Fényben ülés. És széltolás.

Végre megvan a vérteszt eredménye, krónikusan alacsony a vastartalmam, a megengedett 8-254 helyett 5. (Otthon nem ilyen referenciaértékekkel számolnak, ezt már terhesen is kiokumláltam.) Hazafelé a dokitól úgy fújt a szél, hogy rendesen bokán fostam magam, ültünk a kocsiban (!) a pirosnál és lazán kilengett az autó, az úton átmenő gyalogos pedig úgy tűnt, sosem ér át, nekifeszült a szélnek, mint a tájfunos / hurrikános képeken az emberek és Nem Moccant. Nem láttam még ilyet, hálát adtam az égnek, hogy nem sétáltunk el megnézni a folyót az orvos után, különben fedél nélkül ért volna minket a dolog és esküszöm, P. elrepült volna a francba. Alig vártam, hogy hazaérjünk, eszembe sem jutott most kimenni a tengerhez.
Sütöttem amúgy magvas kenyeret, nem lett rossz, de jó sem. Azt hiszem, kimondhatjuk, nálunk nem lehet kapni sima lisztet, mindben van élesztő is, most néztem meg a zacskókat. (Plain flour, ehhez képesta második összetevő a raising agent. Anyád.)

Ici-pici

Egy átlagos altatás egy perce. Mondjuk ez még hagyján, mert nem vár reakciót.

Sorra dőlnek ki mellőlem a lányok...

Amúgy voltunk ma a Pandában, a Másik Pandában, Terenure-ben és rá kellett jönnöm, hogy P. lassan kezd kinőni ezekből a helyekből. Elvileg 5 éven aluliaknak valók az ilyen jellegű játszóházak, de gyanitom, hogy 3 éves korától már abszolút nem fogják érdekelni az ilyesmi szórakozóhelyek, mert már most is folyton a nagy hujjámos csúszdát kereste és ide-oda tengett-lengett. A legtöbb időt a fenti konyhánál töltötte, sütött pogácsát, karácsonyfás sütit meg szőlőt, amiket meg is kellett kóstolnom. Végülis vicces volt. A szél mindeközben meg csak tombol, zúg, sipol.

Álmod ébren tart

Kár volt lelkendeznem múltkor a későn kelésről - most két napja az a módi, hogy fél 11-kor tudok legkorábban kijönni tőle, majd 7-kor már nyaggat, hogy keljek fel. Délután szintén nehezen alszik el (mondjuk úgy kell vagy fél óra rábeszélés minimum) és ugyanannyit alszik: pontosan egy órát.
Azt nem értem, ha 3-kor már fenn van, miért kell harcolni azért, hogy fél 11kor, azaz 7,5 óra múlva elaludjon? Tegnap olvasgattam az átlag alvásidőről ilyen korban és olyanok voltak, hogy az "én gyerekem 2-3 órát alszik napközben és fél 9-9 körül fekszik, 7kor kel. Annyira unom már ezt az állandó kinlódást az alvás körül, semmi magánéletünk nincs, fél 11-fél 1-ig élünk, napi két óra, egyébként meg csak a duma, a nyavalygás, az ellenkezés, az akadékoskodás.  

Kicsi ország

Az előbb bevillant, hogy milyen kicsi a világ. AV egyetem első évében két lánynak udvarolt (aztán maradt nálam, mert engem ő nem érdekelt (nem taktikából, tényleg nem érdekelt az elején nagyon), a másik lány viszont tepert kicsit asszem) és ennek a Másik Lánynak a Legjobb Barátnője az én exemnek a második komoly barátnője volt, utánam. Vicces.  

Zajos magányban foszforeszkálok

Őszintén kérdezem, más 2,5 éves is dumál egész álló nap? De tényleg, úgy Egész Nap. Ebéd közben, játék közben, altatás közben, séta közben, folyton? Ha nem kérdezősködik, akkor kommentál. Az előbb orrszivás közben miután ötvenszer rászóltam, hogy ne ficeregjen, mert megszúrom, arra lettem figyelmes, hogy nem éjem el a tököt, mindjá megjesz, ugyanis egy halloween-ről itt maradt kis világitós tököt próbált meg megkaparintani, miközben én épp az orrán ügyködtem. Őrület, zsong a fejem.

Ehhez kapcsolódóan jut eszembe, tegnap végigkérdezgettem angolul, hol van a lepke, a nap, az ég, a homok, a tenger, a csúszda, a bármi a puzzle-ján és basszus a fa kivételével mindent jól elmutogatott.

Az autóm és én

Végül mégis kocsival mentünk a GP-hez, mert 10kor szinte vaksötét volt, ömlött az eső és fújt a szél, én meg úgy gondoltam, hogy nincs az az isten, hogy kitegyem a lábam valahová gyalog. AV még este mondta, hogy ő látott pár parkolóhelyet, ha az utcán továbbmegyek (no jó, továbbmegyek, aztán jobbra majd azonnal balra fordulok és úgy megyek tovább), úgyhogy gondoltam nincs mit tenni, belevágok, csak lesz annyi mákom, hogy lesz szabad hely. Volt is, gyönyörűen begördültem egy üres helyre - és megláttam a Private feliratot az orrom előtt. Nem is tudom, hogy gondoltam, hogy meg lehet állni a rendelőtől 3-400 méterre, komolyan. Káromkodva hátratolattam hát az útra és mint egy sas keringtem a környéken, hátha találok valamit. A folyóparton találtam is szabad (fizetős - mi más?) parkolóhelyet, szépen be is álltam és olyan 10-12 perc alatt odaverekedtük magunkat az orvoshoz, hurrá. A múltkori 40 perces csúszás helyett most csak 15 percet csúsztunk (ezalatt P. persze szépen felnyalta a padlót, mert autókázni csak a földön lehet, hol máshol), majd egy nővérke 5 perc alatt le is vette a vérem újra és 10.50kor már ki is jöhettünk az épületből. (A nőci először mondta, hogy 30 € lesz (ha az orvos vesz vért, az 60€, ha a nővérke, az 30€), de miután ágáltam kicsit, rájött, hogy jaa, mégsem kell fizetni, mert nem az én hibámból kellett újra jönnöm.) Mivel úgy itéltem, hogy még korán van és útba is esett, kiautóztunk a tengerhez, de csak egy percre szálltam ki, mig lefotóztam a vad hullámokat, majd jöttünk is haza ebédelni.
Útközben amúgy elgondolkoztam, hogy ha másért nem is, azért már megérte itt élni pár évet, mert megtanultam vezetni. Kicsit várom, hogy P. stabilan ne aludjon délután már, mert akkor komolyan mondom, nyakamba venném az országot és mennénk mindenfelé. Piknikelnénk Glendalough-nál, andalognánk a Japán kertben, sőt, akár a Blarney Castle-ig is elmerészkednénk. Feltéve, ha egyszer végre megjönne a tavasz...  

Hétvége, hétvége...

A hétvége mindezek ellenére egész jó volt, vagy mondjuk úgy nem volt ennyire rossz.
Szombat délelőtt kicsit nem esett az eső, igy elautóztunk a Phoenix Parkba a nagy játszótérre. Nem is emlékszem, mikor jártunk játszótéren utoljára, utálom a telet, szar ez igy. Fél 1re értünk haza, fél 2kor tudtunk enni, de közben persze összevesztünk, mert mig AV "vigyázott P.-re" (= rászólt, hogy ne piszkálja, miközben feküdt a kanapén illetve átfutotta a hireket az indexen, mig P. kirakózott), addig én főztem (külön P.-nek és külön nekünk), kipakoltam a mosogatógépet és bepakoltam, kitakaritottam a fürdőszobát és rendet raktam a konyhában (igen, trappba szartam, innen-oda loholtam, mint egy hülye) és merészeltem nehezményezni, hogy mig én kilehelem a lelkem, ő semmit sem csinál és javasoltam, hogy esetleg beágyazhatna vagy valami... Fél 2-kor elvittem P.-t aludni, fél órát ültem mellette, majd 2-kor méltóztatott elaludni és volt 1 óra szabadidőnk, hurrá. Délután vásárolni mentünk a Lidl-be, ahol P. kapott két Mickey egeres puzzlet, amik most az aktuális kedvencei lettek, képes naponta ötször kirakni őket egyedül (!), szóval megérte a beruházás... Mikor hazaértünk, takaritottunk kicsit még és nekiálltunk palacsintát sütni, mert úgy volt, hogy 6-ra jön AV két kollégája látogatóba. A 6-ból 7 lett, ami számomra vérlázitó. Talán emlitettem már, gyűlölöm a későket, mert úgy gondolom, ha mi gyerekkel képesek vagyunk az esetek 95%-ban maximum 10 perc késéssel érkezni bárhova, akkor nem vagyok hajlandó elfogadni és megérteni, hogy valaki gyerek nélkül késsen egy órát (!), ráadásul este 7kor, mikor tudja, hogy kisgyerekes házba megy vendégként... A bénán indult találka amúgy bénán is folytatódott, a fiú rondán beszélt, a lány pedig láthatóan nem tudott mit kezdeni P.-vel, kerülte, mint a leprást, pedig egy 2,5 éves gyerek már nem csecsemő, akivel nem lehet kommunikálni normálisan. No mindegy, túlvagyunk rajta, 3/4 8-kor kidobtuk őket és megbeszéltük, hogy ők sem lesznek gyakori vendégek nálunk... (Hiába, éleslátásunk és emberszeretetünk verhetetlen.)
Vasárnap délelőtt egy új, 5 éven aluliaknak szánt játszóházat próbáltunk ki, ami nem volt rossz, de annyira nem is volt észveszejtő. P. 1,5 órán át leragadt a vonatos terepasztalnál (ennyit az ADHD-ról), mi meg egy asztalnál ülve figyeltük. Ebédre baracklevest és sonkás-sajtos palacsintát csináltam (ja, a vendégek egy darab palit nem ettek, szipp), majd mig P. aludt egy órát, megint volt egy kis szabadidőnk, mig nem kellett egyfolytában miért-tel kezdődő kérdésekre reagálnunk. Délután, mivel esett, elautóztunk a Swan Shopping Centre-be körbenézni (most vettük észre, hogy létezik ilyen is és ráadásul közel is van), de a Dunnesen kivül egy értelmes boltot nem találtunk benne, úgyhogy mivel az egész hely olyan, mintha egy zombi film diszlete lenne (nem tudom, miért, de ha van gonosz hangulatú épület, ez az), úgy döntöttünk, ide sem fogunk sűrűn járni, sőt, talán soha többet nem fanyalodunk idáig. Este AV sütött pogácsát, majd némi vita és hiszti után P. fél 11kor volt hajlandó elaludni.          
Most, hogy leirtam a hétvége históriáját, javitanám az első mondatomat, nem volt egész jó ez a két nap, inkább olyan 2013. januárias, ergo szar.

