Jellemző amúgy a környékünkre, hogy a suliban eddig egy fekete kisfiút láttam - az is albinó. Szabályos afro-haja van és szőke haja.

Suli után már indulunk haza, repülnek a bye Hugo-k, bye Peter-ek, bye Lorcan-ok. Emma, egy kis kinai kislány utánunk kiabál:
- Bye Peter, see you on Thursday!
- (Peti az utolsó szót nyomatékositva): Bye Emma, see you on MONDAY.
- No, I am going to... I am going to another world and I will be back only on Thursday.
- (Peti, megsemmisitően): If you are going to another world, it means you are going to die. 
- (Emma megrémülve): Oh, I mean to another country.
- That's OK. See you on Thursday then.

Hát igy, szétröhögtem magam titokban. Kis okoska.

Tegnap voltunk a Marlay Parkban, de olyan hideg volt, hogy belém fagyott minden. Sajnos ez a hét már nagyon nem nyárias, a nap süt, de 10 fok van kb és akkora szél, hogy iszonyú. És most már ez lesz áprilisig, bahhhh. Fél órányi játszózás után beugrottunk a Lidl-be, majd onnan átsétáltunk a Homestore-ba, mert reméltem, hogy lesz pár aranyos Halloween-i dekor, de Palika sajnos bokáig fosta magát a csontvázaktól meg a pókoktól, néha nem is értem magam, miért nem gondolkozom előre, de tényleg. Oké, nem volt neki óriási stressz, nem sirta el magát vagy ilyenek, de többször nyomatékosan közölte, hogy most már inkább hazamegyünk, majd fegyelmezett lépésekkel kiiszkolt a boltból. Utána mindenkinek elmesélte, milyen élményben volt része, hogy igy mászott a pók meg a robot mondta, én is jövök, én is jövök. (?) (Pontosabban én isz jökög, én isz jökög - a kiejtésen van mit csiszolni, szó se róla.)

Ma szintén bazi hideg volt, nem volt nagy kedvem kimenni se, de végül megembereltem magam és elmentünk a Carysfort Avenue-i játszótérre. Azért oda, mert rég voltunk, nem kell sokat gyalogolni, hogy elérjük a játszót és pont jó játékok vannak Pajának. Hazafelé benéztünk a Dealzbe, feltankoltam mindenféle lunchbox-filler-rel és tűztünk haza főzni.
Ja, csináltam Instagram fiókot a dublinfox-nak, vicces, fogalmam sincs, hogy kell használni az Istagramot, nem tudok róla semmit, eddig sosem nézegettem, no de majd most.

Magyarországi nyaralás Part 3

Hétfőn, július 4én tehát Pipi lement a Nagyival a Balcsira. Mi Pajával az Okmányirodában kezdtünk, mert lejárt az útlevele és úgy döntöttünk egy füst alatt személyit is csináltatunk neki, mert az köll. Mivel kiderült, hogy ezekhez a dokumentumokhoz kell apuka beleegyezése is, megcsináltattuk a fotókat Pajáról, kitöltöttük a papirokat, majd hazakullogtunk, mondván viszlát holnap, amikor hozzuk a beleegyező nyilatkozatokat is és megkezdődhet az igénylés. Hogy még hasznosabb legyen a nap, délután, mikor Palika aludt, bevonatoztam a KÖKI-be vásárolni és nem is tértem haza üres kézzel, a CCC-ben sikerült vennem Pajának egy ugyanolyan félcipőt, mint Petinek van. (Szegénynek nem volt cipőcskéje, két szandált hoztunk neki, a normál cipőt ugyanis kinőtte...) A sikeres cipővásárláson túl levágattam a hajam is, úgyhogy igazán szépként értem haza a kis kiruccanásomból.

Kedden délelőtt tehát Okmányirodáztam, leadtam T. nyilatkozatát (aláirta itthon a papirt, lefotózta és elküldte a néninek e-mailben, aki az Okmányirodában kinyomtatta - ez igy átment hálistennek, nem kérdeztek semmit), majd mikor fizettem volna az útlevélért, a kártyaolvasó szólt, hogy hopp, letiltotta a kártyám - az isten tudta akkor még miért. Először azt hittem rossz PIN kódot adtam meg, de mint kiderült később neeem, az történt, hogy az ir bank látva, hogy Magyarországon próbálok fizetni a kártyával, automatán zárolta azt, azt gondolva, hogy biztos loptam, hiszen ugyanazt a kártyát T. is használta a napokban Irországban. Hogy megoldja ezt a faramuci helyzetet, egy huszárvágással elintézte az AIB a dolgot: letiltott mindent, szó nélkül. (Később T. próbált intézkedni, de lehetetlen volt feloldani a tiltást a kártyám nélkül, úgyhogy Anyuék adtak kölcsön készpénzt mindig, nagyon gáz volt, utáltam.) A délutánt az Attila dombon töltöttük Palikával: furcsa volt Peti nélkül, de úgy gondoltunk, ő már nagy a farmos állatokhoz meg sosem szerette őket igazán nézegetni, jobb túl esni ezen a programon nélküle.

Szerdán már véget is ért Pipi mini-nyaralása: egy reggeli vonattal lementem érte Balatonarácsra és estére már haza is értünk. (Nagyi a másik két unokával még maradt vasárnapig, de Petinek elég volt a buliból. Kedd este beszéltünk Skype-on, akkor még azt mondta, maradni akar csütörtökig, de 10 körül visszahivtak, hogy nem, menjek inkább másnap, mert hiányzom neki. Jaj. Birom, hogy ismerek olyat, aki egész nyárra hazaküldi a gyerekét Magyarországra 3 éves kora óta - Peti meg 6 évesen sem akart egy hétig se távol lenni tőlem... Érdekes dolgok ezek. Szépen rezonál Palika ovi-ügyével. Sóhajt.) No szóval 12 körül értem le Petihez és bár Nagyi mindenképp azt szerette volna, hogy a 12.20-assal induljunk is haza, a sarkamra álltam és mondtam, hogy na még mit nem, egyszer vagyok a Balatonnál, nem itthon élünk, hogy csak úgy leugrom bármikor, ráadásul reggel 8 óta úton vagyok (először be a Nyugatiba, onnan át a Délibe, onnan le a Balcsihoz), gondolja, hogy most felpattanok a vonatra és este 5-kor leszállok róla úgy otthon, hogy közben egy centi vizet nem láttam és reggel 8tól délután 5ig csak közlekedve léteztem... Na persze. Szóval szépen lesétáltunk a partra, ettünk egy-egy gyrost, a gyerekek kaptak fagyit és játszóztak kicsit (itt megrettentem, mert Dávid, Petiék unokatesója már 12 éves és jézusom, egy 12 éves fiú már totál kamasz... mi a fenét fogok én majd csinálni két kamasz fiúval? SOS..), majd miután végig sétáltunk a Tagore sétányon és megmentettem egy bácsit*, egy vattacukor árustól megkérdeztem, hogy jutunk a vasútállomásra és az épp érkező buszra felpattanva elsiettünk a balatonfüredi állomásra. Kiderült, hogy 5 perc múlva indul egy gyorsvonat Pestre, úgyhogy mint a villám felszálltunk rá és kb 7 körül haza is értünk, átszállásossal, metrózással együtt.

Csütörtökön kicsit lehűlt az idő (no nem annyira, mint egy héttel később), mi pedig délelőtt itthon játszottunk, kerteztünk, tettünk-vettünk. Paja alvóideje alatt Pipi és Anyu elmentek a Margitszigetre, mi pedig Apuval és Palikával a Gyömrői tónál kötöttünk ki. (Sajnos sötétedésig ott most már fizetni kell nyáron mindenképp, hiába nem fürdesz, de a kiscsaj volt olyan drága, hogy nyugdijas jegyet adott nekem is, igy fél áron bejutottunk, hurrá.) A tónál játszótereztünk, kavicsoztunk, homokoztunk kicsit, majd Paja kisirt magának egy lángost meg egy fagyit is. (Isteni csavart csokis fagyi van ott, pedig nem szeretem a fagylaltot, eskü.)

A pénteki napunk kissé rohanósra sikerült: délelőtt Petivel bementünk a Westendhez eladni ezt-azt, majd átmentünk a Városligetbe trambulinozni és hintázni. A hintáknál találkoztunk egy kedves bácsival, akinek a lánya egy idős volt Petivel és jót beszélgettünk a világ dolgairól. (Nem tehetek róla, bejövök az idősebb apukáknak haha, mondta, hogy üljünk be ebédelni is valahová, de kedvesen elutasitottam.) Játszózás után, bár azt terveztem, hogy felmászunk a Vajdahunyadvár tornyába, végül inkább kibéreltünk egy vizibicajt aranyáron és életemben először romantikusan vizicangáztam Pipivel a Műjégpálya vizén. Vicces volt, attól eltekintve, hogy olyan rohadék meleg volt, hogy azt hittem ott gyulladok fel, ezért nem győztem beállni a hid alá hűsölni... Ebéd gyanánt vettünk egy Happy Meal-t megint (the horror!), majd fél 3 körül már haza is értünk. Paja 4ig aludt, akkor felkaptuk és elsiettünk vele a strandra - hiszen olyan rég jártunk már strandon. Ceglédre mentünk megint, jó volt, halaztunk, pancsoltunk, áááááá, imádom a nagybetűs Magyar Nyarat.
Szombaton lazultunk az aktiv napokra: délelőtt csak a központban sétáltunk, benéztem a DM-be meg a Rossmannba, délután pedig mig Anyuék a fiúkkal a Forgách utcában marhultak, én elmentem a Tescoba és a Lidl-be vásárolni, mert az sosem árt...

