Előzmények

No szóval azért fáj nekem ez a mai lassú főzős sztori, mert kérem engem nem becsülnek meg. Mi minden hétköznap, hétvégén kimegyünk P.-vel, sokszor még esőben, szélben is ÉS legkésőbb fél 1 és 3/4 1 között ebédelünk. És ez annyira rohadt természetes. Meg az is, hogy mire 1 körül bevonulok P. szobájába mesélni, addigra normálisan néz ki a konyha, a szennyes cuccok a mosogatógépben, az asztal, a konyhapult letörölve, tisztaság van és rend. Mert ez a normális, ez az elvárt. (Hogy ez az elvárás honnan ered, azt hagyjuk, valószinűleg magamtól, én érzem magam szarul, ha ez nem igy van, de most már ott tartunk, hogy AV is meglepve néz, ha késünk 10 percet az ebéddel.)
Aztán. Szuper volt kimozdulni 2,5 napra, jó volt ezer év után végre kettesben lenni, örökké hálás leszek ezért AV-nek és az anyukájának is, de.

• Vasárnap este 8-ra úgy hazaérni (induláskor vettük észre, hogy leeresztett a kocsi bal első kereke, igy visszafelé maximum 80 km / órával repeszthettünk csak, de erről később), szóval arra hazaérni, hogy semmi, de semmi ehető nincs itthon, na az kicsit fájt. A két szelet kenyér, ami volt, penészes volt. Tej zéró. Felvágott zéró. Szemét vagyok, tudom, de pisilni nem álltunk meg, hogy hazaérjünk azelőtt, hogy P.-t fürdetni kell, eszünkbe sem jutott vásárolni, miután kétségbeesetten telefonáltunk, hogy basszus, lerohadt a kocsi, kereket kell cserélni a csepegő esőben, szóval hogy teljesen azt hittük, hogy legalább egy fél bagett vagy bármi vár majd itthon (miután forditott esetben elképzelhetetlennek tartottuk volna másként)... A Tesco addigra már bezárt, éjjel-nappali nincs a közelben, szuper kis korgó gyomros éjszakánk volt hát.
• Aztán. P. heti egyszer ehet virslit. 1-1,5 a maximum. Ezt tisztáztuk jó előre. Irtam egy 4 oldalas Használati Utasitást hozzá (hisz mindenki ismer). Ehhez képest az együtt töltött 2,5 nap alatt 3x (háromszor) evett 2 (kettő) darab virslit. Mert azt kért. (MERT AZT KÉRT, Ááááááááá.)
• Aztán. (Ami a legjobban b*ssza a csőrömet): Megkaptuk, hogy P.-t félreneveltük. Mert kifejezetten okos, értelmes, ragyogó elme, DE kétszer hisztizett. Egyszer nem akarta, hogy a Nazsi (a gy még nem megy, na... először Nasio volt, aztán Nasi, most Nazsi általában) tisztába tegye, másodszor meg nem akarta felvenni a harisnyáját (érdekes kis adalék: egy darab van neki, otthonról, mert az ir kisfiúk nem hordanak ilyesmit: kifejezetten csak lány harisnyákat láttam eddig... persze nem zárom ki, hogy rossz üzletekben keresgéltem...) szóval, hogy MrVain a földhöz vágta magát dühében, hogy nem és nem, ő nem veszi fel azt a sz*rt. (Megértem. Nekem sem veszi fel. Azt mondja csúnya benne. Mondjuk van benne valami.) No a lényeg, hogy ilyen nincs! Egy 2 éves gyereknek azt kéne tennie, amit a felnőttek mondanak neki, különben később, ha közösségbe kerül, nagy gondjaink lesznek. Köpni-nyelni nem tudtam, bevallom. Hogy egy 2 éves gyereknek nem szabadna ilyen akaratosnak lennie és az nem jó, ha egy ekkora gyerek megsértődik és hisztizik (olyan 1-2 percig maximum teszem hozzá), ha nem az van, amit ő szeretne... No most. P. egy öszvér, ezt tudom, roppant sokszor kell keménykedni vele és abszolút következetesen kell kezelni, különben megtalálja a kibúvókat, mint egy kis giliszta; de alapjaiban nagyon szófogadó gyerek. Mikor videózunk, ha szólok, hogy no ez lesz az utolsó Tutitu, szó nélkül bólint és ha vége, büszkén kikapcsolja a laptopom. Az utcán normálisan közekedik, a telefonomat nem kell dugdosni előle, elfogadta, hogy csak az autóban használhatja. Stb stb stb. Vannak napjai (2-4 maximum), mikor meggárgyul, mikor nyűgös, izgatott, irritált, akkor naponta ötvenszer ellenkezik és én legszivesebben kiugranék előle az ablakon, de mostanság kifejezetten rendes gyerek. Most, a karácsonyi periódusban például teljesen kulturáltan viselkedett. (A rohangálás / energiatúltengés más tészta. Az is le tud fárasztani, az is tud bosszantani, az is fel tudja nyomni az ember vérnyomását az egekig, de most a hisztiről van szó.) No szóval az igazság az, hogy ha nem ellenkezne soha, engem az rémisztene meg igazán. Persze ettől függetlenül nyigok én, hogy igy nehéz meg úgy nehéz, mert P. tényleg nagyon vibráló, rengeteg energiája van és makacs, akaratos és robbanékony, de hogy most kétségbe kelljen esnem, hogy kezelhetetlen, no neeee. Na mindegy, nem is ragozom tovább, különben csak még jobban felhúzom magam...
• (Aztán. Ez már csak zárójeles, mert ezt akár már meg is szokhattam volna 2,5 év alatt: úgy tűnik, mi totálisan agyatlanok vagyunk ha gyerek ellátásról van szó. Példák: Én mindig alulöltöztetem ezt a szegény párát. (Lásd harisnya affér.) Éjszakára nem elég a hálózsák, be is kell takarni a(z éjjel búgócsigaként pörgő) kiskorút. A szobában tilos a pörgés. Ebéd előtt nincs keksz. Viz sincs. Tilos ez, tilos az, azt nem szabad, ezt nem szabad, mindent megengedünk, nem lesz ez igy jó, nem lesz az úgy jó... A mi országunkban. A mi lakásunkban. A mi gyerekünknek. WTF, őrület és társai, gyertek.  

Szilveszteri bazmeg

Jajj olyan rossz most, mert itt van ugye AV anyukája és senkinek nem tudok panaszkodni róla. Aranyos alapvetően, de olyan, de olyan nem talpraesett, hogy az valami borzalom. Nem tudom, hogy ez a korral jár-e, de olyan kevéssé kreativ, hogy a falat kaparom tőle néha. Például nem találja, hol a pohár. Bazmeg, mégis hol lehet egy pohár, a fürdőszobában? Tudja, hogy állunk ehhez a dologhoz, mert ezerszer elmondtuk már neki, hogy érezze magát itthon, ne legyen már vendég itt, használjon bármit, kutasson, szabad, a vibrátorokat úgyis eldugtuk, szóval hogy ne ugráltasson már minket fel minden kis hülyeség miatt, de nem, de nem, szinte egy lépést sem tud tenni a lakásban nélkülünk, röhej komolyan.
Emellett szerencsétlen olyan lassú, mint egy csiga, őrület... Már tegnap este mondta, hogy ma reggel bemegy a városba nézelődni, P. fél 8-kor kelt, ehhez képest 11-ig csak tötyörgött, hogy jaj, jaj, indulni kéne, igy-úgy, fél 12-kor elindult a buszmegállóba, majd 12-kor csöngetnek: visszajött, mert a busz nem állt meg előtte, mert nem tudta, hogy le kell inteni. Itt már majdnem sirtam kinomban. Angol tanár, volt itt vagy tizszer már és bakker azt állitja, hogy ő erről még sosem hallott, hogy Dublinban inteni kell a busznak. Hihetetlen. Anyu, aki egy szót sem beszél angolul, úgy közlekedik a városban, mint aki itt született, ő meg... (Végül bevittük mi kocsival amúgy.) Aztán három órája készit vacsorát (update: fél 5kor kezdte és fél 9-kor ettünk)... Fasirt lesz rizzsel.
Most tök úgy érzem, hogy elcsesztük a Szilveszterünket. Megint. Ha én főztem volna, 7kor szépen, mosolygósan megvacsiztunk volna (leves, főétel, desszert), mint karácsonykor és kész, nincs gond. Azért engedtem egyedül, hogy ő főzzön, mert úgy gondoltam, hogy AV eszi az én főztöm eleget az év folyamán, hátha szeretné, ha egyszer egy évben olyan legyen az ebédje / vacsorája, mint amilyen rég volt... Én hülye. Verem. A. Fejem. A. Falba.
Miért nem tudok soha, semmiből tanulni, miért?*

* Ez a csigaság / bénaság régi vitapontunk AV-vel is amúgy, hasonlit az anyjára ebben (is meg amúgy abban is, hogy egy lépést sem tesz szivesen anélkül, hogy engem ugráltatna, lásd az" átcserélem én a pelust szivesen, de csak ha idehozod a törlőkendőt meg a pelust is, jajj, törlést kérek a homlokomra, dobd már ki légyszi ezt a használt pelust, ha már úgyis állsz, te jobban tudod, hová való" vitáinkat), szóval ő is ilyen lassú, valószinűleg ez örökletes, nagyon kiváncsi vagyok, P. milyen lesz, nagyon bizom benne, hogy rám ütött, különben én agyf*szt fogok kapni tőlük pár év múlva. (A *-os rész leirása alatt 3x (háromszor) álltam fel, mert hol van ez**, hol van az, hol van amaz.)

** A tejföl. A tejföl baaaaaaaaaaaaaaazmeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeg. A HŰTŐBEN. (A többit már nem is tudom, tudattalanul cselekszem ma már csak, úgy döntöttem.)

Rajongóm van

Milyen jellemző már az, hogy egyetlen sms-t kaptam most az új év miatt, de aki küldte, annak a száma nincs benne a telefonomban, ergo nem tudom, ki is volt ez a jó arc.
Hm.
Mondjuk tudom, miért nem kapok jókivánságokat, mert biztos mindenki tudja, hogy akárhányszor meglátok a fb-n egy Nagy Közös BUÉK-ot, mindig röhögnöm kell kinomban, hová fajult ez a világ.
Azért mindenkinek BUÉK...

Közjáték

Néha nem értem az embereket, komolyan.
Van ez a Kreativ Lány, kicsit furcsa gondolatokkal, aki meg van győződve a saját igazáról, ellentmondást épp ezért nem tűr, ha valaki nem ért egyet vele, az még nem érte el azt a szellemi magasságot, mint ő. Én a magam részéről tök nyitottnak érzem magam, olyan értelemben, hogy elfogadom, ha valaki másként gondolkodik (nem azt fogadom el, amit mond, hanem hogy van olyan, hogy valamiben mások vagyunk, nem mondom, hogy neki van igaza, de azt sem, hogy nincs), ehhez képest most mégis észrevettem, hogy Fekete Báránynak kiáltott ki, én nem olvashatom, ő nem olvas egyik percről a másikra és zavarja a hiúságomat a dolog, hogy mire ez a Nagy Változás?
Nem értem, miért pécézett ki, mikor sosem reagáltam rá úgy, hogy ó, hát te tök sötét vagy és sosem idegesitettek a megnyilvánulásai, nem úgy, mint a mostani Nagy Lieblingjét...
Jó, annyira nem hat meg a dolog, hogy 7 ember helyett ezután 6 fog olvasni, na bumm, csak pislogok, hogy most mi van, mit csináltam?
Egyébként ennyit az illető Nagy Emberismeretéről, hát basszus azt sem veszi észre kit bosszantanak a megjegyzései és kit hagynak teljesen hidegen. Eh.  