Brutális majális

Próbálom nem utálni ezt az évet még mindig, de egyszerűen nem tudom nem észrevenni, hogy egy rakás fos, ahogy van, ráadásul még mindig január van, hihetetlen.
Még mindig minősithetetlen az időjárás, a szemközti izraeli zászló úgy áll, mint amit kifeszitettek, nem játéka a szélnek, egyszerűen szó szerint áll, mint egy kikeményitett farmernadrág, ugyanis napok óta valami borzalmas orkán fúj. Az eső hol esik, hol nem, de általában természetesen igen.
Otthon a helyzet változatlan, feszültség és stressz a köbön, klassz lesz ott tölteni két hetet egy nyekkent gyerekkel. (P. totálisan agyhalott egy ideje, ha pelust kell cserélni (már eleve ez, pelus bazmeg egy egy méteres gyereken, mert torkaszakadtából üvölt már az alsónadrág szó hallatán is), ha indulunk valahová, ha megérkezünk, ha enni kell jönni, ha nem kap csokit, ha fürdeni kell, ha bármi van, csak tiltakozni tud és elbújik az asztal alá, ki sem lehet ráncigálni, csak a karjánál fogva, miközben olyan frekvencián visit, hogy ember legszivesebben azonnal ráöntene egy vödör jeges vizet, csak úgy, bosszúból meg ha üvöltés van, hát legyen valóban üvöltés...)
Emellett kezd rohadtul idegesiteni a munkakeresés, pontosabban nem is maga a munkakeresés, hanem hogy állandóan sztorikat hallok s*gghülye emberekről, akiknek bezzeg van munkájuk és közben meg buták, lusták, bénák és lassúak. Nincs túlzott önbizalmam, de bazzeg hogy egy kis adminisztrátori posztot sem vagyok képes találni, kicsit felcseszi az agyamat.
Ehhez kapcsolódóan AV házatáján sem okés minden, eleve ugye cseng a füle még mindig, nem tudni, miért, az MRI semmit sem mutatott ki (bár TBH nem tudom, bizzunk-e az itteni kiértékelésben, hiszen tudjuk, hol vagyunk), de a munkahelyén is zűrök vannak, olyanokat mesél, hogy az állam leesik minden este, hogy de ezt igy hogy és ilyen embereket hogyan vesznek fel vagy hogy nem rúgnak ki és különben is a világ egyik legmenőbb cége hogy lehet ilyen... ilyen... amatőr?
És mindezek mellé holnap reggel rángathatom el P.-t gyalog* az itéletidőben a 2 km-re lévő GP-hez, mert a múltkor levett véremmel lett valami és meg kell ismételni a vérvételt. Ha újra ki akarnak velem fizettetni 65 €-t, akkor amit teszek azt nem teszi zsebre senki, az egyszer fix.

* neeem, busz nincs, DART nincs, parkolni nem lehet 1 km-es körzetben

Jobb lesz, ha megtudjátok...

Az igazat megvallva azt hiszem keveseknek nem nyilvánvaló még, hogy control-freak vagyok, úgyhogy gondolom az sem fog különösebben megrázni senkit, hogy törlöm az egész FB accountomat és csinálok egy totálisan újat. Nem, nincs elég fantáziám hozzá, gőzöm sincsen, ki és mire használhatná fel a kommentekben, állapotokban, képaláirásokban elejtett kis információmorzsákat, nem a paranoia miatt törlöm a múltat onnan, nem is azért, mert szégyellenék valamit, hanem mert rohadtul idegesit, hogy az újabb és újabb szabályok miatt egy rakás rólam szóló dolognak nem vagyok az ura, nem határozhatom meg, mi kire tartozik és kire nem.
Úgyhogy viszlát lájkok, viszlát kommentek, én ezentúl csendes szemlélő szeretnék lenni, köszönöm.

Helyzet

Egyébként P. napok óta (gyanitom, mióta beteg és be vagyunk zárva, mert én ugye nem viszem társaságba, ha taknyos, kinn meg borzalom az idő) zizzent, ha naponta van egy-két program ezerszer jobban kezelhető, most meg csak kinlódik, fetreng, nyaggat, húzkod, miegymás. Néha nehezebben birom, néha könnyebben, percenként változik, hogy érzem magam vele, durva.
Éjszaka egyébként 2.15kor menetrendszerűen felébred, ekkor ordit, ha bemegyek mellé, minden jó, úgyhogy már két éjszakát mellette töltöttem a földön és lefosom, ki mit mond erről. AV egyszerűen csak fakirnak hiv a földön való alvás miatt, de az igazat megvallva nekem fel sem tűnik, hogy kicsit keményebb valamin fekszem, mint az ágyunk. Az már feltűnik, hogy a 2.15-ös ébredés után vagy 1-1,5 óráig még nem tudok elaludni, mert valahogy várják a zsigereim, hogy mindjárt úgyis felébred valami miatt és felébreszt engem is és ez megakadályoz abban, hogy szépen visszaaludjak pár perc múlva.  

Hát igy

Nem tudom, emlitettem-e, de mélyen benne leledzünk a Miért? korszakban, ami kicsit azért vicces, de sokszor idegölő, mert úgy érzem magam, mint egy végtelenitett lemez. Mondjuk a "Nyanya, gyeje ide!" (Nyanya odamegy) "Nyanya, mié jötté ide?" ("Nyanya, kéjek almát!" (Nyanya visz almát) "Nyanya mié hoztá almát?" stb stb) meglehetősen poénos, de csak ezerszázszor, ezerszázegyedszer  fárasztó azért.

Playdate

Vicces kis randin voltunk ma P.-vel, számára mondjuk az utazás izgibb volt, mint a találkozó, de sebaj. Odafelé busszal mentünk (a Nyanya, miért nem hoztunk babakocsit? kérdés nagyjából ötvenszer hangzott el percenként), visszafelé pedig DART-tal és mindkét utat nagyon élvezte. Blackrockban egy kávézóban találkoztunk Maya-val és az anyukájával. Aranyosak voltak, bár a gyerekek nem igazán játszottak egymással, mi azért jól elvoltunk, P. pedig megtanulta az umbrella és a yes / no szavakat. (Utóbbi kettő nem tudom, miért tartott eddig...)
Remélem hiv majd a nőci még, megadtam a számom, hány nap múlva illik ilyenkor telefonálni neki, jajj.

Csak a hang meg a csend

• Tegnap délelőtt meglátogatott egy régi magyar tanitványom, ami jó volt, de rájöttünk, hogy P. mellett nem fog menni a tanitás, hiába lehetne tőle is tanulni kicsit. (A cél az volt, hogy megnézzük, mennyire járható ez az út, de természetesen semennyire.) 
• Tegnap végre volt Emer, ami jó volt, de P. szinte végig sirt, mikor nem voltam itthon velük. 
• Tegnap P. mind a délelőtti vendégnek, mind Emer-nek mondott pár szót angolul (firetruck, car, star, cheese), de ehhez az kellett, hogy ott üljek mellette és erőt adjak, hogy megszólaljon. 
• Tegnap voltam az első Mindfulness órán, ami jó volt, de majd megfulladtam a füstölőszagtól, ami terjengett a teremben. 
• Tegnap jót pihentem a kurzus alatt, de rájöttem, hogy ez kicsit spirituális, szóval jól megkaptam...
• Tegnap oltári büszke voltam, hogy mindent értettem, amit a csoportvezető mondott és meg is mertem szólalni a csoport előtt, de kicsit furcsán éreztem magam, hogy 16 emberből egyedül én nem vagyok ir. 
• Tegnap sütöttem fahéjas kekszet, ami finom lett, de elvileg habkinyomóval kellett volna késziteni, aminek neki is fogtam, de egy sütit sem tudtam kinyomni vele, mert a zacskó elszakadt. (Most nyitottam ki a csomagot, sosem használtuk még.) 
• Tegnap megrendeltem a repjegyeket haza, de jó drágán...   

Illusztráció:

A keksz

Emer-re várva

Rosszkedvem tele

Hogy miért vagyok mostanság sik ideg esténként, arra egy szóval tudok válaszolni: a család. Még hozzá az eredeti.
Nem indult számukra túl jól az év, konkrétan minden sz*r összejött, egymás után, egymással összefüggésben. Kiderült, hogy a Pénznyelő szerződése ócska, úgyhogy hiába szeretnének megmenekülni tőle, mielőtt a gatyájuk rámegy, nem lehet, pontosabban az Eladó jóindulatán múlik, meg lehet-e, de tekintve, hogy egy pitonba több emberség szorult, mint ebbe az Illetőbe, nincs reális esély arra, hogy anyagi csőd nélkül szálljanak ki a buliból úgy 12 év múlva. (Előreláthatólag egy 4 milliót érő romhalmazért úgy 8-10 milliót fognak kicsengetni, mert annak idején aláirtak egy idióta szerződést, amit nem gondoltak végig.) Emiatt és az egyéb mellékes gondok miatt Anyunak kiújult a szivproblémája (volt már egy lábon kihordott infarktusa és az anyja harminciksz évesen halt meg szivrohamban, amikor ő még csak 3 éves volt) és hallani a hangján, hogy nem a régi... Mindezek tetejébe egy hete elromlott a számitógépük, nincs rajta net, pontosabban van, de hol elmegy, hol visszajön, teljesen rendszertelenül és nem tudni, mi okozza a problémát, vagyis maximum telefonon tudunk értekezni a fenti gondokról, napi 3-4 percben aranyáron.
No most. Anyunak 2-án szülinapja lesz, a 60. Tegnap véletlenül volt net egész hosszú ideig, igy miután megtudtam a fenti dolgok legújabb fejleményeit, elkezdtem csetelni apuval, mi is legyen az ünnepléssel. Kb január eleje óta többször felhoztam már a témát, irtam emaileket neki is meg a tesómnak is, amikre egy büdös reakció sem jött egyikük részéről sem. Felvetettem (még pár hete), hogy kaphatna egy laptopot, apu úgysem engedi a gép elé gyakran, igy végre lehetne egy saját kis eszköze, amin nézegethetne képeket, olvasgathatna és beszélhetnénk, amikor csak akar. Második gondolatként megjegyeztem, hogy szivesen befizetjük őket egy római hosszú hétvégére, mert ezer éve vágynak oda mindketten, de még nem jutottak el és mondhatnánk azt, hogy most már mindketten 60 évesek (apu tavaly nyáron volt 60), ez egy nagy közös ajándék lehetne. Ezt a két ötletet tegnap újra megirtam apunak, mit szól. Első körben végig kellett hallgatnom, hogy ő az előbb majdnem megfulladt egy morzsától, majd leirta, miket evett a héten és mivel ezután még vagy ötven totálisan idióta témába kezdett bele, ráhasaltam a caps lock-ra, hogy LESZ*ROM MI VOLT, A SZÜLINAPPAL MI LEGYEN, mire volt képe viccelni (?) hogy mi lenne, mennek március 16-án felköszönteni a Ferit, mert 60. éves lesz... Komolyan, sirni tudtam volna. Miután megirtam neki, hogy utálom, hogy nem lehet vele semmiről beszélni, közölte, hogy de hát ez csak egy szülinap, ne idegeskedjek, majd vesz egy tortát és kész, megünneplik a tesóm névnapjával együtt vasárnap... Ekkor már káromkodtam volna, de inkább irtam, hogy oké, akkor befizetjük őket Rómába és le van ejtve az egész, mire azt mondja, nem, nem, jobb a laptop, annak kifizetik a felét és "anyád azt mondja, majd nem fogja nekem kölcsönadni". Bazmeg elárulta a meglepetést az ünnepeltnek! Az egyetlen épkézláb ajándékötletet lelőtte! Tudom, az ember ilyet nem mond az apjáról, de esküszöm fel tudtam volna pofozni virtuálisan. Hogy lehet valaki ilyen, most őszintén? Virtuális pofozkodás helyett szó nélkül kiléptem az msn-ből és legszivesebben bőgni tudtam volna. Eredetileg azt terveztük, hogy meglepetésből hazarepülünk P.-vel a Nagy Napra, mert tudom, hogy anyunak az lenne a legnagyobb öröm, de most már semmi kedvem. Azért fizessünk ki egy vagon pénzt, hogy egy héten át tépjem a hajam otthon, hogy megbolonditson a hasonló hülyeségeivel? Persze, anyuért feláldozhatnám magam, de bakker. AV azt mondta, menjünk haza, adjuk le P.-t az anyukájánál, én meg vigyem el étterembe vagy valami jó kis anya-lánya murira anyut és szarjam le a családom többi részét. Van benne valami...
 

