Képek

Figyel

Gitározik

Hajzat

Tesók

Petinek van egy ugyanilyen képe. Elképesztő.

Az van még, hogy...

Azért sem szeretem a szoptatást, mert egy végre-valahára átaludt éjszaka után (de még hogy végigaludt: 8.45-8.30-ig, 7.30-kor én keltettem, hogy egyen már kicsit, de 7.45-kor visszaaludt - eddig meg 2-4x kelt, hát ki érti ezt a gyereket?) azon kell stresszelni, hogy be van durranva mindkét mellem és jajj, alig birok mozdulni, úgy fájnak. Király.
Tegnap amúgy megmértük Palikát, 71 cm, nagyon vicces, nem csak súlyos, hosszú is, azt hiszem egy kis Gólemet nevelgetünk itt lassan öt hónapja, nem tudom, kire ütött, azért ennyire senki sem nagydarab a családban.
A tegnapi nap kunsztja amúgy, hogy Palkó elkezdte beszivogatni az alsó ajkát, baromi vicces, Peti vagy húsz percig ezen röhögött artikulálatlanul, főleg, miután megmutattam neki, hogy ő is ezt csinálta szintén 4-5 hónaposan.
Az a baj, hogy nem merek lelkesedni, de kéne pedig: Palkóka rohamosan aranyosodik ugyanis, ahogy nő, napról-napra tisztul az elméje, tök jó, hihetetlen, mit változott az elmúlt 4,5 hónapban.
Bár nem ide illik, de megsúgom azt is, hogy volt egy régi blog-ismerősöm, akit elnyelt az idő, pedig személyesen is találkozgattunk anno (2007 körül), no most ezt a lányt megtaláltam FB-n és kiderült, hogy Adelaide-ben élnek. Nagyon meglepődtem, mert nem úgy ismertem, mint aki ennyire kalandvágyó és vagány, hogy csak úgy kiköltözzön Ausztráliába, úgyhogy próbálom elhessegetni a gondolatot, hogy ez egy Jel, de nehezen megy.*  

* Mit nekünk epilepszia-gyanú, AV megint lelkes**, hogy menjünk Sydney-be. Oh My.

** Kicsit én is az vagyok, hátha ez az egész "baleset" azért történt, hogy váltsunk meredeken és kezdjünk új életet egy egész más területen...

Álmok

Nem tudom, hogy a sok költözés utóhatása-e, de sokszor szoktam azt álmodni, hogy csomagolok, csomagolok és egyszerűen nem fogynak a cuccok, bármerre nézek, mindenhol újabb és újabb bedobozolásra váró dolgok kerülnek elő. Baromi aggasztó.
Aztán tegnap meg azt álmodtam, hogy újra Sydney-ben vagyunk, de rohanni kell haza, mert osztálytalálkozóm lesz. Csomagolni ezúttal nem kellett, viszont miután nagy nehezen beestem a találkozóra, megláttam magam a tükörben és észrevettem, hogy roppant dagi vagyok és rettenetesen megijedtem.
Fogynom kell, fogynom kell, fogynom kell.*

* Ennek mondjuk ellentmondok azzal, hogy esténként nekiállok zabálni: csokiskeksz, muffin, lekváros vagy / és mogyorókrémes kenyér, bonbon - mindez persze szigorúan 10 után. Nem vagyok normális.

A legjellemzőbbek

- Letehetem ezt ide?
- Nem, nem teheted le.
- Aha, tehát akkor igen.

Alkudozni pedig hónapok óta igy szoktunk:
- Hány falatot egyek még?
- Négyet.
- Inkább kettőt.
- Hármat akkor.
- Jó.

Weekend

Megint eltelt egy hétvége.

Szombaton délelőtt mivel esett, Blanchardstown-ba mentünk, mert AV-nek kellett egy-két póló és valami miatt azt hiszi, csak ott lehet felsőket venni. Amig ő nézelődött, mi beugrottunk a Dealz-be meg a Lidl-be, jól felpakoltuk magunkat, kaptam is érte, hogy mindig csak költünk. (Mániásan tudok tejfölt és zacskós bébiételt venni, bevallom.) Hazafelé Palika persze sirt, amit csak akkor hagyott abba, amikor végső kétségbeesésemben feltekertem a rádió hangerejét - ez furcsa módon hatott, azonnal elaludt. Délután, mivel még mindig esett, itthon voltunk, mert semmi értelme nem volt a vizszintesen hulló jégdarabkákkal dacolni. Este Palkót elvittem a Poolbeg-re, hátha bealszik és igy is lett, volt hát egy nyugalmas órája a fiúknak itthon kettesben. (Peti nagyon szereti az apa-fiú programokat, miközben mentünk ki az ajtón Palikával, lelkesen sorolta, miket fognak csinálni: például hangosan hallgatnak zenét, táncolnak (haha), palacsintát sütnek és ragasztanak egy vonatot...)

Vasárnap délelőtt gondoltam kipróbálom, mi van, ha Palkót nem rángatjuk, alszik-e többet, mint fél óra, igy elküldtem a fiúkat a Herbert Parkba, én meg itthon maradtam Pali-őrzőben. Természetesen fél óra elteltével felébredt a Kis Disznó, de megetettem és hopp - visszaaludt. Ráhúzott még egy órát, isteni volt. Ebédre valami borzalmat csináltam (a hétvégi főzésemre ezúttal nem vagyok büszke: szombaton elégettem a krumplis-baconos valamit, a vasárnapi szörnyűségről meg inkább mélyen hallgatok), majd fél 1 körül letettük Petit szunyókálni, mert Maya bulija 2-kor kezdődött és szerettem volna, ha pihen, mielőtt beleveti magát a party-ba. Fél 3-ra értünk a tett helyszinére, eddigre a nap is kisütött és mig mi szülinapoztunk, Palkóra AV vigyázott, szuper beosztás volt ez igy, én mondom. Életemben először jártam ir házban, mókás volt, pontosabban igen tanulságos, bár egy család alapján nem lehet következtetéseket levonni, tudom, de hát... érted. Az első, ami rögtön feltűnt, hogy senki sem vette le a cipőjét. (Pontosabban mi levettük, de vissza is vettük gyorsan haha.) Aztán körbenéztünk: és jaj. Megértettük, miért nem. A fehér kanapé össze-vissza volt firkálva, a játékok ragadtak a kajamaradéktól, az ünnepelt ruhája és arca csupa sár és csoki, a földön mindenféle kétes folt... Félreértés ne essék, nem negativ értelemben irom ezt, ahol gyerekek laknak, ott általában ez megy, főleg, ha buli van, tudom, de bakker, ilyenkor mindig rádöbbenek, hogy mi totál sterilen tartjuk szegény Petit... Úgy jöttem el, hogy atyaég, de szeretnék én ilyen laza lenni. Imádnám, ha nem zavarna a rendetlenség, a dzsuva, a sár, a ragacs, a vadság... És én még sehol sem vagyok AV-hez képest! Kicsit aggaszt, hogy Petit igy neveljük, neveltük, hogy agyvérzést kap, ha koszos a szája például (Az első falat torta után vinnyogva kért egy szalvétát - és hoppáhoppá, nem volt! Egy papirzsepit kotortam elő és azzal próbáltam tisztogatni, haha, viccesen nézhettünk ki, gondolhatták, hogy a hülye kelet-európaiak mit szórakoznak itt egy kis maszaton...) és egyébként is ő olyan "rend a lelke mindennek" gyerek, mindent csak szépen, rendesen, tisztán, akkurátusan csinál... Kéne valahol egy középút, tudom, de nehéz, ezt is nehéz megtalálni. No mindenesetre a buli jó volt, mig a gyerekek játszottak, mi beszélgettünk. Kiderült, hogy mindenkinek egy-két gyereke van maximum (ez nagy csoda, én azt hittem, 5-6, de úgy tűnik, ma már ez nem jellemző csak a kevésbé tanult irekre) és persze mindenki az ovi 1 km-es körzetében lakik... Többen is mondták, hogy óóó, sokat hallottak már Petiről - kiváncsi vagyok, miket, erre nem mertem rákérdezni, egyedül Elsa anyukája mondta, hogy mikor otthon voltunk, Elsa minden nap úgy jött haza, hogy "He is not here, he is not HERE..." és úgy általánosságban tök pozitiv volt az egész, jól éreztük magunkat, mondhatjuk. (Ami vicces volt, hogy három fiú volt (plus Jake, Maya tesója) és négy lány és mig a lányok őrültködtek, sikitoztak, roszalkodtak, a fiúk csak szerényen nyomták, sőt, Christian és Sean is nekikezdett bömbölni kétszer-háromszor valami miatt - hát úgy tűnik, ez egy ilyen forditott világ, ezek után már elhiszem, hogy Peti igazat mondott, mikor egyszer úgy jött haza, hogy a Reece megverte a Christian-t hehe.) Gyereknap alkalmából és mert szépen sütött a nap végre (délelőtt totál borulásban Herbert Parkoztak a fiúk) a buli után még elugrottunk hintázni kicsit a Carysfort játszóra, de csak 20 percet maradtunk, mert nem akartam AV-t sokáig egyedül hagyni Palikával, igy is negyed 3-tól negyed 6-ig ő vigyázott rá. Vacsora előtt Peti megkapta a hőn áhitott kék gitárját is (szülinapjára akartuk adni, de túl soknak tűnt az autópálya és a mikrofon mellé) és hát az alma nem esik messze a fájától - imádja. Roppant tehetségesen tépi a húrokat, de ami a legjobb, Csehtamásosan énekel hozzá, sorátmenetes szövegeket ir és nótázik, nótázik, nótázik. 

