Palika megtanult köszönni. Cérnavékony hangon mondja, hogy háiiii, ha megkérem, hogy köszönjön. Roppant cuki. A hi5-val kiegészitve már egész fejlett szociálisan ez a gyerek úgy érzem. A tévé viszont eldeformálódott gyió-ra, szóval ha TV-t szeretne nézni, hozza a távirányitót és gyióóó, gyióóó, gyióóóó... Hát igy élünk mi.

A héten amúgy igen hatékony voltam eddig.
Először is megjavittattam a fülem, ez a legjobb, el sem tudom mondani, milyen felszabaditó érzés újra egészségesnek lenni. Aztán tegnap Pajával elmentünk a Nutgrove-ba és beszereztem egy csomó cuccot, amit már ezer éve akartam. Voltunk Penneys-ben, Petinek vettem egy macinacit meg szereztem szülinapos csomagolópapirt is, ha befut egy party, ne kelljen az után is rohangálni. Bementünk a Dealzbe, vettem tetű elleni sampont, kislapátot (egy hónapja eltört) meg joghurtos mazsolát és Barny-t Peti lunchboxába tizóraira, majd a Nourishban szereztem bio habfürdőt a gyerekeknek, feladtunk két levelet a postán és beugrottunk a Holland and Barrettbe is Yoyo Bear-ért, szintén Pipinek tizóraira. Ugyan a Boots-ba is be akartam menni habfürdőért meg köhögés elleni szirupért, ezt már nem engedte Palika, amit nem vettem zokon, hiszen igy is csak lestem, hogyhogy végig tudtuk zongorázni ezt a sok üzletet nagyobb hisztik nélkül. Hogy megjutalmazzuk magunkat a sikeres bevásárlókörútért, beültünk a Calypso-ba egy scone-ra (plusz én kaptam egy americanot) és bár a scone 70%-át Paja ette meg, én azért boldog voltam, hogy hatékony kis délelőttöt tudhatunk magunk mögött. Hazafelé, mivel előzőleg otthon láttam egy újságban, hogy a Lidl-ben van sólámpa (ez itt nagyon nem divat, sószobáról szerintem még senki sem hallott), beszaladtunk oda is és ha már ott voltunk, vettünk egy-két Lidl-specifikus árut, szóval a heti Lidl-t is kipipáltuk, éljen, éljen. (Nem értem egyébként hogy jött ez igy össze, általában egy Tesco is óriási ellenkezést vált ki hehe, de sebaj, élveztem nagyon a sima délelőttöt.) Mig Paja aludt, a fotós kurzust tanultam, majd T. hazaért 5-re és rohanhattam a fülészhez (isten áldja). Este befejeztük a Vakvagányokat és végre, végre jót aludtam éjszaka. (Oké, Palika negyed 7-kor átjött mellém, de ez legyen a legkevesebb, nem sokáig jön már úgysem.) 

Ami a mát illeti, reggel elvittem Petit suliba, T-t meg a Céghez, mert megjött Storm Jonas, úgyhogy ömlött az eső és fújt a szél ezerrel, nem hagyhattam, hogy elázzanak, majd hazajöttünk, átöltöztem és elmentünk Palikával a David Lloydsba egy playgroup-ba. 10től fél 12ig szocializálódtunk (10-11ig volt a "foglalkozás": egy nagy szobában volt 6-7 tipusú "állomás", amik között a gyerekek szabadon bóklásztak (volt egy vizes tál úszó hajócskákkal, volt egy asztal tele puzzle-kkal, volt egy mini homokozó, volt egy nagy asztal, ahol lehetett festeni stb), majd az utolsó 10 percben egy animátor elénekelt 4-5 dalocskát és ennyi. Ezután 11-12ig "szabad játék" volt a play frame-en, de ezt nem birtam idegekkel, úgyhogy fél 12kor leléptünk. (Pajával semmi gond nem volt, teljesen jól, ügyesen mászott, játszott, egyem meg, de volt pár szülő, aki be*szta a 8-10 hónapos még nem járó gyerekét egy dobozos üditővel a kezében (!) a makulátlanul tiszta játéktérre és halál nyugiban leült a terem másik részébe beszélgetni a többi szülővel, akik meg azt engedték, hogy a 2-3 éves gyerekeik utcai cipőben randalirozzanak a mászóvárban... Nem való nekem ez a szülőség, a mai napig felcseszi az agyam az ilyen viselkedés, peeeersze, rúgja csak meg a gyerek 24-es cipővel a másikat mászás közben és peeeersze, locsolja csak végig a műbőr mászókán az almalét, majd belemászik a többi.

Áááááááá, éljenek a szabályok.), szóval visszatérve, fél 12ig játszóházaztunk, majd hazaindultunk és mivel eddigre kisütött a nap, Sandymount felé vettük az irányt, ahol csináltam pár fotót a tengerről (a viharos tenger irtó szép, sokkal mutatósabb, mint a nyugodt), majd jöttünk haza ebédelni. (Tegnapról maradt frankfurti leves, azt ettük meg.)
Most Paja alszik, Peti TV-zik, én blogolok, szép az élet, trallala.
Ja nem. Itt van még két link a végére.
Egy nagyon szomorú.
És egy inkább nevetséges.
Viszlát.

Most jött sms, hogy akkor 10-én szülői 3-fél 4ig. Eh. (Mondjuk nem tudom, mit pattogok, itt senki sem dolgozik hagyományos keretek között, esküszöm, rengetegen párban - ketten jönnek a gyerekért fél 2-kor minden egyes nap. Ennyire régimódi a 9től 6os munka?!)

Háháááá, van fülem. A holnap délelőtt 10-es időpontot átettem ma 3/4 6-ra, mert azt mondtam, én még egy éjszakát nem birok igy ki.
Igaz, a google maps szerinti út igy 16 perc helyett (5,7 km-re van a rendelő) 46 lett (sok mindent utálok, tisztában vagyok vele, de ezt is nagyon: nincs metró, nincs épkézláb villamos (két vonal van, de 8 év alatt egyszer sem tudtam volna használni - annál is inkább, mert a legközelebbi megálló tőlünk autóval 10 perc...), buszra szállni meg nem érdemes, mert 1) nem jön 2) ha 20 perc várakozás után jön, de sokan vannak rajta, meg se áll, várhatsz újabb 20 percet 3) a busz ugyanott megy, mint az autó, totál mindegy, hol rostokolsz a csúcsforgalomban, egy buszon állva vagy kocsidban ülve), no szóval a lényeg, hogy 6 km közel 50 percbe került - ha jól kilépek, gyalog oda értem volna ennyi idő alatt, eskü, de most már mindegy... Ami a fő: újra hallok! Újra alhatok éjjel hason! El sem hiszem!
A diagnózis persze az, amit mondtam, gombás fertőzés (állitólag ez nagyon gyakori, köszi óceáni éghajlat), a kezelés pedig a szokásos: alapos tisztitás (langyos vizzel egy csövön át (ezúttal kellemetlenebb volt a dolog: mintha fogorvosi fúróval dolgozott volna a fülemben, iszonyú hangos volt), majd némi piszkálás valami szörnyen kinéző drótdarabbal, majd fertőtlenités kétféle gyógyszerrel), itthon pedig a már megszokott Sofradex és a Dactacort helyett valami új: Canesten krém.       
Pénteken megismételjük a tisztitást, én pedig itt és most megfogadom, hogy soha a büdös életben nem nyúlok a fülembe kézfertőtlenités nélkül.

A hétvége tehát süketen futott ki (gyűlölöm, gyűlölöm, nem vagyok jó beteg, aláirom).
Szombat délután bár jött ugye a Tesco, mivel mindkét gyerek totál zizi volt, T. elvitte őket a Lidl-be. Sosem vitte még el mindkettőt vásárolni, most is mondta, hogy max 4 dolgot irhatok fel, mert többet nem hajlandó hozni, de ez igy oké is volt, hiszen 6kor jött a Tesco egy nagy adag áruval, nekik csak azt kellett megvenni, ami a Tesco-ban nem volt. Este 7 körül feltettem főni a másnapi ebédet (marhapörkölt) és éjfél körül feküdtünk, mint mindig.

Vasárnap délelőtt játszóztunk, Rathfarnham-ra autóztunk el és T. Petizett, én meg Pajáztam. (Ezért sem jó három gyerek, tessék, valakinek mindig kettővel kéne foglalkozni...) Játszózás után még mászkáltunk kicsit az erdőben, majd dél körül hazaindultunk. Ebédre ugye marhapörköltet ettünk, mikor hazaértünk, már csak tarhonyát / tésztát kellett főznöm, hiába nem voltunk itthon délelőtt, mégis jó kajánk volt, hurrá. Délután T. elment Saverio-hoz játszani, mi itthon kinlódtunk a gyerekekkel, de a fő szenvedés 5 körül kezdődött, mert én nem hallottam a semmit, a gyerekek totál bolondok voltak, T. meg idegbeteg lett az előző kettő miatt. Jó volt a buli, na.
A gond amúgy egyértelműen Palika mostanság, mert ha itthon vagyunk két dolgot akar mindössze: tévézni és enni. Iszonyú idegőrlő folyton vitázni vele, hogy nem, nincs TV, nem játszik semmivel, csak csattogtatja a távirányitókat és ordit, hogy tééééé, tééééé, tééééé azaz kapcsoljuk be a TV-t, most. Eltérithetetlen, lefoglalhatatlan, csak a tévé, csak a tévé, megbolondulok tőle. Ha neadjisten épp nem a tévé miatt nyafog, akkor a hűtő elé vonszol és nyújtogatja fel a karjait, hogy vegyem fel és adjak neki enni. Vagy inni. A lényeg, hogy legyen a szájában valami. Peti dettó. Reggeli - ebéd - vacsora, plusz két rice cake, plusz két banán, plusz egy rúdsajt, plusz egy golyós joghurt, plusz egy vastag keksz, plusz a napi három darab gumicukor, plusz egy péksüti, plusz egy alma, plusz egy tál szőlő. Palika ugyanez, de ő még egy-egy kiwit vagy szilvát is elmajszol ezeken felül. Eskü, többet esznek fejenként, mint én. Nem tudom, mi lesz, ha kamaszodnak majd, de megőrülök. (Mondjuk akkor remélem legalább már nem tőlem fogják mindezeket kérni, hanem kiszolgálják magukat.) És napi 2 liter viz kettőjüknek. (Jó, tudom, naponta húsz liter vizet kéne inni per fő, de mikor ezt a két litert fél decinként kérik, akkor azért eléggé kiakasztanak. Egyébként ha már kiakasztás, roppantul utálom, mikor azzal jönnek, hogy jajjjj, de szerencsés vagy, hogy a te gyerekeid legalább esznek, az enyémbe bezzeg grammonként kell belediktálni az ételt, jaj, jaj, mert egyrészt engem ez baromira nem vigasztal, másrészt meg mig nem él ebben valaki, fingja sincs, mennyire bosszantó, hogy két percenként húz ki valamelyik gyerek a konyhába, hogy kér enni vagy inni és igen, én sem tudom, milyen egy rosszul evő gyerek, de ha egy fényétkű csimota szülője panaszkodna nekem, hogy nem eszik a kölyök, tuti lennék annyira megértő, hogy nem kezdeném el lekicsinyelni a problémáját azzal, hogy no, azért ne essen már kétségbe annyira, mert nem hiszem, hogy valaha élt volna olyan gyerek a világon, aki halálra éheztette volna magát és különben is, ha egyszer elkezdene enni az a büdös kölyök, tuti visszasirná a kisétkű éveket... Bahhhhhh!)
No mindegy, befejezem a puffogást, a lényeg, hogy valahogy túléltük az estét és levezetésképpen megnéztük félig a Vakvagányokat DVD-n. (És hálát adtunk az égnek, hogy eljött az este, mert még egy óra és vér folyt volna.)
Hát igy volt a hétvége, szemét fülem, na. 

