Szimszom

Ja és a hasam basszus:

Nagyon bizom benne, hogy megy még lejjebb, mert ez igy kétségbeejtő... 

Brothers

Dalosmadár

Úgy birom, hogy az oviban Peti tanul egy csomó dalt, hihetetlen, mennyi nótát tud már, a kedvencem a Megismerni a kanált... (Hiába mondom, hogy az kanász, szerinte az hülyeség, a kanál sokkal értelmesebb.) De tudja azt is, hogy Én elmentem a vásárba..., ismeri a Micimackót, a Ma van a szülinapomat, a Helikoffert, az Egyszer egy királyfit, a Busz kereke csak körbeforog-ot (jaysus) meg a kissé félelmetes Hóemberes dalocskát is (Hóembernek se keze se lába, hóembernek pici szeme szén. Lustán pislog, fadugó az orra, másolt kannát visel a fején. (Arra még nem jöttem rá, hogy a másoltat mi helyett énekli.))

Cseles

Petinek ma megtiltottam, hogy kb ezermilliomodszor leszögezze, hogy lesz tepi este (vagyis játszhat buszosat a telefonon), úgyhogy az alábbi mondattal vonult be a szobájába:
- Most akkor fürdés lesz és aztán jön az az izgalmas dolog, amit én ugye nem mondhatok ki, tehát Apa mondjad, mi lesz majd fürdés után...  
Nem kicsit röhögtem.

Férfiak

Nem értem egyszerűen, hogy lehet valaki olyan gyakorlatlan? logikátlan? nem tudom milyen, hogy ha minden reggel viszi a gyereket az oviba és minden délben hozza az oviból, akkor nem tudja befizetni a számlákat az ovitól 100 méterre lévő postán. Ugyanez vonatkozik a boltra. Az ovi 50 méteres körzetében van egy Spar, egy Lidl és egy DM és még soha nem volt olyan, hogy az ovival egy időben elintézze a bevásárlást is. Ha szólok, akkor persze jön a szájhúzás, a jaj-még-ezt-is-kell, de szar. Fényezem magam, tudom, de ha én egyszer elindulok, körbejárom mindhárom üzletet, még ha úgy jövök is haza, mint egy málhás szamár, pedig ugye maximum egy baba súlyát szabadna még mindig emelnem (haha, hol élnek ezek, miért hiszik, hogy minden nő leszbi és egy másik nővel él együtt - máskülönben ugyanis szerintem elképzelhetetlen a gyermekágy alatti pihenés)... Szóval férfiak, eh, szóra sem érdemesek teherbirást illetően.

Pozitiv

Vannak azért jó dolgok is: Peti hallása a régi, szóval amiatt legalább már nem kell aggódni, illetve vasárnap délelőtt jöttek Anyuék, elvitték Petit játszóházba, majd délutánra is maradtak és miután mindkét gyereket elaltattuk vért izzadva, leléphettünk 1,5 órára az Europarkba teázni. Ezúttal semmit sem csináltunk, csak ittunk egy-egy teát, ettünk két-két sütit (hehe), majd bevásároltunk a Sparban. Apró örömök az életben, hurrá...

Dilemma

Mert miért ne. Eredetileg azt terveztük ugye, hogy AV február közepén visszamegy Dublinba, eléldegél egy hotelszobában, mig talál megfelelő lakást, majd kb 2 hét múlva mi is utána megyünk és hű, de jó lesz. Sajnos abba nem gondoltunk bele, hogy én itthon hogy fogom birni egyedül, két gyerekkel... Amatőr, tudom, amatőr, most már ez van... Úgyhogy most úgy állunk, hogy esetleg bérlünk 1-2 hétre egy apartmant (aranyáron persze), AV meg mellettünk keresgél... Zsir, mi? Ugye nem. Szóval lehet marad az, hogy itthon maradunk hármasban, bár attól a hideg ráz, ha az éjszakákra gondolok...

Lassan 1 hónapos

Komolyan, emberkinzás, ami itt megy. 2 óra etetés, majd 1-2 óra alvás. Minden éjszaka. Nekem úgy tűnik baromira nem elég 5 óra megszakitott alvás naponta heteken át, mert haldoklom. Nappal amúgy szintén ez a ritmus, de akkor még a bruszt, az erőszakoskodás, a hangoskodás és a totális fárasztás is megy pluszban. Megőrülök.

"Jajj, de szomorú vagyok*..."

Újabb szuper éjszakán vagyunk túl... Két ébredés, egyenként 2,5 óra... Vagyis este fél 10 és reggel 8 között 5 órán át virrasztottunk. Megint. Valószinűleg fejlődési ugrás lehet a ludas, mert az eddig 550-600 per nap helyett tegnap 720 milit evett Pali, amit nem is minősitek, mert csak felhúzom magam. (Mindenesetre éjjel káromkodtam rendesen, bevallom, hogy miért nem tudunk mi egyszer egy enni nem akaró gyerekkel szenvedni... Tudom, mindenkinek a maga problémája a legnagyobb, de ha azon kéne küzdenem, hogy egyen már ez a kölyök, komolyan a fenekem verném a földhöz. Mert az óriásétvágy következménye ez a kinlódás, hogy eszik ezret, majd elalszik, büfi, felriad, visszaaltatom és 10 perc múlva újra tátog. Eszik megint, elalszik, próbálom letenni, felébred a büfi miatt, büfi, tátog. Ha cumit dugok a szájába (és még éhes), kiköpi és felháborodottan ordit, mig tápszert nem kap. És ez igy megy órákon keresztül. Ha végre elalszik, 1,5 óra múlva kel és elölről az egész móka: újabb 2-2,5 óra evés.)
És akkor jöttek reggel Anyuék és akkor Apu persze megint felhúzott**, de nem szóltam, mert már unok szólni mindenért, de AV persze megjegyezte a dolgot, amin jól összevesztünk, mert baromira idegel, hogy folyton cseszteti a szüleimet, még ha jogosan is és utálom, hogy még ezen is stresszelni kell, hogy villámháritót játszom közöttük, miközben engem is zavar a hülyeség, de közben jó kislány vagyok és megvédem az ősöket, eh, komolyan, ki vagyok én segitve mindenkivel...

* Ezt Peti szokta mondani, ha valamit nem szabad. A mondatot általában velőtrázó üvöltés követi.

** Peti kitalálta, hogy megmutatja a tegnapi játszóházat nekik, vagyis ahelyett, hogy hazavinnék őt magukhoz, délelőtt játszóházaznak. Én ezt tegnap mondtam nekik, hogy most nem kell készülni arra, hogy hazamennek, mert Peti ezt szeretné és kész. Ehhez képest reggel bejönnek az ajtón (én épp altatok) és miután Peti lelkesen közli, hogy huhúúúú, játszóház, elkezdik brusztolni, hogy nemnem, ők inkább hazavinnék őt magukhoz... Peti kompromisszumkész, felajánlja, hogy jövő héten majd hazamegy velük, de nem, kötik az ebet a karóhoz, hogy most menjenek haza. Peti persze orditani kezd (én ugye altatok), zeng tőle a ház, majd Apu megjegyzi, hogy "de jól be van tanitva ez a gyerek". Bazmeg. Bazmeg. Bazmeg. Most őszintén, mit képzel ez az ember rólunk?! Hogy bemagoltatjuk a gyerekünkkel, hogy mit akarjon? És különben is: mit tudhat a babázásról, ha feltételezi, hogy ilyenre van energiánk, hogy 5 óra megszakitott alvás után a nagyszülők ellen hangoljuk a gyereket?! Eszem megáll, de tényleg. És a szomorú, hogy akármikor találkozunk, fél órán belül tuti mond valami olyat, hogy az agyam eldobom. (Múltkor például közölte, hogy a császár sehol sincs a normál szüléshez képest***. Ő aztán tudja, tényleg, mindkettőnket ő szülte, világos...) A durva amúgy, hogy csodálkozik, hogy a tesóm miért nem képes elviselni őt. Mikor vele ugyanúgy (még úgyabbul) viselkedik, mint velem és a tesóm korántsem olyan toleráns, mint én, ő ugyanis azonnal pattan, megsértődik, kiakad. (Én ugye most sem szóltam, csak nyeltem egyet és most itt dühöngök.) És ezek után jön AV, hogy ezért maradunk Európában, ezért nem akarom Sydney-t, ezért hagyjuk ki életünk lehetőségét, hogy egy olyan embernek feleljünk meg, aki minden mozdulatával felcseszi az agyunkat, mert egy cseppnyi empátia, tolerancia, beleérzőképesség nem szorult bele.
A legfájóbb pedig, hogy Teljesen Igaza Van.

