Kétségbeesve keresem...

... életem arckrémét, amit még nem találtam meg 32 hosszú év alatt sem. Pár hete elviselhetetlen lett az arcbőröm állapota, nem, most nem jöttek ki az állkapocs csontom mentén vörös bögök (nem is értem, miért, de mindegy, örülök neki, hogy most tiszta vagyok), hanem olyan lett az egész fejem, mint a pergamen. Fájdalmasan viszketek egész nap, a nyakam, az arcom, hámlik a bőr a képemről, bármit kenek rá. Főleg a szám környékén aggasztó a helyzet, olyan, mintha egy száraz pofaszakállam lenne, agybajt kapok, komolyan. Ötven féle arckrémet próbáltam már az évek során, a puszta shea vajtól kezdve a populáris márkákon át a puccos és méregdrága Clinique-ig, de gyakorlatilag mind ugyanaz az eredményt hozta: továbbra is taplószáraz a fejem és két perccel az arcom bekenése után ég, mintha felgyújtottam volna. Miközben ezt irom, most is vakarózom, pedig ma már kétszer magamra önöttem egy hektó gyógyszertári ekcéma-elleni fehér valamit.
Őrület. Zsirt akarok az arcomra (meg a hajamra is, ugyanis az is iszonyat száraz).

Top of the morning

Januárig én is kicseréltem a hátteret, hogy egy kicsit karácsonyiasabb hangulata legyen. Eredetileg fenyőfákat szerettem volna kis hóemberkékkel, de olyan háttér nem volt, ez történt.
Reggel 9 van még csak, de P. már 7 óta zizzent, úgyhogy alig várom, hogy este legyen, jó is az, ha ilyen csodásan indul a nap.

Nevek

Van egy furcsa ismerősöm egy babás fórumról, aki GYES alatt rájött, hogy ő Fotós és bizony ebből szeretne élni és nem is rosszul, úgyhogy szülinapjára kapott egy kamerát és most ahol tudja hirdeti magát, hogy jó pénzért mehet hozzá a nép karácsonyi fotózásra. No most állitom, hogy P. jobb képeket készit, mint ez a nő, akinek a kedvenc témái a felhők (a felhők bazmeg, de nem ám naplementekor vagy mit tudom én, viharban, hogy csak egy picinykét is izgalmas legyen a dolog, nem, csak úgy, A felhők, mint olyanok), szóval annak ellenére, hogy látványosan nem profi képeket készit, minden nap ki tud rakni néhány képet, hogy "ma xy járt nálam egy remek hangulatú fotózáson". És a hangsúlyom most nem azon van, hogy a mai világban, mikor otthon tudvalevőleg mindenki szegény, mint a templom egere, ki a jó élet engedheti meg magának, hogy "hivatásos" (haha, szegény Szipál forgolódik) fotóshoz menjen, hanem azon, hogy pikirt vagyok-e, ha úgy gondolom, nem véletlen, hogy a megrendelők között az alábbi neveket fedeztem fel: Darnel, Amira, Aisa, Eperke, Szemirámisz...

Még mindig beszéd és csak úgy

Amúgy a fárasztás mellett roppantul mókás a saját szófordulatainkat és hangsúlyainkat visszahallani egy két évestől.
Mióta vezetek P. egyre többször mondja feddően a kisvonatnak, hogy menjémáá (khm, ciki) illetve az előbb kinézett az ablakon és megállapitotta, hogy Esik az eső, ezt nem hiszem el*...  

* Ez nem ide illik, de már régóta akartam irni, hogy nem szeretem, mikor az itt élők / nem itt élők rendszeresen szélsőségesen nyilatkoznak az itteni időjárásról. Hogy kibirhatatlan, elviselhetetlen meg mindenki depressziós lesz tőle és / vagy inni kezd... Baromság. Egy évben van pár nap vagy hét, mikor folyamatosan gáz van, ez igaz, de emiatt leirni az egész országot szerintem hülyeség. Otthon talán nem szörnyű, mikor minusz 20 fok van? Mikor heteken át 30 fokban izzad mindenki? Dehogynem. Az ir idő semmivel sem rosszabb, mint bármelyik másik, az, hogy valaki az időjárásra fogja azt, hogy miért költözik el, szerintem úgy érti, hogy az is közrejátszik, de hogy csak ezért valaki elmenne, hát az elég valószinűtlen.

Belső üzenet

Az előbb ez az üzenet várt msn-en:

hi, i'm in gvc id 'chris'

ok, changing to 'sater' just saw the calendar 

AV irta, véletlenül nekem küldte, nem a cimzettnek. 

Bazzeg, igy le vagyok maradva a munka világából? Értem, mit ir, de hogy én sose tudnék igy kommunikálni, az biztos.  

Miért jó egy zárt blog?

Ezért:

Szerintem olyan, mint egy festmény. Ha nem lógna bele hátul a kislapát meg a szelektiv hulladék, elégedett lennék a fotóval is. (Ha extra effektként fognám fel, hogy szemcsés és homályos, mert telefonnal készült, vaku nélkül...)

Született feleség

És a Neverending Beszélgetés mellett ma jártunk autóval a Palmerstown Parkban (azaz a Kukacos Játszótéren), ahol senki sem volt rajtunk kivül, ugyanis nincs még egy ilyen idióta, aki kidugná az orrát ilyenkor 0 fok volt, minden csupa fehér dér, ahogy kell, minden csupa fagy, csupa vas, csupa hártyás pocsolya. Ezek után délután is kénytelenek voltunk kimenni, mert egy deka kenyér nem volt itthon, úgyhogy ma alaposan áztunk-fáztunk és még csak nem is nótáztunk. Délután egyébként készitettem egy kevés folyékony szappant darabos szappanból, főztem holnapra (rakott kelbimbót) és felhasználtam a ma lejáró tejszint egy kis joghurthabos karamellás banánhoz. Utóbbi meglehetősen macerás volt, úgy jártam vele, mint tavaly a muszakával, egyszerűnek tűnt, aztán a végén másfél órán át ott tököltem a konyhában, miközben persze P. ott lógott rajtam (sajnos szó szerint), mondván megnézem, megnézem. (Először azt nézte meg, hogy készül a szappan, aztán azt, hogy rotyog a rizs, aztán azt, hogy főnek a kelbimbók (fojognak), aztán azt, hogy ég oda a karamell, aztán azt, hogy sütöm meg a darált húst, majd végül fél centiről azt is leellenőrizte, hogyan öntöm rá a banánra a karamellszószt, aztán pedig a joghurthabot.) A sok-sok megnézés közben persze arra is maradt ideje, hogy felolvastassa a Kesztyűt, megmutassa a Holdat (legalább négyszer) illetve megegyen egy óriási adag rizses darált húst, aminek a 10%-át a teritőre és a földre szórta, amit persze most kellett felsöprögetni, miközben hol ide kaptam, hol oda.
És akkor a rosszabbnál-rosszabb képeim:

 Ez nem rossz, csak semmitmondó. A hab alatt ott a karamella szószos banán, bár ez elég hihetetlen

Kicsit égettnek tűnik, pedig nem az (má-húú)

Ez a bizarr céklás-kelbimbós akármi

Kinyilt a karácsonyi kaktusz

 

És a bónusz a Kukacos Játszótérről

Eh

Szóval unom már ezt a folytonos egyedül fürdetést-altatást, reggel fél 8-tól este 10-ig (egy egy órás délutáni alvást leszámitva) kicsit fárasztó lefoglalni P.-t teljesen egyedül, úgy, hogy be nem áll a szája.
- Felültem székre enni.
- Felültem A székre enni.
- Felültem székre. Enni.
- Jó.
- Kéjek vijslit.
- Tessék.
- Vijját.
- Tessék.
- Nyanya, kenyé leesett, söpöjd föl.
- Majd ha befejeztem az ebédemet.
- Nem, most. Most söpöjd föl, igen.
- Nem, majd ha megettem.
- Nem, nem, nem, most, most, most.
- Hát pedig nem.
- Peti felsöpöj. (nekiindul)
- Ha felállsz az asztaltól, elteszem az ebéded, nincs több.
- De, van.
-------------------
- Gyeje csak ide, ott a Hold.
- Aha.
- De nézd meg.
- Látom innen is.
- De gyeje IDE.
- Bah, jó, látom, ott van.
- Ott van. Nem jön ide.
- ...
- Nyanyaaaa, nem jön ide.
- Igen, nem jön ide.
- Nem jön ide. Soha.
- Igen, soha nem jön ide.
Ésigytovábbésigytovább. Komolyan, állandóan száraz a szám, mint a tapló, mert mindent kommentálni kell ötvenmilliárdszor legalább. Izomlázam van, annyit mászkálok a lakáson belül, mert mindig valamit meg KELL néznem. (Mondjuk úgy kell nekünk, minek ekkora lakás.)
Ráadásul holnap dettó ugyanez lesz, reggel 8-tól este 10-ig egyedül, mint az ujjam, pontosabban dehogy egyedül, P.-vel. Amúgy tök aranyos meg minden, ahogy igy beszélget, de kicsit túl sok már nekem ez a folyamatos leirás. Ma, ha legalább ötszázszor nem okéztam le, hogy ha piros a lámpa, nem mehet az autó, ha zöld, mehet, illetve, hogy reggel van / mindjárt dél van / késő este van, akkor egyszer sem. Eh.

Mix

Már megint össze-vissza rövidkék, mielőtt elfelejtem őket.