Ja és ezt csak azért irtam le, hogy most az év utolsó napján elengedjem ezt az energiaelszivó töprengős üzemmódot és sok-sok erőt kivánjak magamnak ahhoz, hogy a jövőben ne akadjak fel minden kis szaron és ne foglalkozzam számomra ismeretlen emberek véleményével. UFF.

Gyors programos

27-én reggel elautóztunk a rathfarnham-i kastély játszóterére és fél órányi csúszda után úgy döntöttünk, hogy inkább sütizünk egyet a kastély teaházában. A múltkori rossz muffin helyett most scone-t kértünk és isteni volt, nagyon fog hiányozni ez a fajta teázós élmény, ha egyszer elmegyünk innen. Délután Blanchardstown-ba mentünk, mig AV és az anyukája P.-vel a Dealz-ben tomboltak, én házvezetőnőként a Lidl-ben beszereztem minden fontosat. Az este P. használati utasitásának átadásával telt, majd péntek délelőtt összeszedtük magunkat, bedobáltunk pár dolgot a bőröndbe és nekivágtunk az országnak.  

Karácsony 3

Karácsony 2. napja nem telt valami fényesen, mert délelőtt összevesztünk azon, hogy közöltem, hogy utálom, hogy mindig kupi van a konyhában és ez csak engem zavar, tök szeretném, ha egyszer nem nekem kéne kipakolnom a mosogatógépet (igen, én ilyen  nyafka vagyok, tudom, mosogatni még szarabb) és nem nekem kéne azonnal újra telipakolni a mosogatóban, konyhaasztalon, pulton, bárhol leledző koszos cuccokkal; mire AV bevállalta, hogy oké, akkor ő most az egyszer ki- és bepakol, de előtte még gitározik egy kicsit. Ez a 15 perc halogatás engem úgy felhúzott, hogy hihetetlen. Utálok rendetlenségben létezni, megbolondulok a káosztól, ezért sem lesz több gyerekem, mint kettő, egyszerűen agyf*szt kapok a kupitól. És miután ebben a családban csak én vagyok rendmániás, az egész életem egyadta pakolás és hogy egy nyilt kérés ellenére AV még most, Karácsony szent napján sem volt képes csapot-papot otthagyva segiteni mintegy megköszönve az egész éves ténykedésem, hát az nagyon felidegesitett. Mikor mondtam neki, hogy ez mennyire zavar, akkor persze előjött a Mit b*sztatsz? lemez (a b*sztatás oka egyébként az esetek 90%-ban az, hogy ne az ablakpárkányon hagyja a koszos poharait, hanem vigye ki legalább a konyhába / ne szanaszét dobja le a ruhát, ha már kitalálták a szennyestartót / ha előszed valamit azt tegye vissza a helyére stb stb stb), no szóval innentől kezdve végig ment a duzzogás mindkettőnk részéről. Ennek ellenére délelőtt elsétáltunk a Herbert Parkba kacsát etetni, majd maradékot ettünk: P. rántott húst, én a baconos-tejszines tésztát, AV-nek meg sütöttem pár palit. Délután fáztunk, úgyhogy csak autóztunk: elmentünk egészen Portmarnock-ig megnézni az Eccentric Orbit-ot, ahol ki is dugtuk az orrunkat a kocsiból, el is sétáltunk a szoborig, majd láss csodát, a szél visszafújt minket az autóhoz... Begurultunk Malahide-ra, megálltunk egy Sparnal, én kiugrottam és vettem három péksütit meg magamnak egy tejes kávét és hazaautóztunk. Este takaritottunk, mert AV anyukája az esti géppel jött, tegnap fél 12 óta tehát négyesben tengetjük az életünket itthon. (Mondjuk már nem sokáig, mert holnap, ha minden igaz, mi elmegyünk 3 napra telelni, hurrá.)   

Karácsony 2

Karácsony ide vagy oda, az előbb - 45 perc kézfogás után - úgy jöttem ki P.-től, hogy leszarom, mit gondol, én többet vissza nem teszem a lábam ma a szobájába, mert a tököm kivan azzal, hogy benn vagyok majd' 1 órán át, 1/4 10-től 10-ig és nyitott szemmel forgolódik, áll fejen az ágyában ennyi idő után is. Mikor kijöttem, természetesen elkezdett valami ordenáré műsirást, jajongott is meg minden, hogy kellőképpen teátrális legyen, én viszont ráripakodtam, hogy ha még egy Anyát hallok ma, felhivom Santát, hogy soha többet ne hozzon ajándékot, mire láss csodát, egy mukk nélkül elhallgatott és azóta pisszenés sincs. Elég szégyenletes zsarolás volt ez a részemről, tudom, de bazzeg mindennek van határa, az én türelmemnek meg végképp. Egész nap pörgött. De szó szerint. Mintha atombombát tettek volna a hátsójába, fel- és le rohangált egész nap, ugrált az ágyon és az idegeinken és nem mellesleg: be nem állt a szája. Kezd kétségbe ejteni a dolog, hogy komoly férfiembör létére folyton dumál. Nem tudunk meghallgatni egy karácsonyi zeneszámot (nem, nem koncertet, egyetlen kis 2 perces nótácskát) anélkül, hogy ne próbálná túlénekelni vagy ne igyekezne közölni valami roppant fontosan legalább huszonötmilliószor. (Ha! Peti hallja, esik eső. Igen, esik. Peti hallja esik eső. Aha. PETI HALLJA ESIK ESŐ. Hát igy.)
Na mindegy, napközben elég jól birtam, de igy estére totál besokallok a dolgaitól.
Délelőtt - miután csináltam egy baracklevest - amúgy voltunk Dollymount-on, majd átmentünk Howth-ra és bár a tengerparton nem szállhatott ki, mert baromi hideg volt, a kikötői játszótéren szélnek eresztettük, hogy rohangásszon kicsit. Délután aludt egy órát, majd újra kocsiba szálltunk és elmentünk Poolbeg-re, majd Sandymountra, ahol ismét szaladgálhatott és rémisztgethette kicsit a kutyákat. Este csináltam kókuszkockát és ennyi, el is telt a mai napunk is...

Képes

Karácsonyra szép haj kell, hiába minden:

 "Lehet, hogy ma jön Santa, tudtad?"

Kedvenc ajándék:

 

25-e délelőtt, Dollymount beach:

Van, aki nem szállhatott ki:

A Maksa-féle Tűzoltó állomás Amerikából:

Karácsony 1

Mi más. Ott hagytam abba, hogy P. lázas lett estére. Szuper. Fél 10 körül aludt el, mi pedig némi netezés után akcióba léptünk. Én szépen becsomagolgattam AV ajándékait, ő meg összeállitotta a fát, úgyhogy 11-re egy szép kis műfenyő került az asztalunk szélére. Az éjszaka a láznak köszönhetően gázosan telt, 3 körül P. átjött hozzánk fetrengeni és kb 5-ig forgolódott, csikizett, nyugtalankodott és kétszer el is kurjantotta magát, hogy almalét kéjek. 5-kor elaludtunk végre mindhárman és fél 9-kor keltünk. Ugyan reggel még 38 volt P. láza, ez cseppet sem látszott rajta, mert mint az őrült rohangált a lakásban (nem tudom, mondtam-e már, de ha a folyosói cipőtartótól elindul és elfut a nappali végéig, az van vagy 16-18 méter, no ezt a távot úgy százszor lesuhanta, csak úgy, brahiból, oda-vissza, oda-vissza, mint akinek elmentek otthonról és akkor arról még nem szóltam, hogy tiz-tizenöt percenként beszaladt a hálónkba, hogy mint a gumilabda pattogjon tizet-huszat az ágyunkon, majd folytassa az ámokfutást a nappaliban), no szóval buli az volt ezerrel az A csapat részéről, mint látszik, P. teljesen felpörgött a fenyőfa puszta látványától is. 
A B csapat, azaz AV, mig P. őrültködött, én meg hajat mostam, orvoshoz ment... Nem emlitettem, de március óta cseng a füle illetve zúg és bár már három orvos is látta ez ügyben, egyik sem tudott eddig semmit mondani, mi lehet a baj, most viszont, miután pár napja már nem csak morajlik valami belül, hanem tompán is hall a Rossz Fülére, úgy gondolta, elnéz megint egy dokihoz, hátha ez most más miatt van, mint az eredeti csengés és kap valami cseppet, gyógyszert és hipphopp elmúlik a probléma a csengéssel együtt. (Az igazat megvallva tudjuk ám, hogy MRI-re van szükség, mert "kivülről" nem látszik semmi az eddigi orvosok szerint, igy nem lehet tudni, mitől van ez az egész, de hála az isteni ir egészségügynek, októberben márciusra kapott csak időpontot... Természetesen ez a fizetős MRI-re vonatkozik: 300 euró a vizsgálat, de sebaj, mert úgyis 5 hónapot kell várni rá. Na erről beszéltem. Röhej a köbön.) Mindenestre, hogy "megnyugtassuk" magunkat, hogy minden tőlünk telhetőt megtettünk, 24-én délelőtt elnézett még egyszer a GP-hez , de gondolom mondanom sem kell, hogy nem kapott se cseppet, se gyógyszert, csak a szokásos Mindent bele Kovács néni biztatást azzal a számunkra már jól ismert diagnózissal, hogy kérem ez bármi lehet, lehet egyszerű fülcsengés, de akár agydaganat vagy sclerosis multiplex tünet is. Hurrá.
A ház ura a délelőttöt igy nem itthon töltötte, 11re ért haza a dokitól, addig én takaritgattam kicsit, beszéltem Anyuékkal és kerestem a karácsonyi hangulatot, de az ajtó mögött nem néztem... Ezután a fiúk feldiszitették a fát (a hangulat bekopogott), én P.-nek összeütöttem egy kis sült krumplit egy fasirttal, majd egészen addig takaritottunk, mig 2 körül el nem aludt Őfelsége. Ekkor AV elment a Tescoba hozni még ezt-azt, én pedig becsomagoltam P. ajándékait is, végig attól tartva, hogy most fog rám nyitni a kis disznó. Nem nyitott. Mikor AV megjött, ő is becsomagolta az én ajándékaimat és végre ebédelhettünk. Eddigre már kopogott a szemünk az éhségtől, úgyhogy szépen degeszre ettük magunkat tárkonyos levessel, isteni volt. Ezután P. felkelt, megmértük a lázát és miután csak 37,4 volt, ünneplőbe öltöztettük őt is és magunkat is és lecsaltuk a parkolóba, hogy nézze meg a kölcsön kocsit. Mig az XY kromoszómások a gyerekülést szerelgették, én valami ürüggyel lemaradtam és a fa alá csempésztem három dobozkát, majd utánuk szaladtam. P. teljesen el volt foglalva a kis kék autóval ("a ződ jobb vót"), észre sem vette a cselt. Kiautóztunk a tengerhez, megkukkantottuk a(z évek óta) kedvenc karácsonyos házunkat (kép fenn), majd hazajöttünk és hagytuk, hogy P. nézzen be a fa alá elsőként. Hát mit ne mondjak, látni kellett volna, milyen képet vágott, hogy itt járt Santa, nem akart fotózkodni sem (ez nála oltári nagy szó), csak tépte-szaggatta a papirokat, hogy lássa, mit is kapott. Miután az első sokk lecsengett, ettünk egy-egy szelet joghurttortát, majd mig AV és P. kirakták a Nagy Pázót, én megsütöttem a sajtos bundás csirkemellet és főztem rizi-bizit. A vacsora viccesen telt, ettünk-ittunk-mulattunk, majd az este hátra levő részében fotózkodtunk, játszottunk és beszéltünk az otthoniakkal.
Annak ellenére, milyen nyögve-nyelősen indult, remek kis Szentesténk lett végül és bár azt sajnálom, hogy a zord külső körülmények úgy játszottak össze, hogy csak azt vettem észre, hogy no, még nincs karácsonyi hangulatom, hopp, már el is múlt az ünnep, azért örülök, hogy végül összehoztunk P.-nek és magunknak is egy kis örömet és boldogságot.