*** Szerintem ez úgy van, hogy a császár - ha minden jól megy és nem csúszik félre mondjuk az érzéstelenités - olyan közepes, megbizható kinlódás. Nagyjából tudod, mire számits, nincs túl sok kitérő, maszlag, rejtély, van egy nagy hasi műtéted és ennyi. A hüvelyi szülés ezzel szemben sokkal nagyobb lutri és mint ilyen, jóval többféle kimenetele lehet, mint egy rutin eljárásnak. Vagyis, ha mázlid van és az evolúció meghagyott olyannak, hogy könnyen szülj, olcsóbban megúszod, mint egy császáros anyuka (ismerek ilyet bőven, most a kórházban például egy ilyen nőci feküdt a szomszédos szobában, este 9-kor született a baba (onnan tudom, hogy a csecsemősök ott voltak, mikor betoltam Palit), 10-kor a szobájában hallottam beszélgetni, másnap reggel meg úgy sétafikált a folyosón egy szál babydollban (!), mintha egy hotelben lenne... belőtt haj, smink, fekete csipke fehérnemű, kitett dudák... el sem akartam hinni, hogy ő szült előző este...), de ha nincs szerencséd, akkor nagyobbat bukhatsz, mint egy kiszámitott császárseb... Ez olyan, minthogy a férfiak között több a zseni és az őrült is, mint a nők között. A nők általában hoznak egy szép, megbizható átlagot, mig a férfiak jóval nagyobb amplitúdón mozognak.

Ennyit a hétről

A hét amúgy lazán telt, összesen egy látogatónk volt, (pontosabban kettő, ha a védőnőt is belevesszük, aki kedden reggel kukkantott be), még hozzá a tesóm. Kedd este 6 körül érkezett és negyed 8-ig maradt, mert mikor felkelt Pali és orditva követelte a kaját, eliszkolt. Április 2-ra vannak kiirva, van még ideje szokni a gondolatot, hogy nemsokára nem lesz hová menekülnie hehe.
Mivel Peti nem ovizott hétfőn-kedden, hétfőn Anyuék elvitték magukhoz, hogy ne unja szét magát velünk (kimenni még nem akartunk vele, 38 nm meg 38 nm és ráadásul sokszor csendben is kell lennie), kedden este pedig felment a Nagyihoz játszani egy órát. (Most is ott van amúgy, átment ebédelni és most ott alszik. Legalábbis remélem.) Mivel a vasárnapi ügyeletes orvos szerint a fülére nincs hatással kvázi semmi, szerdán este sétáltunk egyet négyesben (egészen a patikáig haha), majd csütörtök este AV elvitte Petit a mi gyerekorvosunkhoz is, aki megerősitett minket, hogy ha nincs láza, élheti az életét nyugodtan a fiatal úr, a hallása ugyan még pár hétig gázos lesz, de ne izguljunk, túléli. Ma délelőtt, mintegy Anya-Fiú programként elmentünk az Europarkba a játszóházba, jó volt, de Peti úgy kifáradt, hogy alig birtam hazaráncigálni. Holnap előre láthatólag Anyuék szórakoztatják a Misztert, jó dolga van, na.
Mindeközben pedig Pali evett-evett-evett, AV pedig interjúzott-interjúzott-interjúzott.

Ég és föld között

Szerintem Palkó kifejezett célja, hogy megkülönböztesse magát Petitől. Az egy dolog, hogy már cseppet sem látom őket hasonlónak külsőleg (bár a ruháik ugyanazok, igaz, Pali lassan kinövi azokat a rugikat, amiket Peti 2-3 hónaposan is hordott még), de a szokásaik is mások. Alvásukat illetően hasonlóak, egyikük sem szunyált például 16-18 órát, mint a Nagykönyvi újszülöttek és enni is roppant sokat képesek, de ennyi, innentől ég és föld a két testvér. Azt, hogy Palkó büfizik és kakkant ezerrel (konkrétan a szomszéd hallja, ha termelés van és már többször történt, hogy levettük a koszos pelust és telibe talált egy sokadik adaggal...), mig Petinek még most is gondjai vannak az emésztésével már emlitettem, de azt még nem, hogy mig Peti mindig ellazult a fürdéstől, Pali utál fürdeni; hogy Petit sétálva kellett ringatni, Pali viszont csak úgy alszik el, ha ölbe veszem és csak úgy ülök vele; hogy Peti imádott hason aludni, Palkó meg csak háton hajlandó feküdni és a többi és a többi...
Vicces dolog ez a veleszületettség.

Hétköznapi párbeszéd

- Peti, mi az istent csinálsz, héééjjjj...
- De lesz videójáték...

A sok albérlet (és a süketség) következménye...

- Milyen gatya ez rajtam?
- Hát bélelt.
- És kitől béreljünk?

Képek

Pali

Hát kérem, ez a gyerek - aki pont 3 hetesen átlépte a 4 kg-t - egy tünemény. Nem állt sorba, mikor a könnyű elalvást és a hosszú pihenést osztogatták, de egyébként... Először is tud büfizni. Imádom. Ha akarja, bármilyen pózban nyomja, hason fekszik és blöe, kérés nélkül kiereszti a lenyelt levegőt. Nincsenek rá szavak. Főleg Peti után, aki rettenetesen közdött ezzel. Sajnos nem én tanultam meg büfiztetni az idők során, ő ezzel az isten áldotta tehetséggel született. Aztán. Ha kaja után leteszem (és kapott eleget, értsd: túl sokat), nézelődik. Csendben. Szó nélkül. Oké, nem órákat, de mondjuk volt már olyan 10-15 percig csak úgy elvolt. Feküdt a szopipárnán és szemlélődött (lásd a képet). Én közben elmosogattam, pisiltem, teregettem, bármi. Akármi, alátét... És ő nem sirt. Komolyan, ez maga a Csoda. Ha elsőként jött volna, meg lennék róla győződve, hogy király vagyok, igy viszont csak szimplán örülök. És ha megváltozik, ha sirékony lesz (mint azt anno Petire mondta a gyerekorvos), már akkor is nyertünk 3 csodálatos - bár meglehetősen alváshiányos* - de nyugodt hetet.
Ó, hát az élet szép.  

* Asszem hétfő éjjel történt az a borzalom, hogy aludt 9-től negyed 12-ig (mi 10 körül feküdtünk), majd negyed 12-től az istennek nem aludt el 3/4 4-ig, csak tátogott, szopott, ficergett, tátogott, szopott, forgolódott... Utána aludt fél órát, majd negyed 5-kor újra ébredt, sirt kicsit, majd negyed 6-ig aludt. Ezután kelt és fél 7-ig evett, majd bealudt és 9-kor ébredt. Kedden olyanok voltunk, mint az élő halottak, tekintve, hogy mióta itthon vagyunk minden éjjel 3 órán át virrasztottunk per etetés, szóval nem frissen ért ez a kamikaze akció. A Borzalom Éjszakája óta amúgy az elmúlt két éjjeli műszakunk egész jól telt, (persze mihez képest): kétszer kelt és kétszer 2 órát volt fenn per éjszaka, vagyis a 10-től 8-ig tartó 10 órából 6 órát aludt, ami azt jelenti, hogy mi olyan 5 órát tudtunk hunyni két részletben. Őőőő, most, hogy igy irom, kicsit szánalmas, hogy ennek már örülök, mint majom a farkának. No de az előzményeinket ismerve... 
Hát igy vagyunk kérem.

