És akkor jöjjön, hogy jutottunk el karácsonyig, csütörtök estéig-péntek reggelig...
Hétfőn délelőtt Palikával Lidl-ben voltunk, de tekintve, hogy végigritta az egész bevásárlást (nem akart a kocsiban ülni, ficergett, fetrengett, vergődött), természetesen jó pár dolgot elfelejtettem, mert igyekeztem minél hamarabb hazatérni. (Emlékszem, Petinek is volt ilyen korszaka, Sydney-ben gyűlöltem vele vásárolni, mert mindig kikészitett... Mondjuk Palika annyival kedvesebb, hogy ő babaként egész jó volt, tűrte a vásárlást, mostanság kezdte ezt a kinlódást, Petivel viszont babaként sem lehetett vásárolni... Vele úgy 1,5-2 éves kora között tudtam vásárolgatni, aztán 2 évesen megbolondult megint, majd következett az aranykor 3-4,5 éves kora között, mikor egész jól elvolt, majd most már megint nem szeretek vele menni, mert most meg látványosan szenved, unatkozik... Szóval alig várom Paja 3-4,5 év közötti időszakát, mert abban bizom, követi Peti példáját... No de nem is erről akartam irni.) Mikor hazaértünk - és mig Peti ugye suliban volt még - becsomagoltam T. ajándékait, majd itt is volt az idő, rohanhattunk Pipiért. Délután reméltem, hogy jó sokat haladunk (mondjuk kitakaritok, sütök mézeskalácsot, whatever), de 4-kor egyszer csak hopp, elment az áram és bár 5 percre visszajött 5 körül, egészen 6ig nem volt. (Még jó, hogy advent volt, igy négy gyertya fényénél szinezgethettek a gyerekek haha.) Este még mindig a meglepiket igazgattam a gyerekeknek (már Peti osztálytársainak), begyúrtam egy nagy adag mézeskalit meg becsomagoltam Pipi tanitónőjének az ajándékát (egy bonbon volt, nem estünk túlzásba), szóval volt mit tenni ezen a napon is lefekvés előtt, ismét 1 körül kerültünk ágyba.
Kedden Peti csak 3/4 12ig volt suliban, úgyhogy mire végeztem az ebédfőzéssel, már indulhattunk is érte. Délután hálistennek jött Mónika, igy vissza tudtam szaladni a Lidlbe még pár dologért, ami kimaradt hétfőn Paja miatt. Utána beültem a Starbucks-ba egy latte-ra, mert azt beszéltük T-vel, hogy ott találkozunk, de végül nem lett a randiból semmi, mert inkább elment fodrászhoz. Este mézeskalácsot sütöttem és kókusztekercset csináltam, huh, végülis igy két nappal karácsony előtt éppen ideje volt.
Szerdán ismét aktiv napunk volt, T. szabin volt és nem esett, úgyhogy egyértelmű volt, hogy ki kell mennünk... A rathfarnham-i játszóra mentünk, ami nem túlzok egy darab nagy pocsolya volt. A csúszdák mind vizesek voltak, a hinták dettó, ami mélyedés volt a játszón, abban mindben állt a viz. Mivel egész hideg is volt, nem maradtunk sokáig, inkább némi téblábolás után fogtuk magunkat és beültünk scone-ozni a teázóba. Egy adag teát rendeltünk két scone-nal négyünknek, mi T-vel teáztunk, a gyerekek meg felfalták a sütiket, miközben Palika folyamatosan a leeséssel küzdött. (Én nem értem, más gyerek miért tud a seggén ülni öt percig, én mondjuk tiz másodpercenként kaptam el fél kézzel Paját, mert vagy le akart zuhanni a székről vagy a székkel együtt dőlt volna amerre lát, hihetetlen - és akkor azt még nem mondtam, hogy mindenáron kockacukrot akart rágcsálni, össze-vissza kente magát vajjal és lekvárral és közben persze folyamatosan eeeee-zett ezer decibellel... Katasztrófa, komolyan.) Dél körül értünk haza, ekkor gyorsan összedobtam valami ebédet, majd jött a csendespihenő: Pipi tévézett, Paja aludt, én meg elmentem átvenni T. utolsó ajándékát a blackrock-i Marks & Spencer-be. Leirhatatlanul rengetegen voltak a bevásárlóközpontban, minden négyzetcentin emberek toporogtak, a parkolóban vagy három kört tettem, mire meg tudtam állni valahol, úgyhogy bár megfordult a fejemben, hogy az utolsó ezt meg azt a Supervaluban veszem meg (kenyeret, tejet, ilyesmiket), végül hagytam az egészet a fenébe és fejvesztve menekültem inkább haza. (A fejvesztve kissé túlzás, 25 percen át próbáltam kijutni a parkolóból, pedig ez még egy mini bevásárlóközpont, tiz boltnál több nincsen benne, kisebb, mint az Europark, nem tudom, de nem is akarom elképzelni, mi lehetett akkor mondjuk Dundrumban, ami olyan Westend méretű...) Hazafelé amúgy befordultam a Tesco utcájába, hogy háhááá, velem nem csesztek ki, majd vásárolok ott, de ott meg még a parkolóba sem lehetett lemenni, az úton álltak sorba az autók, hogy lejuthassanak... Ühümmm, no ennyit a vásárlásról, húztam haza sirni. Kb fél órát töltöttem otthon, 4 körül, mikor már egész sötét volt, Petivel ismét felkerekedtem és bebuszoztunk a városba. Régóta igérgettem neki, hogy majd egyszer beviszem megnézni a fényeket, szomorú, hogy erre december 23-ig nem volt alkalmunk a drága időjárás miatt, mert vagy esett vagy fújt, de a lényeg, hogy végül csak eljutottunk eddig is... Az O'Connellre mentünk, ahol először is megnéztük a nagy fenyőfát meg a kinti jászolt, majd besétáltunk a GPO-ra, ahol szintén volt egy (mozgó) jászol, ezután pedig bevetettük magunkat a tömegbe és végigküzdöttük magunkat a fő bevásárlóutcán. Pipinek nagyon tetszett minden, lelkendezve nézte a diszkivilágitást, majd felfedeztünk egy gigászi kirakatot, ahol egymás mellett a különböző Lego tipusok legnépszerűbb darabjai voltak összeállitva (Lego City, Lego Creator, Lego Elves, Lego Friends stb mind-mind kapott egy-egy külön ablakot), úgyhogy itt tulképp véget is ért a túránk: Peti leragadt és vagy 20 percen át tátott szájjal nézte álmai netovábbját... Mivel ekkor már fél 6 körül járt az idő, megéheztünk, de mivel Dublin nem a Főzelékfalóiról hires, mit volt mit tennünk, bementünk egy Mekibe vacsorázni. Peti kis sült krumplit kapott pár chicken nuggets-szel, én pedig a wrap of the day-t kértem, ami meglepően jó volt ismét (egyszer már vettem az egyik mozi előtt wrap-et a Mekiben és az is furcsán jó volt, pedig mostanában eléggé idegenkedem a gyorskajáktól). Hazafelé még beugrottunk a Penney's-be Petinek egy farmerért meg egy új pizsiért (eredetileg csak farmerért mentünk, de meglátott egy Cars-os pizsamát és nem tudtunk ellenállni) és igy pontban 7kor értünk haza, mondanom sem kell, hullafáradtan. (Jut eszembe 35 év kellett hozzá, hogy leessen, hogy az angolszász kultúrában mi ez a nagy karácsonyi pizsi őrület... Oké, oké, az megvolt, hogy kell a hangulathoz, de most végre rádöbbentem, hogy hát a reggeli bontogatás! Hát hogy nézne ki, ha szakadt, egyszerű pizsikben bontogatnák reggel az ajándékokat a fotókon?! Háháááá! Mindenesetre jobb későn, mint soha...)
Csütörtökön, vagyis karácsonykor feladtam az elveimet és már reggel rábólintottam, hogy oké, ir szokás szerint jöjjön 25-én reggel Santa, mert sehol sem állunk. Délelőtt T. és Peti elmentek a Tescoba az utolsó dolgokért, én pedig Palikával főztem (tárkonyos csirkelevest). Meglehetősen nehezen ment a főzés, mert Paja iszonyat nyűgös volt egész nap, meglepő módon mindig a kezemben akart lenni, ami igy több, mint 14 kilósan bizony nem annyira kellemes... (Valószinűleg jön az utolsó két foga, mert tiszta nyál folyton, állandóan lóg egy-egy nyálcsepp az állán.) Mindenesetre csodával határos módon fél 1 körül ebédelhettünk, majd ledobtam Palikát aludni és kezdődhetett a rendrakás. T-vel 2-4ig nonstop pakoltunk, pontosabban ő port is törölt és kicsit diszitett is a folyosón, majd mikor Paja felébredt, kiporszivózta a lakást, miközben Peti persze már üvöltött, mert ő már december elején fenyőfát akart disziteni és kiakadt, hogy mi az, hogy lassan tök sötét van és mi még neki sem álltunk a karifadiszitésnek... (Mellette persze Paja nem javult ám meg, kórusban nyomták az üvöltést, én meg idén ötszázhuszonötödször határoztam el, hogy többet nem karácsonyozom igy, jövőre huszadika körül hazamegyünk és lesz segitségünk, ha beledöglünk is.) No szóval 5 körül végre nekikezdtünk a diszitésnek: pontosabban T. diszitett a fiúkkal, én meg folytattam a főzést a konyhában. Ananászos-sajtos csirkemellet csináltam sült krumplival és kelbimbó gratinnal (hogy ez mi magyarul? még mindig nem tudom), desszertnek pedig megelégedtünk a kókusztekerccsel és a mézeskaláccsal. Mire kész lett a vacsi, a fiúk is feldiszitették a fát, én pedig elszöktem hajat mosni, mert eddigre már nagyjából minden szál külön állt az egész heti őrülettől. 6 körül nekiálltunk fotózkodni a fa előtt, eddigre egész jól feloldódtunk, úgyhogy nagyokat röhögtünk a bénázásainkon, majd leültünk a konyhában és szépen megettük a vacsoránkat. Vacsi után még készitettünk egy rövid üdvözlő videót a nagyszülőknek meg a tesóknak, majd jött két rövid Skype beszélgetés és részünkről ennyi volt 24-e. A fiúk elég későn, fél 10-kor és 10kor aludtak el, mi pedig 11 körül nekiálltunk becsomagolni a maradék ajándékokat. (Hamarabb nem mertünk nekiállni, nehogy Pipi ránk nyisson.) Mivel T. cuccait én már becsomiztam, természetesen rám maradtak a kölkök ajándékai, T. pedig az én meglepijeimet vállalta be, haha, milyen kedves. Éjfél körül feküdtünk le, izgulva, hogy is lesz életünk első karácsonya, amikor reggel ajándékozunk...                