A rühes (nem, gombás) fülem megőrjit már megint.
Kurva szar fél füllel létezni, az egy dolog, hogy a külső eseményeket nem hallom, de a belsőket viszont felerősitve érzem. Hozzáérek a halántékomhoz és mintha az agyamat nyomnám be. Végigsimitok a bal arcélemen és mintha hurrikán közeledne. Iszonyú. Ráadásul mivel ez egy szemét gombás cucc, állva el tudnék aludni napok óta. Kétségbeesésemben már lúgositó diétákat nézek a neten, mit szabadna, kéne ennem és mit nem, de persze az összes finom cucc savas, hogy rohadna meg. Kávé? Tea? Süti? Rágcsák? Rántott hús? Aha, mind táplálja ezt a szart. Vasárnap este van, kedd 10-re megyek az orvoshoz, de úgy érzem, addig megőrülök. Hiába csöpögtetek, kenegetek, semmit sem ér, sőt, egyre rosszabb. Szeretnék bevenni valami gombaölő pirulát, ami sitty, kiűzi belőlem ezt a szart örökre.

Ágiéknál hazatértek az ikrek, hát ez kész, nem cserélnék most velük... Már hogy a szülőkkel, ikergyerek szivesen lennék ám vagy még nagytestvér is talán. De háromgyerekes szülő? Na ne.

Nem voltam soha egy nagy David Bowie rajongó, de ha már meghalt szegény pont a szülinapomon, gondoltam megnézem a sokat emlegetett Lazarus-t és hát jajj, iszonyú hátborzongató.
Ahogy szoritja azt a takarót az ágyban, egy kórteremben... Totál halálfélelmem lesz. Az a reménytelen, visszafordithatatlan egyedüllét... Jézusom, iszonyatos.
Mostanság amúgy is fosok a meghalástól - vagyis nem is magától a haláltól, hanem az odáig vezető úttól... Szörnyű ez az élet, komolyan.
És akkor arról már nem is beszélek, hogy a csikos ruhás Bowie egy az egyben a nagyapám. '90-ben halt meg, nem sok emlékem van tehát róla, de a megmaradt fényképek bizonyitják, hogy kiköpött igy nézett ki... A haja, a szemei, a ráncai, nagyon durva a hasonlóság, meg is mutattam Anyunak, hogy némmá, az öreg utolsó klippje... Brutális. Ha hazamegyünk, keresek is egy fotót róla (Pál volt amúgy, Szabadkai Pál)...      

Fejlődünk.

• Pipi elkezdte ontani a jobbnál-jobb rajzokat. Nem tudom, hogy táltosodott igy meg, de iszonyat eredeti és vicces alkotásokat gyárt, csak lesek, hogy ezt most igy hogy. (Ma pl egy autóversenyt rajzolt le, ahol a "jó" autót üldözi egy teherautó (!), amelyiknek a hátulján egy nagy rugó van. Vagy tegnap lerajzolta magát, amint azon dühöng, miért nem esik a hó. Igy. Miután évekig egy nyomorék embert nem tudott rajzolni, most egész történeteket ábrázol csipőből. Vagy felismerhető állatokat, mondjuk macskát. Tök ügyes. 
• Palika... Khm. Nos Palika beszéde továbbra is igen kezdetleges... Remek jelei, gesztusai vannak mindenre (kedvencem továbbra is a leesik / leejt (hááá pfúúúú)), de a szavak, no azok nem nagyon folynak a szájából. Ami miatt mégis azt irom, hogy fejlődik, az az, hogy van két-három új szavacskája... Nevezetesen: tééééé (tévé), titiii (autó) és nó meg nem. (Utóbbi kettőt felváltva használja, nem értelemben. "- Hogy mondod, hogy Peti? - Peti... Hogy mondod, hogy Apa? - Nóóóóó...") Ja és a Mit mond a liba? kérdésre gágog. Ennyi.  

Hömpölyög el az idő, jaj, iszonyat, hogy telnek a napok, sirok. Tegnap Pipi nem volt suliban, mert reggel nagyon csúnyán köhögött és mivel T. fél 3kor feküdt, szerette volna, ha én viszem Petit suliba, ő meg nem rohanva, kényelmesen besétál dolgozni, de mivel én is alig aludtam éjszaka, mert tiz percenként arra ébredtem, hogy bazzeg, nem hallok semmit (nem akarok róla beszélni, már megint a rühes fülgomba, szégyen, egy napig viszketett a fülem, egy napig kicsit fájt, harmadnapra meg megint bedugult - november óta harmadszor, unom, unom, unom*), épp kapóra jött, hogy Peti köhögött, hát úgy döntöttünk, hogy itthon marad és khm kifekszi a betegséget.

Az egész nap henyélünk terv persze nem sikerült, mert egyrészt semmi nem volt itthon (kenyér, szőlő, ilyesmi) és vásárolnunk kellett, másrészt meg csütörtökön kaptunk egy papirt a suliból, hogy másnapra jelezzünk vissza, mikor szeretnénk szülőire menni** és hát ugye ezt a cetlit is vissza kellett juttatnunk a suliba... 10 körül felkerekedtünk hát és elsétáltunk a Tesco-ba, vettünk néhány alapvető cuccot (kenyeret, szőlőt), majd elgyalogoltunk a canal partjára nézelődni kicsit, hazafelé pedig beszaladtunk a suliba és leadtuk a papirkát, hurrá, ez is megvan. (A fotók Patrick Kavanagh szobránál készültek, Palika csak lesett, hogy ez mégis mi vagy ki, szegény Pipi meg bár tartotta magát, de azért látszott rajta, hogy nem örül, hogy itt pihentünk meg (máig fosik a szobroktól, kis drága.))
Délután biztos, ami biztos rendeltem a Tesco-tól egy nagy adagot (ma szállitják 4-6 között, el ne felejtsem), majd sütöttem valami borzalmat (ezt annyira nem értem, van egy recept, szó szerint követed és valami totál szar lesz.. nagyon mérges voltam, mert rengeteg drága alapanyag került bele (darált mandula, étcsoki stb) és vagy ezer évig kevergettem, mert sok-sok hozzávalóból állt és mégis ócska lett) és innentől kezdve estig nonstop pakoltam, mosogattam, morgolódtam. Mikor megjött, T. nekiállt palacsintát sütni, igy legalább a vacsora ki volt pipálva, ez is valami.
Ma, bár Peti még mindig köhög, délelőtt elautóztunk a Windy Arbour-os játszóra, majd miután ebédeltünk (még tegnap elkezdtem főzni egy nagy kondér borsólevest, ma meg már csak be kellett sűriteni), Palikát letettem hunyni és most épp csendespihenő van, T. zenél, Peti meg Legozik, édes élet lenne, ha hallanék mindkét fülemre.   

* Kedden 10re kaptam időpontot a Medicus-ba, megyek vissza a lengyel nyanyához, mossa ki megint a fülem, brühühű.

** Ez egy röhej megint. Év elején nem volt szülői ugye, erre a februárira gyúrtunk, jajj, de jó, jó kis közös beszélgetés, miegymás - ahhha, fél óra lesz, fél óra! Be kellett jelölni, mikor akarunk menni, február 10 vagy 11 és 2-fél 3ig, fél 3-3-ig, 3-fél 4ig vagy fél 4-4ig. Nesze neked. Aki dolgozik, vegyen ki szabit. És egyébként is. Fél óra csessze meg. Már csak röhögni tudok.  

Egyébiránt tegnap este vettünk repjegyeket haza, juhúúúúúú. Március 9 - 30, pont 3 hét, kicsit sok, de a tavaszi szünet is sok, Pipinek március 16 az utolsó tanitási nap és április 4 az első. (Ebben az időszakban persze €100-n felül volt egy jegy egy útra, no tudjátok mit, letojtam és vettem jegyet 9-re és igy ugyan hiányzik öt napot (na bumm), de €345 volt hármunknak az oda-vissza jegy 2 darab 20 kilós bőrönddel. Na.)

Mivel délelőtt szemerkélt az eső és meg is vagyok fázva (tüsszögök, de ezerszer, szerintem meghűltem én szegény kedd délelőtt, mikor 20 percet játszóztunk a Windy Arbour-os játszótéren*), úgy gondoltam, elmegyünk a Panda-ba játszóházazni, hogy tudjak ezt-azt intézni, mig Paja elvan magában vagy a többiekkel, de kissé megbántam...
Úgy számoltam, hogy rendelek a Tescotól, befejezem a három napja elkezdett fotós modulomat, megirom a hétvégi eseménynaptárat a dublinfoxra - ehhez képest a net hulladék volt, ezer évig semmi, utána pedig lassú, mint a tetű, tehát semmit, de semmit nem tudtam csinálni online. Emellett a 1st world problem mellett, hogy szar volt a net, ráadásul még inni - enni sem volt kedvem, mert pl a Cafe O'Play-el szemben, ahol normális csészében kapod a latte-t €2-ért és ehetsz mellé helyben sütött muffint is €2,5-ért, itt vehetsz €2,2-ért teát, amit papirpohárban kapsz meg (ez mekkora izéség már... igyál papirpohárból, ha sétálsz, ha mászkálsz, ez egy play cafe basszus, érdemeljenek már meg az anyukák is egy nyomorék csészét, most nem? a latte meg amúgy €2,7, a többi kávés akármi meg €3,2, hát jéééézus... papirpohárban...) és Meki / Burger King szintű muffin van, csokis... meg csokis. Hát jaj.
Régen egyébként jó kis hely volt ez, mikor még Petivel jártunk és mikor még nem volt más hasonló hely a városban, de most, hogy jobb játszóházak vannak olcsóbban, háááát, nem fogok sűrűn visszatérni ide, az biztos. (Ha kávéztam, sütiztem volna a belépőn felül, akkor €11,2-t fizetek, ami nem sokkal több, mint az emlitett Cafe O'Play (ott €10 a belépő + kávé + süti), de ha azt nézzük, hogy ott emberszámba vesznek és csészéből ihatsz, hogy a süti jóval finomabb és hogy ott minden nap van valami extra fél-háromnegyed órás foglalkozás a gyerekeknek (pl kézműves foglalkozás, énekelgetés, torna), akkor nyilvánvaló, hová kell menni... (Arról nem beszélve, hogy a tegnapi play group €7 volt és kaptunk ingyen kávét, volt énekelgetés is a játékok mellett és még nem is hizlaltam magam sütivel, mert az ott nincsen haha...) 
No mindegy, ezt aztán kielemeztem, a lényeg a lényeg, legközelebb okosabb leszek és nem dőlök be, hiába van a Panda a legközelebb hozzánk... (Idén egyébként próbálok környezettudatosabban élni, mint eddig - nem szeretnék annyit autózni, mint tavaly. Drága is meg hát szegény légkör... De néha azért lehet kivételt tenni persze hehe.... Például ha papirpohárból akarnak itatni. Igen, ez nagyon fájt.) 

* Pál új outfitje:

No jó, csak a sapi új, vagyis az sem, mert Pipitől örökölte, de érted

Voltunk Palikával délelőtt a Mount Merrion playgroup-ban. Jöttek Timiék is, jót bandáztunk, mi is beszélgettünk és a gyerekek is élvezték a bulit. Igazi téli nap van amúgy, ragyog a nap, szikrázik a nedves úttest és baromi hideg van. Szuper.
No megyek Garda Vettinget igényelni, egy baj van, gőzöm sincs már, mikor, hol laktam az elmúlt 36 évben. Jaj.

Az úgy oké, hogy ma hivtak, hogy mehetek ENT vizsgálatra, én meg köpni-nyelni nem tudtam, hogy most úgy mégis, mi van? Hát kiderült, hogy az októberben kért időpont mostanra lett aktuális... Október közepe - január közepe... Őőőőőő... 3 hónap telt el. Csak mondom.