Most másfajta szokásos

Telnek, telnek a napok, nehezen jutok ide, mindent dupla sebességgel csinálok, hogy beleférjen minden a 24 órába. AV ezerrel interjúzik, azt mondta, az állásváltás már tuti, kérdés merre. Eddig asszem négy helyen van versenyben, kettő cégen belül, az egyik Dublin, a másik Sydney, kettő cégen kivül, az egyik szintén Dublin, a másik Amszterdam (!). Én asszem örülnék, ha maradna cégen belül, de azt mondja, a többi nagyobb kihivás, nagyobb felelősség, nagyobb volumen. Persze egyáltalán nem biztos, hogy felveszik bárhová is, de az első körökből mindenhonnan tovább jutott, nem is értem, hogy csinálja. Közben persze agyalunk az én "karrieremen" is, Dublin a 14%-os munkanélküliségével nem kedvez a magamfajtának, szóval a váltásnál azt is figyelembe kell venni, velem mi lesz 1-1,5 év múlva - eh, nem értek én semmihez, térek vissza újra és újra ugyanoda. Szóval Dublin szép, Dublin jó, ismerjük, király, de ha eddig nem volt ott munkám, valószinűleg ezután sem lesz, ami gáz. (Ja és persze akkor a szar egészségügyről még nem beszéltem...)

Ez is megvolt

Beirattam Palit a suliba. Ha felveszik (időben kapcsoltam), 2019-ben kezdhet a sandymount-i Educate Together-ben. Ha nem, nem tudom, mi van*.

* Mint ahogy nem tudom azt sem, Petivel mi lesz... Egy ismerősünk most parázik, mert 5 éves lesz augusztusban a lánya és mindenhol várólistás, hiszen 1) nem katolikus 2) nem jár már tesója a suliba. (Ez a sorrend ugyanis, nem számit, hol laksz, ha katolikus vagy / jár már testvéred az adott suliba, előnyben vagy azokhoz képest, akik két centire laknak az iskolától és nem vallásosak / nincs tesójuk. Klassz, mi?

Vasárnapi pozitiv

Délelőtt jöttek Anyuék és hoztak gulyáslevest ebédre. Peti láza lement, már csak 38 volt, AV elvitte a fülészeti ügyeletre, majd mikor hazaértek, bepattantunk Apuék kocsijába és elszaladtunk az ügyeletes patikába gyógyszerekért. Mikor hazaértünk, megetettem Palit, majd mig AV ringatta, megebédeltem és elaltattam Petit. Mire végeztem, ő is végzett, igy Anyuékra hagytunk két alvó gyereket, mi meg elmentünk az Europarkba sima melltartót venni nekem, mert az egy darab szoptatósom már kezd kifingani. (Aki merevités nélküli melltartót visel, árulja már el, hogy birja, én megőrülök, mert semmit sem tart...) No szóval az Europarkban ittunk egy teát, majd nekiálltunk melltartót nézni. A cél az volt, hogy találjunk egy szivacs nélküli, de merevitős darabot, ami elég nagy ahhoz, hogy beleférjenek a gigamelleim. 90/C, 90/D, 85/E méreteket néztem, végül maradtunk egy testszinű 90/D-snél, atyaisten, de jó lenne, ha nem kéne ezzel is szenvednem, hogy meghalok a melleim súlya alatt. 4-re értünk haza, Peti 3/4 4-kor kelt, Pali pedig 4 óra 5-kor, úgyhogy jók voltunk.  
Igy ki lehet birni haha.

Csak Béb kedvéért

Szerintem elég undi, már nem ilyen, mert a plombákat kiszedték. Kis mosolygós hasam...

Vasárnapi negativ

Ó, hát mindenki azt hitte, hogy ennyi? Hogy ennyivel megússzuk? Hát kérem Peti nem hall. Igen, a fülére ment a 3-4 hete tartó nonstop nátha, annak ellenére, hogy napi 50x szivtuk az orrát és küzdöttünk, hogy belenyomhassuk az orrcseppet. Először az tűnt fel, hogy ordit, de betudtuk annak, hogy kicsi a lakás és ezért nagyobbnak tűnik a hangja vagy esetleg a zajos ovi miatt szokott rá a hangos beszédre. Rengetegszer lekiabáltuk csórikámat, mert baromira irritáló volt, hogy próbáltuk altatni Palit, ő meg mint egy hajókürt üvöltött, de olyan bántóan hangosan, hogy szétrepedt a fejem. Aztán tegnap, mikor este már mindenre visszakérdezett, egyszer csak leesett, hogy óbazmeg, hát ez a gyerek nem hallja, amit mondunk neki. Elkezdtük tesztelgetni: suttogtunk neki, csendben kértünk tőle valamit és semmi. Nézi a szánkat és arról olvas. Baromi ijesztő. Reggel AV elvitte a Heim Pál fülészeti ügyeletére (mert Magyarországon ilyen is van, haha) és kiderült, hogy fülgyulladása van és elképzelhető, hogy amiatt süketült meg félig. Kapott antibiotikumot, szivni kell az orrát és orrcseppezni és reménykedni, hogy elmúlik a dolog és visszatér a hallása.
Kezdem úgy érezni magam, mintha álmodnék. Rémálmodnék.

Ma délelőtt...

... amúgy volt Laci papa, vagyis AV halottnak hitt, kvázi sosem látott apja. Szegény Peti próbált vele kommunikálni nonstop, de az még véletlenül sem figyelt oda... Nem értem, hogy lehet valaki ilyen érzéketlen egy gyerekkel... Csórikám mesélte volna a kis történeteit, de Laci papa meg sem hallotta: vagy a Kistesóhoz dumált (minek?) vagy ő sztorizott, Petin simán átnézett. Hogy mentsem a helyzetet, mondtam Petinek, hogy ne aggódjon, Laci papa süket.
Ma amúgy először kivittem Palit a levegőre: 15 percig sétáltunk, ő nézegetett, én toltam, a másik két fiú meg itthon héderelt. Aztán Pali nagy nehezen elaludt, én meg nekiálltam főzni. Hogy hogy lesz ez egyedül Dublinban? Gőzöm sincs.

Két bika van nálunk

Egyébként egyetlen vigaszom AV, aki képes éjjel poénkodni és most, hogy már szabadon röhöghetek és semmim sem fáj, szuperül elszórakoztat - már ha épp nem valami álláspályázatot ir. Múltkor pl a Szopipárna 50 használata cimmel tartott előadást, tegnap éjszaka meg a csikos rugiban kómázó Palit kissé nyigázva elmesélte, hogy "hárman szöktünk meg az Alcatraz-ból... Joe meg én... én egy vekni kenyérbe bújtam és úgy jutottam ki, Joe egy szerszámosládát nézett ki magának... aggódom Joe-ért... már jelentkeznie kellett volna..." Eszembe jut és fetrengek. Bocs, fetrengenék, ha nem a hasamon feküdne egy darab Pál*.

* Peti esténként, mig Palit fürdetjük, Mario Wii-zik, kormánnyal meg minden. Mivel a fürdő baromi hideg, elhatároztuk, hogy a szobában fürdetünk ezentúl, a pelenkázóasztalon, mert ott van a Pali-keltető (egy hősugárzó) úgyhogy a kanapén versenyző Peti mellett készitettem elő Palit a Nagy tisztálkodásra, mire Peti két kanyar között ránéz a Kistesóra: Elnézést, elnézést, mit keres itt egy Palika mellettem?

Csak a szokásos plakátmagány

És mivel úgyis habkönnyű az életünk manapság, Peti tegnap délután belázasodott, de úgy, hogy éjjel 39.4 volt neki folyamatosan - tudtuk mérni bőszen, hiszen Kistesó miatt úgyis virrasztottunk és természetesen a Nagy Beteg sem tudott aludni - és reggel is 39-cel kelt... Óriási, mi? Én meg azon kattogok, hogy Anyuék és a rokonok miatt nem megyünk Sydney-be - és ehhez képest most is, mint mindig ketten küzdünk. Mert a 100 méterre lakó Nagyinál a többi unoka van, Anyuéknak meg nem tudjuk odaadni karanténba a lázas beteg Petit, hiszen ők meg nem Pesten élnek. Komolyan sirni tudnék. A lényeg, hogy itthon vagyunk és közel a segitség.

Mix

• Kicsiny a fantáziám, de nem tudom elképzelni, hogy ha anyatejjel nem tudja túlenni magát egy baba, tápszerrel miért igen. Hiszen minél többet szopik, annál több a tej ugye elvileg, tehát ha erős a szopóreflexe, sokat sziv és sokat is eszik, esetleg többet, mint kéne vagyis igy tejjel is túleheti magát, nem? 
• Aki a D vitamin üvegét kitalálta jöjjön ide egy pofonért. Nem tudom a pipettás megoldással mi lett volna a gond. Vagy ássam el magam, mert mindenki más képes egyetlen cseppet belerázni csóri tátogó baba szájába hosszas káromkodások nélkül?! 
• Mivel Peti és Pali emésztése igen eltérő, új gondom van: hogyan távolitsuk el a kakifoltot a ruhákból... Peti soha nem kakkantotta össze a ruháit. Soha. Belőle mindig úgy kellett kicsalogatni a cuccost. Bezzeg az öccse... Termel rendesen. 