Neked Nem

Rájöttem, hogy nem klappol velem ez a spirituális világ sehogysem. Kapálózom időről-időre, hogy megfogjon valami irányzat, de egyszerűen mindegyiktől úgy idegenkedem, mintha én lennék maga a megtestesült Sátán. (BTW Moziba szeretnék menni, mert elkészült a Midnight's children, váó, kiváncsi vagyok, milyen sz*rt csináltak belőle, az a könyv nem mozivászonra való, sznob vagyok, na.) No szóval komolyan mondom, hidegrázást kapok az angyalozástól, a tudományos orcát mutató ezotériától, a sok-sok különböző és egymást lenéző ortodox vagy modern irányzattól. Mindegyik nyomja a magáét, csak mi, csak most, csak a hiveinknek és közben semmi, de semmi értelme nincs az egésznek, mert közben ember embernek a farkasa, a Föld globálisan melegszik felfele, az ásványkincsek fogyóban és semmi, de semmi nem állhat a pusztulás útjába, hiába próbálunk szánalmasan valami kis fogódzót keresni. Nem. Kegyelmez. Senki.*

* Nem vágyom a halált, csak ma láttam a múltkor mutatott képet a FB-on és az első hozzászólás no mi? Kb ez: Lehet különböző utakon járni, de csak azok nem vesznek el, akik Jézusban hisznek. WTF? Lehet ezt a két mondatot jobban félreérteni?! Na ugye. Aztán ma bevillant, hogy az is milyen már, hogy az sok ember célja, hogy semmire se gondoljanak, semmit ne érezzenek, mert az a Nirvana. Bakker ez valakinek komolyan cél? Az a jó, ha üresek vagyunk, mindenféle jó-rossz gondolat és érzés nélkül? De nem is ez, hanem egy újabb kép, természetesen szintén a FB-ról és egy újabb komment: XY: Igyekszem, hogy ne gondoljak semmire. Reakciók, millió tetszésnyilvánitással: Gondolj vagy ne gondolj, de az igyekvés nem elég. Hát komolyan mondom, tök felháborodtam. Még ha maguk a vallások / filozófiák nem is lennének totálisan idegenek tőlem, a sok idióta "hivő" miatt tuti, hogy ellenszenves lesz mindegyik. Nézze meg az ember!

Harmatoslábú

Tegnap éjjel behivott P., majd közölte, hogy "egyszer volt, hol nem volt a Apa" és aludt tovább. Egyébként hiába forr az agyam tőle, mikor ott fekszem mellette a sötétben és dumáldumáldumál megállás nélkül, ahelyett, hogy legalább némi jelét mutatná a fáradtságnak, no szóval hiába dühöng az egyik felem, mikor a másik meg olyanokat hall, hogy "sztedi, dedi, góóóóó"; "nyanya mámi, apa dedi hehehe"; "buszmegállóba beijtuk a dzsipieszbe, hogy játszóház" meg "améksza, bimékszbö, gögögögögögögö".
Amúgy keményen benne jár a miért-korszakban, ("miért esik a hó?", "miért fürdesz nyanya?", "miért dolgozik apa?", "miért beteg a Peti?" stbstb végtelenitve), szerintem tök vicces, bár amikor ugyanazt kérdezi meg hatvanhatszor, az bevallom, idegesit. A legaranyosabb pedig még mindig, mikor magában beszélget: "kéjek almát / nem adok / mié nem? / mer nem eszed meg / nem eszed meeeeg?! / nem".

Nagyvárosi románc

Jól fel vagyok húzva*, úgyhogy inkább elkezdem a hétvége krónikáját, aludni úgysem tudnék az idegtől.
Napok óta esik az eső (talán kedd óta nem állt el), úgyhogy miután a péntek délelőttöt itthon töltöttük (annyira itéletidő volt, hogy meg sem próbáltunk esőkabátosan sétálni, mert orkán erejű szél tombolt ÉS zuhogott az eső, AV meg épp műszakiztatta a kocsit), szóval mivel annyi volt csak a napközbeni programunk, hogy miután AV végzett, elautóztunk a GP-hez, aki levette a véremet (mondtam, hogy bazi álmos vagyok mostanság és nem eszem annyit, mint régen, úgyhogy meg kéne nézni a TSH értékemet, mert lehet, hogy megint gyógyszert kéne szednem; mire rendes volt, mert nem oktatott ki, hogy én csak ne mondjam meg, mit nézzenek meg és bónuszként javasolta, hogy csináljunk teljes vérképet, hurrá), no tehát miután ilyen eseménytelenül múlt ki a péntek, este még elautóztunk a Lild-be vásárolni, ahol én kaptam egy szép jégsalátát, P. meg egy szép kék teknős formájú wc szűkitőt. (Az istennek nem akarta engedni, hogy betegyük a kosárba, emberfeletti hangon sikitott, hogy Apa NE, Nyanya NE!, de AV egy huszárvágással megoldotta a helyzetet, mondván, ő szeretne ezentúl wc szűkitőt használni, ennyi.)
Szombaton - mivel megint esőre ébredtünk - elmentünk a Tallaght Adventure World-be, ahol P. roppantul bátor volt, mert amint beléptünk, becikázott a nagyoknak való labirintusba és egyes-egyedül felmászott a nagy csúszdához és lecsúszott. (Én azt sem láttam, épp hol jár, lökdösik-e, verik-e, bántják-e az eszelősen szaladgáló 5-11 évesek, mert elég zárt a rendszer.) Miután egyszer sikeresen abszolválta a küldetést, még vagy tizszer felrohant majd lecsúszott, én meg unatkoztam. (AV elment egy hangszerboltba, csak kitett minket.) A tizedik csúszás után P. kitalálta, hogy kér lila innivalót (blackcurrent ribena), én meg olyan büszke voltam rá, hogy kapott is - egy muffinnal együtt. Ültünk a zajos játszóház egy asztalánál, ő szivott pár korty üditőt, majd rágcsált egy kis muffint, én meg lassacskán iszogattam egy csésze teát (vö: "Innál a boromból, én a cigidből szivnék és mondanád, hogy soha ne menjünk el innét") és úgy tetszett ez a szituáció, hogy csak na. A romantikázás után még visszaszaladt párat csúszni, majd fél 2 lett és el kellett hagyni a helyszint. Délután nem aludt, majd némi tanakodás után, mit is csináljunk, mit is csináljunk a ragasztózás, gyurmázás, olvasgatás, autózás, vonatozás után, úgy döntöttünk, elmegyünk a Dunnesbe tejért, mert azt elfelejtettünk venni péntek este. Ez volt hát a délutáni-esti program, de meglehetősen balul sült el, mert hazafelé P. végigorditotta a 25 perces utat, mert nem adtam neki két zacskó gyümölcspürét csak egyet, miután napközben hasmenése volt és amúgy sem szokott csak napi egy ilyen izét meginni. AV persze megint nyomta az anyja szövegét, hogy "nem normális, hogy egy gyerek ilyen erőszakos", én meg védtem, hogy dehogynem, ha semmin sem háborodna fel, az lenne a gáz, bár mondjuk egy 25 percen át tartó massziv üvöltés azért tényleg durva, de szerintem ennyi még belefér. AV egyébként nagyon nehezen tűri a hisztit, halál ideges lesz tőle és olyan hülyeségeket mond tehetetlenségében, mint a fenti, hozzá képest én szinte teljesen immunis lettem, régebben ilyenkor mindig magunkat sajnáltam, hogy micsoda kis hülye gyerekünk van, most viszont P.-t sajnáltam, mert szegény felváltva üvöltött és köhögött dühében, miközben néha-néha emlékeztetett a problémára (Kéjem a másik fujcsa innivalót IS!)... Hazaérve még mindig hüppögött, de végül megbékélt persze, kis csillagvirág. Estére amúgy betaknyosodott, valószinűleg ez is közrejátszott a szenvelgésben. Most fél 12, 9 után aludt el, eddig háromszor kellett bemenni hozzá, mert nagyon sirt. Érdekes éjszaka elé nézünk...

* családi bosszúságok

Mi lehet öt betű és a szivhez szól

Mennyire gyes-beteg vagyok már, ha ezen a számon pont olyan izesen tudok röhögni a g-g-g-g-g-g-g-g résznél, mint P. Szerintem irtó vicces, persze lehet, hogy kell hozzá az is, hogy lássam, hogy fetreng P., miközben hallgatja*.

* Igen, nálunk ilyenek mennek mostanság, bogyó babó, miki egér nem kell, de hülye betűk meg számok igen.

Torták, rózsák, égő gyertyák...

P. lelkesen iderohant hozzám az előbb egy könyvvel, amit úgy tartott, mint egy tálcát a pincérek:

- Nyanya, szülinapom vaaaaan! Ez a tojta.

- Tényleg és megkóstolod?

Úgy tesz, mint aki vesz egy darabkát és elkezdi enni a semmit.

- No milyen?

- Finom. És itt van jajta két fi. (three). 

Nem hittem volna, hogy ilyen mélyen hatott rá a szülinapi tortám, amit fél percig látott kb, mert eleve egy 10 centi átmérőjű kis tortácska volt, ráadásul akkor kaptam, mikor itt voltak Artúrék, vagyis heten egy szempillantás alatt megettük és utána egy szót sem szóltunk róla, mert khm... hát felejthető volt. Ezek szerint nem mindenkinek. 

Szeretem, ha visznek, mindegy is hová...

Az jutott még eszembe - igazán lényegtelen, de olyan szivmelengető egy szinten - hogy a mai csoportban megint összefutottam a múlt héten megismert Német Nővel és kiderült, hogy 5 évig éltek Ausztráliában, Coogee-n és tök örült neki, hogy tudtam, hogy hol van az, hiszen jártunk ott. Ilyenkor tényleg olyan törpének tűnik a világ: van egy német és egy magyar valaki, akik Irországban angolul beszélve találnak egy közös pontot az életükben, ami 27 órányi repülőútra van tőlük. A középkorban hogy lett volna ilyen lehetséges? No ugye.

Amúgy az utazásról: AV tegnap már az ágyban, a sötétben (1 után haha) álmodozott kicsit, mennyire szeretne most újra utazgatni kicsit és felvetette, hogy milyen király lenne fél évre Argentinába menni. Vagy Tokióba. Vagy Szingapúrba. Régebben én voltam ilyen Elszállt, mindenféle baromságot találtam ki (lásd Dánia - én nem mertem nagyot álmodni azért), és ő volt az, aki visszarángatott a földre; most meg közöltem vele, hogy megbolondult, Argentinában ugyanis lelőnek a drogosok, Tokióban maga alá temet egy száz emeletes toronyház, Szingapúrban meg megrohadunk ÉS maga alá temet egy szám emeletes toronyház*. Nem volt boldog.    

* Én most abban a fázisban vagyok, hogy maradnék itt. Akár örökre.

