Mennyország (13x)

Az Angyalok városában az egyik legszomorúbb mondat szerintem az, hogy A pizsamámat. Ezt feleli a kisgyerek a kérdésre, hogy mit szeretett legjobban az életben, miközben átmegy a Fénybe. Ez jutott eszembe az előbb, mikor rákérdeztem P.-nél, mit szeret csinálni a legjobban a világon. A válasza:
- Legujulni egy lejtőn a motojommal. Gyojsan.
Komolyan, a szivem megszakad.
(Megkérdeztem persze, mit szeret még... Kanyajodni - felelte.)

Tegnap egyébként végre beköszöntött a tavasz, már ami a napsütést illeti. A hőmérséklet még mindig fagypont körül (!) mozog, szóval iszonyat hideg van, de legalább fényben fagyunk meg. Délelőtt P.-vel felkerekedtünk és elindultunk a Stardust Memorial Parkba, de megakadtunk egy számomra ismeretlen bevásárlóközpont közelében egy játszótéren. Volt ott traktor, kisvonat, szinpad, trambulin (!), minden, ami szép és jó, csak éppen szegény játszó két forgalmas út kereszteződésénél feküdt, úgyhogy igencsak zajos volt. Miután láttam a gps-ben, hogy pár száz méterre van az eredeti célunk, oda is átgurultunk, de P. ott már csak motorozni volt hajlandó, a játszótérre rá sem bagózott. Fél 1 körül értünk haza, gyors alvás, majd mivel még mindig sütött a nap, begyúrtam némi perec-tésztát és elmentünk a Herbert Parkba. Negyed 6-ig ott randaliroztunk, majd hazasiettünk, megsütöttem a pereceket (inkább zsömlék lettek, úgy feldagadtak), majd esti rutin: vacsora, skype, fürdés, altatás. Szép az élet, sej.

Jó estét nyár, jó estét szerelem

Úristen, ez a gyerek nagy nőcsábász lesz, én mondom.
Fekszem az ágya mellett a sötétben és folyamatosan dumál. Hangosan. Én minden mondat után rászólok, hogy maradjon csendben, különben kimegyek. Azért is beszél, sőt énekel (Bóbita-bóbita fekszikazágyban (mostanában ez a menő, Bóbitának képzeli magát és leirja, mit csinál épp, persze dalban)). Kimegyek. Visszakiabál. Visszafekszem. Suttogva folytatja. Újra figyelmeztetem, emelt hangon. Elhallgat. Megsajnálom, megfogom a kezét a sötétben, mire suttogva közli, hogy nadon köszönöm, hogy odaadtad a kezed, föléhajolok szerelmesen, mire szó szerint a képembe röhög, hogy jó poén vót... Fééérfiak. 

Néha karácsony: térdemre gyereket!

Gondolkoztam a gyerek-nem-vállalós poszton és nem tudom, hol a probléma. Ez a lány (meg még jó pár távoli ismerősöm) nem akar gyereket, hát nem akar, lelke rajta. Komolyan van olyan, aki megpróbálja őket rábeszélni, hogy dede, akarjatok csak kölyköket, ha nem akartok akkor is, mert az mekkora buli? Oké, ha a saját gyerekem lenne, rosszul esne a dolog, mert szeretnék unokákat, de kivülállóként kinek mi köze hozzá, hogy valaki anya lesz-e vagy sem? No ugye.
Mondom ezt úgy, hogy én el sem tudom képzelni az életem gyerek nélkül, mert én speciel valóban üresnek és semmitmondónak érezném a létem nélküle, na de lehet, hogy ez csak az én unalmas és fantáziátlan életem miatt van, azért, mert nem vagyok mondjuk egy karrierista tipus, nincsenek fontos hobbijaim és a baráti köröm sem olyan, hogy ferdén néznek, ha nem ülök be egy kocsmába hetente többször...

Jutka átúszott a folyón

A héten alig irtam valamit, szörnyű, hogy rohannak a napok. Emer hétfőn volt utoljára, szippszipp, állitólag megy Szaud-Arábiába (!) vigyázni egy ottani arab család autista gyerekére, hiába mondtam neki, hogy ne menjen inkább. Mig itt volt, én beültem a könyvtárba és próbáltam behozni magam to-do-list ügyileg, majd AV értem jött és együtt sétáltunk haza. Hétfőn P.-vel jártunk a Pandában is, de nem volt jó, mert kicseszettül hideg volt. (Ha van olyan, amit nem fogok tudni megszokni itt, az az állandó hideg a folyamatos szél és a szar szigetelés kombinációja miatt.)
Tegnap AV kivett fél napot, igy már fél 3-kor itthon volt és mivel sütött a nap, kihasználtuk a délutánt és elmentünk a Marley Parkba. Tekintve, hogy P.-t nem lehetett lerobbantani a kismotorról, kicsit bántam, hogy olyan messzire elautóztunk, elvégre motorozni a ház körül is tudott volna (no jó, ott mondjuk nem, mert nagy a forgalom), de sebaj, igy legalább hazafelé beugrottunk a Lidl-be vásárolni. Délelőtt egyébként még esett a hó, úgyhogy elmentünk a Leisureplexbe, de iszonyat volt, mert tavaszi szünet van és igy egy tűt sem lehetett volna leejteni, annyian voltak... Kb 45 percet maradtunk, mert agybajt kaptam attól, hogy valami borzalom tucctucc üvöltött és ráadásul egy lépést sem lehetett anélkül tenni, hogy - kortól függően - ne rohant vagy tántorgott volna az embernek valaki. Az ajtó mellett volt az asztalunk, igy láttam, hogy sorban áll a nép, hogy bejusson és nem ám 2-3 gyerekkel várakoztak az emberek, hanem 4-5-tel. Először azt hittem, gyerekcsoportokat hoznak sorra, de neeem, leesett, hogy ezeknek ennyi gyerekük van. Miután kiszabadultunk, (P.-t se kellett győzködni), átsétáltunk a Stillorgan Shopping Centre-hez és rájöttem, hogy ott egy helyen van Dunnes, Tesco, Lidl és Dealz, hurrá. Beugrottunk a Tescoba és a Dealzbe, P. végigtáncolt az idegeimen (folyton énekelt és törékeny dolgokat fogdosott, ha rászóltam, hogy ácsi, akkor meg volt képe visszakérdezni, hogy mit mondtá?, én meg agybajt kaptam), majd hazaautóztunk. Ennyit a hétről.  

Autó a szerpentinen

Én úgy, de úgy el szeretnék menni San Franciscoba szétnézni. Több Amerikából* nem is kellene, no jó, maximum mielőtt hazaköltöznénk innen egy rövidke New York-ra még szükségem lenne (azért innen, mert úgy csak 4 óra a repülőút, ha minden igaz), de más nem, komolyan.

* Úgy értem, az USA-ból. Mert Amerikából kéne még Kanada meg ugye Közép-Amerika és Dél-Amerika biztonságosabb részei is. De más tényleg nem.