Juhúúúúúúú, mehetek Aware trainingre - már csak referenciákat kell találnom meg Garda vetting (erkölcsi bizonyitvány - mondjuk remélem ez kész lesz időre, jaj). 

Peti, miután látta, mit szenvedünk Palikával a befújás miatt, lazán rákérdezett, hogy aztán miért nem veszünk neki egy ilyen műanyag csövet, amin keresztül könnyebben be tudjuk neki adagolni a gyógyszert. Mivel nem mutattam neki az aranyáras kis csövünket (mert akkor kinyitotta volna, piszkálgatta volna, mit tudom én), csak pislogtam, hogy ezt igy most honnan?! Kiderült, hogy egyszer (vagy két éve haha) volt T. telefonján egy orvosos játék és ott ezzel együtt kellett használni ezt a fújókát.
Szerintem ezek annyira durva dolgok. Már hogy igy össze tudja kötni a dolgokat, térben, időben és ilyen értelmes következtetésekre tud jutni.
Döbbenet.

(Ma amúgy T. visszavitte a cuccot, visszavették, piha. Mi meg Pajával Peti Debenhams-os cipőjét vittük vissza, mert nagy lett sajnos. Ma jó sok zsé visszajött azért, hurrá. (Év eleje óta irom a költéseket, megdöbbentő... Sőt, rémisztő.))

Voltunk Sanjith bulijában, érdekes élmény volt... Az osztályból három gyereket hivott meg, Anish-t (mert ő is indiai gondolom), Hugo-t meg Pipit. Vicces volt, mikor a többi vendégszülő (akik a pre-school-ból voltak) lelkendezve mondták, hogy óóóó, biztos jó haverok ezek négyen, én meg csak lestem, mert a mai napig azt sem tudtam, ki az a Sanjith... Mondjuk örültem, hogy 30 gyerekből épp Petire esett a választás, mert megnyugtató, hogy jó arcnak hiszik és szeretik. A buli amúgy egy kis lakásban volt, kb tiz gyerekkel és hat-hét szülővel. A gyerekek pizzát és csirkefalatokat kaptak sült krumplival, a felnőtteknek meg volt indiai kaja, ami nem volt rossz, pedig ugye elég távol áll az izlésemtől. (Csipőőőőős!) Semmi meghivott vendég vagy ilyesmi nem volt, a gyerekek eljátszottak magukban, nem is értettem, hogy - valószinűleg az volt a szerencse, hogy nem ismerték egymást sokan, igy nem működött annyira a falkaszellem, nem őrültködtek. (Oké, a végén Pipi már szórakozott a felnőttekkel is, de hálistennek mielőtt szemtelen lett volna, le is léptünk.) Ami egyébként mellbevágó volt: mindenkin cipő volt, kivéve minket (jézus, ezt sosem fogom megszokni) és a fürdőszoba... Hát atyagatya. Mig pipiltem, szóltam Petinek, hogy fogja az ajtót belülről, nehogy benyisson valaki, ő őrt is állt szorgalmasan, majd bekukkantott a kádba és csak egy hűűűű jött ki a száján. Az életben nem láttam olyan koszos kádat, eskü. El sem tudtam képzelni eddig, hogy ilyen piszkos kád egyáltalán létezhet... Nagyon brutál volt, alig hittem a szememnek, de tényleg. No mindegy, a lényeg, hogy bár kissé tartottam tőle, végülis egész jó kis buli volt ez, igazán nemzetközi, élményekben gazdag meg minden. Jó kis lezárása volt a hétvégének, tényleg.   

Bah, mindjárt vége a hétvégének, épp mákos muffint sütök (nincs babysitter, hiányzik a heti kettő mákos-citromos muffinom), amig készül, gyorsan összefoglalom a hétvégét:

• Pénteken délelőtt jártunk a GP-nél Palika köhögésével. Kapott szteroidos gyógyszert, mint Peti novemberben, három napon át két szemet kell bevennie (ma kapta az utolsó kettőt) illetve kapott szájba fújható hörgőtágitót is - egy "segédeszközzel", amit megvettem ugyan, de nem használtunk még, mert azt tervezem, hogy visszaviszem, tekintve, hogy €57 volt (majdnem 20 ezer forint, noooooormális? egy darab műanyag bakker). 2013 végén Pipi is kapott ilyen cuccot, Magyarországon, de szó sem esett arról, hogy vegyünk hozzá ilyen szart (AeroChamber a neve amúgy) és hopp mégis túlélte, úgyhogy optimista vagyok, úgy döntöttem, hogy egy egyszeri betegség miatt nem ruházunk be ilyesmibe, hát na ne már. (Ha asztmás lenne ne adj isten vagy valószinűsithetően még pár évig kéne fújnia magát, oké, persze, megvennénk bármit €100-ért is, de most két heti fújkálás miatt adjunk ki ennyi pénzt? Ne már. (Egyébként ha nagy lenne a baj, amazonon 12 fontért láttam ugyanezt a cuccot. Pffff.) 
• Mikor hazaértünk a dokitól, jött Laura, akivel valószinűleg együtt megcsináljuk a Beszélj úgy...-os csoportot, csak neki kéne ugye hasalnunk. (Ő itt végzett pszichoterapeuta, de magyar.) 
• Szombaton délelőtt végre ezer év után újra játszóztunk egyet. A Kukacos játszón voltunk, ami csúszott, mint az isten nyila, de legalább sár nem volt. (Péntek-szombat iszonyat hideg volt, 1-2 fok volt reggelente, délután is csak 5-6, ami itt piszok kevésnek számit. A pocsolyák be voltak fagyva, nagyon durva, ilyet itt nem is emlékszem, láttam-e már, Peti is teljesen transzban volt szegényke, hogy ááááá, jééééééég, fűűűűűűű, hűűűűűűű, az ujjával csúszkált a két centis befagyásokon - azért ez elég száni, nem? Eszembe is jutott, hogy csórikámtól ezt is elvesszük, már hogy az évszakokat, vagyis a normális telet és a normális nyarat, mert tudom, a fél karját odaadná egy kis szánkózásért vagy kinti strandolásért... Eh... Palikáról nem is beszélve, aki még fel sem fogja, mit veszit...)
• Szombaton Paja alvása alatt bevásároltam: jártam a Lidl-ben, majd nagy nehezen, miután négy kör után le tudtam tenni a kocsit, bementem a Nutgrove-ba is és vettem Pipinek egy rakás zoknit, egy hosszú ujjas pólót meg egy vagány nacit, amiben mehetünk majd játszótérre. 
• Délután leszedtük a fát végre, hurrá, este pedig csináltunk Waldorf salátát a gyerekekkel, jajjjj, isteni jó lett.
• Ma, vasárnap délelőtt a Herbert Parkban jártunk, ebédre mézes-mustáros pulykát csináltam rizzsel, most pedig ugye mint irtam, sütök és várom, hogy negyed 5 legyen, mert akkor indulunk egy szülinapi party-ba.  (Háznál lesz, kissé aggódom, de ott maradok inkább, max. ha gáz, hazaszökünk hehe. Jaj, jut eszembe, be kell csomagolnom az ajándékot, léptem.)

Ma meg kimentünk sétálni Pajával és olyan jó kis otthoni téli idő volt: ragyogott a nap és 1-2 fok volt. Imádtam.

Ja és a csészi:

Munka. Reménytelen, reménytelen, leszögezem előre. De most mintha annyira nem is izgatna, nem is értem, mi van.

• Most ott tartunk, hogy agyalok a coaching képzésen, ami februárban indul, tehát már nincs sok idő filozofálgatni. (€2300-2700, attól függően kérek-e ir papirt a nemzetközi mellé) Megkérdeztem pár otthoni ismerősöm, ők azt mondják, hogy a pszichológus diploma mellé tök jól illik egy coach képzés is, ami nagyon gyakorlatias és hasznos az egyetem száraz anyaga után. Irtam az otthoni coach egyesület vezetőjének, mit szól a képzéshez, amit kiválasztottam, ő azt irta, klassz, vágjak bele nyugodtan, valószinűleg otthon is fogok tudni kezdeni vele valamit - ha hazaköltöznénk.  
• Nagyon szeretném végre tényleg beinditani a Beszélj úgy... workshop-ot, holnap jön egy ismerősöm és megtárgyaljuk, tudjuk-e együtt csinálni.
• Ehhez kapcsolódóan szeretnék szülőcsoportot / Anyuka csoportot inditani illetve egy Erőszakmentes kommunikáció csoportot is, egyelőre csak az itt élő magyaroknak.
• Ami a gyerekeket illeti, látok fantáziát a heti - két heti rendszerességgel jelentkező játékos kommunikációs foglalkozásokban is (ovisoknak - kis iskolásoknak).  
• Beiratkoztam ugye egy online fotós kurzusra, azt is csinálom.
• Jelentkeztem önkéntesnek az Aware-hez, nagyon-nagyon szeretném, ha felvennének, mert jó előrelépési lehetőségnek tűnik, van hova fejlődni az egyesületen belül, úgy láttam és hát depresszió, érted, nagyon szépen kapcsolódik a pszichológiához, nem állatmenhelyes munka teszem azt.
• Most irt az egyik legnagyobb ir forditócég, hogy magyar tolmácsot - forditót keresnek, iszonyat szar pénz (€0,04 per szó - persze nem tudom, ez szar-e, hivatalosan sosem forditottam), de ha szeretném, készek egy Skype interjúra és meglátjuk, mit tudunk kezdeni egymással. Ide tartozik, hogy még azzal is kacérkodom, hogy angolt tanitsak  - itthon (Paja alvásidejében, no ez meredek, tudom, de egyszerűen szegénykém mindig itt van). Mivel a beszédet bárkivel lehet gyakorolni, ezzel tisztában vagyok, a nyelvtanra mennék rá és nyelvtan központú órákat tartanék magyaroknak, már ha lenne erre igény... (Esetleg kinéznék egy-két izgalmasabb nyelvvizsgát és arra készitenék fel...)   

Idén (én már nem álmodom nagyot, nem mondom, hogy januárban, idén, ez a lényeg), szeretnék self-employed lenni és vállalkozni. A fentieket egyszerre szeretném csinálni, ami szerintem nem nehéz, mert mind egy téma tulajdonképp, igaz, a fotózás kilóg, na de azzal még sehol sem tartok, nem hiszem, hogy a közeljövőben abból pénzt lehetne csinálni, megmarad B opciónak, de megmarad, nem dobom ki az ablakon, nem felejtem el, nem zárom ki, csak pihentetem, tanulom. Még az év első napjain jött egy e-mail egy recruitertől, hogy magyarul beszélő call centerest keres egy cég, lenne-e kedvem jelentkezni és bár először feldobódtam, hogy wow, persze, lenne, most, azonnal, aztán ránéztem Palikára és tök elérzékenyültem. Egyrészt minimális pénz, vagyis max havi €100-200 kereset, miután elrendeztük a gyerekek felügyeletét, másrészt meg hát jaj. Nem vágyom ilyen munkakörre. Igy nem. Nem vágyom arra, hogy az időmet húzzam havi €100-ért (hiszen nem életem álma, hogy call centeres legyek) és az igazat megvallva arra sem vágyom, hogy Paját intézményesitsük. Egy ilyen állás miatt. Ahol három műszakban kéne dolgozni szinte minimál bérért. Szó se róla, ha valami kutatói állásról lett volna szó vagy nem tudom, valami olyasmiről, amiben van perspektiva, más lenne a gyerek fekvése. De hát igy? Nem más. Szóval lemondtam. És valahogy ki is töröltem a 9-6ig munkákat a vágyaim közül. Hát hülye vagyok én? Örüljek, hogy én lehetek a saját gyerekeim mellett az első pár évben. Dolgozni ettől függetlenül persze akarok, hogyne. De csakis részmunkaidőben, max. 8-2ig vagy rugalmas beosztásban, forditóként, tolmácsként, tanárként, csoportok vezetőjeként. Ennyi. Itt tartok. Erre sikerült jutnom.      