Nulla óra kettő perc

Egyfajta új évi fogadalomként elhatároztam, hogy P.-t többször viszem angol nyelvi környezetbe vagy legalábbis több angol nyelvű hatásnak teszem ki, mint eddig.
Most ott tartunk, hogy elvileg egyszer egy héten 10-12-ig játszóházban vagyunk (valamelyik Panda, BuzzBeez, FitZone), kétszer egy héten pedig toddler-parent groupban (10.30-12). Kétszer 3 órára jön Emer (ha végre meggyógyul) és ha nem a lakásban vagyunk, igyekszem angolul szólni hozzá. Emellett alakulóban van egy heti rendszerességű playdate egy kislánnyal, ez 1-2 óra lenne hetente, eddig ugyan elég bizonytalan, de meglátjuk. Hogy néha érezze, hogy értik, amit beszél, próbálok heti egy délutánra valami magyar nyelvű randit is beszervezni neki, hadd brillirozzon.
Ami az én kötöttségeimet illeti, kedden 7-8.30-ig találtam egy Mindfulness csoportot a Ballsbridge College-ben, 22-én lesz az első óra. Emer hétfőn és csütörtökön jön majd elvileg, hétfőn a könyvtárba slisszolok el 5-7ig mig itt van, csütörtökön pedig vagy beszélgetős estet tartunk AV-vel kettesben a Burger Kingben (a kávézók ugye bezárnak 6-kor), vagy ő sportol valamit, én meg mozizom. (Most, hogy ezt leirtam, eszembe jutott, hogy nekem is sportolni kéne hehe, rá is keresek rögvest van-e csütörtökön kezdő Pilates valahol a közelben.)

Ezek tehát az irányelvek, ezektől lehet eltérni.

Ez itt egy éjjel működő ösztön...

Rég irtam ilyet és gondoltam, hogy ne kamuzzak majd a menyemnek, hogy óóó, P. 2,5 évesen ekkor meg akkor csinált valamit, inkább megörökitem, hogy is néz ki most egy napunk.

8-fél 9 között ébredés - Jó késő, de korábban nem tudok kimászni az ágyból. Ekkor sem nagyon, de ordit és lökdös, hogy Nyanya főkeljen!
9-9.30 - Videónézés, reggeli.
10-12 / 12.30 - Program. Vagy játszótéren vagy játszóházban, egy biztos, a lakást el kell hagynunk.
12.30 - Ebéd.
13-13.30 / 14 - Agitálás, hogy aludjon. Ott ülök benn mellette és megfenyegetem, hogy kimegyek, ha azonnal nem hagyja abba a ficergést és / vagy a dumát. Mivel szófogadó abbahagyja, 5 percre, majd kezdődik elölről a dolog.
14-15 - Alvás. Szinte percre pontosan. Nem keltem, felébred.
15-15.30 - Videónézés, némi uzsonna, alig-alig valami.
15.30-18.30 / 19 - Apára várakozás. Ha jó az idő vásárlás vagy Apa elé elsétálás, ha rossz (és általában rossz), benn kucorgás. A közeli játszóházak 4-kor zárnak, csakúgy, mint a játszóterek (!), igy azért, hogy a forgalmas utak mentén csak úgy kódorogjunk, nem megyünk le.
18.30 / 19-20.30 - Közös játék, esetleg vásárlás hármasban, vacsora.
20.30-21 - Fürdés.    
21-21.15 - Apa mese.
21.15-22 - Altatás. (Ugyanolyan, mint délután, ott fekszem benn és várom, hogy elaludjon.)
22-3/6 - Alvás.
3-6 között valamikor átjön közénk, ficereg, rugdos, orditozik 1-2 órán át, majd 8-fél 9ig alszik és elölről az egész.*

Tekintve, hogy mi 1 körül fekszünk le, nagyon hulladék vagyok mostanság. Napok óta úgy néz ki az éjszakánk, hogy 1-kor elalszunk, 3 körül átjön, 1 órán át nem hagy aludni, mert félálomban fetreng, csapkod, motoszkál, majd mikor végre nagy nehezen 4 körül elaludnék, mert lenyugodott, akkor AV nekiáll horkolni és újabb fél-egy órán át szenvedek, fél 5-5 körül elalszom és 8-kor ébredés. Iszonyat karikás a szemem mostanság, tudom, korábban kéne lefeküdni, de Nem Megy. Annyi szar gyűlik össze napról-napra, annyi idióta teendőm van, hogy nem tudunk korábban ágyba kerülni. Nyüssz.

* Ezzel a napirenddel amúgy teljesen elégedett vagyok, szuper, tetszik, CSAK 11 körül le kéne tudnunk feküdni...

Donwöji

Az Okos Gyermek ma rájött, hogy jól jöhet még, ha megtanul angolul, úgyhogy ma egész nap kérdezz-felelek-et játszottunk, azaz ő sorolta a dolgokat, amik eszébe jutottak (A banán az mi? A viz az mi? A virág az mi? Az elakad a vonat az mi? A legurul a golyó az mi? stb stb) és nekem meg rá kellett vágnom, hogy mondaná ezeket a dolgokat A Imő*. (Először azt hittem, el kell magyaráznom neki, mi az a banán vagy a viz, már el is kezdtem beijedni, de kiderült, hogy arra kiváncsi, hogy vannak ezek angolul.)

* Imő beteg 7-e óta, azóta felszivódott, talán tüdőgyulladása van. Sajnálom.

Régi évek

Létező eszembe juttatta a PUF-ot (figyelem Molly, reflektálás), fél órája ősrégi számokat hallgatok (és hallgattatok P.-vel: Nyanya, mi ez?!), szétröhögöm magam a frizurákon, a ruhákon és hasogat a szivem, sajog a lelkem. Észrevétlen megöregedtünk.
Ezt csak egy kis HSS-el tudom feledni. 

Elfúj a szél

Azért az kicsit szomorú, mikor P. az otthonról kapott DVD házi videóit nézve (a 2012-es év otthon készült felvételei vannak rajta, amiket Apu összevágott) felkiált, hogy Jepüjjünk* oda MOST a Mamához...

* Számomra ez olyan furcsa még mindig, hogy tudja, hogy ha találkozni akar az otthoniakkal, repülőre kell szállni.

Hullámvasút

Két dolgon filóztam el mostanság alaposabban.

• Az egyik, hogy milyen különbözően viszonyulnak az emberek ahhoz, ha otthon kell lenniük a gyerekükkel... Tegnap a játszóházban találkoztunk a volt házszomszédunkkal, akinek a kislánya egy hónappal idősebb P.-nél. Volt egy időszak, mikor naponta többször a legváratlanabb helyeken is összefutottunk a gyerkőccel meg az apukájával (volt, hogy vagy 20 kilométerre a lakásunktól egy játszótéren... előfordult, hogy egy távoli Dunnes-ban ugrottak ki a polcok közül, hogy Itt vagyunk ám!, baromi vicces volt), no szóval már ekkor, mikor sűrűn találkoztunk, megállapitottuk AV-vel, hogy ez a lány össze van nőve az apjával, mert mindig csak őket látjuk kettesben, az anyuka sehol, vajon mi lehet vele, hol lehet... Tegnap aztán megtudtam, mi a pálya, ugyanis a gyerek az anyukájával volt a Pandában és mivel ők most voltak először, összeragadtunk és beszélgettünk, miközben a gyerekeink magasról tojtak egymásra. A korábbi sejtelmünk beigazolódott, anyuka elég nehezen viseli a kislányt. Mivel júliusra várja a következő gyereket (!), most ő van otthon Emily-vel a férje helyett és bizony eléggé kivan, mert idézem: sosem töltöttem vele sok időt, nem is ismerem ezt a gyereket, nem tudom, hogy néz ki a napi rutinja és fogalmam sincs, mit csinál az ember egy ekkora kislánnyal napközben... Nem itélkezni akarok, mindenki a saját életének a kovácsa, de azért ez kicsit mellbe vágott. Ehhez képest, emlékszem, mikor ősszel meglátogattam MD-t, úgy jöttem el tőle, hogy hát igen, én sosem tudnék ilyen (a szó jó értelmében vett) beszűkülten babázni... Ő ugyanis a másik véglet: mikor rákérdeztem, hogy no és hogy telnek a napjaitok itthon, mit csináltok, tágra nyilt szemekkel közölte, hogy hát szuperül, otthon vannak és ennyi. Autóval még nem mentek sehová az akkor 4-5 hónapos gyerekkel, boltban még nem voltak, sétáltatni sem nagyon szokta, mert akkor az 1000 fős faluban élő kutyák ugatása felriasztaná a babát, szóval néha kimennek a kertbe és annyi. Vendégségbe sem mennek, mert akkor a gyerek nyugtalan, ideges. Elvannak hát otthon. A hátsó szomszédban laknak a szülei, az anyukája minden nap hordja az ebédet, a férj vásárol munkából hazafelé és meg van oldva az élet. (Miután beszélgettünk, elgondolkoztam azon egyébként, hogy vajon nem miattam lett-e P. ilyen izgő-mozgó, mert én nem birtam ki a négy fal között vele... Kicsit lelkiismeretfurdalásom is lett, bevallom*...) No most ha lenne hopp-porom meg keritőasszony lennék, szivesen összehoznám ezt a két némbert, hogy megnézzem, mit hoznak ki egymásból... 

*Igazság szerint azóta azért átgondoltam a dolgot: a szivem mélyén semmit sem bánok és biztosra veszem, hogy ha jön a második gyerek, vele sem leszek képes otthon ülni pár óránál hosszabban több napon keresztül. Ez van. Igy jártak.