Szombat van (szombat van egyáltalán?), folytatom hát ott, ahol abbahagytam, múlt szombatnál...
Mivel az elmúlt hétvégén végre-végre egész elfogadható volt az idő (orkán erejű szél fújt ugyan, de az nekünk már semmi, hiszen eső nem esett - csak néha haha), a szombatot nagyjából végig kinn töltöttük feneketlen extázisban. Délelőtt elmentünk a Phoenix Parkba játszózni (ezer éve nem jártunk játszótéren, de legalábbis vagy egy hónapja), majd utána átgurultunk Farmleigh-hez, mert szerettem volna megnézni a karácsonyi murit. (November vége óta voltak programok az egész városban itt-ott, de egyszerűen az idő nem engedte, hogy bármelyiket is megnézzük... Mondtam is T-nek, hogy számitson rá, hogy ez volt az utolsó karácsonyunk ebben a sárfészekben, mert én ezt nem birom elviselni még egyszer. Bazzeg október vége óta esik! És az ötödik vihar közeledik, ami miatt már megint vörös riasztás van az országban, konkrétan egy mocsáron élünk, a Liffey múltkor 10 centivel volt a rakpart alatt... Máskor méterekkel van lejjebb, csak mondom. Több, mint hét éve vagyunk itt, de ennyire szar nyarunk és őszünk-telünk még nem volt. Oké, voltak hetek, amikor nonstop esett, főleg májusban meg novemberben, de máskor legalább volt pár jó hetünk is, tavaly pl rengetegszer voltunk a tengernél pacsálni, no most idén kétszer jutottunk ki... És ez az ősz... Mióta Anyuék hazamentek, október végén, pokoli, ami itt folyik.) No de visszatérve a múlt szombathoz: a játszózás tök jó volt, hintáztunk, csúszdáztunk a szélben, a gyerekek egyik játéktól a másikig rohangáltak örömükben, amit akarsz, majd mikor átmentünk Farmleigh-re még ott is elvoltunk egy ideig, beöltöztünk Tél Királyoknak meg ilyesmi, de 10 perc múlva ott varázsütésre valahogy mindenki megbolondult és totál káoszba fordult ez a szép délelőtt. Peti nonstop szófogadatlankodott, Palika unta a banánt, kirohant volna a világból is, mi pedig egyre idegesebbek lettünk... Mire a karácsonyi piachoz értünk, már robbanni tudtunk volna mind a négyen, úgyhogy mikor Pipi elkezdte két centiről végigszagolgatni a muffinokat az egyik árusnál és vidáman ugrándozva elkezdte megnyomkodni őket, jók-e (hogy ezt honnan vette? halál ciki volt), úgy éreztem vagy lekeverek neki egy maflást vagy a térdemre kapom és elfenekelem azonnal, mert nem birom tovább. A durva az volt, hogy mikor rászóltunk, ahelyett, hogy szót fogadott volna, teljes lelki nyugalommal folytatta a felfedezést, mint aki süket... Közben persze Palika is akcióba lendült, orditott, vergődött, mutogatott a sütikre, úgyhogy nagyjából mindenki azt figyelte, ki ez a két ördögfajzat, akikkel valami furcsa nyelven kiabálnak a kissé idegbeteg szülei... Mire végeztünk a sütis néninél, totál ideggörccsé váltunk, mindketten átkoztuk a napot, amikor elhatároztuk, hogy családot alapitunk és kétségbeesetten próbáltunk keresni még egy gyereket, aki üvöltve sir körülöttünk, de neeem, csak ez a két disznó nyomta a műsort, senki más persze... Jó későn, fél 2-re értünk haza, ekkor gyors ebéd, altatás, szusszanás következett és jöhettek a következő programpontok.
Délután - bár sok kedvem nem volt a délelőtti affér után - elvittem Pipit Dun Laoghaire-be a vidámparkba, T. meg itthon maradt Palikát szórakoztatni. (Sajnos nem esett, úgyhogy ki kellett használni az időt...) Dun Laoghaire-ben a körhinták között alig lézengtek, rajtunk kivül még három-négy család kóválygott a téren, de ez jó is volt, legalább nem tapostuk egymást halálra, nem kellett sorban állni semmihez. (A karácsonyi vásár valahol máshol volt a városban, nem tudom, miért...) Peti a gyerek körhintán kezdett, majd felültünk mindketten a kukacra, de amikor be akartunk menni a kastélyba, észrevettem, hogy nincs több készpénzem... Berohantunk hát a központba, vettünk fel pénzt egy automatánál, majd visszaszaladtunk, hátha nem zárt még be a vidámpark. (Nem zárt be, pedig elvileg 6-ig volt nyitva és ekkor már negyed 7 volt.) No szóval bementünk a kastélyba (bár ne tettük volna, iszonyat lepukkant szar volt, dzsuvás és rozsdás volt minden*, jéééézusom, soha többet), majd hogy kissé feledjük az élményt, Peti még felült a kamionos körhintára meg beült a csészékbe is, hadd szóljon. (Egyedül a nagy körhintára nem akart felülni, amit meg is értek, mert az az egy felnőtteknek való volt, szerintem fel sem engedték volna rá, de örültem, hogy nem kell győzködnöm, hogy még kicsi hozzá...) 7 körül értünk haza, ekkor - miután Peti ragaszkodott hozzá - a fiúk T-vel még feltették a karácsonyi fényeket a nappaliba és a konyhába és igy hullafáradtan, de elégedetten rogytak az ágyba 10 körül.
Másnap délelőtt bár a szél durván fújt, T. kivitte a kölköket kocsival (!) a Herbert Parkba sétálni, én pedig főztem valamit (már nem emlékszem, mit). Délután Eszterékhez mentünk, a világ végére, elő-karácsonyozni. Jó volt, jól éreztük magunkat nagyon, vittünk répatortát (a farmleigh-i piacról), kaptunk citromos sütit (aminek a 80%-át Peti falta fel, őrület, nem tudom, mi lesz, ha kamasz lesz) és persze ezúttal is sokat dumáltunk, mint mindig. Bár korábban indultunk haza, mint szoktunk, mivel hazafelé megálltunk megnézni a durván kivilágitott házat**, szokásosan 8 után értünk haza, úgyhogy a fürdés, mesélés, altatás ismét elhúzódott keményen. Az estét T. videóvágással, én pedig kis meglepik*** gyártásával töltöttem, hiába, maximalisták vagyunk, jövőre jó lesz egy szimpla képeslap is mindenkinek, letojom. Végül fél 1 körül kerültünk ágyba, ami csak fél órával van később, mint a normál lefekvésidőnk, de öreg vagyok én már ehhez, másnap alig tudtam kimászni az ágyból.
Ennyi volt hát az aranyhétvégénk, aktiv volt, szép volt, viszont mivel nem esett és kihasználtuk a szárazságot, roppantul lemaradva (hiszen a hétvégén egy percet sem takaritottunk, nem sütöttem semmit és nem is csomiztuk be az ajándékokat) és meglehetősen fáradtan vágtunk neki a finishnek... Hurrá.

Petivel jövünk hazafelé, nézi az utcai diszeket:

- De jó lenne, ha ezt lefényképeznéd nekem...
- Háááát, nem hiszem, hogy jól látszana...
- Kéne egy állvány, mi? Vagy valami, amihez nekitámasztod a gépet?

Ehhez képest nem tudja megtanulni, hogy a már az már és nem márt, a szokásos meg nem szokásosi.

Szóval karácsonyi koncert. Szép volt, jó volt, T. felvette az egészet három kameraállásból, ő volt a hivatalos videós hehehe.
Irtam ugye a rossz fiúról már, no most legnagyobb megdöbbenésünkre kiderült, hogy szegényke beteg. Durván autista, lehet, hogy egyébként jól funkcionál (bár azok alapján amit Peti mesél, kétlem), de itt a fellépésen nagyon kivolt szerencsétlen, ha az én gyerekem lett volna, tuti odamegyek érte a szinpadra és leszedem, hát a jó istenit már neki, minek kitenni ekkora stressznek csórikámat. Oké, integráció, oké, vegyen ő is részt mindenben - ha jót tesz neki, ha ő is akarja. Ez a kisfiú láthatóan nem akarta ezt az egészet, majdnem sirt, őrjöngött már a végén, iszonyatos nézni a videót. Peti egyébként szuper volt, szépen elmondta a szövegét (konkrétan én csak őt értettem, mert szépen, csilingelő hangon kiabálta a mondatait, a többiek meg leginkább csak motyogtak), de sajnos Dev (Pipi Debnek hivja, de szerintünk Dev, mint Devon) elvitte a figyelmemet. (Ami amúgy még durva a sztoriban, hogy egy ideje ha rászóltunk Petire, nagyon furcsán reagált, dührohamhoz hasonló tüneteket mutatott akkor is, ha annyit mondtunk, hogy vegye fel a zokniját, pofákat vágott, toporzékolni kezdett a legkisebb negativ ingerre - és bakker megvilágosodtunk: a kis majom Dev szokásait vette fel, őt utánozza... Most, hogy megláttuk, mi a pálya, próbáljuk tudatositani benne, hogy Dev beteg, azért viselkedik igy... Remélem lesz hatása az infonak nála...)
Mindazonáltal nem értem, miért nem lehetett ezt tisztázni a szülőkkel, ha már a gyerekeknek nem mondták, hogy mi van Dev-vel... (Nehéz ez, tudom, mert nem vak, nem ül tolókocsiban, egy kézzelfogható problémáról könnyebb beszélni, mint arról, hogy hááát, Dev nem rossz, hanem problémás, de igy ez szerintem nagyon gáz... Amikor Peti mondta, hogy bántja őt ez a kisfiú, emlékszem, azt mondtam neki, hogy hát üss vissza, ha folyton piszkál, de basszus, ha tudom, hogy beteg, nem mondok neki ilyet, hanem elmagyarázom neki a dolgot másképp...) Szóval áh... Hát ennyit a Nyugati kultúráról, én nem azt akarom, hogy tegyék speciális osztályba ezt a kisfiút, semmi bajom nincs azzal, hogy együtt járnak, tök jó, de szerintem a hozzáállás miatt azért annyit mondhattak volna, hogy hoppá, ez a helyzet, mind a mi, mind a srác érdekében... Az elfogadás nem azt jelenti szerintem, hogy úgy teszünk, mintha teljesen egészséges lenne egy igen problémás gyerek.
Amúgy meg nem akarok okoskodni, de basszuskulcs az sem biztos, hogy kezelik ezt a kisfiút. Irta nemrég valaki az ir anyukás fórumon, hogy 14 éves a nagyfia, nem beszél semmilyen módon, 3-4 éves kora óta hordozzák ide-oda és még nincs diagnózisa... Nem hónapokat, heteket, éveket, sőt, 5-6 évet kell várni egy nyomorék vizsgálatra, arra, hogy egyáltalán elkezdjék a fejlesztést. Komolyan, ha eszembe jut ez a kisfiú, sirni volna kedvem. És hány ilyen lehet, hány ilyen van? Mi lesz igy vele? Közben persze Petit is sajnálom, mert ő meg ilyen kis igazságosztó, ha őt bántja Dev, ha a barátait, ő kivan és rosszkedvű, nem akar menni suliba, morgós és nem tudja hova tenni a dolgot... Eh, piszok nehéz ez, szar a világ, mindig mondtam.  