Gondolatok

Olyan gáz, ez nekem ilyen feldolgozandó problémám szerintem, hogy tök rosszul érint a tudat, hogy ma estétől csütörtök reggelig minden bezár. Se egy bolt, se egy teázó, se egy semmi. Nem mintha mennénk bármerre, de akkor is, maga a tény, hogyha akarnánk sem tudnánk kimozdulni, nagyon idegesit.
Ezen kivül eszembe jutott, hogyha még egy közösségi oldalra regisztrálok, a Magamról részhez tuti azt fogom irni, hogy Az az Illető Vagyok, Aki Sosem Fogja Kipróbálni a Zumbát, ha Géppuskát Tartanak a Fejéhez Akkor SEM.

Hétvége 2

Azaz a vasárnap, azaz ma.
Hogy megkönnyitse az életet, tegnap este olyan orkán támadt ránk, hogy alig birtunk elaludni, úgy süvitett. A szél délelőtt sem állt el, de mi bazi nagy hősök vagyunk, úgyhogy elmentünk vásárolni, gyalog, de P.-t szigorúan a babakocsiba parancsoltuk, mert két lábon elfújta volna a szél. Rá azért volt szükség, mert nem volt itthon se viz, se tej és egyikünk sem vállalta, hogy hazacipel 15-20 kilót itéletidőben, annyira viszont nem akartunk csövesek lenni, hogy elvisszük csak a babakocsit és abban cigöljük haza a cuccokat. Jött hát P. is, alibinek.
Ebédre főztem egy borzasztó pörköltet tésztával, majd délután sütöttem karácsonyi muffint (saját recept, beza) és 4 körül nekiindultunk a karácsonyi vásárnak. Eddigre gyengült a szél, ámbár bazi hideg lett és különben is jól összevesztünk, mert AV csak a ház körül akarta megfuttatni P.-t, mondván egy gyereknek nem program a karácsonyi vásár (!), inkább ők lemennek és én takaritok vagy forditva, de közöltem, hogy elmehet a tudjukhova, mi most már össze vagyunk ragasztva az ünnepekre, lefosom, ha porcicák kergetőznek, nem fogok itthon suvickolni, mig ők sétálnak és arra sem vagyok hajlandó, hogy megint, mint az év 365 napján én tötyörögjek az utcán P.-vel, egyedül, úgyhogy ha program A GYEREKNEK a vásár, ha nem, jönnek velem, mert már nagyon utálom ezt a karácsonyt igy is, ne legyen már még szarabb a hangulat, mint amúgy is a rohadt kocsi miatt. Nagy vidáman nekivágtunk hát a városnak, de előtte megbeszéltük, hogy ciki nem ciki, kölcsönzünk egy autót az ünnepekre, mert nem elég, hogy nincs kihez mennünk vendégségbe, kocsi nélkül ülhetünk otthon, mert az idő is egy fos, esik, fúj a szél, gyalog kimoccanni nem tudunk, a tömegközlekedés kvázi áll, mig ha van autónk, kiautózhatunk a tengerhez és szagolhatjuk az ablakon át a tengerszagot, két ünnep között el tudjuk vinni játszóházba P.-t, egyszer-egyszer el tudunk menni teázni egyet a városba és különben is, egy kis joyride mindhármunkat fel tud dobni bármikor. Úgyhogy 600 euró vagy nem 600 euró, kocsi kell. Először andalogtunk hát a vásárban (Dublin egyik legnagyobb vására, kb tizedakkora, mint egy pesti karácsonyi vásár), vettünk egy adag sült krumplát, mert P. megkivánta, majd felültettük az Urat egy körhintára is és egy kör után mi elindultunk a Darthoz, AV meg ment a buszhoz, hogy elhozza kocsit. Miután hazaértünk, elkészitettem a karácsonyi tortánkat (epres joghurttorta gyömbéres-csokis alapon) és a tárkonyos levest, ami holnap az ebéd lesz.
Este P. 8-kor elkezdett vetkőzni, hogy megy fürdeni (ez fél órával hamarabb van, mint a normális), megmostuk a haját is, hogy szép legyen holnapra, majd miután közölte, hogy fáj a feje, megmértük a lázát és 39-nél állt meg a mutató.
Boldog karácsonyt mindenkinek.      

Hüpp

A buszon befelé amúgy tök jó volt, elmerengtem a múlton, hogy már 4 éve voltunk Dániában, hogy milyen vicces volt az advent Koppenhágában, hogy mennyire másképp láttuk még akkor A Nyugatot, mint most, hogy milyen tapasztalatlanok és fiatalkák voltunk, hogy hogy kinyilt a világ, ott és akkor.
Aztán eszembe jutott az első év itt, hogy milyen jó kis társaságunk volt: itt volt a Zoli, a Mártiék, az Anna, a Viktor, a Petiék, a Gáborék és mi. Elsőként Zoli pattant meg Amerikába, mikor ő lelépett, véget értek az esti kártyapartik, mert mindig nála gyűltünk össze, aztán elment a Viktor is, aki mindig kicsit kilógott a sorból, szóval igazán fel sem tűnt, hogy Hongkongba távozott, aztán mentek a Petiék (Franciországba), majd végül idén a Gáborék is, ők hazaköltöztek Pestre... Anna kis kelekótya, folyton késik, ez idegesit, szóval maradtak a Mártiék, akik egyre normálisabbak, náluk voltunk múlt vasárnap...
Az igazat megvallva Zoli és Gábor hiányzik a legjobban, mert velük nagyon egy hullámhosszon voltunk. Zoli olyan igazi vidéki fiú, ha rá gondolok, mindig egy malacszaros gumicsizma jut eszembe, de ezen tuti nem sértődne meg. Nem szégyelli, honnan jött és büszke rá, hová jutott. Őszinte, rendes gyerek, megérdemli. Mikor megtudta, hogy hamarosan jön P., könnyes lett a szeme a meghatottságtól. Akkor még itt volt. Aztán 2010 elején már nem. Gábor meg... Hát ő Gábor. Ő volt AV legjobb barátja itt. Kicsit nagyképű, kicsit felvágós, de a szive mélyén egy bizonytalan kisfiú, amit sosem vallana be. Hirtelen haragú, beszólogatós, igazi "rosszfiú", akire tapadnak a nők. Ő mutatta először, hogy létezik olyan, hogy Zorall és bejött a kórházba meglátogatni, mikor P. megszületett...
Hiányoznak.

Hétvége 1

AV végül 2 körül ért haza, kiderült, hogy valóban az immobiliser a rossz, 700 euró, ha kicseréltetjük. Magát a kocsit (ha menne, haha) jelenleg 1000 euróért tudnánk eladni, adva van hát a dilemma, mit csináljunk: költsünk rá 700 eurót egy 1000 eurót érő tizenéves kocsira vagy adjuk fel és próbáljuk eladni roncsként. Én hajlok az első verzió felé, mert egyrészt nagyon a szivemhez nőtt ez az autó, vele tanultam meg vezetni, könnyű kezelni, jól gurul, jól fordul, érzékenyek a pedáljai, nem kell durván nyúlni hozzá, hogy működjön, másrészt pedig hányok a XXI. század mentalitásától, hogy egy kis szar alkatrész tönkremegy egy bazi nagy autóban és az egészet a sutba vágjuk emiatt; viszont nem tudom, jó ötlet-e egy idősödő autóra ennyit költeni, mikor előfordulhat, hogy pár hónap és tönkremegy a váltó, a motor, a ki tudja mi és kezdődik minden elölről... Eh.
Délután amúgy nekivágtam a városnak, hogy a Lidl-ből hazacincáljam a legfontosabbakat (csemegeuborkát és viszonylag normális zöldségeket csak ott lehet kapni - jaj, ezt már ezer éve akartam irni, múltkor egy Tescos paradicsomot a hűtőben felejtettem és bazzeg 2 hónap után sem rohadt meg, pont ugyanúgy nézett ki, mint mikor megvettem, azért ez komoly, nem?) szóval elszerencsétlenkedtem magam a központba (azért én, mert mondtam, hogyha még egy délutánt bezárva kell töltenem kettesben P.-vel (ugyanis bár 12 fok van, esik rendületlenül, éljen a tél), én felakasztom magam), de bár ne tettem volna, mert még csak mélyebb depresszióba űzött a látvány, ami ott fogadott. Millió, nem túlzok, millió ember a bevásárlóutcában, de annyi, hogy lépni nem tudsz, mert 1) az amúgy is szűk utcába betelepedtek a gagyi árusok, akik mindenféle szart árulnak az esőben 10 euró alatt 2) az ir adakozó népség és ilyenkor két méterenként állitanak meg az adomány gyűjtő vödröket rázó emberkék és 3) ilyenkor van igazán keletje az utcazenének, úgyhogy itt egy rockbanda nyomja a Fairytale in New York-ot, ott egy kis kórus ad elő karácsonyi áriákat, amott valaki trombitál... Igy leirva egész hangulatosnak tűnhet a dolog, de nem, nem az, k*rva gáz látni az utolsó pillanatban kétségbeesetten vásárlók képét, akik őrült tekintettel próbálnak előrejutni a fullasztó tömegben és hangzavarban ezernyi papirzacskóval a kezükben... Tiszta utolsó itélet érzésem volt, komolyan, vártam, hogy no most, most már tényleg megnyilik a föld és véget ér ez a szar körülöttünk, mert ez igy iszonyú, tényleg nincs isten, ha ezt igy engedi, hogy ilyen legyen a világ... Percenként megfogadtam, hogy jövőre már szeptemberben nekikezdek a karácsonyi készülődésnek, októberre mindenkinek megveszem / elkészitem az ajándékát, mert ez igy ultraszégyen. Miután ide-oda azért benéztem, végül nem vettem senkinek semmit, bezúztam a Lidl-be, betettem a legfontosabbakat és alig vártam, hogy kikeveredjek a bolondokházából. Hangulatos karácsonyi andalgás? Forralt bor meg kürtős kalács? Hó meg meleg kesztyű? Pf. Baromság.

Finomitás

Ja és ez az év végi rosszkedv nem ám amiatt van, hogy jajj, nem leszünk kész, mert kit érdekel, egyrészt magunk vagyunk a világ közepén, másrészt meg volt már olyan, hogy a Burger Kingből való sült krumplit ettünk Szenteste és nem igazán zavart a dolog, örültem, hogy élünk; hanem mert a karácsony az olyan meghitt, nyugodt, családias és összebújós, nem?
Ehhez képest nem elég, hogy év közben minden napomat a magánnyal harcolva küzdöttem végig P.-vel reggeltől estig; még ilyenkor sincs semmi társaságom: szeretnék készülgetni, tervezgetni, diszitgetni, várakozgatni, mint egy Család, de ehelyett megint és megint és megint itt ülök teljesen egyedül, miután P. végre elaludt egy órára és nincs senki, akihez egyetlen szót is szólhatnék.  