• A másik, hogy mennyire számit az embereknek az, mit gondolnak róluk mások. Az Első Szerelmemmel 3 évig voltunk együtt, még gimiben. 6 éves korunk óta ismerjük egymást, volt pár év alsóban, mikor egymás mellett ültünk matekórán és már akkor jókat mókáztunk a pad alatt (a nyelvünkre szivtuk a Rotring végét és azon röhögtünk). Néhány év semlegesség után aztán 16 évesen jöttünk össze, ő lelkes volt, én kevésbé, de azért jártunk. Az egyetemen találkoztam AV-vel, Á. repült, összetört, én pedig bár kicsit bizonytalankodtam, azért éreztem, hogy kettőjük közül AV az én emberem, nem ő. Eltelt 3 év, nem nagyon beszéltünk, ő váltogatta a barátnőket sorra, én maradtam AV-vel. 2003-4 körül volt egy kisebb afférunk újra, de nem volt jelentősége, utána ő megtalálta A Szerelmet és 2 évig nem is kommunikáltunk, elsősorban miatta. Én próbálkoztam, hogy barátkozzunk, de folyton lerázott vagy megalázó találkozókat javasolt (van 5 perce, de utána sietnie kell). Egy idő után meguntam és nem kerestem többet, mondván akkor nem tárgyalunk és kész. 2005 nyarán aztán a szülinapján eszembe jutott, irtam neki egy pár sort, hogy van és hasonlók. 5 perc után reagált, hogy nincs túl jól, szakitottak A Szerelmével, találkozzunk. Oké, persze, jó kislány vagyok, mindent megbocsátok, rábólintottam. Hogy hogy nem, szorosabbra fűztük a dolgokat, naponta beszéltünk e-mailben, sms-ben, cseten, találkozgattunk, jókat szórakoztunk. Egy idő után éreztem, hogy ez igy nem jó, nekem egyre jobban megtelnek a gondolataim vele és ő is egyértelműen flörtölni kezdett, bár hangsúlyozta, hogy szerelmesnek nem szerelmes, de ha gondolom, ő nyitott másra. Anyád. Utáltam és szerettem - azt lett megirva, hogy elvesszen... És ekkor újra összejött A Szerelmével. Váltig állitotta, hogy bele sem szerelmes már / még, de úgy érzi, kell még egy esélyt adniuk egymásnak. Én kicsit összetörtem (bár nem tudom, mit vártam, hehe, mikor egyszer egyértelműen rákérdezett, hogy választanám-e őt valaha AV-vel szemben, akkor egyértelműen Nem-mel válaszoltam (majd mint egy filmben becsukódott a metró ajtaja és én elszáguldottam, ő meg a peronon maradt, hiába akkoriban igazi orosz hősnőnek hittem magam)), no szóval én borzasztó rosszul éreztem magam, ő pedig kivirult. Egy éven át próbáltam jó pofát vágni a dologhoz, néha váltottunk egy-két levelet, hogy drukkolok és hasonlók - majd egyszer csak kiköltöztünk Dániába. Ő meg volt róla győződve, hogy miatta intéztem úgy, hogy elhagyjuk az országot (irt egy vicceskedő e-mailt, hogy jó messzire menekültem előle) és ebben volt is némi igazság, bár persze ez azért elég keveset nyomott a latban. Mikor megtudtam, hogy összeházasodnak, nyeltem egyet és irtam neki egy gratuláló levelet, mire szégyenkezve közölte, hogy most milyen rosszul érzi magát, hogy mástól kellett megtudnom (!) és ne haragudjak, hogy nem újdonságolta el a hirt személyesen. Ha belül kicsit nehezteltem is rá ezért, egy szóval sem közöltem vele, hát büszkeség is van a világon... És ő mégis szabadkozott... Miután Irországba jöttünk, a sok újdonság, az új élet segitett elfelejteni őt egészen. Én 2008 óta sosem irok neki csak egy-egy sort születés- és névnapjára és az ő köszöntéseire is csak tisztelettudóan és röviden reagálok. Nem nagyon érdekel már mi van vele, az van és ezt már próbálom vele érzékeltetni is. Ehhez képest ő akárhányszor ir, még mindig mentegetőzik, hogy megint ennyi ideig hallgatott, sopánkodik, hogy szégyelli magát, hogy megint egy nap késéssel irt csak a szülinapomra és hasonlók. Rendben, régebben volt egy-két játszmánk, amikor én rosszallásomat fejeztem ki, hogy kihasznált egy szinten, hogy milyen rosszul esik, hogy nem ér rám, pedig én azt hittem barátok vagyunk blabla, de ennek minimum 5-6 éve! Azóta ha rá is kérdezek udvariasságból egy-egy ünnep vagy gyerekszületés után (most várják a másodikat, az első fél évvel fiatalabb P.-nél), mi van vele, eszembe sem jut választ várni, mert úgyis tudom, hogy nem lehet rá számitani... Általában pár hónap után reagál, hogy igy meg úgy sajnálja, jajj, de szemét is ő, hogy igy nem figyel rám (!) stb stb stb. WTF? Mi van? Ennyire hogy lehet valaki udvariaskodó? Miért is kéne, hogy figyeljen rám? Miért is várnám én ezt el ennyi év után? A durva, hogy év közben eszembe sem jut, nem tekintem barátnak, mert sosem volt az, aztán a szülinapom körül ir valami mentegetőző levelet, amin úgy felhúzom magam, hogy napokig ezen kattogok és Nem Értem.  

Random értelmetlenségek

• Érdekelne, hogy miért olyan gyenge ebben az országban a wifi, amilyen. Másoktól is hallom és én is naponta tapasztalom, hogy netezni csak bizonyos helyeken és pózokban lehet a lakásban. 
• Mostanság többször sütöttem teljes kiőrlésű lisztből, szerintem borzasztó.
• Kenyeret még nem sütöttünk (majd ma), de délelőtt elsétáltunk az esőben a Tescoba és hoztunk tökmagot meg napraforgómagot, szóval az első adag az Magvas Kenyér lesz, hurráhurrá.  
• Tegnap megmértem és mázsáltam P.-t: 93 cm és 15,1 kg.
• Ahogyan a Ringatótól / Kerekitőtől ódzkodom (nem tudom, mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás: előbb éreztem ellenszenvet és ezt P. megsejtvén azonnal őrülködni kezdett abban a pillanatban, mikor meglátta, hogy valamiféle szabályokat kéne követnie a dalolásban vagy P. alapból, veleszületetten  rühelli az ilyenféle kötöttségeket* és az állandó csititgatás, izzadságszagú bénázás miatt lassan én is megutáltam az egész koncepciót) no szóval ahogy nem értem, hogy képes valaki (akár gyerek, akár felnőtt) élvezni az ilyen ölbéli foglalkozásokat, azon sem tudok napirendre térni, hogyan lehet sikeres a FlyLady program.
• Nem tudom, miért nem tudják személyre szabni a youtube-on a reklámokat... Utálom, hogy elinditok egy vidám kis gyerekdalocskát P.-nek, erre jön az a halál félelmetes "az utolsó itélet már közel" reklám. Akárhányszor P. meglátja, sikitva rohan el a szoba másik végébe, mert tényleg rohadt ijesztő még az első 5 másodperce is. Technikailag tuti megoldható lenne, hogy egy gyerekeknek szánt videó előtt ne egy ilyen iszonyat jelenjen meg... 
• Érdekelne, hogy van ez, hogy hozzánk akárhányszor jön valami mesterember, tuti, hogy itthagyja valamelyik szerszámát. Teli a szekrényünk használt, koszos műszerekkel és ismeretlen eszközökkel, amikért sosem jön vissza senki. 

* Biztos irtam már, itt van előttem a jelenet, amint a szekrény mögé bebújva sziszegem az Abdai Viktornak, hogy ha be mer súgni a tanitó néninek, hogy nem táncolom a kacsatáncot, mert roppant megalázónak érzem, akkor belerúgok a sipcsontjába. (Borzasztó halk gyerek voltam amúgy alsóban, volt, hogy kaptam beirást is ezért (mondván gyakoroltassák velem a hangos beszédet otthon - hát ember az ilyen, most őszintén? leb*szni egy 8 éves gyereket, mert túl halkan beszél egy debella 2 méter magas és 200 kilós nagyhangú idiótához?), szóval halkszavú voltam és csendes, de néha azért összeverekedtünk a Kecskés Jancsival, mert kölcsönösen nem voltunk szimpik egymásnak és a vele való konfliktusok alatt megtanultam, hogy sipcsontot rugdosni jó és elrettentő.)

Jekám

EZEN dolgozgatok jó sokat mostanság. A nyelvezetet nem ér figyelni, mert a 80%-át akkor irom, miközben fél kézzel gyurmázom, felolvasok valami bugyuta mesét ÉS szól a piturrádió.
Kérem a dicséreteket, sok munkám van benne.

WC-n sirni, ágyon állni

- Hol van Apa?
- Pisil.
- Mit pisil?
- Szerinted?
- Énszerintem egy kakit pisil.

Hétvége, hétvége, hiába mész az erdőbe...

Megint itt tartunk, döbbenet. Csak gyorstempóban: pénteken este még elautóztunk a világ végére a szülinapi ajándékomért, egy kenyérsütőgépért, éljen. Az este csendesen telt, próbáltunk tévézni kicsit, mondván, ünnepnap van, de negyed órányi kétségbeesett kattogtatás után megállapitottuk, hogy a legizgibb adás, ha reklám van és lefeküdtünk aludni.

Szombaton délelőtt jó későn, 10-kor keltünk (nem tudom, mi lelte P.-t, normálisan aludt el előző este, 10-kor feküdt le, mint mindig) és bevettük a Marlay Parkot. Dublin legjobb játszója van ott, van minden, ami szem-szájnak ingere, igaz, jó messze is van tőlünk, de igy jártunk. 2 körül értünk haza, megebédeltünk, majd AV lázas takaritásba kezdett, én meg csak pislogtam, hogy mit tehettem az ebédjébe, mi az istenért szorgoskodik igy, majd tüntetőleg bevonultam P.-vel a szobájába, hogy pihenjünk kicsit. Alvás persze nem lett a dologból, de jól elmarhultunk egészen fél 4-ig, amikoris véletlenül meghallottam, hogy csörög a telefonom (10 esetből úgy 2x veszem fel a telómat, egyszerűen nem hallom, ha csörög). Artúr volt az, újdonsült magyar ismerősünk, hogy felugorhat-e egy cumisüvegért, amit múltkor itthagytak. Mondom hóóógyne, csak tessék, majd mikor már benn toporogtak mind a négyen a folyosón és odanyújtottak egy tepsi rizskoch-ot meg egy orchideát, akkor sem esett le, hogy kérem ez meg van rendezve és nem csak a cumisüvegért jöttek, dehát sosem volt még meglepetés bulim kérem, nem tudtam, hogy ez igy megy. Pár perc után azért felfogtam, mi a szitu, úgyhogy onnantól egész kellemesen éreztem magam... Az este ezek után csendesen telt, annál is inkább, mert a kimaradt délutáni alvás miatt P. már 9-kor aludt.
Vasárnap délelőtt újra elmentünk a Marlay Parkba (idézem P.-t: holmap is ide jöjjünk...), délután elautóztunk Dollymountra, hogy rápillanthassunk a tengerre (Poolbeg túl közel lett volna, hehe) és utána Tescoztunk egyet Sandymounton, mivel ott van húzós kosár, majd megsütöttem a még délután összegyúrt házi pizzát, amit szépen be is kebeleztünk estefelé.
Sajnos egyre többet gondolkozom a második számú gyermeken és ez meglehetősen aggaszt, hiszen most elviekben munkát keresek márciusig. (A terv az, hogy ha találok valami értelmeset, akkor egy évet ott dolgozgatok, majd nekilátunk a második utód kérdésének, aki ha minden jól megy, 2015 első félévében születne meg. Igy a két gyerek között 5 év vagy 5 évnél kicsit kevesebb lenne, ami még külföldön is szépen vállalható dolog. Hogy hol külföldön, azt nem tudom. És hogy mi van, ha nem találok normális munkát? Hát azt majd meglássuk.)

Mindazonáltal vicces, hogy tegnap azért mentem be a városba, hogy majd beülök egy kávézóba és nyugodtan keresek állást - ehhez képest kiderült, hogy a központban is bezár minden teázó / kávézó 7-kor még csütörtökön is, ami ugye a hosszú nap a héten. Ennek örömére vettem P.-nek akciósan egy szép kék vastag pulcsit (€6), egy kézműves szettet mindenféle pompomokkal, csillámporos ragasztóval meg ilyesmikkel (€3), magunknak meg egy 300 darabos fotóalbumot (€9), hogy végre előhivhassuk a Sydney-ben készült képeket. Ezek után beültem a Burgerbe egy nagy teával, mert az volt kiirva, hogy van ingyen wifi - ehhez képest lóf*sz volt, nem ingyen wifi, úgyhogy fél 8ra már itthon is voltam és az este maradék részében P.-vel ragasztgattunk, akinek annyira tetszett ez a dolog, hogy altatás alatt még félálomban is azt hajtogatta, hogy holmap is jagasztunk majd... (Reggel a nézzünk sihuhuhut helyett még hálózsákban ezzel inditott, hogy jagasszunk.)
Egyébként meg a nagy kedvencem mostanság, hogy egyedül elbeszélget, simán kérdez és válaszolgat magának - tipikus egyke betegsége van. (- Mit kéjsz Peti. - Bojsót. - Bojsóóóóót?? - Igen. - Nem adok. stb stb)
Tegnap amúgy voltunk megint a könyvtárban a toddler groupban, tetszett megint, mi voltunk az elsők:

Végül pedig aki nem tudná, "az a jántott hús azé nem gőzölög, mejt kisüjt belőle a gőz".
Ja és krisztusi korba lépdelek ma, ráadásképp, hurrá.