• Ma délelőtt voltunk játszótéren (megfagytam, de ez mellékes) és roppant furcsa dolog történt. P. a csúszdás várban magyarázott (ha esik az eső, csúszik (a hid a labirintusban), ha nem esik, nem csúszik), majd mikor egy 2-3 éves kisfiú szintén fel akart mászni mellé, pánikszerűen szirénázni kezdett és leszaladt a lépcsőkön, mire a kisfiú is lemászott, erre P. visszafordult, odament hozzá és elkezdte lökdösni. Szóhoz sem jutottam. Ezután megfogta a gyerek kabátját és azt kezdte rángatni, mire az don't pull me kiáltások között próbálta lefejteni P. kezét magáról, de tudjuk milyen kitartó az Úr, csak rángatta, rángatta, olyan volt, mint egy pitbull, nem akarta elengedni. Tök ciki volt a dolog, igaz, én már az első meglökésnél rászóltam, hogy héjj, ne bántsa a kisfiút, majd mikor húzkodta a kabátját, akkor is igyekeztem kettéválasztani őket, de komolyan olyan rossz érzésem lett a dologtól, hogy csak na. Később azt mondta, csak meg akarta csikizni a gyereket, amit elhiszek neki, mert engem is imád csikizni, csak olyan rossz, hogy ha igy fog közeledni másokhoz, utálni fogják. Meg van róla győződve, hogy mindenki számára a hetedik mennyország, ha csikizik, szóval ő "jót akar", csak ilyen otromba módon. Ez a "tikitiki" (a cs továbbra sem megy) már egy továbbfejlesztett közeledési módszer egyébként, eddig ha nagy-nagy ritkán kommunikált valakivel, az azt jelentette, hogy odaállt az illető elé öt centire és közelről nézte a megrettent áldozat arcát. 
• Ebédre céklás-kelbimbós "fasirtot" csináltam, igen bizarr lett, de P. csak egy másodpercig akadt fenn azon, hogy lila a cucc, utána ette jóizűen.
• Ezer éve akartam irni, hogy nálunk nem lehet csak úgy tessék-lássék mesét olvasni már, ha átköltöm kicsit a sztorit, P. azonnal megfedd, hogy nem, nem, az nem úgy van, hanem... Múltkor úgy kezdtem az Almás mesét, hogy egyszer volt, hol nem volt, mire a kis drága kijavitott, hogy nem, késő őszre járt az idő, a fákról réges-rég lehullottak a levelek (vagy valami hasonló, emlékszik a franc)... 
• Ebéd közben P. meglepett azzal, hogy lebetűzte a Tesco-t visszafelé. O-szi-esz-i-ti. Jobb, mint Eric Cartman a Csimpifonnal. 
• Gonosz kérdésnek tűnik, pedig szimplán csak nem értem, hogy van az, hogy egy ikszedik gyerek csak úgy becsúszik. Rengeteg ismerősömtől hallottam mostanság, hogy a második gyerek? Jaaa, hát nem szerettek volna ilyen kis korkülönbséget, csak úgy jött a második / harmadik és mivel úgyis több gyereket akartak, megtartották persze. Technikailag nem értem a dolgot az igazat megvallva. Védekeznek és valami baleset történik (kilyukad a gumi / hiába szedi a gyógyszert valaki, nem hat / stb.) vagy nem is védekeznek abszolút és úgy csúszik be a baba? Ha az előbbi, akkor rémisztően megbizhatatlanok a mai fogamzásgátló szerek, ha meg az utóbbi akkor azt egyszerűen nem értem hogy van. 
• Csókoltatom A Céget, hihetetlen, hogy egy évben hány millió csapatépités van, annak ellenére, hogy egy dolgozó ember, ha jól belegondolunk az élete legnagyobb részét a kollégáival tölti és nem a választott családjával. Szerintem ez már alapból rossz valahol, de ha ezt még megspékelik azzal, hogy állandóan van valami fos, ahová persze csak belsősök mehetnek, hiszen ők Csapattagok, a családtagok meg akasszák fel magukat*, hát fel tudnék robbanni. Most szerdán Előkarácsony (novemberben baszki), jövő pénteken Nagykarácsony, közben egy kis ez, egy kis az a munkaidőn túl, hát a franc essen már a mai világba, hol van már a jó kis van vöröshagyma a tarisznyában éra, mikor még volt olyan, hogy Család meg Fonó...

* Évente két alkalom van, mikor családtagok is hivatalosak a buliba: van a nyári GGardenParty (itt ugye ezt folyton elmossa az eső) és a karácsonyi családi nap, ahol kapunk gyerekbarát ebédet is (sültkrumpli chicken nuggets-szel haha meg egy vagon gingerman). 

Két rövid

• Egyrészt megint eszembe jutott, hogy milyen jó, hogy császárral szültem. Sokakkal ellentétben engem cseppet sem zavar ez, sőt, hálás vagyok érte. Ha olyanokat olvasok, hogy "szakadtam" meg "repedtem" kiráz a hideg, szerintem ezek borzasztó dolgok, nekem abszolút nem hiányzik a "megtettem" és a "meg tudtam csinálni" meg a "hurrá, kibirtam", én igenis a fenekemet verem a földhöz, hogy igy alakult, hogy P. feje nem akart beilleszkedni, hogy meg sem moccant, hogy totálisan beállt. Oké, kértem az orvost, hogy ha lehet, legyen császár, de mivel nagyon le akart beszélni róla, nem vagyok benne biztos, hogy ha nem folyik el a magzatviz az utolsó cseppig és mondjuk történik valami előremozdulás 7-8 órán belül (pontosabban a burok megrepedésétől számitva majdnem 24 órán belül), akkor is bevállalta volna a császárt... Szóval én örülök, hogy igy történt, ahogy történt. 
• Másrészt, ma voltam egy preschool-ban, 3-4 évesek között (volt vagy 20 egy konténerben) és olyan csend volt, hogy hihetetlen. Páran homokoztak, néhányan olvasgattak, két gyerek rajzolgatott és szinte totális kuss volt. Elképzeltem, mi lenne, ha P. berobbana közéjük és elszörnyedtem. Bazzeg, mi tényleg ennyire elrontjuk a gyerekeinket (néha otthon, Magyarországon egy ovi udvarán játszunk és bizony minden van, de csend tuti nincs) vagy ezeket itt komolyan gyógyszerezik? (Esetleg genetika?)   

Fenyőfa

P. kedvenc meséje (a Szúrós Fejes Vidám mese mellett) mostanság ez:

Móra Ferenc: A kesztyű

Valaki az erdőben elvesztett egy hatalmas, szőrmével bélelt bőrkesztyűt. Ott feküdt a galagonyabokor aljában. Barna színe teljesen egybeolvadt a környező avar színével. A kis állatok mégis észrevették. A kesztyű meleg volt, tágas volt, kuckórakásra kiváltképpen alkalmas. Beköltöztek hát a kesztyűbe: 

a pocok a nagyujjába, 

a cinke a mutatóujjába, 

a béka a középső ujjába, 

a szarvasbogár a gyűrűsujjába 

s az öreg, rövidlátó hangya a kisujjába. 

Ha beköltöztek be is rendezkedtek. Utána munkához láttak. Mindenki a saját mesterségéhez. Hű micsoda sürgés-forgás, micsoda kalapálás, kattogás, csattogás hallatszott a kesztyűből: 

a pocok cipót talpalt, 

a cinke ruhát varrt, 

a béka órát javított, 

a szarvasbogár bútort gyalult 

s az öreg, rövidlátó hangya kötögetett. 

De egyszer csak vége szakadt a munkának. A kis állatok megéheztek. Hozzáfogtak a z ebédfőzéshez. Főtt, rotyogott az ebéd a kesztyűben: 

a nagyujjban bableves, 

a mutatóujjban mákos csík, 

a középső ujjban töltött káposzta, 

a gyűrűsujjában sonkacsülök 

s a kisujjában tejbegríz. 

Délután egy kicsit pihentek. Majd saját mulatságára mindenki muzsikált egy kicsit. Ez volt még csak az igazi zaj, ricsaj, zenebona! 

a pocok hegedült, 

a cinke zongorázott, 

a béka szájharmonikázott, 

a szarvasbogár trombitált 

s az öreg, rövidlátó hangya sírdogált. 

Estére elunták a mókát. Vacsoráztak. Egy kicsit sétáltak a patakparton. Utána a kesztyű tágas tenyerében klubnapot tartottak: 

a pocok és a béka sakkozott, 

a cinke televíziót nézett, 

a szarvasbogár újságot olvasott 

s az öreg, rövidlátó hangya énekelt és kötögetett. 

Tíz órakor elbúcsúztak egymástól. Aludni ment mindenki a kesztyű ujjaiba: 

a pocok a nagyujjába,

a cinke a mutatóujjába, 

a béka a középső ujjába, 

a szarvasbogár a gyűrűsujjába 

s az öreg, rövidlátó hangya a kisujjába.

Futottunk még

Pénteken elautóztunk a St. Enda's Parkba scone-ozni (úgy tűnik számomra már nincs lehetetlen vezetésileg), majd szombaton este megjött AV és miután végigszenvedtünk egy éjszakát (a k*csög szomszédék házibuliztak hajnali fél 3-tól 4-ig, ezerrel üvöltették a rádiót, énekeltek, hogy szakadt volna rájuk az ég (2-kor bezárnak a kocsmák, igy ha még benne van a nép a buliban, kénytelenek valakihez felmenni és ez a valaki úgy tűnik hogy, hogy nem mindig a mi szomszédságunkban lakik (rendben, itt ez volt az első vad éjszaka, de az előző lakásunkban ugye heti kétszer ment az átkozódás (illetve a kedves felettünk lakó mindig klumpában mászkált, reggel 5 és hajnali 4 között bármikor agyvérzést kaptunk a folytonos kopogástól, hát miért is ne), azért is költöztünk ide, mert csendet akartunk és passz, ha más nincs is, csend KELL, hogy legyen, ez elsődleges)), szóval miután félkómán felkeltünk 7-kor (P. ugye nem kegyelmez, ébreszt, ahogy kel) délelőtt elmentünk a Phoenix Parkba játszózni, majd délután elautóztunk Malahide-ra megnézni, hogyan alakitották át a kastélyt. (Jaj, jaj, nagyon, igy múlik el a világ dicsősége...)
Visszatértünk hát a kerekünk vágásába, újra hármasban nyomjuk az ipart, végre több időm lesz irni is kicsit. (Vagy nem.)

Még egy siker

Mivel ma rekkenő napsütésre ébredtünk, elautóztunk Killiney-be és felsétáltunk az obeliszkhez. Imádok itt vezetni. Össze sem lehet hasonlitani az otthoni élménnyel.