Neked nem kegyelmez senki

Az éjszakáink amúgy szánalmasan nevetségesek, Pali felkel mondjuk x-kor, x+45 percig szopik, x+60 percig kap pótlást és kezdődik a visszaaltatás, ami rettenetes, ugyanis általában x+2,5-3 óráig tart. Ezalatt bóbiskol, de amint kiságyat ér, felébred és tátog. Kap még egy kis tápszert, úgy csinál, mint akinek elég, kitolja az üveget, de nem, ha letesszük, újra és újra csácsog. Ha cumiztatnánk, kiköpi, mérgesen fújtat, nem az kell, néha sirni is kezd, ha bepróbálkozunk. Ha ringatjuk, tűri, de inkább nézeget és tátog. Mondjuk úgy 120 mili után is. Mondjuk úgy 2 óra után is. Ilyenkor én bedühüdök, oké, 2 óra eltelt, kezdjünk még egy teljes kaja-kört, ekkor szopik egy kicsit, majd abbahagyja és többet nem tátog, ellenben nem alszik még mindig. Ha tartjuk nézeget, ha letesszük sir és nézeget. Ha a 3 óra letelik az ébredéstől, általában kidől, de volt, hogy 5 órán át fenn volt. Egyszerűen nem értem, hogy birja. Egy mázlink van: csöndben virraszt. Nem sir és nem nevet. Éberen néz. És ez igy megy minden éjjel. Miután elaludt, 2 órát alszik és kezdődik előlről a kör. X+45 perc szopi, x+60 tápszer, x+3 óra fentlét... Őrület.

Kukac

Elvek

Az előbb emlegetett irás amúgy tökre tetszik, sok mindenben egyetértek vele, bár nem tudnám ilyen szentimentálisan megfogalmazni, azon viszont nagyon mosolyogtam, hogy úgy szoktatják a bébit, hogy zajban is aludjon és ne kelljen lábujjhegyen menni mellette. No most egy: ha sirós lenne a gyerek, tuti, hogy a wc-t se húznák le, ha egyszer elaludt, mert ha egyszer véget érne a folytonos üvöltés, vagánykodna a fene, hogy reszkirozza az ébresztést. (Lásd Peti.) Kettő: bár - többek között pont az ilyen úgy szoktatjuk-ok miatt - Peti után azt hittem, mi cseszerintettük el, hogy csak totál kussban képes aludni az Utód, Pali rádöbbentett, hogy nem, ez is, mint annyi más, gyerekfüggő, ugyanis annak ellenére, hogy az első héten ő is aludt Peti kiabálása, zenehallgatása mellett is, mostansá g, hogy már két hetes és aktivabb haha, lazán felébred, ha beszélünk mellette vagy hangoskodunk. Egyetlen mázlija van, hogy (egyelőre) nem olyan sirós, mint a bátyus.

Mr Éleslátó

Kistesó felsir, kiveszem, odakászálódom a fotelbe etetni, jön Peti, én pedig jófej akarok lenni, igy odatartom hozzá Palit mondván: szia bátyus, én vagyok a kistesó, de Palkó elkezd sirni, mire Peti megsemmisitően rám néz és közli a tutit: Szerintem nem nézegetni akar, hanem enni.

Tehénke

Jut eszembe a szoptatásról: az milyen már, hogy Dublinban megkérdezték, akarok-e szoptatni, mert HA igen, segitenek mindenben, itthon meg nem mehetsz addig haza a kórházból, mig meg nem indul a tej? Ez vajon csak engem irritál ennyire? (Ettől függetlenül szoptatok én bőszen, éjjel-nappal, igyekszem meg minden több-kevesebb* sikerrel.)

* Pótolunk persze tápszerrel, de nem vészes, 500-600 ml-t eszik naponta Pali, ebből olyan 150-180 a tápszer, szerintem ez szuper.

Egy-egy Peti és Pali

Peti reggel öltözés közben énekelget a szokásos fejmozgásával:
- Everything dies, baby, that's a fact... 

Pali ha kinyújtja a karját, jóval a feje fölé ér. Ha kiegyenesiteném az ujjait*, a plafont verdesné. Ez INNEN jutott eszembe és beugrott, hogy basszus tényleg, Peti sem ért el a fejéig kinyújtott karokkal.

* Ezek nagyon-nagyon durvák. Legközelebb lemérem az ujjhosszúságát, mert extrém hosszú és vékony ujjai vannak a legfiatalabb családtagunknak, mindenki megjegyezte még eddig, hogy zongorista / gitáros lesz. (Óóóó, látom magam előtt, hogy ők lesznek az új Oasis: Peti énekel, Pali gitározik / zongorázik, a csajok meg bomlanak utánuk. Mondjuk remélem nem fogják egymást úgy utálni, mint a fent emlitett zenekar testvérpárja.)

És egy én: tegnap voltam az Europarkban, az Intersparban szoptatós melltartót venni, mert mindegyik melltartóm szűk volt és már a végüket járták a melleim (köszönőviszonyba kerültek a bokámmal - hülye nagy mellek, mit nem adnék két kis helyes fiúciciért). No szóval vittem magammal Petit, egy metrómegállót mókáztunk, majd bevásároltunk, ha már ott jártunk és tök jó volt. Szoptatás után mentem, Palkót odaadtam az apjának, hogy szórakoztassák egymást, én meg büszkén meneteltem kézen fogva a Nagyfiúval. (A Sparban amúgy melltartót (fehérneműt) próbálni tilos. Cserélni pedig akkor cserélnek, ha minőségbeli kifogásunk van. Ezt most igy hogy??? Mindenesetre 90/D-t vettem, kicsit bő a kosár, de a C meg szűk lett volna, úgyhogy most örülök a szemmértékemnek.)

Ja még egy kis Pali: ma reggel 100-at evett két mellből (100-at, bakker! Petinél több hónaposan jutottunk el eddig), majd még kért 30 tápszert is. 130! Őrület.

Ja még egy Peti: AV megkapta az új céges tepit és ő persze azonnal elkunyizta volna, majd mikor rákérdeztünk, mégis mit akar csinálni vele, semmi játék nincs rajta, igy filozofált: Titok. Csak én tudom... Na jó, én sem tudom. 

Amúgy

Muhahhhh

AV ezerrel állást keres tegnap óta, mert a főnöke ugye bolond, erről irtam anno és igy két napja megy a nyüstölés, hogy menjünk Sydney-be*. Ráadásul ma reggel visszairtak neki onnan, hogy hohóóó, nagyon szeretnék, ha interjúzna egyet. És én akkor most erre mit?!

* AV fő érve, hogy képzeljem el a fiúkat kis fecskében pancsolni Manly-nél vagy Bondi-nál. Basszus, ez tényleg jó erős kép, dehát áh.