Ja de hogy ez miért is jött elő

Hát azon kivül, hogy mindig téma, jó szar napunk is volt és mélységesen belesüppedtünk az önsajnálatba. (Elsősorban én persze.) A legnagyobb szivás, hogy kiderült, hogy a kocsi valószinűleg menthetetlen. Ma kijött egy ipse megnézni, hányadán állunk (sehányadán) és vagy az immobiliser krepált be végképp vagy a fedélzeti computer vagy mi és ezért nem lehet egy métert sem tenni vele. Olyan igazságtalannak érzem ezt: van egy tökéletesen jól működő autó, jó a motor, az akksi, a váltó, a mit tudom én mi, de tönkremegy benne egy kis szar fémdarab, az agya és 2000 eurót rá kéne költeni, mikor az egész volt annyi... Ráadásul persze mindez karácsonykor derül ki, mielőtt bármilyen vásárlást is intézhettünk volna, szóval remélem tényleg nem jön a világvége, mert fél nap alatt éhen pusztulunk, ugyanis semmi nincs itthon. Persze normális országban nem lenne tragédia a kocsinélküli lét, de itt meghalunk autó nélkül az előzőekben kifejtett fos tömegközlekedés miatt és amiatt, mert az elérhető árú boltok (Lidl, Dunnes) tök messze vannak tőlünk, hát onnan hogy az istenben hordjuk haza a nagybevásárlást gyalog?! Egyszóval remekül állunk a karácsonnyal, kocsi nincs, kajának való nincs, ajándékot tegnap ugyan vettem 1-2-t, de azok kis semmiségek igazán. Ja és természetesen tök kosz is van, mert P. mellett nem lehet takaritani*, mert mindig segiteni akar, de abból csak még nagyobb kosz és rendetlenség lesz, őt viszont nem tudom kipaterolni a házból, mert Itt Lakik és senkire nem lehet rábizni egy fél órára sem, mert egyedül vagyok, mint az ujjam, az utánfutóm hozzám van nőve, AV ha nem dolgozik, akkor valami extra fost csinál, itt egy jótékonysági koncert, ott a huszadik céges vacsora / vetélkedő / tököm tudja, mi, én meg minden este úgy fekszem le, hogy na, ma sem haladtunk semmit természetesen.
Komolyan mondom, gyáva vagyok és gyenge, de tisztára sajnálom, hogy ma sem lett világvége, mert ez az évek óta tartó egyhelyben topogás totálisan kikészit.

* nem, éjszaka sem lehet, mert az ember nem áll neki 10kor porszivózni, főleg úgy nem, hogy a gyereke úgy alszik, mint az űzött vad és minden szarra felébred

Szokásos

Úgy tűnik, lassan össze kéne szedelőzködnünk innen, minden jel erre mutat... AV-nek szerdán volt a főnökével megbeszélése, merre tovább, ő nagyon javasolta San Francisco-t, oda akár januártól mehetnénk (haha), én viszont irtózom Amerikától, úgyhogy szevasz. Mivel csak angolul beszélünk, London is szóba jött, az is mehetne viszonylag simán, de most költözzünk át egy hasonló gondokkal küszködő országba, mint ahol most vagyunk, ahol ráadásul jóval többen laknak és igy jóval több az erőszak is Dublinhoz képest (ahol mondjuk naponta leszúrnak valakit)? Eh. 

Az, hogy lépnünk kell, régóta aktuális, nem szeretnénk itt megöregedni, ez egyre biztosabb és naponta jönnek a megerősitések, hogy ajjajj, ez igy nem jó... Az egészségügyi helyzet Damoklész kardjaként folyamatosan fölöttünk rezeg, ha nem gondolunk bele, mi van, ha valamelyikünk megbetegszik, ne adj isten jön valami baleset, egész jól elvagyunk, de ha eszünkbe jut, hogy itt egy tüdőgyulladás is halálos itélet lehet, kicsit beszarunk. A tömegközlekedésről szintén beszéltem már elégszer, borzalom, most, hogy az előbb leirtam, hogy a játszóházból haza kellett gyalogolnunk esőben megint beugrott, hogy ez egy katasztrófa, hogy 30-40 perces utakat az ember inkább legyalogol, ha cigánygyerekek potyognak az égből akkor is, mert hamarabb hazaér két lábon, mintha (nem létező) buszokat keresgélne és várna fél órákat és akkor még nem szóltam a szolgáltatásokról (gyerekes programok, bölcsik, sportok, internet stb), amik jókedvünkben megmosolyogtatóak, egy-egy rossz nap után viszont kifejezetten idegesitőek... Aztán tegnap 8 körül jöttem haza és bazzeg a központ... Rég jártam otthon, de szerintem kizárt, hogy Pest közepén (és most a Váci utcáról beszélek, nem a Corvin közről) felhúzott kapucnis huligánbandák támasztanák a falat, részegek meg drogosok dülöngélnének tiz méterenként és férfiak orditoznának a nőikkel artikulálatlanul... Szóval ez is elriaszt rendesen attól, hogy hosszútávon Irországban gondolkozzunk. 

Jelenleg haza sem mennénk viszont, a fejetlenség meg a rosszindulat közepébe, de mit tegyek, ha itt sem jó? Otthon mellett szól az, hogy ott a család, szuper az egészségügy és a tömegközlekedés és valószinűbb, hogy kapnék a végzettségeimnek megfelelő munkát, de basszus az otthoni mentalitás annyira, de annyira nem hiányzik... 

AV végül belőtte az elkövetkezendő öt év tervei közé Németországot. Hm. Érdekes évek állnak előttünk... 

Nevek, arcok, helyek

• Annyira birom P. szókincsét, valóban olyan, mint egy szivacs, imádom, hogy olyanokat mond, hogy például, mondjuk, hát szóval, na szóval meg jajj, el is felejtettem mit akartam és Petinek kis dolga van... 
• Számomra döbbenet, hogy tisztában van vele, hogy egy szó magyarul vagy angolul van-e, bár nem kéne ezen annyira meglepődni, hiszen az nyilvánvaló, hogy 1-1,5 éves kora óta mindent ért magyarul, szóval egy-másfél év alatt simán rájöhetett, hogy amikor tudja, mit hall, az magyarul van, amikor meg nem, az meg angolul, no de mikor azt mondja Emer-nek dühösen, hogy Peti magyarul beszél, pont no az már olyan furcsa érzés. (Mikor az emlitett mondat elhangzott egyébként, előtte néhány sindarabot is szegény csajhoz vágott, hogy tudja, hányadán állnak. Ciki.) 
• A What's your name / How old are you / Where do you live kérdésekre már tök szépen felel és a dizzy, car, tree, star is megvan neki, no meg persze tudja 1-10-ig a számokat: érdekes módon, ha lát egy számot, azonnal mondja angolul, véletlenül sem a magyar nevét használja, hanem azt, hogy tú, fór, szepi vagy éppen éjt. 
• Tud betűzni. Ez most már biztos. Tegnap ebédnél az előtte lévő ásványvizes üveg feliratát kezdte el lebetűzni, valami oknál fogva visszafelé (mindent visszafelé betűz). Kussban hallgattam végig, mikor először közölte, hogy kéj-szi-o-ár-mégegyár-i-vi-áj-ár, majd másodszorra fel is vettem a telefonommal, hogy legyen bizonyiték. Vicces. (Anyósom persze kiakadt, minek ilyen kicsi gyereket betűzni tanitani, nem fogja fel, hogy az életben nem tanitottam betűzni, hát valóban minek is tanitanám, egyszerűen napi kétszer nézhet 20 perc youtube-ot és akkor hiába ajánlok neki bármit, ő a number és az alphabet train-t választja különböző verziókban és ennyi, megjegyezte, melyik betűt hogy ejtik, nem mi kényszeritettük rá, hogy dede, tanuljad meg, hogyan kell betűzni 2,5 évesen... Pf. A legjobb, hogy ezt eljátsza a karácsonyi dalokkal is, mondván, minek tanitunk olyan dalokat a gyereknek, hogy Mennyből az angyal, hát komolyan, tanit a hóhér bármilyen dalt is szerencsétlennek, egész egyszerűen hallgatta a szokásos tiz karácsonyi dalt, kiválasztotta az egyiket (esetünkben a mennyből az angyalt) és az istennek nem birom lebeszélni róla, csak azt hajtogatja, hogy jászóóóólbaaan, jáááászóóólbaaan, mert az tetszik neki. De ugyanez volt az Erdő, erdő, erdő-vel meg a Három szabólegények-kel, hogy miért ezeket nótázza a gyerek és miért nem a bújjbújjzöldágat... Bazmeg mert ez tetszik neki, azért.) 
• Szerdán ismét bedöglött a kocsi - épp mikor indultunk volna hazafelé a játszóházból. Fasza volt, az eső csöpögött, egyikünknek sem volt sapkája, hiszen azt hittem, kocsival megyünk-jövünk, úgyhogy P. abszolút hősnek tekinthető, mert egy egész délelőttnyi játszóházazás után szó nélkül hazagyalogolt mellettem az esőben-szélben és csak néhányszor állt meg döbbenten, hogy jajj, hol a zöld autó? ja, nem indult el.

Zsepit elő!

AV 8 éves unokaöccsének idén árulta el az anyukája, hogy nincs Mikulás, nincs Télapó, nincsenek hasonló jólelkű és adományozó lények. A kisfiú állitólag roppantul sirt, de nem azért, mert hogy hazudtak neki vagy hasonlók, hanem mert hogy „mi szegények vagyunk és azt hittem, egyszer egy évben bármit lehet kivánni, bármilyen nagyot és drágát”... (Idén például 150 darabos pókember készletet (?) szeretett volna, ó.) Ami a legszomorúbb, hogy mikor mondták neki, hogy dehogynem, ezentúl is kivánhat bármit, azt válaszolta, hogy nemnem, inkább költsék az öccse óvodájára, az fontosabb. (A tesója beteg, speciális oviba kell járatni.)

Dekor

Tegnap este végre kicsit haladtunk a karácsonyi dekorral, illetve készitettem Anyuéknak egy képkeretet (egyedi tervezés és kivitelezés, nagyon büszke vagyok magamra), amit elfelejtettem lefotózni, viszont már ügyesen fel is adtam nekik délelőtt...
A lakás meg ilyesmi:

Süti

Amúgy meg ilyet sütöttünk ma:

Valami bárány, valami bárány, ha nem tévedek...* A diszités meg egyébként még várat magára kicsit, de igy is jó.

* Ettől meg mindig a hideg ráz. És mi itt voltunk.

Bossz

Ma két gyerekes kiakadást is olvastam és én is csatlakozom, mert vannak dolgok, amik valóban őrjitőek. Engem mostanság az húz fel, hogy:

• mindenki kérdezgeti, hogy miért nem adjuk bölcsibe P.-t, minek a babysitter. Na vajon miért. Mert mondjuk egy fizetésből nem megoldható, hogy 1000 eurónál is többet költsünk egy hónapban arra, hogy a gyerek egy kétes helyen legyen? Én nem tudom, miért hiszi mindenki, hogy 1) nyugodtan turkálhat a zsebünkben 2) az úgy megy, hogy én csettintek és egyből hozzám vágnak egy havi minimum 2000 eurót hozó állást egy országban, ahol a nép 13%-a munka nélkül van 3) minket felvet a pénz és meg sem éreznénk egy ekkora kiadást.
• ha valaki beleszól abba, mit engedünk a gyereknek és mit nem. Az előbb beszéltünk AV anyukájával és miközben játszottunk a kamerával (P. fotózgatott és megmutogatta a műveit), ő szólt, hogy "Ajjaj, P., nem kéne azzal játszanod, mert eltöröd..." Bazzeg ott ültem mellette! Csak el tudom dönteni, mit engedek neki és mit nem... 2500 kilométerről is okosabb természetesen. Hihetetlen.  

Hétvége

Mindazonáltal a(z utolsó) hétvégénk jól sikerült, bár a lakás továbbra sincs tökéletesen kidekorálva és én még mindig nem vettem / csináltam egyetlen karácsonyi ajándékot sem senkinek*, ami meglehetősen feszültté tesz... No de ez van, valahogy majd csak lesz.