Amúgy két szempontból Irországban vezetni nehezebb, mint otthon:

• sok út minősithetetlenül keskeny. nem lehet elképzelni, mennyire, csak ha már itt van az ember. amit otthon egyirányúsitanak, mondván, hogy jajaj, de keskeny, azt itt lazán megtartják két irányúnak, ráadásul van pofájuk engedni, hogy a három méter széles út mentén még parkoljanak is. természetesen mindkét oldalon. van úgy, hogy az út két szélén parkol egy-egy autó és te éppen elférsz közöttük, a szembe jövő meg türelmesen vár, mig te kettesben átcammogsz a parkoló autók között, vigyázva, nehogy levidd a tükrüket.
• mig otthon ha egyenesen akarsz menni, maradsz a sávodban és hullámzol a forgalommal, majd ha lefordulnál vagy megállsz és index és fordul vagy van külön forduló sáv; itt békésen mész előre a saját kis sávodban, majd a legváratlanabb pillanatban észreveszed, hogy hoppá, a sávod bizony leforduló sáv lett és vagy lefordulsz akaratod ellenére vagy megpróbálsz átsorolni a másik sávba, hogy továbbra is mehess egyenesen... ugyanez van a buszsávval, mész mész és egyszer csak látod, hogy tejóég, a sávod buszsávvá változott, ahol tilos menned, úgyhogy index, sávot vált, de csak pár száz méterig lehetsz nyugodt, mert akkor meg azt veszed észre, hogy leforduló sáv lett a sávod, szóval vissza a start mezőre...  

Ami miatt viszont mégis öröm autózni: sem a keskeny utak, sem a gyakori sávváltások nem jelentenek nagy problémát, mert a mögötted jövő nem tol le, nem villog le, nem dudál le, ha tötyörögsz és ha úgy hozza az élet (és bizony igen sűrűn úgy hozza), hogy sávot kell váltanod, simán beengednek, átengednek, nincs macera, stressz, káromkodás, csak tiszta, száraz érzés.

Hujjá

Ma megjött az e-mail, hogy végre a Magyar Pszichológiai Társaság tagja vagyok, juhéj. Úgy örülök, mintha ez valamit jelentene. Mondjuk nekem jelent. Sokat.

Sztereotipiáim

Bár a hasonlitgatás az EMK szerint, az általánositás meg mindenki szerint gázos, már rég akartam irni az irekről úgy általánosságban, Molly olaszairól olvasgatva...
Irország legnagyobb előnye ugyanis maga az ir nép. Oké, kicsit kis igényűek (ilyen egészségügy, tömegközlekedés és szolgáltatási szinvonal mellett minden épeszű nemzet fellázadt volna már ötvenszer), de nagyon szeretnivalók. Barátságosak, nem morgolódnak, ha valami bosszúság éri őket, humorizálnak és folyton dudorásznak. Ezt a dudorászást egyébként kifejezetten imádom. Az ember vásárol, nézeget és egyszer csak realizálja, hogy körülötte 2-3 ember dalolgatja a Frosty, the snowman-t vagy a Someone like you-t, szóval azt a nótát, ami épp szól az üzlet hangszóróiból. Lélekemelő, komolyan. Aztán. Ha lassan pakolod el a pénztárnál az árut, a pénztáros nem néz rád úgy, mint a véres rongyra, hanem mosolyog, hogy take your time... A mindennapok nyugalma (vagy nem tudom, mije, lazasága? lustasága? egyszerűsége?) egyébként a vezetésben látszik meg leginkább. Itt nincs dudaszó, nincs villogás, nincs cikázás a sorok között. Nem véletlen, hogy itt vezetek, Magyarországon pedig nem... Itt hagynak sávot váltani, beengednek maguk elé, türelmesek, nem sietnek sehová. (Kivéve a buszvezetők, ők hasonlóak a magyar taxisokhoz.)
Az irek tehát kedvesek. Persze nekik is megvannak a hülyeségeik, a bosszantó kis szarságjaik (lásd például  hömpölygő takony), de mivel a kinzó kis furcsaságaikat valami mélyről jövő jóindulattal és gyerekes tudatlansággal veszik körül, az ember csak ideig-óráig képes rájuk haragudni. Lehet, hogy ez most kicsit felsőbbségesen hangzik, nem annak szánom, de egyszerűen nem tudom pontosabban megfogalmazni, mit is érzek az irek iránt.
Amikor kettesben beszélgetünk róluk, mindig a magyarokkal összefüggésben próbáljuk meg megfejteni a lényüket és általában arra jutunk, hogy amit nem szeretünk a honfitársainkban (beleértve magunkat is), az egyszerűen hiányzik az irekből. Vannak hasonlóságok a két nemzet között (a történelmünk például kifejezetten hasonlatos egymáshoz), de mégis, mintha egy skála két végében ülnénk, a hasonló körülmények valahogyan két teljesen ellentétes gondolkodásmódot termelt ki.
Azt hiszem, szeretem az ireket.

Megenném

• És ha már P., mostanság nagy kedvence a number train meg az alphabet train meg a shape train a youtube-ról. Ül a laptopom előtt, hallja a szavakat és a gyerekhangok után suttogja, amit ért. A számokat már kivülről tudja jó ideje, azokat azonnal nyomja, amint jön a vonat, meg sem várja, hogy megszólalhassanak a gyerekek, de az alakzatokat még csak most tanulja, én meg szétfolyok, ahogy hipnotizálva olyanokat susog, hogy óvöl, szőkl meg rektengl.
• Mondtam múltkor, hogy nagy poénja, hogy a szó végi i-ket a-nak ejti, no most ez megspékelve azzal, hogy a cs-t viszont nem tudja kimondani, igen érdekesen hangzik, amikor csokit kér. (Csoki - csoka - toka. Lehet nevetni.)
• Este megint rászokott arra, hogy fürdés után berohan a szobába, ledobja a törölközőt magáról és meztelenül táncikál a nappaliban (ó, boldog gyermekkor), no ma ezt kiegészitette azzal, hogy énekelt is hozzá, egészen pontosan valami olyan nótát, hogy "még ide-oda húz a sziv". Állitólag a Papa (=Apu) tanitotta neki. Az igazság az, hogy a jelenet örökre beleégett a retinámba, most is röhögök, ha eszembe jut.
• Fürdés közben megállapitotta a karján lévő kis barna pöttyöt nézegetve, hogy jééé, nyanyajegy...

Manapság

Jaj, abszolút leszoktam a blogolásról, mert amikor van némi időm a nyanya segijj - kekszet kérek - villanyt kapcsold fel háromszögén kivül, akkor a Dublin Fox-ot csinálom, ami semmi különös, csak egy összefoglaló oldal, hová is menjen az ember gyerekekkel Dublinban. Van már sok hasonló próbálkozás, de vagy képek nincsenek az oldalon vagy lehetetlen kibogozni, mik is a kifejezetten gyerekbarát helyek, mert túl nagyot akar markolni az oldal, szóval ajánl mindent mindenhol mindenkinek vagy pedig képtelenség megtalálni, x hely hol is van, mert nem irnak cimet (ezen mondjuk nem csodálkozom, borzasztó az ir tájékozódás, iszonyat és kin a köbön, múltkor egy pali bazzeg nem tudta megmondani milyen utcában lakik, csak azt, hogy ennél meg annál a pubnál kell lefordulni balra az M50ről, hihetetlen, komolyan).
Szóval belőttem a céljaimat, január elsején legkésőbb szeretném elinditani ezt az oldalt szőröstől-bőröstől; ha AV megjön végre, választunk babysittert és akkor elmegyek önkénteskedni egy közeli suliba pár órát hetente, hogy szokjam az ir gyereknyelvet (sajnos a gyerekek számomra olyanok még, mint a vizvezetékszerelők: nem értem minden szavukat, mert mig a vizvezetékszerelők kiejtése fujcsa, a gyerekek ugye selypitenek, raccsolnak, lehagynak egy-két szótagot és hasonlók) és februárban legkésőbb elkezdem a szülőcsoportokat. Na.
P. amúgy hétfőn csúful elharapta a száját, tolt egy teherautót és az egyszer csak kicsúszott a keze alól, ő meg lefejelte a padlót, hogy csak úgy csattant. Jó ideig vérzett, akkorára dagadt, mint egy borsó. Most ott tartunk, hogy kivül sebes, belül meg van egy fehér hólyag, ami miatt ma reggel el akartam vinni az orvoshoz, de egy órával azután, hogy foglaltam időpontot tegnap este, felhivott a doki, hogy ugyan irjam már le, hogy néz ki a gyerek szája, majd mikor megtettem, azt mondta, spórol nekem 65 eurót, ne vigyem el ma délelőtt P.-t hozzá, mert teljesen jól gyógyul a seb, ne izguljak. Azért ez komoly, nem? Gyurcsók elbújhat a sunyiba. Javasolta, hogy keressek rá a google-ban az elharapott szájra és a sok csókolózó pár között nézzem meg a kisebb balesetek után lefotózott ajkakat és csodálkozzam rá, hogy a száj bizony igy gyógyul, hogy sárgás-fehéres izé keletkezik rajta. Frankó. Szerintem ez a pali élő gerincműtétre is képes lenne telefonon keresztül, muris.

Űzöl el tőled Magyarország

Olyan vagyok, mint aki hullámvasúton ül, gáz. Az egyik pillanatban madarat lehetne fogatni velem, van szép, tiszta jövőképem, minden jó, minden egyszerűnek tűnik; aztán a következőben meg lehangolódom, mint egy szar gitár és meghalni van kedvem.
Délelőtt például egész jó volt, de aztán Apu hivott, hogy jött valami levél az Államtól, hogy valamit elmulasztottam és ezért fizessünk, fizessünk, fizessünk és komolyan mondom, szét tudnék durrani a dühtől, hogy a jó k*rva anyját már a Kedves Magyar Államnak, aki 4 év külföldi lét után is folyton próbálkozik és folyton újabb és újabb utakat keres, hogy pumpoljon meg alaposan.
A GYES-t megtagadták, mondván, hogy nem élünk otthon (úgy is lehetne, hogy Magyarországról jön a GYES, az irek meg kiegészitik két fityinggel, de neeem, a MÁK egy az egyben Irországra háritotta a dolgot, ők ugyan nem fizetnek egy fillért sem és punktum), ehhez képest, mikor az érmet megforditjuk, kiderül, hogy ők viszont elvárják, hogy fizessünk, holott nem is élünk otthon, szóval hogy mi alapon jár nekik pénz, azt isten se tudja.
Egyszerűen nettó köcsögségnek tartom ezt a kettős mércét, hogyha nekik kéne fizetni, akkor rohadt emigráns vagy, mit képzelsz, kérj támogatást az új országodtól; ha viszont forditott esetről van szó, akkor ideideide, itt a feneketlen és lyukas bödön, dobáljad csak bele a zsozsót, hiszen itt születtél, ide tartozol. Lóf*szt. Mi ugyan nem tartozunk oda, se testileg, (és az ilyen sztorik után) lelkileg se.