Vasárnap Visegrádon jártunk, de sajnos nem úgy jött össze a dolog, ahogy terveztük. Délelőtt indultunk, viszonylag hamar oda is értünk, ez még jó volt, de miután dobáltunk pár kavicsot a Dunába a kompkikötőnél és integettünk pár kompnak, nekivágtunk a hires fizetős játszótérnek és bár előtte direkt leellenőriztem érinti-e a város működését a Palotajátékok rendezvénye és azt találtam, hogy neeeem, semmiben sem érinti - miután a tűző napon az autókat kerülgetve eljutottunk a játszótérhez, kiderült, hogy hohó, idéntől fogva ha be akarsz menni a kirakodóvásárba pénzt költeni, akkor napijegyet kell venned 14 év felett (1000 Ft per fő, nekünk tehát 3000 Ft), de saaaaajnos annyira agyhalottak voltak a szervezők, hogy a fizetőkaput a szintén fizetős (!) játszótér elé tették, igy ha be akarsz menni játszani, hát perkáld le az 1000 Ft-os belépődijat is fejenként (a játszótéri belépőn felül persze). Mikor ezt megtudtam, könyörgőre fogtam a a kapunál, hogy bazzeg, ezért jöttünk 60 km-ről, hogy megnézzük ezt a szupi kis játszóteret (tényleg), most nehogy már otthagyjunk egy 5000-st, hogy játszóznak a gyerekek egy 3/4 órát (ekkor ugyanis már dél elmúlt és ugye Palika miatt úgy terveztük, hogy fél 2 körül legkésőbb hazaindulunk, hogy a kocsiban aludjon), mire egy ötvenes agyondohányzot hangú nő kérlelhetetlenül közölte, hogy toll a fülünkbe, nézegessük a vásárt (aha, meg vegyünk egy nádsipot háromezerér'), menjünk be, fizessük be a belépőt és aztán menjünk be a játszóra (újabb belépőt fizetve persze). Érveltem én bőszen, elmondtam, hogy max 1 óránk van, de az a nagyon max, messziről jöttünk, látja, két kisgyerek, nem fogunk nézelődni velük, leszarjuk a kirakodóvásárt és különben is, sehol nem figyelmeztettek, hogy te marha, ne gyere ilyenkor a városba, mert nem mehetsz be a játszóra csak úgy, eszébe sem jutott megenyhülni, úgyhogy kulloghattunk el, játszózatlanul. (Hazafelé amúgy ezt magyaráztam Anyunak, hogy itt a baj Magyarországgal, nem látnak előre az emberek: Ha most beenged, kifizetjük a játszótéri belépőt csak, tehát költünk valamennyit ÉS nagy valószinűséggel megyünk újra és terjesztjük, hogy hűűű, de jó arcok voltak; mivel viszont nem engedett be, nem csak a Palotajátékok alatt nem fogunk jó ideig Visegrádra menni, hanem a rossz élmény miatt szerintem még évekig. És ezzel nem azt mondom, hogy their loss, hogy most nem látnak ott engem egy ideig, hanem nem látják ott a pénzünket sem. Megmondjam mikor jut legközelebb eszembe, hogy nah, menjünk el Visegrádra a fizetős játszóra? Soha. Leszarom, van sok jó hely azon kivül is. És megmondjam, mikor fogom valakinek ajánlani Visegrádot legközelebb mondjuk Szentendre helyett? Soha. Az emberek impulzusok alapján döntenek, élnek (legalábbis én). Ennyi. Irország is gáz sok szempontból, hogyne, de hogy itt 100%, hogy röhögve átengedtek volna, az biztos. Ja, ami a legjobb, irtam a rendezvény FB oldalára, hogy ejnye-bejnye, esetleg lehetett volna jelezni valahol, hogy a játszóval mi a pálya és a válasz? Letiltottak az oldalról. Gondosan letörölgették a kommentjeimet és láss csodát, hozzá sem tudok már szólni semmihez. Nincs olyan mező... Idióta banda. Pffff.) No tehát miután a játszózás kudarcba fulladt (és nincs ám más játszó a városban vagy ha van, hát a franc se tud róla), szomorúan elballagtunk a parthoz újra, dobáltunk néhány kavicsot a folyóba és elmentünk fagyizni egyet. 1 körül indultunk haza, Palika a hazaúton aludt hálistennek, fél3ra haza is értünk. A délutánt az udvaron töltöttük: a fiúk a medencében pacsáltak, mi meg néztük őket.
Ez volt hát az első teljes hét otthon, még követte kettő meg egy fél.        

*

Az úgy volt, hogy épp csináltam egy képet Petiről a háttérben a Balatonról, mikor odajött hozzám egy fickó, hogy van-e csipeszem... Mondtam neki, hogy nincs, mert sima ruhacsipeszre gondoltam, de hozzátette, hogy belement egy szálka a kezébe, azt kéne kipiszkálni, mire boldogan közöltem vele, hogy ja vagy úgy, az más, történetesen van nálam egy szemöldökcsipesz (sosincs nálam amúgy, most tök véletlenül betettem valami miatt) és mikor előkapartam, szemrebbenés nélkül odanyújtotta a kezét, hogy akkor szedjem ki a szálkáját... Én pislogtam egyet, de annyira bizarr volt a helyzet, hogy nem tudtam mit csinálni, kiműtöttem a kezéből a szálkát mintha mi sem lenne természetesebb és továbblibbentem utamra. 

Magyarországi nyaralás Part 2

Csütörtökön vagyis az első napunkon, Anyunak a tesómékhoz kellett mennie babysitterkedni, igy egyedül maradtunk itthon Apuval. Délelőtt kipakoltam, berendezkedtem, majd csodáltam, ahogy a kölykök még pizsamában, álmos szemmel szemezgetik a málnát a kertben. Imádom ezt, meg tudnám szokni, khm. Kell egy kert! Délután Apu felfújta a kismedencét (névnapjukra kapták a fiúk) és mig én kényelmesen hintázgattam az udvaron, ők jót pancsoltak, igaz, percenként ki- és bejárkáltak, ami kicsit idegesitett bevallom, mert halálom a koszos viz, de jó fél óra után Paja is megszokta a lábmosót és onnantól kevesebb volt a konfliktus, hogy úgy mondjam.

Pénteken délelőtt Pipi elment Apuval a Forgách utcába kertezni, mi meg Anyuval és Pajával bementünk a központba élvezkedni: nézelődni, fagyizni, sétálni. A sétálóutcában ettünk egy akkora fagyit, mint a fejünk, Palika össze-vissza csöpögtette magát nyilván, de sebaj, egyszer élünk, ezúttal ez sem zavart, hiszen teljes extázisban szivtam magamba a nyarat, Magyarországot meg úgy en blok mindent. Délután strandon voltunk, Cegléden, lángosoztunk, vettünk Pajának egy úszógumit és természetesen a 200 Ft-os dobozból is kellett tekernünk egy ajándékot, ami ezúttal egy bumpy ball lett.

Szombaton aktiv napunk volt Pipivel nagyon. Délelőtt bementünk vonattal Pestre, majd busszal felmentünk a Várba, ahol fagyiztunk és látva, hogy a Mátyás király játszóteret lezárták, lesiklóztunk a Nulla km kőhöz. (Soha többet, komolyan, egy perc volt az út és iszonyú drága, abszolút nem éri meg, rablás. Egyszer ki kellett próbálni, de na, többször nem ugrunk bele ebbe a hülyeségbe, az tuti.) A Siklótól továbbmentünk a Deákig, onnan az Oktogonig (olyan bérletet vettem, hogy 5x24, vagyis 30 napon belül 5x tölthetsz el 24 órát tömegközlekedve, nagyon király), ahonnan pedig elvillamosoztunk a Jászai Mari térre, ahol ettünk a Mekiben egy Happy Meal-t, majd elsétáltunk a Hófehérke nevű hajó megállójához. Iszonyúan tűzött a nap, jól leégtünk, mire megjött a hajócska, de megérte, egy órát sétahajóztunk a Dunán, gyönyörű volt. Ahogy körbenéztem, annyira unreal volt az egész, annyira csodálatos és menő, hogy majdnem elsirtam magam, milyen jó otthon... (Nem is volt drága amúgy a jegy, talán 1000-1500 Ft volt kettőnknek.) A hajókázás után elsétáltunk a Vörösmarty térre, ott áztattuk kicsit a lábunkat a szökőkútban, majd elmetróztunk a Nyugatiba, ahonnan pedig már csak hazavonatoztunk egy kürtöskalács megvétele után. Este még kicsit medencéztek a fiúk és ennyi volt a nap.
Vasárnap kicsit lazábbra vettük a figurát: délelőtt elvoltunk az udvaron, a fiúk játszottak, majd délután beautóztunk a tesómékhoz. Miután valami baleset történt a gyorsforgalmin, a szokásos 40 perc helyett vagy 1,5 órát autóztunk, hogy beérjünk és hát ez nem volt valami kellemes. A tesóméknál kb 1,5 órát töltöttünk, majd tőlük mentünk a Nagyihoz, hiszen Peti ezen az estén ott aludt nála, mert másnap korán mentek a Balcsira.  

Na mielőtt rendelek a Tescoból meg irok a qualified coach-omnak idedobom a taccsot, hogy jó szar volt eddig a napunk, azt terveztem ugyanis, hogy elmegyünk lángosért és beugrunk a mellette lévő játszótérre és mindenki happy lesz, ehhez képest 45 percet forogtam egy egy négyzetkilométernyi területen és azt istennek nem találtam meg a játszót. Ugyanazt irtam be a gps-be, mint pont két hete, akkor odavezetett, most egy ipartelep kellős közepébe irányitott, ahol dzsuvás teherautók között forgolódtam és semmi. 10.30-11.15ig kinlódtunk (10.15-kor indultunk itthonról, negyed óra alatt meglett a környék (de még milyen környék, atyaég), utána folyton csak azt irta ki a gép, hogy 1000 méterre vagyunk, hogy 1200 méterre, 800 méterre, szóval tekeregtem, befordultam itt-ott, kitolattam, betolattam, ipszilonoztam, de lószar nem sok, semmit sem találtam. Ipari épületek, daruk, épitkezések mindenhol, olyan rémálmos, komolyan. Ilyennek képzelem Dunaújváros külsőt. Nem volt ott park egy centi sem. Úgyhogy miután ennyit szarakodtam, visszafordultam a lángososhoz, de az meg egy három sávos giga-körforgalom egyik kihajtójánál állt és miután három kört tettem középen a körforgalomban és még mindig nem láttam meg a kocsit, dühösen kifordultam az egyik kijárónál, hogy letojom, nem eszünk lángost, punktum. Hogy mégis csináljunk valamit, elmentünk egy másik kis parkba, de kiszállva észrevettük, hogy úgy fúj a szél, hogy lerepül az arcunk, húsz-harminc perc játszózás után meguntam hát a kinnlétet és indultunk haza... Mire Petiért mentünk, addigra úgy kisütött viszont a nap, hogy egy szál felsőben leizzadtam, mire odaértem, szóval szupi volt na. (Ja és a slusszpoén, a héten lezárták az utat, amin be lehet menni Petiék kis konténeréhez, úgyhogy egy tiz méteres szakaszon kell becsúszni, ami olyan keskeny, hogy a babakocsi alig fér el magában, tehát meg kell várnom mire mindenki kicsoszog aki szembe jön és azután indulhatunk el befelé csak. Iszonyú! Ikerbabakocsisok abszolút nem tudom, mit csinálnak, olyan széles az út, mint az én kis Gracom, vagyis kurva keskeny. Állitólag ez mostantól igy lesz.) 

