Tegnap + ma - holnap

Szóval tegnap. Természetesen tegnap délelőtt sem tudtunk a fenekünkön maradni, ezért kocsi nélkül nekivágtunk Malahide-nak. A vicc az, hogy a 8.45-ös dart után a következő a 9.44-es, azaz óránként (!) dönthet úgy az ember lánya, hogy eltömegközlekedik egy szomszédos városba, hát röhej a köbön, én mondom. (20 km sincs szerintem az egész, inkább 15...) No mindegy, mázli, hogy a kézműveskedés fél 11-kor kezdődött, igy a 3/4 10-es dart elég volt, nem kellett a korábbit elérnünk. P. nagyon élvezte, hogy ezer év után újra dartozunk, nagyon lelkes volt, hogy ez egyszer nem autózunk. A foglalkozás fél 11-fél 1-ig tartott és be kell valljam, nem unatkoztunk. Ez most nem Kerekitő volt hálistennek (azt P. nem szereti), hanem igazi, valós gyerekfoglalkoztatás, mesével, tizóraival, kézműveskedéssel és rengeteg gyerekvisitással. Az 1-es dartot értük el, igy 2-re már itthon is voltunk (késett a járgány, de meglepő), majd egy villámebéd után P. fél 3-kor már aludt is. Délután AV végre elhozta az autót a szerelőtől, igy mig ők kipróbálták, mit tud A Skoda, én leléptem moziba. Teljesen véletlenül Gyöngyi is ott volt, igy életemben először nem egyedül moziztam a szabad estémen. Az Enough Said-et néztük meg, amit bátran ajánlok mindenkinek, aki nem vágyik mélységekre, akinek a mélység nem mámor, csak egy gyanús szekértábor. Még viccesnek is mondanám ezt a filmet, de talán az aranyos találóbb: olyan kis egyszerű, kiszámitható, unalmas szerda estéhez illő darab. Jó, na.
A ma reggel izgalmasan indult: végre élesben is kipróbáltam a kocsit (eddig egy métert sem vezettem, ami nem meglepő, mert vagy nem volt rajta biztositás vagy szerelőnél volt) és most úgy érzem, fog ez menni... Igaz, akkora, hogy Onedin kapitánynak érzem magam benne, de a Lidl-nél tudtam parkolni és az már valami hehe. Ha egyszer az életben még dolgozni fogok és felvet a pénz, tuti, hogy összespórolok majd egy villámszerű, kicsi, robbanékony női autóra, mert ez az Octavia szerintem a legférfiasabb (értsd legkockább, legszürkébb, leglomhább, legböhömebb) autó, amiben valaha ültem és kicsit úgy érzem, elnemtelenedem benne, igaz, ez kicsit furcsának tűnhet, miközben egy kosárlabda van a hasamhoz erősitve. Mindenesetre az első két út után (az oviba oda, majd vissza illetve még egyszer oda és vissza) azt mondom, jó kis autó ez, pontosabban nagy: a váltó talán jobb, mint a Mazdáé, a kuplung viszont sokkal érzéketlenebb és úgy összességében nehezebben gyorsul, mint a Demio, de ha megindul, úgy érzed, hogy egy tankban ülsz, ami sosem fog megállni. Viszi a lendület, na. Mázli amúgy, hogy az oviba viszonylag széles út vezet, egyelőre elképzelésem nincs, mit fogok tenni, ha a gps egy szokásosan keskeny dublini utcába vezet vagy valahol parkolnom kell, de egyelőre még barátok vagyunk, a Skoda meg én.
És akkor jöjjön pár kép, elvégre Halloween van vagy mi:

Úton Malahide-ról hazafelé

Ezeket csinálták az oviban: a kis csomagban két denevér alakú süti volt, amit ők sütöttek a kiskonyhában, a "cserépben" meg pár tökmag van elültetve, nem tudom, mi végre

 Ezeket csináltuk Malahide-on, egy tök, egy ökröcske és egy fekete cica, aminek a szemét P. választotta haha (volt egy kekszpók is, de azt megettük)

 Ennyi volt a "smink" amit engedett, pontosabban ennyi se, mert már a kocsiban letörölte az orrát. A kesztyű azért klassz szerintem. 

És a hires csokis alma (nem volt jó) 

Omega 3 is needed

Nagyon lassú vagyok ma, hivott a Simbas-ból az öreg néni, hogy hello, one-eighty jó-e nekünk, én meg csak pislogtam, hogy mi a fenét akar, one-eighty, hát nem hozhatom el P.-t 1.80-kor az oviból, hát olyan nincs, hát az hülyeség, mire leesett, hogy arra gondol, hogy havi 180-at fizessünk, amig P. nem tud oviba járni és akkor fenntartják a helyét. One-eighty bakker, ezeket a számokat igy sosem fogom megjegyezni, a lakásár fourteen-hundred, a fél 5 half four, eh... 

Egyébként a Lidl-ben vásárolva szintén rádöbbentem, hogy nem vagyok a topon, miután a Chocolate Apple kiiráson jót röhögtem és elképzeltem, milyen lehet az a csoki alma, kicsi barna vagy mi a jó ég, de ekkor észrevettem, hogy nem, a Chocolate Apple az egész egyszerűen egy alma csokiba mártva. A gyümölcsök között. Haha. Persze hallottam már róla, láttam is meg minden, de nem esett le rögtön, hogy Halloween van héj.

Ha kedd, ha szerda zsákbamacska

Szóval tegnap hülyén indult a napunk: AV reggel eldugta a kocsiért kapott pénzt az összes itthoni pénzünkkel együtt valahová és nem mondta meg, hová. Az volt a tervem, hogy betaxizunk a központba (a busz a St. Stephen's Green-től legközelebb 20-25 perces sétára áll meg és nem éreztem úgy, hogy nekem azt be kéne vállalnom a csigatempójú P.-vel), de pénz nélkül ez ugye ugrott. Fél 10-től délig folyamatosan hivtam AV-t, hogy mi a helyzet, honnan tudok némi készpénzt szerezni, de nem vette fel. Már ez kiakasztott, hogy a jó életbe, itt vagyok P.-vel egyedül és szarik felvenni a telefont órákon keresztül, holott bármi történhetne, P.-vel is, velem is, szóval az esti veszekedést jól megalapoztam dühileg, de amikor fél 1-kor visszahivott, még tudtam magam tartani és nem csesztem le. A délelőttöt egyébként a Herbert Parkban töltöttük, P. bringázott meg játszózott, én meg felügyeltem és próbáltam nem túlságosan lihegni. Ebédre paprikás krumplit ettünk, majd alvás után felkerekedtünk és eltaxiztunk a St Stephen's Green Shopping Centre-ig. Ott a H&M-nél kezdtünk, próbáltuk kicserélni P. piros gatyóját egyel kisebbre, de persze nem volt. Innen a Carroll's-ba mentünk, vettünk Butler's csokit, onnan a Yankee Candle üzletbe néztünk be, ott szereztünk néhány mécsest, majd a Mothercare-t vettük be, ahol P. meggárgyult, mert nem lehetett lepattintani a játékokról. Jó fél óra nézelődés után mehettünk tovább, beugrottunk a Dunnes-be megnézni, mennyibe kerül egy szett ajándék újszülött ruha (a tesóméknak), majd a fölszinten vettünk két muffint, amik közül a csokisat P. meg is ette a pláza közepén található padon, de csak azután, hogy a harmadikra felcaplattunk pisilni és kezet mosni. Negyed 7 körül indultunk haza, ezúttal a buszt választottuk, mert féltem, hogy az esti dugóban a taxi túl sokba kerülne, úgyhogy fogtuk magunkat és elgyalogoltunk a buszmegállóig, ami egy olyan jó 20 perces séta volt, de P.-nek hála, nem volt túl macerás, mert jött, mint a parancsolat és csak két percenként jegyezte meg, milyen fáradt. A buszra persze alig fértünk fel, totálisan tömve volt, de 5 perc alatt hazarepültünk, nem is értem, hogyan. Itthon megvacsoráztunk, felhivtuk Anyuékat és vártuk, hogy AV betoppanjon.
A többit pedig már megénekeltem az előbb. És-vé-ge.

Szom

Jó szar kedvem van, tegnap este jól összevesztünk és azóta is tart a harag. Az a szar, hogy mindketten meg vagyunk sértődve és meg vagyunk győződve arról, hogy nekünk van igazunk.
Történt ugye a hétfő esti "Nagy Rosszullétem", amihez foghatót még nem éltem, komolyan, nem hiszem, hogy valaha fájt igy valamim, szóval elég szomorú és tegyük ehhez hozzá, hogy AV tegnap este céges pingpong versenyen volt. Ezerszer rákérdeztem, hogy meddig tart, mikorra várható, hogy hazaér, de csak hümmögött meg annyit árult el, hogy nem fog olyan későn jönni.
Miután az egész napot végigrohangáltam (erről később bővebben, legyen az elég, hogy normál állapotban is fárasztó napunk volt, nem hogy terhesen), fél 9-kor felhiv, hogy most szünet van (!), még most kezdődnek a döntők. No most én itt rontottam el, mert morogni merészeltem, hogy baromi jó, hogy akkor a kádmosás (halálos, mert nem tudok behajolni már olyan egyszerűen a kádba) plusz a fürdetés, öltöztetés, altatás móka is rám marad az egész napi rohangászás után, úgyhogy fél 10-kor megjött nagy puffogva, hogy úristen, milyen egy hárpia vagyok, aki hazaparancsolja blablabla. Miután fél 10-kor már csak az én altatási részem jött, hiába mondtam, hogy most már késő, akár éjfélig is maradhatott volna, mert az ő reszortjának (kádmosás és fürdetés) már vége, duzzogva, morgolódva nekiállt vacsorázni, majd mikor negyed 11-kor kijöttem az altatásból még jól lecseszett még egyszer, hogy hogy bezárom, mi az, hogy nem lehet saját magánprogramja stb stb stb. Értem én a problémáját, hogy kell a különprogram, csak azt nem értem, hogy 1) miért nem tudta előre mondani, hogy éjfélig ne várjál, mert hosszú lesz - akkor mondjuk egész nap ebben a hitben éltem volna és kész 2) november 13-án repülünk haza, ő december 8-án jön utánunk - vajon mennyiből tartana az extra programokat erre az időszakra szervezni? (Kiderült, hogy ő találta ki és szervezte az egész Bajnokságot.) (Azt már csak zárójelben kérdezem, hogy mikor volt nekem egy egész napom / vagy 4 órám az elmúlt 3,5 évben, mikor egy másodpercig sem zsibbasztotta az agyam egy gyerek?! A csütörtök esti városos program / mozi annyit tesz, hogy negyed 7-kor elválunk és fél 9-re itthon vagyok, az uszi meg még jobb: 6-ra odavisznek úszni és 7-kor jönnek értem, tyűűű, ezek aztán a maratoni szabadidős programok...)
Mindenesetre tök elszomorodtam: megint ott tartunk, hogy amit én csinálok itthon, az lószar, nem fogja fel, miért akaszt ki, ha a szokásos reggel 8-tól este 7-ig tartó foglalkoztatás mellé még bejön néhány extra óra is egy olyan gyerek mellett, aki nonstop feladatokat talál ki, akivel nonstop vitatkozni kell, akit nonstop fegyelmezni kell és aki nonstop ellenáll, dacol, akadékoskodik. Annyira, de annyira kiváncsi lennék, hogyan reagálna forditott helyzetben vagy akkor, ha csak egy héten át minden nap ő lenne itthon P.-vel reggeltől estig...