Nehéz, fura időket élünk egyébként... Ráadásul a babysitter megint nem ért rá, a héten ezúttal egyszer sem tudott jönni. Múlt héten egyszer volt, két órát. Egyszerűen lehet igy készülni a karácsonyra, valóban...
Mióta is nem irtam? Szerda? Dióhéjban ennyi volt 10 nap:

• Négyszer sütöttem (mézeskalács, linzer, pogácsa, fahéjas csiga), de egyikből sincs már egy morzsa sem. 
• Főzni semmi, de semmi kedvem nincs (még mindig), viszont kétszer istenit csináltam: egyszer rakott zöldbabot, egyszer meg brussels sprout gratin-t. 
• Petivel voltunk playdate-n Christian-éknél, múlt csütörtökön, jó volt. 
• Hétfőn T-t irré avatták. (Úgy volt, megyek én is az ünnepségre, de a babysitter az utolsó pillanatban lemondta. Itt bőgtem vagy egy órán át a konyhában elkeseredettségemben, milyen szar az életem.)
• Kedd és szerda reggel T. koncertet adott, igy én vittem Petit suliba a még hulla álmos Palikával és természetesen én hoztam haza is - egész héten esőben, mint mindig.
• Csütörtökön délután T. itthon volt, ekkor jártunk a Funderlandben négyen (és ekkor voltam Pajával az IKEA-ban délelőtt, majd este Tallaght-ban, de erről már irtam). 
• Pénteken délelőtt volt Pipiék karácsonyi koncertje, amin bár ott voltam, látni nem láttam semmit, mert Palika úgy döntött. (Másodperceket adott, az idő 90%-át a folyosón töltöttem vele, ne sipákoljon már zavarva az előadást.) 
• Péntek délután úgy éreztem, hogy ez után a hét után jár nekem annyi, hogy lazuljak: mikor T. megjött a munkából, felpattantam a buszra és bementem a városba elintézni pár dolgot, amit a héten nem tudtam. Eredetileg úgy volt, hogy jön a babysitter, de megint lemondta. No comment. Mint ahogy az is no comment, hogy a "szabadidőmet" azzal töltöttem, hogy megvettem a gyerekek kis meglepijét (mint kiderült, itt szokás adni valami apróságot az osztálytársaknak, Peti képeslapokat kapott többektől például) és beszereztem még egy-két dolgot az ünnepekhez. 
• Mivel az eső egész héten esett megint, Palikával annyi volt a programunk, hogy egyszer voltunk játszóházban, egyszer IKEAban, egyszer meg volt egy playdate-ünk Sebastien-nel. 
• Ja, múlt vasárnap a Céges karácsony is megvolt, szép volt, jó volt, először voltunk négyesben karácsonyozni benn és először készült olyan fotónk a Télapóval, ahol az egyik gyerekünk sir. 
• Az ajándékok nagyjából megvannak, a Marks & Spencer ugyan még nem jelzett, hogy mehetek a cuccokért, de minden más megjött, hurrá. (A csomagolás még hátra van, blööööeee, utálok csomagolni.)

No hát ennyi. A hétvégéről meg Pipi karácsonyi koncertjéről még irok. Most off we go vendégségbe.

Pipi bevallotta, hogy nem szeret angolul beszélni, mert akkor mindig "rezeg a szive". Awwwww. ha magyarul beszél, nem rezeg, amint angolul kell megszólalnia, igen... Azon gondolkozom, hogy elmúlik ez valaha?! Vagy legalábbis azelőtt, hogy szociálisan awkward gyerek lesz belőle? Úgy félek.

• Peti bizniszelt ma: egy cbg card-ot elcserélt három gumicukorra. Haha. 
• Amúgy az iskolai problémák még mindig megvannak, van még egy kisfiú az eddig emlitetteken kivül, aki "messing with people" és mint kiderült, Pipi utálja, ha bárkit bántanak, idegesitik a szemétkedő gyerekek és általában azért rosszkedvű, mert Hugot lökdösik. (Édescsillagom, hihetetlen, milyen kis rendőr, ezt otthon is látom rajta, szóval teljesen beleillik a képbe.) 
• Ma délelőtt jártam az IKEA-ban Palikával (először és utoljára, esküszöm, menjen egy 23 hónapossal IKEA-ba az egyedül, akinek két anyja van), vettünk pár dolgot (képkeretet, kaspókat meg egy serpenyőt), ebédeltünk, kipróbáltam a vega golyókat (Palika normál gyerekadagos húsgolyókat kapott sült krumplival, imádta) és bár a zöldséges golyócskák jók voltak, a köretben a csipőset szerintem igen túltolták. IKEA előtt amúgy szereztem magyar mézet is (hurrá, mondjuk nem volt olcsó, 1 kg €15 volt - hozzáteszem gőzöm sincs, mennyibe kerül a méz mostanság otthon), szóval tulajdonképp hasznos volt a mai napom.
• Délután - mivel T. szabin volt - megnéztük az RDS-ben a karácsonyi forgatagot, háááát, eldöntöttem hogy kevesebbet kritizálom az országot, de hát jaj. Isssszonyatos tömeg, kigyózó sor a fedett körhinták előtti épületnél, kinn meg egy még lezárt korcsolyapálya, négy (!) fabódéban karácsonyi vásár (egy fickó amerikai csokikat árult, kettő kinai bóvlit (vettünk is egy világitós labdát), egy meg mobiltartozékokat (WTF)) meg egy kolbászos, egy churros-os és ennyike. No jó, volt három hánytatós kinti körhinta is, de ez számunkra ugye nulla értékkel bir... Kemény 20 percet töltöttünk itt amúgy (megérte kifizetni a €6-s parkolást hahaha), szóval mivel korán volt még és úgy éreztük, kell még valami esemény, elgurultunk a Poolbegre, úgyis rég jártunk arra. (Egyszer azért visszatérünk még az RDS-hez, mert Peti mondta, hogy a Fossett cirkusz azért jó lenne... Huhúúú, alig várom, tavaly is vicces volt.) 
• Este elhoztam Pipi fő ajándékát, a Lego-t Tallaght-ból. 10re értem oda, háááát, mára eleget láttam Suttyólandből azt hiszem. (Az IKEA környéki Ballymun is rettenetes hirnévnek örvend és hát Tallaght sem egy posh környék... Idáig azt hittem, nem vagyok sznob, de jézusom, ha nekem ezeken a helyeken kéne laknom, megpusztulnék. Báááá.) A Smyth's előtt persze parkolóhely sem volt, igy egész sokat kellett gyalogolnom ezen a kétes környéken (én sem vagyok normális, 10 után kimerészkedni Tallaght-ban, atyaég), hát repesett a szivem, komolyan. Megdöbbentő volt amúgy látni az éles váltást, hogy mig Dublin 24-ben csupa mackógatyás, széles és kócos férfi és nő tolta magába a kebabot az utcán veszekedve sétálva, addig Dublin 4-ben, ahol mi lakunk, vidám, karácsonyi pulcsis fiatalos szépfiúk és csinibabák döntötték magukba a kézműves sört röhögcsélve a pubok előtt álldigálva. Hm. Ezen az estén értelmet nyert számomra a postcode envy kifejezés.       

- Mi volt a suliban?
- Semmi. 
Négy órával később. 
- Ja, ma jött egy új magyar kislány az iskolába és nekem kellett vigasztalni. 
- ?? És mit csináltál?
- Hát mondtam, hogy ne féljen, én is féltem először, de most már nem, ilyenek...
- (Awww) És ezt igy magadtól?
- Nem, mondta Mrs Hogan mit mondjak, én meg mondtam magyarul.
- És a kislány mit válaszolt?
- Semmit. Aztán sirt, hogy nem beszél angolul. De tényleg nem beszélt.
- És erre mit mondtál?
- Hogy először én sem beszéltem, aztán megtanultam. Ezt igy magamtól. 

- Peti azt mondja, mozog a foga - a felső középsők közül a bal oldali.
- Palika kedvenc játéka az, hogy várja, hogy mondjuk, hogy Apa - Pali, Apa - Pali vagy Anya - Pali, Anya - Pali és akkor az ujjával magára meg a másikra mutat.
- Tegnap bekapcsoltuk a TV-t, mire elkurjantotta magát, hogy Peti, gyere! Azt hittem lefordulok a székről.
- Nagyjából minden karácsonyi aji megrendelve, (kivéve Peti Legoját, fáj, hogy olyan drága), már csak várni kell, hogy megérkezzenek. Még Anyuéknak rendelnék valami kicsit, Apunak névnapja is lesz, de még töröm az agyam, mi kéne...
- A sok-sok könyv mellett megleptem magam egy pulcsival meg egy kardigánnal. Öregszem. Úgy fogok kinézni, mint Bree.
- Ma sütöttem egy adag linzert, a felét lekvárral, a felét mogyikrémmel ragasztottam össze. Asszem rendelek beiglit.
- Az eső meg csak ömlik, ömlik, ömlik, karácsonyi hangulat: nulla.

Mondjuk ennek örülök, Pipi rajzolta

• Palikának érzem a 18. fogát (alul, jobb oldalt). 
• Megalkottam a mézeskalácsgolyó nevű desszertet. 
• Peti ha nyalókát eszik (heti egyszer) előtte mindig lemossa, mert az úgy finomabb.
• Peti 20,2 kg, Paja 13,4 kg volt este, fürdés után. 

Elfelejtettem emliteni, hogy hétfőn volt 7 éve, hogy idejöttünk. (Vagyis én, T. pár nappal korábban érkezett.) Mint tudjuk a 7 bűvös szám és vizválasztó.
Eddig azt mondtuk, az egyetlen erős ok, hogy itt vagyunk, az az, hogy T. munkája mióta az új csapatában dolgozik egész jó, köszönhetően, hogy szuper a főnöke. No ma kiderült, hogy a drága jó főnök kilép a csapatból. T. szerint ez egy jel. Ha most még az ő munkája is elszaródik megint egy idióta főnök miatt, az isten sem ment meg minket, hogy hazamenjünk.

És mintha nem lenne elég ez a munka-kinlódás, tegnap Pipi közölte, hogy ő nem megy iskolába, mert utál, mert ott van Mathilda és biztos megint dobálni fogja a sapkáját. Kiderült, hogy M. rendszeresen csúfolja (mondjuk mindenkit, nem csak őt, mint megtudtuk, ez általános probléma), folyton kergeti, vele akar játszani csak és hiába mondja neki, hogy kopjon le, nem hagyja békén, szünetben pedig elveszi a sapkáját és dobálgatja. Nagyon zavaros ez a kapcsolat, idegesit, hogy nem tudom, hányadán állnak, néha azt hallom, hogy jót játszanak együtt, most meg jön ezzel a nem megyek suliba, ha M. is ott van dologgal... M. mellett egyébként ma beszélt egy kisfiúról is, aki fejbe verte (máskor is mondta már, hogy van egy verekedős gyerek), de mint mondta, hiába szólt a tanárnak, az csak megszidta a kis szemetet, aki persze ezután ugyanúgy ütötte-verte a gyerekeket a szünetben...
Tudom, nem vagyok objektiv, de szétdurran az agyam. Hogy más béna szülői képességei miatt (azért aki 5 évesen nem érteti meg a gyerekével, hogy nem verekszünk, az elmehet a pennába) szivunk mi, hát megbolondulok. Nem a legjobb tanács (sőt, a legrosszabb tán? köcsög vagyok?), de mondtam Petinek, ha holnap is megüti D., üssön vissza, mutassa meg neki, hogy vele ne szórakozzon. Szegény mondta, hogy de igy rá is rá fog szólni a tanárnő, de tudjátok mit, leszarom, ha rászól, szerintem joga van megvédeni magát, ha bántják és ha nyilvánvalóan a tanárok is tehetetlenek a verekedéssel szemben.
Keményen agyalok a következő lépésen, ugye milyen jó ez a rendszer, hogy eddig egy kicseszett szülői értekezlet sem volt, ahol ki lehetett volna deriteni, ki kihez tartozik?! Ááááh.
T. amúgy már szólt a tanárnőnek és az igazgatónak is, hogy legyenek szivesek odafigyelni a verekedőkre meg Mathildára, de egyelőre úgy tűnik, hiába, mert láthatóan az ejnye-bejnye, átkerülsz a felhőbe büntetés nem ér semmit. (Aki péntekig a felhőben marad, veszit 5 (!) percet golden time-ból, ami pénteken fél óra szabad foglalkozás... Tyűha, kemény, mi?)
Szóval basszuskulcs, elegem van ebből a szempontból is, holnap megpróbáljuk kideriteni, kihez tartozik ez a D. (a nevét sem tudom rendesen) és beszélünk Hugo anyjával, ő mit tud erről az igen zavaros Mathilda ügyről (állitólag igy szoktak hárman játszani: Hugo, Mathilda, Peti)... Ehhh.          