Télen banán

Miután ma ismét hóesésre ébredtünk ("Nyanya, gyeje csak ide, minden havasz!"), viszont már a tegnapi napon sem csináltunk semmi érdekeset (azt nem tartom érdekesnek, hogy délelőtt szállingózó hóban és üvöltő szélben elautóztunk vásárolni a Nagy Tescoba (gondoltam igy nem lesz gond a parkolással, hát ki az a hülye, aki kedden fél 12-kor megy boltba, ráadásul itéletidőben - de hát haha, Irországban vagyunk, úgyhogy alig találtam parkolóhelyet a mélygarázsban, káromkodtam is rendesen) illetve hogy délután elmentünk kocsival AV elé, hogy együtt kiautózzunk a Poolbeg-ig kinézni, majd onnan hazasiessünk tejbegrizezni), no szóval miután mindketten unatkoztunk már itthon, délelőtt elmentünk a Buzzbeez-be. Szokás szerint farkasorditó hideg volt, a kabátot alig akartam levenni, mert vacogott a fogam, de egyébként egész jó volt a dolog, egy apróbb affértól eltekintve, nevezetesen, hogy egy orosz kislány lefoglalta a játszóházban található mindkét biciklit és nem volt hajlandó egyiket sem átadni szegény P.-nek, mondván hogy ő kettőn akar menni... Egy ideig ment a huzavona, majd mikor - attól tartva, hogy tettlegességig fajul az ügy - odamentem, felmértem a szitut, hogy ennek a köcsög kislánynak aztán hiába magyarázunk, mert egyszerű, mint egy faék az anyukájával együtt és megkértem P.-t, hogy játsszon mással, na akkor nagyon szomorú lett és éktelen sirásba kezdett. Ennek ellenére szépen telt a délelőtt, öröm volt nézni, miket művel, hogyan játszik mások között, rendes gyerek ez, én mondom. Hazafelé egy kis kerülővel kijutottunk Sandymountra és mivel még az életben nem láttam ott tengert egy kilométernél közelebb, most viszont a part menti köveket nyaldosták a hullámok, megálltunk és lőttem egy-két képet az utókornak, hogy dede, van ám néha itt is viz, csak épp igen ritkán. Most 2 óra, öt perce csend van, én pedig élvezem, hogy most egy egész órán át nem kell jártatnom a számat és nézhetem a hóesést totális kussban.
Szép ez a tél. 

Szép a tavasz, szép a nyár is...

- Nyanya, mi ez a dekorciájó*?

* Az akkumulátor az meg akkujáció, végülis...

A kilőtt nyilat körbejárta

Voltam New Yorkban, reptéren Londonban...

Múltkor láttam FB-n egy családot, akik négy kisgyerekkel körbeutazták a világot és hát nem tudom, bár két pszichológus ismerősöm (az egyik gyerekekkel foglalkozik, a másik HR-rel, de egyiküknek sincs még saját gyerkőce) is vagánynak titulálta a dolgot, számomra azért nem egyértelműen pozitiv ez a történet... Oké, biztosan meg lehet csinálni és a szülőknek óriási sikerélmény, de nem őrület egy éven át ide-oda repülni négy 5 év alatti kölyökkel, akiknek valószinűleg ebben a korban még azért egy cseppet nagyobb állandóság lenne jó? Persze, mondom ezt én, akinek folyton be van sózva a hátsója és aki elrángatta a két éves gyerekét a világ másik felébe, no de nem arról van szó, hogy Sydney után még elvittük őt Braziliába meg Kinába meg Kambodzsába meg mit tudom én még merre pár hetekre... No mindegy, biztos igy is lehet csinálni, csak vajon megéri-e.  

Sokat gondolok mostanság a terhességre, például minden vasárnap kinyitom a bezzeganyát a szüléstörténetekért és hányva zárom is be azonnal, mert mindig olyan cimek fogadnak, hogy sámlin állva nyomta ki belőlem a doki a gyereket meg úgy éreztem a belső szerveim is kijöttek a babával együtt. Hát nem b*meg én ilyet nem akarok érezni, ha antinő vagyok, akkor sem. Nem tudom, hogy leszünk képesek kivitelezni a második szülést is otthon, de hogy én egy olyan országban, ahol természetes és nem kivétel a VBAC, nem akarok kockáztatni. (És mondjuk nem ez az egyetlen bajom az ir terhességgondozással és szülési protokollal, ezt már párszor kifejtettem.)
No de nem is ez a lényeg, hanem hogy biztos van valami oka, ami miatt a nők szülés előtt lezuhanyoznak, de én még nem jöttem rá, mi az. Amikor elfolyt a magzatvizem anno, én is beugrottam a kádba, no de mondjuk elsősorban azért, mert reggel volt és mindig reggel fürdöm, szóval ha mindez mondjuk délután történik, nem tudom, hogy eszembe jutott volna-e zuhanyozni egyet, mielőtt hivom a mentőket, hogy mitévő legyek.   

Második terités

Azaz a vasárnap. A napunk fél 6-kor kezdődött, mikor P. átjött és felébresztett, én meg rádöbbentem, hogy megjött. Kimentem pisilni, de visszamenni már alig birtam, pont olyan rosszullét tört rám, mint még 22-23 éves koromban, rettentőre szédültem, nem láttam semmit, csak pöttyöket, borzasztó hányingerem lett és mig kifelé menet még fáztam, visszafelé totálisan leizzadtam és úgy éreztem, menten agyvérzést kapok. Nagyon szar érzés, senki se próbálja ki, 10 éve még rendszeresen volt ilyesmiben részem, aztán fokozatosan elmúlt, már el is felejtettem, milyen, erre tessék, 2013-ban újra ezt kell megélnem... Lépésről-lépésre tértem vissza az ágyhoz, a wc és a háló közti 10 métert nagyjából 5 perc alatt tettem meg, mert minden egy centis mozdulattól újra és újra rosszabbul lettem, úgyhogy vagy tizszer megálltam és leültem a földre. Miután végre visszabújtam az ágyba, már minden jó volt, simán visszaaludtam, P. keltett, úgy, hogy fél centire az arcomtól megkérdezte, hogy szeretsz te?
Délelőtt vásároltunk, Cornelscourt-ba mentünk a Dunnesba, majd P. ezer év után fél 3-kor végre elbóbiskolt. Negyed 4-kor kelt és elmentünk a Tallaght Adventure World-be. Mig mi játszóztunk, AV elautózott a Square-be, mert jobbnak láttam távol tartani a játszóház zajától. (A zajban totálisan megbolondul, nem birja a nagy hangerőt, kissé autista ebből a szempontból, totál bezizzen, sok neki az inger vagy nem tudom.) Némi csúszdázás után P.-vel meguzsonnáztunk: muffint ettünk teával és megint úgy éreztem magam, mint múltkor: jó nekünk. Ezután ugyan volt egy kis baleset (hátrapillogott a csúszdán lefelé menet, elvesztette az egyensúlyát és fejjel lefelé csúszott tovább, először háton, majd hasra pördülve, mig csúcspontként lefejelte a csúszda szélét), de egy kis sirás után megbékélt és hazafelé a kocsiban már lelkesen világositotta fel az apját, ha az nem tudná, hogy a cúszdán nem szabad hátrafordulni, mert szajnosz beütöd a szájacskádat. (A testrészeket mindig becézgeti, őrület, pedig én nem szoktam.) Itthon szokásosan telt az este, most fél 11 van és még nyökög, nem bir aludni.

Szombatra megszáritja a nap

A délelőtti affértól eltekintve (ami végülis csak az egész napunkra nyomta rá a bélyegét, mert mindketten duzzogtunk olyan 4-ig, ki ezért, ki azért) azért egész jó volt ez a szombat, ebédre fasirtot csináltam rizzsel, ami már nyerő, mert imádom a fasirtot, majd délután átjöttek Lindusék*, igaz, másfél órával később, mint amiről szó volt, de sebaj, ez már csak ilyen felemás nap. A két gyerek semmit sem játszott egymással, konkrétan hol az egyik vette el az egyik játékát, hol a másik, de szerencsénkre egyik sem nyafogott, csak nagy nyögésekkel rángatták ki egymás kezéből a dolgokat, lapos pillantásokkal. Mire megjöttek nagy nehezen, P. totálisan bepörgött, de totálisan, mint egy felhúzott kisautó rohangált a nappaliban fel-alá és közben hol egy sztorit mesélt full hangerőn (hallod? hallod? vótunk vidámparkba és beűtünk egy EKKORA (nyál fröcsög) elektomos kisautóba stb stb stb) hol az I am a little teapot-ot énekelte. Mikor fél 8 körül elmentek, ő is lenyugodott kissé, de azt hiszem fél 6 és fél 8 között mindnyájan (plusz a szomszédok) dobhártyakárosodást szenvedtünk, iszonyat hangerőn tudja nyomni, pedig tud suttogni is, ha olyanja van, akkor sokatmondóan magához húz, hogy súgok valamit és beleleheli a fülembe, hogy rich-tea-kek-szet-ké-rek. (Ja, ez a legújabb, szerinte vicces, ha szótagolva beszél.)

* nagyon durva, én ilyet még nem hallottam, ez a kislány csak angolul beszél, pedig mindkét szülője magyar és mindig magyarul beszélnek hozzá. ő meg angolul válaszol. hihetetlen.