Szombaton délelőtt a Phoenix Park-ba mentünk, de ezúttal leakadtunk a kisjátszótéren, mert meg akartam nézni, milyen és különben is, azon a részen van egy kis tó is és gondoltam, majd egy jót sétálunk a környékén. Igy is tettünk. Tűzött a nap, szélcsend volt, úgyhogy egy kis játszóterezés után P. annyit rohangált csak úgy spontán a zöldben, hogy öröm volt nézni. Hazafelé majdnem elaludt a kocsiban (!), pedig 8 után kelt és 1 körül már haza is értünk... A délutáni alvás után összeszedtük magunkat és elmentünk E.-ékhez, mert új lakásba költöztek és meghivtak, hogy nézzük meg még, mielőtt hazarepülnek az ünnepekre. Mikor E.-vel kettesben találkozunk a gyerekekkel, sokkal jobb hangulatúak a találkák, mert a két apuka valahogy sosem találja a közös hangot... Annyira nincsenek egy hullámhosszon, hogy borzalom: B. mérnök, szótlan és kicsit olyan komolykodó, magának való emberke, aki nem igazán érti a viccet; AV viszont egy cinikus, éles humorú és csipkelődős muki, aki hiába határozza el minden egyes találkozásunk előtt, hogy most visszafogott lesz, csendes és titokzatos, nem tudja betartani, ezért folyamatosan dumál, piszkálódik és poénkodik, miután a pali csak kussol és néz. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy N., a kislányuk, aki egy az egyben az apja természetét (és külsejét) örökölte, tipikus álomgyerek P.-hez képest: ül, mosolyog és gyakorlatilag mindent olyan óvatosan és finoman csinál, mint egy pillangó (ezt a kislányt én még az életben nem láttam / hallottam felcsattanni semmiért, sosem sirt még, mikor találkoztunk, ha valamire megkérték valaha is, akkor azt azonnal és jókedvűen megtette, mint egy kis biorobot), no szóval, ha egy ilyen gyerekhez szokott családba beviszünk egy P.-t, aki először is hangos (mig ott voltunk, szokás szerint be nem állt a szája, ha épp nem kommentálta, mit csinál, akkor a twinkle-twinkle-t énekelte maxi gázon), másodszor pedig olyan mint a csik, ide-oda mászkál, mindent megnéz, feltérképez, matat, mint minden normális 2 éves. B. arcán láttam a döbbenetet P. láttán, de miután P. nem rosszalkodott a szó szoros értelemben, csak mondjuk fogott egy kisautót és a városos szőnyegen mint az állat pörgött körbe-körbe a saját tengelye körül, miközben ezerrel brümmögött, majd megállapitotta, hogy jó gyorsan megy az autó, nem éreztem volna igazságosnak, ha arra kényszeritem, hogy csücsüljön le, vegyen nyakkendőt, tegye a kezeit a térdére és hallgasson, mert a vendégségben igy illik viselkedni. Lehet, hogy bennem van a hiba (nem, nem lehet, ez csak olyan szófordulat), de szerintem egy két éves gyerek ilyen: pörög, forog, dumál és ÉL. Ha tört-zúzott volna, ha bármit is tönkretett volna, az más eset. No mindegy, nem szóltak rá vagy hasonlók, csak láttam a szemek összevillanásából, hogy belül elborzadnak P. vadságán, azon, hogy néha ellenkezik, hogy hangos, hogy aktiv. Mindez nekem kicsit rosszul esett, főleg azért, mert P. nem rossz gyerek, nem úgy kell elképzelni, hogy vendégségben ugrál a kanapén, hisztizik, fetreng a földön, ha valamit nem szabad és verekszik... Egyszerűen oldottan viselkedett és kész. Az igazat megvallva, nagyon szeretnék olyanokkal összejárni, akiknek fiuk van, mert körülöttünk mindenki lányos szülő és úgy látom, hogy az egy egészen más világ... Ami egyébként mág kicsit furcsa volt ezen a találkán, hogy bár többször megkérdezték, kérünk-e inni, egy darab keksz, ropi, semmi sem volt... 2 óra után E. elővett egy - nem viccelek - 4x4 centis dobozkát, benne kb 20 darab kis csillag alakú rágcsával és ennyi. Persze, nem enni mentünk oda, de akkor is. Számomra ezek olyan érthetetlen dolgok... Amúgy most úgy tűnik, hogy pocsék volt ez a vendégeskedés, pedig ennyire azért nem volt gáz, csak valahogy olyan szerencsétlenül jöttek ki a dolgok.

Vasárnap elautóztunk Dun Laoghaire-be, a karácsonyi vásárra. Volt kicsit közelebb is, de az csak délután nyitott, ez meg a honlap szerint 11-kor, igy emellett döntöttünk. 11.15-re értünk a tett helyszinére, de még senki sem volt, se árusok, se emberek. Sétáltunk egy kicsit a kikötőben, majd körbejártunk a bódék között, ahol elkezdett beindulni valami igen halovány, majd miután a kacsás hullámvasút tett pár üres próbakört, P.-vel felültünk pörögni egy kicsit. Mivel nagyon tetszett a dolog neki, megengedtük, hogy a másik két körhinta közül is választhat egyet, úgyhogy két perc múlva ott találtuk egy csészében, ami körbe-körbe forgott a saját tengelye körül és mellesleg körbe is ment. Két körhinta bőven elég volt az úrnak, igy miután a csészéből kiszállt, odacsörtetett a mini játszótérhez és mig az apjával csúsztak egyet-kettőt, én elmentem és vettem egy pohárka forralt bort. (1,5 dl 4 euro volt, hmmmm, fasza) Dél körül nekivágtuk újra a kikötőnek, andalogtunk még egy kicsit, majd hazaindultunk. A délutáni alvás után ismét vendégségbe mentünk: AV egyik magyar kolléganője hivott meg minket - igenigen, megnézni az új házukat azelőtt, hogy hazautaznának az ünnepekre... Ha a szombati vendéglátásunk gyérre sikerült, akkor erről a vendégségről csak szuperlativuszokban tudok beszélni: volt házi diós és mákos beigli, rengeteg gyönyörűséges mézeskalács és forralt bor. Bár hazamennek karácsonyozni, volt már fájuk is, igazi, úgyhogy P. teljesen odáig volt a gyönyörtől, annál is inkább, mert a fa tele volt gömbökkel és szaloncukorral... A fa alatt volt neki egy kis ajándék is: egy könyv egy hozzáillő óriás puzzle-lal. Annak ellenére, hogy M.-éknek nincs még saját gyerekük, nagyon jól elvoltunk, beszélgettünk, sütiztünk, iszogattunk, egészen olyan volt, mintha egy baráti délutánon vettünk volna részt. Hazafelé még beugrottunk a Tescoba venni ezt-azt, majd este összeállitottam a mézeskalács tésztáját, karácsonyi ajándékötleteken törtem az agyam és megállapitottam, hogy ismét csak szép kis aktiv hétvégénk volt.

* No túlzok, tegnap este megirtunk pár képeslapot, szigorúan a családtagoknak és csináltam egy szuper pop-up könyvjelzőt is Anyuéknak, nagyon büszke vagyok rá, mert szép lett, de megmutatni nem tudom, mert AV reggel elvitte feladni a postán...

Shut down

Valami közeleg:

• pénteken mikor indultunk haza a boltból, a kocsi immobilisere bekrepált, beindulni beindult a motor, de három másodperc után leállt
• 10ből 8 gyerekes ismerősöm (0-3 éves korúakkal) arról panaszkodik, hogy a gyerek mostanság levakarhatatlan, cipelteti magát mindenfelé
• hetek óta semmi kedvünk enni, sokszor nem is ebédelünk vagy vacsorázunk és simán kibirjuk 
• P. mostanában délután hulla fáradt, semmit nem lehet vele kezdeni, mert dől-borul, tegnap pl fél 10-kor már aludt és reggel fél 9-ig mint a zsák szunyált (ilyet sosem csinált még)
• többen (én is) megállapitották már egymástól függetlenül, hogy mintha nem is 24 órából állnának mostanában a napok, kettőt pislogunk, dél van, hármat pislogunk, este 10

Én szóltam.

Karácsony

Azt hiszem, az itt töltött 4+ év emlékére mindig is ez lesz a kedvenc karácsonyi számom. Ha egy nótával kéne jellemezni az ir népet, ezt választanám*. Brilliáns.
Egy kis háttér.

* No jó, lehet, hogy ezt, de ugye karácsony van...

Most

• Egy héttel elcsúszott a világvége, hiába ez már a Nyugat. Totális sötét (P.: "Késő este van".), szakadó eső és orkán erejű szél. Mondjuk net még van.
• Egyébiránt aki ki tudja mondani, de leginkább le tudja irni (!) azt a szószerűséget, hogy nyamiság, az más gonoszságokra is képes. (Ez most persze nem ér, mert csak szemléltettem.)

Na

Végül csak 2 órát volt MR, mert P. totál bezizzent, hogy nem érti, mi folyik körülötte... Egy idő után csak durcásan tologatta az autóit és nem szólt egy szót sem, biztos, ami biztos alapon. Lehet, hogy a legalapvetőbb dolgokat (pl hagyd abba; gyere ide; autózzunk stb) ezentúl angolul ÉS magyarul is elmondom neki, hogy szokja a legfontosabb dolgokat, mert látványosan szenvedett, hogy nem tud kommunikálni.
Amúgy megvettem a karácsonyi ruciját, ebben a kis horror szerkóban* fogja várni Santa-t:

* mindig rettentő félelmetesnek tartottam, ha egy kicsi gyerekre öltönyt adnak, mert szerintem annyira természetellenes, mindig az jut eszembe róla, mikor az Állattemető végén jön a gyerkőc szikével a kezében és Gyilkolni vágyik; de ez a mellény szerintem tök aranyos, persze lehet, csak a beltartalom miatt érzem igy...

Kilátás

Voltunk ma P.-vel benn a Cégnél ebédelni (AV megsajnált hehe) és bár P. egy falatot sem volt hajlandó enni (a mindig joker rizs például sárga volt és az nem tetszett neki, a rántott hús bundája meg túl borsos volt, ezért azt leszedtem, de magában nem akart csak húst enni stb stb mindennel szemben volt valami kifogása), én azért jól belaktam. Tök jó, mert ilyenkor ki tudok próbálni egy rakás ételt, amire máshol nincs lehetőségem és meg tudom állapitani, hogy no, ezentúl sem fogok szusit / tengeri biszbaszokat / egzotikus ételeket rendelni az éttermekben (már ha járnánk éttermekbe), mert nem izlenek. Bevallom, nincs valami kifinomult izlésem, nem szeretem ezeket a gyanús dolgokat, hiába előkelőek, szerintem szimplán szarok.
Ebéd után felmentünk a 11.-re és mig a fiúk billiárdoztak, én lefotóztam a két régi lakásunkat.
Egyik:

Másik:

Mindig elcsodálkozom, milyen közel laktunk / lakunk a tengerhez légvonalban. Vicces. Who knew? 