Pál mézeskalácsot eszik. (Olyan sikeresen, hogy kb 5 darab van.) 

Előszedtem a régi - új (megjavitott) kompakt Fuji gépem, hááát, nagyon cink. A régi jó kis Olympus-nál nincs jobb, komolyan. 

Amúgy nagy bánatomban költöttem egy csomót hétvégén: megrendeltem otthonról a gyógyszereket, amik itt nem kaphatók (pl köhögéscsillapitó - köptető - orrcsepp nem létezik 5-6 év alatt, csak homeopátiás, no köszönöm, viszlát) és vettem egy vagon könyvet is a booline-tól. A karácsonyt illetően Anyuéknak, T.-nek nincs még semmi (igazán ütős ötletem sincs sajnos, ez a nagyobb probléma), Palika nagyjából okés, miután tegnap rendeltem neki egy gyurmakészletet a Mothercare-ből, Petinek viszont még kell választanom egy Lego-t, jajjj, nehéz ügy, mert nagyot, jót szeretne, de ami nagy és jó az aranyárban van... Hjaj.
De szóval haladok, haladok, csak elég komótosan és zéró karácsonyi hangulatban.

Tegnap lement Miki, sok minden nem történt, a fiúk voltak délelőtt a Herbert Parkban, én főztem, mostam meg begyúrtam egy adag mézeskalácsot, majd délután takaritottunk. Ahogy elnézem a FB-on a fotókat, kissé puritánra vettük a figurát megint, hát ez van, karácsonyra sem fognak toronyórát kapni lánccal, megvan mindenük igy is úgy is. Szóval képek:

Palika az összes fotón ilyen képet vág, talán ő is látta fészbukon, mások mi mindent kaptak

Ez volt Peti csomagja (meg egy 3D-s összerakható Sydney-i Operaház)

Ez volt Palika csomagja

Ma sütöttük ki a mézeskalácsot

Ma amúgy T. szabin volt, délelőtt elsétáltam a Grafton Recruitment-be, de semmi nem volt, egy háromemeletes ház harmadik emeletén volt az ügynökség, egy titkárnővel beszéltem, aki azt mondta, hivjam holnap vissza, hátha holnapig utol éri az egyik kolléganőjét és ennyi, megint lepattintottak egy "ha lesz valami jó ajánlat, hivjuk" szólammal, ami tudjuk mit jelent: soha a büdös életben nem fognak hivni. Komolyan, egyszerűen nem értem, zeng a rádió, hogy több száz (ezer?) munkahely nyilt meg - nyilik meg mostanság Dublinban, junior állásoktól seniorig, ehhez képest fel sem hivnak egy helyről sem. Baromi frusztráló, mert totál alap helyekre jelentkezem, irodai munka, adminisztráció és mégsem jeleznek vissza az égvilágon sehonnan. Ha senior recruiter-nek jelentkeznék a fél éves recruiter tapasztalatommal, azt mondanám, oké, nyilván nem hivnak be, főleg, mert nem is HR-es a végzettségem. Na de hogy egy call center-es, egy recepciós vagy mit tudom én, kávéfőzős titkárnős állás lécét sem érném fel? Beszélem a nyelvet, egyetemi végzettségeim (!) vannak, ha az x. rostán kiesnék még azt is el tudnám fogadni, meg tudnám magyarázni, meg tudnám érteni, de igy mit szóljak? Hogy nyilvánvalóan első körben repül a kukába a CV-m, hiszen még csak egy telefonhivásnyi esélyt sem kapok. Eh, szar az egész, komolyan, utálom ezt az egész fost. Hálistennek T. most elvitte Petit bowlingozni, úgyhogy szomorkodhatok itthon tovább egyedül a saját bénaságom és értéktelenségem felett.  

Kicsit még mindig aggódom, hogy baj van Peti fülével, mert Baby Jesus-t például rendszeresen Baby Jason-nak mondja.

Csak akkora szél van, hogy nem indulnak gépek és leszállni sem tudnak... 3 héten belül ez a harmadik ilyen vihar (volt vmi női nevű, aztán jött Barney, most meg ez a Desmond), nem emlékszem ilyenre, mióta itt vagyunk. Szó szerint felkap a szél, ha nem vigyázol, nagyon kemény.
A rossz idő ellenére voltunk Petivel a National Concert Hall-ban: egy karácsonyi fúvós koncertet néztünk meg, mert kaptunk három jegyet tegnap este és ciki lett volna elvesztegetni. Családi koncert volt, csupa gyerek, de olyan szinten, hogy pár hónaposok is... (Ezt mondjuk sosem értem meg, minek vinni ilyen helyekre csecsemőket meg akár két éveseket is? Oké, családi, oké, nem szólnak, ha evés, ivás, sirás van, de minek? Nagyobb küzdés, mint amekkora élvezet, az tuti. Kimozdulni ki lehet egyedül is, ha az ilyen jellegű program hiányzik, a gyereket meg el lehet vinni játszóházazni, minek szenvedni egy koncertteremben egy totyogóval, aki persze nem ül a helyén, nem figyel, nem nézelődik csendben? Hát még az 5,5 éves Pipi is jobban el volt foglalva a csillárral, mint a koncerttel, csak ő már van olyan fegyelmezett és jól tréningelt, hogy nem okozott nekem nehézséget... Hahhh, hát nehéz ez, szerintem én még jó ideig nem viszem ilyen helyre ezután, csak bábszinházba, cirkuszba, esetleg valami mesés gyerekelőadásra, mert a zene még túl elvont neki, egyszerűen nem köti le, ciki, de ez van.)
És hogy délután és holnap mit csinálunk igy bezárva? No arról fogalmam sincs...

Update: Délután T.-t elküldtem Lidl-be, mi meg itthon lógtunk a fiúkkal. Peti főleg egy tűzoltó autót épitett papirból  (óriási munka volt, én is csináltam vagy egy órán át meg T. is mikor hazajött), Palika meg játszogatott az elefántjával, amibe tettünk új elemet. (Ez az elefánt a második legnagyobb kedvence a LeapFrog-os házikó után. Ma legalább egy órán át ezzel játszott, részletekben.)
Képek:

A tűzoltó autó

Először ráhasalva játszik

Majd fordul a kocka

Na jó, este volt némi cipőmosás is

De Palika erről lemaradt, mert még mindig elefántozott

Peti alkot... 

Aki meg akarja nézni a Steve Jobs-ot ne tegye. Iszonyat. Horror a köbön. Jézusmária, iszonyat szar dögunalom. Kár volt bele két óra a drága életemből.
On a different note, évfolyamtalálkozót szerveznek a pszichósok és bár a három szervező sráccal összesen ha három szót beszéltem öt év alatt, sokat mondok, nem is ismerőseim facebookon, láttam, hogy 33 meghivót küldtek ki első körben és hűűűű, a meghivottak közt voltam. Tudom, silány az életem, de én olyan büszke voltam magamra. Most 108 főnél tart a meghivottak száma, azt hiszem 150 embert vettek fel a "mi évünkben", vicces. (És nagyjából mindenki* pszichológusként dolgozik, jajj, lúzer vagyok, nem kétség...)
Ja és még egy: T. megkapta az ir állampolgárságot, 14-én van a ceremónia. Ilyet! Innentől kérhetünk ir útlevelet a kölyköknek is. Már ha akarunk. (Nem hiszem, hogy akarunk, nem tudom, miért kéne, de érted. Ez már valami.)

* egy srácról tudok, aki ceremóniamester esküvőkön... de az emberek kb 70% már szakpszichológus... az is igaz, hogy rengetegen dolgoznak iskolákban, ovikban és nevelési tanácsadókban, ami azért nem lehet istenkirályság a mai világban tegyük hozzá. no hát igy. kár, hogy nem leszünk otthon a találkozó idejében. szipp.  

Ma végre nem esett az eső / fújt a szél délelőtt (most már fúj), úgyhogy kimozdultunk, eltoltam Palikát a központba és átvettük az ezer éve rendelt bio cuccokat. (Már nem is emlékszem, mit akartam csinálni belőlük, de most már elmondhatom, hogy van cink oxidom, rózsavizem, avokádóolajam meg ligetszépeolajam itthon, hurrá.) Mivel az átvételi pont a National Gallery mellett van, benéztünk oda is, de nem ám képeket csodálni, hanem mert hallottam, hogy van egy kis játéksarok a kávézóban és gondoltam rápillantunk, milyen. Hát jó. Oké, a játékok elég ócskák meg koszosak, de arra pont megfelelnek, hogy mig eszel egy sütit, iszol egy kávét, a gyerek elszöszmötöljön velük a sarokban és ne rohangáljon fel-le a vendégek között... Szóval bejött a hely, ide máskor is jövünk, ha egy csendes kávéra vágyom, mert tegnap pl beültünk a Nutgrove-ba is inni egy americanot meg enni egy scone-t, de 5 perc alatt idegroncs lettem, mert Paja fel- és lemászkált a székéről, rohangált ki a mozgólépcső felé és különben is, egy másdpercet nem adott arra, hogy csak üljek és nézzek ki a fejemből, mert folyton szökni akart és állandóan életveszélybe sodorta magát.
Este, ha minden igaz, megyünk moziba Gyöngyivel, Steve Jobs-ot nézzük meg (a Steve Jobs-ot? kell az az a?), még hogy nehéz az életem, haha. (Mondjuk a tegnapi nap után meg is érdemlek egy kis lazulást, nagyon szar napom volt, nem is részletezem, tulajdonképp csak a szokásos, az eső vizszintesen ömlött a 130 km/órás szélben, elromlott a kocsi tolatóradarja, minden szarra besipol, rám meg a frász jön igy, T. fél 10-re ért haza, mert koncertje volt, Anyuékkal egy szót sem tudtam váltani megint, mert Peti végig kattogott, követelőzött a 10 perces Skype időnkben végig, hogy hagy nyithassa ki az adventi kalendáriumát egy nappal korábban meg ilyesmik...)

Lassan vége a hétvégének - egy újabb hétvégének, amikor ömlik az eső és orkán erejű szél fúj - no nem mintha hétköznap nem ez lenne, szóval nem tudom, mit csodálkozom.
Tegnap az IKEA-ban kezdtünk, mert T. megvilágosodott, hogyan is kéne elrendezni a nappalit, hogy a dob elférjen. (Félelmetes, mennyire nincs érzékem a lakberendezéshez, sajnálom szegényt, hogy mindig neki kell ezeket átgondolnia, megterveznie, de engem olyan szinten hidegen hagy a belsőépitészet és olyan szinten nincs hozzá érzékem, hogy az már fáj... Ciki, nem ciki, ez van.) Szóval délelőtt IKEA-ztunk, ami abból állt, hogy vettünk egy fekete térelválasztót pár fiókkal. Reméltem, hogy ott ebédelünk, de T. megvétózta... Bár fél 11kor indultunk, fél 1-re már otthon is voltunk, mert be sem szagoltunk sehová az emeleten, mentünk egyből Nagy Amerikába, ahogy Peti hivja a nagy salgó-polcos területet. Bár T. pizzát akart ebédre, mivel a héten már rendeltünk, úgy döntöttem, ezt az ötletet meg én vétózom meg és gyorsan összedobtam egy bolognait, az legalább nem kerül €18-20-ba. Mig Palika aludt, én is ledőltem (megint fáj a torkom és a fülem is, remélem nem ez a hülye gomba tért vissza), T. meg Petivel összeszerelte a térelválasztót. Mikor kész lettek, Paja felkelt és kezdődhetett a polcok feltöltése játékokkal. Hogy csökkentsük a káoszt, elvittem Palikát vásárolni a Tescoba (vicces volt, hazacipeltünk 5 db 2 literes kólát (€5 volt a 10 liter, ne vicceljünk) meg 6 db 2 literes vizet plusz ugye a többi vásárolni valót), majd mire visszaértünk, a dob átkerült a TV mellé és egy egészen új nappali fogadott. Ünneplésképp T. sütött este pár palacsintát, mi meg a fiúkkal elrendezgettük a játékokat az új helyükön.  
Ma - mivel megint fejet lerepitő szél fúj - főztem egy kis csirkés-gombás rizses egytálételt, majd 11-re elvittem Petit a David Lloyds-ba mozogni kicsit. Sajnos szegény nem sokat értett a feladatok közül, mert az 5-11 évesek csoportjába tettem be és mindenki nagyobb volt nála, ráadásul a terem úgy visszhangzott, hogy lehetetlen volt érteni, mégis mit kell csinálni, de nem baj, hogy elmentünk, mert legalább szaladgált egy kicsit, még ha kissé értetlenül is. Fél 1-re értünk haza, akkor megebédeltünk, 2-kor letettem Paját aludni, most pedig azon agyalok, mit is csináljak a jó néppel délután, miután Palika felkel...