Csütörtöknél hagytam abba múlt héten, meg el ne felejtsem, hogy a tavaszi és nyári otthonlétünk sincs még meg meg az utcsó pár nap a suli / ovi előtt.
No szóval szerdán megvolt a sokadik Pro Bono session-om, csütörtökön és pénteken pedig minden szabadidőmben a log-okat irtam, mert ezekről nagyvonalúan megfelejtkeztem az ülések után... A délelőttöket itt-ott töltöttük, csütörtökön a botanikus kertben voltunk, mert most van a Sculpture in Context kiállitás és azt minden évben megnézzük, de Paja annyira nem értékelte a dolgot, ki sem szállt a babakocsiból (!) csak nagy nógatásra és egyébként is folyton ment az "inkább hazamegyünk" szólama. (Pedig tök szép volt a park és a nap is gyönyörűen sütött, nagyon jó szinek voltak, el is határoztam, hogy csinálok egy Instagram account-ot hehe.)

Pénteken nem bonyolitottuk túl a dolgot, délelőtt a Kukacos játszótéren voltunk, mert közel van, jók a játékok és ingyenes a parkolás. Délután el akartunk menni a Herert parkba, mert volt valami buli, de végül nem volt hozzá semmi affinitásom, fáztam is, fáradt is voltam, hát igy.  A hétvégén ugye az utolsó kurzushétvégém volt, nem volt túl jó, olyan lehangolt voltam végig, nem tudom, miért. Ki is fáradtam a végére (olyan volt ez a két nap, mintha reggeltől estig Ted Talks-ot hallgattunk volna, két fél órás szünettel), ráadásul T. is hulla fáradt volt meg köhögött, úgyhogy végig lelkiismeretfurdalásom volt, hogy igy hagyom rá a két gyereket. (Arról nem beszélve, hogy szombat délelőtt Palika másfél órát sirt utánam, "nyanya jön most, nézem ablak" és társai...) Szombat este még egy közös vacsora is volt, úgyhogy 8 év után először kimaradtam este, fél 9re mentem a Brasserie66-be és éjfélre értem haza, jó volt, jó volt, de hazafelé azon aggodalmaskodtam, hogy 10-15 év és Petiék itt fognak bulizni az utcákon jaj istenem, hát nagyon nem várom. (Életemben először jártam amúgy a Temple Bar közelében este fél 12-kor, tanulságos volt.)

A hét eddig egyszerűen folyt: most, hogy nincs mit csinálnom időre, folyik ki a hét az ujjaim közül. Persze mindig van mit csinálni, nem az van, hogy ülök itthon és bámulok magam elé, de igy, hogy nincs időkorlát, kicsit szabadabban kezelem az időt. Na tehát hétfőn a Trojan Gymnastic Academy-t próbáltuk ki, ami egy igazán klassz hely: a kicsik 3 éves korig szabadon játszhatnak, rohangálhatnak a tornateremben, ráadásul drop-in az egész, ami külön király. Sajnos az ottlétünk első fél órája elég katasztrofális volt: Paja szó szerint a nyakamhoz ragadt és félénken morgott, hogy menjünk haza, mert látott egy lila szőrös labdát és azt hitte, hogy pók... No comment. Aztán hálistennek eszembe jutott, hogy menjünk ki enni valamit, törjük meg a varázst, ki is mentünk, evett egy banánt, majd mikor visszarángattam, utána már jól volt. Boldogan lógott a gyűrűn, a hintán, sőt a végén úgy megtetszett neki a gigatrambulin, hogy haza sem akart jönni. Jó kis hely, tényleg, megyünk még sokszor úgy érzem. (Sajnos nagyobbaknak csak strukturált órák vannak, 2től... Nem mintha lenne hely, már a várólistákat is lezárták... Nem hiába, igy megy ez, ha kb 3 helyen működik ilyesmi egy fővárosban (mind fullon van persze, sehol nincs már hely.) Délután Aware napom volt, el is szállt a délután, mint a szél.

Ma délelőtt úgy fújt a szél, hogy bár nem esett, nem mehettünk ki. A KidSpace-ben voltunk hát, Rathfarnham-nál, ahol kb 2 éve voltunk, még Petivel. Nem volt rossz, de nem volt jó sem, először azt hittem, 1,5 óra kevés lesz, de 1 óra után (amiben benne volt egy muffin is) úgy kellett rábeszélnem Palikát, hogy ugyan maradjunk már még, mert akkor minek jöttünk. No hát igy mennek a napjaink mostanság, most épp itt van Lorcan nálunk playdate-n, Legozik Pipivel, vicces, mindjárt vihetem haza, ami nagy lesz, mert totál dugó van, bahhh.

Gondolom feltűnt, amit már rég akartam irni, hogy jelentős átalakuláson ment át mindkét gyerek... Peti úgy június óta, Paja pedig szeptember eleje óta.
Ami Pipit illeti, megtalálta a lelki békéjét vagy nem tudom, mindenesetre nem emlékszem, mikor veszekedtünk utoljára. Oké, szót még mindig nem elsőre fogad, nem az megy, hogy fürdés - és már csak a csobbanást hallom, ahogy beleugrik a kádba meg ellenkezik rendesen, de valahogy sokkal kezelhetőbb lett, mint mondjuk 5 évesen volt. Lehet, hogy a 6 éves kor ilyen nyugis úgy általában is, mindenesetre én örülök neki. Okos, értelmes, figyelmes, kreativ gyerek, tele energiával. Órákon át Legozik, épit, mint a veszedelem, sztorikat talál ki, cuki. 
Palika viszont keményebb dió lett. (Mert miért is ne persze - amikor az egyik lazit a gyeplőn, a másik meghúzza, nyilván.) Valószinűleg az ovi miatt, de iszonyú anyás lett. Ha két percig nem lát, kétségbeesetten ordit, úgy, hogy a fejem leszakad, hogy merre vagyok. Rengeteget bújik, szoros emberfogásban tart a nap nagy részében, olyan, mint 8 hónaposan, komolyan, hol azt hallom, hogy "öleg, öleg" (= ölel, ölel) vagy hogy "felvesz, felvesz". És kapaszkodik belém, lóg a nyakamon, belém mászik. Nagyon durva. Nem mondom, hogy nem idegesit meg hogy teljes türelemmel viselem, de nincs ötletem, mit csinálhatnék ezzel. Petinél nem volt ilyen fázis. Igaz, őt oviba se akartuk adni ennyi idősen. (Olyan fura, hogy Peti májusi, Paja meg januári, furcsa belegondolni, hogy mi volt, mikor Peti volt ennyi idős, mert ő 2013 februárban volt ennyi*, nem igy ősszel... Ráadásul Paja ugye azokat a rucikat hordja, mint Peti 2013 őszén, pl Halloween-kor, úgyhogy teljesen össze vagyok kavarodva, mert azt várom, hogy Pali olyan legyen, mint Peti akkor volt, de akkor Peti már majdnem 3,5 éves volt - ami szegény Palikának még 8 hónap... Ahhh, hát mennyit változik még 8 hónap alatt!)
No tehát itt tartunk. Alakulnak, formálódnak, nőnek. A hetek, hónapok meg csak rohannak. 

* Mondjuk most, hogy visszaolvasom, Peti azért kicsit érettebb volt, mint most Paja, de sebaj, mindenki másképp fejlődik blabla. 

- Milyen szinű szivószálat kérsz?
- Mindegy, csak sárga legyen.

Peti, jellemző.

Tudom, vérciki, de mióta a magyarországi robbantásról hallottam (vagyis mióta tudom, hogy rendőnőről van szó), folyton ez a szám jár az eszemben. Bahh. Rohadt sztereotipiák.

Mindjárt megyek még egy Pro Bono coachingra (jajj, már csak 3 kell ezen kivül, izgul-izgul), addig gyorsan leirom, mi volt ma. Semmi extra amúgy, dehát a szokás hatalma.
Délelőtt nagyon nehezen indultunk el, semmi kedvem nem volt sehova menni, mert lógott az eső lába, nem tudtam eldönteni, hogy ez most játszóházas idő-e vagy mehetünk játszótérre is és különben is, boltba is kellett mennünk, mert totál üres volt már megint a hűtő... T. ráadásul 10kor hazajött, mert sutyiban vett egy gyerekzongorát (igen, gyerekzongorát, de ahhoz képest elég nagy) és nem akart este szórakozni a hazacipeléssel (szerintem bizott benne, hogy már nem leszünk itthon haha, de ráfázott), úgyhogy volt vagy negyed 11, mire nekivághattunk a délelőttnek. Először ledobtuk T.-t a Cégnél, majd rohantunk a Stillorgan Heath-i játszótérre. Mivel nem találtam meg a játszót elsőre (grrr), volt vagy 11 óra, mire odaértünk. A vicc az, hogy eltolták a játszóteret, esküdni mernék rá, hogy mikor utoljára voltunk, még 20 méterrel arrébb volt (no nem ezért nem találtam meg persze, ez csak úgy adalék). Mindenesetre jó kis játszótér ez, szerettem, ráadásul alig voltak, miénk volt az egész. 12 körül indultunk a Lidl-be és bár iszonyú sok mindent vettem (többek között egy fekete kötött ruhát magamnak, nagyon cuki), 12.24-kor már a kocsiban ültünk és mehettünk haza. Mire a lakásba értünk, volt vagy 3/4 1, úgyhogy fél órám volt főzni valamit, megetetni Paját és elindulni Pipiért (hihetetlen, milyen rövidek a délelőttök!).
A sulinál Dev azzal fogadott, hogy Mathilda már csak Peti ex-girlfriendje, amin jót nevetgéltünk, hát milyen aranyos már ez.
Palikával pedig az alábbi párbeszéd zajlott a játszótéren délelőtt:
- (én, gyönyörködve Palikában, aki a hammock-on ülve rágcsál egy kekszet vidáman): Na, neked bejött az élet, mi?
- (Palika, riadtan a kapu felé pislogva): Nem, még nem jött be...   
No, hát ámen.