Esték

Mégsem töltöm a hét estéit bosszúból máshol, mert hideg van, nincs kedvem kimozdulni, mindenhol fázom.
Kedden este ugyan nekivágtam a Starbucks-nak, mondván ők legalább nem zárnak be 6-kor, mint a többi kávézó, de leültem egy nagy tejeskávéval a kezemben és öt perc kabátnélküliség után rájöttem, hogy ha 18 fok van, akkor sokat mondok. Király. Úgy húzott a hideg a helyiségben mindenhol, hogy vacogtam. Ez amúgy tipikus, gondolhattam volna, hiszen ha az ember moziba vagy mondjuk Burger King-be megy, akkor is alap a sálsapkakesztyűvastagpulcsinagykabát, mert hiába van kinn 5 fok, ezerrel megy a légkondi és baromi hideg van. Bah.
Szóval kedden voltam kávézgatni meg dolgozgatni, de tegnap már itthon maradtam, pontosabban megvártuk, amig Ahmed (ez amúgy olyan vicces, hogy másképp hivhatnának egy török gyereket) elvitte a dobgépet, majd leléptünk a Tescoba vásárolni és este nagy kinlódások közepette megrendeltük a P. második évéből kiválogatott fotókat. (Ez amúgy külön dühöngő posztot érdemelne, mennyire gázosak az ir honlapok, a photobox.ie-n például nem működött maga a képfeltöltés se Chrome, se IE, se Firefox alatt, úgyhogy végül valami nemzetközi cégnél voltunk kénytelenek megrendelni a képeket, de az meg ugye logikusan sokkal többet számolt fel a szállitásért (ez egy rohadt sziget, mindig elfelejtem) illetve ki tudja, mikorra érnek ide a fotók a karácsonyi hajrában... Na mindegy.) 
Ma, elvileg jön Emer (MR)*, kiváncsi vagyok, mikorra ér ide... AV karácsonyi bulin lesz - megint. Ez immár a negyedik összejövetel: egy volt ugye a családi, plusz múlt hét előtt volt a "kis csapat" karácsonya, ez most a "nagy csapat" karácsonya és pénteken volt egy "nagy-nagy" karácsony, ahol mindenki ott volt nagyjából, kivéve persze AV-t, mert elegem lett, hogy mi a jó istennek kell háromszor összejönni ugyanabban a témában ugyanazokkal az emberekkel, akikkel egyébként is az élete 80%-át tölti... (Ez egyébként szerintem hulla szomorú: az átlagember heti 7 napból 5 napot reggel 8-tól este fél 7-ig a családjától távol tölt és bármi más van (teszem azt csapatépités, ilyen-olyan ünnepség) az mind-mind munkaidőn kivül van, vagyis a reggel 8-tól este fél 7-ig tartó Családtól Külön Töltött Idő reggel 8-tól este 10-11-ig tolódik ki... És akkor arról még nem beszéltünk, ha az ember néha olyasmi szórakozásra is vágyna, ahol a barátaival van és nem a munkatársaival vagy ha épp szeretne a hobbijának hódolni... Áh.)

* Ma én is itthon leszek még persze, csinálunk egy kis szótárat a legfontosabb szavakból, kifejezésekből.

Esős délelőtt

• P. legújabb őrülete, hogy mindent, amin kicsit is röhögök, el kell mondani Santának, hadd nevessen ő is. Szerinte telefonon fel kéne hivnom és elmondanom, milyen vicces legény is ő. (Mondjuk az, ez tény.)
• Reggel 8-ig aludtunk, AV már elment, mikor felébredtünk. Nem volt itthon semmi reggelinek való (értsd valami édes izé, fahéjas tekercs, muffin, ilyesmik), úgyhogy elővettem egy Dörmi szeletet (kettő volt, Magyarországról) és előadtam, hogy a Mikulás hagyta itt (ez igy van, elfelejtettem odaadni neki 6-án), mire nem akart bele sem harapni, mig meg nem mutatta az apjának... Szegény ötször végigjárta a lakást, hogy Apaaa, bújj elő!, hiába mondtam, hogy már nincs itthon. (Végül lefotóztam, hogy majd a képet megmutatjuk...) Szipp. 
• Megfogalmazódott bennem, hogy kéne egy mirohadakonyhaban cimű receptes blog, mert én pl mindig az alapján főzök / sütök, hogy körbenézek a hűtőben, megnézem, mi fog hamarosan lejárni illetve felfedezek a konyhában valamit, amiről úgy érzem, már ezer éve ott áll és szépen nekiállok egy olyan receptet keresni, amihez az adott dologra szükség lesz és gyakorlatilag órákat töltök az életemből azzal, hogy hülyébbnél-hülyébb recepteket vetek el és dobok sutba. Hogy megkönnyitsem a dolgom (önző vagyok, magamnak szeretnék segiteni, hogy a már bevált recepteket egy helyre gyűjtögetem), kéne egy blog, ahol rá lehetne keresni arra, mit lehet a leggyakrabban lejáró / tönkremenő élelmiszerekből (pl: tejszin, gomba, sok natúr joghurt, citrom stb) késziteni könnyen-gyorsan, mert én ezekkel úgy vagyok, hogy megveszem őket, hogy ezt vagy azt csinálok, majd persze elfelejtem és pár nap / hét múlva kétségbeesve loholok normális receptek után, mert az eredetit, ami miatt a cuccokat egyáltalán megvettem, már rég elfelejtettem. Hát igy.  

Válogatom

Igen, még mindig, a második évi P.-s képeket. Néha jön egy-egy olyan, hogy szétröhögöm magam:

Ez annyira jellemző kép. 2011. júliusa.

Vallás

Asszem már irtam, de hátha nem, szóval én azt nem birom a vallásos emberekben, hogy vallásosak. Jó, mi? Mert ha én megadom a tiszteletet és azt mondom, hogy "hát bizony szerintem ez igy meg igy van, de ki tudja, nem biztos, lehet, hogy másképp, senki nem tud bizonyosat", akkor Ők miért csapnak le erre rögtön, hogy nemnem, az úgy van, ahogy ŐK mondják? Ettől agyvérzést kapok. Magamban persze, nem nyiltan, mert a vallással nem lehet vitatkozni, pont ezért vallás, tudom, de az ilyen egysikú gondolkodás kinyitja a zsebemben a bicskát, sajnálom, ez van. (Dehogy sajnálom, nem sajnálom én, szerintem én vagyok a normális, a többi meg a helikopter.)
Már a matekban is azt utáltam legjobban, hogy a bizonyitások úgy kezdődtek, hogy "Tegyük fel, hogy..." majd jött egy rohadt hosszú levezetés, aminek a végén kijött, hogy igazunk van. Én mindig megkérdeztem, hogy no de ha nem tesszük fel, akkor mi van? Mi van, ha már a legelső feltevésünk hibás? Akkor az egész hibás, nem? No ilyen ez a vallás-dolog is. Amig a Kezdetet, az Első Felvetést bizonytalan, bizonyithatatlan dolgokra alapozzuk, nincs értelme az bizonygatásnak és a biztos szó emlegetésének.
Most nem? De.

HétközNapok

Tegnap délelőtt vagy 3 órát mászkáltunk a városban, jártunk a Dublin Castle-nél, a Trinity College-nél, a Graftonon és a Nemzeti Könyvtárnál meg Múzeumnál. Mire hazaértünk, nem volt lábam, de nagyon jó volt: sodródtunk a karácsonyi tömeggel, nézelődtünk, beszélgettünk, fotózgattunk.

Ma - bár én be akartam menni a könyvtárba az Énekelgetős Mókára (fél óra összesen, szóval inkább plázázás lett volna belőle, pontosabban az ILAC-ban fellelhető összes kis autó / mozdony / lovacskás körhinta kipróbálása) - P. úgy döntött, autózni óhajt inkább, úgyhogy elmentünk egy közeli játszótérre, a Tranquilla Parkba. A kocsi halál jeges volt, benn is -0,5 fok volt, őrület, mennyi lehetett igy kinn?!

Ja és vasárnap meg ilyet sütöttem a cheesecake mellett:

Omnipotens

Amúgy P. még mindig meg van győződve róla, hogy Mindenek Felett Állunk, rajta ugyanis nem fog a "Ne csináld ezt, mert beütöd magad és fájni fog" fenyegetés, ilyenkor ugyanis lazán közli, hogy apa megjagaszt. Ha próbálom győzködni, hogy nem, ez nem úgy van, az embert nem lehet megragasztani, akkor egy ideig köti az ebet a karóhoz, hogy dede, meglehet, majd átvált arra, hogy akkor jön a ninó autó és elvisz minket. (A hová? kérdésre úgy felel, hogy őőőőő, messzije.)

Amikre büszkék vagyunk és amiben még kéne némi fejlődés

Pontosabban amik miatt büszke lehet P. magára. Csak a rend kedvéért.

• imádom, hogy a boltban nincs apelláta, hogy bontsunk ki és kóstoljunk meg ezt-azt
• birom, hogy nem rontópál, hogy óvatosan bánik a dolgaival
• szeretem, hogy tud suttogni, hogy néha poénból nagyon halkan közöl csak valamit, nagyon aranyos
• szuper, hogy leszokott az itthoni telefonozásról, hiába hagyom szanaszét a telefonomat, nem csap rá és nyomkodja (most csak a kocsiban használhatja illetve ha sokat kell várakoznunk valahol)
• hasonlóképp, nem rinyál a tévéért sem, talán ebben a lakásban még nem is néztünk tv-t, egyszerűen engem sem izgat, gyakorlatilag el is adhatnánk a készüléket, mert minek áll itt 
• nincs már csak virsli evés, szalámi evés, sonka evés, szépen eszik mindenhez kenyeret is

Amiben viszont tovább kéne fejlődnie kissé, az a türelem. Harcolunk vele, küzdünk, de alig látok némi javulást. Példa:
- Nyanya, kéjek mazsót.
- Pillanat, befejezem a reggelimet és hozok.
- Nem. Kéjek MOST.
- Mondtam, hogy mindjárt, nézd, ezt a három falatot még megeszem és adom a mazsolát.
- NEM. MOST. Nyanya föláll. Kéjek mazsó.
- ...
- NYANYAAAAAA! Kéj Peti! Mazsóóóóóóóóóóó...
Ha jobb a hangulata, még vagy ötvenszer felszólit, hogy adjak mazsót, ha viszont feszültebb és látja, hogy nem moccanok (akkor szoktam moccani mégis, ha azt mondja, hogy Nyanya, hozzál légyszi mazsót Peti - ennek nem tudok ellenállni, légyszi, istenem, elolvadok), szóval ha nem jut eszébe a kulcsszó, akkor ledobja magát a földre és fetreng végig a szobán / konyhában, miközben orditja, hogy mazsó és sir. Én ilyenkor közlöm vele, hogy legyen kicsit türelmesebb, kap mazsolát, de várja ki a sorát. Ettől persze még jobban felhúzza magát és bömbölni kezd, mire én beviszem a szobájába, hogy megnyugodjon és kijövök. Régebben (és időnként még ma is, ha rosszabb a kedve) ilyenkor orditott, mint az albán szamár, hogy Nyanya fölvesz, Nyanya fölvesz, mig vissza nem tértem hozzá, de mostanság általában már egy perc sem telik el és jön ki magától, hogy már nem sijok... Eddigre ugye már el is intéztem, amit akartam, úgyhogy ha tudja még, miért is akadt ki, megkaphatja, de néha el is felejti, miért is kezdett hisztizni...
Az igazat megvallva, nem tudom, ez jó taktika-e, mit lehetne másképp csinálni, de jobb ötletem nincs a türelem fejlesztésére, mint ha nem érek rá, nem pattanok az első szóra.