Itthoni napok

Time flies. Holnap lesz két hetes Palkó. A napjaink zűrös folytonosságban telnek, 2 óra etetés (mell meg tápszer, bár volt már olyan, hogy nem kellett pótlás és egyébként is, minden kaja legalább fele tej, hurrá) majd nappal 1,5-2 óra alvás, éjszaka pedig virrasztás, egymásba folyó etetésekkel. Petit AV 3/4 9-kor elviszi oviba, 3/4 1-kor pedig hazahozza, igy délelőtt tudunk néha aludni 1-1,5 órácskát, ami életmentő ilyen vészterhes időkben. Mikor Peti megjön, ölelget kicsit, hangoskodik és 2 körül elalszik olyan fél 4-ig. Ha mázlink van, van 1 óra fedés az alvásokban, akkor szintén tudunk pihenni (miután éjszaka 3-4 óra a maximum részletekben, imádkozom, hogy legyen fedés), ha viszont nincs, akkor nincs, túl kell élni. Túlélni az estét a legborzasztóbb, mert eddigre Peti totál bepörög, bolond lesz, sikongat, rosszalkodik, ugrabugrál, ráadásul ekkor jön a fürdetés-etetés-altatás szentháromsága, amikoris minden kézre, türelemre és erőre szükség van, pontosabban lenne, pedig eddigre már teljesen hullák vagyunk.
Az itthonéltünk alatt látogatókat még nem nagyon fogadtunk, múlt szerdán beugrottak Anyuék 10 percre elvinni két adag szennyest illetve szombaton is jöttek, mert visszahozták a tiszta ruhákat és hoztak ebédet meg tortát a szülinapomra és ekkor elvitték Petit játszózni egy órára a szemközti kis játszótérre, de nagyjából ennyi, szegények még nem igazán tudtak unokázni szabadon. Ja, hétfőn behozták a kölcsön babakocsit, akkor is voltak és mig Apu elvitt engem varratszedésre, Anyu itthon tartotta szóval AV-t, mert Peti még oviban volt, a Kistesó meg aludt. A varratszedés egyébként mókás volt: hiába vitt el Apu, gyalog kellett besétálnom a kórházig a KIKA-tól, mert a Lehel utat lezárták a hülye bankos robbantás miatt - egyszerűen hihetetlen, hogy amerre járok, bombák robbannak. (Ugye mikor a dokinál voltam az utolsó alkalommal, akkor is bomba köpött a levesembe és 9-re értem haza taxival, mert lezárták a metrót... Kiváncsi leszek, hogy a 6 hetes kontrollkor mi lesz, jáááj.) A varratszedést amúgy meg sem éreztem és bár a dokim emlitett valami hegkimetszést (?), a helyettesének erről nem szólt, mert nem volt semmi ilyesmi. A helyettes doki megdicsért, hogy szép a hasam, szép a sebem és 5 perc után mehettem isten hirével.
A látogatásokra visszatérve, Nagyi sajnos még csak egyszer tudott beugrani megnézni Palkót, mikor vasárnap visszahozta Petit, aki nála ebédelt és aludt délután. Rajta kivül a Leviék csodálták meg még a legifjabb családtagot, ők szombaton délután jöttek el, de csak egy órát maradtak, mert a Levi sietett haza tanulni a vizsgáira.
Palkót eddig még nem vittük ki egyébként, tervezzük, de ronda az idő, totál ködös-szmogos fúj. Én a varratszedésen kivül tegnap este hagytam el a házat, mikor ugye elvittem Petit a néptáncra. Ma délután Apu valószinűleg beugrik, mert fogorvoshoz megy délután és hazafelé hoz nekünk egy rúd bolbászt (Peti imádja, kolbászon él gyakorlatilag), Anyu viszont nem tud jönni, mert dolgozik szegény.
Hát igy.

Jelentés

A napjainkat amúgy nem lehet leirni. Ahogy az első gyerekre sem lehet felkészülni, erre sem. És az igazat megvallva még nem látom, hogy fogunk eljutni a hőn áhitott 1,5-2 éves korig. Palkóról amúgy direkt nem irok semmit, khm. No jó, de: egyelőre úgy tűnik örökölte a rendszeretetemet. Jut eszembe rend: végre rájöttem a kis lakás előnyére: nincs sok lehetőség takaritani. Mert nincs mit. Éljen az optimizmus. Az utóbbi napokban amúgy totál flylady vagyok, mindig sok apró dolgot elintézek* (egyszerre hármat-négyet mondjuk: cumisüveg fertőtlenitése, mosogatás, asztal és konyhapult letörlése, száraz edények elpakolása) és igy olyan, mintha mindig patikatisztaság és szuper rend lenne. Kiváncsi vagyok, meddig birom.

* na ez az, amire egy férfi például sosem lesz képes... mert ehhez látni kéne, miket kell csinálni.

Sok van, mi csodálatos...

Persze ilyen cimmel Paliról kéne irnom, de az nyilvánvaló, hogy ő mestermű; szóval maradjunk inkább a visszaalakulásomnál. Tegnap elkisértem Petit néptáncra az oviba (először volt, élvezte) és bizony ha nem csigalassan ment volna, futottam volna a célig. Semmi nyilallás, semmi feszülés, úgy kapkodtam a lábam, mint az egész terhesség előtt, még Amerikában, áprilisban. Hihetetlenül felszabaditó érzés volt, újra a régi leszek, hurrá. Ami amúgy a súlyomat illeti, 72 kg-san mentem szülni, szombaton, 9 nappal a szülés után 65 kg voltam, most pedig 61. Zseniális. Még 7 kg van rajtam, gondolom pár hónap és annak is szevasz. No jó, ha nem 7-nek, 5-nek mondok búcsút, úgy rémlik, a szoptatás engem fogyaszt. A hasam még nem a régi amúgy, de a 6 hónapos terheshasam már csak 4 hónaposnak néz ki, lehet csinálok (vissza)változás fotókat haha. Tudom, béna 2 héttel szülés után ilyeneken lelkesedni, még jó, hogy nem vagyok celeb, biztos cikiznének érte, igy viszont éljen, éljen, éljen, leszek én még csinos. Egyszer.

Biztos pont

Amúgy ha nagyon kivagyunk, mindig azt mondogatjuk, hogy ha egyszer ezt túléljük, soha-soha többet nem kell ezt csinálnunk. És a legjobb, hogy ez cseppet sem szomorit el. Egyébként már azért elmondhatatlanul hálás vagyok, hogy a terhességen / szülésen túl vagyunk.

Kórházi napok

No szóval kórház. Hát ezt már irtam, de nem győzöm hangsúlyozni, hogy ezerszer szarabbul viseltem most ezt az egészet, mint 3 éve. A fő problémám az volt, hogy a jobb csipőmtől a hasam felé 3-4 centire folyton szúrt valami, igy a jobb lábamra alig birtam állni, oldalt feküdni, normálisan egyenesen ülni képtelen voltam és mellesleg azon paráztam nonstop, hogy valami gáz van. Aztán időről-időre - utólag azt mondom a hasfájás miatti hülye tartásom miatt - hirtelen valami bele-belenyilallt a hátamba, a hasamba, de úgy, hogy levegőt sem tudtam venni normálisan, ettől egy álló görcs lettem és még jobban fájt mindenem. Palit minden reggel fél 6 és 6 között behozták, este 9-ig rám volt bizva, én pedig igyekeztem ellátni, de közben majd megpusztultam. AV péntek délelőtt 11-től 4-ig ott volt, 4-kor én küldtem haza, mert hulla voltam többek között az előző éjszakai szenvedés miatt. Úgy volt, hogy Peti bejön, de miután nem akartam, hogy tropán lásson, inkább halasztottuk a találkát... Szombat délelőtt Anyuék hozták be, nem voltak ott sokat, egy órácskát csodálták hármasban Palkót, majd hazamentek. Vicces módon, Peti induláskor összefutott a dokival, aki bejött megnézni, hogy vagyok, pedig pénteken már elbúcsúztunk, mert a felesége január 6-ra volt kiirva és azt beszéltük, hogy átad egy kollégájának. Múltkor ugyanezt csinálta amúgy: hétvégén is bejött megnézni, minden okés-e, szóval abszolút kedvenc a fiatalember, nem cserélném le semmi pénzért. (Segiteni mondjuk nem tudott a fájdalmaimon, de megtapogatott és megnyugtatott, hogy minden okés.) AV 1 körül jött be, 6-ig maradt, de nem voltam túl szórakoztató társaság, mert azon paráztam, hogyha nem tudok wc-re menni, nem fognak hazaengedni... (Ja, a pisilés is gond volt, lélegzetvisszafojtva, totálisan hátradőlve, a kapaszkodót markolva tudtam csak pisilni, szóval elképzelésem sem volt, kakkantani hogy fogok tudni (elnézést), ha a pisi kieresztése is fájdalmas.) Mikor AV elment, jöttek a tesómék fél 7 körül, de csak egy órát maradtak, mert nem akartak fárasztani. A szombat éjjel - a péntekhez és csütörtökhöz hasonlóan - borzasztóan telt, 2-3 órát aludtam részletekben. A maradék időben filóztam és tornáztam, hátha a mozgás javit a kinjaimon. (Még jó, hogy nem volt szobatársam, haha.) Vasárnap reggel megint jöttek Anyuék Petivel, ámde ekkor Anyu már tiszta takony volt, csak maszkban mert bejönni hozzánk. Egy órát maradtak, majd AV és Nagyi váltotta őket, utóbbi szintén maszkban... Anyósom egy órát maradt, majd hazavillamosozott, AV pedig szokás szerint 6 körül indult haza, addig tartotta bennem a lelket. Időközben a kedvenc nővérem adott egy kúpot, hátha az beinditja a dolgokat és láss csodát - 4 körül végre megkönnyebbülhettem, hogy egy nyomorék kaka nem fog a hazamenetelünk útjába állni. Innentől egész vidám lett a helyzet, készülődtünk a másnapra, tervezgettünk. Hétfőn összepakoltam, zuhiztam egy utolsót (közben elátkoztam a Tena bugyik méretezőit - bazzeg az XL-es Tena-fix szűk volt a combomra!) és vártam AV-t. Reggeliztem egy utolsót, ittam egy utolsó pohár isteni kórházi teát és békésen szemlélődtem kifelé az ablakon. Időközben jött egy hivatalos fotós, aki készitett egy újszülött fotót Palikáról a csecsemőosztályon, majd mivel Pali született másodiknak a klinikán az évben, kaptunk egy kis regeneráló csomagot is nagy csinnadratta közepette. AV délben érkezett meg, lepakolt a kocsiba, én megetettem Palkót (jött egy kedves csecsemős nővérke és hozott egy szopipárnát, miután látta, hogy küzdöm) és hazaindultunk. Ez volt hétfőn, több, mint egy hete... Azóta alakulunk, igyekszünk, küszködünk...