És akkor el is értem a héthez.
Hétfőn szülinapom volt. Lehet, sekélyes, de én tényleg tök örültem a facebook-os köszöntéseknek is, oké, sokaknak csak felugrott, hogy hoppá, szülinap, de az is valami, arról nem beszélve, hogy többen irtak e-mailt is vagy üzenetet, ami nekem már non plus ultra, mert én pl nagyon keveseket szoktam igy felköszönteni, legszivesebben csak odabiggyesztek az emberek falára egy jellegzetes képet és kész. Szóval jó kis nap volt: délelőtt Palikával elugrottunk Blackrockba átvenni néhány online rendelt cuccot (széldzseki neki, nekem pulcsi, Pipinek cipő), tankoltunk, majd itthon szinte egész nap gyönyörködtem az üzenőfalamon megjelenő egyszerű kis jókivánságokban. (A napot csak kissé rengette meg a levél, amit Peti hozott a suliból, hogy az osztályban fejtetű garázdálkodik...) Fél 6-ra amúgy jött Mónika, mi pedig randiztunk T-vel a szülinapom alkalmából - a Starbucks-ban. Fahéjas csigát ettünk teával, néztük az ablakon kopogó esőt és romantikáztunk. Este - szülinapi vacsiként - hiába tiltakoztam, rendeltünk egy pizzát, igy jó későn, 3/4 10 körül sikerült csak lenyomni a kölyköket, hát, egyszer egy évben belefér. (Ja, ezen a napon végre eladtam az IKEA-s etetőszéket is, amit több, mint egy éve használtunk utoljára szerintem... €5-ért ment el, ami nulla, de legalább nem áll itt a konyhában, az is valami.)

Kedden délelőtt babazsúroztunk: Timi és Kriszti is eljöttek, hogy rendezzünk egy nagy, közös szülinapot, mert mindhármunk gyereke mostanság lett 2 éves. (Krisztitől kaptam egy gyönyörű kalendáriumot meg egy rúd Pick szalámit (nem röhög), Palikának pedig hozott két Gruffalo könyvet meg egy nyomdakészletet. Timi egy Lindt desszerttel lepett meg, Paja meg kapott egy zenélős magnót, ami funky zenéket nyom, nagyon vicces, Peti is imádja.) Még hétfő este sütöttem egy egyszerű citromos tortát (töltelék nélkül, úgyhogy nem volt egy nagy szám, de finom volt szerintem) és miután ettünk, teáztunk, jól elbeszélgettünk az élet nagy kérdéseiről. Mivel 1 körül léptek le a vendégek, rohanva főztem ki Palikának egy kis tésztát és mielőtt elindultunk volna Pipiért a suliba, még szokás szerint tisztába is tettem őkelmét meg meg is ebédeltettem, amit igy utólag nem is értek, hogy csináltam, hiszen 13.20-kor már kiléptünk az ajtón, hogy fél 2-re ott legyünk Petiért... A nap további része egyébként már nyugisabban telt: délután csöndben blogoltam, este pedig T. palacsintát sütött.

Szerdán, azaz ma, igen kellemetlen (bár már ismerős) tünetre ébredtem: bedugult a bal fülem. (Már csak káromkodni tudok, komolyan... Rohadt fülgomba. Megint. Egy kicsi viszketés, egy kicsi fájás és most tessék: dugulás. Elkezdtem magam kezelni a fülcseppel meg a krémmel, amit még múltkor kaptam, remélem segit, mert baromira idegesit a dolog, hogy a fél fülemre megint süket vagyok bakker.) Délelőtt, mivel tegnap hivott a futár, hogy ma érkezik (Anyuék küldtek egy kis csomagot az új évre (diódaráló, mustár, méz, miegymás) meg még kari előtt rendeltem ugye pár könyvet meg gyógyszert, annak is ide kellett érnie valahogy), szóval délelőtt nem mentünk sehová, itthon ültünk és vártuk a csomagot. A nagy várás közepette sütöttem pár brióst meg összedobtam egy paprikás krumplit, de nagyjából ennyi. A futár 11 előtt futott be, szépen átvettem a szajrét tőle és módszeresen kipakoltam. Mivel T.-nek 3ra időpontja volt májultrahangra a kórházba (rossz lett a vérképében pár érték), ő hozta haza Pipit, nekem ki sem kellett mozdulnom a rossz fülemmel. (Peti egyébként ma oltást kapott: az MMR emlékeztetőjét meg valami 4in1-t adtak be neki - egy hős volt, teljesen jól tűrte szegénykém...) Bár 4 körül végzett a kórházban, utána még elment a Lidl-be vásárolni meg megvenni a szülinapi ajimat, igy majdnem 6 óra volt, mire hazaért. Hiába tiltakoztam foggal-körömmel, hogy kár belém, végül kaptam egy új laptopot, mert a régi már 4 éves és hát igen viharvert állapotban leledzik (a c betű pl hiányzik és igen lassúcska is már). A laptop mellett kaptam egy hiperaranyos csészét is, tejeskávésat, majd ha áttöltöm a képeket, mutatom is, tényleg roppant cuki. Hogy teljesen visszatérjünk a startmezőre, amellett, hogy a fülem gáz, Palika is újra köhögni kezdett, éjszaka megint alig aludtunk, mert levegőt alig kapott a nonstop irritációtól. Sóhaj.

Nagyon vicces, linkedinen (ahol harminciksz ismerősöm van, akik közül húsznak esküszöm a nevét sem hallottam még, nem is értem, hogy kerülnek az oldalamra, de a többiekkel sem vagyunk puszipajtások) irt egy volt tanárom, akihez egy féléven át jártam egy szemináriumra, hogy vegyem fel, ha emlékszem rá. Én. Diákként. Egy tanárra. Ez nem forditva szokott lenni? Azóta töröm az agyam, hogy találhatott meg haha, nincs közös ismerősünk az oldalon és facebookon sincs fenn, megnéztem.
Hm. Annak idején (2003-ban!) kicsit tetszett is, elvégre akkor minden férfi pszichológus tetszett, még arra is emlékszem, hogy pont 10 évvel idősebb, hiszen ő is januári (amikor vizsgáztam nála, beléptem az ajtón és beirta az ötöst, ejjj, az órai munkámat értékelve igy (szó se róla, rajtam kivül kb senki sem tanult óráról-órára) és a vizsga további részében csak úgy beszélgettünk, kérdezgetett mindenféléről (pl hogy mennyire komoly ez T.-vel, jézusom, most hogy igy belegondolok, ez milyen már), majd tűpontosan rávilágitott arra, hogy erősen passziv-agressziv a viselkedésem - valóban, ez máig igy van - és szépen elbúcsúztunk) és igy most, hogy kiszámoltam, hogy 46 éves (!) szinte hányingerem van, hogy elszaladt az élet. Nagyon durva.

És akkor a hétvége.

Zsúfolt volt. Nagyon. Szombaton délelőtt Howth-on kezdtünk. Azért pont ott, mert nem volt kedvem főzni és azt terveztük, hogy az ott vásárolt lángos lesz az ebédünk. 11 körül értünk be a kikötőbe, akkor sétáltunk egy kicsit a hajók között, majd visszagyalogoltunk a piacra, ahol meg is vettük az öt darab lángosunkat: egy magyarost és négy simát. Bár egy simát már hazafele úton felfaltak a gyerekek, azért még otthon is tudták folytatni a lángosozást, úgyhogy másfél lángit még pluszban benyomtak ebéd gyanánt. Mivel ez volt a Funderland utolsó hétvégéje az RDS-ben és Peti szeretett volna cirkuszba menni, T. Palika alvása alatt fél 3kor elindult Pipivel a 3-as előadásra, de 3-ra már haza is értek, tekintve, hogy az autóval nem tudtak hol parkolni, akkora tömeg volt... (Szégyen, komolyan, ez megint annyira ir: adott egy rendezvényközpont (mint a BNV) a városközpontban, egy alig két sávos út mentén és nincs normális nagyságú parkolója. Amikor nagy esemény van, a mi utcánkban sem lehet sehol parkolni, mert mindenhol próbálják ott hagyni a kocsijukat a látogatók, pedig tőlünk még vagy 20 perc gyaloglásra van a helyszin és nem ingyenes ám a parkolás körülöttünk sem, €3 óránként. Szóval agyrém, tényleg...)
No tehát miután a 3-as előadást buktuk, negyed 5kor elindultunk Petivel újra, gyalog, hátha másodszor végre több szerencsével járunk. Egy szinten szerencsénk volt, igen, mert odaértünk 3/4 5-re, tudtunk is jegyet venni, be is jutottunk, szuper, viszont ami nem volt jó: félúton úgy elkezdett ömleni az eső, hogy mire megérkeztünk, csavarni lehetett a vizet mindenünkből. Peti amint ráült a kis nyaklós műanyagszékre a második sorban (nem ám a Nagycirkusz ez kérem, bársonyülésekkel meg minden), levette a cipőjét meg a zokniját, de előtte kért, hogy öntsem ki a cipőjéből az esővizet... Bár szemtelenül drágának tartottam a popcornt, vigaszként azért vettem neki egyet, sőt, utána egy vattacukorra is befizettünk, mert olyat meg még sosem kóstolt... (Ezután sem sűrűn fog, annyira nem volt odáig érte.) A cirkusz amúgy hasonló volt a tavalyihoz, volt pár új elem, az  erőember meg a hajlékony fickó viszont hiányoztak sajnos, pedig én pont azokat vártam, mert a többiek, háááát, elég kis semmilyenek voltak. Az előadásnak pontban 6-kor vége lett, én akkor telefonáltam T-nek, hogy jöjjön értünk (és hozzon váltócipőt). Mire kiértünk a kapuhoz, T.-ék épp jöttek már, igy bepattantunk Pipivel a kocsiba és dugózhattunk hazafelé. Mivel még egész korán volt, elkanyarodtunk Poolbegre, ahol Peti vezethetett kicsit, majd 7 körül értünk haza, én a magam részéről elég fáradtan. Este elkezdtük nézni a Tanu-t, mert én még sosem láttam, de csak félig néztük meg, mert fél 12kor pont a felénél jártunk és úgy döntöttem, másnapra is kell hagyni valamit.
Vasárnap délelőtt Herbert Parkoztunk, négyesben, majd mig Palika aludt, T. elment vásárolni, mert délutánra buli meghivásunk volt Gyuláékhoz, akinek 10-én volt a szülinapja. Úgy volt, hogy 4.10-kor indulunk, de 4.05-kor T. még sehol sem volt... Már glédában, frissen mosott hajjal itt álltam mindkét gyerekkel 4 óta, indulásra készen, mikor egyszer csak csöngettek, de mikor ajtót nyitottam, nem T. volt ám előttem, hanem Eszterék. Nagyon meglepődtem, tényleg, mert Gyulának tényleg 10-én van a szülinapja, tehát totál hihető volt a sztori, hogy hozzájuk megyünk délután, ehhez képest változott a program, T. nekem szervezett ide egy szülinapi party-t titokban, hát döbbenet. No a lényeg a lényeg, kaptam tortát, virágot, héliumos lufit, szóval egy nappal a szüinapom előtt szépen meg lettem ünnepelve hehe... Esztiék fél 8ig maradtak, mikor elmentek, már nem sok maradt a napból, csak a szokásos fürdetés, altatás és a Tanu második fele. Jó kis nap volt, jó fárasztó, de mire vége lett, már szinte cseppet sem szomorkodtam, hogy megint egy évvel öregebb lettem. (Szilveszterkor azért ezen eléggé kiakadtam, de hagyjuk is, spongyát rá.)
Ennyi hát, jó kis aktiv hétvége volt, a fenyőfát ugyan nem sikerült leszednünk és takaritani is csak tessék-lássék takaritottunk, de sebaj, a lényeg, hogy jól éreztük magunkat.  