- Már megint úgy érzem, mintha csak álmodnék...
- Már hogy mit?
- Hát ezt az egész világot. Csak álmodom.
- És mióta érzed ezt?
- Mióta élek...

Egyébként a legújabb projektem, hogy after school-t keresek Petinek, mert egyrészt halálos, hogy a reggel 7-kor kelő Palika legkorábban 2-kor kerül ágyba, mert haza kell hoznunk Pipit esőben-szélben-viharban; másrészt meg fossá unja magát itthon és bevallom az idegemre megy, hogy egy percem sincs magamban, tervezgetni az életem, mert amig Palika alszik, Peti kb 2 percenként szól, hogy szomjas, éhes, fújjuk ki az orrát, kapcsoljam át a TV-t valami más csatornára (ez elvileg úgy van, hogy amig Palika alszik, az Peti TV és telefon ideje, hogy nekem is legyen némi szusszanásom, de gyakorlatilag hiába nyomom be neki a TV-t, adom a kezébe a telefont, mindig van valami szúrása), Guess who-zzunk, kártyázzunk, szedjem szét a puzzle-jét, miegymás, utána viszont Palika felkel és onnantól ugye egyértelmű, hogy nincs megállás...
Most irtam a sulinak, mondják már meg, melyik after school-al vannak kapcsolatban, amelyik át is viszi a gyerekeket magához (mert annak sincs értelme, hogy fél 2kor felveszem a suliban Pipit és 2-re odaviszem valahová, mert akkor Paja alvása még mindig nincs megoldva), kiváncsian várom a választ, bár gyanitom, hogy csak a One of a kind ilyen, aminek persze megnéztem a honlapját és szó sem esik délutáni sportról, van arts & crafts, drama, olasz nyelv (no majd mindjárt) meg sütés-főzés és ennyi. Az udvar meg igy néz ki:

Igen, ekkora. Igen, ilyen szuperül felszerelt. Nagyon bizom benne, hogy lesz másik hely is, bár erre kb 1% esélyt látok. 

Felmerült bennem, hogy a vallásos maszlag miatt át kéne iratni Petit az Educate Together-be (ez alapitványi suli, nem katolikus, tavaly indult, van még hely állitólag), de egyrészt ott sincs tesiterem és az udvar mini, másrészt meg messzebb is van, mint a mostani suli. Hozzá amúgy a Pembroke Montessori tartozik after school tekintetében, az itt van kb 300 méterre tőlünk, az udvara annak is nevetséges (a tetőn van egy elkeritett kis terület két paddal - eskü, se kisház, se hinta, se csúszda, semmi), de a tanárok szimpik, mikor ovit kerestünk, voltunk ott nyilt napon. 

Hát itt tartunk, küzdöm, hogy a szar felett maradjunk, egyébként meg legszivesebben kiugranék az ablakon ettől a catch 22 érzéstől. 

Miután Pipi múlt péntek óta itthon volt - ma ment először suliba - tegnap úgy éreztem, megérdemlek annyi szabadságot, hogy elmegyek moziba Gyöngyivel. A Brooklyn-t néztük meg (ha egy Bud Spencer filmet vetitettek volna, arra is beültem volna, eskü), ami romantikus volt és elég egyszerű, de azért jól éreztük magunkat. A sztorit ismertem, azt viszont szépen titkolták mindenhol, végülis hogy dönt a csaj, marad-e Irországban vagy visszamegy Amerikába, úgyhogy jól meglepődtem, mikor nem az általam várt befejezés jött.
Tegnap amúgy T. szabin volt, igy délelőtt elmehetettem egy welfare office-ba, mert találtam egy honlapot, ami tele van nekem való munkákkal (értsd irodai, de pszichohoz kapcsolódó állások), de azt olvastam, ezek nem "nyitott" helyek, nem mindenkinek szólnak, érdeklődjek a helyi welfare-nél... No most az egy dolog, hogy a helyi iroda az isten háta mögött van, Dublin 8-ban (a St Stephen's Green-nél is van egy iroda, ami 25 perc gyalog, de neeem, nem az a velünk foglalkozó hely ám, bumlizzunk csak át a városon nyugodtan suttyólandbe, amit nagyjából úgy kell elképzelni, mint egy szűk nyolcadik kerületet, nulla parkolóhellyel, iszonyat keskeny utakkal, mindjárt-leütnek-feelinggel), de ráadásul kiderült, hogy óóóó, hát azok az állások / tanfolyamok a munkanélküli segélyen élőknek vannak fenntartva és hogy én kaphatnék-e ilyet? Hát hahaha, biztos viccelek, hát akinek a férje a Google-ban dolgozik, az tuti nem kap semmit, ha a feje tetejére áll, akkor sem. Komolyan én úgy berágtam, hogy azt hittem a nőre boritom az asztalt. Meg sem kérdezte, milyen pozicióban van a Cégnél a kedves férjem. Hogy nem temp-e, hogy nem gyakornok-e, hogy mit tudom én. Egyből kivágott, mint a macskát szarni. Hiába mondtam, hogy mi annak az értelme, hogy aki kap munkanélküli segélyt, az mehet mindenféle ingyen tanfolyamra, miközben fizetik a gyerekeinek a bölcsit, ovit, plusz elérhetővé válik számára egy rakás izgalmas munka - mig akinek a férje dolgozik, az eláshatja magát, mert ezek közül egyik sem jár neki, hiszen a férje keres? Hát érted. Ha egy valami jár, akkor amiatt húsz másik előnyt is szerzel, ha viszont az az egy nem jár, akkor hello, kizárnak mindenből, oldd meg magad. Nem a munkanélküli segélyt szerettem volna, isten látja lelkem. Hanem a tanfolyamokat, azt a sok normális munkát, amire inkább betanitják az utcáról besétáló népet, hiszen "training is provided" (pl csoportvezetőket keresnek enyhe depresszióban szenvedőkhöz; after school-ba keresnek programszervezőt ilyesmi). Szétdurran az agyam, komolyan.
Ez a kapu is zárva van, remek*.

* Miután kiderült, hogy az áhhhh, nem vesszük mi komolyan a vallást iskolában olyanokat tanitanak a gyerekeknek, hogy Isten teremtette a zöldségeket, a gyümölcsöket, a virágokat, a madarakat meg minden lófaszt, T. tegnap elejtett egy olyat, hogy érik ez a hazaköltözés rendesen... Hát én is nagyon igy érzem.

Egyébként megint úgy utálom ezt az országot.
Körbe-körbe mozgok a képzéseket illetően és az az érzésem (nem meglepő), hogy bazzeg ezek itt a '70-es években élnek. A módszerspecifikus képzéseket illetően választhatsz a CBT és... hopp, a CBT között... Nem az, mint otthon, hogy százféle módszer közül kiválasztod a neked tetszőt / fekvőt. Tranzakcióanalitikus képzés, mint olyan, nincs. Sématerápiás képzés nincs. Pszichodrámára már rá sem kerestem. Van ez a kicseszett CBT, ami oké, felőlem akár hasznos is lehet, de én mi van, ha én mást is szeretnék? Otthon tanulhatsz bármit, de tényleg, neves szakemberektől, nagy arcoktól, itt? Tanulj CBT-t. Jó lesz az. That's grand. Hát nem grand. És mindig nézem a magyar képzéseket, hátha valahogy el tudnék végezni egyet-kettőt, de basszus nem tudok havonta hazarepülni pár napra egy-két éven keresztül. Ilyen nincs.
És ez nem csak a pszichológiára vonatkozik: gondolkoztam más irányokon is, például néztem a DSZIT képzéseket, de két hetente nem tudok otthon lenni... Itt meg? Nem is hallottak még erről. (Szóval lehetne vele kaszálni rendesen, zéró konkurencia van.) De igy hogy?!
Jól fogalmazott a napokban Timi: ekkora távolságból Magyarország szinte tökéletesnek tűnik számunkra, mert ez itt valami őrület valami oknál fogva.
Múltkor hallottam a rádióban, hogy fontolgatják, hogy bevezessék, hogy ha tuti károsodott egy magzat, akkor az anya kérhessen abortuszt (szóval nem bármilyen okból, nem bármikor, csak akkor, ha beteg a baba). 2015 vége van. Inkább engedik, hogy abortuszhajók lebegjenek angol felségterületen, mint hogy engedélyezzék az abortuszt... Idióták. És közben nehogy azt higgyük ám, hogy olyan oltári sok vallásos ember van itt, hogy olyan baromira hisznek az élet szentségében és a hasonló dumákban ... Nem. Ezt igy egyszer régen kitalálták és azóta grand igy. Nem veszik a fáradtságot semmilyen változtatásra. Jól van ez igy, ahogy van, minden jó. Az iskolák 90%-a katolikus. Nóóóórmális? De most komolyan. Eh.  

EZT szeretnék holnap csinálni.
A héten vegák vagyunk haha.

Peti (a szivtipró) nem túl fejlett kommunikációs érzékkel bir sajnos. Ezt még múlt héten mesélte:

- Mondta a Mathilda, hogy neki karácsonykor van a szülinapja. Csak nekem mondta el. Nem tudom, miért pont nekem. (szemforgatás, ilyen jajj, ezek a csajok nézés)
- És mit mondtál? Hogy happy birthday in advance?
- Neeem. Hát azt mondtam, hogy if you want me to go to your party, you need to give me an invitation card...

Őőőőő... Meg még azt is mondta, hogy Mathilda folyton ölelgeti. Kérdeztem, hogy ez miért baj. Mire megint lakonikus nyugalommal:

- Hát mert nem kell engem ennyit ölelgetni. Néha ölelgessen, jó, de hogy mindig?!

Ezek után nem mertem rákérdezni, ő vajon visszaölel-e... Gyanitom nem.

 

Voltunk GP-nél reggel, mindkét gyereket vittem, óriási móka volt... Mindketten kaptak antibiotikumot, sőt, Peti valami szteroidos tablettát is, ami most olvasom, severe asthma esetében kell... WTF? Azt emlitette a doki, hogy lehet, hogy kell inhaler, ha nem múlik a köhögés, de hogy minek irt fel ilyen bivalyerős valamit, elképzelésem sincs... Köhög, oké, taknyos, oké, 38-39 között van néha a láza, de ennyi... Nincs rosszabbul, mint bármikor máskor, amikor nem kapott olyan gyógyszert, ami hallucinációkat okozhat meg depressziót és felborithatja a hormonháztartást. Hát ilyet!
Kezd amúgy kaotikussá válni a helyzet, már megint egy A4-es papiron vezetem, ki milyen gyógyszert kap, mikor, Petinek van ugye az antibio napi 3x4,5 ml, a szteroidos tabletta napi 1x2 db, kenjünk a kukiját napi 3x, kap Normaflore-t meg C vitamint illetve ha lázas (most este 38,8 volt), kapja ugye a Nurofent; Palika ehhez képest smafu, ő napi 3x3,5 ml antibiot kap csak meg egy Normaflore-t illetve 5 ml multivitamint. Jajj.