Képelőhiváskor a DM-es nő

 - Ő az apuka?

- Nem ő az orvos. 

- Ő is orvos?

- Nem, ő az apuka.

Bahhh

Azt hittem, az éjjel 3 órán át tartó virrasztásnál nincs rosszabb, de jelentem van: tegnap 3/4 12-től fél 5-ig szemhunyásnyit sem aludtunk. Két etetés egybefolyt, ha próbáltuk letenni Palkót, üvöltött és tátogott, mellesleg meg ezerrel nézegetett, totál éberen. Nappal - vagyis most - 2 órákat alszik, szopik és azonnal bekómál, hogy lehetetlen fenn tartani, éjjel bezzeg virul. Mi persze nem tudunk aludni, mert Peti itt van, mellette nem lehet kihasználni a kicsi alvásidejét, úgyhogy az anyatermészet (és az LLL) bekaphatja az alvás alatt termelődő tejjel* és azzal az isteni kis javaslattal, hogy töltsünk napokat (!) pihenéssel...

* A mellgyulladás esélyét amúgy szintén növeli, ha nem pihenünk, sőt a stressz is fokozhatja a veszélyt, hát komolyan, még ilyen szarul kitalálni valamit, mint ez a szülés - gyermekágy... Evolúció, leülhetsz, egyes.

Vajon melyik éhes?

Aprók

• A kukoricagombóc mellett a világ legnagyobb isten áldása a szopipárna. Császársebbel anélkül el lennék veszve. Nem is tudom, Petinél hogy élhettem nélküle. (Tudom: extrém gyorsan regenerálódtam, fel sem vettem, hogy fáj valamim és a hasam is pikkpakk visszament.)
• Paliról a kórházi napok óta folyton Benjamin Button jut eszembe. Tök hasonlitanak szerintem. 
• A kórházban Palkó volt az egyetlen fiú újszülött. A naptól függően 6-8 lány volt körülötte, igy ő kapta a legszebb ruhákat, hiszen nem volt kék-vetélytársa. Asszem érik egy második Lakatos Márk. 
• Nagy baj történt: Tünkrement a Katica játszóház. Sirok, komolyan. Mondjuk csodálom, hogy eddig birta abban a koszlott kisvárosban.
• Mindig és újra rádöbbenek, miért utálok itthon lenni. A mufurc emberek miatt. Történik ugyanis egy óriási baki: Peti nekiütközik valakinek (nem fellöki, hozzáér) és az emberek ciccegnek, morognak, pofákat vágnak. Az ilyen engem úgy ki tud akasztani. Nem azt mondom, hogy érezzék megtiszteltetésnek a dolgot, de miért kell kiakadni egy ilyen semmiségen? Bazzeg egy gyerek hozzájuk ért. És szarok a farmra, nem érdekel, ha valakinek rossz napja van, Dublinban sem fenékig zsir az élet, ott is vannak szegény emberek, mégsem tudok elképzelni más reakciót, mint hogy oh, no problem (és mosoly). Ezek olyan apró, de annyira lehangoló dolgok...     
• Palkó hozott Petinek egy darut. Jót választott, Peti imádja, szinte csak azzal játszik, mikor nem Mario-zik... Ez az:
  

Nem esett messze...

Bár külsőleg Pali egyre inkább Pali, már alig hasonlit Petire, kaja-ügyileg úgy tűnik megint megszivtuk. Mr Feneketlen Bendő - hasonlóan a bátyjához - imád enni, enni és még többet enni, ennek következtében persze megint nincs elég tejem, szóval pótlunk ezerrel. (Nem, nem tudom többet mellre tenni, a kereslet-kinálat bekaphatja, 40 percnél többet nem tudom egy mellen tartani, úgyhogy most mindkét mellből eszik mindig és igy is 70-80 mili a plafon, amit tudok termelni - ami persze az átlagnak ennyi idősen szuper lenne, de neki kevés, úgyhogy ehhez még 30-40 mili tápszert is kap alkalmanként és akkor elégedett.) A nagyétkűség mellett a lassúság is jelen van persze Palkónál is, csakúgy, mint Petinél volt, igy egy-egy étkezés 1,5-2 óra, de tegnap éjjel például 3 (!) órán át evett... (3/4 1-től 3/4 4-ig, majd 6-kor ébredt és újra evett. Mire befejezte, természetesen Peti kelt fel. Bah.)