Képek

 A múlt heti gulyásleves igen gyatra emlékeztetője

 Halloween

 

Mostantól lehet kölcsönözni könyveket az ovi "könyvtárából"

 

Mickey még smink nélkül

És most más jellegű rinya

Mert ilyen még nem volt. (Annyi.) Tegnap este, mikor Anyuékkal beszéltem, már éreztem, hogy furcsa a hasam, mert meghatározhatatlan módon fájt: nem görcsölt, nem szúrt, egyszerűen fájt, olyan módon, mint még eddig soha. Ahogy telt, múlt az idő, a fájdalom nem hogy csökkent volna, de erősödött, annyira, hogy fürdetéskor már nem tudtam mit kezdeni magammal: hiába dőltem le, hiába ültem, hiába álltam, ott tartottam, hogy én itt és most meghalok, mert nem találok olyan pózt, amiben kicsit is enyhülne a fájdalom. A legidegesitőbb az volt, hogy gőzöm sem volt, mi ez, le sem tudtam irni (most sem tudom), mi a baj, azt sem tudtam megmondani, hogy fáj és azon stresszeltem, ha be is mennénk az ügyeletre, ott sem tudnék mit mondani, hiszen egyszerűen az egész hasam egy az egyben fájt, nyilallott és nem volt olyan helyzet, ahogy fordulva jobb lett volna. P. persze teljesen kiakadt, üvöltött, hogy mi az, hogy nem én altatom, úgyhogy némi küszködés után bementem hozzá jó éjszakát kivánni, de 5 perc simogatás után kijöttem, mert nagyon szenvedtem. 10 körül lefeküdtem, bevettem egy magnéziumot és próbáltam nem érezni, hogy szétesem, ami sikerült is, hiszen elaludtam és mikor 11 körül felébredtem, boldogan vettem tudomásul, hogy elmúlt a fájdalom, újra a régi vagyok. Elképzelésem sincs, mi volt ez a szörnyűség, de én már azon filóztam, vajon mennyi egy 29 hetes gyerek túlélési esélye - ráadásul Irországban... Hálát adtam az égnek, hogy 3 hét múlva megyünk haza, a Biztonságba... Eszembe jutott, amit Artúr mesélt, hogy mikor az idősebb lányuk született, fogóval segitettek rá és mikor fogta a totál véraláfutásos arcú gyereket, megkérdezte az orvost, hogy mégis, vajon el fognak-e múlni ezek a kék foltok, akkor az orvos csak a vállát vonogatta, hogy ő nem tudja, ebben nem illetékes, mert ő csak az anyákhoz ért, a babákhoz nem... Úristen, ráz a hideg, komolyan, ezt mégis hogy képzelik?! Az is felmerült bennem, hogy ha gáz van, beülök egyedül egy taxiba hétrét görnyedve, hogy vigyen a kórházba legyen szives? Esetleg felpakoljuk P.-t is, hogy AV is ott lehessen velem az ügyeleten?
Na, az igazat megvallva ezek azok a dolgok, helyzetek, amik az embernek tuti, hogy nem jutnak eszébe, mikor úgy dönt, más országba költözik...     

Krónika és döbbenet

Azért az milyen már, hogy az összes ismerős ovija közül a miénk az egyetlen, amelyik üzemel a héten, a többiben meg őszi szünet van? Tegnap a kezembe akadt a Manorbrook Montessori (a másik esélyesünk ugye) tájékoztatója és ott például tavasszal is van 2 hét szünet... Mint a suliban. Oké, tegnap mi is buktunk egy napot a bank holiday miatt, de basszus, igy, hogy akár az egész hetet bukhattuk volna, még egész jól állunk. Illetve bevallom, annak sem örültem volna, hogy márciusban visszajövünk, majd áprilisban egyből két hét szünettel nyitunk, vagyis befizetjük a teljes összeget és csak fél hónapot járhat 3,5 hónap kihagyás után.
Tegnap egyébként sikeresen vettünk piros nadrágot a H&M-ben, igaz, kicsit nagy, de azzal vigasztalom magam, hogy tavaszra jó lesz és különben is, elég vékony, most télen úgysem tudná hordani. Fekete garbót is találtunk, nagyon viccesen néz ki benne P., olyan, mint egy kis David Copperfield, haláli. Az utunk a Dundrumba nem volt ám felhőtlen: a maraton miatt ugyanis minden le volt zárva... Odafelé még csak-csak odaértünk, de visszafelé bármerre fanyalodtam, mindenhol rendőrökbe ütköztem, baromi idegesitő volt, hogy nem tudtunk hazajönni. A 15 perces út úgy jó 45 percig tartott, már tök ideg voltam, mert közben meg P. is fárasztott hátulról, hogy éhes meg álmos, hát marha nagy volt, mondhatom. A H&M-en kivül egyébként voltunk patikában és a Penneys-ben is, de az utóbbi olyan gáz élmény volt, hogy el is határoztam, hogy hanyagolom egy ideig, mert egyrészt mostanság úgysincs soha semmi inyemre való ruha ott, másrészt meg agybajt kapok az egymás sarkát taposó tömegtől. Öreg vagyok én már ehhez és túl stresszes, ha P. is ott liheg a nyomomban. (Pontosabban bár lihegne, pont az a baj, hogy nem liheg, csak bújócskázik, elrohan, rosszalkodik, miegymás.) A délután egyébként igen meghökkentően zajlott: 5 körül jött egy magyar pár megnézni az autót, majd némi bámészkodás után elmentek 5 percre kipróbálni és mire kettőt pislogtam, kiderült, hogy ők akkor most ezt el is viszik. Köpni-nyelni nem tudtam, hát milyen már ez, el sem tudtunk búcsúzni tisztességesen szerencsétlentől, eszem ágában sem volt, hogy a délelőtti Dundrumos utunk volt az utolsó közös élményünk, gondolta a fene, hogy az első érdeklődő elviszi, ráadásul aznap este, mikor megnézi... Persze, tök jó, hogy egy feladatot kipipálhatunk, de basszus, 3 év alatt teljesen hozzánk nőtt ez a kocsi és most sittysutty - hirmondója sem maradt. Egy tisztességes fotó sem készült róla (ezt később akartuk megejteni, hogy majd azzal hirdetjük), ki sem volt takaritva, le sem volt mosva... Szó se róla, tényleg örülök, hogy lehullott a vállunkról egy teher, de most itt maradtam egy batár autóval, amit még nem merek vezetni, de ha merném sem vezethetném, mert épp szerelőnél van, mert valamit ki kell cserélni benne, ergo itt állunk autó nélkül, mikor P.-t oviba kéne vinni és hetek óta igérgetem neki, hogy holnap elviszem egy magyar nyelvű Halloween-es foglalkozásra, de mint tudjuk, tömegközlekedni Dublinban (főleg P.-vel és terhesen) lehetetlenség... (Igyekszem én, de pl Malahide-ra van egy DART 8.45-kor, majd utána 9.44-kor... Őrület, nem? És az is, hogy otthon meg ha 7 percig nem jön a metró, már lincshangulat van... Eh...)
Szóval itt tartunk. Volt kocsi, nincs kocsi, van is kocsink, nincs is kocsink. De legalább P. "jelmeze" megvan. És remélem valahogy el is jutunk az oviba csütörtökön...   

Hétvége és egy kis szörnyülködés

Szóval a hétvége elég bennülősre sikerült a hülye időjárás miatt, de sebaj. Szombaton délelőtt még elküzdöttük magunkat a Marley Parkba, de P. csak bicajozott, mi meg ültünk a faházban és árultuk a fagyit. Borzasztóra fújt a szél, mikor kijöttünk a védett faházból, majd' arrébb tett, nem is értem, P. hogyan tudott cangázni. Ebédre bolognait csináltam, AV pedig megállás nélkül takaritott, mert délutánra meghivtuk az Artúrékat és rendbe kellett már kicsit kapni a lakást. Durva, hogy hiába pakolok, takaritok minden nap, mégis egy idő után olyan kosz és rendetlenség lesz, hogy ha vendégeket hivunk, előtte 4 órán át sikálunk mindent. Mikor P. ebéd után kidőlt, kettesben nyomtuk az ipart, de igy is alig lettünk készen, hihetetlen. P. amúgy a vendégség alatt teljesen meggárgyult, a miért korszaka után most elkezdte (folytatja) a parancsolgatós korszakát, percenként nem viccelek öt különböző dolgot tud kérni, megőrjit vele. Természetesen nem csinálunk meg mindent, amire felszólit, még ha mind kivitelezhető is lenne, mert piszkosul idegesitő, hogy mindig, folyamatosan kér valamit és azt hiszi, hogy két szolga csak arra van körülötte, hogy minden kivánságát lesse. A bosszantó, hogy hiába nem újdonság neki, hogy nem végzünk el minden feladatot, ami kipattan az agyából, ennek ellenére sem tanul és azért is nonstop nyomja és nyomja éppen mit csináljunk. (Múltkor már megfenyegettem, hogy bedobozolom a játékait és kidobom őket, ha nem ül le azonnal játszani valamivel csöndben, ahelyett, hogy engem csesztet, hogy kézműveskedjünk, gyertyázzunk, épitsünk autópályát, vasútpályázzunk, bújócskázzunk, miegymás.) Hihetetlen, milyen társasági lény, két percet nem tud magában szórakozni, folyamatosan igényli a közönséget, alig várom, hogy P2 üljön, odaültetem mellé, mint egy madárijesztőt, hogy nézze, szerintem P. ettől teljesen odáig lesz. (Még az is lehet, hogy az is elég lesz neki, ha a pihenőszékben leteszem mellé, miközben vasútpályázik haha, boldog álmodozás.) No mindenesetre társaságban töltöttük a délutánt és bár felnőtt beszélgetést nem igazán tudtunk folytatni, azért jó volt végre barátokkal találkozni. Kaptunk egy nagy tál tiramisut is, amit én még sosem csináltam szerintem, de majd fogok és félig elfogyott az én lúdláb tortám is, amit kipróbáltam, de azt hiszem, először és utoljára, mert pocsék lett. Hiába csináltam csak fél adag krémmel, igy is iszonyat tömör lett, ráadásul mivel nincs a krémben cukor valahogy keserű lett az egész, fúj, még mindig megvan ám, de lassan ki is dobom, ami nálam nagy szó. Artúrék után beugrottunk még a Sparba kenyérért és az óraátállitás mámorában meglehetősen későn zártuk a napot.
Vasárnap délelőtt elautóztunk Mickey füleket venni Blackrock-ba és hazafelé még benéztünk a stillorgan-i Dealz-be is. Ebédre mézes-mustáros csirkét csináltam, majd mikor P. felébredt, elmentünk a magyar boltba vásárolni és végre eljutottunk a Tescoba is. Most, hogy nézem, egész nap csak a boltokat jártuk, borzasztó, de ez van, az időjárás tényleg nem volt kedvező semmi kültéri programhoz és a megfázásom sem sarkallt arra, hogy bármi komolyabbat csináljunk.
Ha már a krónikánál járunk, azt azért még megörökitem, hogy péntek este voltam usziban, ami szokás szerint tök jó volt, imádom az itteni langyos dagonyát, ha hazamegyünk, szeretnék persze ott is úszni, de attól tartok kockává fogok fagyni a sportos uszodai vizekben. Tegnap egyébként megmértem magam meztelenül: 66,7 kg vagyok, borzalom a köbön, már 11 kg-t hiztam és még van hátra (elvileg) 11 hét... Mi lesz itt?

Bár ma bank holiday van, szóval az utcán csend és hullaszag, AV már fél órája elment dolgozni, hogy spóroljunk a napokkal és majd decemberben kapjuk meg ezt a plusz napot. P. persze egy órával korábban kelt, mint szokott a hülye óraátállitás miatt (új idő szerint fekszik, de a régi szerint kel, ki érti ezt), úgyhogy már megreggeliztünk, beágyaztunk, feltettünk két halloween-es posztert és most várjuk, hogy kinyisson a Dundrum és mehessünk plázázni*. (Az idő pár napja minősithetetlen: fél óra erős zuhé, fél óra napsütés, pára, mindemellett óriási szél, szóval kinti program kizárva.)  
Amúgy, hogy rinyáljak: rossz már ez a 29. hét, mert nem kapok levegőt. Az egy dolog, hogy meg is vagyok fázva és be van dugulva az orrom, de alapból sem tudok normálisan lélegezni, mert piszkosul magasan van P2 és folyamatosan ott érzem a jobb bordáim alatt a fejét, amitől még persze kaphatnék tisztességesen levegőt, de nem kapok, mert nem tudok eléggé kiegyenesedni vagy nem tudom miért. Mindenesetre baromi rossz, főleg fekvéskor. Ezen kivül stresszel a költözés rendesen, listázom össze-vissza, mit vigyünk haza, mit ne, miket kell még csinálnunk, miket kell még vennünk miegymás. Úgy tűnik, otthon mégsem veszünk kocsit, taxizni fogunk éjjel-nappal. Első körben P.-nek egyébként ovit kéne találni, mert azt decemberben el kell kezdenie, de bazzeg ezek a magyarországi magánovik (legalábbis azon a környéken, ahol én keresgélek, Budán gondolom más) valami iszonyatosan elkeseritőek, soknak nincs honlapja, de amelyiknek van, annak is minek, hát meglátom a dolgozókat és csukom is be kapásból a laptopot. (A galériákban találni érdekes fazonokat: műkörmös, alkoholista arcú óvónénik tömkelege, tudom, ettől lehetnek jó arcok, de ha kapásból antipatikusak**, mit tegyek?) Az ir ovikban legalább az épületekkel, szobákkal volt gondunk, a dolgozók egytől-egyig szimpik voltak, ezt irtam is anno, a személyezettel nincs probléma, csak az udvarnélküliséggel.  