Elmúltak a buta zenék

Este fél 8 körül elmentem a Tescoba venni tejet, mert elfogyott és meglehetősen lehangolódtam attól, hogy én voltam az egyetlen szerencsétlen, akinek a kosarában tej, krumplisaláta, gyümölcsrizs meg egy folyékony szappan volt, a többiek ugyanis vagy sört, bort, pálinkát vettek estélyiben meg magassarkúban vagy kólát meg egy láda chipset mackógatyában.   

(A szar kedvemre az is rátett egy lapáttal persze, hogy délelőtt jól összevesztünk. Jártunk a Buzzbeezben és miközben P. játszott, mi egy közeli asztalnál ültünk és dumáltunk. Én egyszer csak elkezdtem mutogatni AV-nek néhány fotót a telefonomon, de ezzel egy időben P.-t meglökte egy gyerek. AV pont szemben ült velük, én kicsit oldalt, én nem láttam, mi történt, ő igen, majd megkérdezte tőlem, hogy most mi legyen, be kell-e avatkoznunk. Én hümmögtem egyet, mert épp kerestem még egy képet, amit meg akartam mutatni, szóval megvontam a vállam és nem néztem a gyerekekre, de ekkor a kisfiú, aki mellett ott állt az apja elkezdte ütni P. fejét valami játék ketchuppal, mire P. persze oltári sipákolásba kezdett, úgyhogy odaszaladtunk és miközben P.-t vigasztalgattam, AV jól leb*szott, hogy tessék, képtelen voltam felnézni a telefonomból és emiatt szegény gyereket most jól megbúbolták. Természetesen én sem hagytam  magam és pörölni kezdtem, hogy bazmeg, te láttad, hogy mi történik, miért nem mentél rögtön oda, ha láttad, hogy gond lesz, hát nehogy már ketten (plusz az apuka) kelljünk két gyerekre, hát az agyam eldobom... Szó szót követett, kiderült, hogy ő tanácsot várt tőlem, hogy ilyen esetben mit kell tenni, de én, a kutya, megint nem figyeltem oda. Oké, lehet, hogy fel kellett volna néznem (olyan két másodpercig nem néztem oda, nem viccelek), de ez megint az eredeti vesszőparipám, hogy ketten vagyunk a szülei ennek a gyereknek, ha minden másban olyan flottul dönt, ezen a területen miért mindig tőlem várja a cselekvést? Miért nem lehet két másodpercem, mikor nem én vagyok felelős P.-ért, ha ő is ott van? Eh.)

Külföldi munkavállalók, akik ma még a parkban alszanak

Kacifántos vagyok-e?

In the name of the Father, the Skeptic and the Son

Már régóta akartam irni, hogy múlt héten megnéztem a Magdalene Sisters-t a Netflixen. Nagyon durva, hogy még '96-ban is voltak hasonló mosodák Irországban, de az talán még jobban megdöbbent, hogy sok-sok hivőt az ilyen jellegű dolgok sorozatos napvilágra kerülése sem akadályoz meg abban, hogy vakon kövessék továbbra is az egyházukat. És akkor a szcientológusok agyzsibbasztó sötétségéről még nem szóltam.
A youtube-on a film felirattal van fenn, szóval érdemes belevágni, nem hosszú és érdekesen van filmezve.

(Egyébként, hogy az élet minket AV-vel egymásnak teremtett, abból is látszik, hogy mindkettőnknek úgy volt meg ez az Alanis szám, hogy 2:43-nál véget ért a kazetta és meg kellett forditani, ahol persze előlről kezdődött az egész.)

A szélben a mécsesed ellobban

Ha a múltkori tendenciát nézzük, mikor a borzasztó időjárás miatti rinyálásom után pár nappal Magyarország megbénult, akkor szerintem otthon most mindenki azonnal álljon neki bárkát ácsolni magának, mert a jövő héten beköszönt a Végitélet.

Maradj otthon, nézzél tv-t

Általában liberálisnak tartom magam a gyereknevelést illetően, sok mindent megengedek, amitől másnak feláll a szőr a hátán, de amig P. még olyan kicsi volt, hogy egy ecsetet nem birt megfogni, én bizony nem adtam neki ehető (!) festéket. Szerintem baromira bizarr lefotózni egy kék nyelvű félévest, aki nagyobb élvezetet talál abban, hogy nyalogathatja a festékes bödönt, mint hogy szines csikokat képes létrehozni. Komolyan nem értem, ilyet minek?!*

* Otthon elkészithető ujjfestéket keresek, mert egyrészt alig-alig kapható ujjfesték valahol, másrészt ahol kapható is, baromi drága egy szin és ugye legalább 5-6 kéne, hogy izgalmas legyen. Eddig EZ volt a legszimpibb egyébként. (Gyurmának meg talán EZ.)

Hosszú hétvége

Érdekes, hogy csak egy nappal volt hosszabb ez a hétvége egy átlagostól, mégis jóval hosszabbnak tűnt.

Szombaton délelőtt Blackrockba mentünk és mig AV lemosta és kitakaritotta az autót, mi P.-vel játszótereztünk meg motoroztunk. A parkban volt pár erőgép vagy hogy hivják, P. persze mindet kipróbálta és hangosan röhögve megállapitotta, hogy hááát, ez very funny. Ezen a délelőttön volt amúgy a legmelegebb a hétvégén (kb 5 fok), innentől meredek zuhanásba kezdett a hőmérő higanyszála hehe. Délután, mivel épp nem esett, mikor P. felkelt, úgy döntöttünk, hogy elautózunk a Merrionhoz vidámparkozni. 10 métert sem távolodtunk el a kocsitól, mikor elkezdett esni - a hó. Vissza az esernyőkért és előre, illéri. Vicces volt zúzni a hóesésben, a tömegben persze szinte csak nekünk volt esernyőnk, a többiek őslakosok vagy bohó túristák lehettek, mert vagy áztak vagy bebújtak egy-egy sátor alá ötezredik szardiniaként. (Szerencsére a szél nem fújt, igy a sátrak maradtak a helyükön.) Mire odaértünk a körhintákhoz, elállt a hó, P. tett egy kört egy kamionban, majd miután vacogtunk, mint állat és olyan hangos volt a zene, hogy meg lehetett halni, visszaindultunk a kocsihoz. Időközben AV kapott egy fülest, hogy mehetünk Killiney-be egy gitár effektért, úgyhogy mivel úgyis újra rákezdett az eső, nekivágtunk. Killiney után még beugrottunk a Lidl-be is, úgy 7 körül értünk haza, hullafáradtan. Este megnéztünk a Once-t, ami jó szar volt, de az ismerős helyek azért megdobogtatták a szivünket.
Vasárnap délelőtt elmentünk Blanchardstown-ba venni pár ruhát AV-nek és mivel a Dealzben láttunk egy vicces tároló zsámolyt, azt is hazahoztuk. (P. azóta is imádja, mindig ráül, mondván, Nyanya, nézd mán meg, elbir-e...) Délután csak a Poolbeg-ig jutottunk, gyakorlatilag egész nap ömlött az eső. A felvonulókat meglehetősen sajnáltuk.
Hétfőn délelőtt elmentünk a magyar boltba, majd benéztünk a Customs Quay-nél lévő vidámparkba. P. újra tett egy kört a kamionban, majd dodgemezett is egyet AV-vel. Délután mivel kicsit sütött a nap, elautóztunk a Marley parkba a hosszú csúszdákhoz, de mire hazafelé beültünk a kocsiba, újra elkezdett esni az eső (és most is kopog az ablakon).
A hétvége nagy tanulsága amúgy, hogy nem lehet fagyálló szélvédő mosót venni sehol, több helyen kérdeztük, de mindenhol csak röhögtek, hogy mi?! van sima és szevasz. Hát igy.

Március 15

Hogy most mi?!
Ezt most találtam a FB-n. Le vagyok sújtva. Adjuk le a személyinket? De hát, de hát...
Basszátok meg.