Akit pedig érdekel, hogy néz ki az úriember Pál, hát igy:

Ahogy tehát megjósoltam, tegnap délelőtt a Nutgrove-ban kezdtünk. Először is vettünk egy lasztit, mert a nyaraláskor kilyukadt a szép piros pöttyösünk, majd beugrottunk a Dunnesbe felmérni az edzőcipő kinálatot, mert Petinek kéne tesicipő, de nem vagyok hajlandó 20 eurónál többet áldozni rá, úgyhogy bajban vagyok. (Deichmann, CCC hol vagytok?) Természetesen nem volt 12es méretben sportcipő, se jó, se rossz, úgyhogy libbentünk tovább a Tescoba, ahol összekapkodtam pár dolgot, majd összefutottunk egy magyar ismerősünkkel, akivel váltottunk pár mondatot, de 5 perc után már szaladtunk is az Argosba átvenni a gyurmakészletet. (Jó nagy, menő igazán, az a kinyomóka nagyon profi és még Palika is tudja használni.) 11.10-re értünk a Herbert Parkba, ott találkoztunk az új török isminkkel (Ela anyukája, Ela ugye együtt kezdett Pajával az oviban, de ő jobban birta. A tesója Emre Pipi osztálytársa - összefolynak itt a szálak kérem, totál belterjes az egész, vicces.), aki bemutatott egy szerb csajnak, aki szintén ismerős volt, de meg nem mondom honnan. Na tehát igy hármasban kiültünk a Cooks & Lolly egy asztalához és mig ittam egy teát és megettem a Paja által kiválasztott cupcake-t (mindig ezt csinálja itt, kiválaszt vidáman egy cupcake-t és hozzá sem nyúl... máshol mindig megeszi a sütit, itt soha... hmm...) azalatt dumáltunk, Palika pedig hol labdázott, hol Log Lady-ként cincálta a gyurmakészletét magával mindenfelé (nem hagyhattuk a kocsiban a zsákmányt, ez gondolom evidens). Nem maradtunk sokáig, negyed 1 körül szedelőzködni kezdtünk és hazasiettünk ebédet főzni és végre kipróbálni a gyurmát. A nap további része a szokásos mederben folyt, negyed 2kor elrohantunk Petiért, kis futkosás a zöld területen, kis duma az anyukákkal, majd haza, itthon Paja altatás, Peti ebédeltetés, majd 3-4ig client session Skype-on. (Nem túl jó ez a nő sajnos, lehet a Skype teszi, lehet élőben más lenne, de hiába pszichológus is, valahogy nem tetszett ez az ülés sem, túlzottan cél-orientált. Mikor én igy coacholtam valakit a tanfolyamon, megkaptam azt a feedback-et, hogy nem a problémát kell coacholni, hanem az embert és hát igen, ez a nő pont nem ezt csinálja, ő a problémára koncentrál. Vagy nem illünk össze szimplán, ez is lehet.) 4től fürdésig már elreppent az idő, mostam, teregettem, mosogattam, pakoltam, majd 7től nekiültem az Aware-nek, de nem volt túl jó, mert egy 14 éves valaki irt (ez eleve nem jó, mert ugye a kamaszok mások, nem irhatod nekik ugyanazt, mint a felnőtteknek), de ráadásul nem is depressziós volt, hanem nem tudom, pszichotikus és hát na, bajban voltam ilyenkor vajon mi a fenét kell csinálni. Este megirtam egy coaching logot és ennyi is volt a nap.
Ma én vittem Petit suliba (még jó, hogy 9re jár (elvileg 8.50-re, de mi mindig 9 előtt 1 perccel esünk be, pedig ma is fenn voltunk már fél 8kor, de valamin mindig elcsúszik a reggel), majd mikor visszértünk a házhoz, már fel sem jöttünk, uzsgyi be a kocsiba és neki a világnak. A stillorgani Dealzben kezdtünk, ahol összefutottunk Brúnóékkal, vagyis Brúnó szüleivel, akik megcsodálták Paját, majd elbeszélgettünk kicsit az élet folyásáról. A Dealzbe amúgy nagy átlátszó műanyag dobozért mentünk, mert a gyurmakinyomók már kezdenek vészesen sokan lenni és nem férnek el sehol, vettünk is egy 5 literes vödörszerű dobozkát, de sajnos elég kicsi, szóval lehet, hogy még nézelődhetek tovább. A Dealz után benéztünk a Tescoba, megláttam és megvettem egy karúszót Pajának (37 cent volt haha, a hülyének is megéri) majd beültünk a Mekibe reggelizni. (Tudunk élni, tudom... De most úgy döntöttem próbálom élvezni ezeket a szabad napokat, nem görcsölök rá, mi mindent kéne csinálnom, ha Palika oviban lenne...) Bár elvileg valami sósat kivántam, végül rábeszéltem magam egy kávé - péksüti kombóra, ami nem volt rossz, még úgy sem, hogy az almás sütimet Paja elkoppintotta, az ő általa választott csokis muffinba meg bele sem harapott, az maradt hát nekem... Innen a Deer Parkba mentünk, ahol játszóztunk egy nagyot, Paja végre hintázott vagy 10 percet egy húzásra, majd fél 1re értünk haza. Akkor gyorsan főztem egy kelkáposzta főzeléket, negyedre adtam pár falatot Palikának és rohanhattunk a suliba. A sulinál amint kijött Pipi, átadtam Lorcan-éknak, mert még tegnap szólt Lorcan anyukája, hogy ma elvinnék Petit playdate-re és 4-re hazahoznák. Én boldogan rábólintottam, Peti is örült, szóval most kettesben vagyunk itthon Pállal, aki persze erősen nehezményezte, mégis hol a pennában van Pipi, miért nem jött velünk haza. (Peti hó van? Mi lesz most?*)          

* Jajj, annyira cuki amúgy, amint hall egy hirtelen zajt, ez játszódik le:
- Mi vót ez?
- Csak nekiütközött a liftnek a bicikli. (Vagy bármi magyarázat, mi vót ez.)
- Mi lesz most?
- Szerinted mi lesz?
- Semmi.

Annyira hihetetlen, hogy az igeidőket már vágja, a volt, lesz teljesen megvan és a felszólitó mód is megy (haha, naná), szóval repked a gyere ide, a segits, a vigyázz vagy akár a húzd fel... A nagy kedvencei egyébként az inkább és a mégsem, mégis mostanság, ezeket szabályosan gyakorolgatja. Érdekes módon a szavak elejéról sokszor lehagyja az első hangokat (pl a semmi az emmi, a sajt az alt) és hát sok hangot nem tud kiejteni (golyós joki az nála goló loki), szóval megérteni nehéz, de aki sokszor hallja (Peti meg én) annak megy, teljesen jól megértjük, mikor mit akar. 

Hétvége

Elröppent nagyon.

Szombaton délelőtt egy laza kukacos játszóterezést ejtettünk meg, ebédre valami borzalmas rizses húst csináltam, majd T. és Peti fél 4-re mentek úszni, mert megbeszéltük Hugo-ékkal, hogy csobbannak egyet a fiúk. Már régóta terveztük, hogy megnézzük, milyen a Mespil pool, mert Artúrék is odajárnak és Hugo-ék is dicsérték, de - természetesen - T. teljesen kiakadva jött haza, hogy iszonyú. Azt mondja borzasztó dzsuva volt az egész, a vizben úszkált ez-az, a sávokat elválasztó műanyagizén pedig vastagon állt a penész. Klórt abszolút nem érzett a levegőben, csak remélni merem, hogy nem szedtek össze semmit... Ja, a viz állitólag meleg volt (mondjuk nem nehéz felfűteni egy 20 méter hosszú medencét, aminek 3 sávja van hehe), az öltözőbe viszont hideg levegőt fújtak, amire T. rá is kérdezett és azt mondták, hogy ja, sajnos meghibásodott a szellőző pár éve és ezért hideg levegőt tudnak csak keringetni az öltözőkben... Őőőő... Asszem körbenézünk még uszi-ügyileg, de az is lehet otthonra hagyjuk a vizezést, mert a Marion College sem tiszta és a viz sem feszitett viztükrű ott sem. Hjajjj, lejjebb kéne adni az igényeket, tudom, dehát jááááj. No mindenestre a fiúk 6 körül értek haza az usziból, addigra én begyúrtam egy adag pizzatésztát, majd Pajával elugrottunk Tescozni. Mikor hazaértünk, mint a villám befejeztem a pizzasütést és 8kor már vacsorázhattunk is. Jó későn, negyed 10kor kerültek ágyba a gyerekek, mire elcsendesedtek volt 3/4 10 is, már azt hittem az agyam elszáll...
Ma délelőtt a Cabinteely Parkban jártunk, ami jó móka volt, mi Pajával homokoztunk, Petiék meg csúszdáztak, egyensúlyoztak, rohangáltak. Ebédre frankfurti levest főztem, majd Palikáva ledőltem aludni egy órát, mert hulla voltam. Mivel ömlött az eső délután, nem mentünk sehová, összesen annyit voltunk szabad levegőn, hogy levittem a fiúkat gumicsizmában és az új egyforma vizálló kabátkájukban pocsolyázni kb 20 percre. A délután további részében mint a gép pakoltam, selejteztem, rámoltam, mert rájöttem, hogy undoritóan sok felesleges cuccunk van és kiszoritanak minket a kacatok a lakásból. Jó lenne el is adni pár dolgot, de ahhoz még nem volt erőm, hogy fotózgassak és hirdetéseket gyártsak. Este T. pingpongozott, a fürdetés-altatás rutin tehát rám maradt, de a fiúk ilyenkor mindig rendesek, úgyhogy nem volt gond most sem.
Holnap délelőtt az Argosban kezdek, mert rendeltem Pajának egy ilyet, majd ha nem esik az eső, Herbert Park és Lolly & Cooks, mert randink lesz egy ismerőssel. 3-4ig kliens ülés, délután pedig Aware önkénteskedés. Zajlik az élet, na.    

Visszatértünk hát a kerékvágásba: Peti délelőttönként suliban van, mi pedig Pajával játszózunk és élvezzük egymás társaságát... A héten (annak ellenére, hogy a hétvégén még azzal riogattak, hogy csütörtökig minden nap iszonyú mennyiségű eső fog esni és különben is, jön az ősz és leszáll a fejünk a szélben) olyan meleg volt, mint nyáron sem és egy csepp eső sem esett. Szerdán délután pl még a Herbertbe is kimentünk, mert vétek lett volna itthon ülni a ragyogó napsütésben, pedig délutánonként már hulla vagyok, semmi kedvem elzarándokolni a fiúkkal a parkba, de úgy éreztem mennünk kell, mert nem lesz ez mindig igy.