A műtét csodája II

Folytatom tehát. Mig lenn a két orvos dolgozott, a fejem felett az anesztes nő próbált szóval tartani. Ez már ismerős volt, igyekezett elterelni a figyelmem a dolgokról. Irországról kérdezett, mindenféle irreleváns témát felhozott, mig nyiszatoltak. Bár nem láttam az időt, úgy éreztem, hogy 10 perc múlva elkezdik a Lényeget, rákérdeztem, de az anesztes nő felvilágositott, hogy neem, még nem a babát szedik ki, most épp a hasfalat vágják fel. (Éreztem és hallottam, hogy egy ollóval küzd a doki, mintha egy vastag szövetet vágott volna, belegondolva brutál, de én kérdeztem, jobb tudni az ilyesmit...) Pár perc múlva végre elértünk a "kiúsztatáshoz", ami minden volt, csak nem kiúsztatás. Szörcsögött a magzatviz szivó, az igaz, de egyébként az egész arról szólt, hogy az egyik doki nyomta a hasamat (tiszta véraláfutás még most is, dehát istenem), a másik meg igyekezett a baba "alányúlni", hogy kiemelhesse. No, ez nem ment igazán. Valószinűleg a furcsa fekvése vagy a nagy feje miatt percekig húzogatta ki a dokim csóri Palikát, én meg csak feküdtem ott, mint egy darab fa, szóval igencsak frusztráló volt, hogy nem tudok mit tenni, csak tűröm, hogy kiszabaditsák szerencsétlent a fogságából. Mikor végre sikerült kivenni, hallottam, hogy mindketten megkönnyebbültek, az ügyeletes orvosnő megjegyezte, hogy ez kemény menet volt, én pedig láttam, ahogy egy nagy csomaggal kirohannak mellőlem... A feszkó elmúltával elkezdtek tippelgetni, hány kilós is a baba, 3400 és 3800 gramm között minden volt. Egy perc múlva visszahoztak egy felöltözött, de még magzatmázas kis törpét, a vállamra tették, én pedig a fejemmel igyekeztem simogatni, miután a kezeimet nem tudtam moccantani. 55 centit és 3550 grammot mértek a szülésznők, az orvosom büszkén lelkendezett, hogy csak 50 grammot tévedett a tippjével. (Azért kiváncsi lennék, 40 hetesen milyen nehéz lett volna a Kisdisznó, hát az még 2 hét...) A fejkerülete egyébként 39 cm volt, nem tudom, az nőtt volna-e még az utolsó 2 hétben, mindenesetre durva, már igy sem igazán fért volna ki lenn, 12,5 centire szerintem tuti nem lehet kitágulni, bár ha engem kérdeznek, szerintem 5 centire sem. Rövidesen, mivel nem tudtam mit csinálni vele, kivitték Palkót AV-nek, engem pedig elkezdtek összestoppolni. Ezúttal nem volt hányingerem, nem fájt a gyomrom, tulajdonképp egész jól éreztem magam a körülményekhez képest, attól eltekintve, hogy a jobb vállam valami iszonyatosan sajgott. (Azért ez milyen szánalmas már: Milyen volt a szülési fájdalmad? Hát, baromira fájt a vállam...) Jó 20 perc varrogatás, rendezgetés után kitoltak az őrzőbe (ekkor volt 3.50), majd 10 perc múlva betolták Palkót is, akit AV felkapott és ölelgetett, mig haza nem ment 6 óra felé. Ekkor Anyu jött be, Palika pedig a karomba került egy vastag sárga takaróban. Egészen 8-ig kómáztunk igy, amikoris jött a műtősfiú és átemelt egy tolható ágyra, mert ekkor csigalassan már tudtam mozgatni a lábaimat. Ez az átemelés úgy zajlott, hogy meg kellett fognom a fickó nyakát, erősen szoritanom, ő pedig áttett az ágyra. Az a pár másodperc, mig kapaszkodtam, iszonyatos volt, a hasam szét akart esni, lélegzetvisszafojtva próbáltam túlélni. Átzötyögtünk a 316-os szobába, az átemelés ott megismétlődött a már ismert hasbaszúrtak érzéssel, Anyu hazament, én pedig 10-ig "pihenhettem" az ágyban. Ekkor megjött az éjszakás nővér (a kedvencem) és kérte, hogy menjünk ki fürdeni. Percek alatt valahogy felültem, de annyira fájt mindenem, hogy amikor próbáltam felállni egy idő után, szédültem, hányingerem lett és képtelen voltam megmoccanni, ott ültem félig fekvő pózban remegő karokkal. Végül kiegyeztünk abban, hogy odacsoszogok a csaphoz és fogat mosok, ez meg is történt, de azt hittem, megpusztulok. Éjszaka szabályosan vajúdtam, pontosabban egyrészt a méhösszehúzódásokkal küzdöttem, másrészt meg fájt és szúrt a hasam, mint annak a rendje. Nagyjából 2 órát aludtam részletekben, a maradék időben csak szuszogtam és azon filóztam, hogy mi mehetett félre, hiszen múltkor korántsem voltam ilyen pocsékul, "lazán" oldalra tudtam fordulni és akkor kimentem zuhizni is, most meg kvázi haldoklom... Reggel 6-kor betolták Palit, nagy nehezen karba vettem és innentől igy is maradtunk jó pár napon át.

A műtét csodája

Az úton egy szót sem szóltunk, én próbáltam nem arra gondolni, hogy utoljára ülök kocsiban, ha valami komplikáció lesz és igyekeztem nyugodtnak tűnni. 8.30-ra mentünk ctg-re, minden okésnak tűnt, viszont a szülésznő közölte, hogy mégsem vagyok beirva aznapra császárra... Én megörültem furcsa módon, mert aggódtam, hogy nem voltam WC-n reggel (haha) és igy biztos kapok beöntést, úgyhogy úgy filozofáltam, ha eltolnánk a műtétet, másnap reggelre valahogy meghashajtanám magam és megúsznám ezt a kellemetlen procedúrát. (Mondjuk múltkor nem volt beöntés, nem is értem, miért... Ugyanakkor ettem, mint most utoljára.) 9 körül befutott a doki és felvitt megvizsgálni a saját részlegéhez. Mikor kérdeztük, hogy most mi van, azt hittük, ma már megszületik a baba, hiszen hétfőn még be voltam irva, ma meg már nem, hát hogy van ez, nem tudott értelmesen válaszolni, ezt nem is értem, de sebaj, ez a legkevesebb. Mivel összesen azon filózott az orvos, hogy aznap vagy másnap legyen a műtét, de látta, hogy ott vagyunk a kis piros bőrönddel, lement egyeztetni, majd 15 perc múlva visszatért, hogy maradjunk a mánál, ha már igy nekikészülődtünk. (Jaj istenem, de hülyén hangzik ez, az ősanyák tuti ájuldoznak.) Fél 10 körül tehát megtörtént az utolsó vizsgálat: méhszáj zárt, baba alig mozog, hegvastagság 2 mm, fekvése változó, méretei szépek, feje óriási. Zseniális.
Lesétáltunk a várakozóba, mindketten átöltöztünk (már AV is meg én is), engem pedig behivtak egy vidám kis beöntésre. Lehet röhögni, de én úgy fostam, mint még ritkán. Mármint átvitt értelemben. Gondolom, mindenki utálja ha a fenekével piszkálódnak, no most nálam ez már-már fóbia kategória (talán ezért is félek igy a hüvelyi szüléstől, mert a fenekem is involválódhatna...), de hősiesen tűrtem azért némi szenvedés után, nem mintha lett volna mit tenni... 20 perc után hatott a dolog, átcsoszogtam hát az előkészitőbe és felfeküdtem egy ágyra. Ekkor olyan 10 óra lehetett. A szülésznők belém folyattak legalább öt zacskó ételt-italt némi gyógyszerrel fűszerezve, aláirtam egy csomó papirt, kaptam egy bazi szűk és vastag harisnyát (múltkor ez sem volt, esküszöm) majd belekezdtünk a véget nem érő várakozásba. 2-kor már kicsit stresszeltem, mi lesz már, hogy jobban teljen az idő, aludtam egy fél órát a kilógó csövekkel, majd fél 3-tól álldigálva és folyamatosan a wc-re rohangálva vártunk tovább, hogy összeálljon a Csapat. 3/4 3-kor végre megjött az anesztes, majd rövid bemutatkozás után átsétáltunk a műtőbe. Bár próbálok nem erre gondolni, de számomra egy műtő annyira a halált hordozza magában és nem a születést, hogy majdnem hánytam, mikor fel kellett ülnöm a műtőasztalra. (Nem győzöm hangsúlyozni, mennyivel nehezebb lehet egy természetes szülés, mennyire csodálom azokat, akik hagyományosan képesek voltak szülni, de ezt éltem át és szeretném megörökiteni az utókornak, sajnálom.) Szóval felülés, domboritás, asszisztens ölelgetése, szúró, majd feszitő érzés a gerincnél, majd melegség deréktól lefelé. Ezután a műtősfiú átforditott az ágyra, majd mig az anesztes egy tűvel szurkált, érzek-e valamit, valaki betette a katétert. (Nem éreztem.) 2 perc múlva deréktól lefelé totálisan beálltam. Az arcom elé kaptam egy zöld kendőt, majd kezdődött a móka.        
Folyt. köv.

Hidegvérűen krónikázom az utolsó napokról

Hogy szombaton-vasárnap-hétfőn mi történt velünk, fogalmam sincs, ami rémlik a múlt hétből, hogy kedden talán szilveszter volt. Délelőtt sétáltunk egyet, délután Peti átment a Nagyihoz konfettit szórni, én meg konkrétan egész nap magam elé bámulva léteztem, mert nem tudtam, mit illik csinálni két nappal egy programozott császár előtt. AV szegény próbált életet lehelni belém, de inkább csak idegesitett, hogy próbál szórakoztatni, miközben én bambultam volna meg bújtam volna a netet nonstop, mi hogyan lesz... Vacsira virslit ettünk, majd az esti rutin után tévéztünk. Az éjfél sitty-sutty eljött, ittunk némi Kölyökpezsgőt, majd fél 2 körül ágyba kerültünk.
A január elseje, ha lehet, még hullább hangulattal telt, utólag szégyellem magam rendesen, de egyszerűen nem tudtam összeszedni magam és elterelni a figyelmem a másnapról. Bár nem mondták, hogy tilos enni, nem tudtam vacsorázni, úgy fostam, mi vár ránk. (Ezért jó a spontán indulás, nincs alkalom stresszelni. Nem hittem volna, hogy ez az egész igy kiakaszt, tök ciki.) Szerda éjszaka nem meglepő módon igy már 5-től fenn voltam és forgolódtam (haha) álmatlanul. Reggel 3/4 8-kor megjött Nagyi, Petit felébresztettük, mi pedig leléptünk a kórházba taxival...