Whiskey in the jar - update

Tegnap este jött Emer. Kiderült, hogy az sem biztos, hogy jogosult munkanélküli segélyre, mert az iskola valahogy a járulékaikat is elmismásolta... Ehhez képest, mikor mondtam neki, hogy sajnálom, hogy nem indult valami jól az éve, csak legyintett és azt mondta, hogy nothing can be done. Ha idegeskedik, átkozódik, akkor is ez van, tovább kell lépni. És látszott, hogy komolyan gondolja. Szeretnék Emer lenni. És megint hangsúlyozom, hogy például ezért (is) szerethető az ir nép. Amig itt volt, bementem a városba, vettem két felsőt magamnak, majd beugrottam a Lush-ba és választottam egy dobozkát neki, hálából, meg nem is tudom, szeretetből. Furcsa, de tényleg nagyon a szivemhez nőtt ez a lány, pedig nem évek óta járt hozzánk.

Más. Ma délelőtt kisétáltunk a Merrion square-hez (fél óra gyalog), mert olvastam, hogy 11-kor nyit a mobil vidámpark. Szegény P. teljesen be van zsongva, napok óta kérdezgeti, mikor megyünk, mi lesz ott, úgyhogy miután egy órán át vártunk, hogy elinduljanak az attrakciók, kissé csalódott volt, hogy úgy döntöttem, nem rostokolunk az óriáskerék árnyékában tovább és inkább hazagyalogolunk... No ezért speciel nem szeretem az ireket. Roppant lazán kezelik az időt. (A képen egyébként épp ásit Mr. A-körhintára-azért-tudok-várni-türelmesen-ha-kell-órákon-át. (Benéztünk a játszótérre is, de elkezdett esni az eső...))
Hazafelé amúgy beugrottunk a Tescoba és a biztonsági őr adott P.-nek egy pillecukorkát, mondván, milyen aranyos. No most ha a pedofil cukrosbácsiktól eltekintünk (és most eltekintünk), ezért megint csak birom az ireket. A világ legtermészetesebb dolgának tekintik, hogy pénzt dobnak a koldusoknak és apróságokkal lepik meg a vásárló gyerekeket. Király.
Végülis 2:1, egész jó arány. Lehet maradunk?

update: Ne aggódjon senki, délután is elmentünk a Merrion-hoz, ezúttal busszal. 4-re értünk oda, kiderült, hogy 5-kor indul a muri... Végülis mi az a 6 óra késés? No mindegy, valahogy eltöltöttük az időt, majd P. felülhetett egy körhintára. Én meg szarrá fagytam.

És a lemenő Nap fénye csillan meg sok króm alkatrészen

Amúgy ma a Ballawley Parkban jártunk. Hát, Dundrum egyelőre nem a szivem csücske vezetés tekintetében, mert iszonyat béna kanyarok, elágazások, kereszteződések vannak és roppantul nehéz leolvasni a gps-ről, hogy akkor most végülis merre kell menni, hegynek fel vagy dombról le, de egyébként Dundrum szép, Dundrum jó, Dundrum elit, jó lehet ott élni, ha valaki nem olyan besózott, mint mi. A park maga amúgy nagyon érdekes kis park volt, gyönyörű kilátást nyújtott a környező hegyekre és tele volt mindenféle edzőtermi eszközzel vagy hogy is mondjam mivel. Tegnap amúgy délután még elautóztunk a Nagy Tescoba is. Hazafelé elkapott egy bazinagy eső, alig győzte az ablaktörlő (P. ablaka sajnos 2 centit lecsúszott és már elindultunk, mikor megkért, hogy húzzam fel neki, mert beesik az eső, de nem értem ugye el, úgyhogy mondtam neki, hogy sajnálom, tűrjön, mert most nem fogok tudni kiszállni (dugó volt és a hazavezető úton nem lehet nem balesetveszélyesen megállni, olyanok az utak), szegény tűrt is, majd két perc múlva megszólalt, hogy ha nagy leszek, biztosan el fogom érni a felhúzókát, de most még közepes vagyok... Hát meg kell a szivnek hasadnia...) Rájöttem amúgy, hogy amellett, hogy az ember egy gyerek mellett jobban rá van kényszeritve a vezetésre, mint egyedül (óriási macera a tömegközlekedés egyedül is, nemhogy egy (több) türelmetlen kis bombával), azért is pont most kezdtem bele ebbe az egészbe, mert a gyereknevelés, pont úgy, mint a vezetés, tulajdonképp arról szól, hogy egy időben kell figyelni egy rakás dologra, különben elveszel. Ebben az értelmben, szülőként megtanulni vezetni nem más, mint egy tökélyre fejlesztett készséget több területen is kihasználni. Wow. És még nem kaptam Nobel dijat.

És nem vagyok, ha nem kapok szerepet...

• Reggel szokás szerint elmentem fürdeni, P. a nappaliban játszott, majd egyszer csak bejött, elhúzta a zuhanyfüggönyt és elváltoztatott hangon közölte, hogy Valami feneket látok... (Mikor bújócskázunk az ágyon (betakarom és keresem mindenfelé) akkor én szoktam mondogatni, hogy hááát, nincs meg ez a gyerek, csak valami böböt látok...)  
• A szörnyű éjszakánk után (megint taknyos, mondom, hogy hideg van) kitalálta, hogy ő most angolul beszél, úgyhogy pár angol szót, amit ismer, egymás mögé tett és mondott egy hosszú mondatot: Box what where is Peter cat elephant truck hi. Édescsillag.
• Nagy koponya amúgy, imádja a laptopomat piszkálgatni, úgyhogy múltkor, mikor főztem, bement a nappaliba, mondván irt apa, szöszmötölt egy kicsit, majd kijött és figyelmeztetett, hogy apa azt irta, hogy kér a Peti csokit, Nyanya van? Számomra elképesztő ez a logika. Nem először kamuzza, hogy egyikünk mondott valamit, amiből persze neki előnye származik. Vicces.
• Kiváncsi vagyok, hány hasonló korú gyerek aktiv szókincsének része a melodika szó... Ahhoz képest, hogy a nadrág még mindig nadgág, az emlékszem emlészke, naponta ötvenszer megkérdezi, hogy mikor hozza apa haza a munkahelyéről a melodikát? Igy, tisztán, szépen. 
• Aztán nagyon birom azt is, hogy mindig kikényszeriti a megerősitéseket. Ha pl az apja úgy hivja a fürdéshez, hogy no most azonnal idejössz, mert ha nem, nem marad idő a mesére, nem fogok mesélni, akkor miután odaszaladt, 1000%, hogy rákérdez, hogy Apa, mi lesz fürdés után? és amig nem hallja, hogy hát mese lesz, addig újra és újra felteszi ugyanazt a kérdést, hogy de idejöttem, akkor mi lesz? 
• Mostanság mindig azt kell neki énekelnem, hogy Édes kisfiam, torkára szaladt az epres vitamin, ivott egy kis almalét, megölelte az anyukáját, édes kisfiam... (Saját szerzemény.)
• Még mindig nagy poén szerinte a közel nézés. Bármikor képes elkurjantani magát, hogy közel néz! és akkor odaszalad valakihez és odadugja az orrát a másik orrához. Szereti, ha ilyenkor megkérdezzük, hogy Mi ez a keksz szag? (meg szokott kérni, hogy tegyük fel a kérdést utalva ezzel arra, hogy keksz szagot áraszt), de szereti, ha variáljuk a dolgot, mondjuk úgy, hogy Mi ez a szalámi szag? Mi ez az almalé szag? Mi ez a szarvas szag? (Utóbbi nem tudom, honnan ered...)
• Nagyon szeret ölelgetni, kis drágaszág, az ehhez illő szövege: Megölellek kicsit, mert nagyon szeretlek. Jajj.