Ó, ez a tegnapi nap szuper volt... Palika rémálom altatása után a "pihenőidőt" a szigetelőanyag farigcsálásával töltöttük (jó arc volt a főbérlő, mondtuk, hogy húz a hideg mindenhol és a €300-s fűtésszámla nem túl vicces télen, mi lenne, ha a legsarkibb szobát beszigetelnénk, erre mit reagált? oké, meg tudjuk csinálni?! őőőőőő, hát hógyne, mi sem egyszerűbb, mint beszigetelni egy szobát két laikusnak... (az ir szakik egy ilyen munkáért elkértek volna vagy €300-t, hihetetlen, mi ára van a szakmunkának, közröhej... és én azon agyalok, hogy €15-t kérni egy angol nyelvóráért nem sok-e... eh...) no szóval miután nem akartuk, hogy nem-et mondjon a szigetelésre, rábólintottunk, hogy oké, megcsináljuk mi, hogy arra ne kelljen költeni...), majd mikor Paja felkelt, elmentem vele Blackrock-ba lángosért, mert azt hittem, fél 6ig vannak, de neeem, 5-ig voltak, igy 5.07-kor már sehol senki nem volt... Sebaj, beszaladtunk a Debenhams-ba a kicserélt mellényért (kicsi lett a múltkori, rendeltem még egyet, 6-7 évesre valót, ez jó lett végül) majd vettünk ezt-azt a Supervaluban is. Fél 7-re értünk haza, a lakás romokban, a szigetelés még nincs kész, éhen halok, innék egy kávét, de pakolni kell, haladni kell, Peti elmegy WC-re, kiabál - vérzik a kukija. Régóta gondunk van a bőrrel, az oké, de hogy vérezzen, no ez már nekem is sok volt. Némi tanakodás után - vacsora nélkül - 8-kor elindultunk az ügyeletre, mert csipett neki a pisilés, vér ugyan nem jött már, de azért már mégis... Negyed 9-kor irtak be a rendszerbe, 9-kor kerültünk egy nővér elé, aki kért egy pisimintát, majd negyed 12-kor (!) hivott be az orvos, hogy ránézzen a szerszámra... Eddigre már mindketten szédelegtünk az álmosságtól (meg én az éhségtől is, Peti kapott egy csokit az automatából, de több apróm nem volt), úgyhogy igazán örültünk, hogy a vizsgálat csak 2 percig tartott... (Igen, 3 órát vártunk 2 percért... Végülis...) No az itélet egyébként annyi, hogy be van gyulladva a kukijának a hegye, kaptunk egy szteroidos krémet, hogy azzal kenegessük naponta 3x és tisztogassuk (mondjuk ezt nem tudom, hogy, hiszen hátrahúzni a bőrt nem lehet, pont ez a gond) és ettől majd szépen meggyógyul... Kérdeztem, hogy a szabás-varrás vajon opció-e, arra azt mondta, hogy elvihetjük urológushoz, ha akarjuk, de 2-3 éven belül úgysem csinálnak itt vele semmit. Szóval megint, mint mindig, marad a magyar egészségügy. Mikor legközelebb hazamegyünk, tuti megnézetjük valami értelmes dokival, már csak egy second opinion érdekében is...
Éjfélre értünk haza, remek egy nap volt bakker.        

Hát én nem tudom, az otthoni ovikban hogy veszik rá a gyerekeket, hogy még 6 (!) évesen is aludjanak délután... T. csinálja a hálószoba szigetelését és igy Palika nem alhat a kiságyában, úgyhogy becincáltam az új matracot Pipi ágya alá és elképzeltük, hogy majd jól ott alszik ma (meg lassan minden éjszaka meg nappal, mert összeköltöztetjük őket), ehhez képest egy órán át csak szenvedtünk, mert természetesen ki akart jönni, forgolódott, rugdosta a falat, az ágyat, a mindent, pedig hulla álmos volt... Egy óra után összeomolva, könnyes szemmel kidőlt, no de ekkor már fél 3 volt... Délben hogy aludna ez el!? És vajon egy oviban mit csinálnak 20-22 hasonló gyerekkel?! (Itt egy huszárvágással elintézik ezt: 2 éves kor után alig-alig alszanak már a kölykök, nincs délutáni szunya, hello.) Áh, még jó, hogy nem otthon vagyunk.
Ami meg a napot illeti, Pipi sajnos még jobban köhög és reggel már kis hőmije is volt... Palika jól van (még), vele elmentünk a Lidl-be venni pár játékot (egy összerakós mozdonyt, egy távirányitós mozdonyt meg egy babát vettem végül (yaaaay)), majd 10 percet játszóztunk is, de miután szétfagytunk, inkább húztunk haza.
Azóta meg megy a szigetelés...
 

Én csak lesek, hogy mindenki már karácsonyi lázban ég, atyaisten, megint le vagyok maradva, még se menü, se ajándékok, de még csak terv sincs, ki mit kap, egyelőre gyűjtöm az ötleteket és ennyi.
Ma Peti nem volt suliban, mert nagyon ronda szárazon köhögött reggel, úgyhogy meghosszabbitottuk a hétvégéjét, de mivel láza nem volt, elmentünk a Lidl-be vásárolni és hát jajjjj, szivem szerint minden játékot elhoztam volna onnan, tök jók vannak, izgik, érdekesek, nem gagyik.
Most az online katalógust böngészem, miért menjünk vissza... Egy mágneses rajzolótáblát mondjuk elhoztam, azt mindenképp akartam Palikának (Petinek azt mondtam, megkért Santa, hogy vegyek egyet, Paja elől meg dugtuk, ne lássa meg és Peti benne is volt a játékban, fontoskodva súgta, hogy majd ő eltereli Palika figyelmét, mig kipakolok a szalagra, nehogy észrevegye az ajándékát) meg Pipi is kapott egy 160 darabos puzzle-t (csak €3 volt, na és az előbb már másodszor állt neki összerakni), de a többi játékot erőst szűrni kell, mert mondom, alig tudok választani...
Tegnap amúgy voltak Krisztiék - ő is babát vár, június elejére van kiirva, megőrülök, kell nekem egy harmadik gyerek (no nem, csak az érzés hiányzik, hogy baba van a házban, akar a halál újra terhes lenni meg tizszer kelni éjjel meg fájó cicikkel szoptatni, hát hülye vagyok én? (Khm bár mondjuk ha biztosra lehetne venni, hogy a harmadik gyerek ilyen kis Palika-jellegű lenne, akkor mondjuk jobban gondolkoznék, istenem, egy álom ez a gyerek, komolyan, mintha egy könyvből lépett volna ki: aktiv, élénk, értelmes, le nem áll, mindenhová felmászik, vásott, de közben bújós, nevetős, jó kedélyű és ha baja van, elég megölelni és újra ragyog, hjajjj, no vele* könnyű, maradjunk ennyiben)).

* Egyébiránt ahogy egyre több gyereket látok, ismerek meg, rá kell jönnöm, hogy Peti is elég könnyű természetű, vannak "gondok" vele (pl iszonyatosan érzékeny, egyre jobban, kis mimóza, folyton rágódik valamin és nem igazán rugalmas, szereti, ha az van, amit ő mond (ki nem?), sokszor olyan, mintha tojásokon lépkednél, mikor itthon van), de mondjuk nem mindig nehéz gyerek, szorgalmas, értelmes, humoros, óriási az igazságérzete és ha megérti az érveidet, abszolút szófogadó. (Nála amúgy ez a kulcs: ha nem magyarázol el neki mindent, ha nem látja a logikát a kérések, parancsok mögött, akkor kész, nem csinálja. Az a baj, hogy sokszor se erőm, se időm magyarázgatni, szeretném, ha BÁMM, tenné amit mondok, de a lelkem mélyén tudom, hogy tulajdonképp ez tök jó tulajdonság, hogy megkérdőjelez mindent, hogy nem engedelmeskedik vakon, hogy kételkedik... Eh... Nehéz ez az egész, erre miért nem figyelmeztet soha senki, hogy a szülőség ilyen nehézségekkel jár?! Hogy az egész egy oltári nagy puzzle (már hogy maradjunk a kirakós témánál), folyton változó darabkákkal, anélkül, hogy egyáltalán tudnánk, mit kell kirakni?)

Semmi nincs velünk, hömpölyögnek el a napok. Ma akkora, de akkora szél volt, hogy azt hittem lerepül a tető. Egyébként meglehetősen uncsi, hogy az egyik hajnalban arra ébredek, hogy izzadok, ezer fok van és reggel kiderül, hogy 17 fok van kinn és kabát sem kell, mert a szél is langyoskás, kikapcsolom a fűtést, majd a következő hajnalban arra riadok fel, hogy megfagyok, úgyhogy kimegyek bekapcsolni a fűtést, majd reggel elhűlve látom, hogy 3 fok van, dermedt minden. Oké, beállitom a hőfokszabályzót, hogy ekkor meg ekkor kapcsoljon be, majd a következő hajnalban megint arra ébredek, hogy megrohadok és reggel megint 18 fok van kinn. Szuper, fűtés kikapcs, ismert forgatókönyv, ablak nyitva, melegebb van, mint nyáron, az este balzsamos, majd hajnalban a szokásos probléma, megvesz az isten hidege, kinn köd és minuszok. És ez igy megy lassan másfél hete. Egyik nap 6 fok van, másik nap 18, egyik nap 6 fok van, másik nap 18. Csak a szél állandó. Meg a pára, ami miatt a 6 fok 2-nek se érződik, a 18 meg 25-nek. Eh...

Egyébként nem szabadulok ettől a terrorizmus-dologtól. Egyik hajnali pisijáratomon (miután ugye ki- vagy bekapcsoltam a fűtést) az jutott eszembe, hogy mi van, ha az egész emberiség tulajdonképp csak egy bazi nagy rákos test. Mert erről van szó, nem? Valami oknál fogva egy pár sejt összeáll és saját magára támad. A megtámadott sejtek kemoterápiával bombákkal próbálják kiirtani a mutáns sejteket, de közben persze egy csomó normális sejtet is megsemmisitenek. És ez igy megy, mig a test meg nem hal vagy a jó sejtek nem irtják ki a mutáns sejteket teljesen. (Amit persze soha nem lehet, hiszen bármikor kiújulhat a kór.) A fő probléma, hogy nincs ellenszer, nincs gyógyszer, az áttétek pedig már megvannak.

Tisztán emlékszem amúgy, mikor 12-13 évesen azt álmodtam, hogy valaki azt mondja nekem, hogy a "mi generációnk már nem természetes halállal fog meghalni". Pedig dehogy néztem én még akkor Hiradót, dehogy találkoztam ilyen gondolatokkal napközben...

Hmmm. Akkor tehát álljunk össze és várjuk a halált.