* Kell vennünk otthonra Microlax-et, mert otthon csak kúp van és az "kemény", kell vennünk egy piros nadrágot és egy fekete garbót P.-nek, mert kitalálta, hogy csütörtökön az oviban Mickey akar lenni és fel kell adnunk egy levelet.

** Rájöttem, hogy AV mellett én is kinevelődtem: utálom az embereket, iszonyat kritikus lettem és soha semmi sem elég jó. Jaj.

A hét krónikája

Az elmúlt napok megint rohanósra sikerültek, (melyikek nem?) nem is volt időm a dokumentációra.
Kedden AV megvette a kocsit - majd ahogy jött hazafelé, kiderült, hogy "furcsa a fék". Totál letargiába estem, hogy marha nagy, veszünk egy kocsit, amit az első napon szerelőhöz kell vinni illetve azért is, mert szegény P. teljesen rá volt izgulva, hogy jön az új autó és nem jött, úgyhogy minden baja volt, nyűglődött, szenvedett, sirt, hisztizett...
Szerdán délelőtt a Nutgrove Shopping Centre-ben voltunk, a játszóházban, amit teljesen átépitettek. Csak egy órát maradtunk, mert nem tudtam, hogy van a rendszer, de elég is volt, ezalatt P. kiugrálta magát. Utána bementünk a Tescoba, no ott kissé összevesztünk, mert rohangált és erőszakoskodott és minden csokit meg akart vetetni, jól berágtam rá. Dél után értünk haza, pedig a Dealz-be már be sem jutottunk, mert ott is folyton csokiért kuncsorgott, nem is értem, mi ütött belé. Délután 6ig lehetett elhozni a kocsit, AV elé mentünk fél 6-ra, hogy biztosan odaérjünk a délutáni dugóban - ő pedig 5.50-kor jött ki... Belülről tajtékoztam és elhatároztam, hogyha bezár a garázs és nem tudjuk elhozni a kocsit, én elmegyek este valahová, mert nem fogom másodszor is végighallgatni P. csalódott hisztizését, miután egész délután csak Az Autóról beszélt. Hálistennek - bár volt dugó - 6.10-re ott voltunk a szerelőnél és még éppen el tudtuk hozni a kocsit, mivel odatelefonáltunk, hogy várjanak meg, kicsit késünk. Itthon P.-vel kipróbáltuk, működött minden (értsd: indexek, lámpák, rádió, kormány, vészvillogó) és azzal az igérettel, hogy a kocsikulccsal alhat végre felmehettünk vacsorázni és folytatni az estét.
Tegnap mig P. oviban volt, én bementem a Lidl-be vásárolni és utána beugrottam a Mothercare-be a Blackrock Shopping Centre-be. Mázlim volt, mert pizsamát kerestem és találtam is egy leértékeltet, 36 euró helyett igy elhoztam 7-ért egy csinos darabot. Fél 12-re értem haza, akkor beleszaggattam a tegnap este 7 és 11 között (!) készült gulyáslevesbe a nokedlit, csináltam P.-nek egy kevés tojásos nokedlit és belapátoltam az ebédem, nevezetesen az életemben először készitett, nagyon jól sikerült Gulyáslevest. (Mióta terhes vagyok, rengeteg olyan ételt főztem, amit előtte soha, szóval P2 szerintem tuti valami szakács lesz, hihetetlen, mikre rá nem vettem magam az elmúlt 6 hónapban.) Negyed 1-kor elindultam P.-ért, 1-re hazahoztam, mert 1.50-re időpontom volt a kórházba, második vizitre. (Második, a 29. héten, klassz. Ha nem megyek magánúton sehová, másodszor lettem volna terhesgondozáson, már ha ez az.) Mivel negyed 2-kor már ott álltam a buszmegállóban, úgy döntöttem, nem taxizom, 35 perc alatt gyalog beérnék a kórházba, ha nem lennék terhes, úgyhogy nekiálltam várakozni. 1 óra 40-kor jött a busz, de 1.52-re igy is ott voltam a tetthelyen. (Igen, 25 percet vártam a buszra egy 10 perces távon.) Bár időpontra mentem, a recepción 20 ember mögé álltam be a sorba, szó szerint álltam, mert ülőhely már nem volt persze. 2 után jutottam sorra, megkaptam a kis paksamétámat és egy 52-es sorszámot, hogy azzal álljak be vérnyomásmérésre várók sorába. A váróteremben egy tűt nem lehetett leejteni, mindenhol óriási hasak álldogáltak (nem tudom, tudja-e a magyar kormány, mit propagál a szüljetek minél többet parancsával) és számkijelző hiján (itt nincs ám olyan, úri huncutság), mindenki feszülten próbálta meghallani, épp hányas sorszámnál járunk. Három nővér folyamatosan kiabálta a számokat, ők a vérnyomásmérésre várakozókat igyekeztek nyakon csipni, velük párhuzamosan pedig az orvosok asszisztensei is szólongatták a nőket, szóval teljes volt a káosz. 3/4 3 körül sorra kerültem és kiderült, hogy 116/90 a vérnyomásom. Szuper. Mivel az előző leletemen alacsony volt a vasam, elküldött a nővérke vérvételre is, de figyelmeztetett, hogy vigyázzak, az orvosról le ne maradjak. Áttűztem hát a vérvételes részlegbe, 5 perc után levettek egy flaska vért (hiszen csak a vasszintet fogják nézni, mást nem), majd téphettem vissza az orvosokhoz. 3.10-kor jutottam be, egy nem tudom milyen nemzetiségű fickóhoz kerültem, aki megkérdezte, császárt vagy hüvelyi szülést szeretnék-e. (Semmi olyat nem kérdezett, jól vagyok-e, haha.) Miután mondtam, hogy császárt, rákérdezett, miért, én közöltem, hogy a hegrepedés miatt, mire ő úgy reagált, hogy dehát annak az esélye csak 1:200-hoz. Hm. Ennek ellenére ráirta a papiromra, hogy elutasitom a vbac-t és kért, hogy pattanjak fel az ágyra, megmutatja uh-n a babát. Szó szerint megmutatta: megkereste a szivét, dobog-e (hallani nem hallottuk), megnézte, hogy a feje és a feneke (feje a jobb bordáim alatt, a feneke a bal köldököm alatt), majd mindenféle méricskélés nélkül kikapcsolta a gépet, hogy ennyi volt. Esküszöm, egy percig nem tartott a vizsgálat. A bentlétem is véget ért ezzel, nagyjából 5 percet töltöttem a Szent Orvos előtt és kész, mehettem a dolgomra. A recepción újabb 20-25 percet vártam, mire leadhattam a papirjaimat, igy 3/4 4 körül léphettem ki a kórház ajtaján (ahol nagyhasú nők dohányoztak az utcán - áááááááááááá). 4 után értem haza pár perccel, fél 5kor levittem P.-t megnézegetni az új autót és egészen negyed 6-ig kocsiztunk. Utána vacsora, esti rutin és bár hulla fáradt voltam, fél 1-kor kerültem ágyba, nem is értem, hogyan.
Ma 9-kor (!) keltünk, úgyhogy turbóból készültünk, indultunk, de igy is csak 9.50kor tudtam leadni P.-t az oviban. Mivel üres volt a tank, elmentem a legközelebbi benzinkúthoz, majd onnan az nct központba bemutatni, hogy kicseréltük az autó egyik lámpáját, ami miatt múltkor nem ment át a vizsgán. 10 perc alatt végeztem, megkaptam a pecsétet és vidáman folytathattam az utamat a Supervalu-ba, mert szerettem volna egy gépi kávét. Hosszas nézelődés után beálltam a sorba azzal a néhány cuccal, amit vettem - és rádöbbentem, hogy a kávét elfelejtettem. Mivel sokan voltak, nem akartam kiállni a sorból, igy latte nélkül oldalogtam ki a boltból és indultam haza. Negyed 12-re már itthon is voltam, akkor leültem egy fél órát netezni, majd összecsaptam P.-nek némi ebédet és mentem vissza érte. Miután óriási dugók vannak - gondolom a hosszú hétvége miatt - majdnem fél 2 volt, mire hazaértünk, akkor ebéd és most szunya. 
Igy leirva nem tűnik iszonyatnak a hét, de rengeteg minden apró hülyeség volt, hulladék vagyok. Emellett az is kikészit, hogy 3 hét és megyünk, teljesen kétségbeejt, hogy valami véget ér és ami volt úgy többet nem lesz semmi... Tudom, tudom, ilyet nem illik mondani, de tényleg olyan bejáratott most minden és hamarosan robban az egész... Szeretném most megállitani az időt, ebben a csendben, nyugalomban. Hahh.

Új kifejezések

Még egyszerű a dolgom, igy próbálom követni a nyelvfejlődést... A mai nap eredménye: keep going, once more, heads down, heads up meg még kettő, ami most nem ugrik be. Egyébként ma a talpukkal nyomtattak: egy nagy teddy hengerrel (P. szerint Daddy Pig hengerrel) befestették a lábukat és úgy kellett lenyomatokat késziteniük. Nagyon lelkes volt utána. Édescsillag.

Minden stimmel

Volt az általános iskolában egy Kecskés Peti nevű osztálytársam, aki a legszebb kisfiú volt az osztályban (mostanság rákerestem, hát nem lett túl jóképű felnőtt, de gyereknek tényleg csodálatosan szép volt) és emlékszem, azon gondolkoztam már 9 évesen, hogy ejjj, de jó név is ez a Peti* és de jó lenne, ha az én fiamnak is egyszer olyan vicces haja lenne, mint neki és erre tessék. Eltelt több, mint 20 év és ime:

* Ennyi ideje tudom, hogy az első fiam Péter lesz, bizony.

Only in Ireland

Most olvasom a fb-n egy ismerősnél:

"Elvittem ma a kocsit NCT-re ( müszaki vizsga), mikor végeztek KITOLTÁK a kocsit, (ami már gyanus volt, miért tolják...) majd közölték, minden rendben van, nem kell aggodjak, átment a müszakin... Csak nem lehet vele menni, mert nem indul be!"

Nemzettudat

Nézegetjük a furcsa hintát a játszótéren és P. megjegyzi, hogy ezen hogyhogy nincs biztonsági zár, mert Amerikában volt.
- Hát az emberek azt hiszik, hogy az ir gyerekek ügyesebbek, mint az amerikaiak, ezért nem kell nekik. (Nem akartam belemenni, hogy Amerikában mindenki mindenért perel.)
- De hát én magyar vagyok.

Jaj, de kár...