Ég veled most

Nem tudom kiverni a fejemből ezt a halálesetet... Délután azon filozofáltam, hogy van-e még a magyar közéletben ilyen ember, akinek a halála ennyi embert megrázott volna. Arra jutottam, hogy nincs. Cipő annyira emblematikus figura volt a kopasz fejével, inas külsejével és annyira szerethető, hogy nem igazán osztotta meg a népet. Ha valaki nem is szerette a zenéjét, nem gyűlölte habzó szájjal, mert nem volt miért. Nem volt vele tele a bulvársajtó (lásd Pataki Attila), nem politizált (lásd Nagy Feró), nem sugárzott róla a felsőbbrendűség (lásd Ákos), nem egy számos előadó volt (lásd nem is tudom kik az X faktorokból, Megasztárokból)... A zenéje egyszerű volt, érthető és valljuk be roppant fülbemászó*. Nem szárnyalt hihetetlen magasságokban, nem volt művészi, nem egy szűk rétegnek énekelt, hanem egyértelműen a többségnek. Régen kezdte a pályáját és évről-évre voltak közkedvelt számai a Klipmixes kezdetektől pár évvel ezelőttig. És szerintem ez is egy kulcsa a mostani nagy gyásznak. A mi korosztályunk életét végigkisérte a Republic. Cipő halálával igy nem csak az embert siratjuk, hanem magunkat is, az Elveszett Ifjúságot. A generációnk óriási problémája a Kapunyitási Pánik és ez a vég most szerintem mindenkit kicsit rádöbbentett, hogy elszálltak az évek... Arról nem beszélve, hogy milyen halál volt már ez... Szivbetegségben meghalni? Ez olyan, mintha rákos lett volna. Nem balesetben halt meg, nem túllőtte magát, egyszerűen fiatalon elvitte egy öreges kór, amire nem lehet részvéttelenül legyinteni, hogy eh, magának köszönheti. Ennél nincs sajnálatraméltóbb, szomorúbb.
Szóval még egyszer, utoljára:



* Kb két hete levittük a Tüzet viszek CD-t a kocsiba és egyszer belehallgattunk. Hétfőn, amikor hallottam a halálhirt, kikerestem az ülésem alól a CD-t újra és végighallgattuk a Csend beszél tovább-ot és a Játssz egy kicsit a tűzzel-t. P. születése óta a kocsiban él szinte, a CD-ink száma pedig véges, úgyhogy hol Zorán szól, hol Kispál, hol Korda, hol Eric Clapton, hol Simon & Garfunkel. P., ha kért valamit nagy ritkán, akkor az tuti, hogy a Lady Carneval volt, de mióta hallotta a Játssz egy kicsit a tűzzel-t, új kedvence van. Még itthon is dúdolgatja magának, hogy repülj eeeel, a sötétbeeeeee, hopphejj, játssz egy kicsit a tűzzel...   

Jó, persze ezek is szálak és össze-vissza elvezetnek...

Ma reggel tűzött a nap, úgyhogy a toddler group helyett mi is kitűztünk egy játszótérre. Konkrétan a Griffith Parkban jártunk, jó volt. Tetszett. (Utána átmentünk a Portland Place-re, de arról nem akarok beszélni. Dublin 1*. És ezzel mindent elmondtam. Le sem fotóztam. Jáj.)
Egyébként tegnap volt Emer és P. egy könnyet sem hullajtott. Nagyon menő. Ha minden igaz, még holnap jön meg jövő szerdán és aztán elbúcsúzunk. Vérzik a szivem, nagyon megszerettük. Rohadt válság.
Ja és tegnap sütöttem sajtos kekszet is. Nagyon addiktiv sajnos, alig van már belőle, igaz, fél adagot csináltam csak. Aztán az van még, hogy P. szerintem megdöntötte a kevés alvás rekordját, negyed 11-kor aludt el tegnap este, 1 körül átjött a mi ágyunkba, majd negyed 8-kor már piszkálta az arcom, hogy keljünk fel. Mondtam neki, hogy kimehet játszani, ha akar, de én ugyan fel nem kelek, miután fél 1-kor feküdtünk le és 1-kor felébresztett azzal, hogy mellénk bújt, mire szépen ki is ment és elszöszmötölt vagy 10-15 percet, majd visszatért és lehúzta a takarónkat. Mindezt úgy, hogy tegnap délután negyed 2-kor aludt el, de 2-kor már hallottam, hogy dalolgat a szobájában. Eh.

* Most találtam egy cikket, hogy a Sheriff street, ahol tegnap voltunk, a leghiresebb heroin dealer utca Dublinban. Khm.

Erdő közepében járok

Tudom, alig van uncsibb dolog az időjárás elemezgetésénél, de "kicsit" kiakasztó, hogy március közepe van és repülnek a minuszok. A legidegesitőbb, hogy hiába van csak minusz 5-7 fok szemben az otthoni minusz 10-15-el, a száraz kontinentális hideg teljesen más, mint ez az óceáni, mert mig otthon minusz 10 fokban általában megfagy a levegő, minden állni látszik, megmerevedik és szinte csak az emberek mozognak a légüres térben, itt minusz 5 fokban is tombol a szél, miközben hol hullik a hungarocell az égből, hol tűz a nap. Kimenni tehát lehetetlenség, mert elázni minusz x fokban és szélben halál, de benn maradni sem egy leányálom, mert a lakáson átfúj a szél, hiába fűtünk maximumon, 18-19 foknál nincs melegebb és pulcsiban nézzük egymást vacogva, mert érezni a levegőáramlást. (Arról akkor már nem szólok, hogy havonta 350 euro a számla, ennyiért fagyunk meg.) No de mindegy is, nem is erről akartam irni, hanem hogy tegnap azért, hogy kimoccanjunk, elmentünk a Pandába, ahol kabátban kisértem szemmel P.-t, mert 15 foknál nem volt melegebb, ma pedig kihasználva egy hosszabb napsütéses időszakot, elmentünk egy új játszótérre. A játszó maga király lett volna, sok-sok játék, izgalmas csúszda, de a környék... Atyaég. Hálát adtam az életnek (és a Gugónak, ahogy P. mondja), hogy ott lakhatunk, ahol és nem kell nap mint nap üvegszilánkokat és kutyaszart kerülgetnünk, miközben azon rettegünk, mikor szól be valami érthetetlent az egyik gyanús kinézetű gang egy kapucnis tagja... Hát emberek, ha egyszer Dublinban jártok, kerüljétek el Dublin 1-et messzire, mert a hanyatló nyugat ópiuma bizony furcsa egyedeket képes erre a világra szabaditani.

Ja tegnap sütöttem citromos-túrós muffint is. Jó lett.

A csend beszél tovább

Mikor ősszel otthon voltunk, bekapcsoltuk a rádiót és az egyik utolsó számuk ment. No ekkor döbbentünk meg nagyon és megállapitottuk, hogy ez az ember már nem sokáig él. Nem vagyunk nagy Republic rajongók, de szomorú nap ez a mai és el kell ismerni, hogy Cipő sok-sok száma benne van a Nagy Magyar Tudattalanban. 

Egyébként mikor nekiindultunk Dániának és tudtuk, hogy egyhamar nem térünk vissza, akkor EZT a számot hallgattuk, mikor kigurultunk a IX. kerületből. (Amikor pedig már Irországban éltünk, volt idő, mikor EZZEL biztattam magam napról-napra.)

Dolguk van, délen esni fog...

Meccs készül alant

Még egy ilyen fos hétvégét, mint ez a mostani... Eleve az idő minősithetetlen. Szerda reggeltől tegnap éjszakáig ömlött az eső, de megállás nélkül. Az az undoritó, csontig hatoló, apró szemű, jéghideg trutyi, ami szinte áll a levegőben, szóval ha egy másodpercig a szabadban vagy, akkor simán bőrig ázol és vacogsz a 3-4 fokban... Éjszaka ugyan abbamaradt a dolog, de felváltotta olyan 100-120 km-es szél, ami úgy süvit át a lakáson, mintha nyitva lennének az ablakok. Keddre havat is mond az időjárás jelentés. Havat! Márciusban! Mikor máskor a leghidegebb januárban sem esik. Ezzel összefüggésben kimozdulni sem tudtunk / tudunk igazán, ami miatt P. tök zizi. Este fél 11-kor még fenn volt, reggel 5 körül átjött és 8-kor fújt ébresztőt (9,5 óra éjszaka, szuper), viszont most negyed 3 múlt és nem alszik ám, csak ficereg az ágyában meg dalolgat. Szerintem ez baromira nem aranyos. Agyfaszt kapok mindenkitől, aki 4-5 évesen is órákat képes aludni délután és ezredszer is felteszem a kérdést, hogy ha más 2-3-4 órákat huny napközben, akkor ez a kukac mi a jó istenért elégszik meg 9,5 óra alvással a 24-ből és miért nem tud kidőlni, mint a többi normális kortársa?! A világból ki lehet kergetni ezzel, komolyan, utálok már blogokat meg fórumokat olvasgatni, mert úgy tűnik, aludni mindenki képes, kivéve ezt a kis disznót. (Aki nem alszik napközben, annak legalább a 11-12 óra megvan éjjel, nem 9,5 és forditva, aki éjjel ébred, az nappal szunyál órákon át...)
No mindegy, próbálok mélyeket lélegezni és nem megrángatni, hogy aludjon végre haha.

