, volt szomorkodás rendesen, mivel most mind a gatyója, mind a pólója igencsak nedves lett. Egy idő után végül sikerült meggyőznöm, hogy nem a világ vége jött el, sőt, arra is sikerült rávennem, hogy vegye le a zokniját és mezitláb (!) mászkáljon a fűben. (Úristen!) Hazafelé beugrottunk egy játékboltba és előszülinapi ajándékként választhatott valamit magának: ez a valami pedig egy összeszerelhetős autó lett. (Egy elektromos kis csavarhúzóval lehet becsavarni a csavarokat meg felszerelni a kerekeket, nagyon menő, imádja.)

A vasárnapot későn kezdtük: fél 9-kor keltünk ugyanis. A reggeli és a telefonbeszélgetések után fél 11-kor indultunk el a Shoreline Parkba, ahol gyalog nekiindultunk a játszónak, majd AV visszaszaladt a kocsihoz, mondván, hogy ott hagyta a fényképezőgépét és a kisbicajjal a kezében tért vissza. P. teljesen odáig volt az ajándékáért: le sem lehetett vakarni róla, mint aki biciklin született, úgy nyomta. Egy órás cangázgatás után a Chicago nevű pizzázóban ebédeltünk, P. egy minipizzát kért vizzel és fagyival. Fél 3-kor aludt el, majd mikor felkelt, elmentünk az Alvarez Parkba Santa Clara-ba. (Ezt is ő választotta, mert ott volt az ásó-szerkezet, igaz, egy percet, ha használta, mert végig bicajozott...) Mikor hazaértünk, én elugrottam a boltba és vettem neki egy kis tortát, ami vacsora gyanánt ettünk meg, majd a napot némi Beugró nézéssel zártuk békésen, bár 10 perc után P. hevesen tiltakozott, hogy most már álljunk le, mert uncsi.
Hihetetlen amúgy, hogy már 3 éve született, Vénember.

Édes (3 éves) kisfiam

(A sirós koreográfia teljesen saját ötlet, szerinte baromi vicces.)

Show must go on

És akkor hogy hol jártunk máma. Hát kérem Campbell-ben. Két játszótéren. Két vizes játszótéren. Az elsőn nem volt hinta (szégyen-gyalázat), igy öt perc után felhúzott orral távoztunk, a másodikon viszont igen, sőt volt egy dombocska is, amin megtanitottam P.-t legurulni és meglepő módon baromira élvezte. Bár nem volt túl meleg, sok gyerek fürdőruhában pancsolt a vizköpőknél és végre P. is közelebb merészkedett a tűzhöz (= vizhez haha): szandiban tampicsolt a pocsolyákban, de boldogan engedtem neki, mert örültem, hogy egyáltalán megközelitett valamit a hintákon kivül. (Legközelebb azért viszünk gumicsizmát, Sydney-ben is úgy játszott a Darling Harbour-ban - óóó istenem, Darling Harbour, szivem drága csücske, de imádom azt a helyet (is). Hiába, szép az élet.) Délután a Murdock Parkban jártunk, San Jose-ban, ahol egy indiai kisfiú teljesen hozzánk csapódott, követett mindenfelé, P. meg roppantul kényelmetlenül érezte magát emiatt. Hazafelé beugrottunk a Safeway-be húsért meg vacsorára valóért, majd mikor AV hazaért, még kimentünk az Ortega Parkba, hogy ő is lásson már néha némi zöldet. Az apai kreativitás végtelen amúgy, P.-t úgy vette rá némi csúszdázásra AV, hogy megkérte, gurigassa le a labdáját a csúszda tetejéről, majd vigye fel újra. Furcsa módon, bevált a trükk.