... hogy homályos lett:

Helyek, autók, pontosabban egy autó vagyis kettő

Csak a rend kedvéért mondom, hogy mig P. tegnap délelőtt ovizott, én vettem neki egy kordgatyát, magamnak egy harisnyát és bevásároltam a Tescoban. Utána beültem inni egy teát a Bagel Factory-hoz és ettem egy minősithetetlenül szar scone-t, de azzal vigasztaltam magam, hogy legalább nem muffinnal hizlaltam a combom, a scone mégis kevésbé durva, mint egy muffin. Ma délelőtt jártunk a Mellowes Parkban, a Crescent Parkban és a John Paul II Parkban, mind a három játszótere egész jó volt, szóval szépen elvoltunk, igaz, negyed 2 volt, mire hazaértünk, úgyhogy csak egy kis bolognait tudtam összecsapni ebédre, amit - láss csodát - P. életében először megkóstolt. Ahhoz képest, hogy a bolognai olyan ultimate gyerekkaja és az egész napos ovikban heti kétszer van körülbelül, vicces, hogy 3,5 évnek kellett eltelnie, hogy ráharapjon Mr Válogatós. Mig mi mókáztunk, AV megvette a kocsit, jó ez a munkamegosztás, de alig várom, hogy végre én is láthassam az új családtagot. Mig el nem adjuk a Mazdát, most két kocsink lesz egy ideig, mókás, ilyen sem volt még.

Fogyasztás

Ezt a lúdlábasat szeretném még a héten megcsinálni, igaz, én szerintem fele mennyiségű krémet fogok beletenni, mert ez igy nagyon brutálnak tűnik. Ezer éve készülök a citromkrémre is, ami múltkor isteni lett, még jó, hogy tegnap határoztam el, hogy "fogyózni" kezdek, mert nem lesz ennek jó vége, ha már a 29. héten 65,7 kg vagyok meztelenül (55-ről indultam) és a combom kerülete 58 cm. Sirok. (Csipő- és derék- és mellméretet nem mértem, felesleges, nem vagyok hülye.) Éjjelente úgy fájnak a combjaim, hogy meghalok, rettenetes hájtömeg van rajtuk, most ez viccesen hangzik, de tényleg, iszonyatosan néznek ki, másnak a hasa borzasztó, nekem a combom, fúj, utálom. Szülés után spinningelni szeretnék, lehet, hogy arra használom majd a heti egy estémet, az végülis kardió is (asszem) meg mégis csak a combokat dolgoztatja, más testrészemmel egyelőre nincs bajom, nagyon bizom benne, hogy a hasam marad nagyjából a régi (oké, felkészültem, hogy nem, de azért annyira nem lehet majd rossz, vagy ha igen, akkor a bőröm lesz csúnya, az izom nem hiszem, hogy elsorvadhat sitty-sutty, úgyhogy ha bő lesz a bőröm, azon a sport úgysem segit) és azt sem hiszem, hogy hirtelen háthájat növesztenék, úgyhogy elég egyértelmű, melyek a problémás részeim, azokkal kell foglalkozni és kész. Na ezt ismét szépen kielemeztem, viszlát.

Döntés

Ezt a böhit vesszük meg holnap, ha az autószerelő rábólint, hogy okés. Kicsit aggódom a méretétől, a szagot egy iraki (iráni?) fickó állitólag kiszedi 150 euróért, ő a Legjobb a szakmában, Bono is hozzá jár állitólag haha.
Délután amúgy P. rosszkedvűen kelt és azt állitotta, hogy ha csinálok neki mézeskalácsot, elmúlik a rosszkedve. Úgyhogy csináltam. (Pontosabban nem mézeskalácsot, ilyet, de mindegy, hasonló.) Nem vagyok normális. Mondjuk most eszi ezerrel, de egész délután azzal tököltem. Most pedig nekiállok P.-nek ovit keresni otthon. Brrr.  

Hétvége meg totalcar meg jövőkép meg bili

Na tehát mint irtam, a hétvége az autóvásárlás lázában telt. Ahogy elnézem, jó rég irtam arról is, merre jártunk, nem mintha olyan sok izgi és új helyen lettünk volna, de mégis. Kedden a gyönyörű időben délelőtt elmentünk a Santry Demesne játszóterére, ami szép volt, jó volt, teljesen rendben volt. Hazafelé beugrottunk (volna) a Balcurris parkba is, mert ott állitólag két játszó is van a google maps szerint - no most ehhez képest egy sem volt, pontosabban egyet találtunk, de szégyenletes állapotban, be sem teszek képet, mert undoritó. Ha egyszer fotós leszek, végigjárom az ir elhagyatott játszótereket, roppant szomorúan néznek ki, mindenhol üvegcserép, hulladék, szemét, letört hinta, összefestett csúszda, borzalom. Szerdán az idő gyökeresen megváltozott: árvizveszély volt, egész nap ömlött az eső. A Mount Merrion playgroupban töltöttük az időt, P.-nek tetszett és nekem is, imádom, hogy mióta oviba jár, próbálja csinálni a dalokhoz tartozó mozdulatokat, ezeket eddig abszolút negligálta, de most megszállta az ihlet és ugrál, mutogat, nagyon vicces mondhatom. Mivel kedd este meccs volt és le volt zárva a környék, csak csütörtök este jutottam el úszni, de igy is jó volt, a lényeg, hogy a heti egy meglegyen. Délutánonként egyébként most már nem nagyon megyünk sehová, mert mire P. felébred, 4 óra, mire elindulnánk, fél 5, akkor meg már nem indulunk neki, inkább beszélünk Anyuékkal Skype-on vagy itthon lógunk. Mióta heti három délelőtt ovis ugye, iszonyatosan rohan az idő, mindig csak arra eszmélek, hogy úristen, hétvége van, mert az ovis délelőttök sitty-sutty elmennek, a két közös délelőttünk szintén, a délutánok pedig megint csak egy szempillantásig tartanak, mert hamarabb sötétedik és mint irom, P. elég későn kel... Péntek délelőtt, mig P. ovizott, mi autót néztünk AV-vel az ömlő esőben: egy Opel Vectra-t és egy Skoda Fabiat kukkoltunk meg, utóbbit meg is vettük volna, de aznap este már eladták, mi meg még szerettük volna még egyszer megnézni szép időben... Sebaj, ezt a Sors akarta igy, ott és akkor esőben tuti nem hoztuk volna el, úgyhogy ez van, valaki másra várt az az autó, ez van.
A hétvége tehát ismét az autónézegetés hevében telt: szombat délelőtt mi P.-vel a Phoenix Parkban múlattuk az időt a vizes játszón, AV pedig megnézett egy Renault-t. Bár kikötöttük, hogy francia autót soha, úgy tűnt, ő szivesen megvette volna, én viszont kötöttem az ebet a karóhoz, hogy nem, az igazat megvallva azt sem tudom, minek nézte meg egyáltalán, ha egyszer megbeszéltük, hogy Renault, Peugeot nem... Mindegy, túlvagyunk rajta, nem hoztuk el hálistennek. Mig itthon főztem és ebédeltünk, AV egy blackrock-i kereskedés kinálatát mérte fel. Egy Skoda Octavia-t és két Ford Focus-t nézett ki, mindhárom szuper lett volna, kaptunk volna rájuk egy év garanciát és 1000 euróért beszámitották volna a Mazdát (ez szuper, máshol 250! euróért számitották volna be, pfff, idióták), csakhogy az autók árai jóval a piaci árak felett voltak... (Ez annyit tesz, hogy 1000-1500 euróval kerültek volna többe, mint a hasonló korú és állapotú, de magánszemélytől vett kocsik.) Délután vásárolgattunk kicsit: a Stillorgan Shopping Centre-ből hoztunk bubble wrap-et (ezt AV úgy vezette be, hogy menjünk az Argosba wrap-ért, mert be kell csomagolni a piano-t - no itt döntöttem el, hogy fityisz Németországnak, hát szegény P. ebben él 3,5 éve, most hogy kezdjünk el vele egy vadonat új nyelvet?) illetve benéztünk a Mr B's play centre-be, mert P. nagyon szeretett volna ugrálóvárazni, de sajnos szülinapi buli volt, igy az egész le volt zárva, nem mehettünk be... Mig ők a Dealz-ben tombiztak, én a Tescoban vásároltam, majd 7 körül, már sötétedés után értünk haza.
Vasárnap délelőtt mivel eléggé rosszul voltam, a fiúk a Palmerstown Parkban játszóztak és AV elvitte P.-t az autókereskedésbe megmutatni neki a szombaton kinézett három kocsit. Délután mig mi a Millenium Parkban játszóztunk P.-vel, AV egy Nissan Almera-val ismerkedett, majd közösen átmentünk Ballymun-ba megnézni egy Skoda Octaviat. Mivel a Skodások kicsit késtek, mi bementünk P.-vel a Home Store-ba nézelődni a karácsonyi diszek közé, majd mikor kijöttünk vetettünk mi is két pillantást a kocsira és indultunk is haza, mert már 7 felé járt az idő. Ezután a két kocsi után a blackrock-i kereskedő ajánlatai kissé elhalványultak, mert rájöttünk, hogy 1000-1500 euró nagyon sok pluszban az egy év garanciáért (amiből nem is fogjuk használni a kocsit 4-5 hónapig) és nem akarunk 7-8000 euróért kocsit venni, ha 3-4000-ből is már jót kapunk. Az este a két legutóbb megszemlélt kocsi esélyeinek latolgatásával telt: a Nissan Almera drágább, ciripel benne valami, de egy abszolút szimpi fickó árulja, a Skoda Octavia pedig olcsóbb, óriási a csomagtere, viszont dohányos kocsi volt és félő, hogy azt a szagot sosem fogjuk tudni kiszellőztetni belőle... Én szivem szerint a Nissan felé húzok, mert kisebb, a Skodába beleülve elvesztem és roppant kényelmetlenül érintett, mekkora, AV viszont pont azzal érvel, hogy azért cserélünk kocsit, hogy több helyünk legyen, arról nem beszélve, hogy a Nissan kicsit csörgött, a Skoda pedig nem... Persze ő is ingadozik, mert még sosem volt dohányos kocsink (csessze meg, ki az a hülye, aki cigizik az autójában, bahh, megőrülök az ilyen hülyéktől)... Jó lenne már túllenni ezen az egészen, kicsit unom már a latolgatást, a keresgélést, szeretném az utolsó három hetet nyugiban tölteni itt, de félek, amilyen válogatósak vagyunk, novemberre húzódik a vásárlás és nem fogjuk tudni kiélvezni az utolsó hármasban töltött napokat Dublinban.

Mostanság egyébként egyre többet parázunk azon, mi lesz jövőre, olyan békésen hullámzó, olyan egyszerű most az élet, P. már nagy, alig van vele gond, van saját életünk, ha lenne babysitterünk, akkor kettesben is tudnánk némi időt tölteni, P. szerintem lazán engedélyezne hetente-kéthetente egy délutánt vagy estét, ehhez képest nemsokára véget ér ez az idill és újra kezdődik az őrület (a csendes őrület egy pillanatát lásd balra), ami előzetes tapasztalataink szerint legalább egy évig fog tartani, súlyosbitva némi testvérféltékenységgel és magával P.-vel... Szegénykémet egyébként úgy sajnálom, nagyon várja a "kistesót", naponta elmondja, hogy alig várja a karácsonyt, sokszor simogatja meg puszilgatja a hasam, óv, véd, nehogy bajunk essen, kérdezgeti, hogy kell pelenkázni, fürdetni, mert azt majd ő akarja csinálni és kicsit úgy érzem, becsapjuk, mert gőze sincs, mi vár rá, mi vár ránk. Tudom, tudom, ez nem igazi becsapás, elvégre nem kezdhetek el neki huhogni, hogy hűűű te, ha megszületik a kistesó kevesebb idő fog ám jutni rád, vége lesz a jó világnak, miegymás, de akkor is, megszakad a szivem, hogy ilyen kis rendes és naiv és fogalma sincs róla, hogy a változások, amiket úgy vár, nem lesznek egyértelműen pozitivak számára. Úgy szeretem ezt a kis törpét, nem akarom, hogy úgy érezze, hogy a háttérbe szorul... Mostanában csomószor villannak be jelenetek, milyen szuper napjaink, programjaink voltak kettesben, micsoda kis kirándulásokat tettünk és ezek már most rettenetesen hiányoznak. Azon filózom, hogy most másodjára már okosabbak leszünk majd, P2-t jóval hamarabb elkezdjük idegenekhez szoktatni, mert én semmiképp sem szeretnék lemondani a P.-vel kettesben töltött órákról. Egyelőre nem tudom, hogy fogjuk megoldani, de arra gondoltam, mindenképp szeretném, ha továbbra is lennének 1) Apa-Fiú délelőttök vagy esték (ez mondjuk oké, én leszek itthon a kicsivel, ők meg elmennek játszóterezni, vásárolgatni, mint mostanság néha) 2) Anya-Fiú programok (teszem azt hétvégén vagy ha már nagyobb P2, akkor egy-egy ovi nélküli délelőttön, babysitter segitségével) 3) külön programok nekem is, mikor AV van mindkét gyerekkel (mondjuk heti egy szabad este) és 4) külön programok AV-nek, mikor én vagyok velük, ő pedig röpizik vagy zenél. Ha nem is heti szinten, de havi egy-kétszer jó lenne, ha ezúttal beleférne némi felnőttes program is, mikor egy hétvégi délután vagy este kettesben lehetünk, most, hogy P. ovis, az sem érdekel, ha valaki magyar vigyáz rájuk, úgyhogy abban bizom, hogy könnyebben találunk valakit, mert sok óvónő, dadus van kinn, akik normálisak, csak őket ugye eddig nem vettük számitásba, mert a lényeg a nyelv lett volna, most viszont a közös program... 
No, most hogy ezt igy kielemeztem, átgondoltam, kihúzom a kezem a biliből és felkeltem P.-t, de előtte beillesztem ide a legújabb ovis remekét, szerintem oltári:

Inglis & ájris (bocs, ojris)

P. legújabb ovis hozománya a "dezővik pámpám". Viszonylag hamar leesett, hogy ez valami days and week akar lenni, igaz, először azt hittem, hogy that's a week, de nagyjából két perc után rájöttem, mi ez... A pámpám az taps amúgy, de mivel altatáskor jutott eszébe, nem mert tapsolni, csak pámpámolni.
Egyébként úgy tűnik, feladtuk Németországot, csórikám olyan ügyes már angolból, nem tiltakozik ellene, ráadásul olyan jólesően ismerős már ez a város...
Ma azon röhögtünk, hogy néztünk két újabb kocsit és miközben az egyik felé haladtunk, irtam egy sms-t a másiknak, hogy adjon meg pontos cimet, amit be tudunk majd irni a gps-be, mire a hülyéje irt egy olyat, hogy Gullivers retail park, igy, mindenféle cim nélkül és először káromkodtunk egyet, hogy bazzeg hogy lehet ezt igy, hát honnan tudjuk hol van az a hely utcanév nélkül, de egy perc után beugrott, hogy aha, hát tudod, ott az IKEA-val szemben láttam kiirva múltkor... (Volt az a vicces videó, ahol az irek jellegzetességeit röhögték ki, abban volt egy jelenet, hogy egy pubban megkérdezi a fickó a nőtől, hogy ha Dublinban lakik, ismeri-e xy-t, mire a nő elkezdi forgatni a szemeit, hogy jééézus, hát Dublin egy nagyváros, honnan ismerhetné xy-t, majd damn, I know him... Hát igy voltunk most mi is, mókás.)    

Have to

Rájöttem amúgy, mi idegesit halálosan anyósom kommunikációjában: nála minden "úgy kell". Én - és szerintem az emberek 90%-a - roppant érzékeny vagyok a puszta szavakra és ha kérés nélkül úgy kezdi el az észt osztani, mondjuk ha épp P. hisztizni kezd, mig Skype-olunk, hogy "ilyenkor azt kell csinálni, hogy...". Bazzeg, egyrészt ki kérdezte, másrészt meg mi az, hogy úgy kell?! Nem értem, hogy létezhetnek olyan emberek, akik szerint az egyetlen üdvözitő út az az egy, amit ők követnek. Lehet, hogy bosszantana a mindenbe belebeszélése akkor is, ha úgy kezdené az ötleteit, hogy "és mi van, ha ilyenkor..." vagy "azt próbáltátok már, hogy...", de hogy ez az "ilyenkor azt kell, hogy..." egyértelműen felcseszi az agyam annyira, hogy már meg sem hallom, mit mond, csak zsigerből tiltakozom, az biztos. Azt nem értem amúgy, hogy az igy beszélő embereknek (mert tuti nem ő az egyetlen), nem tűnik fel, hogy az ilyen kommunikáció bezárja a beszélgetőpartnereket és élből ellenkezést vált ki? Vagy van, akit ez a határozott parancs nem idegel és képes igy is elfogadni, amit a másik mond?
Egyébként ez az egész úgy esett le, hogy tegnap mikor meséltük az autónézéses kalandokat, úgy reagált, hogy ja, hát autót venni nem igy kell. Nem igy kell bazmeg. Soha nem volt autója, soha nem vett autót, jogsija sincs. 30 éve egyedül él, azóta évente kétszer ül kocsiban. De ő tudja, hogy kell autót venni. Most nem őrület?!

Ég

Autó és babakocsi keresőben nyomjuk, hiszen miért is lehetnének szabadok az estéink. Annyira szeretnék végre megnézni egy filmet, jut eszembe erről: a fosszar Sky megint nem működik (ha valaki valaha ideköltözik, csak Sky-t ne akarjon, mert folyton elromlik és van pofájuk 100 eurót kérni, ha kijön valami szerencsétlen, aki úgy két hónapra képes helyrepofozni a rendszert. Nem mintha sok tv-t néznénk, reggel, ovi előtt szokta P. megnézni a Jungle Junction-t meg a Mickey Mouse Clubhouse elejét, majd délután megnéz még két bárgyú rajzfilmet és ennyi, mi sosem nézünk semmit, mert 600 adóból a fene sem tudja, épp hol megy valami jó és lusták vagyunk keresgélni. Múltkor amúgy márciustól augusztusig nem néztünk semmit, mert ugyanúgy, mint most, no signal-t irt ki a tévé és nem vettük a fáradtságot, hogy megjavittassuk (igaz, ezalatt voltunk Amerikában is 2 hónapot vagy mennyit), no de mi van most, október közepe és megint nem megy ez a szar, hát mondom én, hogy egy rakás ócskaság az egész, Sky-t soha többet, no most fogadtam meg.

Lunchbox

Tulajdonképp inkább csak magamnak irom le, mit rakok bele, mert ahogy "öregszem", félő, hogy kihagyok valamit és akkor kitörik a botrány, igy viszont, ha Irok Egy Listát, azt bármikor elővehetem ellenőrzésképp és mellesleg emléknek sem lesz utolsó.
A lunchbox nálunk egyébként elevensesbox, mivel utána itthon ebédelünk szépen, szóval annyi van benne, amivel kihúzza a fél 9-es reggelitől (péksüti / szalámis kenyér / két fokhagymás bagett szelet és viz) a fél 2-es ebédig.
Szóval a tartalom:
- némi gyümölcs (alma szeletelve / eper / áfonya / szőlő / mandarin - egyszer próbáltam répával cselezni, hátha a közösség ereje ugye, de nem vertem át, hazahozta és vádló tekintettel kérdezte meg, miért kapott répát)
- ha úgy hozza a sors, hogy van itthon, akkor ha "csak" almát tudok adni, akkor beteszek mellé egy yoyo-t is, imádja és állitólag cukor sincs benne
- mini doboz mazsola
- egy kis flakonos joghurt (mint a danone actimel) szivószállal együtt
- egy rúdsajt vagy spagetti sajt

- valami egészségesebb rágcsa (ha van, akkor túró rudi, ha nincs, akkor egy cerbona vagy egy kellog's szelet)
- ha szorulásos napok vannak, az "egészségesebb rágcsa" helyett kap egy smoothie-t vagy egy zacskós gyümipürét 

- egy-két darab rice cake (ha egy, akkor kap mellé két cracker-t is) 

- némi édesség, keksz (két Belvita keksz / négy almás mini rice cake / két csokis malted milk keksz / két oreo keksz / két csokis digestive / három rich tea / két házi keksz-szerű süti)  

- egy 2-3 decis sportkupakos viz

Mondjuk most, hogy igy leirtam, mit eszik délelőttönként, annyira nem csodálkozom rá többet, milyen keveset eszik délután / este.

Gondolatok a pincéből

Egyébként teljesen elszomorit, hogy olyan rokonokkal vagyunk körbevéve, amilyenekkel.
AV nagymamája több, mint fél éve kórházban van, haza nem mehet, mert nincs aki ellássa. A lakása ott van, ahol nekünk kéne: metró mellett, anyósom közelében és anyuéktól sem túl messze. A január-februári időszakban tuti nem fog hazamenni (és nyilt titok, hogy ő már soha nem fog oda hazamenni), ehhez képest mikor anyósom vázolta, hogy milyen gondban vagyunk, hogy lakást kell találnunk, de rövid távra alig akarja valaki kiadni és egyébként is, keresgélni a kilencedik hónapban, kifizetni egy vagon pénzt úgy, hogy AV fizetés nélküli szabira kénytelen jönni, hogy otthon tudjon lenni, nem túl felemelő dolog (amellett, hogy oké, ki fogjuk birni, csak hát lesz elég egyéb nagy kiadásunk is), eszébe sem jutott sem a nagyinak, sem AV nagybátyjának, hogy héjj te, hát ott áll egy lakás üresen, minek mennétek máshová... Nem akarok bunkónak tűnni, valószinűleg el sem fogadtuk volna az ajánlatot, de az, hogy fel sem merült bennük a dolog, az azért kicsit fáj. Furcsa egy család egyébként, ez a sztori már csak hab a tortán, csak olyan elkeseritő, hogy ha nem lennénk ilyen anyagi helyzetben, biztosra veszem, hogy akkor sem segitenének. Azért ez szerintem elég gáz.    

He-he

Azon gondolkodtam, hogy nincs talán jellemzőbb dolog a tesómmal kapcsolatban, mint hogy nem akarják megkérdezni a születendő gyerekük nemét.

És akkor P. is

Életében először van alvóstársa: Cincin. Viszi a oviba is, újabban pedig beteszi a kabátzsebébe, hogy onnan kukucskáljon ki. A legviccesebb, hogy esténként, mikor kijövök (mert ez úgy van most, hogy Apa mesél, én váltom, kicsit benn vagyok (10 percet kb) és kijövök), mindig visszahiv, hogyaszongya: Cincin kitakarózott, nem tudom betakarni / képzeljem el, hogy Cincin az előbb hideg volt, de már bemelegedett / takarjuk be Cincin hasát is, ne csak a lábát / stb. Egyelőre röhögök nagyon ezeken, baromi aranyos szerintem.
Viselkedésileg amúgy a múltkori dicsérő szavaim óta meggárgyult: mindenre nem-et mond (későn érő tipus), olyan, mintha a Zimmer Feriből lépett volna elő, még ha nem is úgy gondolja, akkor is betesz egy nem-et a mondataiba az ellenség megtévesztésére. Valószinűleg a magasabb stresszszintünk miatt egyébként égetnivalóan rossz tud lenni mostanság: nem  mos kezet, nem veszi le a cipőjét, nem öltözik fel, direkt nem csinálja, amit mondunk neki, ha viszont valamit megtiltunk, tuti, hogy elereszti a füle mellett és azért is csinálja. Baromi idegőrlő tud lenni, néha legszivesebben lekevernék neki egy pofont, úgy kihoz a sodromból (például mikor össze-vissza dobál a lakásban egy szigszalagot és hiába szólok rá ezerszer, akkor is folytatja, nekicseszi a tévének, az ablaknak, én meg tombolok - ha elveszem tőle, persze jön az üvöltés), néha nagyon nehéz kezelni ezeket a helyzeteket, bele sem merek gondolni, mi lesz, ha kettő lesz és külön-külön is rosszalkodnak meg még ráadásképp egymással is veszekszenek. Miután AV a munkahelyén nagyon rosszul érzi mostanában magát, nagyon nehezen viseli P. baromságait, pillanatok alatt össze tudnak veszni, mert AV türelmetlenebb, mint máskor, P. meg ugye szófogadatlanabb, mint máskor, szóval "remek" párost alkotnak ketten, ami azt jelenti, hogy nekem kéne inkább P.-vel lennem, hogy tompitsam a konfliktusokat, de én meg ugye szintén idegesebb vagyok, mint normál esetben, egyrészt, mert stresszel az előttünk álló feladattömeg, másrészt meg mert baromira feszélyez, hogy nem vagyok a régi, nehezen mozgok, nem tudok hajolgatni, guggolni, itt fáj, ott szúr, amott rúg, úgyhogy néha pocsék ám a hangulat mifelénk, de nincs mit tenni, ezt is túléljük majd valahogy, közben pedig imádkozom, hogy P. térjen vissza a valós önmagához és vegyen vissza az erőszakosságából, az ellenkezésből és a szófogadatlanságból végre. (Vannak jó napjai amúgy, hétfőn pl kifejezetten jól viselkedett, de tegnap már pl az idegeimre ment, ma meg olyan közepes eddig...)