Legszivesebben levetném az egész magyar állampolgárságunkat, mint egy ócska gúnyát és kérvényeznénk mindhármunknak az irt és szevasztavasz. Mindennek van határa, elegem van.

Manipulál

Bazzeg keményebbnek kell lennem, mert ez a gyerek a fejemre nő. Mostanság mindent kitalál, hogy miért nem alszik még lefekvés után (mert szempilla ment a szemébe, mert kér egy almadarabkát, mert szomjas, mert lenyelt egy hajszálat, mert nem éneklem elég hangosan az altatódalát stb)... Tegnap este, miután vittem neki almát (ez még a szorult időkből maradt, azóta a dolog megoldódott, de rászokott, hogy egy darab alma kell neki lefekvés után) meg adtam neki vizet is, kitalálta, hogy még banánt is kér, de miután mondtam, hogy ne fárasszon, választhat vagy nyugton fekszik vagy kimegyek, megfenyegetett, hogy ajjajj, sirás lesz belőle, majd rázenditett ilyen oltári erőltetett orditós-rilásra. (Szerencséjére két perc múlva abbahagyta...

Amúgy ez nem érdemel külön bejegyzést, de bef*sok azon, hogy minden nap előáll valami olyan szóval, amit életében mondjuk úgy kettőnél többször nem hallhatott. Az előbb például rámnéz vonatozás közben és aszongya: Amejika. Oké, ott van most AV, de szándékosan nem mondtam ezt el neki, mert egy 2,5 évesnek szerintem totálisan mindegy, hogy ott van-e az apja vagy mondjuk Tadzsikisztánban vagy a szomszédban, ha egyszer nincs itthon. Ez azért érdekes, mert más szavakat ötvenezerszer hallott már nyilvánvalóan, mégsem használja azokat. (Teszem azt kanapé, WC papir stb stb.)

Rövidkék

• Nem tudom, feltűnt-e másnak, de a legutóbbi pár bejegyzésem cimében igy vagy úgy mindig szerepelt a világ szó.
• P. megtanult bújócskázni, nagyon durva. Emlékszem, mikor egy oviban voltam óraadó, a 2-3 éveseknek az istennek nem tudtam elmagyarázni, mi a humó (haha) lényege, mindig előjöttek, szóltak, nem tudták, hogyan, hol keressék a többieket, csak marhultak, P. meg szabályosan elbújik (asztal alá, ágy alá, ajtó mögé stb), kivárja, mig megtalálom vagy ha ő a hunyó, akkor számol tizig és megkeres. Persze lehet, hogy akkoriban még szarul magyaráztam a bújócska roppant bonyolult szabályait.

Kicsiny világ

A Magyar Napokkal kapcsolatban hivott csütörtökön egy szervező, hogy ha AV úgyis előad majd az elhagyott épületekről, akkor nincs-e kedvem most vasárnap valami Nagykövetséges találkozóra elmenni, hiszen úgyis a közelünkben lesz valahol, mire én csak a vállamat vonogattam, hogy hát, nem is tudom, bár a lelkem mélyén tudtam, hogy igent kéne mondanom és be kéne próbálkoznom, hátha szerezhetnék némi anyagi támogatást az itteni magyaroknak szánt counselling service-mhez, erre most látom, hogy a magyar nagykövet bizony Magyarics Tamás, igen, AZ a Magyarics Tamás, aki azóta doktor lett és akinél én többször vizsgáztam annak idején angol szakon és úgy rémlik, talán nem is utált nagyon. Wow. Felvitte az Isten a dolgát. Mik vannak...

Világvége

Amúgy meg annyi blog foglalkozik mostanság a hittel, hogy az apokalipszisről álmodtam. Ilyet... Először gimis koromban volt egy olyan álmom, hogy egy Nagy Ember azt jósolta nekünk egy osztályfőnöki órán, hogy a mi generációnk már nem természetes halállal fog meghalni, aztán mikor terhes voltam, szinte minden éjjel azt álmodtam, hogy autóval menekülünk valami óriási katasztrófa elől, aztán most, 2,5 évvel később megint visszatért a téma... Nem volt egy túl szofisztikált álom, bevallom, de azért leirom, mert nagyon megragadt bennem...
Otthon voltunk Anyuéknál, mikor egyszer csak jött valami nagyon fényes Felsőbb Erő és azt kérte, fogjuk meg egymás kezét, magyarul alkossunk egy nagy-nagy láncot. P. persze nem akarta megfogni a kezünket, én magyarázkodtam, hogy igy meg úgy, de aztán valahogy csak sikerült a dolog. Egy nagy képernyőn a Felső Erő bemutatta milyen élet vár a világvége után (béke, öröm, boldogság ezerrel, csobogó patak és vidámság), de persze ez a Szép Új Világ csak azok számára lesz elérhető, akik Hisznek. Ekkor észrevettem, hogy a monitor alján villog az msn jel, hogy jött egy üzenet, elkezdtem vigyorogni, hogy hehe, k*rva nagy világvége mondhatom, ha egyesek még nem is tudnak róla és nyugodtan msn-eznek, de a Felső Erő szóra sem méltatta a vigyorom, csak megvetően közölte, hogy most jön az Átalakitás és aki alakul, aki nem, Vé-ge és attól függően, hogy sikerül a Változás vagy bekerülünk a szerencsések közé, akik a bemutatott szép világban élhetnek vagy nem (és akkor nem tudom, mi lesz, erről nem esett szó). Ezután egyesével behivtak minket egy elbeszélgetésre, ahol végignéztünk egy listát, hogyan is kell élnünk a jövőben, hogy megmeneküljünk, de ekkor sajnos P. igen valóságosan szólt, hogy menjek mán be hozzá, úgyhogy végül nem tudom, sikerült-e magam beválogattatnom a Paradicsomba.
Egyébként ha valakinek ez segitség: A jehova tanúi asszem elbeszélgetés nélkül mehettek a Mennybe, ők nyertek.

P. szemében a világ

Ha P. nem orvos lesz, akkor szerintem fotózni fog hivatásszerűen, mert már most ügyesen bánik a kamerámmal és ez még csak fokozódni fog gondolom... (Tudom, gáz egy 2 éves kezébe adni egy igazi fényképezőgépet, de egyrészt P. hálistennek nem az a törős-zúzós tipus (lekopogom, de eddig egyetlen játékát sem törte össze, a könyvei olyanok, mintha újak lennének, pedig bizisten sokat forgatja őket, egyszerűen nagyon finom a mozgása (mondom én, hogy orvos lesz, fogorvos vagy sebész, a fotózást meg megtartja hobbinak) másrészt meg nem látom, miért lenne káros, ha "felnőttes" dolgokkal foglalkozik ilyen kicsiként (és itt a felnőttes dolog alatt a fotózást értem konkrétan, kólát nem ihat, pornót nem nézhet, sőt, tévét sem nagyon és a telefonon való kirakózást is erősen redukáltuk, csak az autóban kapja meg a telefonomat például)).
No szóval a következő képeket ő készitette, szerintem tök ügyes:

A csillagot itt direkt tette a dobozra, láttam

 Itt is szándékos volt perspektivaváltás, az előző beállitás távolabbról

Msn Anyuékkal (nem én egyenesitettem ki a képet)...

Önarckép (oké, a keze itt belelógott, de a pofavágás a lényeg)...

Undokság az FB körül

Furcsa dolog ez, ahogy öregszem, egyre kiábrándultabb és lenézőbb leszek, próbálok tenni ellene, de néha elkap a hév azért. (Például most.)
1) Oltári jókat szoktam mosolyogni, mikor azt látom, hogy az első gyereküket váró kismamák szinte naponta pakolnak fel magukról romantikus, magazin-mosolyú, "húúú, de várlak már" fotókat (ez a kiábrándult rész: keserű vénasszonyként én már annyira, de annyira nem látom magasztosnak ezt az egész terhesség mókát (pedig abszolút simán ment minden anno, se egy hányás, se egy semmi, abszolút alkalmazkodó kis testet kaptam Valakitől)) illetve
2) borzasztó bénának érzem, mikor a magyar ismerőseim angolul tárgyalnak egy kép vagy valami kapcsán és a mondandójuk telis-teli van amatőr nyelvtani hibákkal (ez a lenéző rész: egyetlen angol nyelvű ismerős nélkül MINEK? MIÉRT? Ez vagány?)

Vakuk vivnak, közvetiti a tv...

Mióta ideköltöztünk, azon fosok, hogy egy nap felrobbantják a szemben lévő izraeli nagykövetséget és akkor mi is repülünk.
No most tüntetés van, már délután itt lődörgött pár ember (először még boldogan mutattam P.-nek az ablakból, hogy nézd már drágaszágom, kitűztek néhány palesztin zászlót a bácsik, majd a boltba sétálva (sajnos csak arra tudtunk menni) még parolázott is a Gyermek az egyik fő szervezővel), de sötétedés után megnőtt a tömeg, most már mindenhol rendőrök vannak (közülük szintén lepacsizott egyel ez a kis magyar állampolgár) és ez már igy nem olyan vicces, mert megy a skandálás, kinn van a tv meg ilyesmi...
És persze ez is milyenkor történik? Mikor egyedül vagyunk itthon. Eh...