Az ünnepi periódus után vasárnap, harmadika volt az első "hétköznapi" nap. Délelőtt négyesben kisétáltunk a Herbert Parkba, ahol akkora tavacskák voltak szerte-szét, hogy azt sem tudtuk, hova lépjünk (alig jutottunk ki, ugyanis ott, ahol ki akartunk menni a parkból két ösvény vezet a kapuig, de mindkettő elsüllyedt a pocsolyák alatt... Petit előre küldtük, nézze meg, milyen mély a viz - ő bicajjal volt - de negyed úton eldőlt, mert ahogy tekerte a pedált, legalsó állásban már beleért a lába a sárba... őőőő... átcuppogtunk hát a mocsáron (azaz a füves részen) és térdig sárosan sétáltunk haza... izgi volt.). A délután már pakolással - búcsúzkodással telt: az esti géppel ugyanis Nagyi hazarepült. T. kivitte a reptérre 5 körül, mi pedig két perc alatt visszasüppedtünk a hétköznapokba itthon a gyerekekkel. Este T. is meg én is vásároltunk: én vettem Palikának egy széldzsekit a Marks and Spencerből, Petinek egy cipőt a Debenhamsból illetve magamnak egy zöld pulcsit szintén a M&S-ből, T. meg nem is tudom, miket keresgélt és az igazat megvallva azt sem tudom, sikerrel járt-e.

Hétfőn Peti még itthon volt, úgyhogy mivel szépen sütött a nap, elautóztunk Rathfarnham-ra játszóterezni. Miután a játszó hulla vizes volt a nap ellenére, tiz perc után gondoltam egy kreativat és elsétáltunk a kastély mögé napozni meg kavicsokkal játszani. Több, mint egy órát kergetőztek a fiúk a napsütésben, én meg egyik lábamról a másikra álltam, mert bár roppantul untam a banánt, örültem, hogy végre szabad levegőn vannak. A délután csendes unalomban telt, meg nem mondom, mit csináltunk, gondolom szokás szerint mostam-teregettem-pakoltam a mosogatógépbe-vagy-onnan-ki.

Kedden még mindig nem volt suli, úgyhogy megbeszéltünk egy randit Christianékkel: a stillorgani Leisureplexben találkoztunk 11 körül. Mivel valami szülinap is volt, iszonyú tömeg fogadott a játszóházban, de tényleg iszonyú, én nem vagyok tömegiszonyos, de ez túlment minden határon. A kabátjainkat le sem tudtuk tenni sehová, mert a székek - karosszékek mind-mind foglaltak voltak, ott álltunk, mint a szerencsétlenek, hogy ezt igy most hogy, majd végül a földre pakoltunk, mert egy fikarcnyi hely sem volt sehol, nem túlzok. Fél 1-ig maradtunk ebben a pokolban, akkor végre hazamehettünk ebédelni, én meg elhatároztam, hogy iskolai szünetben soha többet nem megyünk játszóházba, mert hát mindennek van határa. Délután jött Mónika, amig itt volt, beültem a Starbucks-ba gyakorolni, mert másnap volt egy telefonos interjúm egy önkéntes pozicióra az Aware-nél. (Száni, de már ennek is nagyon örültem, ezer éve volt interjúm, oké, heti pár óra és nem hoz pénzt, de érted, valami, megcsillant végre a remény, na.)

Szerdán tehát interjúztam (haha), fél 3tól negyed 5-ig (ezalatt Paja ugye aludt, Peti meg TV-t nézett és csak egyszer jött be, mert magára öntött egy deci vizet és bugyiig eláztatta magát) és nagyjából ennyi, eltelt a nap. Ja, ez volt az év első tanitási napja, Pipi volt suliban végre, végleg visszazökkentünk hát a normál kerékvágásba. Este óriási eső volt, Peti szobájába ömlött be a viz (2 éve szóltunk először, hogy héjjj, ez igy nem lesz jó, beázik a szoba az ablaknál, ki kéne cserélni vagy valami, de azóta sem történt semmi), úgyhogy éjfélig kármentesitettünk (főleg T., én csak néztem aggódva, majd mérgesen, hogy a jó istenit havi €1700 fejében (plusz rezsi) igazán megérdemelhetnénk, hogy ne ázzon be a lakás) és imádkoztunk, hogy álljon el az eső, különben totál berohad a padlószőnyeg...  

Csütörtökön délelőtt Palikával bevásároltunk a Lidlben, majd átcsalinkáztunk a Nutgrove SC-be mászkálni meg visszavinni Peti farmerjét, amiről leesett a patent két hónap után. A Tesco előtt Paját kisebb baleset érte (erről már irtam), de szegény hősiesen tűrte a megpróbáltatásokat. Délután megint jött Mónika, én az Insomniában múlattam az időt, majd később T. is csatlakozott hozzám, hogy erőt gyűjtsön az estéhez, amikor is véglegesitette az ablakszigetelést: miután megszáritotta a keretet hajszáritóval, végigtömitette az egészet ragasztópisztollyal és mindketten kimondtuk, hogy a tulaj meg bekaphatja. Ezen a napon amúgy Pipi kapott egy rajzot Mathildától, amin ő meg Mathilda szerepel, lilával meg rózsaszinnel rajzolva, kézen fogva, szivecskék között, hát mi ez, ha nem romantika kérem... (Én mindig is szerettem volna amúgy szép lenni, a mai napig ámuldozva nézem a szép embereket, hogy te jó isten, micsoda mázlisták és úgy érzem, Petivel kárpótolt kicsit a Sors, mert ha nem is egy Világszép Vaszilisza, azért helyes kisfiú vagy hogy mondjam, kifejezetten nem csúnya. Olyan szép kis szabályos kisfiú, mindig is hasonlót szerettem volna.)
Pénteken mivel szép idő volt, Palikával elsétáltunk a Herbert Parkba délelőtt, igaz, megint csak motoroztunk a pocsolyák miatt, de legalább kinn tölthettünk egy kis időt. Előtte bedobtuk a könyvtári könyveket is a tárolóba (nem volt kedvem felmenni a könyvtárig), remélem azóta valaki ki is szedte őket onnan. Este T. pingpongozni ment, én pedig szépen csendben magányosan töltöttem az időt, mig haza nem ért fél 1 körül.
Hát ennyit a hétről. 

Peti azzal jött ki ma a suliból, hogy örnt valamit, még hozzá egy ceruzát, radirral a tetején meg egy matricát, de azt már kidobta, mert az nem volt sztiki. Kiderült, hogy délelőtt fire drill volt és a magyar kislány a második osztályból nagyon sirt, mert azt hitte, igazi tűz van (jaj), úgyhogy Pipinek meg kellett nyugtatnia, hogy nem, ez csak practice, ne féljen... Jutalmul, hogy ügyesen lecsendesitette a kedélyeket, kapott egy ceruzát, marha jó, nem?
Mióta újra indult a suli, rettenetesen elkezdte keverni amúgy a nyelveket megint, karácsonykor szépen nyomta, most viszont kissé megint dadog és a szavainak a fele angol, a fele magyar, nagyon durva, alig érteni. T. mindig rászól meg én is, hogy erőltesse meg magát, de hát hiába, na. (Mondjuk egy szinten megértem, mert nem hiszem, hogy a tűzriadó szó például benne lenne akár csak a passziv szókincsében is.)

Totál rossz a világitás Petinél:

- Te látsz valamit, mert én semmit...
- Én látok...
- Hát pedig akkor is ki kell cserélni ezeket a körtéket, mert nagyon sötét van, szétesik a szemem.
- Hm... Pedig én jól látok... Mondjuk akkor lehet, hogy talán a szemed rossz, nem? Nem a lámpa...  

Én nem tudom, hogy csinálja, hogy ilyen vaslogikája, komolyan. Jó, lehet, nem nagy szám, de én nap, mint nap megdöbbenek. Hát most született...

Ééééés 2016.
Az év első napján (what a surprise!) egész nap ömlött az eső. De egész nap. Szakadt. Délelőtt itthon voltunk, próbáltuk eltölteni a délelőttöt (még mostam is, pedig tudom (gondolom) nem illik, mert akkor egész évben mosni fogok, de szerintem ezt már igy is, úgy is buktam, mindenképp mosni fogok 2016-ban IS, mint mindig, hát ez van), délután pedig randink volt Arturékkal. A Leisureplexben találkoztunk 6-kor, ahol bowlingoztunk két kört (egyszer 3., egyszer 2. lettem, óóóójeeee), majd utána visszacsorogtunk a Waterlooba vacsorázni. Sosem ettem még pubban, épp ezért nagy meglepetés volt számomra, hogy meglepően jó volt a kaja: T. egy nagy burgert kért, én pedig bár filóztam az irish stew-n (sosem ettem még Irországban Irish Stew-t étteremben, szégyen), végül a biztos fish&chips-re mentem rá, ami jó választásnak bizonyult, mert isteni volt. Negyed 12-ig fárasztottuk egymást a pubban, ezalatt ettünk is, ittunk is (megkóstoltam a vodka-narancsot is - no hát azt hittem, sokkal erősebb, de nem, gyengusabb volt, mint egy sör), majd mivel autóval voltunk, fél 12-re már haza is értünk. (Tudunk élni, csak igy is maradjon ez egész 2016-ban!)