Aztán csütörtökön megint rohadás meleg volt, délelőtt a rathfarnhami játszón voltunk és olyan hőség volt, hogy Paja egy szál ujjatlan bodyban nyomult felülről, ami itt még nyáron is ritka, de tényleg. A játszó után beugrottunk a Lidl-be is, mert megjöttek a vizálló cuccok, majd mikor kiléptünk a boltból megcsapott a meleg, úgyhogy teljesen Magyarországon éreztem magam, nagyon menő volt. (Mondjuk egy pillanatig elgondolkoztam rajta, kell-e nekünk egyáltalán az a két vizálló dzseki és nadrág meg szinváltoztatós esernyő, amit épp vettem, de aztán leszálltam a földre... Jön még itt kutyára dér, tudom én azt.) Ma délelőtt mondjuk már jóval hidegebb volt, mint tegnap, mikor 25 fokot mutatott a kocsi hőmérője, fáztam is rendesen a kukacos játszón, mert hülye fejjel csak egy vékony kardigánt vittem magammal, pedig az őszi kabát is jól jött volna, no de mindegy, nem vagyok egy gyorsan alkalmazkodó tipus, na. Mikor Petiért mentünk, no addigra már megjött a kánikula is, úgyhogy mire fél 2kor odaszaladtam a sulihoz, már megint kifejezetten melegem volt, hát ki érti ezt.
Ami a coachingot illeti, a héten jól belendültem, szerdán 3-4 között volt egy Skype-os ülésem, majd csütörtökön 3-4ig megvolt a második client session-om, este 6.30-7.30ig pedig még egy Pro Bono-m. (Buszsztrájk van, igy kénytelen voltam besétálni a Graftonig és hát ójaj, nagyon jó volt. 25 perc besétálni  a központba tőlünk, ami nem sok, de ahhoz pont elég volt, hogy kiszellőztessem a fejem oda- és visszafelé is. Iszonyú rég jártam a városban, sőt, egyedül is rég voltam bárhol, szóval kifejezetten jól esett ez a gyaloglás most, arra emlékeztetett, mikor még tanitottam és szabad voltam, mint a madár.) Ma szintén volt egy session-om 3-4ig (ekkor ugyanis tuti alszik Palika, Peti meg TV-zik), úgyhogy most úgy érzem kész leszek a Pro Bonokkal is jövő szombatig, hurrá. Hétfőn lesz még egy client ülésem, az már a harmadik, tehát még egy kell az üdvözüléshez, a Pro Bonokból meg 14-nél járok, tehát 4 kell még szombatig. 5 óra tehát. Ennyi választ el még attól, hogy befejezzem a tanfolyamot, el sem hiszem.

Elaludni készül a nyár...

No tehát a fejlemények: Ma voltunk idén utoljára oviban. Tegnap ugye ott hagytam, egy óra múlva visszatértem, de már a kapuban hallottam, hogy ordit. Állitólag on & off sirdogált, mire odaértem 55 perc után már teljes letargiában üvöltött az egyik óvónő ölében... Megbeszéltük, hogy a héten még ott-otthagyom egy-egy órára majd és meglátjuk mi lesz, de mikor ma szépen elbúcsúztunk, kimentem az ajtón, felvettem a kabátom, lementem öt lépcsőfokot, azonnal elkezdett kétségbeesetten kiabálni, hogy anya gyere, anya gyere... Vártam 10-15 percet, hátha abbahagyja, hátha sikerül elterelni a figyelmét, de semmi. Hallottam, hogy próbálkoznak az óvónők, próbálják máshová vinni, próbálják elterelni, semmi nem hatott, sőt, egyre jobban orditott. Úgyhogy vettem egy mély levegőt és felmentem szólni Elaine-nek, hogy itt a vége, én ezt nem csinálom, mert nem látom, mikor lesz képes 5 órát maradni egyedül. Oké, lehet karácsonyig ott maradna 3-4 órát, de most akarom én ezt addig húzni? Megéri három hónapig igy kinlódni minden nap? (Mert kinlódnánk, az tuti, mert fikarcnyit sem lépett előre 14 nap alatt, itt nem lenne olyan, hogy hopp, egyszer csak nem sir.)
Szóval nem, én ezt nem csinálom. Megbeszéltük Elaine-nel, hogy januárban / áprilisban visszatérünk a dologra, mert van ilyen, hogy egy gyerek még nem érett erre a nagy változásra. Én úgy érzem, már szivesen lazitottam volna a láncon, nagyon szeretnék végre-valahára szabad lenni, rengeteg dolgom van, amit igy megint parkolópályára kell állitsak, de ez van. Nagyon ráállok a childminder keresésre, mert minimum 2 szabad délelőttöt mindenképp szeretnék magamnak és Pajának is meg kell kezdenie a fokozatos leválást, nincs mese, mert ha igy haladunk áprilisra sem lesz kész. (Amúgy ég és föld volt ő és a többi gyerek az oviban... A többiek élvezték a társaságot, az új helyet, Palikán ezt egyszer sem láttam. Ha ott voltam és kellett, részt vett a játékban, de amint eltűntem a szeme elől bestresszelt. És mig a többiek 1-2 perc pityergés után belenyugodtak, hogy ez van és elkezdtek játszani; ő nem, neki egyre rosszabb lett, egyre jobban belelovalta magát az elkeseredettségbe. Szóval ez még nem ovi érettség. Bármennyire is szeretném, ha az lenne...)
Hát itt tartunk. (Amiatt amúgy kifejezetten örülök ennek a pár hónap haladéknak, hogy később kezdi el ezt az istenverte mozgáshiányt. Most még januárig játszóterezhetünk, rohangálhatunk délelőttönként kedvünkre. Ezért mondjuk tényleg jó ez a szabadság. Más miatt nem igazán mondjuk, de ez nekem pl kifejezetten fontos, úgyhogy ebből a szempontból hurrá.)
Mivel tök szép idő volt, a könnyes búcsú után hazasétáltunk és miután nálam volt a kocsikulcs, bevetettük magunkat a kocsiba és elmentünk Walkinstown-ba, mert ott ma ingyen lángost osztogattak... Miután nagy nehezen megtaláltuk az Üvegtigrist, kértünk két lángost, amiből az egyiket kapásból meg is ettük, majd tele hassal átmentünk a játszótérre, ahol Paja olyan boldogsággal pörgött-rohangált az eszközök között, hogy a szivem hasadt meg és úgy éreztem, ja, hát ez a megfelelő környezet egy 2,5 évesnek, nem a faasztalkák és a Montessori játékok.
A csúszdán amúgy történt egy cuki: megláttunk egy pókot (?) a csúszda tetejénél, mire Paja teljesen beijedt, fülét-farkát behúzva iszkolt lefelé a lépcsőkön és közben riadtan kérte, hogy hát vigyázz rám! (mert már ilyeneket tud, bezony*).

* A beszéde hihetetlenül meglendült 1-2 hónapja, már kb mindent mond, amit akar, csak sokszor még senki sem érti hehe. De énekelget, mondókázik (teljesen érthetetlenül) és próbálkozik, ami óriási pl a tavaszi beszédszintjéhez képest, amikor még egyes szavakat irogattam, miket mond. Most lazán használja a múlt időt, vannak ragjai is, 2-3-4 szavas mondatokban beszél, az egyetlen probléma, hogy ugye sok hangot nem ejt és ezért sokszor nehéz kitalálni, mégis mit is mond. (De kitalálom, ámuldozom, hogy wow, ilyen bonyolult dolgokat tud már?)

Még sosem irtam ilyet, bár már rengeteg helyen láttam... Az elmúlt napokban iszonyú sokat irtam, tudom, főképp csak számomra fontos dolgokról és elég negativ értelemben, de ha úgyis csak magamnak irok folyton, akkor úgy érzem totál felesleges blogot irnom, körmölhetném az életünket egy egyszerű word dokumentumban is. (És fogom is.)
Szóval megértek én mindent, nyilván mindenki baromi elfoglalt, ez igy van, de ha máshova van idő pár naponta irni 1-2 sort, akkor azt jelnek veszem és felfogtam az üzenetet. Én sem vagyok egy nagy kommentelő, ez is tény, de a számomra fontos blogokra hetente egyszer azért szoktam reagálni ide-oda egy vagy két sort.
Tehát jól esne néha egy-két biztató / lecsesző szó. De ha nincs, hát nincs.
Maradok az egy személyes blognál, mint eddig is. Csak másik dimenzióban. 

Ja, a mai napot megint az oviban töltöttem (amit jobb lenne bölcsinek hivni hihi, elvégre pool Paul nincs még 3 éves), de megbeszéltük a vezetővel, hogy holnaptól ott hagyogatom már Paját, lesz, ami lesz, előbb-utóbb csak elfogadja, hogy múlnak a gyermekévek...
Ma amúgy igy hallgatta a mesét:

Illetve ami még történt, hogy Peti megszerezte első horzsolását az udvaron: a könyökéről jött le a máz, a pólója is véres lett kissé. Hja, meg kapott egy szerelmeslevelet Loulou-tól, boritékban. Először azt hittem valami szülinapi meghivó lesz, de nem, egy papir, ezerszer ráirva, hogy Peter meg szivecskék. Tök cuki. Már Mathilda is meg Lindus is rajzolt neki hasonlót, istenem, az egyik gyerekem cuki, a másik meg egy szivtipró, hát awwww.

A hétvégénk amúgy tök jó volt, eleve alig vártam, de még jól is sikerült, szóval éljen.