Újabb tünetek

Nem tudom, irtam-e már, de mostanság nagyon gyakori, hogy éjjel görcsöl a lábam. Nagyon gáz, a talpamtól kezdve a vádlimon át a combomig bármi be tud görcsölni és baromira fáj, húznom kell kézzel, hogy javuljon meg, fúj. Emellett az orrom folyton száraz, ha piszkálgatom, ilyen véres izék jönnek ki (elnézést), ha meg levegőt veszek, fáj. Ezen kivül rengeteg tejet kell innom - pedig alapból utálom. Érdekes dolog ez, egyszerűen nem értem, hogy lehet most tejmániám, mikor nem is szeretem. Mondjuk pár hete a gumicukorra kattantam rá, ez jobb, de akkor is. Ja és a tökmag. Több maréknyi tökmagot pusztitok el esténként, ez is milyen hülyeség már, tökmagot, atyaég, nem is tudom, mikor ettem ilyesmit utoljára. Tej és tökmag mellett white pudding-on élek, a napokban vettem először, azóta mindig kell, hogy legyen a hűtőben, különben rosszul érzem magam...
Amúgy nem voltam úszni, mert meccs volt (Irország Kazahsztán haha) és le volt zárva a környékünk... Mit ne mondjak, nagyon örültem, mikor erre rájöttem, de megbeszéltük, hogy ha esik, ha fúj, csütörtökön vagy pénteken mindenképp megyek. Sport helyett sütöttem egyébként szilvás pitét délután, nagyon jó lett, zseniális vagyok, ennyi.

HELP

Amúgy tök kétségbeejtő: jövőre hazamennek a Mártiék is (előttünk jöttek kicsivel, 2008 augusztusában), Brúnóék is (ők 2006 óta vannak kinn) és AV egy másik magyar kollégája is (ő nem tudom, mióta volt itt). Mióta itt vagyunk, hazamentek a Gáborék (AV legjobb barátja volt itt, 5 év után költöztek haza), a Petiék (ők mondjuk Franciaországba mentek, mert a csaj francia, szintén 5 év után), a Viktor elment Hongkongba, a Zoli meg ugye átment Amerikába.
Szó szerint senki sem marad velünk itt... Szipp. Egy kezemen meg tudom számolni a magyar ismerőseinket, barátainkat, ez azért cink, nem? Maradnak Zsombiék (naná, most nyáron jöttek ki), az Eszterék (jön náluk is a második gyerek, április elejére várják), a másik Eszterék (ők elég röghöz kötöttek, azt veszem észre), az Artúrék (náluk a nőci nem akar semerre váltani, a fickó lépne le ezer éve) és gyakorlatilag ennyi.
Elég szarul állunk.

Napjaink úgy váltják egymást

A tegnapi napom egyébként rendesen mérgelődéssel telt: gyakorlatilag az egész szabad délelőttöm el volt cseszve. Mivel kértem AV-t, hogy kisérjen el minket az oviba bejelenteni, hogy egy hónap múlva hazaköltözünk, természetesen vissza kellett hoznom a Céghez, igy nem maradhattam nézelődni - ez mondjuk okés, én kértem, hogy ő tárgyaljon, én képtelen vagyok pénzügyekben alkudozni, ő a kupec, én bármire rábólintok, no de utána hazajöttem ugye és jött egy paraszt postás, akivel jól összevesztem, mert egyrészt buta volt, mint a segg; másrészt lusta volt, mint egy disznó és harmadrészt pofátlan, mint egy csomagszállitó postás. Egész délelőtt panaszlevelet irtam a postának és tudom, széllel szemben semmi értelme pisilni, de jól esett, hogy leirtam a felháborodásomat. Azóta csekkoltam amúgy a posta fb oldalát és többen szidják őket, el is határoztam, hogyha egy hétig nem jön válasz a panaszkodásomra, oda is kiteszem a levelet, olvassa csak más is, mekkora barmok. Van itt GLS meg DHL is, nem ők az egyetlenek, hiszek benne, hogyha sokan szidnak egy társaságot, akkor előbb-utóbb elpártolnak tőlük a vevők és mehetnek a fenébe. Délután, hogy mozogjunk kicsit, kivittem P.-t a Poolbegre és hazafelé beugrottunk egyet Tescozni, nagyjából ennyi volt a nap.
Ma mivel gyönyörű idő van, voltunk a Santry Demesne játszóterén, ami kedves kis hely, utána viszont elgurultunk a Balcurris Parkhoz is, ami valami döbbenet: majd ha áttöltöm a képeket, megmutatom, mert szégyen, hogy hanyagolhatnak el egy szinte új játszóteret ilyen durván. Holnapra esőt mond a változatosság kedvéért, úgyhogy Mount Merrion Playgroup lesz a délelőttből szerintem, ma viszont még szeretnék elmenni úszni, mert heti egyszer mindenképp mozognom kell, már igy is 65 kg vagyok, őrület.
Ami a hétvégét illeti, jó volt, bár sokat esett, igy ezúttal Bray kimaradt... Szombaton délelőtt a fiúk Herbert Parkoztak, én főztem, majd délután elvittem P.-t kicserélni a télikabátját a Dundrumba. Ott megfogadtam, hogy soha többet nem viszem 1) egyedül 2) hétvégén oda P.-t, mert agybajt kaptam tőle is és a tömegtől is. Mivel próbálgatni kellett a kabátokat, kénytelen voltam elvinni magammal, bár AV szivesen vigyázott volna rá otthon, de igy mit volt mit tenni, küzdöttem. Miután fél óráig könyörögtem neki, hogy szakadjon ki az Imaginarium-ból, elrángattam a H&M-be és végül egy szép kék kabátot választottunk (nem, nem lánykabát, nem tudom, miért oda van sorolva), örülök neki nagyon, csinos benne. Hogy passzoljon hozzá a sapka, azt is kicseréltük, szürke helyett igy kapott egy fekete tökfödőt, igazán jól áll neki, én mondom. Ezután némi ismételt játék után (persze, miért is ne lenne három játékbolt a H&M mellett... P. amúgy erről nem birt leszakadni, totál odáig volt tőle, még mindig megőrül az ajtós / záras cuccokért...) a Penneys-be visszavittük P2 hálózsákját (hiszen pénteken vettem neki másikat a Dunnesből és az vastagabbnak tűnt), majd húztunk haza. Este még a fiúk elmentek a Tescoba, én meg próbáltam kiheverni a plázázás kinjait azzal, hogy csináltam szilvásgombócot.
Vasárnap a St Anne Parkban kezdtünk délelőtt, ahol szemerkélt ugyan az eső, de kitartottunk. Hazafelé bementünk a magyar boltba Túró Rudiért, majd ebédre pörköltet ettünk tésztával és a maradék szilvás gombóccal. Délután a Halfords-ban volt jelenésünk, mert kellett vennünk két izzót a kocsiba, utána pedig benéztünk a Smyth's-be is, ahol P. példásan viselkedett, azaz nem hisztizett, nem fetrengett, hogy neki ezt vagy azt azonnal vegyünk meg, csak halkan suttogott a fülembe, hogy majd ezt vagy azt kér karácsonyra. Nagyon megsajnáltam az igazat megvallva, látszott rajta, hogy örökre maradna, egy Jungle Junction figurát például különösen nehezen hagyott ott, de megigértem neki, hogy irok majd Santa-nak és lehet, hogy kap egyet hamarosan. (Én mondjuk egy társasjátékot szivesebben vennék neki, de sebaj.) A Smyth's után bementünk a Dunnes-be, mert közel volt és kellett tejet vennünk, úgyhogy jó későn, fél 8 után értünk haza. Itt tartunk hát, ez volt a hétvége meg az elmúlt két nap dióhéjban, nyersen, szárazon, uncsin.   

Nyelvfejlesztés

Szivet melengető, hogy P. pont olyan logikus, mint én vagyok. Legalább ebben hasonlitunk. Például múltkor úgy jött haza, hogy tudom-e, mi az a bag on hook, mert az óvónéni ezt szokta mondani, hogy most már tegyék vissza a fogasokra a táskáikat tizórai után, majd később, mikor a bicikli fogójára tette a táskáját, kijelentette, hogy hehe, bag on bike. Én teljesen el tudok képedni az ilyenektől. Miután látta, hogy sikere van egyébként tovább fokozta a dolgot, például azzal, hogy bag on chair, bag on roller, bag on polc, miegymás.
Egyre több szót tud amúgy, mondatokat még nem alkot, attól messze vagyunk, de az előbb például megkérdezte, tudom-e, mi az a tissue (általában igy jelzi, hogy tud egy új szót, hogy rákérdez, én ismerem-e), de emlegette már azt is, hogy line up, alright, no problem, cup, welcome és tudja a szineket, formákat, számokat*, betűket kivétel nélkül. Oké, a formákat, számokat, betűket nem az oviban tanulta, de a szinek közül eddig csak a red-et meg a green-t meg a blue-t meg a yellow-t vágta, tegnap meg mutatta a zokniját, hogy black. (Nagyon fura amúgy, hogy a bag számomra beg, a black számomra blekk, ehhez képest ő mindkettőt szinte á-val mondja: bág, blákk, te jó ég, úgy érzem, közel az idő, hogy nem fogom érteni. Ja és újra áldom az eszem, hogy nem tanitottam itthon angolul, most ő lenne benn a furcsa kiejtésű kisfiú, igy meg elveszik a tömegben.) 

* A számokat magyarul viszont nem tudja, erre a napokban döbbentem rá...

Romantika

- Tudod, kit szeretek én most legjobban a világon?
- Hááát... engem.
- És te?
- Én a kistesót.

Ó.

Szivtipró ovi

Tegnap ovi után amúgy odajött hozzánk egy anyuka, miközben épp Brúnóékkal beszélgettünk és megkérdezte, ki az a Peter, merthogy a lánya, az Elsa mindig róla beszél otthon. Haha. Nőtt a májam rendesen, itthon azon röhögtünk, hogy hogy mesélhetett P.-ről Elsa, hogy "olyan furcsa fiú, aki egy szót sem beszél soha, de néha csikiz" vagy mi? Ezek után megkérdeztem P.-t, mit szoktak játszani Elsa-val, mire lazán visszakérdezett, hogy ki az az Elsa. Annyira tipikus XXI. századi férfihozzáállás, nem? Mondjuk mióta mondtam neki, hogy hát tudod, az a kis csoporttársad, akivel labdázni szoktál, azóta ha megkérdezem, ki a legjobb barátod, azt feleli, hogy hát az Elsa. Édescsillagom.
Hát ezért sajnálom, hogy most elmegyünk 3 hónapra. Már azon filóztam, hogy kéne hagynunk egy vicces fotót P.-ről, Remember me vagy Forget-me-not felirattal az oviban. Vagy Elsa-nál.  