Puffog és melankólikus

Amúgy AV reggel lelépett 10 napra, 11 volt, mire rendbe szedtem a lakást a távozása után. Nem fogom fel, hogy lehet valaki ennyire rendetlen, vagyis felfogom, az ember könnyen képes lazán venni a kuplerájt, ha mindig van körülötte valaki, aki elpakol... Az igazság az, hogy állitása szerint próbálkozik ő, néha például magától kidobja a csokipapirt a kukába és nem hagyja az ablakban, mint az esetek 90%-ban, szóval szavam nem lehet, de bakker van, mert baromira bosszantó, hogy minden nap egy órát pakolok utána, mert itt egy zokni, ott egy felpróbált, de ledobott ing, amott egy koszos pohár, emitt egy USB kábel. Próbálom megfejteni, mit akar kifejezni ezzel a roppant nagy rendetlenséggel, de hiába elemezgetem, egyiket sem fogadja el, szerinte nincs mögöttes szándéka, pedig szerintem hogyne lenne, csak az van, különben az evolúció már rég kiirtotta volna belőle ezt a cseppet sem kedves tulajdonságot. (Általában ugyanis nem talál semmit, miután a rendetlenség mellett van egy másik érdekes beütése is, nevezetesen, hogy néha kikapcsol az agya és olyankor bónuszként eldug dolgokat, teszem azt a házban fellelhető egyetlen ceruzát leteszi a nyomtató mellé és utána morog, hogy ebben a házban sosincs meg semmi, mert én mindig mindent elpakolok... Hm.)

Az elutazása kapcsán egyébként tegnap este Létező elgondolkoztatott a világ megismeréséről és azt hiszem, teljesen kiéghetett az utazás relém, mert ha most valaki feltenné azt a kérdést, hogy döntsem el, mire költenék egy milliót szivesebben: arra, hogy elutazzam a Húsvét szigetekre vagy arra, hogy elinditsak egy saját vállalkozást, tuti, hogy az utóbbit választanám, pedig 5 éve ezt elképzelhetetlennek tartottam... Vén vagyok, akár egy nagy diófa, ez van.

Duma

• El lehet képzelni, mennyire komoly a szorulás helyzet, ha P. úgy kéri, hogy cseréljem ki a pelust, hogy Nyanya, kőbis kaka. Pelus cserél ki! (A gyengébbek kedvéért a kő-bis a golyó-bis keményebb változata...)
• Van egy nóta, hogy "Este van már, késő este, Pásztortüzek égnek messze", ez P. előadásában úgy hangzik, hogyaszongya: "Este van már, késő este, Pásztortüzek földön, földön"...
• Nem is irtam, tegnap a Pandában megkérdezte egy ir nőci P.-től, hogy hivják és gyönyörűen válaszolt, hogy Pitör. Ezután odasúgtam a nőnek, hogy kérdezze már meg, hány éves, megkérdezte és arra is reagált, hogy tú. Most először történt ez meg, hogy angolul válaszolt egy idegen kérdésére. Hujjá.

Délelőtt

Kicsit jobb a kedvem, mint tegnap este, irt egy újabb ir jelentkező a közelből, hogy érdekli a gyerekvigyázás illetve én is megkérdeztem egy D4-ben dolgozó childmindert, hogy van-e még szabad kapacitása és az előbb visszairt, hogy van. Vagyis van két új jelöltünk. A tegnapi lánykát nagyon sajnálom, olyan kis jólelkűnek tűnt... Szegény... De 2 óráért 30 euro... Ráadásul csak 5 után... Hm...
A bölcsin is elgondolkoztunk újra, irtam is este kettőnek, hogy van-e még helyük és mennyiért, de még nem reagáltak. A bölcsikkel csak az a bajom, hogy teljes fertő az összes, kell a francnak, hogy októbertől áprilisig végig tiszta takony legyen P., mint az ir gyerekek. Tudom, nem halna bele, de engem zavar a nátha is, na. Meg a fertőtlenités hiánya. Mások az igényeink, ez van. Néha elfilózunk azon, hogy otthon a legtöbb ember odáig van, hogy Nyugat Európa igy meg Nyugat Európa úgy, aztán ahhoz képest sokszor olyan igénytelen az élet itt Nyugaton, hogy az ember elhányná magát legszivesebben. Oké, a tömegközlekedés tisztább, az ülések / kapaszkodók nem ragadnak a kosztól teszem azt, mint Pesten, de ahol gyerekek vannak, ott nagy a mocsok. Furcsa egy világ ez. Na mindegy.
Aztán azért is van kicsit jó kedvem, mert szép délelőttünk volt. Jártunk a Panda Cafe-ban és P. nagyon jól eljátszogatott egyedül is, sőt, többször elvett ezt-azt másoktól. Ez nála oltári nagy dolog, már hogy igy megpróbál kiállni magáért, nagyon büszke voltam rá, hogy elmesélhettem neki, hogy a játékok egy játszóházban közösek és meg kell osztani másokkal, nem rángathat le csak úgy valakit a kismotorról, mert hopp eszébe jutott (ezzel is bepróbálkozott ugyanis). Nem tudom, mi alapján félős az egyik nap és mi alapján ilyen kis talpraesett, de örülök, hogy végre ezt az oldalát is megmutatja néha, nem csak azt, amelyik nem mer lecsúszni a csúszdán, mert totyog mögötte valaki vagy mert valaki lenn áll a csúszda előtt fél méterre.

Néni

Járt ma este nálunk a leendő babysitter, vagyis játszó néni ahogy P. mondta. (Mikor megkérdeztem, emlékszik-e, hogy hivják, azt mondta Ildi. Emer amúgy a lány, szóval nem rossz, nem rossz...)
Holnap kell felhivnunk kell-e. Nem tudjuk még.

Pozitivumok:

• P. nagyon szimpinek találta, magyarázott neki, hordta neki a játékokat, énekelt és táncolt neki (nem parancsra, csak úgy, szeretetből) 
• Nekünk is tetszett a lány, kicsit fiatalka ugyan (kb 25), de látszott, hogy szivesen gyerekezik

Negativumok:

• Sokat késett (forgalom), nem vette le a cipőjét, mikor bejött, nem mosott kezet, ilyesmi
• Nagyon messziről járna, másik megyéből (!), igy fizetnünk kellene az útiköltségét is
• Elég sokat kér (15 euro / óra + útiköltség)
• Csak délután 5 után tudna jönni hétköznap 

Most megkérdeztem pár embert, heti 3 délelőtt (4-5 óra) bölcsi 300-550 euro között mozog havonta. Hm. Ha 5 órát jönne a lány hetente (1x2 meg 1x3 órát), az kicsit kevesebb csak, mint egy középáras part time creche. Ráadásul ha este 5-kor jön (ha késik, mondjuk fél 6), akkor mit tudok már csinálni? Nem csak P. nyelvtanulásáról van itt szó, hanem hogy én is tudjak valami munka-jellegűt végezni (készülni az óráimra pl)... Úgy gondoltam, hogy amig itt lesz, elmegyek a könyvtárba és ott olvasok, készülök, de ilyen későn ezt hogy?)

"A szoptatás szent hivatás"

KLIKK és sirj!

Idilli reggel

Szokás szerint hiv, hogy segitsek neki kirakni a puzzle-t. Én már kicsit unva megkérdezem, hogy mégis mit segitsek, mikor úgyis ő rakja ki az egészet, mire teljesen természetesen aszongya: Bizonyos elemeket keress meg. Most, hogy igy leirtam, rájöttem, hogy a nekem és a légy szives hiányzik a végéről. Ejnye.

Rövidek főleg P.-ről, ki másról

• Visszaszivom a Szutyejev szidást, mert a Vidám mesék nélkül szerintem P. sosem kiáltotta volna el magát reggel, hogy Héj, Szúrós Fej! Priceless.  
• P. teljes karácsony lázban ég, naponta ötször jut eszébe, hogy fenyőfát kér (ez nála valami morbid módon fejfának hangzik). Egyelőre nem tudom, hogyan fogja megúszni az igazi fánk, kéne neki valami pofozgatható diszes saját fa.   
• Az első dekoráció amúgy fenn van az ablakon: még csütörtökön vettem néhány matricát és ezek közül ma délelőtt felragasztottunk kettőt.* 
• Aztán P. legújabb poénja mostanság, hogy kiválaszt egy magánhangzót és csak azt használja, igy lesz például a nagy puzzle-ból negy pezl, mit ne mondjak, nem könnyiti meg a szövegértést a dolog. (Persze miután rájöttem a logikára, már jobb... Ugyanigy a szóvégi i sokszor a, pl pusza, porsza, nyusza, ropa... Fő a változatosság, ugye.) 
• Állitólag a BlueTack arra is jó, hogy kitisztitsuk a billentyűzetet. Ma kipróbálom. 
• Csütörtökön végre megcsináltam a torokfájás-megfázás elleni teát, amiről már sokfelé olvasgattam: méz, gyömbér és citrom összeérlelve. Szép lett az Anyag az üvegcsében, remélem hatásos is lesz. 
• P.-vel úgy kell bújócskázni, hogy elbújik és meghatározza, hol keressem, például ha a hálóban van, akkor a fürdőszobában kell keresnem, ha a szobájában, akkor a hálóban. 
• Másik nagy mókája az úrnak amúgy, hogy furcsa szóösszetételeket mond, például rezeg a kaka, majd utána megnyugtat, hogy vicc volt. 
• A cicát valami oknál fogva csak halkan akarja mondani.
• Kicsit megriaszt, hogy az irországi magyar anyukák nagyon nagy részének vannak ikrei. Ráadásul sokuknál másodszorra születtek ikrek, azaz észrevétlenül három gyerekesek lettek. Szerintem ez döbbenetes lehet.
• Aztán nagy favorit időtöltés (legalább 2 perc is elmegy vele), hogy odahúz a konyhai radiátorhoz és közli, hogy Most várjuk Apát. Akár délelőtt 10-kor is sor kerülhet erre. 
• P. talán már sosem fogja megtudni, milyen az, mikor a tejet fel kell forralni ivás előtt... 
• Azon gondolkoztam, az okoskodóknak mennyire kielégitő lehet, ha gyerekük születik, hiszen egész nap olyasmiket mondhatnak neki, hogy hallod? ez a bácsi, aki énekel, Elvis Presley (elvisz hehehe kuncog a Drága Ded) és a gyerek nem vág olyan arcot, hogy jajj, hagyjál már, ezt ki nem tudja... 
• P. elég kiszámitható kaja téren, általában ha kiteszek az asztalra véletlenül valamit, 10 perc múlva, mint véres kardot hordozza körbe a lakásban a Zsákmányt és természetesen azonnal meg is akarja kóstolni. 