Lerúg egy angyaltalp

Csak a rend kedvéért jelzem, hogy miután ma 25 percet álltam a szeles buszmegállóban, hogy bejussak a központba (gyalog 30 perc, mondom újra), 5 perc alatt berepültünk az O'Connell-hez, majd leszálltam a buszról és egy sikoltás és egy puffanás után realizáltam, hogy megint elütöttek valakit. Egy nő volt, megúszta, csak elsodorta egy taxi. Pár ember megtámogatta és a saját lábán ment fel a járdára. Eh.

Mostanság, hogy realizáltuk, hogy lassacskán neki kellene veselkedni a másodpéldánynak, bevallom, kicsit beijedtem. Kezdjük azzal, hogy mig érdekes módon, P.-nél eszembe sem jutott, hogy valami félrecsúszhat, hogy beteg lehet (egyszerűen az egész terhesség alatt biztos voltam benne, hogy teljesen jól van, egészséges, nem féltem én semmitől, se vetéléstől, se koraszüléstől, tudtam, hogy minden oké vele), most hogy négy évvel (négy évvel atyaég) idősebben lennék terhes, folyton eszembe jut, hogy te jó ég, mi lesz, ha valami gond lesz vele... (Hogy csökkentsük a kockázatot, ilyenkor felmerül bennem, hogy jó lenne már szeptemberben újra rácsodálkozni arra, milyen kicsi is egy újszülött pelus, hiszen ugye sokkalta más 33 évesen babázni, mint 35 évesen, ühüm.)
De még ha minden rendben is van, akkor sem vagyunk ám kinn a vizből, dehogy... Hiszen sok-sok szempontból baromi mákosak voltunk / vagyunk P.-vel. Például. Az egy dolog, hogy rengeteget akart enni születésétől fogva és emiatt szivtunk a szoptatással, de 1) tökéletes volt a technikája, tudott szopni az első naptól 2) a mellgyulladás engem szépen elkerült, nem volt sebes semmim, nem voltak nagy gondjaim 3) P.  teljesen lazán állt le a szopásról mindenféle galiba nélkül, egyetlen nap alatt. Aztán. Nappal nem aludt ugyan a fiatalember maximum 40 perceket (azt is csak háromszor), oké, de 3tól 7 hónapos koráig 10-kor letettük és 8-kor kelt. 10 órákat tudtunk aludni egy fél éves gyerek mellett! We were blessed! - ahogy az ir védőnő mondta, aki mellesleg 7 hósan látta P.-t először és utoljára. Aztán. Szivtunk a fogzással, 5 hónaposan jött ki az első foga, onnantól minden kis áttörés előtt volt pár nap borzalom, de megúsztuk a nyálzást, a mindent-szájba-veszek-korszakot és tavaly június óta már az összes foga kinn van, szóval azóta eszünkbe sem jut ez a probléma. Aztán. P. egy évesen már stabilan járt, lehetett szaladgálni utána és agybajt kapni a mutatványaitól a játszón, de most, hogy visszagondolok, azon kivül, hogy kétszer lett egy kis seb az orra alatt és egyszer egy kis vágás a sipcsontján illetve múltkor ugye eltaknyolt és bedagadt a szája - no ezeken kivül semmi baja sem esett még... Meg különben is: eddig P. mindig időben vagy kicsit előbb kezdett mindent (kivéve ugye a beszédet, de azon a téren viszont villámsebesen fejlődik, brutál módon nekivágott a projektnek), értelmes, szép (!), a dackorszaka elviselhető, szuper a humorérzéke (például most azt találta ki, hogy fürdés után mikor meztelenül rohangál a nappaliban lefesziti az állát és azt mondogatja, hogy düne, majd fetreng a saját viccén, milyen jópofa is ő - kérdeztem, mi az a düne, de csak az volt a válasz, hogy Pédájul Emer egy düne...), szóval mi az esélyünk, hogy másodszorra is ilyen mázlink lesz? Igy utólag végigtekintve ezt az elmúlt 2,5 évet, annyi minden lehetett  volna nehezebb, annyi minden mással is szivhattunk volna és nem látok rá semmi garanciát, hogy megint ilyen szerencsések leszünk, mint ezzel a kis Mihállyal.

Unom az embert, aki mindent összebarmol...

Csak a szokásos.
Voltunk ma Pandában és volt ott két trécselős anyuka két kis borzalommal és az élettől elvették a kedvem. Az egyikük gyereke olyan ronda volt, hogy komolyan fájt ránézni (igen, én ilyen felületes vagyok, de tényleg idegesitően csúnya volt: a feje akkora volt, mint az enyém és hozzá valami olyan alattomos tekintete volt, hogy alig birtam rápillantani, égetett a képe, iszonyat), no de ez még hagyján, szegény nem tehet róla, de állandóan odajött hozzám és piszkálta az asztalon lévő telefonomat a koszos kis kezével. (Azért volt az asztalon a telóm, mert ha a táskámban van, nem hallom, ha csörög és várjuk AV egyik vizsgálati eredményét, amiből kiderül, hogy van-e agydaganata vagy sem, szóval nem véletlenül tettem ki a telefonom.) A gyerek jó édes anyja persze sehol, elmélyülten beszélget a sarokban egy kávéval a kezében, miközben én meg ötvenedszer próbálom levakarni magamról (pontosabban az asztalunkról) a bányarém gyerekét... Roppant kellemetlenül éreztem magam a huszadik eset után, bevallom, mert éreztem, hogy rohadtul nem őszinte a mosolyom és ezt az anyuka is látja, de az ugye mégis ordas bunkóság lett volna, hogy mikor végre odajön elvinni a kölykét, akkor nem megértően rázom a fejem, hogy áh, nem történt semmi... Megint...  
A másik kölyök - akinek az anyja a Csúnya anyjával beszélgetett, hiába a hülyék vonzzák egymást, ez tény - szintén baromi bosszantó volt, ugyanis bár ő nem volt olyan ronda (ronda vót, de azé annyira nem vót ronda, mint a másik, de azé elég ronda vót), de rettentőre náthás volt. Csupa rászáradt takony volt az egész feje és persze mondanom sem kell, hogy az ottlétünk 80%-ban mit csinált? Igen, folyton odajött az asztalunkhoz és mindent összefogdosott illetve végignyalta a széket és belenyúlt P. kajájába meg a táskámba össze-vissza fertőzve ezzel mindent. Én nem tudom, más mit mond az ilyennek (hogy küld el az ember udvariasan egy 1,5 éves gyereket a p*csába?), de amikor elkezdte lerántani a táskámat ez a kis szerencsétlen, odasziszegtem neki, hogy Go. Away. Now., persze zéró sikerrel, mert a kifakadásom után pont olyan bambán nézett, mint előtte, szóval kimondhatjuk, hogy nem ez a jó módszer a szemtelen kölykök elzavarására... A bamba nézés egyébként alapból az idegeimre tud menni, P. elkényeztetett minket, ő már pár hónaposan is roppant értelmesen nézett, tudom, elfogult vagyok, de valahogy volt mélysége a nézésének, volt benne valami szikra, majd keresek is illusztrációt... Amúgy nem csak P. értelmes ám szerintem, sok-sok ismerősöm gyereke is képes okosan nézni már egészen kicsi korától fogva, azt hiszem, nálam ez a szépség fokmérője a gyerekeknél, vannak az Okos Nézésűek (= Szépek) és vannak a Tompa Tekintetűek, akikről csak úgy süt a butaság vagy nem tudom mi, a sötétség, de hát ugye elég furcsa ilyet mondani egy kisgyerekről, de most mit csináljak.
No lényeg a lényeg, nagyon szarul éreztem magam, rossz élmény volt ez az egész és azt hiszem, koránt sincs vége, mert a nyakamat merem rátenni, hogy a szülinapomra P. meglep majd egy szuper kis náthával a délelőtt emlékére, hogy bassza meg az összes idióta, aki nem tartja távol a közösségtől a beteg gyerekét, ha simán megtehetné...    

Azt hittem, ilyen nincs is

Le vagyok döbbenve. Basszusbasszusbasszus, hihetetlen. Olvastam a naplót és most nem is tudok mit mondani.

Szivbetegségeket nevelünk majd magunkba...

Vagy nem...
Nem tudom, hogy kezdődött pontosan, de pár napja teljesen hátast dobott az izlésem, pontosabban az agyam és egyszerűen elkezdtem undorodni az eddig semlegesnek vagy finomnak tartott ételektől. Nem titkoltam soha, hogy szeretem a gyorséttermi kajákat, de komolyan, ha most meg kéne ennem egy hamburgert, kihánynám. Szombaton azért sütöttem pizzát, mert AV felvetette, hogy rendeljünk, de valami olyan ellenérzés kapott el, hogy ihajj, úgyhogy mondtam, hogy csak a testemen keresztül, inkább sütök én... Vasárnap avokádót is vettem, pedig rühellem, de valahogy most úgy éreztem, adnom kell neki még egy esélyt, hátha szeretem... Betáraztam gyömbérből, citromból, répából (!), mézből és egy mangót is hoztam meg egy 2 kilós teljes kiőrlésű lisztet is meg fehér teát. Otthagytam viszont a polcon a felvágottakat, a virslit, a kekszeket (atyaisten, megbolondultam) és a különböző gyümölcsleveket is.
Remélem nem haldoklom vagy ilyesmi, számomra abszolút meglepő fordulat ez, sosem figyeltem oda igazán, mit eszünk és most tessék. Őrület.

Ennek kapcsán három gondolat merült fel bennem. 1) Utálom ezt a világot, hogy sosem tudhatjuk, mit veszünk a szánkba. Oké, felvágott helyett vettem csirkemellett, keksz helyett meg egy vagon gyümölcsöt, de basszus, ki tudja, hogy azt a csirkét mivel etették, ki tudja, hogy azokat a gyümiket mivel permetezték? Szörnyű az emberiség, komolyan, sosem akartam kertes házat kis baromfiudvarral, de most felmerült bennem a gondolat, hogy talán az az egyetlen módja, hogy ellenőrzött kajához jussunk... (Persze ki tudja, vennénk egy telket amiről kiderülne, hogy szennyezett a földje, keltetnénk csibéket, amikről kiderülne, hogy a szüleit hormonokkal kezelték stb stb stb... Eh...) 2) Ez tök jó Irországban, hogy a bio és a sima ételek árai között sok esetben sokkal kisebb a különbség, mint otthon. Persze ezt nézhetjük a másik oldalról is: valószinű, hogy a normál ételek drágák és azokhoz képest a bio cuccok már csak kicsit lehetnek drágábbak, különben soha senki nem venné meg őket... 3) Szeretném, ha P. normális ételeket enne, de miután a folyékony dolgokat egy az egyben elutasitja (se főzelék, se leves, de még csak szaft sem kerülhet a tányérjára) elég nagy bajban vagyok. Ma készitettem neki csirkefalatokat (a sütőben, nem olajban sütve) rizzsel, imádta, de nem ehet minden nap húst rizzsel... Megfeneklettem kicsit az ő esetében, úgy érzem.

Hétvége, hétvége, hiába mész az erdőbe...