Szombat délelőtt a rég nem látott Phoenix Parkba mentünk, ahol esküszöm kb egy éve nem jártunk, pedig mikor Peti kicsi volt, azért szerettük. Mivel Paja korán kelt (7kor), mert köhögött (jah, taknyos lett az oviban, nyilván... már szerdán folyt az orra, csütörtökre-péntekre besűrűsödött, péntek óta pedig köhög is, mert (gondolom) folyik le neki hátul a cucc / megfázott a torka kissé a nyitott szájjal való alvástól) és nem tudott visszaaludni, a reggeli tökölődés ellenére is már 3/4 10kor a játszón voltunk. El is felejtettem már, milyen jó ez a Phoenix parki játszótér. Jó, nincs akkora várkastélya, mint Rathfarnham-nak, de legalább nem életveszélyesek Pajának a játékok, mint ott. Szóval a játszótéren kezdtünk, de mikor fél 11 körül elkezdett ömleni a jónép, úgy döntöttünk, átsétáltunk / bicózunk a Visitor Centre-hez és megnézzük azt is. Igy is tettünk, elindultunk hát, de megakadtunk egy sütis bódénál. Volt üres hely, úgyhogy lehuppantunk és vettünk három sütit meg két teát magunknak. A fiúkkal továbbra is életveszély sütizni (is), épp ezért rutinosan magamnak már nem is kértem sütit, mert tudtam, hogy úgysem jutok hozzá a sok kérek vizet, de nem tudom kinyitni, nem Palika, az Peti sütije, nem a tiéd, a tiéd ott van a kezedben, no jó, megkóstolni meg lehet, de ne harapd le a felét, nem, nem kapsz másikat, nem lett nyálas, nem tudom kinyitni az üveget, ne rángasd az asztalt, mert kilöttyen a tea, ez miért ilyen rohadt forró, nézd meg, most úszik az asztal stb stb stb mellett. A sütizés után kipróbáltuk a labirintust is, Peti iszonyúan élvezte, bújócskázott, versenyt futott T.-vel a ragyogó napsütésben, szóval menő volt nagyon, jó választás volt ez a park délelőttre. Délután, miután Paja aludt, T. és Peti nekiálltak valamit faragni, mi pedig Palikával leléptünk vásárolni a Supervaluba meg átvenni Peti új cipőjét a Debenhamsból. (Hétfő óta ott volt, de nem tudtam elmenni érte áááá.) A siker amúgy teljes, a cipő állitólag jó, hogy mennyire, az holnap derül ki, mert még csak holnap megy benne Pipi, ma tesinap volt, úgyhogy a sportos egyenruhába kellett mennie. 
Vasárnap délelőtt szintén egész jó idő volt, úgyhogy némi tanakodás után elmentünk a hosszú csúszdás játszótérre. Jó messze van sajnos, úgyhogy jó késő értünk haza, de megérte, a gyerekek nagyot rohangáltak és végre szabad levegőn voltak az egész heti bezártság után. Délután 3-kor Pro Bono session-om volt, a 10. (még csak!), ezzel a lánnyal pedig a 2. és nagyon fura volt, ugyanis pont azt adta elő, mint én két hónappal ezelőtt a client session-on: elsirta magát, mennyire kurvára egyedül érzi magát kisgyerekes anyukaként külföldön és mennyire szar és nehéz ez az egész. A körülményekhez képest egész jól viseltem, hogy a saját gondolataim hallom a szájából és próbáltam profin kezelni a dolgot, nem  mondtam neki, hogy igen, igazad van, én is pont ezt érzem, de elég nehéz volt azért objektivnek maradni egy ilyen helyzetben. Mindenesetre nem volt rossz élmény az egész, nem úgy jöttem el, hogy no, én aztán sosem akarok ilyen dolgokkal foglalkozni, mi a fenét csinálok itt, úgyhogy gyorsan fixáltam is még két sessiont két lánnyal a hétre és ha minden jól megy, még kettő összejön péntekig, ami azt jelenti, hogy 14 sessionnál fogok tartani, tehát már csak 4 kell jövő hétre és kész van ez a követelmény is. (Hogy 4-et honnan szerzek még, azt nem tudom...) A client session-nal kicsit bajban vagyok, 4 kell, eddig 1 volt, most próbálok irni a hires magyar expat coachnak, bevállal-e két órára és ha egy marad a tanfolyam utánra, hát na bumm, nem hiszem, hogy le fognak fejezni miatta.
Itt tartunk tehát, megyek önkénteskedni, a hétfő az én napom ugyanis.

Ami meg még a hónapot illeti, nem volt sok minden, most kedd este voltam Aware meetingen, pénteken meg az oviból hazafelé meg átvettem az ingyenes pumpkin pie latte-mat az Insomniában... (Minden évszakban kipróbálhatsz egy különlegességet, ha van hűségkártyád, ez mondjuk menő.) Azért péntekre hagytam a lattezast, mert a héten piszok meleg volt, nem akartam forró kávét szürcsölgetni izzadva... Szerintem nyáron nem volt ennyi fok, mint igy szeptember második hetén, ki is volt rendesen akadva mindenki, mi a fene folyik itt, rövidujjasban voltunk kénytelenek mászkálni, nagyon durva. (Ez a nyár amúgy egész jó volt időjárás szempontjából, sok meleg napunk (értsd 22-23 fok) volt és most ez az indián nyár is jól esett bevallom.)
Az  assignmentjeimet amúgy sikerült időben beadnom, még úgy is, hogy minden délelőttömet az oviban töltöttem, no de cserében akkora táskákat növesztettem a szemeim alá, hogy a Ryanair kivágna velük a sorból.
T. egyébként októberben kétszer is elutazik, először Svájcba, öt napra, utána Amerikába, két hétre. Repes a szivem, tényleg. 

No és a suli.
Peti tehát senior infantos most már, ami azt jelenti, hogy az eddigi terem helyett a suli háta mögé jár, ahol van négy konténer - és igen, ők az egyikben tanulnak. Az udvaruk sem a gumilapos már, mert a konténerek között van egy picsányi betonudvarka és hát ők ott vannak a szünetekben és a tesi órákon is. (Már ha nem esik az eső nyilván. Mert ha esik, tévéznek benn. A konténerben.)
Végezni továbbra is 1.30kor végez, a suliban pedig sajnos idén sem tudnak sem napközit, sem semmiféle foglalkozást biztositani. (Tömegsport. Rémlik valami?) Ahogy irtam, az elhozatal gáz, a suli mellett ugyanis épitkezés zajlik (az új épület épül), darukkal meg minden és az úgy van, hogy eddig, ha esett az eső, mehettem kocsival, megálltam a zöld háromszög alsó csücskénél, Pajával a karomban átrohantam a zöld rész átfogóján, beszaladtam a vörös udvarra, kikértem Petit és szaladhattam vissza a kocsihoz, most viszont az iskolát megkerülve, a Haddington Place-n át érem csak el a kis udvart és úgy a konténereket, ergo az autóval érkezés kizárva, mert ha valami Isteni szerencse folytán találnék is parkolóhelyet a St Mary's Road-on, leparkolnám ott a kocsit, de mire beérnék a suliig, Pajával a karomban nyilván, tuti leclampelik a kocsit, mert folyamatosan járkálnak arra a közterületisek. (Jegyet nem tudok venni, mert kb fél km-enként van parkolóóra, mire elmegyek a parkolóóráig a Baggot Street-ig meg vissza, kétszer megjárom a sulitávot...) Szóval ha esik, szivás. Ha nem esik, akkor sem kellemes, mert a sulit megkerülni életveszély, két utcácskán kell végigmenni, hogy elindulhassunk haza, a járda kb egy méter széles, babakocsi alig fér el, az út pedig két irányú (!), de valójában olyan keskeny, hogy csak egy autó fér el - és bizony még igy is sokan kocsival jönnek a gyerekekért és szó szerint a beragadt kocsik között kanyargunk a babakocsival, miközben Peti Hugoval rohanva és cikázva (!) már a világ végén jár. Minden délután rekedtre orditom magam, hogy lassitsanak, álljanak meg, mert kurva veszélyes ez az egész, én nem tudok lépést tartani velük a babakocsival, mert szűk az út, nyilván szembe is jönnek, nem tudok úgy manőverezni, mint ők futva, úgyhogy katasztrófa ez az egész rendszer. Nem is értem, miért nem lehet lezárni a francba a két kis utcácskát, hogy csezd meg, ez van, ne gyere kocsival, oldd meg máshogy, mert esküszöm minden nap hálát adok az égnek, hogy anélkül hazaérünk, hogy valakit elütne egy idióta. Nagyon gáz, tényleg. Otthon az ilyen tuti nem menne át, max valami kis elhanyagolt putriban, nem pedig a főváros elitnegyedében. Áh.
És ekkora az udvar. Meg ilyen:

 

Ezt a sarokból fényképeztem, nem tudtam hátrébbállni. A fehér csik a felezővonal. A piros kör pedig az udvar széle. Hát igy. Szipp. 

Pár kép az odautunkról:

Már itt indul a bosszúság, dizel benzinkút az út mentén (!), járdán várakozó autók, csak úgy lehet kikerülni őket, ha az úttesten tolom a babakocsit (van, amikor 3x ennyi autó áll itt és persze van forgalom)

A konténerek. Nem tudom, tűz esetén hogyan evakuálnak 6 darab 30 fős osztályt egy ekkora résen át...

Ekkora járda vezet a sulihoz, a gyerekek cikáznak, rohannak, én loholok utánuk babakocsival, gyökkettővel...

... de az úttesten sem tudok menni, mert az is ilyen széles és ez az út kétirányú (!) tehát általában sorban állnak az autók, várva, ki kezd el kitolatni az utcából

Tegnap tök véletlenül megnéztem a Photograph klippjét (nem igazán nézek youtube-ot, mert iszonyat időpocsékolásnak tartom - oké, TV-t sem nézek, de az már fel sem tűnik, az évét nem tudom megmondani, mikor néztem TV-n utoljára valamit, a youtube viszont néha eszembe jut, két-három havonta egyszer kb), no szóval rákerestem a klippre, mert annyiszor hallottam már a rádióban és jajj, hát majdnem elbőgtem magam. Egyrészt nagyon aranyos kis klipp, főleg igy kisgyerekes szülőként, másrészt meg belémhasitott, hogy pont ilyen gyerekkort adunk mi is épp a gyerekeknek. Ugyanilyen hangulatú szűk lakások, ugyanilyen ajtók ugyanilyen kilincsekkel és radiátorokkal, a tenger, a padok, a Primark feliratú papirzacskó a széken, az ovi (még a festőköpeny is ugyanilyen), a zongora, az utcazenélés (ahogy olvastam, Galway-ban vették fel azt a részt, no nem hiába ismertem fel), a kis erdei ösvény, a romok, az iskolai egyenruha nagyon durván emlékeztetnek Irországra, annyira ez az egész életünk hangulata.

Ovi fotók:

Első nap, bizakodó, bizonytalan

Ha ott vagyok, minden oké

Fáradt, szomorú, de megszerezte a traktort

Megy a gyurmázás

Montessori work - tésztaöntés

Montessori work 2 - befőttes gumis játék

Na és akkor az oviról még.
(Eleinte objektiv, majd vigyázat igen-igen picsogós, szorri.)