Bár a szombati időjárás miatt elég nyögvenyelősen indult ez a hétvége, a végére teljesen kikupálódott, szuper kis két napot töltöttünk együtt, imádtam. Sok, sok ilyet még pliz.   

Aprók sokadszor

• Megtaláltam Krofátiát. Ő a bal legalsó. Haha.
• Peti Gyereknapra kapott egy igazi gitárt. Vagyis ukulelét. Egy kék ukulelét. Imádja, pengeti, mint az őrült és kis dalocskákat talál ki a "zenéhez", baromi vicces.    
• Azon gondolkoztam, hogy Peti három dédijével is találkozhatott, Palkó pedig egyel sem fog...
• Megtaláltam megint Brúnó videóját. Hát elég szomorú. Komolyan, az én szivem megszakadt volna hasonló esetben.  
• És ha már megszakadás: mostanság csomószor eszembe jut, amikor első este bementünk Petivel a kórházba beszélni a dokikkal, majd megnézni AV-t ahogy ott fekszik kiteritve az ágyon és a sirás kerülget. Nem is értem, hogy nem vesztettem el az önuralmam, hogy viseltem el szinte könnyedén, hogy nélküle megyünk "haza", hogy nem omlottam össze? Persze, biztam benne, hogy nyom nélkül felgyógyul, de ott és akkor nagyon nem volt még biztos semmi. Aztán az utána jövő 6 nap... Hogy tudtam minden nap bemenni hozzá, nézni órákon keresztül, ahogy mozdulatlanul fekszik, majd otthon úgy viselkedni, mintha mi sem történt volna... Atyaég, igy utólag kezdem kivülről látni a dolgokat és azon veszem észre magam, hogy mindig és mindig visszatérek gondolatban a kórházhoz. Hihetetlen ez az egész...  
• És akkor valami egészen más: rájöttem, hogy a császáros szülés egyértelmű "hátránya", hogy sosem fogom tudni letagadni, hogy vannak gyerekeim. Nem mintha le szeretném őket tagadni, csak mig egy hüvelyi szülést el lehet titkolni, egy császárseb mindig látható marad, bármit teszünk. 
• Peti mostanság ha dühös, ha rászólunk, nem csapkod, sikitozik, rugdos, hanem nagy megsértődött arccal elfordul és közben azt mormogja, hogy ne is foglalkozzunk Apával / Anyával (épp amelyikünk a bűnös), butaságokat beszél, nem is fontos, mit mond. Azon gondolkozom, ez most jó vagy rossz. (Egyértelműen tőlem veszi, én szoktam igy morogni, hogy nem is érdekeltek, komolyan, le vagytok ti ejtve, mikor hülyék körülöttem.)
• A Comfort Exhilarations öblitőkért (konkrétan kettő (water lily & lime) tipusért (bluebell & bergamot) ölni tudnék. 
• Tudom, sokaknak ez érthetetlen, de szerintem az összes szorulásos gyerekkel megvert szülő át tudja érezni az örömömet, hogy Palkó nem rám ütött és nincsenek problémái ilyen tekintetben. Ó istenem, hát ez ilyen is lehet? (Mellesleg nem akarom elkiabálni, de úgy tűnik, Petin is javitottak az évek meg a kor...) 

Szinglihordák

Azon filóztam az előbb a FB-ot nézegetve, hogy bár ma is 3/4 6-kor kelt Palika (este fél 10-kor feküdt és negyed 3-kor fenn volt enni, napközben meg 2,5 órát aludt négy részletben - egy könyvelő veszett el bennem, tudom), hogy oké, szar ez az időszak meg nem szeretem, ez van, de valami oknál fogva meghalnék, ha 34 évesen minden hétvégén vad bulizós képeket kéne posztolnom hajnalonként, mutatva, milyen jól vagyok és milyen party az egész élet.
Jaj, nagyon öreg vagyok, beismerem.

Egyébként

A héten nem sok minden történt.
Délelőttönként rohantunk haza, miután leadtuk Petit az oviban, majd 2 óra múlva vághattunk neki újra az útnak. Igencsak unom már ezt a rohangászást, de főleg az idegesit, hogy szegény Palkó sosem alszik akkor és ahogy szeretne, mindig az ovihoz kéne alkalmazkodnia, ami ugye nem megy neki, ezért 10-15 perceket szunyál mondjuk úgy négyszer naponta... Gyér, igen gyér. Mondjuk túlzok, tegnap voltunk a Dundrumban, mert Maya-nak szülinapi ajit kellett lőni, (mit ne mondjak, tökéletes kardio edzés 1,5 órán át cipelni boltról-boltra egy 9,5 kilós gyereket, miközben a babakocsit csak úgy disznek tolom magam előtt) és ma délelőtt meg Bray-ben jártunk, a Sealife-ban* (szintén cipelős móka volt, ójeee), szóval mozgunk mi, mozgunk, de úgy éreztem, a héten talán kevesebbet, mint máskor.
Tegnap amúgy megnéztük az Itt vagyok cimű filmet, ami azért vicces, mert Viktort mindketten ismerjük: AV gimis osztálytársa volt és együtt jártunk vele angol szakra is. (Hogy elvégezte-e, arra nem emlékszem, az első években ott volt, az biztos.) Nagyon röhögtem, mikor a kommentekben azt méltatták, milyen jól játszik, milyen természetesen, milyen hitelesen, ugyanis Vida Viktor sajnos nem játszik, ő Ilyen. Szó szerint olyan, mint amilyen a filmben. Hehegős, hülyeségeket beszélős, fejvakarós. Ő nem szinész ebben a filmben, hanem simán bemutatja önmagát. Mókás.  
Ja és mellesleg ma sütöttem egy adag pogit, hurrá.

* Ez vicces volt, végre érdekelte Petit a dolog (Palkó csak riadtan pislogott, mert szinte tök sötét volt végig) és konkrétan egy érmet is kapott, mert megsimogatta a tengeri csillagot. Büszkén hordta egész nap, aranycsillag. A ponty etetést is megnéztük, interaktiv volt meg minden: a répa- és borsódarabkákat (ami tulképp egy negyed zacskó franciasaláta mix volt) a gyerekek dobhatták be háromra az akváriumba. Szétröhögtem magam, mert mig a többiek erőből belemarkoltak a kajás tálba, hogy minél többet szedhessenek ki, Peti kivett egy szem (!) répadarabot és ő azt dobta... Másodszorra mondta neki a fickó, hogy no, most esetleg egy borsószemet is kivehet és valóban, másodjára már egy borsószemet vetett oda négy-öt pontynak haha. (Ez amúgy annyira Peti, csak finoman, óvatosan mindent, mit nekünk vadság, elvégre nem gyerekek vagyunk... Most nézek is neki sand table-t az erkélyre, hiánya van messy play-ből úgy érzem. Igen, ez a mi hibánk, legközelebb (Palikánál) már jobban csináljuk, igérem. (Bár nem tudom, hogy fog menni, múltkor etettem almapéppel és amint kicsorgott egy kicsi, Peti ott termett, hogy jajajaj, töröljük le neki, töröljük le szegénynek a száját, jajajaj. Hát igy megy ez.))