Másodikán, azaz szombaton, Palika 2 éves lett. Délelőtt amig Nagyi levitte a gyerekeket a Herbert-be sétálni (nem játszózni, mert az már elsüllyedt a belviz miatt), mi T-vel elmentünk a Tesco-ba vásárolni meg szerezni egy kis tortát. (A karácsonyi sütés-főzés után semmi kedvem nem volt tortán agyalni, sajnálom, nem hiszem, hogy Paja emiatt pszichológushoz fog járni, én is mindig bolti tortát kaptam a szülinapomra és még most is itt vagyok - no, mentegetőzés vége, ez van.) Vásárlás előtt T. elvitt amúgy Seapointhoz is, ahol megnéztük a tajtékos tengert idén először. Paja alvása alatt Nagyi bement a városba nézelődni, majd mikor 4-kor hazaért, Palika felébredt és kezdődhetett az ünneplés. (Sajnos előtte volt nagy sirás-rivás, hiszti, veszekedés, mert T. már túl régóta volt itthon, Peti akart nézni egy rövid rajzfilmet Palikával, de T. nem engedte, hogy azt nézzék, amit Peti akar, mert szerinte béna rajzfilmet ne nézzen már a gyereke (Shimmer & Shine), ezért benyomott egy Kisvakondot, amire persze az amúgy is izgatott Peti (nem mondta, de látszott rajta, hogy zavarja, hogy Paja a szülinapos, többször emlegette, hogy ő miért nem kaphat valami apróságot, miért csak Palika kap ajándékot) behisztizett és magán kivül orditani meg fetrengeni kezdett, ami egyébként nagyon nem jellemző rá, ezelőtt talán nyáron akadt ki ennyire nagyon, T. meg szintén bevágta a durcát persze, hogy már pedig vele egy kis pisis igy ne orditozzon... Remek volt a hangulat, na. Hogy csituljanak a kedélyek, bekisértem Petit a szobájába, nyugodjon le, ott két perc alatt megbékélt, de mikor kijöttünk újra és láttam, hogy T. még mindig meg van sértődve, legszivesebben megráztam volna, hogy észhez térjen, hogy bazzeg ez egy 5 éves gyerek, akire te, mint szülő igenis nem sértődhetsz meg vagy legalábbis nem tovább, mint a gyerek, mert te vagy a felnőtt, neked kell okosabbnak lenni (és ez persze nem egyenlő azzal, hogy mindent meg kell neki engedni). Egyébként ezt sosem értem T-ben, hogy apróságokon minek vitázik, veszekszik Petivel? Hogy mit hallgassunk autózás közben pl. Basszuskulcs nem tökéletesen mindegy? Ilyen szarságok miatt tényleg érdemes vérre menő vitákat folytatni? Néha úgy érzem, hogy ez ilyen dominanciaharc kettőjük között, ki a nagyobb him. Totál röhej az egész szerintem. Nagy dolgokban vitatkozzunk, kössük az ebet a karóhoz persze. De ilyen kis marhaságok miatt, hogy mit hallgassunk, mit nézzünk a TV-ben érdemes konfliktusba keveredni? (Természetesen nem arról van szó, hogy Peti horrorfilmet vagy pornót akart volna nézni...) Eh... És persze jött, hogy persze, mert én mindig konfliktuskerülő vagyok (tény, bár ezt én inkább úgy mondanám, hogy nem vagyok konfliktuskereső) és különben is mindig mindent megengedek Petinek (ez meg nettó hazugság, szegény gyerek igy is sok dologban jóval leszabályozottabb, mint más 5 éves). No hát igy indult az ünneplés, vidám volt, tényleg...)        
A lényeg persze Palika volt, aki a problémákból teljesen kimaradva élte tovább kis életét, mintha mi sem történt volna. Miután megettük a tortát (epres cheesecake volt, nem volt túl jó sajnos, pedig szép volt), megajándékoztuk a kis 2 évest (kapott egy mágneses rajzolót, Nagyitól meg egy kis piros rugós autót) és mivel Nagyi Pipire is gondolt, ő is kapott valamit, egy vicces, vizzel kiszinezhető könyvecskét* (nagyon profi, sosem láttam még ilyet, majd lehet lefotózom, tényleg menő). Az este további részében vacsoráztunk, fürdettünk, altattunk, majd a nap levezetéseképp megnéztük Michael McIntyre karácsonyi műsorát (szar volt) és a Father Ted ünnepi epizódját (jó volt, nem is emlékeztem már rá, pedig láttuk már).
Bár a vita nagyon nem hiányzott, alapvetően azért jó nap volt ez a másodika, annál is inkább, mert boldogan konstatáltam, hogy még csak 35 éves vagyok, de már van egy 5,5 meg egy 2 éves gyerekem, hurrá.

*

Igy néz ki kiszinezve

Akit érdekel a karácsonyi koncert, itt belelapozhat. 

Csak eljutok az év végéig legalább lassan... Nem tudom, más hogy osztja be az idejét, úgy tűnik, én szarul.

Szóval Szilveszter. 31-én délelőtt napsütéses, de iszonyat hideg és szeles napra ébredtünk. T. fél 12re foglalt egy bowling pályát a Leisureplexben és mig ő Pipivel guritott párat, mi Pajával bementünk a játszóházba, ami persze dugig volt. Alig egy órát töltöttünk benn, Petiék jöttek, hogy végeztek és mehettünk is haza. Délután kicsit diszitgettük a lakást (Pipi ragaszkodott a szerpentinhez vagy nem is tudom, hogy hivják azt az eldobható szines papircsikot), majd hogy délután mit csináltunk, no arról fogalmam sincsen. Boltba szerintem tuti elmentünk (talán Lidlbe, ketten T-vel, mert reméltük, hogy ott lesz gyerekpezsgő (nem volt, Bulmers-t vettünk helyette meg egy málnás sört)) és talán utána már csak itthon múlattuk az időt. Mivel Petinek megigértük, hogy sokáig fennmaradhat, egy órával előrébb toltuk az órákat, hátha aszerint akar majd lefeküdni, de az igazat megvallva rá sem nézett egyik órára sem, úgyhogy miután éjfélkor (azaz 11kor) koccintottunk vele egy kis vizzel (haha), szó nélkül ment az ágyába (addig amúgy virsliztünk, kártyáztunk, TV-t néztünk). Miután lefeküdt, mi hármasban megnéztük a Mrs Brown's Boys karácsonyi adását, majd mikor éjfél lett ismét koccintottunk (ezúttal sörrel) és nem sokkal ezután feküdtünk is le. (Tüzijáték, petárdázás egy darab nem volt, sőt, az ir adást meg sem szakitották, hogy éjfél van (valami koncert ment), úgyhogy most is, mint mindig, a BBC-t néztük és az angol tüzijátékot. Jááááj. Se egy Himnusz, se egy elnöki beszéd... Eh...)
No hát ennyi volt az év, bye-bye 2015. Jó is volt, rossz is volt, egy biztos, hasonlóan pár elmúlt évhez, iszonyú gyorsan elszaladt. Várj meg élet!!!

Szegény Pálra igen rájár a rúd a napokban, az előbb az arcára nyitotta a mikró ajtaját (folyton nyitogatja, megbolondulok, most viszont fejbe is csapta magát vele), úgyhogy a bal szeme alatt most van egy vágott-szerű seb, tegnap meg a Nutgrove-ban egy lépcsőt fejelt le - de olyan szerencsétlen módon, hogy ömlött a szájából a vér. Szó szerint bugyogott. Máskor is ütötte már be a száját, máskor is vérzett már neki, de ez most brutál volt, két zsebkendőt áztatott el, a kabátja, az én kabátom, a sálam, a pulcsija mind véres lett, csak pislogtam, hogy most ez mi, ez honnan jön ez a sok. Amikor igy beüti a száját, mindig rettegve nézem meg a fogait, megvannak-e (bár gondolom az nem vérezne igy, ha egy tejfog kiesne) de hálistennek megúsztuk fogcsorbulás nélkül a dolgot - igaz, mintha a szemfoga kissé másképp állna, mint kéne, de ebben nem vagyok biztos persze. Furcsa módon a vérömlés két perc után amúgy magától elállt, Palika meg csörtetett tovább, mintha mi sem történt volna, annak ellenére, hogy úgy nézett ki, mint akinek behúztak egyet - csupa vér volt az álla, a nyaka meg az arca is itt-ott, hát mik vannak...
(A vérzés amúgy azért volt, mert belül elharapta a száját meg a felső ajkát, szegény, hogy fájhatott.)

Megszakitom kicsit ezt a krónikázást, tegnap Peti elment fürdeni, T. tett-vett, én Palikát készitettem elő a fürcihez, mikor éktelen sirást hallottunk a fürdőből, odarohantunk mi történt, mire Pipi:

- Hát csak egy gondolat beleszállt a fejembe...
- De milyen gondolat?
- Hogy nem akarok meghalni.
- ???
- Ha öreg leszek, akkor sem...

Hogy ez honnan jutott eszébe?! Még vagy 10 percig potyogtak a könnyei, mint a záporeső, alig tudta abbahagyni, nagyon kemény volt.
(Mondjuk 15 perc múlva meg már vidáman rohangált meztelenül egy kisszék körül... Hmm.)

28-án, kedden nagy napra virradtunk, egyrészt Paja kevesebbet köhögött, mint vasárnap éjjel, másrészt ez volt a nap, mikor telelni mentünk - kettesben T-vel. Délelőtt a fiúk Nagyival elmentek a Herbert Parkba, mi pedig villámsebesen bepakoltunk a mini-randira. Indulás előtt még beugrottunk a Tescoba venni ezt-azt az itthonmaradóknak, majd miután feldobtuk a szajrét a lakásba, neki is vágtunk Arklow-nak, ami Dublintól 70 km-re van. Mivel a szállást csak 3 után lehetett elfoglalni, mi viszont már 11-kor elindultunk, úgy döntöttünk, odafelé megállunk Britta's Bay-nél megnézni a tengert, mert amikor még az őskorban ott jártunk (még Petivel voltam terhes), akkor szép volt... Nos a tengerpart most is gyönyörű volt, viszont az erős szélnek köszönhetően olyan hideg volt, hogy azt hittem, befagy a hátsónk... 5 percet sem töltöttünk a parton, rohantunk vissza a kocsiba melegedni, mielőtt belefagyunk a homokba. Igy kell kirándulni, na. Miután még csak dél körül járt az idő, úgy döntöttünk, hogy a hosszabb úton haladunk tovább Arklow felé, a hosszabb úton, ami a tengerparton visz... Hm. Az ötlet nem volt rossz, de az elmúlt napok esőzéseivel nem számoltunk, úgyhogy bár az első vizátfolyáson könnyedén áthajtottunk, a második előtt már inkább visszafordultunk, mert konkrétan attól tartottunk, hogy beleragadunk a kocsi aljáig érő vizbe. (Vicces volt, mert utánunk jött két másik autó és ők is megfordultak biztos, ami biztos, szóval nem csak mi voltunk befosik, hanem a helyiek is, hurrá.) Kisebb kitérővel hát, de 1 körül végre megérkeztünk Arklow-ba, ahol rögtön a városközpontba hajtottunk, hiszen a szállásunkat még nem vehettük át. A főút közelében letettük a kocsit és gyalog fedeztük fel a települést. (Mondjuk sok mindent nem tudtunk felfedezni...) Ebédre csirkés wrap-et ettünk egy kis étteremszerűségben (ez sajnos nem volt túl jó, mert tele volt nyomva olivabogyóval meg tökmagoajjal, fúj), majd némi további séta után (aminek fő összetevője a jééé, de magas a folyó vizállása, jaj, jaj volt) visszaültünk a kocsiba keresni egy élelmiszer boltot, mert a városközpontban egy sem volt. Kiérve a város magjából, egymás mellett sorakozott egy gigászi Tesco, egy Lidl meg egy Supervalu, szóval volt választék bőven, hová menjünk. Rövid mérlegelés után a Tescot választottuk, vettünk némi profiterolt meg kólát estére, majd indultunk tovább, ezúttal végre elfoglalni a szállásunkat az Arklow Bay Hotel-ben.
Amint beléptünk a hotel ajtaján, a napok óta várt Storm Frank előszele megérkezett (november óta ez volt a hatodik óriásvihar az országban, nagyon durva), úgyhogy az addig csendes és nyugalmas kisvárosra vészjóslóan elkezdett szemerkélni az aprószemű szürke eső, de mi már nem bántuk, hiszen házon belül voltunk végre hehe.
Az első szoba, amit kaptunk, nekünk persze nem felelt meg (egy tűzfalra nézett és két ágy volt benne (egy double meg egy single - minek?), úgyhogy T. lement reklamálni, hogy ezt mégis hogy és mivel volt még üres szoba a hotelben, kaptunk egy másikat, egy olyat, ami a tengerre nézett. (Elvileg ez plusz €20, de nem kellett fizetnünk érte plusszban, hurrá.) Mikor végre elrendezkedtünk, bekapcsoltuk a TV-t, profiterolt zabáltunk és kóláztunk (illetve én egy porkávét is ittam - mivel volt egy csinos vizforraló is a szobában és hiányzott a reggeli kávé löketem), szóval élveztük a szabad életet... Némi pihenés után átclappogtunk a "leisure centre"-be (ekkor már orkán erejű szél fújt és ömlött az eső, szóval szó sem eshetett arról, hogy visszasétálunk a városba megnézni a karácsonyi fényeket, éljen Irország), de igy is jó volt: T. úszott egy keveset, én meg bevágódtam a jacuzziba és melegedtem. (Volt még egy kis edzőterem is, biciklikkel meg futópadokkal, de azt meg sem néztük hehe, itthon sem járunk ilyen helyre.) 6 körül mentünk vissza a szobánkba, ekkor felhivtuk az otthoniakat (Pipiéket is meg Anyuékat), majd szép kényelmesen lesétáltunk az étterembe vacsorázni. (Oh, bless.) Három fogásos vacsit ettünk: gombalevest (nem is tudtam, hogy ismerik itt a gombalevest, szerintem tuti nem ir szakácsuk van, mert teljesen olyan volt ez a leves, mintha otthon lettünk volna), másodiknak T. valami csirkéset, én halasat ettem (imádom a halat, az a baj, hogy nem tudok itthon jót csinálni, pedig kéne), desszertként pedig répatortát és diós-karamellás sütit kértünk tejszinnel. Isteni kis vacsora volt, egyrészt szuper volt, hogy csak ketten voltunk, nem kell sietnünk, folyamatosan előre gondolkoznunk, óvnunk és védenünk, másrészt meg maga a kaja is finom volt és az étterem is aranyos: nem volt túl posh, de nem volt lepukkadt sem abszolút, tiszta volt, visszafogott, izléses, jaaaaj, nagyon jó élmény volt, tényleg. Nagyjából 8 körül végeztünk a vacsorával, ekkor visszamentünk a szobánkba (ahol már bőven tombolt a vihar - és ezen az sem segitett, hogy ujjnyi rés volt az ablak és a fal között, szó szerint ujjnyi, jött be a viz ezerrel, úgyhogy T. fogott egy türcsit és betömte a nyilást haha) és miután nem találtunk semmilyen értelmes filmet egyik adón sem, megnéztük a Zimmer Feri 2-t a youtube-on. A vihar egyébként iszonyatosan durva volt (nem hiába figyelmeztettek előre, hogy ez lesz a legerősebb idén), zuhogott az eső és olyan szél volt, hogy attól tartottunk, hogy kitöri az ablakokat. Leirva nem tűnik szörnyűnek, tudom, de átélni elég szar volt, elvégre úgy nőttünk fel, hogy ha viharos szél van, akkor az úgy pár óra alatt elcsitul, oké, dörög-villámlik, hajlanak a fák - de basszus max két órán belül minden visszatér a rendes kerékvágásba és kész. Itt meg... Délután 4-től kezdve folyamatosan tiszta erőből zúgott a szél, de olyan erővel, hogy láttunk róla videókat, hogy meglett emberek fogják a korlátokat egy-egy erősebb lökésnél, ne repüljenek arrébb (!) és ez az őrület kitartott másnap délelőtt olyan 11 óráig. (Arról nem beszélve, hogy nem otthon, Dublinban voltunk, ami állitólag egész szerencsés, mert a legrosszabb viharok általában elkerülik (mikor hazajöttünk, Petiék is csak lestek, mikor mondtuk, mekkora szél volt, az ő napjuk teljesen átlagos volt, persze fújt a szél, erősen, de semmi extrém), szóval most, hogy vidéken voltunk, egy szar ablakú szobában, megtudtuk, mi a magyarok istene.) Na tehát lényeg a lényeg: éjszaka nem sokat aludtunk... Kb óránként ébredtünk arra, hogy no, most törik be az ablak, mert ezt a nyomást már nem birja, szóval reggel kifejezetten fáradtan ébredtünk, ami igen mókásan hangzik egy ilyen helyzetben, mikor végre gyerekek nélkül voltunk két napot... De hát... Igy jártunk.
Másnap 9 körül keltünk, lesétáltunk reggelizni (még mindig megdöbbenek az itteni reggeliken: volt a kontinentális választék: kukoricapehely, tej, gyümölcsök, kenyér, croissant (semmi felvágott, sajt, pari vagy ilyesmi) és az ir: black and white pudding, rántotta, sült sausage, sült bacon és paradicsomszószos baked beans. Igen, ez igy reggelire, hehe, jó, mi? A bőséges reggeli után, bár tervben volt, hogy átmegyünk megint az usziba, végül a szobában maradtunk TV-zni délig, mert semmi kedvem nem volt a hidegben vizbe mártózni. Délben, mikor el kellett hagynunk a hotelt, hátrasétáltunk a tengerhez, ami még mindig óriási hullámokat vetett, majd némi fotóemlék készitése után szaladtunk is vissza a kocsiba, mert nem akartunk szétfagyni annál jobban, amennyire már addig is szétfagytunk. Miután a reggeli igen kiadós volt, ebédelni nem ebédeltünk a hazaút előtt, csak beugrottunk a Lidl-be venni egy kis vizet meg némi rágcsát. 3 körül értünk haza és mivel Palika ekkor még aludt, csak feldobtuk a cuccunkat és már hajtottunk is tovább a magyar boltba élesztőért, hogy szilveszterre készülhessen egy adag jó kis régimódi élesztős pogi. Mire visszaértünk, Paja is felkelt, volt nagy hejehuja és örömködés, hogy végre (másfél nap után hihi) itthon vagyunk. Az este csendesen, Legozassal telt és agyalással, mit is csináljunk 31-én, az év utolsó napján.