Hétvége

Egész aktiv hétvégénk volt a metsző hideg ellenére... Szombaton délelőtt elmentünk a rathfarnhami-i kastély mellett lévő játszóra, ahol bár majdnem odafagytunk a műanyag játékokhoz is, hősiesen eltöltöttünk egy órát.  Találkoztunk két magyar anyukával (az egyikük fiával már összefutottunk a Cabinteely parkban nyáron, akkor az apukájával volt), majd hogy felmelegedjünk, beültünk a kastély kávézójába inni egy-egy jó meleg tejját és ha már ott voltunk, ettünk scone-t is. (Azért az milyen, hogy mikor P.-nek hintázás közben, mintegy oktató jelleggel megmutattam, hogy nézd már, ott egy kastély, szép, mi? ő csak annyit volt képes reagálni homályos tekintettel, hogy ige-ige, süte-mény, süte-mény. (Az irek hiresek arról, hogy minden látványosság mellé tesznek egy kis teázót, sőt, néha a teázó népszerűbb, mint maga a kastély / kiállitás / farm / stb, szóval végülis érthető, hogy összekötötte a két dolgot...)) Mikor hazaértünk dél körül, kellemetlen meglepetés ért: döbbenten vettük észre, hogy állnak a parkolóhelyünkön. Minden lakáshoz külön parkolóhely tartozik, ha valaki vendéget hiv, az az utcán parkolhat, általában, ha nincs meccs, van hely bőven. (Szombaton nem volt meccs.) Először dudáltunk, tébláboltunk, hogy most mi is legyen, majd megálltunk kinn a háztól vagy 300 méterre... P. persze nyűgösködött, mert már ebédelni akart (mit neki scone) és én is nyűgösködtem, mert szerintem oltári taplóság beállni más helyére. Főleg azért bosszantott a dolog, mert a kaput csak az tudja kinyitni, akinek van kulcsa hozzá, ergo, valamelyik hülye lakó, aki tudta, hogy mi a rendszer (hogy mindenkinek saját helye van), beengedte a kis vendégét, hogy peersze, álljál csak be más helyére nyugodtan... Vártunk egy órát - mert rendesek vagyunk - majd felhivtuk a landlordot, hogy mégis, ilyenkor mi van, eladta a lakást a fejünk fölül és igy repült a parkolóhely is vagy mi? A faszi közölte, hogy nemnem, szó sincs erről, hivjuk ki az NCPS-t és azok majd megbüntetik az illetőt. Az igazat megvallva, én ilyenkor már hagytam volna az egészet a francba, de AV teljesen más tészta, ő teljes lelki nyugalommal felhivta őket... 10 percen belül meg is érkeztek, 12 perc múlva csattant is a kerékbilincs az autón. Én elég rosszul éreztem magam emiatt, AV viszont nyugtatgatott, hogy nehogy már más nemtörődömsége miatt én aggódjak, hát hülye vagyok én? Ki van irva, hogy aki más helyére áll / illetéktelenül parkol a zárt udvarban, azt lekötik. Legközelebb majd meggondolja magát az illető. Mondjuk ebben is van valami. Mindenesetre 4 után láttuk újra az NCPS-es kocsit, akkor vették észre, hogy gond van. Azaz valaki minimum 4 órán át állt tilosban és eszébe sem jutott, hogy gáz lehet belőle... Komolyan, ha nekem 5 perce lejárt a parkolócetlim, már fosok, hogy mi lesz és rohanok a kocsihoz, hogy úristen, csak megússzam... Más meg 4 órán át le sem szarja, mi van?! Eh... Idióták. Délután egyébként esett, igy semmit sem tudtunk nagyon csinálni... Mivel az egyik  hangkártya tönkrement, elautóztunk az X Music-ba újat venni és gyakorlatilag ezzel telt az este.

Ma délelőtt banános cheesecake-et csináltam és takaritottunk, majd 11-re elloholtunk a céges karácsonyi buliba. P. teljesen be volt sózva, alig várta, hogy lássa a Télapót. Előre elmondtuk neki, hogy egy nagy sátorban fog ülni és találkozhat vele: teljesen odáig volt. Mikor bejutottunk a helyszinre, úgy rohant előre, mint akit húznak: én csak kapkodtam a fejem, fordultunk erre, fordultunk arra, ő futott, én meg utána, hogy elkapjam és basszus meg sem állt a grotto-ig (hogy van ez magyarul?). Elképzelésem sincs, honnan tudta, merre lesz... Mákunk volt, mert összesen hárman álltak előttünk, igy kb 10-15 perc várakozás után be tudtunk menni. P. roppant bátor volt, kezet fogott a Télapóval (kicsit kuncogott is közben), majd a mit szeretnél karácsonyra kérdésre rávágta, hogy fenyőfát és egy kisautót... (Tolmácsoltunk neki.) Ezután felült a Télapó térdére és mint egy mintagyerek, belemosolygott a kamerába. (Mindenkiről készitettek egy Polaroid képet.) Kifelé menet megkapta a csomagját, amiben volt egy nagy csoki Mikulás, egy cirkuszi belépő és - mindenki figyel? - egy plüss zebra. Utóbbit nem igazán tudtam értelmezni, hogy jön a Karácsonyhoz, de sebaj, örültünk neki. Télpapó után kézműveskedtünk, pontosabban P. festegetett ezerrel, én felügyeltem, AV meg csinált egy hóembert hungarocellből (lásd fenn). A festés után jött az ugrálóvár, itt egy kicsit necces lett a helyzet, mert P. 20 perc után az istennek nem akart kiugrálni a várból, pedig már dőlt-borult, úgy kifáradt, az arca pedig olyan pirospozsgás lett, mintha megivott volna két liter pálinkát, de végül kiemeltük a tömegből és egy "ha hisztizel, nem hoz a Télapó fenyőfát" fenyegetéssel meglepően hamar leszereltük. Jött az ebéd: chicken nuggetset ettünk mindhárman. Tavaly sült krumpli volt a köret, idén krumplipüré, amit P. persze meg sem kóstolt, de nem zavart, mert megevett egy valag húst és mivel a héten úgyis hús-sztrájkolt, úgy gondoltam, legalább most pótolja. Desszertnek gyömbéres sütit ettünk, P. szigorúan fenyőfát, én meg ami jött. Ebéd után még visszamentünk kézműveskedni kicsit: festegettünk, gyurmáztunk, majd 1 körül hazaindultunk. A bűvészt, az arcfestést, a lufikészitő bácsit egy az egyben kihagytunk, mert ezek nem kötötték le P.-t abszolút, de nem is baj, mert örültünk, hogy haza tudjuk rángatni... 2 körül aludt el, 3-ig nyomta (tök mindegy, mit csinálunk, mennyire fárad ki, 1 óránál tovább nem tud aludni nappal), majd 4-re vendégek jöttek hozzánk: A. és családja. (Ők azok, akik itt laknak a közelünkben, magyarok és van két kislányuk, az egyik augusztusban volt 3, a másik 11 hónapos.) P. nagyon rendesen viselkedett: játszogatott, kirakózott, büszkén megmutogatta a kis kincseit, nagyon aranyos volt. A.-ék végül fél 7 körül mentek el, majd utánuk már csak az esti rutin maradt: telefonálások, fürdetés, altatás... 

Szép kis hétvége volt, tetszett, jó volt, kár, hogy a közepén az NCPS-es történet beleronditott a képbe... 

Update és ilyesmik

• A szerdai vendégeink jövő szerdán utaznak haza. Végleg. Nincs munka, nincs pénz, szevasz, irány Magyarország. Persze otthon már felmondtak, szóval elég nagy szarban vannak. A lány húga nem ad kölcsön, mert szerinte "a fickó szemében gonoszság ül"... Azért ez kemény. Mondtam, hogy valami nem oké az ipsével, én is érzem, de bazzeg tök rossz lehet úgy élni, hogy az emberek rád néznek és ellenszenvesnek tartanak... Pedig semmit sem tudnak rólad... Kicsit szégyellem is magam, hogy bennem is van / volt valami visszás érzés vele kapcsolatban, újra és újra átgondolom, nem mondtam-e, tettem-e olyat, mikor itt voltak, ami miatt azt hihetné, hogy nem volt szimpatikus... Komolyan, nagyon megérintett a történetük, sajnálom, hogy elmennek, rájuk gondolok és valami ködös rosszérzésem lesz...  
• Még mindig nem tudják, ki halt meg csütörtökön, a rendőrség ezerrel kutatja, kinek hiányzik... Khm. 
• A napokban lesz 4 éve, hogy itt élünk. 
• Van még olyan cég a világon, ahol négy darab karácsonyi bulit tartanak a dolgozóknak plusz a családi karácsony? Őrület, nem hiszem el, hogy jövő héten megint lesz egy és azután is. És természetesen mikor? Csütörtökön, az ÉN napomon. Mikor kivételesen fél 9-ig vannak nyitva a boltok és nem hal meg a város este 6-7 között. Komolyan, szét tudnék durranni. (Bosszúból azt találtam ki, hogy kedden és pénteken este elmegyek kávézni a Starbucks-ba, az egyetlen nyitva lévő kávézóba a közelbe; szerdán pedig moziba megyek. Akurvaéletbemár. (Szivem szerint vásárolni mennék, de ugye azt csak csütörtökön lehet illetve úszni vagy pilatesre, de az meg csak hétfőn van. Más pedig nincs.)   
• Van most ez a botrány ugye, hogy egy nővér öngyilkos lett a telefonbetyárok miatt és én csak nézek, hogy mi van? A jónép már a rádiósok halálát kivánja körülbelül, holott szerintem aki ilyen dolog miatt képes itthagyni két gyereket árván, az előbb-utóbb egyébként is megölte volna magát más okokra hivatkozva.
• Lehet, hogy ez szentségtörés, de nagyon nem birom Halász Judit hangját / stilusát. 
• Egy ismerősünk mesélte, hogy mikor az apja rosszul lett itt (látogatóban volt, magyarként), kihivták a mentőket - és az ajtó előtt egy tűzoltó ruhás fickó állt... Kemény.
• Újabb magyar ismerősünk terhes - természetesen megint ikrekkel. Lassan ritkább az olyan család, ahol nincs iker, mint ahol van, hihetetlen. Nem tudom, hogy van ez, de a maroknyi magyar családból, akiket ismerek itt személyesen van neten keresztül (van vagy 15), 5-ben ikrek élnek. Döbbenet.    

Elem

Egyébként nemrég összeállt a fejemben a kép a tokofóbiámról...
Gyerekkorom óta rengetegszer hallottam, hogy a Nagymamámra hasonlitok legjobban... Külsőre főleg, de (sajnos) belsőre is. Neki egy gyereke született. Egy fia. Apu. Az '50-es években. Közel 30 évesen. El tudja valaki képzelni azt, hogy egy varrónőnek az '50-es években, a Ratkó-korszakban, egyetlen gyermeke szülessen, ráadásul 30 körül és nem 19 évesen? Na ugye.
Mióta eszemet tudom, azt hallottam, hogy igy jött össze... Hogy próbálkoztak, szerettek volna több gyereket, de nem lett... Mert a nagy méretű, farfekvéses Apu születése miatt (?) és / vagy attól függetlenül, de nagyjából egy időben Valami Rossz történt.
Nem elég, hogy sokáig küzdöttek a gyerekáldásért, a szülés alatt is komplikációk léptek fel (fogós szülés lett végül) ÉS - hogy a szüléssel összekapcsolhatóan-e vagy csak a véletlenek furcsa összejátéka nyomán, de egy biztos, - onnantól kezdve semmi sem lehetett a régi... Mert Nagymama élete 30 éves korától (és Apu megszületésétől) kezdve örökre megváltozott: rákos lett.
Hogy a nehéz szülésnek van-e köze a betegséghez vagy sem; hogy arról van-e szó, hogy először a szülés alatt elcsesztek valamit, majd röviddel azután ettől függetlenül jött a kórság és én csak összekapcsoltam a kettőt, nem tudom. De az biztos, hogy az én gyermeki agyam olyan szépen összekötötte a dolgokat, hogy a szülés - rák - halál plusz a hasonlatosság gyakori emlegetése szépen kifejlesztette bennem, hogy nem. Én SOHA nem akarok normális úton szülni. Emlékszem, ez már 8-9 évesen is bennem volt: sétáltunk haza Anyuval a suliból és azt kérdezgettem tőle, hogy ugye csak annak lehet gyereke, aki már házas... mert akkor én sosem fogok megházasodni...  
És mit ad Isten: nekünk is fiú lett az első. Egy fiú, aki - most kapaszkodást kérek - egyelőre legjobban Apukámra hasonlit külsőleg. Félve teszem hozzá, hogy belsőleg is. Apunak borzasztó természete van, ezt már emlitettem. Szeszélyes, akaratos, erőszakos, hisztis. Pont, mint P. A különbség annyi, hogy Apu 60 éves, P. pedig 2. Én hiszek benne, hogy nincsenek előre elvetve a kockák. De mikor a napokban rádöbbentem, miért akarom foggal-körömmel leszoktatni P.-t erről a hihetetlen makacsságról, erőszakosságról, rátartiságról (amellett persze, hogy nem túl népszerűek a fenti tulajdonságokkal megáldott / megvert emberek), az azért kemény volt.
Hogy ne legyen olyan, mint Apu. Hogy ne ismételje meg a történelem önmagát. Hogy megtörjem a Rendet. Hogy ne legyen adva egy 30 éves korában szülő nő és egy hisztis fiúgyerek. Testvér nélkül. Végső soron: Hogy ne úgy végezzem, mint a Nagymama: 20-25 éven át folyamatosan haldokolva.
És akkor gondolom, kitalálható, mi a következő fontos lépés: kell egy második gyerek. Olyan nincs, hogy nem lesz. KELL.*

* Most senki se higyje, hogy azonnal nekiállunk a dolognak, nem, amit mondtam, megmondtam, vannak Terveink, amiket ilyenek miatt nem fogok felrúgni. De a jövőben, valamikor, biztosan szeretnénk még egy gyereket. Nem csak ezért, de ezért IS.