Képek

... mert másra sosincs idő. Szomorú szmájli.

Alkot

Tesók (Nagyi megjegyzése: hogy tehettük le őket a földre, hát megfáznak... no comment.)

Az oviban körbejárják a témákat rendesen (napok óta pillangókat hoz haza, ez a csúcs)

Én készitettem, tádááám

Tesók 2 

"Peti lefotózlak, mert olyan szép vagy... De állj már normálisan..."

"... mondom normálisan..."

EZ meg szerintem bazira nem vicces inkább nagyon szánnivaló. Egy mosoly nincs csóri gyerek arcán. Arról nem beszélve, hogy a zsüri hogy fogdossa, simogatja, mikor odaviszi a távirányitót. Azt a szülőt akasztanám fel, aki ilyennek kiteszi a 3 éves gyerekét. Komolyan, tök felháborodtam.

Aprók

Amikor jövünk haza az oviból, Peti mindig kommentál. (Sajnos nem látom, Palika mit csinál, hogy van, mikor görbül a szája, igy jól jön a kis kém.)
- Nyitva van a szeme.. Nézeget... A keze nem mozog, a lába sem. Szerintem álmos. De nem tud aludni. Szerintem a takonytól nem tud aludni. Vagy elfelejtette, hogy kell... Palikám, csukd be a szemed...
Hát nem zabálnivaló?

Aztán mikor kérdezgetem, mit csináltak az oviban, szintén vicces:
- Voltatok kinn az udvaron?
- Igen.
- De hát esett az eső...
- Neeeem, nem esett... Annyira...

És ami még történt:

• Hétfőn Palika születése óta először néztünk filmet. Curtain: Poirot's last case. Tetszett. Jó lenne többször eljutni egy-egy filmig, de igy is éjfél lett, mire lefeküdtünk (10 előtt nem tudunk elkezdeni nézni semmit, mert Peti még fenn van és 3/4 10 körül Palkó is felébred mostanság ellenőrizni, megvagyunk-e), úgyhogy mikor ágyba kerültem, kelhettem is fel, mert Palika ugye negyed 1-fél 1 között eszik éjjel először. (Utána 3 körül és 6 körül, őrület, komolyan.)
• Csináltam egy új blogot, mert utálom, hogy mindig órákig keresgetem a kedvenc receptjeimet és teli van a könyvjelzőm mindenféle kajával.
• Rá kellett jönnöm, hogy javithatatlanul optimista és naiv vagyok: úgy képzeltem ugyanis, hogy amint Palkó 4 hónapos lesz, rohamtempóban állunk át a normális kajákra - ahhha, én meg az én vágyaim... Ez a kis Cicimumus nem csak hogy a tápszert rühelli, az eddig kipróbált almát és baby rice-t is. Mindkettőt fújjogva vette be a szájába, vagy öt percig a nyelvén tartogatta sunyin, majd ügyesen kifújta mondván vidd a pennába ezt a sz*rt. (Peti ebben is más volt egyébként: ő imádott mindent. Az első perctől kezdve. Oké, a répát utálta, de egyébként hozzátáplálódott lazán amint 4 hónapos lett. (Azért is fontos lenne, hogy egyen épkézláb kaját Palika, mert mostanság tejet sem eszik igazán - csak éjjel. Ha nappal mellre teszem, mert jelzi, hogy éhes, ficereg, üvölt, be sem kapja a cickóm, nem hogy szivna, csak tátog tovább riadtan és sirsirsir. Ha felveszem, bedühödik és tovább sir. Eh. És meggyőződésem, hogy azért kel rengetegszer éjjel, mert nappal alig eszik...)  
• Maya-nak lesz szülinapi party-ja, igy Peti megkapta élete első bulimeghivását. Hehe. mikor kérdeztem, hogy milyen ajándékot vigyünk szerinte, gondolkozott, gondolkozott, majd van egy ötletem felkiáltással rámutatott az autópályájára. Édes csillagom.
• Amúgy akkora már... Nem csak testileg, úgy mindenhogy. Tegnap majdnem elsirtam magam, ahogy realizáltam, hogy atyaég, ez a gyerek kicsúszott a kezeim közül. Hát most volt akkora, mint Palika! A legjelentősebb ugrás amúgy szerintem 3-4 éves kor között zajlik le. A tavalyi amerikai fotókon még inkább babás kisfiú, most meg... Szabályos iskolás kisfiú. Hihetetlen.   
• Ja és tegnap felolvastam neki a Vakond és a Nyuszimamát és felháborodtam. Normális az vajon, aki ilyet leir egy gyerekkönyvben? (És ez még csak egy példa, volt egyéb bicskanyitogató mondat is.) 
  

A hétvégénk

Peregnek a napok, peregnek rendesen.

A péntek - no az egy tökéletes nap volt. Imádtam. Nem ment zökkenőmentesen persze, de a megelőző napokhoz képest határozottan klassz volt. Délelőtt - hirtelen ötlettől vezérelve - elmentünk hármasban az állatkertbe. Eredetileg a Hosszú Csúszdás Játszóra akartam menni, mert az pont 40 percre van, gondoltam Palika alszik odafelé, ott töltünk 1-1,5 órát és mikor látom, hogy kókad, majd visszaindulunk és szépen hazafelé is alszik, de mivel annyira gyönyörű idő volt és volt egy adults go free voucher-em az állatkertbe, inkább úgy döntöttem, bevállaljuk a dolgot. Az odaút fél óráját Palika szépen átaludta (hurráhurrá), majd mikor megérkeztünk, kiszedtem a hordozót a kocsiból, rácsattintottam a babakocsira és igy még negyed órát ráhúzott, vagyis épp akkor kelt fel, mikor beléptünk az állatkertbe. (9.45-re értünk oda és már nem volt az állatkerttel szemben hely, szóval be kellett állnom a hülye parkolóba, ami negyed órányi gyaloglásra van az állatkerti kaputól, szuper, de igy jártunk.) Peti nagyon élvezte a kis kirándulásunkat egyébként, imádta a térképet, ő vezetett, mondta, mikor merre menjünk. Palkó persze nem birta a babakocsiban, igy végig kézben vittem, de sebaj, jól megvoltunk, ezúttal valahogy nem zavart, hogy nehezitett pályán mozgunk.
Negyed 12 körül járt, mikor elaludt a karomban a törpe, igy Petit mozgósitanom kellett, hogy Most Azonnal kifelé, mennünk kell haza... (Szegény.) A rohanás közben a zsiráfokat meg a gorillákat még megnéztük azért, de egyébként erőltetett menetben csörtettünk kifelé (mert persze az állatkert legtávolabbi pontján voltunk a kapukhoz képest). Mire elértünk a kocsihoz - Murphy dolgozott és a balsejtelmem beigazolódott - Palkó felébredt és éktelen sirásba kezdett. Reménykedtem, hogy az autó elzsongitja majd, de nem, egész úton (40 perc, persze dugó volt) orditott a hátsó ülésen. (Ez volt amúgy a nap leggázabb része, ezen kivül viszont tényleg minden klappolt nagyjából...) Mikor hazaértünk, evett egy kicsit és szinte azonnal elaludt, úgy tűnik, éhes volt, bár az állatkertben megevett 1,5 deci tápszert (hurrá), szóval nem értem a dolgot, de mindegy, a lényeg, hogy szépen elaludt a kiságyában némi ringatás után. Ezután Petit szintén megebédeltettem és elküldtem szunyálni, majd sütöttem egy epres potyogtatós sütit. Mikor AV megjött, mi is ledőltünk (!) és egészen 4-ig sziesztáztunk. Negyed 5-kor megjött Maya Peti nagy örömére és egészen negyed 7-ig maradt. Az apukája hozta, aki egy baromi laza fickó, ugyanis 5 perc beszélgetés után lelépett és itthagyta a lányát egy kvázi idegen családban... Maya-t amúgy nem rázta meg a dolog, szépen elvolt a két gyerek 2 órán keresztül, igaz, szegény Peti semmit sem értett abból, amit karattyolt neki a kislány. Mivel negyed 7 körül Palkó megint elkezdett álmoskodni (4-kor kelt egyébként, 1,5 órát aludt az állatkerti móka után), össznépileg lementünk a Herbert Parkba labdázni meg frizbizni - illetve egyesek aludni. Fél 8-ra értünk haza, hullafáradtan, de élményekben gazdagon haha.  