27-én délelőtt végre elfogadható idő volt, igy a két gyerek Nagyival elment a Herbert Parkba sétálni (a játszózás kizárva, mert csónakkal sem lehet bejutni a játszótérre), mi meg T-vel tettünk egy Lidl túrát. Amig Palika aludt, T. elvitte a Nagyit Farmleigh-re, meg megnézték a szarvasokat, én meg itthon buliztam: Paja hunyt, Peti TV-zett meg Legozott, én meg netezgettem. (Vagy aludtam én is, már nem emlékszem.) Este Palika elkezdett köhögni (nem is tudom, hogyan, se nem szárazon, se nem hurutosan, rondán az a lényeg és ami a legrosszabb, nem tudta abbahagyni), tiz másodpercenként kapta el egy-egy köhögőroham és ez bizony éjszaka sem szűnt meg... Október közepe-vége óta megy náluk ez a kórság: takonnyal kezdődött, mindkettőnél, majd jött a köhögés, ami miatt jártunk is a GP-nél november elején ugye, hogy hoppá, két hete náthásak és köhögnek, mit csináljunk, akkor kaptunk antibiotikumot, amit végig is szedtek, majd pár nap enyhülés után (neeem, akkor sem múlt el ám a takonykór és a köhögés, csak javult) újra elkezdtek köhögni, hol kisebb, hol nagyobb intenzitással, főleg este, de ez nagyjából elviselhető volt egészen 27-ig, amikoris mondom, Palika konkrétan egyik köhögőrohamból csúszott a másikba, úgy, hogy aludni sem tudott - és ebből következőleg mi sem aludtunk semmit, mert attól féltünk, hogy megfullad egyszer csak...
Mivel 28-a bank holiday volt, a GP természetesen nem rendelt, úgyhogy miután az ügyeletre nem akartuk vinni szegényt, ne kapjon már el mást a sok beteg gyerektől, úgy döntöttünk, hogy kipróbáljuk a Vhi-s Swift Clinicet, ami tulképp egy magán-sürgősségi rendelő Dundrumban, ahová felnőttek és gyerekek is mehetnek, ha gond van. Bár a neten azt olvastuk, hogy kb semmit sem kell várni, jó fél óra eltelt, mire a nővér elé kerültünk, utána viszont mázlink volt, mert az orvosra nem kellett várakoznunk, (vissza sem kellett mennünk a váróba, mint a többieknek), jött is azonnal... (Szerintem azért, mert gyerekekről volt szó és rajtunk kivül csak felnőttek voltak.) Egy rövid vizsgálat után kiderült, hogy mindkét gyerek tüdeje tiszta, az oxigénellátásuk megfelelő, úgyhogy tulajdonképp nincs mit tenni, virusos fertőzésről van szó, majd elmúlik. Hogy éjjel mégis tudjanak aludni, kaptunk valami port, ami csökkenti a köhögési ingert és készen is voltunk. Bár az ügyelethez képest ez a  SwiftClinic drágább volt (ott €100 per gyerek a dij, amiből €75 per gyerek visszajárt volna, szóval €50-t fizettünk volna összesen végül; ez meg €125 per gyerek és kevesebb jár vissza, igy végül €100-t fizettünk), de annyival jobb volt, hogy a plusz €50-ért nem (fertőző) gyerekek között várakoztunk és nem órákon át, szóval 1,5 óra alatt patikával együtt megjártuk az egészet... Tiszta haszon, mi? Mindenesetre a nap folyamán kissé javult Paja köhögése, úgyhogy este úgy döntöttünk, elmegyünk Arturékkal sörözni a szokásos helyünkre, ami itt van tőlünk 600 méterre. Délután 6kor találkoztunk a pubban és úgy dorbézoltunk, hogy fürdetésre azért hazaérjünk, biztos, ami biztos. (Egy pint cidert ittam, de rendesen a fejembe szállt, nem volt hányingerem vagy ilyesmi, de éreztem, hogy kissé dülöngélek és a látásom is romlott, durva, hogy van, aki 5-6 pintet is megiszik egy este, te jó ég!) Negyed 9-re értünk tehát haza, gyors fürdetés, altatás és imádkozás, hogy Palika ne köhögjön úgy, mint előző éjjel... (Mondjuk az imádkozás mellett azért cselekedtünk is: 1) megkapta a porgyógyszert almapürébe keverve 2) a talpára SnuffleBabe-t kentem, erre zoknit húztam 3) a párásitót bekapcsoltuk 4) a Pharmony köhögéses szirupot előkészitettük, ha éjjel köhögne, azonnal azt kapja, ne sima vizet 5) egész nap Mecsek köhögés elleni gyerekteát szürcsöltettünk vele.)

Peti családrajza:

Note:

Én és Palika egyformák vagyunk a szineket illetően, T. és Peti szintén. Palika haja ugyancsak figyelemre méltó és a képen megjelenő szél is vicces. Azt hiszem nem csak számomra meghatározó a mostani időjárás.  

Bár hivatalosan még ugye 26 is karácsony, azt azért úgy mindenki vágja, hogy azért az már nem igazán ünnep - legalábbis nekünk, akik nem rokonlátogatnak évek óta. Bár az eső ezen a reggelen is esett (mit esett? ömlött!), hogy Petit kirángassuk a jojózó szemű Legozásból, elmentünk délelőtt lángosozni. (Jaaaj, legalább fél óráig győzködtük, hogy jöjjön, nem akarta itthagyni a drágalátos kis Legoját, mert ugyan előző este kirakta az első házat, de reggel már azzal ébresztett, hogy szedjem szét és összeszereli a második tipust is, mert az biztos még jobb, mint az első. (És igaza lett.)) Ebédre tehát ezen a napon lángost ettünk meg almalevest (ez utóbbit még 25-én este főztem, nem is irtam), majd miután letettem Palikát aludni, T. 3 körül elindult a reptérre hazahozni Nagyit, aki 26-tól tegnapig volt itt nálunk karácsonyozni. Az este ennek fényében elég zűrzavarosra sikerült, mert mindkét gyerek a plafonon ugrált örömében, hogy itt van, annál is inkább, mert hozott még egy adag ajándékot... (Ebbe nem kevertük bele Santát, azt mondtuk, hogy az új meglepik már a nagyszülőktől meg a tesóméktól származnak - nem mintha Peti megkérdezte volna, hogy mégis ezek mik, honnan vannak haha...) A tesómék tehát küldtek Petinek egy bűvészdobozt (még jó, hogy nem vettem, basszus, ezen én is agyaltam), Palikának pedig egy szuper, fából készült 3D "puzzlet". (Nem igazán puzzle persze, egy kis jelenetet lehet kirakni állatokkal, emberekkel egy farmon, ilyet is néztem, hehe, de végül nem hoztam el - még jó.) Bevallom, ezeket nem adtuk oda még a gyerekeknek, félretettem őket későbbre, ne fulladjanak meg az ajándékokban, hiszen Anyuék és Nagyi is készültek... Anyuéktól Peti kapott két 3D puzzle-t (amik közül az Empire State Building már kész van, az Országház meg félig kész), egy két darabos stencilt meg egy Bolygós Mi Micsoda könyvet, Palika pedig kapott egy csomó szivacsos matricát meg egy karácsonyi kemény lapos számolós könyvet. Ezen kivül kaptunk két játékkártyát, egy Lúdas Matyit és egy veterán autósat. Nagyitól mindketten Legot kaptak, Palika egy tűzoltócsónakos Duplot, Peti pedig kis műanyag dobozos Legot, amiben van egy helikopter, egy motor meg egy mini tűzoltó állomás. (Ez jól illeszkedik Pipi legelső igazi Lego szettjéhez, amit még tavaly vagy tavalyelőtt kapott valamikor.)
26 tehát szintén ajándékokkal és Legozassal telt, tudunk élni, na, mindig mondtam. (Csak az eső ne ömlött volna egész nap megint.)