8.30-1.30ig tart, €600 (jáááj), 12 gyerek, ebből 1 kisfiú januárban kezd, amúgy meg 8 lány, 4 fiú. 2 óvónő van, egy 40 körüli francia nő, aki 15 éve dolgozik a Gateway-ben (tiszta Madamme Gazelle egyébként, luk Pól, zisz iz e kár) és egy huszonéves ir lány, aki most kezdett. Kisegitőként délig nálunk van egy rövidhajú, szemcsis lány is, aki nem tudom milyen nemzetiségű, nem ir, nem francia, nem olasz, nem német, nem lengyel a kiejtése alapján és hát európai kinézetű, tehát nem is ázsiai vagy fekete.
A napi rutin a következő:

 

A snack-et és az ebédet nekünk kell vinni, kaját melegiteni sajnos nem tudnak. Paja kedvence a snack utáni rövid circle time (ez nincs beleirva, 10 perc kb), amikor az óvónő elénekel három dalocskát és a garden time, ami eső esetén sajnos bukta. 

Ami a szabályokat illeti, szerintem nagy a szigorúság (legalábbis úgy érzem hogy 2,5 éveseknek még kicsit sok ez, de persze én megengedő vagyok nagyon meg gondolom 12 gyereknél kellenek a szabályok (hogy pl addig nem vehetsz elő másik Montessori work-öt, mig az előzőt a helyére nem tetted, még akkor sem, ha valaki már vár rá melletted) és ami a szivfájdalmam, nagyon keveset mozognak. 45 percet vannak az udvaron, ha nem esik, a teremben pedig nem szabad ugrándozni, szaladgálni, lefeküdni a földön - mondjuk mert nincs rá hely. (És ennek az ovinak még nagyok a termei - mondjuk akkora, mint a nappalink.) Az udvar gumilapos, van egy mini csúszda, 3 crazy coupe, 1 traktor, 1 roller, pár labda és egy kiskonyha. Nem nagy, na. (Egyszerűen nem fér a fejembe, hogy lehet engedélyeztetni egy ovit / iskolát normális udvar (vagy fedett tornaterem) nélkül... A Simbas "udvara" amúgy fele ekkora volt, a másik közeli ovinak pedig a tetején volt kialakitva egy tiz négyzetméternyi rész - de játékok ott nem voltak, mert hát hol.) 

No szóval nekem nagyon hiányzik a mozgás, a torna, a levegőzés és bosszant, hogy ezzel egyedül maradok, mert másnak eszébe sem jut, hogy fűbazmeg.    

Az óvónők és a gyerekek amúgy normálisak, a lányok között van kettő erőszakosabb (szerintem ők idősebbek is kicsit), de egyébként nincs velük gond. Sőt. Nekem nagyon megdöbbentő, mennyire elvannak csendben az ir gyerekek (ja, 12-ből 10 ir, vagyunk mi meg egy török kislány). Erről már irtam, hogy a játszótereken ha valaki pittegpattog a gyereknek és utasitgatja vagy kiabál vele, az tutter nem ir, szóval mi valamit nagyon elrontunk... Ezek a gyerekek kussban "tűrik", hogy otthagyják őket az oviban 2,5 évesen, nem sirnak, nem lázadnak, szót fogadnak és ha kell, hát udvari játék nélkül játszanak 25 nm-en csendben. Nagyon fura.
(Azért vagyok igy ledöbbenve, mert Petinél ez nem tűnt igy fel, a Simbasba alig járt, 2-3 napot 4 órán át, amikor ide átkerült 5x5 órában, akkor pedig már 4,3 éves volt, nem volt megdöbbentő, hogy fegyelmezettek, csendesek a gyerekek. De úgy tűnik itt ez nem kor kérdése, ők ilyenek.)
Ami a beszoktatást illeti, nem vagyunk egyedül a kinokkal amúgy, 3 problémás gyerek van, Paja, Josh, egy ir kisfiú és Ela, a török kislány. 3-uk közül talán Josh a legkeményebb, ő tényleg össze van ragadva a szüleivel, egy méternél messzebb még nem került tőlük, pedig ő ugye az angolt is érti. Paját és Elat megértem egy szinten, pont ezért, mert szegényeknek az új helyzet és új hely mellett az ismeretlen nyelvvel is meg kell küzdeniük, ami bizony baromi stresszes lehet. (Ha még egyszer valaki azt mondja, hogy óóó, a gyerekeknek nem gond az idegen nyelv, mert mint kis szivacsok szivják fel a nyelvet, azt arcon rúgom, eskü. Egyrészt szerintem ez józan ésszel átgondolva is egy rakás bullshit, hát képzeljük már el, hogy épp tanulgatsz egy nyelvet, már ezt-azt tudsz mondani és akkor bámmm, becsesznek egy csoportba, ahol senkit sem értesz és teljesen más szavakat használnak, mint amiket eddig hallottál (tudom, erre az szokott jönni, hogy de nem szabad felnőtt fejjel gondolkozni, mert ők gyerekek, könnyebben veszik az akadályokat, más az agyuk szerkezete is és nem úgy tanulják a nyelvet, mint a felnőttek, de erre én meg azt mondom, hogy lószart, oké, nem szótárazgatnak meg nem úgy épitik fel a nyelvet, mint mi, de igenis én mindkét gyereknél láttam a stresszt az új nyelv miatt, pedig totál pozitivan álltunk a kérdéshez pont az ilyen idióta megjegyzések miatt). Másrészt meg, ha csak az én két gyerekemnek megy ez ilyen ordenáré nehezen, akkor az baromira elszomorit és hát a pitlibe már, hogy ezt is behúztuk természetesen...)
Na hát igy. Nem vagyok pozitiv tudom, de ez a beszokási sikertelenség, ez tökéletlenség (udvar és mozgás hiánya, nincs meleg kaja) ennyi pénzért baromira cseszi a csőrömet. Meg természetesen az is frusztrál, hogy ha be is szokna Paja, munkát vállalni ennyi időre (3 óra kb) nem tudok, tehát az életem pereg el, nem fejlődik sehova és miután nem engedhetjük meg magunknak, hogy full time munkám legyen, mig mindkét gyerek iskolás nem lesz (mert nem keresném meg az árát a full time creche-nek és az after schoolnak, ami együtt €1600-1700 lenne), gyűlölöm ezt a rendszert és nem találom benne a helyem abszolút. (Tudom, más meg olyan munkát végez, amit utál és más rendszerekben meg az ellenkezője megy, hogy dolgoznod kell, hogy legyen elég pénzed, na de kérem, milyen rendszer az, ahol nők százezrei szorulnak ki a munkaerőpiacról, mert nem tudják megoldani a gyerekeik elhelyezését és kvázi arra vannak kényszeritve hogy home maker-ként töltsék az életük 30-as éveit? Mondjuk ezek után már értem, miért olyan sok itt a fiatal (vagy igen idős) anyuka: előbb a gyerek, majd mikor a gyerekek már suliba járnak, 28-30 évesen indulhat a karrier (vagy előbb a karrier, aztán 45 évesen jöhet a baba). Mondjuk ezt már buktuk rendesen. Áh. Nah, most jól lehangoltam magam, bravo.)          

Az ovi mellett az új rendünkkel sem vagyok kibékülve természetesen, igy, hogy a délelőttjeimet az oviban töltöm...
Arról van szó, hogy Paja elvileg fél 9től negyed 2ig lenne oviban, addigra mennék érte, felkapnám, elszaladnék vele a sulihoz fél 2re, majd némi rohangálás után (ha esik, nincs rohangálás, piha) negyed 3-ra érnénk haza. Ekkor villámgyors ebéd jönne és ha minden jól menne, Paja 3 körül elaludna, én negyed 5kor kelteném, majd következne a délutáni móka, 3/4 8 körül pedig a fürdetés, tehát 9-negyed 10 között kezdődhetne a felnőtt program.
Ez mondjuk igy nem is olyan rossz, oké, az iskolából való elhozatal horror (erről irok még egy puffogósat, sajnos egyre jobban lenézem az ireket vagy nem is tudom, nem lenézés ez igazán, inkább egyre inkább haragszom rájuk, hogy ennyire kisigényűek vagy csak simán egyszerűek - persze az is lehet, hogy az én igényeim nagyok, akkor elnézést kell kérnem minden érintettől, de majd leirom, na), de amúgy egész elfogadható lenne ez igy, hogy 9-negyed 10re hazaérek, összekapom a lakást, esetleg főzök és 10től 1ig van 3 tiszta órám, mikor tanithatnék, coachként dolgozhatnék vagy mit tudom én mit csinálhatnék... A délutánt a gyerekekkel tölthetném, tehát őket sem hanyagolnám el, este fél 10től pedig lenne időnk élni, beszélgetni, filmet nézni satöbbi.
Na ehhez képest a hónap eddig úgy nézett ki, hogy délelőtt ugye az oviban voltunk, 3/4 1re hazarohantunk, 1.05ig összedobtam valami ebédet (igen, olyan is volt), amit beletömtem Palikába, majd negyed 2kor nekivágtunk a sulinak, negyed 3ra hazaértünk, 3/4 3ra letettem Paját, 3ig megebédeltem és odaadtam Petinek az ebédjét, majd 3-negyed 5ig irtam a beadandóimat (közben Pipi persze azért fenn volt és kért ezt-azt, miközben én okos gondolatokat próbáltam kicsiholni magamból), a délutánt totál idegben töltöttem a gyerekekkel, hogy alig haladok és szétesem, majd miután végre ágyba kerültek a fiúk, újra nekiálltam irni fél 10től éjfélig... (Közben T. persze unatkozott mellettem, marha jól lehet ám úgy alkotni, hogy valaki mindig ott vár rád, mikor leszel már kész - Peti délután, T. este.) Egy szóval katasztrófa. Rohanás, stressz, idegeskedés, koncentrációhiány, türelmetlenség és felületesség.
Augusztus 27-28 volt a kurzushétvége, 26-án estig beadtam a szükséges rövid assignmenteket (ezekhez persze el kellett olvasni egy vagon könyvet), augusztus 29 és szeptember 7 között pedig ezekben a nyúlfarknyi intervallumokban, miközben azon agyaltam, mi a pennát csináljak Palika beszoktatásával, összedobtam a négy hosszabb beadandót, de majd' belepusztultam. Persze örülök, hogy kész lettem (4ből 3at már elfogadott a tanár, a 4. még elbirálás alatt van), de közben hát aaaaa. Miért kell ennek is ilyen nyögve-nyelősen menni?! Miért nem tud egyszer csak pikk sikerülni valami?
Haza akarok menni, ahol van ingyen ovi, napközi, meleg kaja, az intézményeknek vannak udvarai és fedett tornatermei és ahol van segitségünk, hogy ne már mindig egyedül cipeljem a hátamon a két gyereket mindenhova.
Szeptember 24-25-én lesz az utolsó tanfolyami nap, addig még 3 kliens és 9 coach ülést kéne megcsinálnom, de tekintve, hogy az emberek töredéke ér rá fél 7-fél 8 között (ráadásul ugye a közelünkben, mert nyilván nem jó a világ végére autózgatni fél 7-es indulással, totál dugó garantált) elképzelésem sincs, hogy leszek kész. De persze oldjam meg. És érezzem magam szarul, hogy nem hordok minden nap tangát és nem várom haza a ház urát selyem kimonóban szerelemre éhesen. Hát tököm kivan, komolyan.    