Szombaton, mivel még tartott a jó idő, Bray-be mentünk. Az odautat Palika átaludta (35 perc hehe), majd 5 percnyi babakocsizás után feszengeni kezdett, úgyhogy újra megnyertem a hordozását. A fiúk fagyiztak, mi táncikáltunk, szép volt az élet, na. Némi piknikezés után (ezalatt le tudtam tenni Palkót 5 percekre, de általában azért a karomban volt) a fiúk lementek a vizhez kavicsozni, én meg megetettem Palikát. Mikor láttam, hogy kókad, azonnal hazaindultunk, hogy ne járjuk úgy, mint az állatkertnél. A tervem bevált: hazáig aludt, egy nyikkanás sem hallatszott a hátsó ülésről... Ebédre pizzát ettünk, úgyhogy az esténk ismét nem volt sima - úgy gondolom, hogy a paradicsomszósz miatt. Mivel vasárnapra már rossz időt mondtak, délután még lecuccoltunk a Herbert Parkba mókázni kicsit a szokásos felállásban: AV Petit szórakoztatta, én meg Palikácskát. (Ekkor Petin végre rövidgatya volt, Bray-ben még ragaszkodott a hosszúhoz: minden nyár elején ezt csinálja, először nem hajlandó rövidgatyát venni, utálja, ha csupasz a lába.)
A vasárnapról már irtam: szuper nap volt. Délelőtt jöttek az Eszterék, volt nagy nyüzsi, de mindnyájan jól birtuk: Petinek tetszett, hogy Lindus érti, mit mond; Palika meg buddha-napot tartott és lazán elaludt a zűrzavar közepén. (A zűrzavart főleg szegény Livi okozta: egy éves volt hétfőn és épp a hiperaktiv korszakát éli - jááááj, azért még ez sem az én korszakom, azt hiszem, maradjunk abban, hogy számomra két év felett válnak a gyerekek csodálatossá...) Délután esett, igy beragadtunk a lakásba: a fiúk pogácsát sütöttek és kézműveskedtek, én meg Palika mellett aludtam 2 órát. (Mondom én, hogy jó kis nap volt.)
Amilyen rosszul indult a hét, meg kell vallanom, hogy olyan jól végződött. A péntek-szombat-vasárnap tökéletesre sikerült, úgyhogy most imádkozom az égiekhez, hogy kitartson ez a sikerszéria. Drukkdrukkdrukk.

Isten áldja az esőt

Hát ez a mai nap...
Reggel mondjuk morcosan keltem, mert Palkó fél 7-kor felébredt (miután negyed 10-kor feküdt le, majd 3/4 1-kor és fél 4-kor is riasztott és előbbi időpontban negyed órát, utóbbiban viszont 3/4 órát bugizott, mert át volt pisilive és ha ruhát cserélünk, totál felébred) és nem akart visszaaludni, ami engem igen rosszul érintett, mert egy egy órás hordozgatás után ilyenkor még vissza szokott aludni 45 percet és igy általában fél 8 körül kel végleg, de neeem, most nem, elvégre vasárnap van, pattanjunk, pattanjunk, no de utána... Minden haragom elszállt.
Délelőtt takaritottunk, sütöttem egy egyszerű csokis sütit, ő pedig hol hintázott, hol mosolygott. Fél 10-kor elaludt és 1,5 órán át szunyált. 1,5 órán át! Nagyon durva, de még nincs vége. 11 körül vendégeink jöttek, beszélgettünk, hangoskodtunk és mig felvágtam a sütit, Palkót betettem a hintába, ő pedig (hoppá, hoppá, mindenki figyel?) egyszer csak elaludt! 45 percig húzta, oké, az nem sok, de magától elaludt a hintácskájában életében másodszor. Madarat lehetett volna velem fogatni, esküszöm. Pedig ekkor még jött a slusszpoén: 3 körül újra elaltattam és majdnem 3 órán át aludt! Atyaisten, sosem csinált még ilyet, el sem akartam hinni. És mindeközben a fentléte alatt mosolygott, magyarázott, huncutkodott...
Emberek, akinek nem 45 perceket alszik a gyereke, el sem tudja képzelni, mekkora áldás az, ha 2 órán át csend van. Mindenre volt időm. Elégedett, boldog, jókedvű és nyugodt vagyok - igy kérem lehet(ne) élni és elhiszem, hogy akinek ez a megszokott, nehezen veszi, mikor elkezd mászni, mozogni a gyerek, mert hogy akkor már mennyi a dolog mellette... Hahaha.

Palika

Szóval fejtegetem én ezt a sirás dolgot...
Az úgy van, hogy Palkó - Petihez hasonlóan meg gondolom sok-sok-sok más babához hasonlóan (itt szerintem vannak fokozatok azért) - nagyon társasági lény. Nem cumizik, nem szopja az ujját, semmi, neki én kellek a nap 24 órájában, vagy legalábbis valaki, aki él és mozog. Alapjáraton egy roppant egyszerű babzsák: ha nem fáj semmije, nem éhes, nem fázik stb szépen elvan, HA és amennyiben tartom a kezemben. Nem 10 percig, mindig. Ha leteszem, nagyjából 5-10 percet bir ki úgy, hogy ott állok felette és szemezek vele, 10 percen túl biztosan elkezd sirni, hogy vegyem fel és ölelgessem. Ez eddig okés is, baba, majd kinövi, ő ilyen, nem foglalja le semmi más a világon, csak egy emberi lény, aki cipeli a fenekét és puszilgatja. Ha jól van (ha nem fáj semmije, nem éhes, nem fázik stb) ÉS hordozom, kerek a világ, hurrá, mindenki happy. Amikor erőm teljében vagyok, én is boldog vagyok, mert látom, hogy elégedett, vidám, elvan. Néha jó lenne persze lepasszolni, hogy cipelje más, de ez van, igy jártam, el kell fogadni, hogy most jóval többet van nálam Palika, mint anno Peti volt, mert AV ugyan besegit, de csak minimálisan, hordozza ő is esetenként persze, de korántsem annyit, mint Petit. (Itt most belemehetnék, hogy szemétségnek tartom, hogy ő is ilyen anyás, hogy mindig cipelni kell, hogy őt is altatni kell, mint Petit, mikor bezzeg van olyan is, aki egy kanállal elvan órákig és olyan is, aki magától elalszik a játszószőnyegén vagy mondjuk simán bámul ki a babakocsiból, mig anyuci vásárol (Palkó 2 percet bir ki a babakocsiban, azután visit, mig ki nem veszem), de mindegy, most jókedvem van, ezen nem nyafogok jelenleg, majd máskor...)
No most. Sajnos Palika napjai nagy részét nem békés elégedettségben tölti a karjaimban, mert - erre mostanság döbbentem rá - nagyon hasfájós. Amikor bármilyen zöldséget eszem, két napig küszködik és olyankor hiába cipelem, teszem ki elég a lelkem tálcán, akkor is sir, ha kézben van és mászik fel a hasamon. És EZ a lélekölő. Hogy hasfájós (esetleg ráadásként jön a foga is) abból jöttem rá, hogy rengeteget agyaltam, nem a mi napi stresszünk megy-e át rá, nem miattunk sirókás-e és végül arra jutottam, hogy nem.
Bizonyiték 1: Az elmúlt két napban nem ettem paradicsomot sem - és láss csodát, remek kis napjaink voltak. Ma pizzát ettünk ebédre (paradicsomszósszal) és hopp - délutánra olyan sirós lett, hogy ihajj... Eddig nem hittem, hogy a pari bűnös lehet, de valaki emlitette, hogy az ő gyerekei amiatt kaptak hasfájást - és lőn. Nem volt kevesebb a stresszünk az elmúlt két napban sem - mégsem sirt. Hoppá.
Bizonyiték 2: Amikor a kórházba mászkáltam, elég ideges voltam ugye és akkor nem volt ennyire nyűgös, mint mostanság... Szóval ha az én idegem ment volna át belé, akkor ha valamikor, akkor abban az időben sirósnak kellett volna lennie. De nem volt az. Nem ennyire volt az pontosabban. És miért? Mert amig én kórházban voltam, minimum egyszer csak tápszert kapott, ergo kevesebb anyatejet evett per nap és nem volt annyira érzékeny arra, mit eszem. Jó, mi?
Hát itt tartunk. Szóval valóban idő kérdése a dolog és megoldódik ez. (Kivéve, ha Petihez hasonlóan Palkó is olyan zsizsis lesz, hogy fél évesen meg azon fog idegeskedni, hogy mozogni szeretne, de nem megy neki... Bár végülis mindegy, mert az meg 1-1,5 éves korára szintén elmúlik. Szóval vár 8-14 sirókás hónap, szuper, de a lényeg, hogy jó lesz ez egyszer... (Azért a 8-14 sirós hónap, mert egyszerűen nem birok mindent kiiktatni a kajálásomból. Nem, nem és nem. Nem tudok húson és krumplin élni még egy évig.)