Terrible feeling of de ja vu

Ennek a bejegyzésnek a peteérésem lesz a főszereplője - én szóltam.
Szóval mindig is tudtam, hogy nálam nem a 14. nap körül történik a dolog, hiszen a ciklusaim sem 28 naposak, hanem inkább 26 (bár már olyan is volt, hogy a 21. napon jött meg, borzalom a köbön), no tehát nem is lepődtem meg igazán, mikor a két hónappal ezelőtti első éles hónapban negativat teszteltem, hiszen úgy a 16. napon döntöttük el, hogy itt az idő, nem szeretnénk, ha óriási lenne a korkülönbség a két gyerek között, ergo - épp úgy, mint P. esetében, amikor a legelső hónapban szintén a menses előtt próbálkoztunk - boritékolt volt, hogy nem az a mi hónapunk. A következő ciklust egy az egyben kihagytuk, mert a január 1-i due date (hogy van ez magyarul?) nem volt szimpatikus illetve sejtettük, hogy jövünk Amerikába, igy nem akartunk két nagy repülőúttal bekavarni a dolgokba, tehát a mostani ciklusnál folytattuk tovább a tervezgetést. Ma, ahogy lökdöstem P.-t a hintában, kiszámoltam, hogy nála DPO 9-nél teszteltem először pozitivat (elnézést, én már csak ilyen racionális és számolgatós vagyok) és ha úgy vesszük, hogy mégis a 14. nap körül van a peteérés és ahhoz hozzáadunk 9-et, az 23 és mit ad isten, az ma van. (DPO 9-nél igen ritka, hogy jelezzen egy teszt, de ugye mondom, hogy szerintem korábban van nálam ez a dolog, igy szerintem akár DPO 12 is lehet már ma.) És hogy mik vannak, dél körül csináltam egy tesztet, amin nagyon halványan ugyan (szerintem csak én látom haha), de ott van az a két csik, amik pont úgy néznek ki, mint 3 évvel és 9 hónappal ezelőtt*...

* És tudom, tudom, iszonyat korai még, bele sem élem magam a dologba, el sem árulom senkinek, csak hát hehe, milyen már ez. 

Gyerek vagy ám még

Nohát a ma délelőttöt ismét nem játszózással töltöttük, hanem elmentünk a san jose-i tádááááám Children's Discovery Museumba. Hát ez a múzeum... Szuper volt. Bár a parkolás kicsit megizzasztott (most először nem néztem meg, hová fogok tudni parkolni, gondoltam a múzeum alatt van valami parkolóház vagy ilyesmi, de nem volt és a nagy-nagy autópályák tövében rettegtem, hogy felmegyek egyre véletlenül, pedig már volt érkezés a célhoz a bal oldalon, de aztán megláttam hálistennek egy parking feliratot és szépen begördültem egy helyre, ahol 5 dollárért / nap ott is hagyhattam a kocsit), a múzeum mindenért kárpótolt. Két szint ötlet- és izgalomorgia, komolyan. Pont 10-re érkeztünk meg és negyed 1-ig meg sem álltunk, csak nézelődtünk, ámuldoztunk, játszottunk. Nem is akarok semmit kiemelni, mi tetszett P.-nek legjobban, mert gyakorlatilag minden. Rendezkedett, pakolt, mindent kipróbált és egyszer nem rosszcsontkodott, nem is értem... Kicsit sajnálom, hogy nem családilag mentünk, de a tény, hogy AV a zűrzavartól és a ricsajtól megbolondult volna öt perc után azért kicsit megerősit abban, hogy jól tettük, hogy kettecskén voltunk. (Iszonyat tömeg volt, a fenti fotón P. pont azért vág ilyen riadt képet, mert attól tart, mindjárt kizavarják onnan a nagyobbak...) 1 körül értünk haza, akkor csináltam egy rapid bolognai spagettit, közben felhivtam Anyuékat és mint a villám ebéd után ágyba parancsoltam P.-t, aki szokás szerint jó sok fetrengés után szunyált el negyed 3-kor. Délután legurultunk már-már szokás szerint a Starbucks-ba, hogy vehessek egy frapuccino-t, majd elautóztunk a Portal Park-ba, Cupertino-ba. Itt voltak speciális csúszdák (P.-t idéztem) és sokat labdáztunk is. Este a változatosság kedvéért a Safeway helyett a Lucky-ban vásároltunk be, majd vacsora alatt Beugrót néztünk több-kevesebb sikerrel.