Apple crumble

Szóval akkor a szokásos: Tegnap délelőtt vásároltunk a Lidl-ben, bizva abban, hogy délutánra eláll az eső és tudunk menni valami értelmes helyre is. Az eső persze szart elállni, sőt, mikor lementünk a kocsihoz, hogy elmenjünk venni P.-nek pár cuccot (mackónadrágot, pulcsit), kiderült, hogy a kocsi kereke (megint) leeresztett. 2002 és 2008 között otthon nagyjából 3 defektünk volt, mióta itt vagyunk, minden évre jut minimum 3-4 kerékcsere és szerintem ez már szignifikáns különbségnek mondható... A délutáni autózásból nem lett tehát semmi, AV megpróbálta ugyan lecserélni a kereket, de az alig egy éves gumi rá volt rohadva a nemtudommire, úgyhogy a csavarok leszedegetése után képtelen volt leemelni a kereket, igy fél óra küzedelem után hagyta az egészet a francba és fossá ázva feljött utánunk a lakásba. Hogy valami jó is legyen a napban, sütöttünk egy magvas kenyeret meg egy almás pitét, előbbi végre normálisan feljött és nem lett olyan sűrű, mint az eddigiek, amikkel ölni lehetett volna, utóbbi pedig a szokásos minőség volt, ergo finom.
Ma délelőtt mig én P.-vel főztem, AV elvitte a kocsit a legközelebbi gumishoz, leoperáltatta a kereket róla és kicseréltette a jobb hátsó gumit. Kemény 15 eurót fizetett, mondjuk ez jól esett. A nap további részében szerintem lelépünk mackógatyát meg pulcsit venni P.-nek és este elmondhatjuk, hogy hümmhümm, megint elmúlt egy hétvége, március közepe van és mi még mindig nem tudjuk, melyik országban fogunk Szilveszterezni idén és hányan. Eh.    

Visszatérve az altáji kérdésre, idegesit engem ez az egész. Kiderült (mondjuk sejtettem), hogy anyósom az, aki ennyire sürgeti ezt a szobatisztságot, mert már rég itt az ideje. Tisztában vagyok vele én is, hogy egy lassan 3 éves gyerek már érdeklődhetne a dolog iránt, de bazzeg mi a jó istent csináljak, ha nem teszi? Tegnap meg ma délelőtt is ráerőltettem a bilire csórikámat, csurrant-cseppent is ez-az, de miután végzett, legalább ezerszer rákérdezett, hogy ugye akkor fog kapni matricákat és ugye akkor lesz olyan vonatpályája, mint amilyen a BuzzBeezben van... Komolyan, minden porcikám tiltakozik ez ellen az erőszakoskodás ellen és el is döntöttem*, hogy lefosom, gondolja retardáltnak bárki  gyerekemet, nem fogom kényszerinteni arra, hogy bilibe pisiljen, mert Nem Akar. Mikor coming outoltunk, hogy nem akarjuk erőltetni a dolgot, mert akár vissza is üthet a dolog, természetesen megint megkaptuk, hogy bénák vagyunk, mert ez nem igy megy, hiszen ha egy ekkora gyereknek a szülei mondanak valamit, akkor annak engedelmeskednie kell, különben veszett fejsze nyele, el van cseszve minden.
Most erre mit mondjak?

Istent dicsértem épp...

Jelentem 425-ös sorszámmal regisztráltak minket a környék egyetlen - még nem létező! - Educate Together* iskolájába. Ha ide nem kerülünk be (és nem hiszem, hogy bekerülünk ilyen sorszámmal haha, pedig még nem is működik az iskola, még csak most lobbiznak érte), akkor nagyon remélem, hogy az egyik körülöttünk lévő vallásos suliba mehet akkor is, ha nincs megkeresztelve, különben nagy fosban leszünk.

* Itt nincs Egy Kiválasztott Vallás (= katolikus), koedukált és egyébként is "befogadó" iskola.

Vagy a pisis nadrágszárat rázogatod...

Másoknál úgy 1,5 éves kor körül jellemző ez, de hozzánk most ért el az ihlet: ma először (kétszer egymás után) bilibe pisilt az úr. A dolog szépséghibája, hogy AV tudtomon kivül* megigérte neki, hogy mostantól minden sikeres bilibe / wc-be pisilés után kap egy kis matricát egy füzetbe és ha összegyűlik x** darab, akkor azt beválthatja majd egy nagy vonatpályára... Bazzeg, jó, hogy nem egy Ferrarira***...

* Szerintem sejtette, hogy ellenkeznék.
** A számban még nem állapodtunk meg, én olyan 1000 darab kis matricát javasolnék.
*** Persze ne hőbörögjek, a cél néha szentesiti az eszközt és AV nagyon régóta vágyott már ilyen vonatpályára...

Egyedül a szobában, ugyanúgy, mint régen

Voltunk ma a BuzzBeez-ben és jajj, biztos meg fog jönni (nem), de annyira idegesitettek a gyerekek, hogy borzalom. Mondjuk a dolog pozitivuma, hogy újra megállapitottam, hogy P. egy aranycsillag és nem győztem ölelgetni meg simogatni. A ciki az, hogy a többi gyerek sem volt szörnyű ám, csak gyerekeskedtek és ez most valahogy halálra bosszantott. Volt például egy kisfiú, aki mondjuk vonatozni akart, de mikor látta, hogy az egyik vonat sem szabad, elkezdett toporzékolni meg sikitani és vörös fejjel tépte a haját. Ha a kiskocka volt másnál, mikor épp ő kivánta meg, akkor dettó. Biztos az idő sok mindent megszépit, de én konkrétan nem emlékszem, hogy P. valaha ilyen tehetetlen módon akadt volna ki*. Aztán a másik. Azért mentünk pont ebbe a játszóházba, mert itt van vonatpálya. Alagúttal, hiddal, sippal, dobbal. Pár sindarab rögzitett, néhány viszont nem és természetesen minden gyerek szétszedi a szétszedhető részeket és szarik bele, hogy az a másik szerencsétlen épp vonatozna, de szétdobált sinekkel ugye nem tud. Tisztában vagyok vele, hogy borzasztó vagyok és szegény P.-re szomorú és magányos élet vár, mint a szüleire, de hogy várjam el szegénytől, hogy türelmes legyen a többiekkel, akik csak rombolnak, mikor legszivesebben én is eltessékelném az ilyen kis buldózereket máshová? Jaj, olyan nehéz dolog ez, tudom, hogy szörnyen hangzom, de miért kell engedni, sőt, esetenként dicsérni, ha a kölyök szétdobálja a dolgokat, feldönti a tornyokat, szétszedi a vonatpályát? (Nem egyszer, nem kétszer, próbából, hanem sokszor és szándékosan, hogy húúú, de nagy poén.) Iszonyatosan konvencionális és szabálykövető vagyok, ha engem ez irritál, mi?
Mondjuk az igazság az, hogy szerintem másképp is lehet szabadságot adni a gyereknek, azzal nem zárom kordába a kreativitását, ha nem tapsikolok a romboláshoz, amivel más játékát meg mellesleg el is rontja... (Persze itt jön be megint a mázlim, amit már irtam, hogy P. sosem volt Rontó Pál, nem törte szét, verte szét a játékait, sőt, nem is igen kisérletezett azzal, hogy kibelezze őket, mert egészen kicsike kora óta inkább összerak, mint szétszed és inkább sorba rendez, mint szétpöcköl.)