Alakulás

Nagyot haladtam a téli betárazással: tegnap este voltunk a Nutgrove Shopping Centre-ben és elhoztunk a Penney's-ből egy hálózsákot P2-nek, majd megállapitottuk, hogy az ott kapható fiú kabátok közül egyik sem tetszik. Áttűztünk a Dunnes-be, ott csupa vékony őszi kabátka volt, igy onnan vásárlás nélkül távoztunk, miután megvártuk, hogy P. a kiválasztott nagyjából ötezer darab kabát cipzárját akkurátusan le- meg felhúzza illetve patentját ki- és begombolja egyszer. (A Dealz-ben kapott egy csoda játék cumisüveget, de ez most lényegtelen.) Ma délelőtt az oviból egyenesen a St Stephen's Green-hez rohantam és miután ügyesen elnéztem a parkolás árát, 2 eurót bedobtam és automatán nyomtam a zöld gombot, mire kaptam egy cetlit, hogy kemény 25 percig van jogom parkolni a York streeten. Káromkodni sem volt időm, szaladtam (szó szerint... vicces lehetett, szerintem rengett a föld...) a H&M-be körbenézni, mi a helyzet női és gyerek kabát fronton. Először kiválasztottam P.-nek egy klassz sárga (!) kabátot (ilyet, csak nem volt zöld) és egy tökéletesen hozzá passzoló sapkát (ilyet, csak szürkét, egy ugyanolyan szinű csikkal, mint a kabát), majd rátértem a kismama kabátokra, amiből összesen két fazon volt, de az istennek nem tudtam eldönteni, melyik legyen és S-esben vagy M-esben. Végül egy S-es mellett döntöttem, ilyen lett, szerintem vagány, bár AV szerint kissé hálózsák jellegű. 11.02-ig volt érvényes a parkolócetlim, 11.02-kor még bőven fizettem, majd mint a hülye tűztem a kocsihoz, új cetlit venni... Az új parkoló cédula engedelmével visszamentem a Dunneshez és vettem egy hálózsákot (rájöttem, hogy vastagabb az ottani, mint a tegnapi Penney's-es) meg egy snowsuitot. Ezután lementem az élelmiszer részlegbe, bevásároltam és olyan khm ügyesen végeztem, hogy épp beálltam fizetni, mikor a parkoló cetli ismét lejárt a távolban. Természetesen pont előttem volt pénztáros váltás, én már bőven ott tartottam, hogy most viszik el a kocsit, de nem, mire 10 perc múlva odaértem lihegve, még ott volt, úgyhogy beültem pihegni és elégedetten néztem szét a szerzemények között. P.-ért 1-re simán odaértem, majd itthon kiderült, hogy szerinte szűk a kabát, nagy a sapka, úgyhogy ezeket cserélhetjük majd ki, de sebaj, mert majd a Dundrumba visszük vissza őket, ahol van Penney's is, ahová viszont a feleslegesen vett hálózsákot is visszavihetjük, igy két legyet ütve egy csapásra.
Ha ezt a csere-berét elintéztük, azt hiszem vége a vásárlási lázamnak, minden megvan a boldogságomhoz, hurrá. (Na jó, P.-nek még kéne egy kordgatya, mert a feketének kikopott a térde...)
És akkor az új P2 cuccok:

És az esti Poolbeg ráadásképp:

Csak három dolgot akartam megörökiteni az utókornak: 1) tegnap délután főztem hagymakrémlevest és tök jó lett, 2) este felhoztuk a kukákra kötött lufikat, amiket a szemközti Audi szalon dobott ki, azóta P. egyfolytában lufizik és nagyokat röhög magában, hogy különböző dolgokat eszkábál a zsinórra és nézi, ahogy felrepülnek 3) ma egész délelőtt a boltokat jártam, mert kell(ett volna) vennem télikabátot P.-nek meg magamnak, sapkát P.-nek meg P2-nek, hálózsákot és orkános külsejű snowsuitot P2-nek illetve zoknit meg pamutbugyit magamnak, ehhez képest 3 bugyin és zoknin kivül hoztam egy melegitőnadrágot P.-nek és szevasz. A sima kabátok abszolút nem jók már rám, P.-nek csak aranyáron láttam kabit, a téli sapkák mind bénák voltak, kisméretben pedig csak vékony pamut volt, azt hiszen, meg fogunk fagyni otthon.

Ovi

Nem akarom elkiabálni, azért sem irtam eddig erről, de azt hiszem, P. szuperül veszi az ovis (és nyelvi) akadályokat. Az igazat megvallva, épp az ovi miatt inogtunk meg a Hol Szüljünk? témakörben, mert bár teljes szivemből gyűlölöm az ir egészségügyet, megszakad a szivem, hogy szegénykém ilyen hősiesen és ügyesen túllendült a kezdeteken és mi meg egy hónap múlva ki akarjuk szakitani a kis társaságából... Csórikám megérdemelne végre egy kis nyugalmat ennyi hánykolódás és utazás után, tényleg nagyon sajnálom, hogy igy alakultak, alakulnak a dolgok, hogy még egyszer költöznünk kell... (Oké, Sydney meg Amerika a mi választásunk volt és élvezte ő is, de akkor még nem járt közösségbe, most viszont keményen kivesszük őt, igaz, nem marhulásból.) Szóval ezért is filózunk ennyit ezen a Hová költözzünk vissza márciusban? kérdésen, mert szeretném végre határozottan egyetlen ország mellett letenni a voksom, mert megfogadtam, hogy főleg P. érdekében ezek után most legalább 5 évig nem mozgunk semerre maximum nyaralni... Elvileg több gyereket nem szeretnénk, tehát szülni ezek után már nem nagyon kell hazautaznunk, nagyon reméljük, hogy a szüleink nem pukkannak le hirtelen, úgyhogy úgy érzem, minden adott, hogy most márciusban végleg eldőljön, széna vagy szalma azaz maradunk-e meg jó pár évet itt vagy máshová költözünk, ahol szintén minimum 5 évet lehúzunk egy csapásra.
Ami tehát P. és az ovi kapcsolatát illeti, az első hét ugye - amig csak 1,5 órát maradt ott egyedül - szépen zajlott, nem volt sirás, toporzékolás, majd egy 3 órás alkalom után (amikor szintén nem volt probléma), hazautaztunk egy hétre, ami olyan szépen megakasztotta, hogy a visszajövetelünk utáni két alkalommal már nagyon szenvedett, sirt, üvöltött, ütött-vágott, hogy ő ugyan oviba nem hajlandó menni soha, mert az butaság. Hogy a kihagyásnak vagy a következő héten tomboló betegségének volt köszönhető ez a tiltakozás, már sosem tudjuk meg, a lényeg, hogy miután két napot sirdogált, két alkalmat kihagytunk, mert magas láza volt, majd ezt követően mikor újra ment, már megint nem sirt... Most ott tartunk, hogy eltelt másfél hónap a szigorúan vett kezdés óta és két alkalommal tiltakozott nagyon az ovi ellen, négyszer sirt, miután otthagytam, a többi alkalommal viszont kifejezetten boldogan ment be és jött ki egyem a zúzáját. Sok új szót, kifejezést tanult, ezeket büszkén mondogatja is amikor csak tudja (szerinte például ha levesszük a stabilizert a bike-ról akkor balance bike-ot kapunk) és láthatóan jól érzi magát ott, igaz, annak is borzasztóra meg tud örülni, mikor meglát az ajtóban. Pisilni már ügyesen pisil az oviban, enni szintén szivesen eszik, bármennyi kaját csomagolok neki, mindent felfal és bár nem tudunk meg mindent, mivel tölti a délelőttöket, azért mesél is ezt-azt, amiből persze nehéz kihámozni a lényeget, de ez elsősorban még annak köszönhető, hogy egyszerűen nem ismeri az oviban használt tárgyakat, eszközöket és nem tudja szépen leirni, mit is csináltak, de ha véletlenül azt csináljuk mi is itthon (például pompomokat szortirozunk), akkor persze eszébe jut, hogy jaaa, hát ezt is csináltuk az oviban...
Egyelőre tehát elmondhatom, hogy örülök, hogy ebbe a minioviba irattuk, úgy tűnik, tetszik neki és bár a nyelvvel küzd keményen, de alakul ez a dolog, mint az a bizonyos púpos gyerek.

A mai napunk egy kis P. személyiségrajzzal vegyitve

AV épp Artúrral sörözik (haha, utálja a sört, cider-ezik gondolom), én meg élvezem az egyedüllétet: végre senkihez sem kell szólnom, iszom a narancslém, eszem a fekete csokim és netezem. Ma 7-8-ig amúgy usziban voltam és úsztam 20 hosszt (haha, majd próbálom emelni, most ennyi teljesen elég volt) és elhatároztam, hogy heti egyszer mindenképp lelépek úszni ezentúl, de még az is lehet, hogy hétfőn délelőtt is beugrom egy órára, mig P. az oviban van, mert rettenetesen utálom, hogy plötyi vagyok és erőtlen és bálna. Mióta a wc-re is kocsival megyek, baromira ellustultam, érzem, hogy nem lesz ez igy jó, elvégre túl a 30-on az embernek valamit már mozognia kell, különben elindul a lejtőn és jajj. Zűrös napunk volt egyébként ma, délelőtt elmentünk Brúnóékhoz, akinek legalább tizszer annyi játéka van, mint P.-nek... Nagyon brutál, P. azt sem tudta, hová kapjon, látszott rajta, hogy teljesen a mennyekben érzi magát - kivéve, mikor Brúnó sirt és bizony elég sokat sirt szegényke. Az igazat megvallva szegény Évi helyében én már kilennék, P. azért korántsem olyan hisztis hálistennek, mint Brúnó és már sokszor igy is kiidegel... Persze, ha valami nem úgy van, mint ahogy ő szeretné, jön a nyiga ezer éven át és ha látja, hogy nem engedünk, akkor rákezd ő is, de én úgy vettem észre, hogy hamar túllendül ezeken a dolgokon, legalábbis azokon a dolgokon, amiknél ő is látja, hogy hiába a harc. (Például ha veszélyes dolgot művelne és megtiltjuk neki, kicsit érvel, kicsit bőg becsületből, majd 2 perc múlva mintha mi sem történt volna már röhögcsél... Ehhez képest, ha nem látja be, miért van a tiltás vagy miért nem az történik, amit ő szeretne (AV ennek nagymestere, az idegeimre tud menni azzal, hogy sokszor azért tilt dolgokat vagy azért nem csinálja azt, amit P. kér, hogy ellentmondjon, holott ezerszer elmondtam már neki, hogy szerintem semmi, de semmi értelme nincs egy fél órás hisztit végighallgatni ahelyett, hogy mondana P.-nek 2 perc alatt egy mesét vagy mit tudom én, felhozná a labdát a kocsiból a spejzba, mert P. azt találta ki, hogy szeretné ott tartani), no akkor képes azért ő is ordenáré hisztiket csapni, de szerencsére ez ritka, mert én vagyok a fő gondozója és a fenti hagyd magad, előbb szabadulsz elvet alkalmazom a napjaink 90%-ban, vagyis gyakorlatilag P. szabad, mint a madár, ollóval persze nem szaladgálhat, de vágni bármikor vághat; a szobában persze nem labdázhat, de ő döntheti el, felhozzuk-e a lasztit vagy sem; napi egyszer kiveheti a vitaminját a dobozból, de ha másodszor is szeretne enni, azt már nem engedem; minden kütyüt, CD lejátszót, telefont, pendrive-ot piszkálhat, de ha őrültködne ezekkel, azt már megtiltom; szóval felőlem azt csinál, amit akar, amig nem veszélyeztetni erőteljesen a saját vagy más biztonságát és amit tudok, úgy csinálok, ahogy ő szeretné, kivéve, mikor abszolút nincs kedvem valamihez, de ez olyan ritka, hogy ezt el is fogadja legtöbbször...) No szóval lényeg a lényeg, hogy azt vettem észre, hogy bár AV ezzel nem ért egyet persze, de szerintem P. teljesen jól kezelhető a hisztiket tekintve, alapjaiban egy nagyon szófogadó, mindamellett roppant cserfes, jókedvű kisgyerek, aki korából adódóan szépen feszegeti a határokat, időnként túl is húzva a húrokat, de végső soron nagyon szépen kiszámitható, kiegyensúlyozott és jó természetű fiúcska, aki - ha nem rontjuk el -, jól fogja venni az élet akadályait, mert egyelőre magabiztos, kitartó, makacs, határozott és szuper problémamegoldó. Ez az egész persze nem Brúnóról jutott eszembe, csak ezt már régóta le akartam irni és igy jött ki a lépés, hogy erre kanyarodtam... Brúnóéktól amúgy fél 2 után értünk haza, fél 3 volt, mire P. nagy nehezen elaludt, majd miután fél 5-kor ébresztettem, már nem mentünk sehová, pedig ragyogó idő volt. Mire Anyuékkal beszéltünk, AV már haza is ért és indulhattunk is az uszodába, pontosabban én úszni, ők meg a Tescoba. Mig ők bevásároltak, én végeztem is, 8-ra beugrottak értem és miután hazaértünk, kipakoltunk, AV már tűzött is el a legközelebbi pubba szocializálódni... Most 11 óra, várom AV-t és úgy érzem, nagyjából minden a helyén. Szép az élet.