*

1. Az üveg kivülről koszos, de belülről nem takaritható, mert daju kell hozzá. 
2. Természetesen miutn felragasztottuk a matricákat, P. kritizálta, hogy ferde lett... (Baromira nem ferde, a fenyő táncikál csupán.)

Hiába mész az erdőbe...

Nohát érdekesen alakult ez a hétvégénk, tekintve, hogy ez volt az első, hogy P. napközben nem aludt. Szombat reggel ugyan még összezörrentünk kicsit (P. epret kért reggelire, ami persze nem volt, majd mikor ezt megtudta, levetette magát a földre és elsikitotta magát, hogy Epret, kérek igen! mire AV megtépázott idegrendszerrel (előző este ugye negyed 12-ig ment az altatás és éjjel is vagy 3-4x keltünk) megfogta P.-t és bedobta a kiságyába, hogy hisztizz itt fiam, majd ha lenyugodtál kijöhetsz... Én erre tök berágtam, mert szerintem egy ilyen még nem hiszti és idegesitett, hogy AV igy túlreagálta a dolgot, meg különben is, mennyire kiábránditó már igy kezdeni egy délelőttöt, hogy P. velőtrázóan ordit a kiságyban (megsértődött, nyilvánvaló), mi meg a hálóban veszekszünk és szidjuk egymás nevelési módszereit... Kb 5 percig birtam a visitást, bementem P.-hez, mondtam neki, hogy nem volt szép, hogy erőszakosan követelte az epret, amikor nincs itthon, mire se szó, se beszéd kijött velem a konyhába, hogy kakaóscsigát kér akkor. Mivel az sem volt itthon, csendben kiegyeztünk egy muffinban, AV meg puffogott, hogy persze, hogy hisztis a gyerek, ha folyton engedékenyek vagyunk vele, de aztán hogy hogy nem, megbékélt.) Délelőtt - miután esett az eső - elmentünk a St. Stephen's Green-be venni ezt-azt. Ez pontosan ugyanolyan unalmas volt, mint ez a közlés, ráadásul jól el is képedtem, mert 11.11-től 12.04-ig 3,4 eurót kellett fizetni a parkolásért... Azért ez kemény. Mikor hazaértünk, csináltam egy tejszines-csirkés tésztát, megebédeltünk és bevittem P.-t a szobájába, hogy olvassunk. Jó pár mese után láttam, hogy itt bizony alvás nem lesz, úgyhogy visszatértünk a nappaliba kirakózni. Délután, mikor már elállt, elautóztunk Dollymount-ra, mint a régi szép időkben, elmeséltük P.-nek, hogy mikor kicsi volt, sokszor kijöttünk ide nézni a tengert, mikor ő aludt (ezen jót kuncogott), majd rajzolgattunk a homokba, gyűjtöttünk kagylókat és mivel baromi higi volt, hazafelé vettük az irányt. Útközben megegyeztünk, hogy bemegyünk az ILAC-ba AV-nek inget venni, igy is lett. Ahogy sétáltunk (bahhh, csáklyáztuk magunkat előre) az emberek között hihetetlenül rossz érzésünk lett egymástól függetlenül: lepukkant, mackónadrágos, de agyon sminkelt, nagyhangú tizenévesek hordáin vágtunk át és valahogy úgy éreztük, hogy ez nem a mi világunk, nincs helyünk itt, ezek között. Nekem azért is facsarodott el a szivem, mert elképzeltem, hogy 10-12 év múlva P. szombat esténként ugyanigy, ugyanitt fog lógni és mi nem tehetünk majd ez ellen semmit... Az már az ő élete lesz... Miután hazafelé kiszomorkodtuk ezen magunkat, beugrottunk a Magyar Boltba és hazadugóztunk.
Vasárnap - azaz ma - szikrázó napsütésre keltünk, igy egy hirtelen ötlettől vezérelve kimentünk Bray-be. Szélcsend volt, a tenger alig hullámzott, gyönyörű zöld volt a fű, mi pedig vidáman csalinkáztunk a promenádon. Elsétáltunk egészen a fagyisig, de ezúttal leakadtunk a sarki teázóban és mivel volt szabad asztal kinn, szépen beültünk, ittunk egy-egy teát és ettünk egy-egy scone-t vajjal meg lekvárral. P. ezidő alatt a madarakat bámulta (meggyvágó! meggyvágó! kiáltozta) és mivel mi villámgyorsan tudunk enni-inni, különösebb botrány nélkül el tudtuk hagyni a helyszint. Mikor hazaértünk, rendeltünk pizzát, én szokás szerint vagy 45 percen át olvastam P.-nek, majd kivonultunk kirakózni. 4 körül elmentünk még Blanchardstown-ba venni P. ágyára leesésgátlót (eddig egy kanapé volt elé tolva) meg benéztünk a Heaton's-ba is, csak úgy. (Amúgy mi sem vagyunk normálisak, az ország legnagyobb játékboltjába vinni egy 2 évest, hiába, mondtam, hogy szeretjük a kihivásokat.) P. amúgy teljesen kultúrlényként viselkedett, persze ki-kinézett magának ezt-azt (pl akart egy 3 centis Percy-t meg egy kis beülős autót), de minden esetben elég volt annyit mondani, hogy nézegesd meg nyugodtan, játssz vele egy kicsit, majd tedd vissza, hogy a többiek is megnézhessék és szót fogadott, el sem akartam hinni. (AV szerint ha mást nem is, ezt nagyon jól csináltuk eddig a nevelésében, hogy tudja, hogy ha veszünk valamit, azt előbb ki kell fizetni (ha éhen pusztul, akkor sem bontja ki a kekszet addig, nem rágja le a bagett végét, mig ki nem fizettük) és egyébként ha meg nem veszünk meg valamit, nem hisztizik a végtelenségig.) Miután hazajöttünk, már csak arra volt idő, hogy beszéltünk Anyuékkal, majd 7.15-kor P. közölte, hogy mossam ki a kádat, mert fürödni óhajt. Negyed 9 óta alszik, kiváncsi vagyok az éjszakánkra...  

Amúgy meg nem birom ki

Borzasztó, ami SZB-vel történt, de a FB-n keringő "1 lájk = 1 lövés" cimű PE fotóktól hányingerem van. Nem akarom elhinni, hogy manapság az emberek 80%-a már csak ilyen hihetetlenül szánalmas módon képes kifejezni azt, hogy

• bazmeg, sosem figyelek arra, mi zajlik körülöttem, vagy ha igen, túl gyáva vagyok lépéseket tenni 
• úristen, én is hányszor voltam dühös / mérges a gyerekemre, pedig csak egy gyerek, hogy lehetettem ilyen szar alak
• istenem, összefo*som magam a félelemtől, hogy ilyen világban kell élnünk
• rosszul érzem magam a bőrömben, tehetetlen és feszült vagyok a rohadt fidesz / mszp / tökömtudjami miatt.

Gáz van - utólagos árnyalás

Csak a szokásos. Ez a kiba*tt alvás. Pontosabban természetesen a hiánya.

Mióta átállitottuk az órát (nem tudom, ez összefügg-e a borzalmakkal vagy sem, de napra pontosan azóta tart az őrület) teljesen ki vagyunk készülve. 

Tegnap este már azt latolgattam, hogy én ugorjak ki a negyedikről vagy a kis p*cs*st dobjam ki, hogy sose lássam többet. Szörnyű tudom, de a tehetetlenség egyszerűen az egekig ragadja magával a dühömet.

Haragszom rá. Nagyon. Nem érdekel, hogy nem tehet róla, mert őt sem érdekli semmi, amit nem ő érez. 

Délutánonként már régen maximum 1 óra 20 perceket aludt, de az utóbbi időben rászokott arra, hogy annyit sem, 1 óra után már jött ki, úgy, hogy előtte vagy 1,5 órán át próbáltam rávenni, hogy aludjon. Minden módszert kipróbáltam, nem érdekelnek már a tippek, mert egyik sem ér semmit. Egyszerűen kinszenvedés volt elaltatni, hosszabb ideig tartott az altatás, mint maga az alvás.

Ehhez képest reggel fél 8-8-kor kel és az utóbbi napokban még negyed 12(!)-kor is nyitott szemmel állt fejen az ágyában. Negyed 12 bazmeg. Negyed 12. Az általános, születése óta érvényes 10 órás elalvás is baromi késő volt szerintem, de ez már túltesz mindenen.
Úgyhogy ma új taktikához folyamodtunk: nem aludt napközben. Egész nap fikarcnyit sem volt fáradt, cseppet sem látszott rajta, hogy kicsit is megérezné, hogy kimaradt a délutáni egy óra alvás... Most negyed 9 van, már megy a mese, de ahogy az előbb kacsázó léptekkel bement a szobájába, egyáltalán nem tűnt álmosnak. 

Valaki lőjön le könyörgöm.

És akkor az Árnyalás: 
Kicsit átgondoltam a dolgokat tegnap este óta: túllihegjük mi ezt az alvás dolgot... Szerintem igenis nem kell neki a délutáni alvás. Ennyi idősen. Ez van. Tegnap este 3/4 9-kor már aludt és reggel 9-kor ébredt. Igaz, éjszaka egy órát fenn volt, mert náthás (vasárnap jártunk játszóházban, kedd estére betaknyosodott. no comment inkább...) és hajnali 4-kor arra ébredtünk, hogy követeli, hogy szivjuk ki az orrát a porszával. Ha ezt az 1 órát levonjuk, 11 órát aludt éjszaka, 0-t nappal. Az 11 óra. Teljesen normális. Elmondhatatlanul jobb hangulatban telt az esténk igy, hogy sittysutty elaludt és bár ma sem szunditott nappal, mégis összehasonlithatatlanul jobb volt a kedvünk, mint máskor, mikor görcsösen igyekszem napközben / este elaltatni. Kicsit szomorú, hogy megint nem hallgattunk rá, megint inkább az átlagnak hittünk, megint másokhoz hasonlitgattuk. Az utóbbi napokban olvasott "a kevés alvás rontja a teljesitőképességet, húúú"  meg "az én gyerekeim 5 éves korukig aludtak délután, mert nem volt apelláta" jellegű okoskodások teljesen elvették az eszemet és megint azt hittem, elcseszünk valamit, hogy nálunk van apelláta és beijedtem, hogy nem vagyok képes rávenni egy 2,5 éves gyereket az alvásra, úristen, hát semmi tekintélyem nincsen, pedig lósz*rt, ez a gyerek ilyen, ő ennyit alszik és szevasz, igy boldog és ez itt a kulcsszó. Igy érzi jól magát. És ami ugyanilyen fontos: igy mi is sokkal jobban érezzük magunkat. Hogy nincs harc, nincs szenvedés, ordibálás, fenyegetés, rábeszélés. Mert felesleges.  