Szokásos mik voltak

Egyébként meg szerdánál hagytam abba. Szerdán megrendeltem hát este a Tesco-s bevásárlást, csütörtökön meg is jött. Clare Hall-ból jött a fickó, igencsak kivolt, nem is értem, itt van 10 percre egy közepes Tesco, nem tudom, miért nem onnan hozták a cuccost, miért a város másik végéből... No mindegy.

Péntek délelőtt a Babyccino's Play Cafe-t próbáltuk ki hármasban amolyan elő-szülinapi ajándékként Petinek. Mivel volt egy nagy Thomas, imádta, de egyébként is szépen eljátszott, mert rengeteg játék volt és kevés gyerek. (11-re értünk oda, déltől teljes a holtszezon az ilyen helyeken.) Palika egész jól viselte a dolgot, kicsit hintázott, kicsit játszószőnyegezett illetve némi sirást is produkált. Délután a Herbert Parkban voltunk, a szél kissé alábbhagyott ugyanis.

A hétvége Peti szülinapjával telt főleg. Szombat délelőtt a Panda Cafe-ba vittem, mert esett az eső. Ezalatt AV volt Palikával és állitása szerint egész jól elvoltak. Mikor hazaértünk, összedobtam valami ebédet, elaltattam Palit, Petit beküldtem aludni a szobájába, én meg elmentem Glasnevin-be elhozni egy baby hintát Palkónak, hátha örül neki. Délután Petivel kettesben elmentünk bevásárolni a Tesco-ba, mert epres-csokis tortát kért, de eper, no az nem volt itthon. Este megsütöttem a vágyott tortát, egész jó lett, én legalábbis nagyon büszke voltam magamra. (De ez is. Mennyivel egyszerűbb lett volna AV-t (meg Petit esetleg) elküldeni a hintáért meg a boltba, én meg maradhattam volna itthon Palikával és esetleg takarithattam is volna, mint minden normális kisgyerekes anyuka? Neeeem, dehogy, hiszen igy túl egyszerű lenne az életünk...)

Vasárnap miután elaltattam Palkót, délelőtt elvittem Petit a Herbert Parkba, AV pedig itthon maradt és felmatricázta a gyerekszoba falát, igy király Mickey-s dizájnja lett Peti szobájának. Mikor megjöttünk, nekiálltam főzni, de előtte odaadtuk Petinek az egyes számú ajándékát, az autópályát. Mivel nagyon szeretett volna tortázni, ebéd után meg is ejtettük a gyertyafújást, igy volt vagy 3 óra, mire el tudtam zavarni aludni. Délután Herbert Parkoztunk, AV tologatta Palikát, mi meg Petivel labdáztunk és szép volt az élet egy pillanatra. Este csináltam néhány kókuszgolyószerűséget az oviba, amit Peti lelkesen be is vitt másnap.

Hétfőn felköszöntötték Petit az oviban és itthon is megkapta a második ajándékát: egy mindent-tudó mikrofont. (Azóta is bömbölteti, nem vagyunk normálisak, ejjj.) A hét egyébként eseménytelenül telt: kedden délelőtt voltunk Palkóval ovi után a Stillorgan Shopping Centre-ben venni neki pár rugit, ma pedig beugrottunk a Nutgrove Shopping Centre-be AV pótszemüvegéért, aminek végre levékonyitották a lencséit. Mivel egész jól birta a plázázást Palika, vettem Petinek egy pólót, egy inget és két rövidgatyát is, hiába na, mindig is optimista voltam, hiszem, hogy idén is lesz nyár.
Most kivételesen volt 40 percem, mikor egyszerre aludt mindkét gyerek, de már hallom, hogy Palkó is mocorog és Peti is kiabál, úgyhogy lépek is ismét a taposómalomba, szevasz tavasz, jaj teljetek már napok, teljetek, teljetek.

Kifejtés

Na ma kicsit jobb a helyzet, nem annyira sirós Palika. Ettől függetlenül az elmúlt pár nap pokol volt - és mindeközben Peti totál kisangyalként működött. Kicsit aggaszt, hogy túl komoly, túl érett, túl koravén, de perpillanat nem tudok ezzel is foglalkozni. (Hallani kéne, ahogy tippeket ad a kis beszédhibás hangján, mit csináljak, ha sir Palkó... Imádnivaló, egyetlen örömem ebben a vérzivatarban, komolyan*. Még az is az eszébe jutott, hogy kössem fel a Bondolinoba Palkót és úgy vezessek, hátha az jó lesz neki. Édescsillagom.)
A kutya ott van egyébként elásva, hogy teljesen egyedül maradtam. Ez a rohadék baleset vagy epilepszia vagy mi a szar teljesen kettétörte az életünket. AV felváltva jár fél és egy napokat dolgozni, de bármikor hazaér, teljesen hulla, fáradt, fáj a feje és ingerlékeny. Az elmúlt két napban délután elvitte Palit sétálni egy-egy órára, de mindkétszer úgy jött vissza, hogy szétveti a düh és ő ezt nem tudja elviselni. (Már a sirást. Mert természetesen sirt Palika.) Ha egészséges lenne, fejbe verném, hogy cseszd ki, a te gyereked is, el KELL viselned napi egy órát kettesben vele, mert én egyszerűen kikészülök, ha mindig nálam ordit; de igy, hogy ilyen törékeny, úgy tűnik, ennyit sem lehet rábizni. Ezt nem megvetően mondom, tényként, ez van, nem szeretném, ha visszakerülne a kórházba és bizony ahogy most kinéz, könnyen visszakerülhet és még az kéne mindennek a tetejébe. Szóval mig másnál a férj, az apuka lehet egy harmadik láb, egy erős támasz, egy empatikus fül, egy Megmentő - nálunk most ez nem pálya. Alapból sincs idegrendszere az ilyen csecsemőkorú gyerekhez, mert ő is türelmetlen, ingerült, zsizsegős, mint én, de most, hogy még ez a rohadék roham is ott lebeg felette és nem tudhatjuk, lecsap-e újra, még kevésbé tud besegiteni az itthoni dolgokba.
És a másik, hogy másban sem tud könnyiteni rajtam - hiszen azt sem tudjuk csinálni, hogy néha elviszi Petit játszózni vagy nagybevásárol, mert Nem Vezethet...
És egyébként tiszta idegek vagyunk, mert ha vezethet is majd - rá fogom tudni bizni Peti életét nyugodt szivvel? Nem azon fogunk végig parázni, hogy mi van, ha vezetés közben lesz rohama? Borzasztó, hogy ez a rettegés most már mindig itt lesz közöttünk.
Komolyan mondom, hogy egész nap csak sirnék. Pont, mint Palkó.