A hétvége további része - már az IKEA-zas után - vegyesen sikerült. Szombaton Palika alvása közben, 3 felé T. elment zenélni és csak 7kor jött haza, úgyhogy szombat estére az idegeim cérnaszálakon lógtak az egész heti orrfújások, nonstop evészetek, ekegések után. Vasárnap, hogy kipihenjem a fáradalmakat, egyedül elmentem a Nutgrove-ba vásárolni, igy végre Palika idegtépő siettetése és szórakoztatása nélkül tudtam elintézni a Tesco-s és Lidl-ös bevásárlást úgy, hogy közben még vagy öt üzletbe benéztem a cipősdobozba való ajándékokért. 10 körül indultam, fél 1re otthon voltam, hurrá. Délután jöttek az Eszterék, úgyhogy a csendespihenő ezúttal takaritással, pakolással telt, de jó volt, hogy átjöttek, mert a gyerekek nagyon élvezik egymás társaságát és nekünk is jól esett beszélgetni.
Hát ennyike.  

Kissé elkiabáltam a hűű, de jó, hogy Irország semleges. Bár mondjuk van egy olyan ize a dolognak, hogy az ilyen sötétek mindenre mindig tudnak indokot találni. Csúnyán néztél, nem tiszteltél BÁMM.
Egyébként a cikk bicskanyitogató:
1) "Mr Choudary said France had laws allowing the prosecution of Holocaust deniers as well as incitement to hatred laws and yet, like the UK, had no laws to “protect the sanctity of the Koran and the sanctity of the prophet”.
Hát aztán az araboknak annyi törvényük van, hogy ha valaki Holokauszt tagadó, akkor azt megbüntetik... Jézusom.
2) “Nobody knows the names of people killed in Iraq and Syria but everybody knows the names of the journalists because you don’t care about Muslim blood.”
No soroljad csak fel gyorsan a párizsi áldozatokat... Idióta.

És még ez a vezető! Milyen lehet a többi!

Amúgy meg voltunk ma az IKEA-ban, mert szokás szerint megint ömlik az eső. Kicsit paráztam ilyen nyilvános helyre menni (azért ez szörnyű, nem?) és a kocsiban T. is megkérdezte, hogy tényleg jó ötlet-e most az IKEA-ban vásárolgatni, ami tuti fullon lesz (és igen, fullon volt), de végül csak ott kötöttünk ki és megvettük Palika matracát Peti ágy alá. Ugyanis közel az idő, hogy összeköltözzenek... Hát jaj. A matracon kivül egyébként már csak apróságokat vettünk: zárható zacskókat, mert sensory bag-et szeretnék csinálni, két kis polcot, egy fürdőszobai tárolót, ilyesmiket... Ebédre pizzát rendeltünk, mert haj haj, semmi, de semmi kedvem mostanában főzni, ez borzasztó... Töröm az agyam, mit ennék és az égvilágon semmi sem jut eszembe. "A zöldségtől félek, a hústól hányok"... De most komolyan. Leveseket ennék, jó, sűrű, meleg, zöldséges leveseket. Már ha valaki ide adná elém.

Mi lett ezzel a világgal, most komolyan? És vajon lehet még valamit tenni? Mit?
Ez a sok pray for... meg annyira, de annyira hipokrita. Mintha sebtapaszt tennél egy agydaganatos homlokára. Sok-sok sebtapaszt. Hátha az segit. Hát nem, nem segit.

Jut eszembe az imáról: Tegnap, miután T. elment pingpongozni, Peti elém serdült és elmondott három imát. Hogy a suliban tanulták. Rendesen keresztet vetett (azokkal a kis drága kezeivel, amik pont 5.5 éve még bennem növekedtek, amik csápoltak, ha éhes volt, azok a kis dagi, vajas babakezek, hát megszakad a szivem) és (igaz szemforgatva, mert közben hülyülni kell) olyanokat mondott, hogy Amen meg Pray meg God. Hát mi van itt kérem? (Tanulmányozási célból amúgy megkértem, hogy mondja el még egyszer és felvettem videóra is, úgy ledöbbentem.)

Pipi ma ahogy hazaértünk a suliból és levettem Palika sapkáját, azonnal rámoccant Pajára, hogy "atyaég, milyen szép ma ez a Palika, hát megőrülök, milyen a haja, mit csináltál vele, nagyon szép, hát olyan, mintha lány lenne" (a sapi ugyanis lenyomta Palika haját, ami igy elöl teljesen kiegyenesedett) és vagy 5 percen át ölelgette, dünnyögött neki ("édes drága kisfiam, te nagyon szép vagy"), az meg tűrte, megadóan, mert már hulla álmos 2-kor, hát nagyon aranyosak voltak...
És Anya készitett is egy fotót, ahogy Petike Palikát ölelgette ezen a szép délutánon:

Nem is tudom... Vajon egy férfinak is erre a megállapitásra kellett volna jutni?

Jaj kivagyok, már tegnap este nagyon fájt a torkom, ma reggelre még rosszabb lett és délre 37,8-ig feltornázta magát a hőemelkedésem. Mivel az idő botrányos (legalább 120 km-es szél fúj, valami orkán széle ért el hozzánk és esik az eső), T. mondta, hogy hazahozza Pipit, ne kelljen betegen kimennem a szintén gyengélkedő Palikával (még mindig hasmenése van, jön-megy és neki is fáj a torka meg köhög), úgyhogy kapva-kaptam a felajánláson. Igy mire Peti megérkezett, Paja már aludt és én is úgy döntöttem, hogy ledőlök, mert rázott a hideg és csupa libabőr voltam. Fél 3-tól 4ig aludtam, Pipi ezalatt elvolt, mondtam is, hogy büszke lehet magára, milyen nagyfiú már. Tényleg nagyon hálás voltam neki. Délelőtt amúgy nem voltunk végig itthon, 11 körül nekivágtunk Blackrock-nak begyűjteni az online rendelt cuccokat, venni valami természetes mosószert, (mert úgy tűnik T. allergiás valamire és szeretnénk kizárni a mosószert) meg benézni a Supervalu-ba, mert nem volt itthon kenyér, szóval negyed 1-re itthon is voltunk...
A rendelt rucik amúgy jók, Pipi meg is kapta a robotos pólóját, hogy ilyen szépen hagyott aludni és szerintem a fekete mellény is jó rá, azt karácsonyra rendeltem, fehér ingre tökéletes lesz. (Palikának is van hóemberes mellénye (tulképp örökölt, de ez van), szóval már csak neki kell szereznem egy inget (fehéret, ha találok) és kész vannak. Fehér ing, mellény, Petinek egyenruha naci, Palikának fekete farmer. Nem lesznek kiköpött egyformák, igy jártak, nekem igy is tetszeni fognak hehe.)
Jelentkeztem amúgy egy cipősdoboz akcióra, egy 8-11 éves berettyóújfalui gyerekotthonban élő kisfiúnak kell összeállitani egy csomagot, tök örülök, sosem csináltam még ilyet, izgulok is, mit szeret manapság egy majdnem kiskamasz fiú, de megoldjuk.
38,1 a lázam, jaj, most vettem ki a lázmérőt.

Esti Pipi (HF)

Ja, de nem is ezért kezdtem el irni, hanem hogy voltunk tegnap moziban Gyöngyivel és megnéztük a The Lobster-t. Hát jézusúristen. Annyira rosszkedvűvé tett ez a sötét jövő, hogy alig tudtam elaludni.

On a different note, ma voltunk Palikával játszóházban, a Cafe O'Playben.

Mig én élveztem az életet

Palika igy "szórakozott"

Ezt amúgy mostanság sokszor csinálja, ha sok inger éri, szerintem irtó cuki. A mozdulatot Petitől látta, mert ő is igy takarja el a szemét bújócska közben. (Már amikor ő a hunyó.)

Megvagyunk ám, nem sok dolog történik, azon kivül, hogy éjt-nappallá téve próbálom kibogozni, nyithatok-e magánpraxist hivatalosan Irországban. Issssszonyatosan bonyolult az egész, az elmúlt napokban ha nem irtam vagy 20 levelet ezzel kapcsolatban, akkor egyet sem.
A fő felfedezésem egyébként a témában, hogy mig tanácsadó szakpszichológus ("counselling psychologist") otthon csak az lehet, aki az 5 éves MA képzés után elvégzi a szakpszichológusi képzést (plusz 2 év, csak az ELTE-n van), itt az a menet, hogy elvégzel egy 3 éves BA-t (illetve itt még van ez-az, a lényeg, hogy valami undergraduate képzést kell végezni, ami a pszichológiához kapcsolódik, tehát lehet social work, mental health nursing, ilyesmi, 2-3 éves legyen, az a lényeg), majd utána már mehetsz az MA in counselling psychology képzésre, ami még két év és csak a Trinity-n van, ahogy nézem, elképzelhetetlenül rengeteg sok pénzért. (Ez az út nekem tehát zárva, mert az otthoni MA-t csak BA-nak fogadják el, tehát ahhoz, hogy dolgozhassak, még el kéne végezni ezt a Trinity-s kurzust kb €16000-ért. No persze.)
Ami a lényeg, hogy itt nem csak counselling psychologist-ok dolgozhatnak, hanem counsellor-ok is. Tádáááám. Ez kavart meg engem. Counsellor az lehet, aki elvégez egy 2-3 éves BA képzést az utcáról besétálva... Hoppá. Ez is kicseszett sok pénz (olyan €10000), DE már kevesebb... (Arról most nem beszélek, hogy egy counsellor képzésen nem veszik figyelembe az én 5 éves pszichológiai tanulmányaimat, szipp és az olyan rosszul esik, hogy 5 évet kidobtam az ablakon.)
Hogy a dolog bonyolódjon, counsellor persze az ember nem csak egy szinten lehet, aki elvégez egy 2 éves BA képzést, természetesen nem ugyanott lesz, mint aki 5 évig tanulta ugyanezt, úgyhogy most a következő állomás, hogy nem BA szinten kéne tanulom a counselling-et, hanem MA. Találtam is egy kurzust, MA in Counselling & Psychotherapy*, itt szükséges, hogy legyen előképzettsége az embernek - és remélhetőleg az én ELTE-s képzésem megfelel nekik - csakhogy a következő probléma, hogy vajon akkreditált-e a képzés... Jó pár egyesület van, aki "relevant accrediting body", első körben én az IACP-t cserkésztem be, de mikor kiderült, hogy ők nem fogadják el ezt a kurzust, kissé elkékültem. Aztán kerestem-kutattam, pár nap alatt persze találtam olyan body-t, ami elfogadja ezt a képzést, ahogy nézem, szóval most van némi reményem, hogy nem kell feladnom ezt az egészet, de mire ezeket kibogoztam... Nem tudom, minek igy túlbonyolitani a dolgot, hogy van 6 accrediting body - lenne egy, mint otthon és hello, nem kéne ezen szarakodni, hogy no ez akkreditált-e vagy sem, van-e értelme vagy sem elvégezni egy kurzust €8-10000-ért... Egyébként az oké, hogy most ezt megtaláltam ezt a helyet, örülök neki egyébként, de nem tudom, lesz-e erőm belevágni, mert néztem, hány óra supervised gyakorlatot, önismereti órát várnak el a teljes képzés végééig... És természetesen az is fizetős, €60-€80 per óra... Hátőőőőő... Ráadásul ha hazamegyünk, kétséges, hogy az otthoni rendszer elfogadja-e ezt a képzést... (Mondjuk ez annyira nem fontos, mert otthon már most dolgozhatnék magánpraxisban, ha egyszer hazamegyünk,örüljenek, hogy továbbtanultam hehehe.)
Szóval nem tudom, nem tudom, mi legyen, sürget az idő, kéne már pénzt keresni, de mióta az eszemet tudom, csak ez érdekel.... De óóóóriási kihivás. És rettentő nagy kötöttség, elkötelezettség...
(Alternativ útvonalként még mindig nem adtam fel a Life Coaching-ot sem, az is egy-két éves képzés, de "csak" €2500-3000.)      