Ja és még egy kép az utókornak

Hoztam tegnap P.-nek még egy nagy pázót* (bal oldal), ami eléggé hasonlit a régebbire (jobb oldal) és basszus ma délelőtt már kirakta egyedül, igaz, beletelt vagy fél órájába és nekem is ott kellett ülnöm felette, mert a szemeim erőt adnak. (Ellentétben a kezeimmel: megfognom ugyanis tilos volt a részeket.)

(Az a kósza darabka egy plusz volt, haha, egy elemből kettő került a dobozba.)

* Magamnak pedig vettem életemben először skinny farmert, hogy a csizmámba be tudjam húzni a gatyómat. A durva, hogy 10-es méretet hoztam, ráadásul 10S-est (10 - short) és igy is hosszú a nadrág szára. Most vagy el vannak szabva ezek a gatyák (igen), vagy az én combjaim vastagok ahhoz, hogy feljöjjön rájuk a 8-as nadrág, aminek a hossza valószinűleg megfelelne (ááá, nem).

Kövecske a nyelv alatt

Azt veszem észre, hogy P. egyre jobban behozza a "lemaradását" beszéd-ügyileg, hihetetlen, hogy pár héten belül eljutott a kis 40 szavas szókincsétől addig, hogy ma már teljesen érthető összetett mondatokat mond. A toldalékokat legtöbbször még le-lefelejti persze, de szorgalmasan gyakorol, időnként ki is javitja magát, hogy például nem város, hanem városbaaaaa, hihetetlenül okoskodó fejet tud ilyenkor vágni, remélem nem engem utánoz. A van - volt - lesz hármasát tökéletesen, hiba nélkül használja és bár a személyragokat nem tudja értelmezni, néha azért azokat is eltalálja. Felszólitó módban - óó, hogy ez miért nem lep meg - brillirozik, viszont ha ideges, sokszor összekeveri még, hol is van a nem helye (pl a nagy autó kék, a kicsi autó kék nem - igen, ő ezen is fel tudja húzni magát, ha megemlitem, hogy de, igen, kék, csak nem királykék hanem világoskék). Mindig megdöbbent amúgy, milyen logikusan épitik fel ezek a cseppek a beszédjüket, gondolok itt többek között arra, hogy tudják, hogy ha valami nem valamilyen, akkor a mondatba a nem-et bele kell illeszteni, de ebből adódóan, ha valami valamilyen és ezt hangsúlyozni kell, akkor az igen-t kell beépiteni a mondatba, lásd például azt, hogy Vizes a föld, igen. (A kevésbé kedves példám erre a hisztis hangon kiáltott Inni kérek, igen!)
Ami a második nyelvet illeti, látok némi áttörést. Eddig ha angolul mondtam neki valamit, pl azt, hogy guinea pig, mindig mérges lett és mondta, hogy nemnemnem, de most elmeséltem neki, hogy egy szót, mint például azt, hogy fiú, másképp is lehet mondani, konkrétan úgy, hogy boy, úgyhogy ha azt hallja valakitől a játszón, hogy boy, ne ijedjen meg, csak arról van szó, hogy az a valaki úgy döntött, hogy a fiú helyett a boy szót használja. Furcsa módon ez a mese úgy tűnik hatott, most már mond néhány angol szót is, például tud köszönni, hogy hi, meg bye, a what's your name? kérdésre boldogan feleli, hogy I'm P., a How old are you?-ra meg rávágja, hogy two. Önálló szóként ismeri még a boy-t, a lady-t és a bus-t. Alig várom, hogy kikeveredjen a náthájából és kiválaszthassunk neki egy babysittert, aki csak angolul fog hozzá beszélni. Kiváncsi leszek, mit fog kezdeni a helyzettel, egy kicsit tartok tőle, hogy az Ir Néni előbb fog tudni magyarul számolni, mint hogy P. megértse, mit mondanak körülötte, de sebaj, valahol el kell kezdeni a dolgot. (A terv az, hogy miután az alapszavakat, mondatokat kb megérti és mond pár szót, megy heti pár délelőtt bölcsibe jövő évtől. K*va drága lesz igy is, de mivel 4 évesen már iskolás lesz, jó lenne, ha tudna beszélni addigra.)

Beszéljünk a szorulásról

A tegnapi szabad estém nem telt valami fényes hangulatban, mivel visszatért P. régi rossz szokása, nevezetesen, hogy elfelejt kakkantani. Legutóbb 4-5 hónapos korában volt olyan, hogy 10 napig semmi nem volt a pelusban, ezt a hozzátáplálás megszüntette, de 3-4 hete megint ott tartunk, hogy nem tud szilárdat produkálni és most konkrétan utoljára vasárnap volt neki valami emlitésre sem méltó, azóta semmi. Vettem (és adtam) neki természetes, fügés hashajtót, porrá tört magnesi citricii-t, AV is hozott neki valami másfajta trutyit, szinte egész nap már csak gyümölcsöt eszik, iszik, mint a kefekötő, de mondanom sem kell, mindezek annyit érnek, mint halottnak a csók. Mivel 3-4 héttel ezelőttig minden okés volt, sőt, szinte folyamatos hasmenése volt és semmi sem változott az életében kaja-ügyileg*, attól tartok, direkt csinálja, abban az értelemben, hogy egy ideig visszatartja, majd utána úgy besűrűsödik nála a dolog, hogy már nem tud kiszállni az ördögi körből. Baromi idegesitő, főleg, mert tudom, milyen ez és attól tartok túl sokat kéne fejlődnie az orvostudománynak ahhoz, hogy nála is egy terhesség hozza rendbe a problémát... Más megoldást viszont, magamból kiindulva, egyelőre nem látok. Jajj.  

* Hazudok, ezen a héten már hátraszaltót produkált az étkezése, konkrétan alig eszik valamit, ma eddig reggelire evett egy fél fahéjas tekercset, ebédre meg egy almát. Fél 2 van. Hm. (De a szorulás nem az étvágy csökkenés következménye, hiszen előbb kezdődött a székrekedés  és aztán jött most ez a koplalás.)

Mit nekünk államositás...

P. áll az ablaknál, néz kifelé...
- Jó idő van. Kicsit fúj a szél. Sebaj. 

Aztán azt is ideillőnek érzem, hogy múltkor beszélgettünk anyuékkal msn-en:
- (Apu a háttérből):  Peti, a Papa nagyon szeret ám téged.
- Neeeem, Apa szeret. 
- (Anyu kapva az alkalmon): És a Mama szeret?
- Neeeem. Mama nem szeret, Mama messze van. Apa itt van. 

Meghiv

Létezőről eszembe jutott, hogy csapot-papot hagyva tettem zárttá ezt itt, úgyhogy ha még valaki idetalál és szeretne meghivót, hétfő estig irjon a tengerpartblog kukac gmail pont com-ra. (Ne ide, mert nem fogok most addig ide jönni, sok-sok-sok dolgom van sajnos.)

Nem és nem

Ha az egyetlen kritérium, amit megfogalmaztam a hirdetésben az volt, hogy ir nemzetiségű nanny-t keresünk, akkor mi a jó életért van az, hogy a(z azóta már 21) jelentkező közül 15 brazil vagy spanyol? Nem német, nem svéd, nem orosz, brazil basszus. NEM!

Gasztro

• Tegnap megint megsütöttem a kókuszos-fehércsokis kekszet, csak ezúttal a kókusz helyett diót, a fehércsoki helyett meg M&M-set tettem bele. Utólag vettem észre, hogy a legeredetibb recept is emliti a diót, mint hozzávalót, de mivel én a Gumimacis verziót csináltam először (és lebuktam, hogy sosem olvasom el a receptek bevezetőit, onnan kezdem, hogy Hozzávalók), egy ideig azt hittem, zseni vagyok, hogy a diót is számitásba vettem, de aztán mikor rákattintottam a Kiflis blogra, láttam, hogy hoppá, csak gondolatolvasó vagyok, nem zseni. (A második tepsi süti egyébként szégyenletesen megégett, mert szokásomhoz hiven a Kicsi vagyok én... cimű füzetkéből olvastam fel versikéket és túlságosan belemelegedtem. (Innen jut eszembe, néha félresiklik P. nyelvfejlődése, a fazék ugyanis nála következetesen tüdő.)
• Ma ebédre végre megcsináltam azt a (majdnem) vega hurkát, amit már ezer éve akartam. (A név eléggé megtévesztő, semmi köze a cuccnak a hurkához, csak épp a kikanalazott krumplit tesszük vissza a krumplihéjba és ez olyan hurkás számomra.) Az eredeti receptet még egy Tesco újságban olvastam, de eléggé átvariáltam valószinűleg, mert már rég kidobtuk az újságot és csak kb emékeztem, mik a hozzávalók. Mindenesetre egész jó lett a dolog, én főételként ettem, de szerintem köretnek is szuper, de legalábbis izgalmas. Kell hozzá egy baking potato / fő (sütő krumpli?), néhány kanál tejföl, egy kevés sonka, virsli vagy baconkocka, só, bors, némi reszelhető sajt és valami zöldség, pl répakocka, borsó, kukorica vagy bab. A krumplit megszurkáljuk egy villával és egy órára a sütőbe tesszük, mig megpuhul a belseje. Ha kész, kikanalazzuk a krumplit belőle és összekeverjük a tejföllel, a virslivel és a kukoricával (vagy a sonkával / baconnal és a babbal / borsóval stb). Ezt a masszát visszakanalazzuk a krumplihéjba, reszelünk rá némi sajtot és visszatesszük a sütőbe, mig meg nem olvad a sajt. Ha megolvadt, kivesszük és kész. Ime*:

* Igen, ezen nem reszelhető sajt van, hanem mozarella, mert bár tegnap még volt egy kis cheddar a hűtőben, mára lába kelt...