No szóval akkor a karácsony.
Idén először ugye 25-én reggelre hozta meg Santa az ajándékokat, ami egyrészt jó volt, mert nem őrültünk meg 24-én a rengeteg tennivalótól, másrészt rossz volt, mert én 34 karácsonyon át 24-én este éltem át az ajándékozás örömét és igy valahogy fura, sánta volt az egész. (Idén amúgy is nulla, de nulla ünnepi hangulatom volt az istentelen időjárás miatt, amiatt, hogy nem tudtunk ráhangolódni az ünnepekre egy kis téli sétával, vásározással, mert november óta be voltunk zárva jó formán (és különben is, a rádiókban sem szóltak karácsonyi számok, lehet, hogy ez már a vég kezdete, a végtelen politikai korrektségnek köszöhetően? kétszer hallottam a Fairytale of Christmas-t, egyszer meg a Driving home for Christmas-t és hello), no szóval a lényeg a lényeg, hiába igyekeztünk a végén, számomra ez a karácsony kissé foghijas lett, el is határoztam, hogy 2016 karácsonyát újra otthon töltjük, mert elegem van a külföldön ünneplésből, ez volt a 8. karácsonyunk Dublinban és bevallom, nagyon unom, hogy sosincs igazi tél, nincs se fagy, se hó, se száraz hideg, nincsenek értelmes karácsonyi vásárok meg programok, minden ebéd, vacsora, desszert megfőzése - megsütése az én dolgom és felelősségem és különben is, utálok Skype-on keresztül boldog ünnepeket kivánni a saját szüleimnek, akiknek gondolom már nem nagyon lesz 20 karácsonyuk az életben... Egyelőre még nem tudom, hogy fogjuk tudni megvalósitani, de én idén Haza Akarok Menni karácsonykor és punktum. Haza KELL mennem. Érzem. Ez van.)
Na tehát 25-e reggel. A fiúk értelmes időben keltek (nem is tudom, hogy csinálták), 8 körül ébredt mindenki, mi is. Peti azonnal kirohant a fához és indiánüvöltéssel nyugtázta, hogy járt nálunk Santa, Palika pedig teljes lelki nyugalommal ült le a TV elé, mintha mi sem történt volna. (Csúnyán TV függő lett szegény, nem is értem, megtanulta bekapcsolni és néz bármit, ami elé kerül. Természetesen próbálom limitálni a képernyő időt, de iszonyú nehéz. Szegény én.) Mivel reggeliről szó sem eshetett, gyorsan felöltöztettem a fiúcskákat az előre kikészitett kis ruhácskáikba, majd mi is levedlettük a pizsiket (jövőre talán veszünk új pizsamákat, ha 25-én ajándékozunk, bár még mindig nagyon fura nekem ez a pizsis karácsony) és kezdődhetett a buli. Peti azonnal rácsapott a legnagyobb dobozra és igaza volt, abban volt a Lego-ja. Hiába próbáltuk csititgatni, hogy nézze meg, hátha van más is, nem hallott, nem látott, rohant az ollóért a konyhába és azonnal nekikezdett az épitkezésnek. A bontogatásra végre Pajika is felfigyelt és innentől hálistennek ő is benne volt a buliban: lelkesen tépett fel minden csomagolást, ami csak elé került. (Az, hogy mi van a dobozokban, baromira nem izgatta, haha.) A délelőtt tehát extatikus kettősségben telt: egyrészt el sem hagytuk a nappalit, másrészt vibrált az izgalom a levegőben - főleg Pipinek köszönhetően. Összefoglalásképp: A Lego mellett kapott végül egy távirányitós vonatot (ami a fasinekhez illeszkedik), egy kis kilövőkét és Palikával közösen egy nagy gyurmakészletet meg gumis ujjbábokat. Palika a gyurmakészlet mellett kapott egy alvós és gügyögős babát (Peti elnevezte Hasliának - no comment), egy kis kilővőt, mint Peti, illetve egy szétszedhető favonatot. (Bőven elég volt ennyi aji, sőőőőt.) Bár T. ajándékait idén igen későn ötöltem ki, végül neki is elég sok minden összegyűlt: kapott egy Lee Cooper kapucnis felsőt (kicsi lett, óóó), egy M&S pulcsit, egy kártyatrükkös varázsdobozt, három dobálható labdát (juggling ball - mi ez magyarul), egy parfümöt, egy kis falinaptárat (no jó, ez közös), három IKEAs képkeretet (na jó, ez is közös), egy szinező könyvet (Secret Garden) meg egy nagy csomag ehhez illő szinesceruzát (amik sajnos elég halványak, de nem mertem filctollakat rendelni, mig nem láttam, milyen vastagok a szinező lapjai...). Ja, meg Petivel csináltunk neki két bögrét is, az egyikre Peti, a másikra az én rajzom került, nagyon vicces, igazán eredeti vagyok, de tényleg. (Nem.) Ami engem illet, én tőle kaptam két felsőt (pólót magyarul), egy kis naptárat, egy koncertjegyet (február 26 - Postmodern Jukebox - jeeeeeee (hogy ki vigyáz a gyerekekre, azt nem tudom, jaj)) meg egy romantikus rendszervakut. Hurrá. (Azt mondtam, hogy Mikulásra kaptam egy online fotós tanfolyamot? Hehe. Királyság.)
Na tehát a délelőtt az ajándékokkal telt, igaz, mig a többiek játszottak, én beosontam (szokás szerint) a konyhába összedobni valami ebédet. Hogy milyen levest csináltam, arra nem emlékszem, az viszont tuti, hogy a második rántott hús lett. A délután - köszönhetően a már megszokott remek időjárásnak - csendesen és békésen telt, annál is inkább, mert hirtelen csak egy gyerekünk lett, Peti ugyanis onnantól, hogy megkapta a Legot, eltűnt a balfenéken, ebédnél láttam húsz percre, de ettől eltekintve végestelen-végig megátalkodottan épitett szerencsétlen, mint valami Hoffer Józsi. (Ha a családunk valaha kitermel egy Steve Jobs-ot, akkor az tuti, hogy Peti lesz. Csak mondom.) A nap tehát nyugiban, lassacskán telt és este kissé rezignáltan állapitottam meg, hogy hát no, ez a karácsony is elmúlt.        

No vágjunk bele az évbe, rögtön egy régóta halogatott Palika összefoglalóval, hol is tart mostanság a kis éppen csak 2 éves.

• Súlya: 14,2 kg, magassága: 91 cm, fogai száma: 18, cipőmérete: 23. 
• A beszédet illetően elég lustácska (haha), ami stabilan megy (megnevezésként), az a Baba (ő), Mama (Mama), Nyanya (én), Dada (Apa), Peti, villa és hohóóó, új szavak: tutu (autó), hámmhámmm (enni akar). Őőőőőő, asszem ennyi. Viszont remek jó kis egyéb jelei vannak, pl ha szomjas, csücsörit és úgy tesz, mint aki szörcsöl egy képzeletbeli pohárból, ha azt akarja mondani, hogy valaki alszik, akkor elkezd horkolni, miegymás. Nem-et igen határozottan tud mutatni a fejével, az igen pedig egy kis bólogatás egy aje kiséretében. Hát ennyi. Rengeteg új szótagja van egyébként (pl butatbutabuta - ez baromi érdekes, Peti is pont 2 évesen kezdte el ezt mondogatni), van, hogy karattyol folyamatosan, de értelmet nem igazán lehet ebben felfedezni. Még. Aztán ha majd igen, akkor végünk lesz, mint a botnak. Mert az eeeeezés meg a halandzsázás az bizony folyamatosan megy. 
• Szociálisan igen érzékeny gyermek: imád pusziszkodni. Peti után ez nagyon megdöbbentő, ő nem volt (eddig) egy bújós gyerek, puszit max. vasár- és ünnepnapokon adott, Palika viszont egy csókkirály. Felveszed, rád néz és már halmozza is a puszikat, hol nyálasan, hol tisztességesen, csak úgy. Az esti altatásból rendszeresen úgy jövök ki, hogy csöpögök a nyáltól, mert az egész arcom végignyalja nagy lelkesen. Érdekes módon, mióta ezt Peti látja, ő is sokkal bújósabb lett, sokszor ül vagy fekszik az ölembe és néha még puszikat is ad, ami mondom, eddig abszolút távol állt tőle. (Ha megölelem, sokszor még ma is elkezd sikoltozni, hogy légyszi, légyszi engedj el, megfulladok - nem tudom, ez milyen traumától lehet, talán születésekor volt valami vagy nem tudom, de örülök, hogy már kezd felengedni és már ezt a mostani állapotot is haladásnak látom, amit Pajának köszönhetünk ugye...)
• Ahogy Palika hat Pipire, természetesen Peti is hat Pajára, például abban, hogy Paletta sok mindennel előbb játszik, játszhat, mint Peti annak idején. A december például úgy futott ki, hogy Paja nonstop firkált. Gyönyörű szines firkarajzokat készitett, bátran használja együtt a különböző szinkombinációkat - és hohóóóó, Petivel ellentétben hidegen hagyja, ha összefirkálja a teritőt vagy a szőnyeget, a lényeg az alkotás. Hasonlóképp, gyurmázni is imád, illetve bújócskázni (befogja a szemét a szoba közepén és e - e - e (ez a számolás)) meg Legozni is - de nem ám Duploval, hanem a jó öreg aprócska Legoval. Peti épit valamit, Palika játszik vele. Jó kis munkamegosztás. Igy kell e'. (Ja és Paja megtanult orrot is fújni. Nagyon durva, szivni nem lehet neki, csak óriási üvöltések árán, viszont gyönyörűen fújja zsepibe magától... Jut eszembe Peti is nemrég tanult meg úgy orrot fújni, hogy ő fogja a zsepkendőt... Khm... Eddig nekünk kellett tartani, ő csak fújt. Hehehe. És még egy eszembe jutott: Paletta tud hi5-ot is adni. Ha meghallja, hogy 5, már elkezdi ütni a vállam, hogy héjjjj, hájfájvoljunk mán.)   
• A finommozgás mellett a nagymozgását is fejleszti ám Pál keményen: szeret hátrafelé menni, remekül tud két lábbal ugrálni (ilyenkor földrengés van szerintem Ausztráliában) és ha alkalma nyilik rá, boldogan ugrál Petivel az ágyunkon, mit ugrál, repül, szárnyal, esik-kel... 
• És ha már Palika: nem tudom nem megemliteni egy igen furcsa szokását, ami mellett egyszerűen nem tudunk ép ésszel elmenni: ha úgy hozza a sors, lazán belekakkant a kádba fürdéskor, hát elájulok, komolyan. A legelső esetről már irtam, úgy rémlik, no most azóta még kétszer eljátszotta ezt a szép mutatványt: legutóbb még oké volt a dolog, mert azonnal rajta kaptuk és nem ült a kakis vizben, de a második incidensnél épp nem figyeltem rá és mire rápillantottam, ott állt kezében egy kis kakipisztollyal és kérdően nézett, hogy ugyan áruljuk már el, most mi van. Őőő. Hát ennyit Pajikáról, a kis akaratos mókamesterről.