Elég egyszerű kis hétvége áll mögöttünk, kicsit borongós, kicsit semmilyen. Szombaton délelőtt a Palmerstown parki játszótéren múlattuk az időt: jó hideg volt, de sokan voltak, igy mi is kitartottunk. Ebédre összeütöttem valami krumplis-répás-sonkás akármit, szerintem jó volt, de a többiek nem rajongtak érte. Délután a Lidl-be mentünk vásárolni, mondom: szürke kis napunk volt. Hogy valamivel mégis feldobjam, este sütöttem pizzát, saját tésztásat, saját feltéteset. A kelesztéssel együtt (amikor ugye nincs is vele feladat) nem telt több időbe a cuccos elkészitése, mint 1,5 óra, úgy, hogy csirkemellet is tettem rá és azt külön meg kellett sütni természetesen, vagyis ha csak sonkát-szalámit tettem volna rá, akkor még hamarabb kész lett volna. Teljesen odáig voltam magamtól amúgy, mert isteni lett ez a kis házi pizza, ráadásul amellett, hogy olcsóbb is volt, mint rendelni, tudom, hogy mi volt benne (úgy nagyjából).
Vasárnap délelőtt elindultunk egy távolabbi játszóra, de nem lett meg, igy helyette elugrottunk a Ringsend parkba. Tyű, nagyon felvitte az isten a dolgunkat, tudom, de bizony húztuk a szánkat, hogy néz ki a játszó és a park, ahol P. első 1-1,5 évét töltöttük: iszonyat sár, borzasztó kosz és szemét, grafitti mindenhol... Amikor a Ringsenden laktunk, fel sem tűnt, hogy milyen közel van a gettó és milyen népek laknak a szomszédságunkban, de most, hogy már csak visszatértünk oda, nagyon lepukkantnak tűnt a környék a mostani után. (Persze az is lehet, hogy az elmúlt fél-egy évben rohamosan romlásnak indult az a terület...) Hazafelé megbeszéltük, hogy érdekes város ez a Dublin, mert Dublin 4 Ringsend is és Ballsbridge is, ahol most lakunk és mégis Ballsbridge olyan, mint Buda, Ringsend meg mint egy közepesen ráncos Pest. Hasonlóképp, bár most úgy véljük, hogy Dublin 1 a legmélyebb gettó, biztos ott is vannak előkelőbb helyek, ahol biztonságos az élet; mig tuti, hogy a felkapott Dublin 2-ben is vannak veszélyes övezetek, ahol sötétedés után már nem szivesen mászkálnánk az utcán... Integráció van keményen, kérem. Visszatérve a naphoz, délután kicsit sétáltunk Sandymount-nál, majd elautóztunk a Dunnes-ba vásárolni még ezt-azt. Este AV sütött palacsintát, mi pedig P.-vel festettünk mellette: én köröket (szerinte szőkülöket) meg autókat rajzoltam neki, ő meg kiszinezte narancssárgával, mert csak narancssárga festékünk van itthon... (Ha már a festésnél tartunk, gyorsan lejegyzem, hogy most a golyó guriga (marble race) mellett a Nagy Kedvenc a gyurma: karácsonyra kapott sütikészitő szettet (nem röhög, de P. állitása szerint cukrász lesz, ha felnő), úgyhogy nálunk most éjjel-nappal muffinok és szivecske alakú bonbonok készülnek zöld mazsolával és kigyóval diszitve. Mondtam, hogy nem röhög.)
Hát ennyi volt az év első hétvégéje: kicsit fujcsa, kicsit bamba, de azért nem annyira fujcsa meg bamba.

A magyarság tengerérzése

Bóbita, Bóbita játszik,
Szárnyat igéz a malacra,
Ráül, ígér neki csókot,
Röpteti és kikacagja.

Milyen szemét már ez a Bóbita, most esett le.

Nem fordulok meg, nincsenek többé fordulatok

Dehogy nincsenek:

- Ez mi vót??
- Elég hangos / gyors / piros vót, de azér annyira nem vót hangos / gyors / piros.
- Amikó játszóházba vótunk, nem indút el a ződ autó, de mosmá elindul.
- Peti odaatta neki Nyanyának. / Apa elbúcsúzik tőle Petitől.
- Szereti Peti ezt. / Ez tetszik nekem Petinek. / Arra gondótam.
- Tűzoltó autó átmehet a piroson.
- Nagyon fujcsa (de azé annyira nem fujcsa).
- Ugáljunk! / Megkeres Nyanya Petit! / Nézzünk sihuhuhut! / Megnézi Peti! / Lefotóz Nyanya! / Nyanya (lécci) főkeljen! / Nyanya megesz Petit szájval! / Tiki keze!

Istent kerestem s magamat találtam

Na ezt hiányolom én a legtöbb vallásos emberből. Zsir.

Ez lesz az első, ez a szomorú szám...

No szóval a 2012-es év utolsó és a 2013-as év első napjai elég furcsán teltek.
30-án este jöttünk meg, a 31-e délelőtt azzal ment el, hogy mi itthon P.-vel játszottunk, AV megcsináltatta a kereket, AV anyukája meg felettünk tötyörgött, hogy be kéne menni a városba vásárolni ezt-azt a többi unokának, de jaj, előtte még elszivok egy cigit, no még egyet, no még egyet, no még egyet, no mindenestre 11ig tökölt, majd mint már irtam, dél körül mi vittük be őt a központba, mi meg beugrottunk a Magyar boltba ecetért meg grizért (egyik sem volt létkérdés, főleg nem Szilveszterkor, de kellett vmi indok, miért megyünk). Fél 1-kor hazaértünk, én összedobtam egy szalonnás-cukkinis-ricottás valamit a sütőben, majd P. fél 2-kor már durmolt. Mikor felkelt, fél óra alatt sütöttem egy kis aszalt gyümölcsös kekszet, majd fél 5 felé kiautóztunk hármasban a Poolbeg-hez és utána beugrottunk vásárolni a Tescoba. Hogy az este hogy telt, azt már leirtam: én magamban puffogtam, AV valami hülyeségen megsértődött, AV anyukája meg 4 óra alatt főzött valami vacsorát, amit már csak akkor tudtunk megenni, mikor P.-t fürdetni kellett volna vinni, király volt, na. Este képeket nézegettünk, hármasban koccintottunk, majd 1 körül lefeküdtünk. (Körülöttünk totális hullaszag és csend honolt, sehol egy buli, sehol egy petárdaszó, semmi (hálistennek teszem hozzá). No jó hazudok, 8kor volt egy kis tűzijáték, amit az erkélyünkről végig tudtunk nézni, mert a St Stephen's Green közelében volt valahol, de negyed óra volt az egész és elég kicsike... Mint olvastam, 2007 óta ez volt az első tűzijáték a városban (óóóó), ez is csak azért szerintem, mert most Irország vette át az EU elnökséget.)

Január elseje a szilveszterhez képest elég jól indult: délelőtt hármasban elautóztunk Bray-be sétálni, mert szépen sütött a nap, ámbár 1-2 fok volt csak; majd délután playground crawl-t rendeztünk: először elmentünk a Tranquilla parki játszótérre, majd onnan a Palmerstown Parkba. Jó későn értünk haza, már zárták a játszót, mikor elindultunk.
Szerdán délelőtt elugrottunk a Tescoba vásárolni, hogy AV anyukája nyugodtan pakolhasson, majd mikor megjöttünk, főztem egy bolognait, megebédeltünk, én elvittem P.-t aludni, ők ketten meg elindultak a reptérre. Mivel kész lett a kocsink, AV visszavitte a kölcsönautót és elhozta a sajátunkat, fél 6-ra haza is ért... Este kimentünk a Poolbegre, hogy P. kipróbálhassa a megszejelt autót és innentől kezdve visszatértünk a rendes kerékvágásba.
Csütörtökön délelőtt P.-vel könyvtárban jártunk, ahol nagyon szépen viselkedett. Toddler happy hour volt, azaz ki volt pakolva pár autó, mozdony, miegymás a könyvek közé és a gyerekek szabadon játszhattak egymással és a játékokkal is, királyság volt. P. nem lökött el senkit, ha valaki ki akarta kapni a kezéből a játékot, amivel éppen játszott, szoritotta, mint a mókuscickány a makkot, de cserébe ő sem támadott le senkit semmilyen cuccért, egyszóval illedelmes és jó kisfiú volt, büszke voltam rá.
Ma délelőtt a St. Stephen's Green-i játszóig sétáltunk, az idő teljesen tavaszias: az ir gyerekekről lekerültek a kabátok, pulóverben vagy pólóban (!) nyomják és rettenetesen köhögnek, de ez van, igyekszem nem felcseszi az agyam ezen a dolgon idén (is), ki tudja, meddig élvezhetjük még itt ezt a fertőt.

P. újra szorult helyzetben van, ezért titokban próbáltam egy kiskanál fügeolajat vagy mit önteni az almalevébe, miközben végig takartam, mit csinálok, igyekeztem háttal állni neki, nehogy észrevegye, de hiába, lebuktam, aszongya:
- Mi vót az, Nyanya?
- Csak egy kis almalevet töltöttem, kérsz?
- Nemnem. Gyógyszer vót.
Szó szerint felröhögtem a boldogságtól, milyen éles eszű gyerekem van már, felkaptam megölelgetni és miközben ő kuncogva ismételgette, hogy gyógyszer vót, gyógyszer vót, azon gondolkoztam, hogy mi minden mást is tudhatnak már ezek a cseppek, amikről elképzelésünk sincsen...

Aztán jövünk hazafelé a játszótérről és ilyet szól: Ha beesteledett (!), Apa mond mesét ződ autóról. Beesteledett. Beszarás. Eddig az ment, hogy Ha este lesz, most meg lazán Ha beesteledett... Leirni is alig tudom.

Update: az előbb odamegy az ablakhoz, kinéz: Na, beesteledett. Vége a napnak. Megbolondulok a gyönyörtől.

Micsoda útjaim voltak nekem...

Avagy az első nyaralásunk P. nélkül...