No és végre itt a szerda is. Ma a Hakone Estate & Gardens-ben jártunk, Saratoga-ban. (Olyan vicces ilyeneket irni, hogy Saratoga meg San Jose, komolyan. Imádom ezt az életet.) Tavaly P.-nek nagyon tetszett a Chinese Garden Sydney-ben, gondoltam lásson most egy japán kertet is. A túránk felemásan sikeredett, a tegnap délelőtt szépen múzeumozó kisfiú a zen kert közepén bizony kiprovokált belőlem néhány káromkodást, miután két percenként guggolt le, hogy no most akkor itt együnk valamit illetve állandóan le akart térni a kijelölt ösvényekről... Tudom, tudom, ezért gyerek, de akkor is, néha olyan szófogadó tud lenni, ma reggel meg totál kattant volt, direkt nem azt csinálta, amit mondok és folyton kért valamit, ami persze nem volt nálunk (jégkrém, fehér keksz, furcsa innivaló stb) és igy tiz percenként fogott éktelen hisztibe (szerencséje, hogy egy perc visitás után mindig leállt). A kert maga egyébként szép volt, bár a zen számomra igencsak hiányzott belőle (el is gondolkodtam rajta, hogy úristen, mikor volt utoljára olyan, hogy csak úgy leültem valahová és élveztem a természet szépségét anélkül, hogy stresszeltem volna P. miatt) és volt egy-két bosszantó dolog is, ami miatt még egyszer tuti nem mennék vissza AV-vel hármasban. (Pl a bejárati kapu nem működött, ezért bár 8 dollárért megvettem egy tokent, mégis be kellett mászni a kapun / nem volt pelenkázó feltét / 10 percet álltam, mire kiengedtek a parkolóból...) Délután nem terveztünk semmi különöset, újra kihasználtuk a fél áras Starbucks frapuccinot és ezúttal egy mokkás valamit próbáltam ki, mig P. egy muffint csócsált. Ezután a közeli Braly Parkba gurultunk el csak játszózni, majd mikor már AV is hazaért, elmentünk a Safeway-be vásárolni hármasban. A jobb oldali kép egyébként nem ma készült, csak gondoltam beillesztem ide, mert bemutatja P. annyira jellemző huncut képét.

Mivel kedden már igen untam a játszókat, délelőtt Palo Altoba mentünk, a Junior Museum & Zoo-ba. Az állatkert rész nem volt nagy szám, néhány kacsán, libán és kigyón-békán kivül nem sok minden volt, csak pár állat szobor, de a múzeum rész aranyos volt, a gyerekek játékos módon megismerkedhettek pár megújuló engergiaforrással. Most ez igy nagyon hivatalosan hangzik, de tényleg igy volt. P.-nek leginkább a napengergia-elemek és a szélgép tetszettek, ezektől alig lehetett elrángatni, de az is lekötötte egy ideig, hogy egy alulról megvilágitott asztalkán röntgenképeket nézegetett. A múzeum után elsétáltunk a játszótérre (két centire volt), ahol rengeteget hintáztunk. (Nagyon durván magasra lehet már lökni P.-t a sima hintán, vicces.) Ebédre értünk haza és bár P. csak áfonyát volt hajlandó enni (nem tud érdekelni, sajnálom, ha ezt kivánja, biztos nem véletlenül) utána szépen elaludt. Délután lementünk a Starbucks-ba, mert láttam, hogy 3-5-ig féláron van a frapuccino és mivel még sosem ittam olyat, gondoltam kipróbálom. Felmarkoltunk hát egy egyszerű verziót és elautóztunk a Serra Parkba. Ott leültünk egy padra és mig én elszipókáztam az italomat, P. elmajszolt egy cookie-t. Utána hintáztunk (mi más) és P. ötvenszer eljátszotta, hogy (miután a homokon át odavittem a csúszdalabirintushoz) felment a kastély legtetejéhez és úgy tett, mint aki karfiolt (!) eszik, majd szépen  lesétált szigorúan a karjaimba. Fél 6 körül értünk haza, majd bár hulla fáradt voltam, elrángattam a fiúkat a Railway Museum-ba Santa Clara-ba, mert az csak keddenként van nyitva 6-9-ig. Ez a múzeum két baromi nagy terepasztal volt, amiken néhány vonat robogott el időről-időre. P.-nek roppant tetszett a dolog, majdnem egy órán át üldöztük a vagonokat, nagy vasút mániás a gyerek, hiába is tagadnánk. Fél 8 körül értünk haza, akkor gyors vacsora és fél 11-kor már mindnyájan aludtunk, mert ma AV-nek 7-re kellett mennie dolgozni. (Ehhez képest szokásos időben jött este, eh.)