* Itt van egy mókás pont: pszichoterápiát itt az végezhet, aki elvégez egy counselling & psychotherapy kurzust, amit középen irtam, 2-3 év, utcáról besétálva - otthon pszichoterapeuta csak az lehet, aki az 5 éves képzés után elvégzi a klinikai szakpszichológusi képzést (4 év), majd egy-két módszerspecifikus képzést is mellé (egyenként 2 év minimum)... Tehát vesd össze: 2-3 év (itt) vagy 5+4+2 év minimum (otthon). Ezért is vonz ez a kurzus, amit linkeltem, 1 év múlva a pszichoterapeuta szót tehetném a nevem után. Hahahaha. (És akkor mindenki kezdje szavalni, hogy "Mi is a név? Mit rózsának hivunk mi, bárhogy nevezzük, épp oly illatos..." Vagy nem.)

Egész jó kis hétvégénk volt, azt leszámitva (vagy épp azért?) mert végig szar idő volt és alig tudtunk kimozdulni.
Szombaton délelőtt ráérősen főztem, mig T. a gyerekeket foglalta le, majd délután, Paja ébredése után elautóztunk lángosozni. A kocsi most Clontarf-nál volt, messzebb, mint Blakrock, de közelebb, mint Howth. Miután jót ettünk, visszafelé beugrottunk a Merrion Tescoba vásárolni (ami már teljes pompájában várja a karácsonyt), majd haza. Az eső szinte egész nap esett, de viccesen: 10 perc zuhogó, apró szemű eső, majd 5 perc napsütéses szünet... 10 perc eső, 5 perc nap... És ez igy, egész nap.
Vasárnap szintén itthon voltunk, mert a 10 perc eső, 5 perc napot felváltotta a nonstop eső és orkán erejű szél. Délelőtt ellébecoltuk a napot takaritgatással meg főzéssel, délutánra pedig áthivtuk Arturékat, ami nem sikerült túl jól sajnos. 4re jöttek és T.-vel már ott kiakadtunk, hogy Luca úgy köhögött, mint egy TBC-s, Lilla meg tikkelve szivta az orrát két percenként, de olyan hangosan, hogy Mexikóban hallani lehetett szerintem. Mióta két gyerek van itthon, a nátha nem igazán zavar, tudom, gyerekek, közösségbe járnak, oké, egy kis takony már minket sem fog vissza semmiben. No de a köhögés! Az a vaskos, szüttyögős, tüdőt szaggató köhögés... Hát jaj. És Lilla meg komolyan rémisztő volt ezzel az akaratlan hukkogással. Tudom, nem tehet róla, de biztos megvan Tweek a South Parkból. No kb olyan volt... (Peti, az őszinte meg is jegyezte, hogy "no, marha jó lehet ezt otthon folyamatosan hallgatni"...) No szóval kezdődött a buli ezekkel a furcsa betegeskedésekkel, majd folytatódott azzal, hogy a lányok kb semmire se reagáltak. 4 éve ismerjük egymást, ezredszer találkozunk és egy másodpercig sem játszottak együtt a gyerekek. A szüleik lábába kapaszkodva voltak itt két órán át és egy mondatot nem mondtak. Eskü. Szóval nagyon awkward volt az egész, tekintve, hogy Pipi meg pörgött, mutogatott mindent, mesélt, játszott... Olyan nagyon kellemetlen volt, na, hogy nem tudtunk mit kezdeni a gyerekekkel. (Ezért jobb, mikor Lindusékkal találkozunk, mert ott a nagyok elvannak már, bújócskáznak,  szerepjátékoznak, a kicsik meg elnyünnyögnek ketten szintén.... Mi meg beszélgetünk. Itt beszélgetni sem tudtunk... Igy nem.) No, mindenesetre 7ig itt voltak, utána gyors vacsi-fürdés, majd szunya. (A gyerekeknek, mi ugyanis megint, mint mindig, 1 körül feküdtünk le. T. valami honlapot bütykölt meg a szigetelésen agyalt, én meg szokás szerint próbáltam kideriteni, mihez kezdhetek a diplomáimmal... Ultragáz amúgy, irtam vagy 10 e-mailt, volt csoporttársaimnak, itteni pszichológusoknak, itteni intézményeknek, világositsanak már fel, mit érek, hányadán állunk és láss csodát! mindenki mást mond... Ez kérem Irország. Röhej, de az egyik szervezet szerint már dolgozhatnék magánpraxisban az MA-vel, a másik szerint pedig még legalább két év tanulás vár rám minimum, évi olyan 5-6 ezer eurós tandij mellett (plusz a szupervizió, ami még olyan 4 ezer euró)... No most nagyon nem mindegy, mi a pálya... A legdurvább, hogy senki sem mond semmi konkrétat, menjek ehhez, menjek ahhoz, hát ők nem tudják, hát bakker, akkor ki tudja? Irtam két Londonban élő volt csoporttársamnak is, az egyik azt irta, hogy ő még beiratkozott egy 2x1 éves CBT kurzusra egy vagyonért és azután kezdett praktizálni, a másik meg, Viktor, azt irta, hogy lazuljak már el, kezdjem el a magánpraxist most, néha kérjek szuperviziót és hello, hiszen ő is ezt csinálta... Hahhhh.)        

Peti vagy egy órán keresztül tornáztatott délután. Nagyon durva volt, vannak azok a videók, ahol a gyerekek karmestert játszanak, no most ő pont úgy edzett, mint azok a kiskölykök vezényeltek, csak lestem, honnan veszi, miket kell mondani, én aztán sosem mutattam neki Norbi videókat. Jó, hogy azt nem mantrázta, hogy égjen a zsir, egész megijesztett...
A sport alatt amúgy végig ezt a számot hallgattuk, nem túl pörgős, de pont jól esett. Jövő kedden Pipiék mennek "osztálykirándulásra" az Imaginosity-be. Izgulok. Ő is.

Két negativ hir is utolért tegnap:

• Egyrészt Palikának hasmenése van, de keményen, kb óránként kell pelust cserélni neki tegnap délután óta, szegénynek már totál piros a feneke és már előre visit, ha mondom neki, hogy no menjünk új pelóért. Éjjel be is lázasodott, reggelre 38,5 volt a láza, most csak hőemelkedése van, no de ennek sem örülünk. 
• Másrészt az elvileg szeptemberre hirdetett REBT kurzus, amit áttettek novemberre, végül elmarad, mert nem volt elég jelentkező. Totál elszomorodtam, újult erővel lángol a mi lesz velem kérdés, baromira stresszel a dolog.

Tegnap amúgy voltunk sörözni Arturékkal, na az jó volt, csomót röhögtünk, sajnos legközelebb max. december végén tudunk találkozni gyerekek nélkül, kár.
Ami volt még, hogy elkezdtem tornázni, lefotóztam a fenekem meg a combom (nem röhög), mert kiváncsi vagyok, mi fog változni mondjuk egy-két-három hónap múlva. Nem erőltetem túl magam, direkt apró célokat tűztem ki az edzést illetően, a lényeg, hogy három hónapig kitartsak és minden nap tornáztassam a legproblémásabb részeimet. (Nem is irtam talán, pénteken voltam úszni, tök jó volt, onnan a lelkesedés.)
No megyek, elsirom magam az álláshirdetéseken.*

* Igyekszem eljutni egy recruiterhez minél előbb, bár semmi kedvem, de T. ragaszkodik hozzá, hogy onnan induljunk. Nekem azért nem tetszik az irodai, full time munka, mert egyrészt hányok az üzleti világtól, nem látom át, hogy tudnánk mindketten 9-6-ig munkát végezni rokoni besegités nélkül, mert mi van, ha teszem azt beteg lesz az egyik vagy másik gyerek, T.munkája ugye túl fontos, ő nem fog tudni itthonról dolgozni, nekem viszont nem fognak szabit adni kapásból, ráadásul sok helyen nincs is fizetett szabi... Ha már fizetés, ezerszer nyafogtam már, hogy ahová felvennének (HA felvennének, szerintem sehová sem vennének fel, mert ir referencia, előzetes ir tapasztalat hiányában nulla az esélyem, de mindegy) szóval azokra a munkákra, ahová egyáltalán van 1%-nyi esélyem bekerülni, az éves fizetés 22000 maximum, az havi 1830 bruttó, ami pont a két gyerek elhelyezésének ára havonta... (Specifikus munkákra, amik valamiféle különleges szaktudást igényelnek és igy többet is fizetnek, nincs reményem, mert semmi különlegeset nem tudok, általános munkatapasztalatom sincs sok, béna vagyok, na.) Szóval ááááááá, reménytelen az egész, csend, hó és halál.

Elkezdődött a web summit az RDS-ben, több ezer ember hömpölyög az utcácskáinkon, dugó van, óóó jeee. Mondjuk jellemzően ir dolog, hogy jövőre - és utána még két évig - Lisszabonban fogják megrendezni ezt a naaagy-naaagy eseményt, mert az ir szervezők az eddigi években olyan akadályokba ütköztek itt Dublinban, hogy röhej. (Pl nem volt jó wifi az RDS-ben (hahahaha), hiába könyörögtek, hogy javitsák az infrastruktúrát, hiszen vagy tizezer ember jön a világ minden részéről és se elég parkolóhely, se elég szálloda, se tömegközlekedés, kilométereket gyalogol minden érdeklődő, az állam nem is reagált a kérésekre (a szervezők fizettek volna mindent, csak engedélyekre lett volna szükségük), hát ja, igy kell ezt, ha nem látunk az orrunknál tovább)
Délelőtt amúgy a Pandában voltunk, Palikával, de azt hiszem nem megyek oda többet, mert röhejesek az árak (egy bolti muffin €2,7; egy papirpohár tea €2,2 - hát bakker, ennyit Powerscourt-ban sem kell fizetni és ott még finomak is a dolgok, mert helyben sütnek mindent) meg különben is, agybajt kaptam a szülőktől, akik le sem szarták a gyerekeiket. (Nem arról van szó, én is hagytam Palikát kibontakozni, nem voltam a sarkában, ücsörögtem az asztalnál, no de Paja egy áldott jó lélek az ilyen helyeken, játszik, felfedez, kedveskedik, viszont ha olyan lenne, hogy fakockával ront neki a kisebbeknek csak úgy, poénból, na akkor sicher, hogy a sarkában lennék és fegyelmezném és nem ülnék a seggemen neki háttal, mondván hulljon a férgese, ha valakit eltalál egy kislábassal, hát eltalál - jéééézus, 5 év után is úgy fel tudom húzni magam az ilyeneken...)
Itt tartunk most, T. valami orvosi ellenőrzésen van Tallaghtban, este jön Mónika, mi, ha minden igaz, negyed 7től kocsmázunk Arturékkal. Ennyi meg egy bambi.

Egyébként összességében jó volt ez a hétvége, viszonylag nyugis, csak vasárnap zavart be Peti, mert egész nap sértődősködött. (Ilyenkor keresi az okot a sértődésre, borzasztó, bármire ugrik és bemászik az ágy alá és onnan sóhajtozik ki, hogy hjaaajjj, de szomorú lettem... Hjajjjj, de szomorú... Én már csak a szemem tudom forgatni rajta, tudom, szar megoldás, de idegesitően mimóza és ami még bosszantóbb, kitartóan szenved, egész nap képes valami ócskaságon rugózni.)
Ma meg lazára vettük a figurát: nem mentünk sehová, mostam, teregettem, pakolásztam, csináltam egy cukkinis lecsót és hello. Most mindjárt indulunk Pipiért, jó lesz az napi levegőzésnek. Khm.