Pénteken délelőtt bepakoltunk ezt-azt és 12 körül elindultunk - Joe Duffy autószerelő műhelye felé, a GPS ugyanis az autónkban maradt... AV nem árulta el, hová megyünk, teljesen titkos volt a célállomás, igy én nem tudtam navigálni, mint már annyiszor az életben. Mint kiderült, a GPS sem igazán tudott irányitani, az M8-as ugyanis szinte egy az egyben hiányzik a térképéről, igy úgy nézett ki a dolog, hogy a képernyő szerint megyünk a semmi közepén, úttalan utakon, én ülök a térképpel a kezemben és próbálok javaslatokat tenni, merre autózzunk, ha északra, ha délre, ha nyugatra mennénk, AV meg pislog és röhög, hogy bárcsak kicsit jobban érdekelné őt az ország földrajza, mert gőze sincs, mi merre van. Félelmetesen tudatlan amúgy ilyen dolgokban, tényleg elképzelése sincs, mi, hol van, mert a programtervezés, navigálás mindig az én dolgom, mióta világ a világ, úgyhogy most volt szivás ezerrel - annál is inkább, mert úgy foglalt szállást, hogy hiába jártunk már ott, nem volt tudatában hol és milyen messze van hozzánk képest Killarney és igy már úton voltunk, mikor rádöbbent, hogy több, mint 300 km áll előttünk... Aki már járt Irországban, az tudja, hogy ez a 300 km nem olyan 300 km, mint otthon, ahol ilyen-olyan autópályák, autóutak vannak, hanem 200 km autópálya és 100 km kinyergős-kanyargós, maximum 40-nel tudsz menni rajtam utacska, amin haladni, mint olyan, nem igazán lehet... Ha mindezt megspékeljük a 100-120 km / órás, ide-oda lökdöső széllel, ami az egész utunkon elkisért és az ömlő esővel, ami a 300 km-ből 250 km-en zuhogott, máris érthetővé válik, hogyan is érhettünk 5 körül a szálláshelyünkre, azaz a Killarney Plaza Hotelbe... Először kicsit rosszul éreztem magam, mert túl puccosnak tűnt a szálloda, én már csak ilyen egyszerű lélek vagyok, meghalnék, ha egyszer véletlenül meghivnának az Operabálba, jájj, belegondolni is rossz, milyen szarul érezném magam, no de a lényeg, hogy egy idő után azért beleszoktunk a dolgokba, főleg, miután láttuk, hogy például a lift tükrén van egy-két folt, hurráhurrá. Mivel 5kor már tök sötét volt, gyorsan ledobtuk a bőröndünket, körbejártuk a hotelt, hol van a Leisure Centre, hol van a Spa, hol vannak a bárok, majd kimentünk a tomboló orkánba vacsorázni valamit. Bár AV igyekezett rábeszélni valami normális étteremre, ahol nagyjából 20-30 euró között lett volna egy fogás (plusz az ital persze), én a sarkamra álltam, hogy semmi kedvem feszengeni most 300 km után egy étteremben, inkább próbáljuk ki Náncsi néni (persze nem igy hivták, de elfelejtettem a nevét) kajáldáját, ahol van fish & chips és hamburger, úgyhogy végül oda ültünk be és ott vacsoráztunk be tisztességesen, miközben felmértük a város nyugdijas lakosságát, akik szintén ott ettek, mert Náncsi néni jóizűen szórakoztatta őket. (Milyen az idő kinn? Ahaha, fúj a szél. Hát jobb is ilyenkor beülni valahová, nem igaz, love? stb stb stb) Vacsora után beugrottunk a Dealz-be venni egy kis esti rágcsát (hogy véletlenül se derüljön ki, hogy a Dealz-ben vásárolunk és nem a M&S-ben, vettünk két ajándékzacskót is, amibe bedobáltunk egy csomag kekszet, némi dobozos üditőt meg egy babaolajat (P. is always on my mind), igy viszont úgy néztünk ki, mint akik épp most jönnek valami idióta termékbemutatóról, ahol a férfiak svájci utánzatú bicskát, a nők meg kedves libamotivumos faliórát kaptak ajándékba, de sebaj, valamit valamiért) no szóval berendezkedtünk az estére és bevetettük magunkat a szobába. Fürödtünk, tévéztünk, szórakoztunk, majd megnéztük a Jégkorszak 4 (vagy 3?) végét, amit még otthon kezdtünk el, de időközben rájöttünk, hogy P.-nek túl félelmetes lehet, úgyhogy napoltuk a dolgot egészen addig, amig kettesben nem maradtunk ugye.

Szombaton reggel az étteremben kezdtünk, a szobához ugyanis reggeli is járt. Mig AV édességezett (palacsinta, müzli, gyümölcsök), én full Irish breakfast-ot válogattam össze, mert amúgy utálom a főtt dolgokat reggel, de ilyen helyeken nem tudok ellenállni... (Ez olyan amúgy, hogy itthon gyűlölöm a citrom nélküli fekete teát, de egy teázóban isteni tud lenni.) No szóval jól bereggeliztünk (volt európai választék is, szalámi például, ami egy B&B-ben tuti nem lett volna), majd nekivágtunk a St Mary's Cathedral irányában a Killarney National Parknak. Jó egy-másfél órát sétáltunk, megnéztünk valami kilátópontot, jól összesároztuk a cipőnket, majd visszamentünk a szállodába, mert elkezdett esni az eső. A hotelben lementünk jacuzzizni meg úszni egy kicsit (pici medence volt természetesen, 1 méter mély és 15 méter hosszú, de tök üres volt, mert az irek többsége nem tud úszni szerintem), majd beültünk a szaunába is, de csak a kipróbálás szintjén, mert túl meleg volt haha. Ezután elmentünk a Muckross House-hoz, reméltem, hogy nyitva van (persze nem volt), mert mikor múltkor itt jártunk, nem mentünk be valami miatt, most viszont poén lett volna és az eső ellen is jót tett volna. Oltári mákunk volt amúgy, mert amig körbesétáltuk a házat épp nem esett, volt negyed óránk a süvöltő szélben, csonttá fagyva andalogni kicsit (1-2 fok volt, de a szél ugye mindent visz, olyan volt, mintha minusz 10 fok lett volna), de legalább nem esett! Mivel a Ladies' View közel volt, felautóztunk oda is, kinéztünk, készitettük pár fotót, majd mire visszaértünk a Torc vizesés közelébe (azt már láttuk múltkor), szakadni kezdett az eső, szóval a túránkat befejezettnek tekintettük. Mivel ekkor már 4 felé járt, nekiindultunk keresni valami kajáldát, hogy ebédeljünk végre, de útközben beugrottunk a Dunnes-be venni egy nagy esernyőt, amit elvileg nem tud kiforditani a szél (de) meg bementünk a Pennies-be is, ahol vettem P.-nek egy pufi mellényt (ezer éve akartam már, mondjuk sok értelme nincsen, de tetszik nagyon) meg egy krokodilos pizsamát. Az ebédünk / vacsoránk hasonló volt a tegnapihoz: én fish & chips, AV hamburger, sok-sok sült krumplival, éljen a koleszterin, majd teli hassal szépen hazasétáltunk. Otthon beszéltünk P.-vel Skype-on, majd 7 körül lementünk a hotel egyik bárjába, ahol egy faszi zongorázott meglehetősen szerényen. A csapos nagy meglepetésére pia helyett kértünk két teát és mivel ügyes csapos volt, szerzett is valahonnan, úgyhogy teázgattunk és zongoraszót hallgattunk a félhomályban, romi volt, na. 8 körül meguntuk a legénykét és nekivágtunk a városnak hátha találunk valami helyet, ahol élőzene van. Már hogy ir élőzene. Volt, elég sok helyen, de csak fél 10-től... Toporogtunk hát egy kicsit, végigjártuk a főbb kis utcákat, majd fél óra után úgy döntöttünk, hogy beülünk a hotel melletti pubba, lesz, ami lesz. Lett is. 9-től három bácsi leült egy asztalhoz és elkezdett nótázni, királyság volt. Mi közben elővettünk egy papirlapot és elkezdtük tervezni a jövőnket, mert volt / van 1-2 homályos pont ugye és gondoltunk, no majd most megoldjuk az életünk nagy kérdéseit. Haladgattunk is, szuper volt, (10től asztaltársaságunk is lett: egy 70-80 közötti öltönyös bácsi huppant le mellénk egy kólával (!), de nem szólt egy szót sem, csak dúdolgatott) fél 11ig ültünk a Bulmerseink fölött, majd miután az utolsó cseppet is megittuk (1-1 pintet kértünk, azt hittem, megpusztulok, de a böcsület az böcsület), hazamentünk a szállodába. Itt rájöttünk, hogy éhesek vagyunk, úgyhogy AV elment a BK-be két wrapért és mig azokat rágicsáltuk, megnéztük a tévében az Igazából szerelem utolsó egy óráját. 1 körül kerültünk ágyba, az órát 9-re húztuk, hogy elérjük a reggelit.

Vasárnap szokásosan lementünk reggelizni, jól bezabáltunk, majd bevetettük magunkat a jacuzziba. Nem sok időnk volt, mert 12-kor ki kellett jelentkezni, úgyhogy rövid ejtőzés után összecsomagoltunk, elbúcsúztunk a hoteltől és elmentünk nézelődni a városba. Vettünk ezt-azt, nekem egy pizsit, AV-nek nadrágokat, P.-nek egy kis golyós játékot, majd miután a Tescoból beszereztük az ebédünket és ültünk volna be a kocsiba megenni, észrevettük, hogy a bal első kerék tök lapos... Esőben kerékcsere, a pótkerék persze az a kis szar, amivel maximum 80 km / órával lehet menni, az autószerelő műhelyek természetesen mind zárva... Isteni volt, na, meg kell hagyni. A hazautunk a körülményekhez képest azért nem telt teljesen pocsékul: beszélgettünk, filozofálgattunk, hogy elüssük azt a röpke 5 órát, amig hazafelé tartottunk. 8 körül értünk haza, P. teljesen odáig volt, állitólag alig várt minket már, ehhez képest az első kérdése az volt, hogy hol a meglepi, amit hoztunk neki... (He did not mean it, ismerem.)

No szóval a szar idő és a defekt ellenére is szuper kis telelés volt ez, jó volt marhulni kicsit kettesben, P. nélkül, de jó volt hazatérni is hozzá és rájönni, hogy nincs már hely a Földön, ami nem lenne börtön, ha nem vagy ott vagy nem jössz velem... (Persze erre már csak akkor döbben rá az ember, ha hazaér, mikor épp úton van, imádja a szabadságot és a kötetetlenséget, szóval ha bárki úgy dönt, hogy idejön hozzánk és vigyáz P.-re, mi meg lelépünk megint, csak rajta, rajta, várjuk szeretettel, koszt, kvártély és remek szórakoztatás biztositva cserében.) 

Mézemet lássad rajta mindenen

Büszke vagyok magamra. Irtam, hogy megcsináltam a mézes keveréket, ami megfázásra, köhögésre meg ilyesmikre jó és miután AV tegnap elkezdett hihetetlenül idegesitően rondán köhögni, készitettem neki egy laza teát (csalános-nemtudom milyen akadt a kezembe, a lényegen szerintem nem változtat, a cél az volt, hogy koffeinmentes legyen, mert este sült el az agyam) és belekanalaztam két kanállal a mixből és ma még egyet sem köhögött. Én nem is vettem észre, ő szólt az előbb, hogy jééé, hatott a kutyulék, mert semmi baja. Sirály.

Jajj nemzedékem, olyan jó, hogy boldogulni látlak

Mire megtanultam a leckét, már új lecke van

Attól tartok, P. többet tud angolul, mint mi hisszük. Többször elszólta mostanában magát. Csütörtökön elmentünk a postaládák előtt és látva a cimzés nélküli leveleket a földön, felkiáltott, hogy What's this? Nem akartunk hallani a fülünknek. Aztán múltkor az Emer hogy mondaná azt, hogy autó? kérdésünk helyes válaszát hallva (káj), felbátorodtunk és végigkérdeztük a szineket, mire szépen elsorolta, hogy blú, gjin, órindzs, pöpül, wájt... Illetve ami számomra a legviccesebb: angolul halandzsázik. Ezt onnan lehet tudni, hogy 1) mióta beszél, azóta nem halandzsázik magyarul soha, utoljára szeptember környékén hadovált érthetetlenül 2) próbálja utánozni az angol nyelv ritmusát, hangjait, furcsa hangsúlyait. Ma a játszón a háoháohoóéá mondatot szegezte nekünk, mint később kiderült, ez a How old are you? P. féle megfelelője. Aranycsillag.  

Inkább 2001 vagy 2002 lenne jobb...

Most, hogy végiggondolom, ha minden igaz, mozgalmas kis év áll előttünk. Tervben van országváltás, terhesség, de erről majd még bővebben hamarosan.