Gáz, hogy a szabadidőm nagy részét (= amig alszik P. igy délután egy órát) arra forditom, hogy dokumentálom, merre jártunk, de úgy szeretem utólag elolvasgatni, mit csináltunk, olyan jó élményeket hoz elő egy-egy száraz bejegyzés is.

Szóval a hétfőnél tartottam. Mostanság reggelente valahogy olyan rossz kedvem van, nem tudom, miért, talán mert hulla fáradtan ébredünk minden nap vagy mert most újra rámtört valami nagy-nagy magányosság érzés itt, ki tudja... Délutánra ez a nyúlósság mindig elmúlik, akkor már csak a jókedv marad, hogy milyen jó nekünk, de a délelőttöket bizony nehéz megélni, mert nagyon utálom, mikor bizonytalanul érzem magam. Tehát hétfő. Fremont Parkban kezdtünk, ami Santa Clara-ban van. Teljesen átlagos parkocska ez, homokkal, csúszdákkal és hintákkal. Ahhoz képest, milyen egyszerű kis hely volt, egész sok időnket ott töltöttük - igen, főleg hintázással. Amikor beültünk a kocsiba, hogy no most már menjünk, csodák csodájára elkezdett esni az eső, nem is tudtam hova tenni a dolgot, igy azért biztos, ami biztos elgurultunk az Alvarez Parkba is. Mire odaértünk, az eső el is állt és körbenéztünk ezen a játszón is. P. fantáziáját érdekes módon a homok markoló fogta meg leginkább (azért érdekes ez, mert ugye elég rossz viszonyban van a homokkal, mint tudjuk) és szerencséjére az okos tervezők a homok szélére telepitették a cuccost, igy boldogan próbálgathatta ő is, hogy s mint működik egy ilyen akármi. Miután kimarkolózta magát az Úr, hazaindultunk és 10 perc alatt haza is értünk. (Megy ez már.)  Délután egészen a Heritage Rose Garden-ig mentünk, San Jose-ba, ami nem varázsolt el teljesen, bevallom, mivel a St Anna Park-i rózsakertet bizony semmi sem képes überelni, ez van. Szerencsére a kerttől nem messze kinéztem egy kis játszót (Ryland Park), ami viszont szuper volt, hiszen volt benne egy kisvonat és egy körhinta is. (Rájöttem, mi a baj az itteni játszókkal: csúszdalabirintusokon és hintákon kivül nincs más. Az előbbiek persze nagyon jók, óriási és hosszú csúszdák is vannak, egyenesek, kanyargósak, nyitottak, zártak, de se egy mérleghinta, se egy körhinta, se egy egyensúlyozós gerenda nincsen sehol - kivéve persze ezt a Ryland Parkot.) A játszózás után begurultunk a Jumbo Juice-hoz, a Safeway-ben felmarkoltunk egy muffint és ismét a szabadban uzsonnáztunk az üzlet előtt üldögélve. Este AV jó soká jött, 3/4 8 volt mire hazaért, mert megvette P.-nek a bringát a szülinapjára és még össze kellett szereltetnie a járgányt, hogy működőképes állapotban legyen. Miután megjött, már csak az esti rutin volt hátra, ami mint tudjuk, nálunk röpke 2 órát jelent...