* Ez kicsit pontatlan, érzem, tehetetlenül akadt ki már persze, mondjuk ha valamit megtiltottunk neki, de ha egy kivánatos játék épp másnál volt, akkor nem esett kétségbe igy, szó nélkül megvárta, mig szabad lesz az adott dolog és aztán startolt rá. (Mostanság meg átesett a ló túloldalára, ha olyanja van, simán kikapja a másik kezéből a kiszemelt cuccost, de mondjuk ez ritka, mert tudja, hogy ilyenkor úgyis rászólok, hogy nem oda buda.)  

Nagyjából minden a helyén...

Teljesen kétségbe vagyok esve. Mielőtt ma P. szó szerint tolt ki az ajtón, hogy menjek már és hadd integethessen végre az ablakból, Emer közölte, hogy kirúgták a munkahelyéről, úgyhogy valószinűleg elhagyja az országot. Basszamegbasszameg, most őszintén, ezt igy hogy? Tudom, vannak akik ma meghaltak, akikkel közölték az orvosok, hogy rákosak, de a kurvaéletbe már, végre megszokik ez a szerencsétlen valakit, erre kezdődik minden elölről? Mi az istent kell ilyenkor csinálni? Most keressünk megint valakit, hónapokon át mérgelődjek azon, hogy 50 jelentkezőből 10 ir és abból a 10-ből sem szimpatikus egy sem vagy keressünk egy félnapos bölcsit, ami amellett, hogy rohadék drága még valószinűleg koszos is lesz és úgy egy az egyben dodgy?
Miért nem tud egyszer valami hosszabb ideig simán menni?!
Egyébként pedig amellett, hogy baromira sajnálom Emer-t és P.-t is, azért is kétségbeejt ez az egész, mert most elmesélte, hogy ő is pszichológát végzett és nem talál semmi munkát... Ezt a mostanit hónapok után sikerült megcsipnie és tessék, innen is kitették őt (és 15 másik embert) az utcára, mert "ez az ország halott". Bazzeg, ha egy itt végzett, ir valaki nem talál pszichológus állást, akkor én, a jött-ment, milyen esélyekkel indulok?! És rohadjon meg ez a képmutató világ, miközben ezzel párhuzamosan meg mindig mindenhol azt hallani, hogy igy kevés a szakember meg úgy kevés és jajj jajj mi lesz most a sok beteg, ön- és közveszélyes emberrel. (V. ö. : Magyar Tébolyda)

Édes kisfiam...

Vagy két hete egy szentimentális rohamomban elénekelgettem P.-nek az Édes kisfiam-at, erre ma miután majdnem megfulladt egy epres vitamintól (szopogatta, szopogatta, majd egyszer csak nagyon elkezdett röhögni azon, hogy azt mondta, hogy has és gondolom félrenyelt a nagy poén közepette), szóval miután ezt túlélte valahogy, megölelgettem, mire megkért, hogy énekeljem el azt, hogy édes kisfiam, de az legyen benne, hogy nincs fontosabb, mint az almalé... 
Komolyan, néha nem jutok szóhoz.    

Az előbb olvasgattam az indexen és nem hittem a szememnek, hogy az egyik cikk alatt a kommentelők egy része "nyiltan" megkérdőjelezte a Holokausztot és azon morgolódott, hogy bezzeg Trianonról nem esik annyi szó a médiában, mint a zsidókról...
Most komolyan ez megy?! Annyira elszomorodtam most ezen.

Semmi, semmi, semmi, semmi...

Szóval aqua-aerobics, jó mi? Az igazat megvallva nincs izomlázam, nem tudom, ért-e valamit egyáltalán, de sebaj, letudtam a heti egy sportot hehe. Azt hiszem, megyek jövő héten is, mert nincs az az isten, hogy nekiálljak futni, mint mindenki más aki ebben az országban él, más meg nem igazán van. Megint nézegettem Pilates kurzusokat, de megint csak azt állapithattam meg, hogy szar időpontban vannak. Oké, van egy 6 alkalmas valami itt a szomszédban csütörtökönként 3/4 6-tól, de ahhoz AV-nek előbb el kéne jönnie a munkából és különben is, múlt héten indult és ki tudja, van-e még hely a csapatban. Biztos, ami biztos alapon tegnap irtam nekik azért, de még nem kaptam választ. Úristen, de uncsi vagyok, sajnálom.
Ma délelőtt egyébként playground-crawl-t tartottunk a pub-crawl mintájára, elmentünk a Sallynoggin parkba majd onnan a Hyde parkba és mindkét helyen játszóztunk kicsit. Természetesen kocsival mentünk és ügyes voltam.
A combom kerülete továbbra is 57 cm haha.

Pavlov kutyája*

- Azt áruld el, miért sirtál, mikor elmentem?
- Mert sirni kell.
- De miért kell sirni?
- Mert úgy szerelték össze a Petit, hogy sirjon.

Pár perc múlva újra rákérdeztem, hogy miért sirt. A válasz nem változott. Mert sirni kell. De ezután hozzátette, hogy De Nyanya, most már ne kérdezd meg még egyszer.

* Volt ma Emer. Mikor megszólalt a kapucsengő, P. arca elkomorodott és mint akinek kutya kötelessége, elkezdett orditani, mint akit nyúznak. Szegény Emerrel egy szót sem tudtam váltani, mert úgy szirénázott, de amint kiléptem az ajtón**, hallottam, hogy abbahagyja. Hjaj.

** Voltam aqua-aerobics-on, vicces volt, ugyanis az átlagéletkor olyan 40 volt, az átlagsúly meg 80.

Kár, hogy részekben élek

Szerintem az egyik legnehezebb dolog a SAHM létben, hogy ne csússz teljesen szét. Hogy tudd, milyen nap van. Múltkor irtam, hogy nem értem, hogy lehet egy olyan koncepció, mint a Flylady sikeres, hiszen nincs benne semmi eredeti, semmi velőtrázó, semmi bonyolult, de azóta rájöttem, hogy óriási energiákat emészt fel, ha a a szétfolyó létben logikusan és rendszerezetten szeretnénk gondolkodni és talán ezen segit ez az átrágott, kész program.
De az igazat megvallva nem is erről akartam irni, hanem hogy ma reggel megméregettem magam és eldöntöttem, hogy sportolnom kell, mert nagyon nem szeretnék az időhöz hasonlóan szétfolyni.
Ime hát a kezdő adatok:
Súly: 56,2 kg
Mell: 87 cm
Derék: 68 cm
Csipő: 89 cm
(És tádááám) Comb: 57 cm
Elsősorban a legutolsón szeretnék változtatni, ezért is döntöttem inkább a sport, mint a fogyókúra mellett, mert tudom, hogy súlyilag nem állok rosszul és a többi adat sem gáz, de a lábamat illetően kezdek nagyon elasszonyosodni és ez idegesit.
Szóval mától kicsi mozgás, sok evés és hetente újabb adatok.

Hétvégés

Csak röviden, mert most nem akarom ezzel vesztegetni az időmet, de hajt a szokás.
Szombaton délelőtt egy új játszót próbáltunk ki, elmentünk ugyanis az Ellenfield Parkba. A játszó nem volt egy nagy szám, de P. élvezte, mert vittük a kismotorját is és most úgy van vele, hogy mindenütt jó, de a legjobb, ha ott a motor is. Délután a Kukacos játszótérre mentünk, ami dugig volt, de sebaj, örültünk, mert ez csak azt jelenthette, hogy itt a tavasz. Mivel 5 körül végeztünk, még világos volt, úgyhogy kigurultunk a Poolbeghez is, mert már rég jártunk arra együtt.
Vasárnap délelőtt Marlay Park, úgy tűnik, ez már ilyen default hétvégi programunk nekünk, majd délután Phoenix Park, hogy P. kimotorozhassa magát a dimbes-dombos ösvénykéken. Hazafelé beugrottunk a magyar boltba is Apentáért meg párizsiért (haha, de tényleg) és hogy hogy nem, hazajött két nápolyi és egy kis kerek füstölt Karaván sajt is.
A hétvégén sütöttem is, almás muffint, de mivel tettem bele egy kevés teljes kiőrlésű lisztet (sosem tanulok, sose), igy elég fűrészporos lett. Vasárnap P. alvása alatt moziztunk, a Szerelem a kolera idején-t fejeztük be és nagy hatással lehetett ránk, mert elég sokat beszélgettünk róla, ami azért nagy szám, mert a filmek nem igazán tartoznak a kedvenc beszélgető témáink közé.
Szevasz tavasz, ennyi volt, vége, kész.