Ennyi

Amikor reggel 10-kor elmentem zuhanyozni és megjött Anyu meg Apu maszkban két adag koszos ruháért (vitapontunk AV-vel, ami miatt tegnap jól összekaptunk, hogy hazajöttünk hétfőn és három adag szennyes várt, ráadásul a lakás sem volt az a patyolat, sőt...), majd 10 perc múlva beállitott a gyerekorvos (hétfőn Pali kapott bcg-t és úgy engedték el, hogy megvizsgálták, kedden volt a védőnő, aki szintén megtapogatta, erre ma jött a gyerekorvos - hát kérem, mi változhat csóri gyereken három nap alatt?) és ennek tetejébe jött két legalább 45-ös lábú gázszerelő - no ekkor úgy éreztem, kicsit sokan vagyunk 38 nm-en.
Aztán mikor Anyuék meg a gyerekorvos elmentek, mi pedig itt maradtunk a felébresztett és éhes Palkóval a szétszedett lakásban, ahol nem volt egy hely, ahol szoptatni tudtam volna, mert két szoba van, de mindegyikben volt egy-egy szerelő és óriási gázszag - no ekkor úgy éreztem, nem vagyunk jó helyen.
Aztán persze megoldódott a dolog: kész lett az egyik szoba, beültem etetni Peti kanapéjára - AV meg elment az oviba, mig én csendben felügyeltem a másik szobában még dolgozó gázosokat...
Szép az élet.

AV száj

No, akkor most könnyed, esti levezetőgyakorlatként kimosom a szart a pelenkából. (Már a textilpelusból, nem vagyunk ennyire smucigok.)

Peti szájak

- Apa, mindjárt mesélek neked egy mesét, jó?
- Jó.
- A Pisi. Ez a cime. Volt egy kisfiú, pisilt az mindenhol. A lakásban, a konyhában, mindenhol. De egyszer felszúrták a fülét. Sikitott, sikitott, nagyon fájt neki. De aztán kapott egy zongorát, ez a bonyodalom, mert nem hallotta.

Cincin helyett Muszmusz a sztár. (Az IKEAs szürke patkány a fehér egér helyett.)

Táncikálva: Várjál, várjál... Mindjárt jön a reflex... (refrén)

Pali fölé hajolva: Anyaaaa, megnyomhatom a szemét? Naa, csak egyszer...

A konyhában nincs fűtés, a lábát takaróba tekerve reggelizik: Há... há... figyelj már... Hát úgy nézek ki, mint a kórházban a beteg bácsik... (Hogy hol látott ő beteg bácsikat, gőzöm sincs, hétvégén voltak benn csak nálam, akkor csak a szülészet van nyitva, ha minden igaz, ez nem hagyományos kórház volt...)

Palit nézve megállapitja: Anya, figyelj csak... Ennek a gyereknek nincs is szemöldöke...

Ha almalét lát (felismeri a dobozon az almát), azonnal figyelmeztet, hogy ezt tegyük el, mert nem tud tőle kakilni. Ha vendégségben vagyunk, megfeddi a házigazdát, hogy legközelebb ne vegyen almalét.

Oviban sir valaki: Szerintem az Alexandra lesz az... De igazából fogalmam sincs.

Apa, Apa, nyomd meg az orrom... Én vagyok a CD lejátszó. (Megnyomjuk neki.) Hukk-hukk (úgy csinál, mint aki csuklik): ugrik a cédé...

Hazafelé az oviból látva egy öreg nénit Sparos szatyorra:: Ez a néni a Sparból jött. Látom a nyilat a zacskón. Tyű, de öreg ez a néni...

Jön ki az oviból: - Én vagyok az óvó néni... - Melyik vagy te? A Tündi néni vagy a Marcsi néni? - A Peti vagyok... Hát ez csak játék...

Mikor megjöttünk a kórházból minden papirt kidobáltam az ágyra, hogy majd kiválogatjuk: Elnézé st... Hát hova üljek igy? Na, arrébb kotrom itt ezeket...

- Kérek aranymazsolát! Eszem egy kicsit a kedvedért! - Az én kedvemért? - No jó, a közös kedvünkért.

Kedvenc dalocskája a Hóembernek se keze, se lába, hóembernek pici szeme szén... Erre kitalált egy koreográfiát és állitólag megtanitotta a többieknek is.  

Reggel ébresztés után: Hűűű, de rossz volt az aludásom...

- Most játsszunk olyan stritvjúsat, jó? Mint Dublinban. (street view)

Egyelőre

És nem tudom, mikor fogok tudni egyszer irni, éjjel 3 x fél órát aludtunk nagyjából. A többi véget nem érő evés.
Mondjuk azt még gyorsan leirom, hogy a mai nap fénypontja az volt, hogy AV elment szopipárnáért meg patikába, én itthon ugye, P2-t elkezdem etetni nagy nehezen, erre P1 odaserdül elém, hogy kakilni kell a bilibe. Ez még okés, de kitörölni ugye nem tudja...  

Az utolso nyugodtnak mondott ejszakat ugy tolteni, hogy szamolom a perceket reggel 6ig, mert a cicim mint egy huplis kodarab; no az igazan megfizethetetlen erzes. Foleg ugy, hogy fekszem az agyon es minden mozdulat kinkeserves. Mondjuk most mar ulok, de 10 perc utan. Szoval az elso mondatom nem dicsekves, hanem panasz, mert cink, de mar csak ez hianyzott* (igen, P2nek ez, kussoljak).
*Aki csaszaros tudja (meg gondolom nehany siman szult is), hogy a karok a mutet utan hasizom funkciot latnak el kemenyen, igy ha kiesnek, mert moccantani is keptelenseg oket, az oltari gaz. Szoval probalok en mozogni kerem, de oldalra fordulni az agyban nem megy (fajnak a folydogalo szerveim, huz a vagas es a beszorult levego szur, mint annak a rendje, illetve a legkisebb hasizom hasznalatra itt-ott belemhasit valami), fekudni faj, felulni mint irtam hosszabb program es ertelme sincs sok, mert az is faj, eh... Megyek felcsorlozom magam es csinalok ket legzogyakorlatot amit en fejlesztettem ki tegnap ejjel, miutan levegot sem birtam venni meg  eddig normalisan. Olyan szornyetegnek erzem magam vagyis masokat szentnek, hogy tudnak csak a babara koncentralni mindenfele kin kozepette es nonstop kodben elnek meg ilyenkor, hogy minden fajdalom ellibben, ha a kicsire neznek, persze, en is csodalom meg minden, de attol meg szarul vagyok rendesen. Holnaptol igyekszem pozitivabb lenni, igerem.

A setagalopp szuleselmeny

Ha en - aki ugye mar-mar bezzeganyas rita magassagokban nyomulok a csaszart illetoen - el-elgondolkozom azon, hogy ha 1) nem 38 cm-es fejkerulettel es 2) nem harantfekvesben  fekszik bennem a Kisteso* lehet meg kellett volna probalni a huvelyi szulest, no akkor el lehet kepzelni, milyen volt a masodik (es egyben utolso) csaszarmetszesem.
* Budos kolok nem atallott forgolodni... Jol ossze is kuszalt benn mindent. Szipp. Szoval lehet sajnalni, szenvedek.

Nagy talalkozas

No ma vegre megtortent a Nagy Bemutatkozas. P1 oltari volt, amint a Kisteso kozelebe kerult, suttogosra vette a figurat es nem gyozte simogatni mit sem sejto kisoccset. Teljesseggel hihetetlen, hogy mar ketten vannak, kivancsi vagyok, mi lesz elesben...

Annyira kisertetiesen hasonlit P2 (tok ciki ezt irni, tudom, majd kitalalok vmit) P1re, hogy totalis az idoutazas. Olyan, mintha 3 ev kulonbseggel egypeteju ikrek szulettek volna. Majd csatolok  bizonyitekot. Most csak egy:
Eh nem enged kepet csatolni ez a trutyi. Ja, kommentelni sem tudok. De koszi mindenkinek a gratulaciokat!

Ugy van

Hogy van ket fiunk, egyik Peter masik Pal. Az utobbi ma fel 4kor szuletett es 3550 gramm meg 56 cm egyelore, szep nagy. Persze azert kicsi. No joccakat.