Azért vicces is van

Jól sikerült a Mikulás, P. két pofára zabálta a csokikat, jó szorulása is van most, no de egyszer egy évben belefér. Viszont ami a legjobb: este lefeküdtem mellé a földre, altatni és egyszer csak hallom, hogy "Két szajvas húúttta, szááá jepitettte, gőbölyű jákját száfele vitte, jákják teliják, pijos ama, ajanyág". Igy. Suttogva. Köpni-nyelni nem tudtam, lélegzetvisszafojtva hallgattam, meddig tudja és bakker végig. Mikor végzett, megkérdeztem tőle, hogy te ezt igy tudod, te? mire öt percen keresztül nem birta abbahagyni a sikongatást és a kacarászást, olyan büszke volt magára. A szép az egészben, hogy ezt én nem is szoktam neki énekelgetni (lemaradtam a hull a pelyhesnél és a kiskarácsonynál), de először életemben bekapcsoltam neki a Picurrádiót, mondván fokozzuk kicsit a hangulatot, hallgassunk karácsonyi zenéket és valószinűleg onnan hallotta és magolta be. Döbbenet.

Gondol

Egyébként azért is érintett meg ez a "baleset", mert - nem röhög - P. születése óta azon rettegek, hogy a tenyerén az életvonala baromi rövid. Ha a sajátomat nézegetem, nekem baromi hosszú és erős, neki viszont alig pár centi és megtörik. Egy ideig hiányzik, aztán újra ott a ránc. Nem hiszek az ilyesmiben, de akkor is. Miért nem tud normális életvonala lenni, hogy ne aggódjam magam halálra? Ráadásul teli a sajtó a rosszabbnál-rosszabb hirekkel: gyilkosságok, balesetek, furcsa, halálos kórságok... Most még jó, mert itt van mellettem, megvédem én mindentől, de pár év, mondjuk 3-4 és végképp bekerül a körforgásba... Tudom, hogy a biztonságos élet egyik alappillére fiatalként, ha sok barátod van, ha népszerű vagy (persze most nem gondolok arra, hogy valakiknek pont ez szúrhat szemet, ha sokan szeretnek, ha van miért irigykedni rád), de mi mindketten roppant válogatósak vagyunk, alig-alig akad ember, akikre igazán tudunk barátként tekinteni, hol lesz itt a modell, hogy kell szocializálódni? Mi nem tudunk kibújni a bőrünkből (és nem is akarunk), nem fogjuk hajszolni a barátokat ezentúl sem, de igy honnan lesznek P.-nek kis barátai, akikkel összejár majd, akik szeretik, akik megvédik? Álságosan nyissunk és próbáljuk vele elhitetetni, hogy mi vagyunk a legnagyobb partiarcok a környéken? Nem hiszem, hogy ez megoldás lenne... Vigyük egy olyan közegbe (ha már megtehetjük), ami szinte teljesen steril, ahol kevés a bűntett? (Gondolok itt elsősorban Szingapúrra.) Vagy hogy?

Még ki lehet nyitni.
És be lehet zárni.
Még föl lehet kötni.
És le lehet vágni.
Még meg lehet szülni.
És el lehet ásni.

Eközben a városközpontban

Pár száz méterrel arrébb:

Grafton street (nem tudom, van-e még a világon olyan város, ahol nem az van kiirva karácsony előtt villanyégőkkel, hogy "Merry Christmas" vagy hasonlók, hanem a város neve, Baile Atha Cliath)

Bewley's Cafe időszakos kiállitás ("nagyon közeleg a világvége" hangulatú kis konstelláció a modern karácsonyról... brrr...)

Mini Bewley's Cafe

Velem volt az angyalom

Ma este szokásomhoz hiven bebuszoztam a központba, de mivel nem vásárolgatni akartam, hanem nyelvgyakorolni a múltkori kinos mozis élmény után, célba vettem a Nassau street-i Costa Cafe-t, mert csütörtökönként 6-tól ott van valami kis gyülekező az angolt gyakorolni kivánó népnek. Leszálltam a buszról, sétáltam az utcán és mivel még csak 5.35 volt, a kávézó viszont már csak 5 perc gyaloglásra, bementem a Reads-be körbenézni, hátha találok valami értelmes fotóalbumot P. második évéhez. Nézegettem-nézegettem, átnyálaztam a gyerekújságokat is, majd üres kézzel kisétáltam, de alig tettem meg 10 métert, jött egy rendőr, orditozva és a "bűnügyi / baleseti helyszin" szalagját tekerte fel a villanyoszlopokra, épp zárta le az utcát... Először azt hittem, bombát találtak, mert láttam valami csomagot, de már itthon kiderült (ott a helyszinen semmit sem árult el a Garda), hogy nem, nem bombariadó, baleset történt. Pontosabban gyilkosság. 5.40-kor, vagyis pont akkor, mikor odaértem volna, ha nem nézek be a könyvesboltba, a kávézóval szemben két fickó a busz alá lökött egy harmadikat, aki azonnal meghalt, mert konkrétan lefejezte a busz.
Iszonyat szarul érzem magam most.  

Sósabbak itt a könnyek

Abszolút nem vagyok Fidesz rajongó, sőt, de meg tudok vadulni a mostanság az FB-n keringő hamisabbnál-hamisabb, hangulatkeltő kis képecskéktől, amiken Magyarországot összehasonlitják a többi európai országgal, természetesen úgy, hogy mindenképp az jöjjön ki, hogy otthon a legszarabb élni. 
Múltkor volt például egy olyasmi grafikon, hogy "egy tömegközlekedési jegy ára a bérekhez viszonyitva Európa különböző országaiban", amin például az irországi adat egész egyszerűen valótlan volt. Ha az 1,65 eurós buszjegy helyett (ami 1-3 megállóig szól, ha ennél messzebbre utazol, akkor elmegyünk egészen 4,4-ig (csak oda, Dublin), illetve a LUAS és a DART jegy a busznál drágább), 1,15 eurót irnak, akkor az azért elég combos torzitás, nem? És ha Irországnál hamis az adat, vajon nem az az ember érzése, hogy minden országnál kamu adatok vannak, hiszen messziről jött ember...? Tegnap pedig a "európai egyetemi tandijak" kis képe keringett az ismerőseim körében, amin Angliát és Irországot (meg még néhány egyéb országot is) például elegánsan kihagytak, csak hogy az jöhessen ki, hogy a tervezett tandij otthon a legmagasabb egész Európában...
Nem mondom, hogy otthon Kánaán élni, dehogy, mert nem is tudhatom, hogyan változott az élet az elmúlt négy évben, de ezek a kis szarok egyszerűen vérlázitóak, mert az egyik oldalról sirunk, hogy jajaj, kiürül az ország, a másik oldalról meg döntjük a népre a sok marhaságot, hogy azt higyjék, Magyarországon kivül mindenhol dől a manna az égből*. 

* A tegnapi ismerőseim járnak a fejemben, rájuk is dől a manna, október eleje óta, két hónapja mindenre beadják mindketten a jelentkezésüket, a takaritótól kezdve a projekt managerig (mindkettőnek több diplomája van, többek között angol tanárok, tehát a nyelv is megy) ÉS eddig összesen annyi az eredmény, hogy megpróbálták lenyúlni a nem létező pénzüket.

Mikkancs

Szegény gyermek panaszai...

Az azért sejtet valamit, ha a mit hozzon a Mikulás kérdésre P. azt feleli, hogy ennivalót, nem? (Utána mondjuk azt is hozzáteszi a drága lélek*, hogy fenyőfát...)

* Nem akarom elkiabálni, de megint jóban vagyunk, visszatért az Eredeti Gyermek, szeles, marhulós, magamutogató, akaratos, de nem elviselhetetlen végre, csak egy Normális Toddler.

Ilyen ez a kerités...

Furcsa kis napunk volt ma, meg kell hagyni. Először is életemben először sütöttem sós muffint, konkrétan feta sajtosat. Szerintem egész ehető lett, kiccsaládom férfi tagjai viszont nem hajlandóak beismerni, hogy finom. Aztán délután mikor P. felébredt, elautóztunk egy gimis iskolatársamhoz, aki októberben jött ki a barátjával új életet kezdeni. Gimi óta nem beszéltünk, azelőtt sem voltunk puszipajtások, inkább csak ismerősök, de külföldön az ember minden kis szocializálódási lehetőséget megragad ugye. A lány nem sokat változott az elmúlt 15 évben, a fickóval viszont szerintem van valami kis probléma. Nem tudom, mi, de érezni, hogy nem kerek. Két gyereket, egy 3 és egy 5 évest hagyott otthon, az exénél, azt mesélte, hogy mivel a felesége totál kidőlt a szülések után, most októberig ő nevelte őket, szóval lehet csak ez áll a furcsasága mögött, hogy "megtörte az élet", de határozottan van benne valami elfojtott agresszió... No de nem is ezt akartam mesélni, hanem hogy a lány lelkendezve mondta, hogy végre lett állása, bébiszitterkedni fog Finglas-ban, full time, heti 500 euróért egy 5 éves kislányra kell felügyelnie. Röhögve mesélte, hogy valami bolond a nő, mert még nem is találkoztak, látatlanban felvette 2 hétre ÉS ki is fizette előre, de tévedésből a lakberendezőjének szánt csekket küldte el neki, igy a héten kaptak egy 6000 euroról szóló cetlit... A nő persze észrevette a tévedést, fel is hivta, irt is neki, hogy hohó, sétáljon be a WU-ba a csekkel és küldje vissza, ő viszont okosan ezt nem tette meg, hanem közölte, hogy majd átutalja a számlájáról közvetlenül a lakberendezőknek vagy vissza a nőnek és mikor idáig ért a sztori elmesélésében, csengett a telefonja. A NŐ volt. Hogy miért nem utalt még, hol van már a pénz stb stb... Szegény csaj rácuppant a laptopomra, idegesen próbált utalni a friss számlájáról, ám ahhoz valami kártyaolvasó kellett volna (az AIB legújabb furcsasága, hogy valami kütyü kell az utaláshoz (ez WTF feeling, no de most nem erről van szó)), úgyhogy nem tudott utalni, csak idegesen rágta a körmét, mostmileszmostmilesz, a nő azt hiszi, szándékosan ül a pénzen, igy ugrott a meló miegymás. Össze-vissza telefonálgatott, kinek lehet kártyaolvasója, honnan lehet szerezni, majd a negyedik telefon után csörgött a mobilja és a sógora közölte, hogy bizony csúfosan átb*szták. Ez egy kamu, trükk, csalás. Az ember riadtan visszautalja az összeget, majd pár nap múlva kiderül, hogy a csekk hamis - szerencsétlen balek meg azt veszi észre, hogy ugrott 6000 euró a számlájáról...  Klassz, mi? Ennyit a Szép Új Világunkról.