És nem jártam még sivatagban...

Amúgy - ha ez nem derült volna ki eddig - mi is fontolgatjuk a második gyereket... Benne vagyunk a korban, nem akarok 35 felett szülni, szóval nincs sok időnk, de közben mostanság annyira szabadok vagyunk... P.-vel már simán eljutunk bárhová a világon, akár kettesben is, most robbantsunk bele ebbe az egészbe még egy atombombát? Végre begyógyultak a sebek, végre mosolyogva gondolok arra, hogy jééé, van egy gyerekünk, most guruljunk vissza a startmezőre? Tudom, minél több idő telik el, annál nehezebb lesz rábólintani, de annyira nem vagyunk azok a mindegy, mi lesz, majd csak lesz valahogy tipusú emberek, hogy baromi nehezen szánjuk rá magunkat a dologra. Nagyon szeretnék még egy gyereket, de ha eszembe jut, hogy két kicsivel (na jó, egy kicsivel meg egy gyanúsan közepessel) már nem fogunk tudni csak úgy 3 hónapra lelépni Ausztráliába, már nem fogok tudni bármikor egyedül hazarepülni, már nem fogunk tudni igy pattogni, kicsit összeszorul a szivem. AV azzal "vigasztal", hogy ha beindul P.-nek a suli, akkor igy is úgy is röghöz kötöttebbek leszünk, de nem tudom, nem tudom, pánikhangulatom van, utazgatni szeretnék, lebegni és nagyon féltem a mostani kis békés reggeleinket, mikor AV-nek integetünk az ablakból pizsamában, majd kivonulunk a konyhába reggelizni és összeveszünk az utolsó falat fánkon, majd megbeszéljük, hová is menjünk délelőtt...
Áh.

Az előbb megigértem P.-nek, hogy holnap megnézheti az egyik bugyimat

Past Perfect: Ma este egy darabka csoki fejében 20 percig egy piros autós alsónadrág volt rajta pelus helyett.
Past: Altatás közben az alábbi párbeszédet folytattuk:
- Mi van most rajtam?
- Hogyhogy mi, hálózsák.
- De hogy pelus vagy bugyi?
- Pelus.
- És rajtad is pelus van?
- Nem, bugyi.
- Autós?
- Nem. Ilyen mintás.
- Milyen mintás?

Hát igy.

Öveges professzor feltámadt

(Épp jövünk hazafelé a játszóról.)

- Apa, Apa... 

- Hm?

- Kitaláltam valamit. 

- No.

- Fogom ezt a térképet* és ha sokáig fogom, akkó meleg lesz. 

* Imádja a térképeket, hja, ebben rám ütött.

I love it here

Mióta megnéztem a Nora-t (részletekben persze), úgy érzem, sosem akarok elmenni innen, pedig a film nem fest az országról valami menő képet... 

Ma este pedig ezt kezdem el:


Istenem, hogy fognak hiányozni ezek az utcák, ha egyszer hazamegyünk.
Mikor már Pesten vártam, hogy megszülessen P. és AV még itthon volt, összeálltak hárman és elkészitették ezt:

A fiú, aki csak az áramszámlával volt hajlandó elaludni

Amúgy tegnap voltam a városban*, mert P. minden nadrágját kinőtte / kilyukasztotta és nem tűrhettem már tovább, venni kellett neki kettőt (egy mackót meg egy farmert), de ismét agyvérzés közeli állapotba jutottam, mert szinte zéró választék volt a fiú részlegen a Penneys-ben és a Dunnes-ben is. (Mindig ezeken a helyeken vesszük a ruháit, mert 6-10 euró egy farmer, 5-8 euró egy mackógatya és nem hulladék minőség.) Úgyhogy mit volt mit tenni, felkaptam A mackónadrágot és A farmert a megfelelő méretben (ja bocs, farmerből volt többféle is, például világossárga, világoszöld, piros) és iszkoltam is tovább a Dealzbe, ahol elvileg Kinder tojást akartam venni, de az nem volt, úgyhogy vásárlási lázam kielégitendő elhoztam egy kis porcelán étkészletet P.-nek húsvétra. (Nem, ez cseppet sem vicces.)
Mindeközben a Fent Nevezett Gyermek ügyesen megvezette az apját, azt mondta neki, hogy én azt mondtam, hogy menjenek el a boltba és hozzanak (idézem) kenyereeet, vajaaaaat, furcsa innivalóóóót, banánáááát, úgyhogy most van itthon egy vagon kenyerünk, hiszen én is hoztam, miután nem gondoltam volna, hogy ők is vásárolnak... Cserébe (bár nem szándékosan, hiszen nem tudott arról, hogy nem én küldtem el őket a boltba, csak utólag derült ki) az apja is megvezette Mr Falánkot, aki minden egyes bolti látogatásunk alkalmával kér furcsa innivalót, mert a szokásos áfonyás, almás, körtés, barackos (egyszóval gyümölcsös) püré helyett spenótosat** vett neki.

* Ilyen ez a hét, az öt estéből négyen nem voltam itthon 1-2-3 órát. Durva.
** Előtte azért biztos, ami biztos rákérdezett, jó lesz-e és P. rábólitott. És mert szavatartó ember, miután kifizették, azonnal meg is ette.

Tavasz van, gyönyörű*

Nem tudom, mikor volt szarabb éjszakám, mint a tegnapi, kb 5 percenként arra ébredtem, hogy fáj a fejem, az állkapcsom és a jobb fülem is, de ha ez még nem lenne elég, kapart a torkom, folyton köhögnöm kellett és az orrom is be volt dugulva. Úgy ébredtem (pontosabban úgy ébresztett P.), mintha zombi lennék, alig birtam kinyitni a szemem, minden miliméter fájt, ráadásul észrevettem, hogy a bal kezem mutatóujjának első percét nem tudom behajlitani. (Nem röhög.) Ez utóbbi azóta sem javult, elképzelésem sincs, mi ez, de elég tré.

Mindezek ellenére, én, a Hős elvittem P.-t Malahide-ra a Kerekitőre. Igen, kocsival. 9 óra 5kor indultunk, 10kor letettem az autót a kastély egyik parkolójában és 10.10re már ott is voltunk a könyvtárban. Pont akkor kezdtek, szóval még el sem késtünk, juhé. P. jóval aktivabb volt, mint az angol nyelvű foglalkozásokon, figyeltem az arcát, sokszor mosolyodott el, kuncogott, látszott rajta, hogy tetszik neki a dolog, teljesen olyan volt, mint egy igazi kis óvodás. 3/4 11kor lett vége a mókának, ekkor kicaplattunk a tengerhez, ettünk egy-egy fánkot, majd visszasétáltunk a kocsihoz és 12.10re haza is értünk. Visszafelé ugyan volt egy kis konfliktusunk, ugyanis P. bejelentette, hogy akkor ő most alszik kicsit (!), de rászóltam, hogy be ne merje csukni a szemét, mert baj lesz... (= alszik 5 percet és utána az istennek nem fog az ágyában is aludni és megőrülök vele estig)
A fejfájásom amúgy elmúlt, de a torkom meg a náthám még mindig minősithetetlen, úgyhogy nem is tudok igazán örülni, hogy egyedül képes voltam legyűrni a Dublin - Malahide távolságot kocsival, mert ez a szar takony elhomályositja az agyamat... Eh. Lószar.

* BTW az ireknél a március már a második tavaszi hónap, szerintünk ugyanis február - március - április a tavasz, klassz, mi?