Recruit

17-en jelentkeztek tegnap délután óta a két helyen meghirdetett nanny-s állásra. Régi emlékek tolultak a szivembe, miközben hol röhögve, hol elhűlve olvastam a leveleket és rá kellett jönnöm, hogy mégiscsak jó kis munka volt az a toborzói, nem csak Magyarországon élnek khm... furcsa emberek*. Rendes néni vagyok, az előbb három kivételével mindenkinek visszairtam, hogy sorry, a maradék három közül pedig majd holnap választunk egyet. Hurrá.

* örök kedvencem, aki a cv-jéhez egy melltartóban bulizós képet választott

Forgács - update

Teljesen szétforgácsolódom, érzem, alig van időm P.-re haha. De komolyan. Érzem, hogy nem figyelek rá eléggé, miközben mondókázom neki, irok a laptopon (ilyenkor persze egy idő után vagy megfogja az állam és maga felé forditja (kitől látta ezt nem tudom, én sosem csinálok ilyet, ha nem néz rám, nem néz rám) vagy hozzányomja az orrát az orromhoz és kiskamaszos hangon nyafog, hogy nyanyaaaaa), de minimum tök másról gondolkozom, mint arról, hogy van egy boszorka három fiúgyermekkel.
Jelenleg aktuális terveim ugyanis:

• Szervezek egy Beszélj úgy... csoportot magyar anyukáknak, próbaképp, ehhez meg kell rendelni a workshop kit-et Amerikából, helyszint kell találni és nem mellesleg össze kell kürtölni 5-6 itt élő anyukát, akikkel össze kell egyeztetni egy megfelelő időpontot és akiket valahogyan rá kell venni, hogy 7-8 héten át heti egyszer mindenképp találkozzunk (ingyenes lesz, szóval a befizett pénz nem lesz  motiváció nekik)
• (Ha ez beválik és ez az első csoport sikeres lesz, utána már pénzt is szedhetnék, mondjuk 8-10 eurot / alkalom magyaroktól, 10-12 eurót másoktól ha-ha.) 
• Emellett a kommunikációs tréning mellett önsegitő anyuka csoportot is szeretnék, szintén magyaroknak, ahol különböző témákról beszélhetnénk a "feltétel nélküli pozitiv elfogadás légkörében".
• Irnom kell 1-2-3 cikket a külföldre költözés témájában egy itteni magyaroknak szóló kis online magazinnak.
• (Továbbá szeretnék bejutni egy közismertebb pszichológiáról szóló magazin cikkirói közé, szintén a migráció témáját boncolgatva (esetleg a külföldön történő gyereknevelés érdekességeivel megspékelve).
• El kell olvasnom legalább 5-6 könyvet, amiket már régóta tologatok a polcon. 
• Ha végre újra indul cbt képzés itt, akkor azt ki kell ülnöm, nincs mese, igy lesz egy ilyen certificate-om is a sima MA mellé.
• Ezek után, ha elvégeztem ezt a kurzust, életvezetési tanácsadást tartanék - igen, igen, itt élő magyaroknak, majd bevándorlóknak, végül ireknek is.
• Találnom kell P.-nek egy ir nanny-t, aki heti 1-2x 1-2 órában beszélget vele januárig.
• Keresnem kell P.-nek bölcsit, ahová januártól heti 2-3 délelőtt eljárhat.      
• Fel kell töltenem az elmúlt 2 évben összegyűlt adatokat, fotókat egy dublini játszótér és gyerekszórakoztató hely kereső honlapra, ha ez kész, el kell terjeszteni az igét, hogy létezik.

Plusz ugye P., plusz a háztartás, plusz az advent. Hm.

Update:

• Eszembe jutott, hogy tisztázni kéne az otthoni tb-t, nehogy megbirságoljanak, ki tudja, miért, milyen indokkal. 
• Ki kéne fizetni mindkettőnk Diákhitelét.
• Le kéne levelezgetni AV december 1-i előadását. 
• Szállást kéne nézni a két ünnep közé, Hurrá Telelünk apropóval.
• Elő kéne hivatni a második év fotóit + Sydney legjobb képeit, ezekhez kéne venni két albumot.
• Ki kéne nyomtatni a második év P.-ről szóló blogbejegyzéseit.
• (Ha mindezek kész vannak, akkor át kéne másolgatni az eredeti blogomból az innen hiányzó bejegyzéseket és a nyaralásainkról szóló részleteket ki kéne nyomtatni, valamint elő kéne hivatni a legjobb közös képeinket.)

Szombat

Először is a nap fénypontjaként megsütöttem a Kati által ajánlott sütit. Nagyon jó lett, ráadásul viszonylag nagy adag, igy a tészta felét eltettem inségesebb időkre a fagyasztóba. Alig várom, hogy elővehessem, bár valószinűleg ezt a második adagot majd belemártogatom valami csokimázba, mert durván édesszájú vagyok és csak úgy magában nem túl édes ez a keksz. (Jelenleg nincs itthon több fehércsoki (sőt, semmilyen csoki), ezért a már kisütött sütiket nem tudom megédesiteni.)

Másodsorban baromi higi van. (P. igy mondja azt, hogy hideg, mi meg szépen átvettük ezt a szót a kis Kazinczy-tól, mert megtetszett.) Reggel 10 felé 3 fok volt, ami errefelé nagyon nagy szám, félünk is, hogy lassan elzárják a vizet, mióta itt vagyunk, alig-alig volt ilyen hideg, de ha volt, az sem november elején. Délelőtt a rathfarnham-i kastély játszóterén voltunk és bár tiszta fehér zúzmara volt a föld, egészen 45 percig álltuk a sarat, igaz, percenként néztük az óránkat, mert majd megfagytunk. Délután az Eamonn Ceannt parki játszótérre autóztunk, de miután fél 5-kor már nagyon sötétedett (és higi volt) alig fél óra után leléptünk. 

Kicsit izgulok amúgy, mert este van és mostanság rühellem az estéket, miután P. pl tegnap 11-ig fenn volt és sirt, feszengett, fejen állt, szenvedett, én meg már ott tartottam, hogy megőrülök. Az óraátállitás óta ilyen kettyó, előtte olyan szépséges éjszakáink voltak, nem tudom mi romlott el és miért, de ha igy mennek továbbra is az altatások, rövid időn belül főbe lövöm magam. (Reggel 1 órával korábban kel, fél 7-7 között, este 1 órával később fekszik, fasza.)

A bélpokol intelligenciára gyakorolt hatása

A napokban megint a kezembe került az Anya, tanits engem... és bár a hónap feladataira rendszeresen legyintek (minden héten tanuljon meg egy-egy új mondókát / alakitsuk ki a helyes vécézési szokásokat haha) azért vannak dolgok, amikben úgy tűnik fényévekkel az átlag előtt jár P. Ilyen például a megszállott kirakózás illetve az, hogy a nagy-kicsi / kevés-sok fogalmai nálunk már évezredek óta benne vannak a tudatában, köszönhetően az óriási étvágyának... Emlékszem, már 7-8 hónaposan is következetesen mindig a nagyobb valamit vette el a tányérról vagy vette ki a kezemből és ez mára odáig fajult, hogy mikor felajánlom, hogy kap egy fél sajtrudat (imádja), akkor felháborodottan szól, hogy Nem fél, egész!, mikor szedem az ebédjét, figyelmeztet, hogy Sokat, sokat, még! (addig nem hajlandó nekikezdeni az evésnek, amig megfelelő mennyiségű kaját nem lát a tányérján) illetve mikor múltkor rákérdeztem, hogy szerinte melyik kupac gyöngy a kevesebb, simán rámutatott a nagyobb halomra, mondván, hogy Ez több.    

Képes

Ha már igy belejöttem a képcsatolásba, ime még kettő.
A botanikus kert bejáratánál ilyen dekoráció jelezte, hogy hohó, halloween van:

Ez pedig P. új sálsapkakesztyű szettje, nagyon büszke vagyok rá, mert én a kabátja miatt narancssárgát szerettem volna, de mikor rákérdeztem, ő milyet szeretne egyértelműen közölte, hogy kéket. Oké, nem dőltem volna a kardomba, ha kék sapkában kellett volna töltenie a telet, de ez igy egy szuper köztes megoldás, ujjong a lelkem*:

* Ehhez kapcsolódóan elgondolkoztam... A mi családunkban sosem volt divat a divat, sőt, még most is ott tartunk, hogy ha Anyuék látják, hogy szempilla spirált használok, beszólnak, hogy óóó, szép vagy te anélkül is, hagyd már abba, gyere már ide inkább (!)... A régi fotóimat nézegetve borzongok, hogy tehették velem, hogy olyan borzasztó göncökbe öltöztettek gyerekként, amilyenekbe és bevallom, kicsit neheztelek is rájuk, mert sosem helyeztek arra hangsúlyt, hogy például egymáshoz passzoló szineket hordjak vagy mit tudom én, hogy kicsit nőiesebb legyek. Emlékszem, egyszer megkérdezték, hogy piros vagy kék sapkát szeretnék-e, de miután Apu a pirosat javasolta, Anyu meg a kéket, nem tudtam dönteni, mert valahogy úgy éreztem, kettőjük között kéne döntenem, nem pedig csupán arról van szó, hogy két sapka közül meg kéne neveznem azt, amelyik jobban tetszik... 7-8 éves lehettem ekkor. Ki tudja miért, talán ennek a háttérnek a hatására is, sosem tartottam magam szépnek, sőt, mindig is iszonyat rondának láttam magam és látom most is, éppen ezért roppantul meglep, hogy egyrészt P. milyen jóképű, másrészt meg hogy milyen kis hiú fiú létére... Tudom, tudom, valószinűleg én neveltem bele az utóbbit, de ettől függetlenül nagyon meg tud döbbenteni, mikor kijelenti, hogy 1) neki kék sapka kell, hogy 2) felveszi a szerzeményt elsőre, illegeti magát benne 3) elmegy egy megfelelő háttér elé és megkér, hogy fotózzam le (!), majd 4) mikor odaszalad hozzám megnézni, milyen lett a kép, sugárzó arccal kijelenti, hogy Szép lett!.