P. száj

Azt már régóta akartam irni, hogy P. ha nem orvos lesz, mint én szeretném, hehe, akkor az ügyvédi hivatást fogja választani. Úgy érvel, úgy egyezkedik, úgy vitázik, mint egy felnőtt, hihetetlen. Addig csűri-csavarja a dolgokat, mig egyszerűen rábeszél olyasmikre, amiket eredetileg nem is szerettem volna, de az indokainak nem tudok ellenállni. (Meg neki sem.) Múltkor AV mondta, hogy ők elmennek a Poolbeghez ugrálni a köveken, én maradjak itthon pihenni, mire tiltakozni kezdtem, hogy ne már, ne hagyjanak ki a buliból, erre P. elkezdte először kérlelni az apját, hogy dede, hagy jöjjek már én is, jó lesz az úgy, majd feltette a mutatóujját, hogy hohóóó, van egy ötletem, mi ugrálunk, te meg maradsz a kocsiban és pihensz ott, majd mint aki a gyerekével beszél, gyengéden hozzám fordult, hogy jó lesz ez igy neked? Azt hittem megzabálom.    
Egyébként naponta több ilyen aranyos dolga van ám, de folyton elfelejtem lejegyezni őket... Hihetetlen egy fószer, hihetetlen, hogy még csak novemberben lesz 3,5 éves és már ilyen problémamegoldó módon gondolkozik.

Döccenős weekend

Rég irtam már hol jártunk?-ot, de az igazat megvallva nem is emlékszem, mikor mit csináltunk a múlt héten. Az biztos, hogy P. hétfőn-csütörtökön-pénteken délelőtt oviban volt, kedden délelőtt voltak nálunk Brúnóék és szerdán jártunk a playgroup-ban, de hogy ezen kivül mi volt, eléggé kiesett.
A hétvégét talán még vissza tudom idézni, gyorsan le is irom, mielőtt azt is elfelejtem. Szombaton délelőtt a fiúk elmentek a Herbert Parkba, én meg kiautóztam a The Park nevezetű retail parkba, ahol nem volt semmi szinte. Elvileg a Heaton's-ba akartam menni nézelődni, sokat, de jóval kisebb volt az üzlet, mint amire számitottam: gyerekruhákból például alig volt, holott arra számitottam, hogy veszek P.-nek kabátot, sapkát, P2-nek overállt és hálózsákot, miegymást. Hogy ne üres kézzel állitsak már haza, vettem egy zöld pulcsit magamnak, de kissé csalódott voltam, bevallom. A Heaton's mellett ugyan bementem a Mothercare-be is meg a TK-Maxx-be, de mindkettő baromi drága volt, hát hülye leszek egy gyerek pólóért minimum 8-10, egy vékony gyerekkabátért meg 25 eurót fizetni. Délután mivel szép volt az idő továbbra is, kimentünk Bray-be fagyizni (igen, ez a default jó idő programunk), majd hazafelé bementünk a magyar boltba is, igy nagyjából fél 8-ra értünk haza, fárasztó volt, na.
Vasárnap nagyobb programot terveztem: a Red Mountain Open Farmra szerettem volna menni, de mivel láttam, hogy AV-nek nem fűlik a foga még egy farmhoz, inkább bevetettem Glendalough-t, mint lehetséges opciót. Végül oda mentünk, 1 óra alatt ott voltunk a tavaknál és ezúttal a hátsó parkolóig csorogtunk, ami ugyan fizetős, de nem kell ezer évig gyalogolni, hogy eljussunk a tavakig. Bicajoztunk, fotózkodtunk, a fiúk kicsit fociztak, makkot gyűjtöttünk, kavicsot meg levelet dobáltunk a tóba illetve a patakba, egy szóval úgy viselkedtünk, mintha mi lennék Bartos Erikáék. 1 körül megéheztünk, beültünk a parkolónál lévő kis étterembe, AV kapott egy hamburgert, P. meg én pedig egy fish&chipset és szépen megebédeltünk, majd mivel elkezdett esni az eső idő közben, futva rohantunk a kocsihoz. Ez mondjuk hiba volt, mert P. kismotorját otthagytuk az asztalunknál és szépen anélkül jöttünk haza. A veszteséget csak 6 körül realizáltuk, akkor próbáltuk hivni az éttermet, hogy hahó, ottmaradt a moci, de már nem vették fel... Ma mikor újra hivta őket AV, megtudtuk, hogy tegnap valami gyerekEK már motorozgattak rajta és már nincs meg! Bazmeg szét tudnék robbani. Délután 2-kor otthagysz egy gyerekjátékot egy étteremben és van olyan köcsög szemét a világban, aki 1-2 óra múlva már magáénak hiszi és elviszi! Hát mi a francot gondol az ilyen szardarab, hogy hohó, van egy ingyen kismotorunk, csapjunk le rá, hű, de jó?! Nem gondol bele, hogy azt majd valaki esetleg keresi? Nem az a 15 euró, amibe került, esküszöm, hanem az ELV. Hogy bakker ilyen emberek szaporodnak. Akik ezt tanitják a kölykeiknek, hogy ez igy teljesen oké, hogy elvisszük más cuccát. Naná, nem kellett volna otthagyni, de egy kajáldánál hagytuk, az asztal alatt! Nem az az alap, hogy akkor nem nyúlunk hozzá, hiszen valószinűleg valakié, aki visszajön majd érte? Komolyan, teljesen fel vagyok háborodva, hogy ilyen emberek élnek közöttünk. Mondjuk nagyon szeretném, ha ez lenne élete végéig a legnagyobb öröme az életben, hogy ellopott egy kismotort.
A nap egyébként nagyon jól sikerült, ha nincs ez a hülye motoros affér, azt is mondhatnám, hogy tökéletes volt: mozogtunk, kirándultunk, nevetgéltünk, ettünk... Ja és megvettük a repjegyeket haza: mi P.-vel november 13-án, AV pedig december 8-án repül haza. Viszlát lakás, viszlát ovi, viszlát Dublin. 

Upper Lake és has

Jártunk ma Glendalough-ban, botrány a combom, de a táj szép volt, bővebben később.

Ugyanez tinis beállitásban, lábak nélkül - jóval előnyösebb asszem:

A nap érdekes kérdése

- Egyedül fogok meghalni vagy ott leszel velem?
- Őőőő, asszem egyedül.
- Neeeeem, én veletek akarok, VELETEEEEEEEEEK...

Hogy hogy jutott a meghalás az eszébe, gőzöm sincs.

Nyugat vagy harmadik világ? - update

Kicsit kezdem úgy érezni, hogy a Taigetosz szigetén vagyunk: most kideritettem, hogy az otthon kötelező hasi- és koponya ultrahang illetve csipőszűrés itt szintén nem ismert. (A különböző tornákról, Dévény, TSMT blablabla természetesen nem is hallottak még. Jaj.)  
Egyébként a napokban láttam talán a FB-n egy "legnevetségesebb tweet-ek a modern kor problémáiról" és szerintem ide simán be lehetne nyúvasztani azt a hihetetlen szenvelgést, amit az emberek le birnak vágni a terheléses cukorteszt miatt. Nem tudom, hol éltek eddig azok, akik "a legkellemetlenebb vizsgálatnak" cimkézik meg akik szerint fú, alig lehet túlélni, hát egy szimpla nőgyógyászati vizsgálat önmagában nem ezerszer rosszabb? És akkor még nem beszéltünk a rengeteg fájdalmas meddőségi kezelésről, ilyen-olyan beültetésről, petevezeték-átfújásról, miegymásról... Jaysus.

Update: Ja és agyvérzést kapok attól, hogy az itt élő magyarok egy része szerint is hű, de jó ez az attitűd, hogy úgy állnak hozzád, hogy nem vagy beteg és feltételezik, hogy úgysem lesz semmi baj, ezért feleslegesnek tartják a szűrővizsgálatokat. Nem tudom nem elhessegetni a gondolatot, hogy ezek az emberek addig ilyen lelkesek a hanyagság iránt, amig nekik vagy a szeretteiknek nem lesz komolyabb baja... Gyenge a fantáziám, de egyszerűen nem látok semmi pozitivumot abban, hogy kvázi nincsenek ultrahangvizsgálatok, nincs súlymérés, nincs cukorvizsgálat, nincs semmi a terhesség alatt sem és az itteni protokoll szerint az újszülöttekről is feltételezik, hogy tökéletesen egészségesek, ezért őket sem nézegetik. Hát ezt igy hogy képes valaki benyelni? Persze, a szűrővizsgálatok sem adnak semmire garanciát, de szerintem alapvető, hogy a prevencióra kéne a legnagyobb hangsúlyt fektetni, mert nem mindegy, hogy valakit csecsemőként tornáztatnak, hogy ne legyen az egyik lába rövidebb, mint a másik vagy mondjuk pár évesen műtik. Soha nem fogom megérteni az embereket azt hiszem.
(Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy a világból kikerget az "Indiában és Afrikában is szülnek emberek és lám ott is születnek egészséges gyerekek" demagógia, mert akkor ezzel az erővel mindenki szolgáltassa be a laptopját, telefonját, autóját, háztartási eszközeit, mert van, aki a világ másik felén szomjan hal.)

Pics

Mount Merrion Playgroup 

 Mivel 3 napja esik szakadatlanul, tanultunk kicsit és kézműveskedtünk

 Életem silányságát jól jellemzi, hogy a napom fénypontja, mikor összeállitom P. másnapi lunchbox-át

 Ezt ma este sütöttem: almás pite az áldott double cream-mel

Szomorúmérges

Most, hogy befuccsolt a Kerüljünk a Normális Főnök Alá projekt, AV újra felvetette a Költözzünk Amerikába kérdéskört, hiszen ott jó az idő, szuper az egészségügy, angolul beszélnek és kiváló álláslehetőségek várják. Én hiába mondom el neki napjában ötezerszer, hogy Nem Akarok Amerikába Menni, csak nyomja, nyomja, bennem meg egyre inkább megy fel a pumpa, hogy ilyen erőszakos (tiszta fia) és mint aki bekattant, erőlteti a témát. Nem tudom mit nem lehet azon felfogni, hogy tisztán megmondtam, hogy nem vagyok hajlandó 6 hónapos terhesen egy 3 évessel kirepülni a világ végére. Nem tudom, mit képzel, szülés után két hétig otthon lesz velünk, majd egyedül hagy egy 2 hetes és egy 3,5 éves gyerekkel egy olyan helyen, ahol senkit sem ismerek, ahol abszolút nem tudom, mi hol van, ami vadonat új? Hát álljon már meg a menet. Azt mondja, csak 3 év, de ha azt tekintetbe vesszük, hogy a tökéletes egyedüllét mellett ez annyit tesz, hogy 3 évig nem látom a szüleimet (hiszen ők nem tudnak kirepülni nyelv nélkül San Franciscoba, az kizárt, én meg nem fogok tudni két gyerekkel mocorogni), az már úgy nem hangzik olyan istenien.
És persze most én vagyok a szemét, aki a karrierje útjába áll, holott szerintem ilyen baromságot egy amúgy is bazi stresszes időszakban fel sem szabadna hozni, nem hogy még csesztetni miatta.
Az igazat megvallva iszonyatosan dühös vagyok rá, hogy képes egy ilyen hamvába holt ötlet miatt piszkálni (bazzeg másnak maga a terhesség is megerőltető, főleg első gyereknél vannak férjek, akik azt sem engedik, hogy takaritson a vemhes nő, nemhogy elvárják tőle, hogy mosolyogva bólintson arra, hogy hopp, most akkor át kell cuccolnunk a világ másik felére... arról nem beszélve, hogy Amerikán kivül nagyjából bárhová hajlandó lennék átmenni, de oda nem és ezt már nagyon régóta hajtogatom)... Eh.