*

Enough

Nem élet ez, totál kivagyunk, utálom ezt az egészet. Akár részletezhetném is, de minek. Vagyis mégis.
Konkrétan reggel 7-től este 10-ig egy merő üvöltés az élet, Palika enni nem akar, aludni nem tud, ott tartunk, hogy kézben is sir, nem kezdek megbolondulni, hanem konkrétan megbolondultam. Éjszaka volt, hogy óránként kelt, nagyjából 1 hete nem tudok mosolyogni, semmi sem izgat, halni vágyom.
Most is sir, BTW.
Azt hiszem elkezdek munkát keresni. Úgysem találok, de legalább teszek valamit, hogy kiszabadulhassak ebből a szarból. Hallgassa más mostantól, én telitődtem.

Update:
Miután délután AV elvitte sétálni Palit (miközben én Petivel Herbert Parkoztam) és - láss csodát - megint végigsirta a sétát, babakocsiban és karban is, úgy döntöttünk kihozzuk Anyut három hétre. Az előbb vettem meg a jegyet.
Lesz életünk, hurrá.

Playdate

Jaj, úgy izgulok, ma reggel Peti azzal ébredt, hogy hivjuk meg a Maya-t magunkhoz egyszer és addig nem tágitott, amig meg nem kérdeztem Maya apukáját, eljönnek-e hozzánk játszani a héten. Az egy dolog, hogy tök cikinek éreztem a dolgot (nem tudom miért, de ódzkodom az ilyesmitől... szegénykém persze önmaga nem tudta elintézni a dolgot, igy kénytelen voltam én "randit" kérni, de annyira jaj volt az egész szitu), de ezen kivül azt sem tudom, milyen is egy ilyen playdate olyan gyerekek között, akik nem értik egymás nyelvét... Állitólag pénteken beugranak, én pedig most egyfolytában azon agyalok, mit csináljak, mit süssek, milyen játékokat javasoljak, hogy jól érezze magát nálunk ez a kislány és esetleg máskor is eljöjjön.
Az a baj, hogy egyikünk (már sem AV, sem én) nem vagyunk túl barátkozósok és tudom, nem kéne, de tök rettegek az ilyen helyzetektől, amiket lazán kéne venni, természetesen, mert attól tartok, hogy ha Peti ezt az idióta görcsösséget látja, azt fogja hinni, ez ilyen, ezt igy szokás, pedig nem, nem, nem, csak mi vagyunk ilyen hülye magányos farkasok, akiket feszélyeznek a társas kapcsolatok. (Jól megtaláltuk egymást, mi?)
Jaj, annyira félek, hogy ő is ilyen kis antiszociális lesz, mint mi.
Mit csináljak, mit csináljak?

Hétvégi képek

Peti önmaga által megkomponált szobaajtaja

Az ünnepelt játszik az egyes számú ajándékával

A legújabb szobadekor 

Tesók

 

Family portrait

Végül csak ilyet vittünk az oviba, nem tortát

És a slusszpoén: Palika elaludt a hintában

Jurovizsn

Az össznépi szakállas nőzésről mindig az jut eszembe, hogy ha mindenkinek lenne egy négy hónapos, Palika-szerű gyereke, senki le sem szarná, hogy ez a valaki férfi-e vagy nő. Demagóg vagyok, de majd elmúlik.
Vagy nem.

Először kis szemfesték, aztán női gúnya?

Az hetünk

Hétfőn bank holiday volt, igy megint nem volt ovi és AV sem ment dolgozni. (Már elnézést, de kicsit unom, hogy lassan minden hétfő szabadnap - júniusban is lesz egy ilyen bank holiday, pff.) Mivel esett az eső és Petit ki kellett vinni valamerre, elmentünk a Dundrumba kettesben, AV meg Palkóval itthon maradt. A Dundrumban mivel őrült tömeg volt, összesen beugrottunk a H&M-be, visszavittem egy pólót és hoztam helyette egy Mickey-s pulcsit Petinek, de előtte még beültünk a Marks & Spencerbe tizóraizni. (A háttérben a három fickó elég szomorú...) Délután még mindig esett, igy csak Blanchardstown-ba mentünk, hátha Palkó alszik útközben, de mit tesz isten, nem aludt, csak orditott, úgyhogy jól össze is vesztünk hazafelé. (AV hihetetlenül utálja, ha sir Palika, tök feszült lesz tőle, én meg attól leszek ideges (a sirás mellett persze), hogy látom, hogy ő stresszel. (Bazzeg ez egy csecsemő, persze, hogy üvölt.) Ráadásul, AV azt is rühelli, mikor vezetek, pontosabban ahogy vezetek és csomószor rám szól (túl későn fékezek, túl gyorsan / lassan megyek, szarul váltok, bármi), amit csak megsokszoroz, ha ideges (mondjuk Palika sirása miatt)... Szóval miután ezredszer szólt rám, hogy mit csinálok a volán mögött, kiakadtam, hogy csessze meg, ha nem tetszik, lehet vezetni, tessék, üljön be, hajtson haza, leszarom, de rám többet ne merészeljen szólni, mert kidobom a kocsiból. Elég nekem Palkó folytonos üvöltése, nem hiányzik, hogy valaki folyton leoltson és az sem, hogy azon stresszeljek, hogy az úr nem birja a gyereksirást. El lehet képzelni, milyen jó hangulatban jöttünk haza és milyen szépen töltöttük az estét... Hát igy.)
A hét további része eseménytelenül és gyorsan telt, kedden délelőtt a Lidl-ben vásároltam Palikával -egy élmény volt, de a Lidl sajnos nem szállit ki... AV-nak jelenése volt ezen a napon a kórházban, de mivel 2-re ment, nem tudtam elvinni, LUAS-ozni volt hát kénytelen. Sajna semmi értelmeset sem mondtak neki, egy nőci elmesélte, mit kell tudnia az epilepsziáról és ennyi. (Nem csináltak semmi vizsgálatot mióta kijött a kórházból, szóval az epilepsziát azóta sem tudták kimutatni, most mégis úgy vették, hogy attól esett össze... Hát nem vagyunk nyugodtak. Haza kéne menni az eredményekkel és meg kéne kérdezni egy magyar neurológust is, mit gondol. Nyárra tervezzük az utat...)
Szerdán délelőtt, ahogy mondtam, felvettem a base-t a hordozóhoz, délutánra pedig olyan szél jött, hogy mindketten itt szenvedtünk, mert szét akart esni a fejünk.
A szél amúgy azóta is kitartóan fúj, a héten még nem vittük ki Palkót, marha nagy, még angol kóros lesz... A tegnap estét egyébként Tesco rendeléssel töltöttem, utálom, órákat elvesz az életemből, de ha személyesen vásárolok be, akkor meg Palika üvölt. Eh.

Képek

Hasam elölről... 

... és oldalról... Azt hiszem, ez már ilyen marad sajnos.

Ritka pillanat: közös (haha) játék

A kuka árnyékában

Ez pedig... Peti 8 hónaposan. Abban a rugiban, amit Palkó már kinőtt. Hehe.