Ez a szeptember tuti nem a kedvenceim között fog bevonulni a történelembe...
Semmire, de tényleg semmire nincs időm, mert bár azt reméltem én naiv, hogy Palika majd lazán beszokik az oviba, sehol sem tartunk még és kezdem elveszteni a türelmem és nem tudom, meddig tartsak még ki. Most megnéztem, augusztus 17 óta nem irtam igazán, sőt, az otthon töltött egy hónap is kimaradt, mert ha épp nem háztartást vezetek vagy pátyolgatom a gyerekeket, akkor a tanfolyamot gyűröm, de úgy érzem, beszélnem kell erről az oviról, mert nagyon nyugtalanit és nem látom, hogy lesz ez...
Szóval az úgy volt, hogy múlt csütörtökön volt az első nap, szeptember elseje hurrá. Pajika nagy vidáman mondogatta, hogy obi, obi (később lett csak ovi), gondoltam áh, sima ügy lesz ez, második gyerek, totál barátságos, szociális, mit nekünk ovi, ráadásul bennem sincs rossz érzés, hogy ó, ó, kisbaba ő még, nem aggódom, hogy mivel fogom tölteni az üres óráimat (9-e vagyis ma volt a határideje a négy beadandómnak, amiket terveim szerint főképp délelőttönként irtam volna meg, teljes csendben és nyugalomban, ráadásul kell még 3 client session és 9 Pro Bono szeptember 23-ig...), no de Palika beleköpött a levesbe. (Vagyis nem is köpött szegény, ahogy olvasom itt a neten, ez a normális, csak éppen 11 gyerekből 8 teljesen beszokott az első nap után...) 
Csütörtök még jó volt, fél 9re mentünk, puszi-puszi, majd jövök és ennyi. Megbeszéltük az óvónőkkel, hogy negyed 1re megyek érte, alapból ugye fél 2ig lenne, dehát mégis első nap, ne húzzuk túl, menjek hamarabb. Oké, negyed 10-re hazaértem, összepakoltam a lakást, főztem, nekiálltam az egyik beadandómnak, úgy éreztem enyém a világ, vééééégre ide jutottunk, hogy mindkettő gyerek intézményben van, éljen, éljen, tudok kicsit magamra koncentrálni. Épp vettem a cipőmet délben, hogy negyed 1-re odaszaladjak a Nagy Óvodás Kisfiamhoz, mikor csöngött a telefonom, hogy huhú, eléggé sir, ugye lassan indulok. Ó hogyne. Ekkor még nem aggódtam túlzottan, első nap, nyilván sir, semmi gond. Mikor odaértem, ült az óvónő ölében az udvaron, rekedten, vörös arccal, alig ismert meg, magán kivül orditott, de azt mondták, nemrég kezdte és hát miért hazudtak volna. Ez a sirás amúgy nagyon Palika, nem egy sirós gyerek, de ha nekidurálja magát, hányásig tudja hergelni magát, a hajmosáshoz is már pajzzsal készülök, mert annyira utálja, no hát most is ez volt, sirt, de nem mint a záporeső, hanem abbahagyhatatlanul.
A péntek még szomorúbban alakult: fél 9re mentünk, negyed 10kor leléptem a Tescoba, mert már kongott a hűtő meg egyébként is be kellett vinnünk az oviba egy zacskó pelust meg törlőkendőt - no hát mikor visszaértem az ovihoz 3/4 10re a pelussal, már a kapuban hallottam, hogy üvölt... Állitólag egy kisfiú elkezdett sirni és ő megirigyelte a hangját és becsatlakozott, no de ez engem nem vigasztal, miután 10re már itthon is voltunk... Hogy ne menjen a délelőtt veszendőbe, elugrottunk Blackrockba Animal Parade vitaminért, mert gondoltam, ha kezdődik az új iskola- és óvodaév jól jön majd - ugyanis még ekkor sem gondoltam rosszra, alakul ez, hittem.
A hétvége a szokásos rendben telt: szombat délelőtt az ömlő esőben elautóztunk a magyar boltba némi vigaszrágcsáért, hoztunk Túró Rudit, Pilótát, baracklét meg hasonló jókat, majd délután mig T. Petivel Lego filmet készitett, én Pajával elmentem a Nutgrove-ba, vettem törölközőt, pár felsőt a gyerekeknek meg egy macigatyát Petinek, mert kinőtte, amit nyár végén vettem neki az új iskolaévre, majd benéztünk a Dealzbe meg a Tescoba és húztunk haza, mert - mint kiderült - a Nutgrove 6kor zár szombaton (vasárnap meg 5kor... őőőőő...).

Vasárnap végre jó idő volt, délelőtt Rathfarnham-ra mentünk, délután pedig gyalog elsétáltunk a Grand Canalhoz fagyizni (vagyis jégkrémezni) egyet. Igazi idilli délután volt, a gyerekek bicajjal jöttek, mi gyalog, oké, rohantam utánuk, mint a hülye, de tudom, hogy ez olyan délután lesz, amire öregen jó szivvel fogunk majd emlékezni, hogy hjaj, amikor még kicsik voltak, de jó is volt...
És akkor jött a hétfő, vissza a kerékvágásba: Peti T-vel suli, Paja velem ovi. Ez a nap annyira jól sikerült, hogy ihajj: konkrétan Palikát feszitőfogóval sem lehetett leszedni rólam: nem volt hajlandó be sem lépni a terembe, nekem kellett cipelnem és egyébként is, a karjait a nyakam köré fonta és egy percre sem akart elengedni... Ha néha ne adj isten el is kezdett játszani, az óvónő kérdezett tőle valamit, ő meg mint a mágnes pattant vissza rám, alulról sanditva az óvónőre, ott van-e még, elmúlt-e már a veszély... Kb 11ig birta szegény a kiképzést, akkor rázenditett, hogy haza-megyünk, haza-megyünk, úgyhogy szépen elindultunk haza, ennyi volt az ovi meg egy bambi.
A hét nagyjából hasonlóan telt, minden nap benn voltam vele 12-12.45ig, a fejlődés azt jelenti nálunk, hogy tegnap meg ma már csak ültem egy kisszéken a sarokban és az ottlétünk 80-90%-ban szépen eljátszott egyedül vagy az óvónőkkel úgy, hogy 2 percenként csekkolta a szemével ott vagyok-e és csak néha-néha jött oda hozzám töltekezni kicsit. Természetesen minden nap próbáltam kiülni a terem elé is, mondtam neki, hogy pipilek kinn vagy telefonálok, de eleinte a dolog gondolatát is szentségtörésnek vélte és amint szóltam, hogy no, egy percre kimennék, máris jött a ragasztó szindróma és mászott rám, mint egy kis kukac, nehogy egy pillanatra is kimenjek... Mára eljutottunk odaáig, hogy HA nagyon elmélyül valamiben, kienged a teremből pisilni, de amint realizálja, hogy hoppá, tényleg nem vagyok benn, elkezd kiáltozni, hogy anya, anya és ha a harmadik anyára nem pattanok mellé, akkor elkezd sirni, mint a záporeső. Ha időben meghallom és visszaérek az első két anya után, akkor még ki tudom egyenesiteni a görbe száját, de hát na, nem haladunk rohanléptekkel, hogy úgy mondjam...
Most előttünk a hétvége, utána megint megyünk, de nem tudom, meddig tartsunk ki, meddig húzzuk ezt az egészet, mert nem látom sok értelmét, hogy havi €600-t fizessünk azért, hogy ott üljek vele egy 20 nm-es teremben ahelyett, hogy játszótereznénk szabadon vagy keresnénk egy angol anyanyelvű babysittert, aki csak rá vigyáz mondjuk heti 5 nap 9-12ig a saját lakásunkban ugyanennyiért... (Ráadásul igy folyton üres a hűtő is, mert még bevásárolni sem tudok, mig ott ülünk és abszolút nem is haladok semmit a saját dolgaimmal...)
Az óvónők szerint van, akinél 3-4 hétig is eltart a beszokás, ők javasolták, hogy a héten legyek még benn vele végig, ne legyen rossz élménye, szokja csak a helyzetet, de hát nem tudom, nem tudom, szerdán már úgy voltam vele, hogy leszarom az egészet, marad még itthon velem januárig vagy áprilisig, mert egyszerűen kicsi ő még ehhez a kötött intézményhez, de most abban maradtam magammal, hogy kihúzzuk a hónap végéig, €600-t már úgyis buktunk és majd meglátjuk, hol tart 3 hét múlva...
Hát igy vagyunk, irok még ma az oviról, csak gyorsan fel akartam vázolni, hol tart a Nagy Beszokásunk...      

Nos szóval utolsó napok az ovi-suli előtt.
Hétfőn ugye hivatalosak voltunk a Gateway-be, 11-re. Szépen oda is mentünk, Peti, Pali, én, majd mig beszélgettem az óvónőkkel, Peti és Paja is szépen eljátszott, mintha csak otthon lettek volna. (Sőt, mondjuk jobban.) Egy hangjuk nem sok, annyi se volt, mikor hazaindultunk, alig akartak jönni. Hahh isteni., ez könnyű menet lesz, gondoltam... (Aztán tessék.)
Kedden délelőtt Krisztiékhez mentünk, nyárzáró partyra, ami szintén tök jó volt, Kriszti sütött scone-t meg volt sok eper, dinnye, kaptunk kávét, kekszet, jót dumáltunk, igaz, a két fiút nem volt egyszerű a zsebkendőnyi kertben féken tartani, de jól éreztük magunkat azért, nem volt gond.
Szerdán Pipit elvittük suliba, majd Pajával hogy "elbúcsúztassuk a nyarat és a szabadságot" (ez utólag gigalol) elmentünk Bray-be. Fagyiztunk, kavicsoztunk, játszótereztünk, ahogy kell, majd fél 2-re mentünk Petiért és hát ennyike, igy teltek a 2016-os nyár utolsó napjai.