Fáj, hogy részekben élek

• A furcsa (=ir) személynevek mellett a városnevek sem semmik, 5 év után döbbentem rá, hogy Portlaoise-t úgy ejtik, hogy kisasztal Portlis. Hosszú i-vel, csak az nincs a laptopomon. 
• Már rég akartam irni, hogy miképpen a magyar taxisok őrültek, a buszosok meg nagyjából rendben vannak, Irországban ez forditva van: a taxisok teljesen türelmesen, szépen, udvariasan vezetnek (legalábbis nem erőszakosabban, mint a normál vezetők), a buszosok meg mind pszichopaták. Lazán ráhúzzák a kormányt bármikor, tépnek, mint a vadbarmok és például múltkor, mikor felszálltunk hárman (fogtam Peti kezét és kistáskáját, a másik kezemben vittem a rollerját, Palika rám kötve lifegett, a vállamról lógott a saját táskám), szóval miközben a rollert a térdeim között tartva potyogtattam be az aprót (ez is mekkora állatság már, csak pontos apróval lehet fizetni, nem adnak vissza és papirpénzt sem fogadnak el, hát hol élünk, most komolyan?), vagyis épp ilyen igen bizonytalan helyzetben leledzettem, a sofőr elindult. Hát bazmeg, állj meg a lábadon igy. És ehhez hasonló dolgok történnek mindig, mikor buszra szállok. Szerintem a toborzásnál direkt szűrik, ki elég marha és ha valaki túl normális, azt nem veszik fel.  
• Vettem a Lidl-ben underwired szoptatós melltartót, hurráhurrá. Végre nem a hasamon lógnak a melleim és kinéznek valahogy. (Igaz, hogy ennek a melltartónak meg nem lehet ki- meg bekapcsolni a szoptatós részét egy kézzel, pfff. Mondjuk két kézzel is nehéz.)
• Licitáltam egy hintára, mert tököm kivan a nonstop cipeléssel. Ilyen lesz, ha lesz. 
• Illetve ha már adverts, tegnap vettem egy base-t is a Graco ülés alá, hogy ne kelljen ki- meg becsatolgatni mindig a hordozót, mert elég macera, amennyit mi autózunk... 
• Május elseje az ir nyár első napja. Klassz, mert áprilisban ragyogó idő volt, 16-18 fok, napsütés, ihaj-csuhaj; amióta viszont május van, botrányos az időjárás, 10-12 fok és szél, eső, jáj.

2 hónapos "évforduló"

Vasárnap megemlékeztünk a Baleset két hónapos fordulójáról. Ennek kapcsán összeszedtem AV (akkori) stresszfaktorait, amik hozzájárulhattak az ájuláshoz.

• Munkahelyi gondok jó ideje: hülye főnök, előléptetés hiánya
• Munkakeresés, interjúk
• Nagymama halála
• Második gyerek - kialvatlanság, sirás
• Első gyerek - dackorszak, hisztik 
• Kis lakásban való élet hónapokig 
• Költözés, repülés két gyerekkel
• Az utolsó hetünk őrülete
• Lakáskeresés záros határidőn belül*
• Plusz ezer apró bosszúság**

Jaj. Nem jön remélem több ilyen... Jó, hogy ennek is... Vége van.

* Szombaton érkeztünk meg. Hétfőn már dolgozott és azt terveztük, hogy egész héten dolgozik, nem vesz ki fél napot sem, hiszen előtte nem volt 3 hónapig. Szombaton hajnalban haza kellett volna repülnie a Leviék esküvőjére, de addig valami ajándékot is lőni kellett volna nekik és öltönyt is vennie kellett volna. Vasárnap este ért volna haza, hétfőn pedig ki kellett volna költöznünk, mert Andor ugye akkor jött haza. Vagyis munka mellett volt 5 napunk lakást keresni, nézegetni, találni, dönteni és megszervezni az átköltözést. Okos. Nem is tudom, hogy gondoltuk...
** Ciki, nem ciki ezt leirni, Mártiék lakása borzalom volt. Nem is az, hogy kicsi volt, mint a Pöttyös utcai lakás, nem is az, hogy két emelet volt, vagyis folyton lépcsőztünk és azon paráztunk, Peti mikor zúg le, hanem 1) iszonyat sok cucc volt mindenhol 2) nagyon koszos volt. A legrosszabb az volt, hogy morogni sem tudtunk, mertünk, mert kölcsönadták a kérót, ezért nagyon hálásak voltunk és tök pofátlanságnak éreztük azon morogni, hogy ez azért nagyon gáz. A hűtő ragadt, a fürdőszoba szintén, a mackógatyómat letettem a földre és mikor felvettem, csupa kutyaszőr lett... Eh, hát igy. Vasárnap vettünk pár tisztitószert, AV egész nap szinte takaritott, igy nagyjából lakhatóvá tettük a lakást (úgy értem, gyerekkel lakhatóvá), de a temérdek cuccal nem tudtunk mit kezdeni, ha egy bögrét akartunk elővenni, öt másik is kiesett, egy fél négyzetméternyi hely nem volt, ahová kipakolhattunk volna... Persze, persze, örültünk, hogy van fedél a fejünk felett, de baromi stresszes volt igy létezni.

A múlt hetünk

Hát szóval egyszer fenn, egyszer lenn. Inkább lenn. A héten sokfelé nem jártunk, az otthon - ovi - Herbert Park háromszögben nyomtuk általában. Kedden és szerdán délelőtt ovi után ugyan külön utakra mentünk Palesszal (kedden Tesco, szerdán Lidl, Tesco, Dealz, mert a Stillorgan Shopping Centre-nél jártunk), de délutánonként mindig maradt a Herbert. (Illetve kedden a Poolbegnél is voltunk, hátha alszik - hát nem, azóta Peti retteg, ha együtt megyünk le az autóhoz.) Szerdán amúgy Petit elvitte AV fodrászhoz, igazán kisfiús feje lett, imádom rövid hajjal, főleg az tetszik, hogy elöl feláll a haja a forgója miatt, baromi vicces, szépséges, csütörtökön meg együtt kertészkedtek itt benn a konyhában, mert esett az eső. Most beállt az a rendszer, hogy AV Petizik, én meg Palizom, hah, még szerencse, hogy Petit ez nem zavarja, mert totál apás. (Azt olvastam, fontos, hogy az anyuka is legyen a nagytesóval, mert igy, mert úgy, ehhez képest, ha megkérdezzük Petit, kivel akar ezt meg azt csinálni, 100-ból 99-szer az apját választja...)
Pénteken - ovi hiányában - elbuszoztunk (!) a Booterstown-i játszóra, mire hazaértünk, lebénultam, mert 8,5-9 kg az 8,5-9 kg, iszonyat már (elöl)hordozni ezt a lurkót. (Rájöttem azóta, hogy elöl elvileg már nem is cipelhetném, mert azt 6-7 kg-ig ajánlják, hátra kéne kötni, de jajj, hát azt hogy. Mondjuk meg kell tanulnom, mert nem akarom eladni a Bondolinot, ahhoz túl drága volt meg Palika szereti, ha hurcolászom és nem a babakocsiban ül.)

Szombaton délelőtt a rendszer ellenére Petis programom volt, AV először maradt kettesben Palkóval a balesete óta. Hálistennek jól sikerült mindkettőnk délelőttje, ők sétáltak a környéken, mi meg Petivel néptáncoltunk. A St Stephen's Green környékén van egy fitness stúdió, ahol dolgozik két magyar és havonta 1-2x szerveznek mostantól néptáncot kicsiknek. Örülök neki, mert profiknak tűnnek és Peti is jól érezte magát, ropta ezerrel, bárkivel, majd' meg zabáltam. Voltak Brúnóék is, kicsit rosszul éreztem magam, mert Bruni csak az anyukáján lógva viselte el a tömeget és most először talán látszott Évin, hogy fáj neki látni Petit meg a többieket, ahogy önfeledten táncikálnak, miközben ő meg ott szenvedett, hogy bevonja Brúnót a buliba. Kicsit emiatt amúgy magamba is szálltam, hogy okéoké, kinlódunk most rendesen, de basszus, legalább az a hitünk megvan, hogy ez egyszer véget ér, Palika egyszer nagyobb lesz és értelmesebb és nem fog folyton sirni, de ha egy gyerek betegen születik, nincs mit tenni, a szülőknek el kell viselniük a tudatot, hogy ez már igy marad. És ez borzasztó. Ez a megváltoztathatatlanság, ez a kérlelhetetlenség. Brrrr, nem is gondolkozom ezen tovább, mert csak visszasüppedek a rosszkedvbe, majd akkor irok még erről, ha biztosabb lesz a jobb kedvem, na. Délután a Nutgrove Shopping Centre-be mentünk négyesben, Peti és AV visszavitték AV szülinapi ajándékát az Argosba (szűk volt az óra szija, amit kapott, szipp, pontosabban rossz helyen volt a lyuk, vagy szűk volt, vagy bő) és vettek három gumis lepedőt is. Ezalatt én Paleszmalesszel megjártam a Tescot és beugrottam a Burgerbe is venni vacsorát. Este AV még elszaladt a St Stephen's Greenhez megvenni Peti szülinapi ajándékát (egy autópályát), szóval aktivan telt a napunk. (Innen jut eszembe, tök vicces, hogy régen, mikor még csak Peti volt, utáltam, ha AV elment vhová este vagy egyedül, mondván, miért hagy itthon, mit csinálunk kettesben Petivel, ehhez képest most, hogy ketten vannak, cseppet sem zavar az egyedüllét, vagyis nem izgat, ha AV kimarad. Petivel unatkoztam volna? Hahaha.)
Vasárnap elég hűvös volt, de azért délelőtt elmentünk a kukacos játszóra négyesben. Palika alig aludt, igy ő is hintázott, mókás volt. Szegény Peti amúgy seggre esett a bicajról, mikor eljöttünk a játszóról, (csak vicckedni akart), szóval jó volt a hazaúton a két gyerek sirását hallgatni kánonban. Délután bátor voltam, mindkét gyerekkel elmentem Howth-ra, AV meg itthon takaritott és rászerelte Peti második szülinapi ajándékára (egy kék gitár) a tartókát (vagy hogy hivják azt a valamit, amivel nyakba lehet akasztani a gityót). Palkó oda- és visszaúton is aludt, a játszón meg cipeltette magát, miközben Peti próbált játszani a zsúfolásig telt játszótéren. (Oda sem megyünk többet hétvégén, szörnyű volt, legalább 60 gyerek őrjöngött azon a mini játszón, borzadály, fúj. De legalább Pali csendben volt, az is valami.)
Igy telt hát a hetünk,
semmi izgi, really.

Okoska

Autózunk néptáncra Petivel, aki a hátsó ülésen sóhajtozik:
- No mi van, miért sóhajtasz ekkorákat, szomorú vagy?
- Neeeem. Száll a sóhajom Afrikába.
Hogy honnan vesz ilyeneket, elképzelésem sincs. Illetve az előbb harmadszor hivott vissza (Tudom, hogy nincs holnap gumicukor, de öleljél meg... Jajj.) és azt füllentettem, hogy már az ágyból hivott ki, mire megtapogatott és lebuktatott, hogy de hát nincs is rajtam pizsama... Számomra ez olyan hihetetlen, hát most született, most meg ilyen éleseszű. Döbbenet, komolyan.

Nem minden rovar bogár, de minden bogár rovar

Asszem Peti kicsit félreértelmezte az összefüggéseket, miután a napokban úgy örvendezett a bilizése végtermékének, hogy huhúúúú, ez akkora, hogy ez legalább két csokit ér!*

* Mindig úgy pattintom le, mikor csokit akar kunyerbálni, hogy addig nem kaphat, amig nem kakilt. Szegény most valahogy azt hiszi, hogy csokit kap jutalomként, ha termel, pedig én csak arra akartam kilyukadni, hogy a csoki szorulást okoz és ha eleve szorulása van, nem csokizhat...
No azt hiszem ezt túlmagyaráztam.

Amúgy...

... mióta két dolog eszembe jutott, hogyan könnyithetném meg az életem, tök jó kedvem van.
Egyrészt, rájöttem, hogy hülye vagyok, hogy kézben cipelem Palit egész nap, mikor néha a babakocsiba is betehetném és ringathatnám csak úgy. Oké, nem sokáig élvezi, de most, hogy a józan eszem forog kockán, percekkel is éveket nyerek, szóval boldog vagyok, hogy ez eszembe jutott. Hasonlóképp, rájöttem, hogy a kocsihoz is lemehetünk babakocsival és akkor nem kell úgy lemennem naponta minimum kétszer, mint egy őrült málnás szamár. (Az egyetlen probléma, hogy a babakocsit nem tudom betenni a csomagtartóba (hiszen ugye azzal AV-nek is meggyűlt a baja haha), úgyhogy elő kellett kotornom Peti régi Gracoját. Hosszú távon ez a babakocsi sajnos nem alkalmas a sétára, mert vizszintesen ugyan, de kb térdmagasságban fekszik csóró gyerek és elég huzatos is (Petit ilyen kicsi korában úgy toltam benne, hogy a hordozót ráapplikáltam a vázra, de a hordozó ugye most fixen a kocsiban van, nem fogom ki-bepakolászni, az tuti), de a lakástól a kocsiig simán kibirható a dolog, úgyhogy hurráhurrá, zseni vagyok.) Másrészt, az is végre leesett, hogy van a háznál egy lelkes segitőm is, akit megkérhetek, hogyha Palika az autóban sir, mert unatkozik, akkor ugyan rángasson már egy csörgőt felette, hátha segit rajtunk a figyelemelterelés. Természetesen nem mindig válik be ez a szórakoztatási mód, de úgy érzem, nyertünk már pár csendes percet Petinek köszönhetően. (Az tök kiboritó amúgy, hogy kipróbáltam, a két gyerekülés közé én beférnék hátulra, szóval ha hétvégén mennénk valahová és Palkó orditani kezdene a kocsiban, simán meg tudnám nyugtatni vagy azzal, hogy ott vagyok mellette vagy azzal, hogy adnék neki egy kicsit enni, de igy, hogy én a vezető üléshez vagyok kötve még egy jó darabig, ez a könnyités nem opció, mert AV nem fér be a hátsó ülésre és ugye vezetni sem vezethet. Szóval megint itt van Murphy: miért is ne kellene ismét nehezitett pályán mozognunk? Eh...)

És akkor pár apró

• Ma voltunk busszal a Booterstown-i játszón. Borzalom volt az oda- és visszaút, de Palika életében először éberen játszózott. Supercool. (Máskor is volt már játszón, de rámkötve, most viszont ki kellett vennem, mert ficergett.)
• Nem tudom, emlitettem-e, a Tescoban mostanság fizetés után vouchereket kapunk, ha többet fizettünk, mint amennyit a Lidl-ben vagy az Aldiban tettük volna. Oké, sokszor csak 30-40 cent az árkülönbség és csak annyit ér a voucher, de akkor is, ez tök jó ötlet szerintem, szeretem a Tescot, na.
• A tápszerrel továbbra is csehül állunk. Én nagyon szeretném, ha Palika enné, mert ha elmegyünk valahová, ahol éhes lesz, fényévekkel könnyebb lenne a szájába nyomni a cumisüveget, mint azon parázni, hol tudom megetetni, hogyan, milyen körülmények között. (Arról nem beszélve, hogy ha szeretné a tápszert, nem kéne mindig szoptatósmelltartóban kinlódnom.) De nem, DE NEM. Napi 20-30 milinél több nem csúszik le a torkán, ha megfeszülök akkor sem. 
• Múltkor a Lidl-ben álltunk sorban és egy elég béna pénztáros volt, aki semminek sem tudta a kódját, amin nem volt vonalkód. Vettünk vagy ötféle péksütit, mindet egyesével megkérdezte a másik pénztárostól, de az is dolgozott ugye, igy elég lassan haladtunk, mire a mögöttünk lévő bácsi, akinek volt vagy három cucca összesen, ahelyett, hogy elkezdett volna pattogni, hogy marha nagy, hogy áll a sor, mert olyan ember ül a pénztárnál, aki nem tudja a kódokat, jókedvűen elröhögcsélt velünk, hogy bezzeg az ő idejében nem volt ennyi fancy péksüti, volt fehér és barna kenyér meg scone és szevasz, nem kellett szegény embernek ennyi hülye számot megjegyeznie.... No, hát ezért is szeretem az ireket. Képzeljük el ezt a szitut Magyarországon. Vagyis inkább ne.  
• Mondtam már, hogy a Tadhg (ez egy ir fiúnév) kiejtése Tájg? Eddig a Siobhan volt a kedvencem (Sivón) és az Aoife (Ifa), de ez mindent visz.  
• Petinek az első az egyedik, a második a kettedik. Mondjuk ez tipikus gondolom.  

Ennyi

Nem is tudom, mondtam-e már, hogy ahogy Peti száma az Ő az, Palié a Blessed. (Mikor terhes lettem, elvittem Petit a Half Moon Bay-hez és ezt hallgattuk. Szuper kis emlék, de tényleg.)
Róla szól: